Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-18 / 286. szám
Honnan? Hová? Állok a kölkedi Arany János utca sarkán, nézem a még vakolatlanul is szép új házsort. Egy teherautó anyagot hoz. A féligkész épületekből a belső munkák zaja hallatszik ki. Néha valaki felbukkan az ajtóban vagy az ablakban, le akarom fényképezni, nem hagyja magát. — Engem ne fényképezzenek — mondja a harminc év körüli malterkeverő asszony. — Majd, ha az én házam épül... Kalákában dolgoznak most itt a leendő tulajdonosok. Segítenek egymásnak. Az imént bejártuk az egyik cigánytelepet, ott sem hagyták magukat fényképezni az emberek. Néhány gyereket sikerült csak lekapni. Állok a szépnevű utca sarkán. A község vezetői elmondják, mibe kerül mindez, tájékoztatnak a falu lakosságáról, életéről, a cigányokról, a velük kapcsolatos szóbeszédekről. Ök harcolták végig ennek a nagyszabású munkának minden elő- csatáját. Ök járták a hatóságokat, az OTP-t, ők győzködtek a cigányokkal, hogy belemenjenek ebbe a vállalkozásba. Hát igen: cigányok, cigánytelepek. Cigánykérdés... Az okosabb emberek tudják, hogy a szó nem az embercsoport faji, nyelvi és egyéb etnográfiai hovatartozására utal, hanem inkább szociális helyzetére. Hányszor szóltunk már erről? Hányszor hangoztattuk, hogy nekik önmagukban nincs elég erejük ahhoz, hogy elképesztően súlyos problémáikat önerőből megoldják? Milyen sokan tudják azt is, hogy nekik nincsenek önálló intézményeik, gondolkodóik, értelmiségük. Az ő „ügyvédjük”, képviseleti szervük nem lehet más, mint a szocialista társadalom, a szocialista állam, amely kötelességének érzi, hogy segítsen rajtuk. Ahogy lehet, ahogy kell és ahogy érdemes... És amikor a cigánytelepek felszámolásáról van szó, fontos szempontnak kell tartanunk, hogy a telepihez képest lényegesen jobb, civilizált, kulturált körülmények közé kerüljenek. Állok a kölkedi Arany János utca sarkán. Tudom, hogy sok magyar ember örülne napjainkban egy ilyen háznak. Magam is. De azért én nem irigylem őket, a leendő tulajdonosokat. Ök vállalták végül is a terheket, az előtakarékossógot, az adósságokat, a munkát. Ök azók, akik már nagyon rászorulnak arra, hogy életük és álmaik végre megszépülhessenek. Hogy meg tudjanak végre rendesen mosakodni, hogy le tudják ültetni valahova a gyereket a leckéje mellé. Albert Lászlóval, a Baranya megyei Tanács társadalmi titkárával beszélgetek. Elmondja, hogy még 12 telep van a megyében. Terveik szerint a telepek száma a mostani ötéves tervidőszak végére 4—5-re csökkennek. Persze, ez sok pénzbe kerül. A megyei tanács 1980-ban« Köl- kednek 800 000 forintot biztosított telepfelszámolásra. Ebből fedezték a területelőkészítési költségeket, a mostani 13 telek kialakítását és a munkák megkezdéséhez szükséges kiadásokat. A megye a hatodik ötéves tervre összesen 430, egyenként 180, illetve 100 000 forintos hitelkeretet kapott ilyen célra. Egy-egy — rendszerint — nagycsalád 180 000 forint hitelt kérhet. Ehhez 30 000 forint . HÉTVÉGE állami segélyt kap, így 210 000 forinttal indulhat el. Mindehhez már csak a saját munkájának az értéke és a vállalatok, mármint a munkáltatók — igen-igen esetleges — segítsége adódik hozzá. Fischer János, a • mohácsi Városi Tanács elnöke arról tájékoztat, hogy Mohácson a lakosságnak mintegy a nyolc- kilenc százaléka cigány. Köl- keden ez az arány 17—20. százalékos. Mohácson T965-től kezdve folyamatosan felszámolták a cigánytelepeket. A városkörnyéki községnek számító Kölkeden az elmúlt évben kezCigánytelepi csendélet dődött meg a telepek felszámolása. A folyamatot az ötéves tervidőszak végére fejezik be. A cigányok önerőből természetesen nem jutnának messzire, ezért a városi tanács ügyintézőt jelölt ki az építkezések irányítására, az ezzel kapcsolatos ügyek lebonyolítására. Eller András, a mohácsi Városi Tanács építési és közlekedési osztályának műszaki ügyintézője mosolyog, amikor hitetlenkedve hallgatom, hogy 240 000 forintból hoznak létre egy 70 négyzetméter alapterületű családi házat. — Pedig így van — mondja. — öt-hat embernek kell ez a terület, hiszen nagycsaládokról van szó. A lakásokban lesz egy nagy szoba, egy kisebb szoba, konyha, fürdőszoba, WC, kamra, padlástér. Ez utóbbi olyan, hogy később beépíthető. Mindennek a kialakításában rengeteg társadalmi munka és az építtetők saját munkája. Sajnos, a vállalatok, a munkáltatók eléggé közömbösen szemlélik mindezt. Vannak persze kivételek is, mint például a Mohácsi Építőipari Szövetkezet és a Gemenci Állami Erdőgazdaság. Ök hosszúlejáratú, kamatmentes kölcsönnel támogatták dolgozóikat. A családi házak kivitelezője a mohácsi Városi Tanács Költségvetési üzeme. Számos egyéb munkájuk mellett teljesítik ezt a nem könnyű feladatot. Maga az építkezés 1980 augusztusában kezdődött, és ennek az évnek a végén már beköltöznek a tulajdonosok. Kölkeden összesen 24 cigány család él. A további építkezők számára már előkészítettük az Arany János utca melletti területet, ahol az aszfaltozott út, a víz és a villany biztosított. A telkeket a tanács ingyenesen adta az igénybevevőknek — meghatározatlan időre, tartós használatra. A tervekért és az alapozáshoz szükséges anyagért sem kellett fizetni. Balogh István, az egyik építkező, a kölkedi tanács tagja. — Rengeteg munkát jelent ez nekünk is — mondja, miközben mészfoltos kezeit törölge- geti. — A központi fűtés, a fürdőszoba ... Csak a kőműveseknek és a bádogosoknak 40 000 forintot fizettem ki. A többit magam csináltam. Eller András társadalmi munkában készítette el a terveket. Nemcsak az enyémet, hanem az összes házét. Ő vezeti a kivitelezési munkákat is. Neki nagyon sokkal tartozom. Ezt megköszönni talán nem is lehet... Már készen vannak a melléképületek is. Mint tanácstag azt mondhatom, talán semmi sem lett volna itt a kölkedi és a megyei tanács összefogása nélkül. — Mikor költöznek? — Lehet, hogy még az idén. Nagyon várja már ezt a pillanatot a feleségem és a két fiam is. Sólya Nándor, a kölkedi városkörnyéki községi tanács elnöke Eller Andrással együtt fiatal emberek. A negyvenen innen vannak még jóval. Ök voltak a motorjai ennek a szép vállalkozásnak. Az elnök elmondja, hogy Köl- ked összlakossága Erdőfűvel együtt 1300 fő. Ebből a még meglevő két telepen 297 cigány él. A felszabadulás előtt a húszas-harmincas években települtek ide. Az eddigiek során mintegy 70 százalékuk már beköltözött a községbe az üresen álló házak megvásárlása révén. Egyesek persze építettek is. Beilleszkedésük nem volt zökkenőmentes. A segítséget néhányon az életükbe való beavatkozásnak tekintették. Problémáik olykor nem egyszerűen szociálisak voitak, hanem olyanok, amelyek adminisztratív intézkedéseket is szükségessé tettek. Egy-két esetben ez a munkavállalással és a gyerekek iskoláztatásával függött össze.. Az itteni cigánylakosok 90 százaléka aktív munkaviszonyban áll. A nők 45—50 százaléka ugyancsak dolgozik. —. Amikor elkezdtük ezt a munkát, egyesek úgy fogadták kezdeményezésünket, mintha ők tennének szívességet nekünk azzal, hogy elfogadják a lakást. Azt hiszem, ez a házsor újabb lényeges húzóerőt jelent majd az elmaradottabbak föl- emelkedése szempontjából. Már a házak látványa is csábos a kezdetben óvakodóknak. Vannak persze olyanok is, akik hitelképtelenek... A nagy gond velük kapcsolatos, hiszen mindenképpen új lakásokat kell építeni, mert az öreg házak már elfogytak. Ami még van, az igen rossz állagú. Újabb putrit pedig nem szabad és nem is érdemes építeni — mondja Sólya Nándor. Állok a kölkedi Arany János utca sarkán. Csodálkozom is meg nem is ... Csodálkozom, mert szép mindez, ami körülvesz. Csodálkozom, mert hiszen az új utcasor csaknem a semmiből nőtt ki. És mégsem csodálkozom, mert megismerve ennek a nem akármilyen ügynek az. ügyviőit, kézbentartóit, azt gondolom, hogy az ő konok erőfeszítéseik képezik itt azt a manapság sokat emlegetett emberi tényezőt, ami mint tudjuk, csodákra képes. Ha ilyen emberek szegődnek egy jó ügy szolgálatába, akkor ott történnie kell valaminek ... Akkor ott meg kell változnia az életnek, az embereknek. Csoda? Nem. Csak munka. Hittel végzett, céltudatos és kitartó. Bebesi Károly Az Arany János utcai új házsor Hazánk, Kelet-Európa (7.) Újult erővel <1957-61) A viharos 1956-os év lengyelországi és különösen magyarországi eseményei természetesen jelentős hatást gyakoroltak a többi kelet-közép-euró- pai szocialista országra is. Ezen országok párt- és állami vezetésének egy része a szocializmus Magyarországon történt súlyos veszélybe kerülését nem a korábbi időszakban elkövetett politikai és gazdasági hibáknak tulajdonította, hanem éppen ellenkezőleg, az SZKP XX. kongresszusa őszinte kritikai szellemének, megújulási szándékainak követése céljából a többi szocialista országban hozott hasonló intézkedéseknek. E negatív jelenséget azonban a legtöbb szocialista országban viszonylag rövid időn belül sikerült leküzdeni, különösen azt követően, hogy. 1957 júniusában az SZKP Központi Bizottságából eltávolították a hasonló nézeteket valló pártellenes csoportot (Molotovot, Kaganovicsot és másokat). A szocialista országok kom- munistq pártjai 1957-es moszkvai tanácskozásukon nagy jelentőségű elvi-ideológiai állás- foglalásokat hoztak a szocialista építés általános törvény- szerűségeivel kapcsolatban. Megállapították, hogy az általános, nemzetközi érvényű törvényszerűségeket az egyes országok nemzeti sajátosságainak figyelembe vételével kell alkalmazni, mivel ilyen módon jelentősen meggyorsítható és egyenletesebb üteművé tehető a szocializmus építése. Fontos más országok tapasztalatainak figyelembe vétele, de a mechanikus másolás nehézségekhez vezethet. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége az említett elveket magában foglaló közös nyilatkozatot nem fogadta el. Változatlanul kitartott a decentralizálás és a tömbönkívüliség koncepciója mellett. Ennek következtében a JKSZ és a többi szocialista ország pártjai közötti kapcsolatok átmenetileg ismét meggyengültek. A múlt tapasztalatai alapján a kelet-közép-európai szocialista országokban növelték a központi és a helyi választott képviseleti szervek szerepét. Ki- sebb-nagyobb mértékben decentralizálták a túlközpontosított államapparátust, ismételten átszervezték a gazdaságirányító szerveket. Helyreállították az állambiztonsági szervek tevékenységének közvetlen pártellenőrzését. Folytatták — vagy megkezdték — a korábbi törvénysértések áldozatainak rehabilitálását. Növelték a társadalmi szervezetek munkalehetőségeit. Különösen nagy jelentőségű volt a kommunista pártok munkastílusának megváltoztatása. A pártok többségében lépéseket tettek a kollektív vezetés megerősítésére, a párton belüli demokrácia kiszélesítésére, a döntések előkészítésében részt vevők körének bővítésére. A pártok belső kohéziója és tömegkapcsolatai erősödtek. A kommunista pártok megújították szövetségi politikájukat is. A népfrontok és — ahol megmaradtak — a* szövetséges pártok ismét aktivizálódtak. (Ezt Magyarországon az „aki nincs ellenünk, az velünk van" jelszó fejezte ki.) A korábbi évek során szerzett tapasztalatok arra ösztönözték az országok vezetését, hogy a politikai stabilitást az életszínvonal viszonylag gyors ütemű, mindenki számára érzékelhető emelésével is biztosítsák. A gazdaságpolitikát is ennek megfelelően alakították. Csökkentették a központi terv kötelező mutatóinak számát, növelték az anyagi érdekeltséget. A mezőgazdaságban néhány ország megszüntette a kötelező beszolgáltatást, emelték a felvásárlási árakat, az önálló gépállomásokat megszüntették. A gazdaságpolitika azonban változatlanul — részben vagy egészben — extenzív alapon kívánta fejleszteni a népgazdaságot. Néhány országba,■ a valóságos lehetőségeket meghaladó elképzeléseket próbálták megvalósítani. így például 1959-ben Bulgáriában, a — hivatalosan is — „nagy ugrásnak" nevezett akció keretében, 1958-hoz képest meg akarták kétszerezni az ipari termelést, 1960-ra pedig megháromszorozni. A III. csehszlovák ötéves terv 1965-re a legfejlettebb tőkés országok szintjének túlhaladását tűzte ki célul. 1960-ra már valamennyi országban a nemzeti jövedelem nagyobb része — 51—63 százaléka — az iparból származott. Nőtt az egyéb — nem mezőgazdasági — ágazatok részesedése is. Az ipar évi növekedési üteme 1956—60 között 8—22 százalék volt. (1950—55 között 11—16 százalék.) A fejlődés, a legnagyobb elmaradottság miatt, Albániában volt a leggyorsabb, a fejlettebb országokban arányosan lassúbb. A mezőgazdaság növekedése jóval mérsékeltebb volt. 1950—60 között a reálbérek az NDK-ban 300 százalékkal, Bulgáriában 95 százalékkal, Romániában 85 százalékkal, Magyarországon és Jugoszláviában 50 százalékkal, Csehszlovákiában 39 százalékkal, Lenqyelországban pedig 29 százalékkal nőttek. Az ötvenes évek végére, a hatvanas évek elejére mindenhol befejezték a szocialista termelési viszonyok kiépítését. Az ipar és a kereskedelem szinte teljes egészében köztulajdonná vált (kivéve az NDK-t). A térség országaiban befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, gyorsult a parasztság egységessé válásának folyamata. (Kivételt képez Lengyelország és Jugoszlávia, ahol a földterület 87—90 százaléka változatlanul magántulajdonban van.) Az önkéntesség elve betartásának és a korábbinál sokkal körültekin- * több előkészítésének köszönhetően a mezőgazdasági termelés a kollektivizálás következtében nem esett vissza. Molnár Tamás (Folytatjuk) Épitők- és építőanyagipari újítási találmányi kiállítás nyílt meg a napokban a BNV 18-as számú pavilonjában. A kiállításon 27 építőipari és épitöanyagipari vállalat vesz részt, a bemutatott 134 termék közül 38 találmány. A kiállításon szereplő újítások és találmányok 60—70 százaléka más vállalatoknál is felhasználható.
