Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-02 / 270. szám
Kézilabda Mélypontra került a PMSC ■ Már csak matematikailag van remény Mi lesz a válogatottakkal ? Nagyszereim kezdődött az év a PMSC férfi kézilabdósai számára, Két nemzetközi tornán is részt vettek, az egyiket megnyerték, a másikon a második helyet szerezték meg. A siker értékét növeli, hogy az európai mezőnyben is elismert csapatok voltak az ellenfelek. Az előkészületi mérkőzések szép eredményei után joggal várta a közvélemény, hogy végre kimozdul a csapat az évek óta tartó középszerűségből. A bajnokság a várakozásnak megfelelően jól kezdődött, de ahogy múltak a fordulók fokozatosan szürkült a csapat játéka. A tavaszi szezon végén sze. repelt a szakosztály tevékenysége az elnökségi ülésen és többen is az elnökség tagjai közül v aggódva várták az őszi folytatást. A szakosztály elnöke Kol- sovszky Rudolf magabiztosan „megnyugtatta' a kétkedőket, mondván ez a csapat méltó ellenfele a legjobbaknak. Pár héttel később Móró Gábor vezető edző úgy nyilatkozott lapunkban, hogy a hatodik hely megszerzése a cél. Nos, három fordulóval a befejezés előtt a PMSC már csak a csodában bízhat, csupán matematikailag van remény a bentmaradásra. A három fordulóban papíron hat pontot gyűjthetnek össze a piros-feketék, de lehet, hogy ez sem lesz elegendő. Az eddigi riválisok közül a Szeged és a Bp. Spartacus 17 pontjával már nyugodtan várhatja a folytatást. Pillanatnyilag már csa£ négy csapatot fenyeget a veszély, ezek a következők: Ózd (15 pont), Rába ETO (13 pont), Dunaújváros (12 pont) és PMSC (10 pont) A kiírás értelmében azonos pontszám esetén nem dönt a gólkülönbség, osztályo- zót kell játszaniuk a csapatoknak a bentmaradásért. Nézzük a PMSC esélyeit! Most szombaton a Dunaújvárost fogadják a városi sport- csarnokban, majd mennek Tatabányára és végül jön a Debrecen. Ha megnyernék mindhárom mérkőzést, okkor még mindig nem biztos a bentmara- dás, hiszen az ellenfelek sem tétlenkednek. Az Ózd megy Debrecenbe és a Ferencvároshoz, majd közben fogadja a Úttörő nyílt Szegedet. A két idgenbeli mérkőzésükön nincs esélyük, de a Szegedet legyőzhetik. Ha pedig győznek, akkor máris biztosították a bentmaradást. A Rába fogadja a Bp. Spartacust, mennek a Bp. Honvédhez és végül a Dunaújvárossal találkoznak Győrben. A Honvéd ellen nincs esélyük, de a két hazai mérkőzésen nyerhetnek. Ha ez a feltevés bejön, akkor ők is 17 pontosok és így a Dunaújvárosnak meg a PMSC-nek kell búcsúznia. A piros-feketéknek most tehát azért kell szorítaniuk, hogy a Spartacus győzzön Győrben és a Szeged Özdon. No és természetesen nekik mindent el kell követni a hat pont megszerzése érdekében. — Lehet, hogy a kívülállóknak kapkodásnak tűnik a szezon közbeni edzőcsere, de úgy éreztük szükséges valamilyen változtatás — mondotta Lőcsei Attila, az egyesület ügyvezető elnöke —, Különben Móró Gábor azt kérte elnökségünktől, hogy november 1-ig mentsük fel a vezető edzői beosztás alól. Később még visszatérünk erre a témára, elnökségi ülésen határozunk arról, hogy novembertől ki irányítsa a csapatot. Sajnos azt is el kell ismernünk, hogy a szakosztály vezetése kissé elaludt, nem hitték el a figyelmeztetések ellenére, hogy baj is lehet. Mi is úgy ítéljük meg, hogy csodával határos módon lehetne biztosítani a bentmaradást, csakis az ellenfelek „segíthetnek” rajtunk. Most már számolni kell azzal, amit nagyon nem szeretnénk, de úgy tűnik nem elkerülhető: kiesik a csapat. Ha így történik, akkor újabb gondként vetődik fel, hogy mi lesz a válogatott kerettagjainkkal. Várható, hogy megjelennek értük a klubok. Tekintettel arra, hogy ebben az évben ,,A” kategóriás besorolást kapott a szakosztály, kérni fogjuk a Magyar Kézilabda Szövetség segítségét is, hiszen szeretnénk ha együtt maradna a csapat. No de három forduló még hátravan és bízzunk abban, hogy a fiúk mindent megtesznek a pályán a bentmaradás érdekében Lázár Lajos túra A számok tükrében A 9. PÉCS—ÓZD TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből: 8 6 1 1 20-5 13 csak Pécsett: 4 4 — — 12-0 8 A pécsi összecsapások eredményei: az 1961—62-es bajnokságban 4-0, az 1965-ös bajnokságban 1-0, az 1966-os bajnokságban 2-0 és az 1976—77-es bajnokságban 5-0. A Pécs az utolsó (5-0-ás) hazai győzelmét az Ózdi Kohász ellen 1976. október 31-én a következő összeállításban érte el: Katzirz — Iványi, Torna, Schulteisz, Kincses II. — Kiss S. (Dárdai L.), Hergenrőder (Hámori), Lőrincz — Nagy, Dárdai P., Jónás — A gólszerzők; Hergenrőder, Lőrincz, Jónás, Dárdai P. (11-esből) és Nagy. Pécsett a következő játékosok lőtték az eddigi tizenkét gólt az ózdi Kohász hálójába: 2 gólos: Dunai dr.f 1 gólos: Rádi, Györkő, Dunai II., Daka, Török, Hergenrőder, Lőrincz, Jónás, Dárdai P. és Nagy. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: PMSC (otthon): Dunaújváros 2-0, Zalaegerszeg 5-1, Diósgyőr 1-3, Békéscsaba 2-0, Ferencváros 1-0 és Bp. Volán SC 4-2. A Pécsi MSC jelenlegi hazai mérlege: 4 3-18-56 ózd (idegenben) : Nyíregyháza 0-1, Csepel 1-2 és Debrecen 1-2. Az Ózdi Kohász jelenlegi idegenbeli mérlege; 3 — — 3 2-5 — Jubileum: 150. bajnoki mérkőzése előtt áll a PMSC-ben Torna. A 7. KAPOSVAR—PVSK TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye a PVSK szemszögéből: 6 2 2 2 2-3 6 csak Ka posvá rótt: 3 — 120-31 A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Kaposvár (otthon) : Szekszárd 2-0, Komló 1-1 és Várpalota 4-2. A Kaposvári Rákóczi jelenlegi hazai mérlege: 4 3 1-9-37 PVSK (idegenben): Keszthely 2-^, Bauxitbányász 1-3 és Várpalota 1-1. A Pécsi VSK jelenlegi idegenbeli mérlege; 3-124-71 A Baranya megyei Természetbarát Szövetség október 4-én, vasárnap nyílt túrát vezet az úttörő korosztályú természetkedvelők részére. A túra célja a Tepkes-hegy és a siklósi vár megismerése. Útvonal: Tu- rony, Tenkes-hegy, Máriagyűd, Siklós. Távolság: kb. 20 kilométer. Találkozás 8.30 órakor a Bacsó Béla úti távolsági autóbusz-pályaudvaron. Útiköltség: kb. 30 forint. Visszaérkezés 17 órakor. Étkezés hozott élelemből, öltözet: réteges meleg ruha, túrázó cipó, esővédő. Túravezetők: Géber Sándor és Mátrai Gábor. AZ 5. SZEKSZÁRD—MVTE TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye az MVTE szemszögéből: 4 12 12-24 csak Szekszárdon: 2 — 110-11 A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Szekszárd (otthon): Várpalota 1-0, MAV- DAC 2-1 és Ajka 1-0. A Szekszárdi Dózsa jelenlegi hazai mérlege: 3 3 — — 4-1 6 MVTE (idegenben): PVSK 1-2, Olajbányász 1-2 és Bakony Vegyész 0-0. A Mohács-Véménd jelenlegi idegenbeli mérlege: 4 - 2 2 2-4 2 A 7. KOMLÓ-AJKAI ALUMÍNIUM TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 6 3 2 1 9-7 8 csak Komlón: 3 2 1-7-45 A Komló az utolsó (1-0-ás) hazai győzelmét az Ajka ellen ez év március 8-án a következő összeállításban érte el: Bien — Iványi, Kovács, Mács, Barta — Róth, Mód, Hohmann Hegyi, Radics, Tóth — A gólt Tóth szerezte. A következő játékosok lőtték a hét gólt Komlón az Ajkának: 2 gólos: Martinkovics, 1 gólos: Mód, Hohmann, Iván, Róth és Tóth. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Komló (otthon) : Dombóvár 2-0, Várpalota 2-1 és MÁV DAC 5-0. A Komlói Bányász jelenlegi hazai mérlege; 3 3 — — 9-1 6 Ajka (idegenben) : Olajbányász 1-5, Bakony Vegyész 0-1 és Szekszárd 0-1. Az Ajkai Alumínium jelenlegi mérlege: 3 — — 3 1^7 — Lehel Jenő A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat panelgyár gépészete g 2 gépésztechnikust csoportvezetői beosztásba, g 1 szerszámgép-karbantartó lakatost, 0 2 esztergályost, • 6 lakatost vagy építőgépészt és # 6 segédmunkást lakatosok mellé, gépjavító és sablonjavító munkakörbe. Telepitett munkahely, munkaidő: 6.00—14.00 óráig. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Álmos u. 3. Panelgyár — üzemgépesítés RÖVIDEM Autósport. Október 4-én 10 órakor a Mozgássérültek Pécs városi Sportegyesülete és oz Autóklub ügyességi versenyt rendez Csertetőn. A versenyen mozgásban korlátozott, érvényes jogosítvánnyal rendelkezők indulhatnak. Nevezni a helyszínen lehet. Lövészet. A Honvédelmi Kupa lövészverseny megyei döntőjét Pécsett oz MHSZ-lőtéren rendezték. A területi versenyek legjobbjai három fegyvernemben mérték össze tudásukat. Győztesek. Kispuska. Férfiak: Harmati (Szigetvár) 183 kör. Nők: Finta (Szigetvár) 166 kör. ifjúsági fiúk: Sáfrány (Komló) 172 kör. Légpisztoly. Nők: Lovas (Mohács) 113 kör. Ifjúsági fiúk: Kuti (Szigetvár) 149 kör. Férfi standard pisztoly: Arató (Szigetvár) 187 kör. A csapatversenyt Pécs I. csapata nyerte Mohács és Pécs li. előtt. Kézilabda. MNK-mérkőzések. Nők: MEZŐGÉP—Nagykanizsai Olajbányász 12-21 (6-11). Férfiak: Boly—Újpesti Dózsa 27-34 (12-14). Ezzel mindkét baranyai csapat kiesett, már csak a PMSC férficsapata van versenyben. Birkózás. Kazincbarcikán a II. osztályú szabadfogású országos bajnokságon Szoboszlai (Kinizsi Húsos) a negyedik helyen végzett a 82 kg-os súlycsoportban. Sakk. A Pécsi Ifjúsági Ház SE a közelmúltban megalakította sakk- szakosztályát. Továbbra is várják a sportág iránt érdeklődők jelentkezését szerdai és pénteki napokon 17—20 óra között az Ifjúsági Házban. « Röplabda. U. PEAC—P. Vörös Meteor 2-3. NB II.. férfiok. Az eredmény vaskos meglepetés, az egyetemisták 2-0-ról vesztettek. A hétvégén kezdenek az NB l-es női csapatok Kétfordulós az őszi idény Dr. Hilbert Edit, a BSE volt válogatott játékosa most igazolt a PVSK-hoz. A kosárlabda NB I. első fordulójában meglepetésre a PVSK férficsapata vereséget szenvedett Szegeden. A csoport újonca az U. PEAC számára Pécsett is megoldhatatlan feladatot jelentett a Videoton elleni •mérkőzés. A férficsapatok után a hét végén a nőknél is megkezdődik a pontvadászat. A bajnokság mérkőzéseit a férfiakhoz hasonlóan 20 csapat részvételével rendezik. Két csoportban játszanak az együttesek. Az őszi idény itt is kétfordulós lesz. A PVSK-lányok csoportbeosztása kedvezőnek látszik, a BSE, az MTK-VM, a BEAC, az Alba Regia Építők mellett a PVSK képviseli a jelek szerint legjobb erőt. Szekszárd, ZTE, Csepel. OSC és Veszprém csapatai szerényebb képességekkel rendelkeznek. A szigetvári Balázs Hajnalka, és a BSE-ből átigazolt dr. Hilbert Edit csatasorba állásával megerősödött a PVSK játékosgárdája.- Dr. Hilbert Edit és Balázs Hajnalka leigazolásával most 8—9 olyan játékossal rendelkezünk — mondotta Horváth Imre, a PVSK női csapatának edzője — akik megütik az •,NB l-es szintet. Feltétlenül sokat jelent, hogy a cserepadon is teljes értékű játékosok ülhetnek. Az elmúlt évben a 9. helyen végzett a PVSK női csapata az NB l-ben. Az új rendszerű bajnokságban előrelépést várnak. — Ezt elsősorban az őszi idény mérkőzésein kell bebiztosítaniuk a lányoknak — jegyezte meg Horváth Imre —, csoportunkban a BSE, az MTK- VM, az Alba Regia Építők után a 4—5 helyért csatázunk a BEAC-cal. Sorsolásunk jó, az első mérkőzés nekünk áll. Vasárnap délelőtt Pécsett, a városi sportcsarnokban a ZTE-t Iogadjuk. Utána Szekszárdon lépünk pályára, majd Csepelen játszunk. Ezt követően a sokszoros bajnok BSE-t Iogadjuk Pécsett. A női csapatok hasonlóan a férficsapatokhoz minden második hétvégén két mérkőzést vívnak. Az előkészületek során váltakozó teljesítményt nyújtott a PVSK női csapata Zalaegerszegen a Göcsej Kupán második helyen végeztek, Szigetváron megnyerték a Zrínyi Kupát, Pécsett a Pannónia Kupában harmadik helyet szereztek. A csapat összeállítását illetően a rajtnál Horváth Imre edzőnek gondjai vannak. Verbőcziné, a csapat vezéregyénisége az NB l-es csapatok idény előtti felmérő atlétika! versenyén megsérült. A gipszkötést ugyan levették a kezéről, de csak egy hónap múlva játszhat. Dr. Hilbert Edit és Balázs Hajnalka sincs teljesen rendben. Játékukra azonban számít Horváth Imre. A Hollós, Csanká, Bundász- né, Szabóné, dr. Hilbert. Padragi, Balázs játékosokból került ki a kezdő ötös — kaptuk a felvilágosítást a PVSK szakvezetőjétől. Vasárnap délelőtt egyébként kettős mérkőzést láthatnak a szurkolók, női csapatunk után a férfiak mérkőzését is végigizgulhatják. Egyébként amikor erre lehetőség nyílik, a fiúkkal közös rendezésben játsz. * szűk hazai mérkőzéseinket. H I. Sakk Az OTSH és a Magyar Sakk. szövetség október 2—16. között sakkbajnokságot rendez a rokkantak nemzetközi éve alkalmából, Siófokon a Viola SZOT üdülőben. A versenyen 20 vak, 20 mozgássérült és 20 siket sakkozó indul. Baranyát három vak sakkozó: Ferenczi József, dr. Tóka László és Hódosi László képviseli. Gyermek- és asszonytorna A MÉV és a PMSC tömegsportbizottsága október 5-től gyermek- és asszonytornát szervez az újmecsekaljai 39-es dandár úti iskolában. A foglalkozási napok hétfő és csütörtök, a kezdési idő gyermekek részére 17 óra, a felnőtteké 18 óra. Jelentkezni lehet a helyszínen, a tornán való részvétel díjtalan. „Az ír Mulhall bíráskodása rossz tréfa volt” „Nehezen, a rosszul bíráskodó bíró segítségével, de megérdemelten harcolta ki a Tatabányával szemben továbbjutását a Real Madrid” — állapították meg egyöntetűen a szerda esti mérkőzésről a spanyol lapok. „Keserves 1-0" — állapítja meg főcímében az AS című sportláp. A Tatabánya rendkívül kemény játékával drámaivá tette a küzdelmet, de mindenre a koronát a bíró tette fel a négy kiállítással és az öt sárga lappal. A tudósítás elismeri, hogy a kiállítást már az elején Juanitóval kellett volna kezdeni. „1-0 — csodával jutott tovább a Real Madrid" — írja a Morca című sportláp, amely címlapján értelmetlen őrületnek minősíti a találkozót, amelyen egy megbolondult bíró — akit más helyen pártosságáért a Madrid házi bírójának minősít — kiállított két magyart, valamint ltot és Pinedat. Szörnyűnek minősíti Mulhall ír játékvezetőt, aki azzal kezdte, hogy mindig a Real Madrid érdekében sípolt. Mindezek ellenére megállapítja: ha a Tatabánya ahelyett, hogy egygó- los előnyének őrzésére rendezkedett volna be, többet támad, akkor a kis magyar bányászvárosban ma ujjonganak az emberek. „A Tatabánya emberhátrányban 79 percen ót ellenállt a Real Madridnak és a bírónak” — írja egyik címében a Diario 16. Biztos azonban, hogy bírói segítséggel, vagy annak ellenére sem tudta volna a Tatabánya megtartani a döntetlent, mert védelme elég laza. „A Real Madrid a kudarc szélén állt" — írja főcímében az A. B. C. című madridi lap és hozzáfűzi, a Tatabánya több mint fél órán keresztül tíz emberrel játszva esett ki. „Szégyenteljes látvány, a továbbjutás megmentve" — írja címében a Ya című madridi napilap. A magyar szuperzár és az igen rossz madridi játék katasztrofálissá változtatták a mérkőzést. Az ír Mulhall bíráskodása rossz tréfa volt. Niki Lauda visszatér A Forma 1-es exvilágbajnok autóversenyző, az osztrák Niki Lauda visszatérésre készül. Ezt közölte a két év előtti első visszavonulásának helyszínén, a Pármóban tartott sajtótájékoztatón. Dunantu.il ntroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyélet 12—19 óráig 10-053. 19 ára után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf; 134, Hunyadi út 11. 7601 Telefoni 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Sze kesztőség telex: 12-421 _________Kiadó telex: 12-320_________ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta hírlapkézbesítő postahivataloknál Előfizethető és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,'— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400.— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007