Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-15 / 283. szám
1981. október 15., csütörtök Dunántúlt napló 3 Kiveszi fel a munka díjat? Diákmunka ellenértékkel és anélkül Önkéntes és „önkéntes” felajánlások A pécsi Nagy Lajos Gimnázium III. E. osztályában az őszi munka ideje alatt személyenként 968 forintot kerestek a diákok. A keresetükből pontosan ötszáz forintot kaptak kézhez, a többi a következő helyekre vándorolt: 200 forint a KISZ-pénztárba (150-ről „emelődött” fel egy ötvenessel); 168 forint iskolai takarékbélyegre (más osztályokban ennél még „takarékosabbak” voltak); 100 forintot pedig az osztálykirándulás céljaira tartottak bent. — Kérem, az őszi betakarítást közhasznú munkának hívják, tehát már eleve nem lehet úgy elbírálni, mint az egyéni munkavállaláson alapuló tevékenységet — mondja dr. Ke- lenfi Elemér, a Nagy Lajos Gimnázium igazgatója. — Ha a diákok teljes egészében megkapnák a munkabért, komoly jövedelemforrástól esne el az iskola és a KISZ. Ma, amikor állandóan arra kapacitálják a szülőket, hogy végezzenek társadalmi munkát az iskoláért, miért éppen a diák ne hozzon áldozatot? A minisztériumi állásfoglalásból a differenciálásra törekvést tartom pozitívumnak. Az idén már mi is egyénenként értékeltük a diákok munkáját. — Több szülő és tanuló panaszkodott, ' hogy a fölajánlás nem volt egészen önkéntes, hogy az osztályfőnök és az alapszervi titkár döntötte el, mennyi legyen a visszatartott összeg. Mi erről a véleménye a Nagy Lajos Gimnázium KISZ- titkárának? — A nyár végi KISZ vezetőképző táborunkban határozták el az osztályok küldöttei — általában két-két tanuló — hogy ősszel egységesen 150 forintot ajánlanak fel — mondja Trisch- ler Bernadette. — Hogy ezt miért nem az osztályközösségek döntötték el? Feltételeztük, hogy az általuk megválasztott küldöttek képviselik a többség véleményét... A felajánlás egyébként nem kötelező! Ha valaki mégis így dönt, minimum 150 forint, amit be kell adjon. Az osztály elhatórpzhatjo nagyobb összeg felajánlását is. Én nem tudok róla, hogy bárhol is nyomást gyakoroltak volna a közösségre azért, hogy több pénz gyűljön össze. Amikor ott vagyunk a földön, senkit sem érdekel, hogy mennyit fog keresni. Csak akkor kezd méltatlankodni, amikor kézbe veszi a pénzt és vissza kellene adni belőle. — Hogyan történik a differenciálás? — A pénz kézhezvétele után mindenki személyesen nyilatkozik, hogy mennyi pénzt ad be a közösbe. A felajánlásokról nyilvántartást készítünk. — Mi a céljuk ezzel? — Bizonyos esetekben figyelembe fogjuk venni, ki mennyire volt adakozó ... Molnár Eszter, a siklósi Táncsics Mihály Gimnázium KISZ- titká ra csodá I közi k: — Ki vegye föl a pénzt? Én azt furcsállom, hogy ez másutt probléma. Mi eddig minden évben megtartottuk a teljes munkabért! A KISZ-szervezetünk nem nagy igényű, jól kijövünk a megyétől jövő támogatásból és a rendezvényeink jövedelméből. Tavaly árvíz volt, ezért fölajánlottunk 50 forintot a menza újjáépítésére. Ezzel minden diák egyetértett. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a pénzt elmulasztottuk összegyűjteni . . . — Mi sem természetesebb annál, hogy ha valaki dolgozik, megkapja az érte járó 0011 — szögezi le véleményét Kertész Ágnes, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Egészség- ügyi Szakközépiskola IV. D. osztályának titkára. — Mi nyáron kórházi gyakorlaton vagyunk, nem tudunk munkát vállalni, tehát szükségünk van az őszi pénzre. Mégis, az elmúlt években soha nem volt probléma abból, hogy a KISZ illetve az iskola céljaira mindenki leadott 30—30 forintot a keresetéből. Közösen gyűjtöttük össze az osztálykirándulás költségeit is. Persze, mi szakközépesek vagyunk, zömmel vidéki lányok, itt senki sem fél a munkától. .. — A KISZ sajnos, nagyon szegény — mondja Király Tímea, az ifjúsági szervezet intézményi titkára. — Az összes költségvetésünk negyvenezer forint, ebből huszonhatot elvisz az újságpénz. Az őszi munkákon kívül más bevételi forrásunk szinte nincs is. Nem tudom, hogyan fogunk gazdálkodni ebben az évben, mert a Dunántúli Naplóban megjelent cikk után nem mertük a 30 forintokat összeszedni . .. — A diákok által fölajánlott 30 forintok nemcsak a KISZ, hanem az iskola költségvetésében is komoly összeget jelentettek — kapcsolódik a beszélgetésbe Hetesi Istvánná igazgató. — Az idén a hangosbeszélőt szerettük volna rendbehozatni ebből a pénzből, de ez már aligha fog sikerülni. Tudom, sokak számára furcsán hangzik, hogy az iskola fenntartásában ennyire rá vagyunk szorulva a gyerekek pénzére, de mit lehet tenni, nem futja mindenre a költségvetésünkből. Ha nem szabad a diákok pénzét felhasználnunk, növelni kellene a pénzügyi kereteinket, mert a mai helyzet nagyon ellentmondásos. — Tulajdonképpen a föl- ajánlások ellen nincs is kifogása senkinek, ha azok valóban önkéntes alapon, a kifizetések után történnek. — Igen, az önkéntesség itt kulcskérdés, ezen áll vagy bukik minden. — Meglátszik-e a munkavégzésen, hogy melyik diák dolgozik a saját zsebére, és melyiknek kell „adóznia" az iskolának? A kérdést mezőgazdászoknak tettük föl. — Nekem az a véleményem, hogy az önkéntes nyári táborokban a diákok sokkal becsületesebben dolgoznak, mint ősszel, amikor kötelező a kivonulás — mondja Buzássy Lajos, a Pécsi Állami Gazdaság főkertésze. — Az a pénz, amelyet a szüreti munkák során megkeresnek, aligha ösztönöz jobb teljesítményre. Végignéztem a postakönyvet: ötszázforintosokban jön a zsebpénz a gyerekek után ... Én az egész betakarítási munkát társadalmi alapokra helyezném, vagyis a pénzt nem osztanám szét. Számos példa bizonyítja, hogy a gyerekek értelmére apellálva sokkal nagyobb eredmények várhatók, mint azt sokan gondolnák. Fekete Károly, a Villány- Mecsekaljai Borkombinát villányi gazdaságának igazgatója: — Nem tapasztaltunk különbséget a munkában aszerint, hogy megkapja-e a diák a teljes keresetét, vagy sem. Én a legfontosabbnak azt tartom, hogy felkészítsék a gyereket a várható feladatokra, és ha pénzt adunk neki, tudatosuljon benne, hogy ezért megdolgozott. Sem a szép szólamok, sem a pénz" nem ösztönzi a diákot jobb munkára, ha csak a jogait hajlandó ismerni, ha nincs felelősségérzete. Ennek a kialakításához azonban az is hozzátartozik, hogy a tanuló ténylegesen maga rendelkezzék munkája ellenértékével; valóban önként ajánljon fel ebből bizonyos összeget a közösségi célokra, és pontos tájékoztatást kapjon arról, hogy mire fordították ezt a pénzt. Talán sokan furcsállják, hogy ennyit foglalkozunk az őszi diákmunkákkal. Természetesen nemcsak arról van szó, hogy kinek a kezébe számolják le azt a bizonyos három—öt—nyolc- száz forintot. Ez pusztán formaság, adminisztratív művelet, hiszen lehet, hogy a következő- pillanatban a gyerek már visz- sza is adja a pénzt. (Esetleg még többet, ha nem futotta a keresetéből a „felajánlásra", mint az az egyik pécsi gimnáziumban megtörtént.) A legfontosabb kérdés az, hogy várhatunk-e a diákoktól nagyobb öntudatot, anyagi önzetlenséget, mint amekkorát a felnőttek társadalmában, ahol az anyagi érdekeltség dominál; miért kellene a diáknak puszta lelkesedésből dolgoznia? S végül: hol a határa az állami iskolák társadalmi fenntartásának? Úgy érzem, az őszi munkák kapcsán tulajdonképpen ezekre a kérdésekre kellene választ keresni. Havasi János Kis stílű nagyoperett a Pécsi Nemzeti Színházban (Fotó: Cseri) LEÁNYVÁSÁR A z idő megszépíti az emlékeket. Nosztalgiánk kiszínezi a mesékbe szőtt múltat. Nagyapáink elbeszélései is az operett zavartalan, egyenes ívű karrierjéről szólnak. Nem csoda, ha a mai színházlátogató kissé hitetlenül áll szemben a tényekkel: a századforduló éveiben bekövetkezett, majdhogynem végzetes operetthanyatlással. Ma már tudjuk, hogy ez a hanyatlás átmenetinek bizonyult. Azt is, hogy korábbira — éppen a klasszikus bécsi operett válságán okulva — új stílus építkezett. S, hogy ez az új stílus, az angol operett szele egy csapásra bejárta, felrázA kaposvári folyóirat új számából A Somogy megyei Tanács kulturális folyóirata, a Somogy szeptemberi—októberi száma elsősorban Irodalom—Művészet rovatában nyújt változatos olvasnivalót. A rovat, illetve a lapszám élén verssel és meleg 'hangú köszöntővel emlékezik meg a Somogy a 80 éves Csuka Zoltánról. A széppróza köréből mindössze egyetlen írással, Hallania Erzsébet A vörös kandúr csodálatos esete című novellájával találkozhatunk a IX. évfolyam 5. számában. Tanulmányok, esszék, interjú, szociográfia váltakoznak túlnyomórészt Puszta Sándor, Katona Judit, Sebestyén Lajos, Kanizsa József, Hunyadi István, Jakus Imre és Varga József verseivel. Ágoston Julianna tanulmányában a mai Vajdaság magyar kulturális közéletének két központi folyóiratát (Hird, Új Symposion) mutatja be. Hegyi Lo- ránd, a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott Nyolcak és az aktivisták című kiállítás anyagát elemzi. Grandpierre K. Endre Gólya, gólya, gilice; Domokos Mátyás Versszármazástan és világidő címmel írt esszék; Somlyó György ugyanebben a műfajban Picasso művészetének „torz” korszakával foglalkozik, három jellegzetes alkotásának társadalmi-politikai közelítésű elemzésével. (Nő a tükörben, Guernica, Zokogó nő). Fodor András Hernádi Gyulával beszélget az író eddigi pályaívének főbb műfaji és stílusbeli vonásairól. Laczkó Andrásnak a Bogiári Állami Gazdaságról készített szociográfiája A laboratórium címmel folytatódik (III. rész). . Égtájak című világirodalmi rovatukban a szerkesztő, Popp Árpád a mai, illetve XX. századi modern német, olasz, szovjet, csehszlovák, finn költészet egy-egy alkotójának műveiből állított össze versfüzért. (Itt SOMOGY KULTl RALLS FOLYÓIRAT J° volna egy észrevételünk: lenne, ha az Égtájak-ban va Idhol — legalább a kevésbé közismert nevű költőkről — néhány eligazító adatot közölne a szerkesztő bizottság, hiszen a Somogyot nemcsak a Nagyvilág rendszeres olvasói forgatják). A Szülőföldünk ezúttal is néhány érdekes helytörténeti, történelmi, illetve művelődéstörténeti témát ad közre. A folyóirat a dualizmus koráról beszélget a téma kiváló ismerőjével, a (kaposvári születésű) HanálC Péter történésszel, ezzel köszöntve a 60 éves tudóst. A Figyelő rovatban Tröszt Tibor fűz megjegyzéseket a somogyi nyár eseményeihez, majd prózai és verskötetekről hoznak recenziókat. A Somogy 5. száma a nemrég elhunyt nagybajomi születésű professzor és irodalomtudós Gyergyai Albertet búcsúztatja záró megemlékezésében; Krónika rovata pedig a nyár legfontosabb eseményeiről emlékezik meg. W. E. ta az operettből éppen kiábránduló nézőket. Jacobi Viktor jókor bontott vitorlát, kifogta vele a szelet. 1911 őszén a pesti Király Színházban Leányvásár című nagyoperettjével, amely már ilyen stílusjegyeket viselt, elismerő sikert aratott. Jacobi bölcs és mértéktartó ember volt. Átmentette zenéjébe a klasszikus bécsi operett szép, álmodozó dallamvilágát, a valcerek kecsességét és vidám fecsegéssé tompította az angolok tolakodóan nyers, szinkópáit naturalizmusát. Egy San Francisco melletti faluban helyi szokás szerint leányvásárt tartanak. Eközben a múltról lehull a fátyol, és megismerhetjük egy milliomos vagyonszerzésének körülményeit; Tom és Lucy félreértésekkel átszőtt egymásra találásának bonyodalmait. A történet Darvas Szilárd átdolgozásában ma is érdekes. A pécsi előadás azonban érdektelen. Elsősorban azért, mert görcsösen a cselekménybe kapaszkodik anélkül, hogy a nagyoperett zenés-táncos lehetőségeit igazán kihasználná. Seregi László vendégrendező szakítva a formai tradíciókkal, nyitány nélkül indítja a darabot, s így megfosztja a közönségét a kellemes ráhangolódás lehetőségétől. Seregi jó színész- vezető, de nincs világos célja és nincs dinamikája. Rutinötletekre építkező koncepciója megreked a középszerűség zsákutcájában, ami rosszabb, mint egy meg nem értett újítás bukása. Néhány vezető színész (Krasznói Klári; Faludy László; Harmath Albert) érdeme csupán, hogy létrejött mégis egynéhány csúcsponton a színpad és a nézőtér ihletett atmoszférája. A rendező statikus színpadképeit tovább merevíti a díszletek szegényes egyhangúsága, amit ellensúlyoz némiképp ugyan az elegáns kosztümök derűs színharmóniája, (díszlet- és jelmeztervező: Gyar- mathy Ágnes), de ez még közel sem a nagyoperett igazi világa. Hiányzik belőle az angol táncoperett stiláris fundamentuma, a lenyűgöző látvány és a mozgás varázsa. A táncképek színes kavalkádja. A második felvonás tengerésztáncának és a Gillolo tempójának művészi folytatása. (Koreográfus: Tóth Sándor.) A zenekar és a kórus szép összhanggal szól Papp Zoltán irányításával, ami méq inkább növeli hiányérzetünket, hiszen nemcsak a nyitány, hanem egyetlen közzene sem csendül fel önálló zenekari előadásban. A bemutatón és az azt követő két előadáson volt alkalmam meggyőződni arról a határtalan akarásról, amellyel a szereplők többsége egymást is segítve, szinte ösztönösen, mégis valamiféle művészi makacssággal igyekezett jó irányba húzni a darabot, sikerrel. Mindenekelőtt Krasznói Klári remekbe szabott szubrett alakítása érdemelt megkülönböztetett figyelmet. Bessy alakját feltartóztathatatlan magabiztossággal állítja a darab középpontjába. Színészi alakítása stilárisan és potenciálisan, énekhangja tisztán intonált erejével, tánctudása kifejező készségével • ostromolja a műfaj csúcsait. Mindezt kiváló partnerek társaságában (Faludy László; N. Szabó Sándor; Vízi György) teheti, akiknek humora, őszinte derűje hamisítatlon operettatmoszférát teremt. Harmath Albert bonvivánja énekesi-színészi teljesítményében egyaránt szép, dicséretes. A másik szereposztásban Matoricz József visszafojtott árnyékként követi. Kellemes meglepetés az operettben pályakezdő Morvay Pálma erőteljes, szép zörigéjű szoprán hangja még akkor is, ha néha a felső regiszterekben magasan intonál a sorvégeken. Színészi játéka azonban sok finomítást kíván. Az őt második szereposztásban váltó Cseh Mária a tőle mtegszokott, korrekt teljesítményt nyújtja. Újabb lehetőség Füsti Molnár Éva mindinkább kitárulkozó tehetsége számára Bessy alakjának megformálása. Voltak, akik legjobb igyekezetük ellenére sem váltak igazán hiteles operettfigurává szerepükben (Kovács Dénes, Paál László és Nagy Réka), és voltak, akik tetszetősen megoldották feladatukat. (Vajek Róbert, Cserényi Béla és Fülöp Mihály), , okit szívesen látnánk többször is operettben. Kis szerepükben említést érdemelnek még Melis Gábor, Bors Ferenc és Rad- nai György. Sok név. A név mégis oly kevés, ha önmagában áll. Szív és tehetség dolgában a színházban nincs könyöradomány. Akinek a nevét a színlapra írják, attól számonkéri ezt is a hagyomány és a közönség. Bornemissza Géza
