Dunántúli Napló, 1981. október (38. évfolyam, 269-299. szám)
1981-10-12 / 280. szám
ORA A NAGYVILÁGBAN Számos megbeszélésre, találkozóra került sor a Szódat elnök temetésére Kairóba érkezett politikusok között. A legjelentősebb valószínűleg az egyiptomi és az izraeli vezetők megbeszélése volt. Képünkön: Begin izraeli miniszterelnök (jobbra) Mubarak eddigi egyiptomi alelnök társaságában. Elhunyt Jász Dezső Vasárnap reggel az NDK fővárosában 84 éves korában hirtelen elhunyt Jász Dezső, a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa, újságiró, hadtörténész. Munkásmozgalmi tevékenységét Magyarországon kezdte, a Tanács- köztársaság idején ezredpoliti- kai megbízott volt. A húszas évektől a csehszlovák, majd a romániai munkásmozgalomban tevékenykedett. Részt vett a spanyol polgárháborúban, előbb dandár-, azután hadosztályparancsnok volt, majd a köztársasági hadsereg hadműveleti főnöke. A második világháború éveiben jelentős szerepet játszott a francia katonai ellenállási mozgalomban. Utolsó évtizedeit az NDK-ban élte le, de rendszeresen hosz- szabb-rövidebb időt töltött Magyarországon, és könyvek, tanulmányok, cikkek egész sorát jelentette meg szülőhazájában. Usztyinov távirata Jaruzelskihez Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere táviratot intézett Woj- ciech Jaruzelski hadseregtábar- nokhoz, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnökéhez, nemzetvédelmi miniszterhez, a Lengyel Néphadsereg megalakulásának 38. évfordulója alkalmából. Usztyinov táviratában kifejezésre juttatja legjobb kívánságait és egyebek között hangsúlyozza: a jelenlegi bonyolult és feszült nemzetközi helyzetben, a reakció és a militariz- mus fokozódó támadásai közepette különös jelentősége van a Szovjetunió és Lengyelország, a szocialista közösség valamennyi állama közötti barátság és sokoldalú együttműködés további elmélyítésének és annak, hogy ezek az erők továbbra is következetesen harcoljanak az enyhülésért és a világ békéjének megőrzéséért. „Tovább erősítjük fegyverbarátságunkat és a hadseregeink közötti együttműködést, amelynek alapja a szovjet és a lengyel nép, valamint a Varsói Szerződés minden tagállama létérdekeinek védelme” — mondja az üdvözlő távirat. Usztyinov végezetül sok sikert kívánt Jaruzelskinek és a lengyel hadsereg, minden egyes tagjának a szocialista Lengyel- országért folytatott fáradhatatlan küzdelemben. Bombamerénylet Londonban A brit fővárost valósággal sokkalta az Ir Köztársasági Hadsereg (IRA) terroristáinak szombat délutáni véres merénylete, amelynek egy halottja és 40 sebesültje van. IRA- pokolgépek 1980 decembere óta nem robbantak Londonban, és több mint két és fél éve annak, hogy bárki is életét vesztette volna ilyen merényletekben. A szombaton felrobbantott szerkezet a leggonoszabbak közé tartozik: afféle repeszbomba, amelyet 15—20 centiméter hosszú tűkkel töltenek meg, és amely ennélfogva nemcsak de. tonációjával okoz pusztítást, hanem a szerteszét repülő, az emberi test legkülönfélébb részeibe lándzsaként befúródó tűkkel is. ♦ DURBAN: Pokolgép robbant a dél-afrikai Durban kikötőváros központjában, egy a fekete lakosság ügyeivel foglalkozó kormányhivatal előtt. A robbanás öt személyt megsebesített. Az anyagi kár tetemes, a kormányhivatal épületén kívül megrongálódtak a környező üzletek és több éppen arra haladó jármű is. ♦ PHENJAM: Kim Ir Szén, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke Phenjanban fogadta Jasszer Arafatot a PFSZ vb elnökét. A KNDK hír- ügynökségének jelentése szerint a találkozó szívélyes és baráti légkörben folyt le. ♦ SINGAPORE: A thaiföldi hadsereg egységei és az ország legnagyobb kábítószerkereskedő bandája közötti példátlan fegy- feres összeütközésről számolt be a napokban a Bangkok Times. A kormánycsapatok le akartak csapni egy kábítószert szállító karavánra, amelynek tagjai Csan Cs/f-nek, a délkelet-ázsiai országokban tevékenykedő kínai „ maffia" egyik vezérének dolgoztak. A thaiföldi katonák azonban nem birtok a csempészbandával, amely hétszáz jól felfegyverzett zsoldosból állt. A kormánycsapatok 34 katonát vesztettek és magas volt sebesültjeik száma is. A bandának végülis sikerült burmai területre átjutnia, ahol a Peking-ba- rát szeparatisták támogatását élvezi. ♦ TOULOUSE: Toulouseban szombaton 27. alkalommal rendezték meg a .nemzetközi énekestalálkozót. Az .énekverseny férfi győztese Lawrence Bakst amerikai tenorista lett, míg a nők között honfitársa, Connie Cloward bizonyult a legjobbnak. A magyar Németh Gábor (bariton) második díjat nyert. + PAMPLOMA: Pamploma spanyol város jelentős része átmenetileg áramszolgáltatás nélkül maradt annak a robbanásnak a következtében, amely szombat éjjel történt a város egyik áramszolgáltató állomásának transztfiatánátorában. A rendőrség véleménye szerint a robbanást baszk szeparatisták által elhelyezett pokolgép okozta. Veress Péter Indiába utazott Veress Péter külkereskedelmi miniszter vasárnap Indiába utazott, viszonozva az indiai kereskedelmi miniszter, Pronab Kumar Mukherdzsi múlt év szeptemberi látogatását. Uj-Deihi- ben tárgyalásokat folytat partnerével és más indiai miniszterekkel a magyar—indiai kereskedelmi kapcsolatok és aazda- sági együttműködés továbbfejlesztéséről. . ♦ 4 TAGÚM: A Fülöp-szigete- ken, Tagúm város közelében elsodort az áradat egy bányász- települést. Az eddigi közlések szerint 127 ember meghalt, nyolcvanon eltűntek — jelentették vasárnap a helyi hatóságok. A körzetben már második hete esik a monszuneső. A Szovjetunió békeszerető lenini külpolitikáját éltetik azok a jelszavak, amelyeket az SZKP Központi Bizottsága hozott nyilvánosságra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulójának megünneplésére. A jelszavak az SZKP KB testvéri üdvözletét tolmácsolják a kommunista és munkáspártoknak és felszólítjcü az egész világ kommunistáit egységük és csszeforrottságuk megszilárdítására. Sürgetik a világszocia- lizmus, a nemzetközi proletariátus és a nemzeti-felszabadító mozgalmak legyőzhetetlen szövetségének megerősítését. Az SZKP KB testvéri üdvözlettel fordul a szocialista országok népeihez, a kubai, a vietnami, a laoszi, a kambodzsai, az afgán, az angolai és az etióp néphez, üdvözli a tőkés országok munkásosztályát, Afrikának, Ázsiának és Latin-AmeriGáspár Sándor hazaérkezett Bukarestből Gáspár Sándornak, a Szak- szervezeti Világszövetség elnökének, a SZOT főtitkárának vezetésével az SZVSZ irodájának XXVI. ülésén résztvett magyar szakszervezeti küldöttség vasárnap hazaérkezett Bukarestből. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Földvári Aladár, a SZOT elnöke fogadta. Jelen volt Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság magyar- országi nagykövete is. ♦ V 4- BEIRUT: Khomeini a jatol- Iah Medzslisz-beli hívei peticiót írtak aló, amelyben Bazargan volt miniszterelnök és további nyolc képviselő kizárását követelik — közölte Szőjed Dzsava- di, az egykori Bazargan-kor- mány belügyminisztere telefonon az AP hírügynökség beiruti irodájával. Dzsavadi szerint a kizárandók listáján Bazargan mellett 4 olyan képviselő neve áll, aki a volt kormányfő liberálisnak tekintett mozgalmához tartozik, de 4 független képviselő is szerepel a petícióban: köztük Ibrahim Jazdi volt külügyminiszter és Ali Akbar Mo- infar volt olajügyi miniszter. 4- TRIPOLI: Egyiptomban a hivatalos körök mindent elkövetnek annak elhitetése érdekében, hogy az országban teljességében helyreállt a nyugalom, de ennek ellenére több helyen érezhető jelei voltak a rendszerrel szembenálló erők tevékenységének. Kairótól északra egy rendőrlaktanyát támadtak meg fegyveresek — közölte a Jana líbiai hírügynökség, és a támadás során többen életüket vesztették, illetve megsebesültek. Két robbantás történt az ország vasútvonalain, egyik közülük a legfontosabb, Kairót Afexandri- ával összekötő vonalon okozott fennakadást a forgalomban — jelentette a Jana. kának az imperializmus ellen küzdő népeit, az arab népeknek az izraeli agresszió elleni harcát. Az európai országok népeit a jelszavak az amerikai nukleáris rakéták Nyugat-Európában történő elhelyezése és a neutronfegyver elleni harcra hívják fel és felszólítják a világ népeit: küzdjenek az imperiolizmus, a militarizmus, a revansizmus és a fegyverkezési hajsza ellen, az enyhülési folyamat elmélyítéséért, a háborús veszély elhárításáért. Az SZKP KB felszólítja a Szovjetunió népeit a fejlett szocializmus lehetőségeinek, az ország termelési és tudományos-technikai potenciáljának teljesebb felhasználására, a termelékenység, a hatékonyság és a munka minőségének növelésére, a mezőgazdaság továbbfejlesztésére. Készülődés a NOSZF évfordulójára Az SZKP jelszavai Ruhatervező iparművészt felveszünk A MECSEKI SZÉNBÁNYÁK VILLAMOS ÜZEME villamos műkezelő vizsgával rendelkező elektrikusokat Alkalmazás külszíni munkaterületen. KESZTYŰGYÁR BÖRRUHÁZATI GYÁRA PÉCS, VADÁSZ U. 83. 7627 Telefon: 10-066. ÖTNAPOS MUNKAHÉT, HŰSÉGJUTALOM, SZÉNJÁRANDÓSÁG, MUNKÁSSZÁLLÓI ELHELYEZÉS. Jelentkezés: Kis Katos János munkaügyi vezetőnél, Pécs, I., Buzsáki I. u. 22. O REKORD — ÜCSORGÉSBŐL. Ügy látszik, nem múlhat el egy hét úgy, hogy ne adnánk hírt valami furcsa rekordról. Néhány vállalkozó szellemű fiatalember Hees- lingenben például nemrég arra vállalkozott, hogy megjavítják a kis cölöpépitményeken való ücsörgés csúcsidejét. Különös tervük sikerrel járt: a múltnak adták át az eddigi 172 órás rekordot — méghozzá több mint 100 órával javítva meg azt. Képünkön: a pihentagyú kísérlet résztvevői épp kétórás engedélyezett pihenőjükre ugranak le kis fazsámolyaikról hosszú vállalkozásuk alatt. O SZUPER-MUTATVÁNY. Ez a kép viszont csalóka: nem a világ legerősebb emberének szuper-mutatványát ábrázolja, aki játszi könnyedséggel (sőt, mint látszik, félkézzel) emeli fel a legnehezebb teherautót is. Valójában ez a felfújható jármű műanyagból készült, és egy televíziós forgatásnál használták fel a jelenetet © PANDA-PRODUKCIÓ. Nemrég a panda-mackók szerelmi életével foglalkoztunk, most viszont játékosságukról és tanulékonyságukról érkeztek képek. A nyolcesztendős kínai Vei-Vei, aki idén Japánban is szerepelt, egy osa- kai bemutatón a késsel-villával való étkezés nehéz produkciójával is megbirkózott (balra), egy másik számban pedig egy pandabocsot tolt maga előtt gyerekkocsiban. Mondani sem kell, fellépése óriási sikert aratott. • FÉRFI-KANKAN? Nem, a képen látható bohókás férfiak nem a híres francia tánc bemutatásának dicsőségét akarják elhódítani a szebbik nemtől, csak egy „Vidámság-fesztivál" nézőinek akartak kellemes perceket szerezni.