Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)

1981-09-26 / 264. szám

* 1981. szeptember 26., szombot _________________________________________________PimÖTltÜlt IlCiPlÖ 5 C sak Baranyában és Somogybán nem kapható Kiildöltválaszló gyűlés a MESZOV-nél Még egyszer a könyves- palerél Hamarosan itt is A Hétfői Dunántúli Napló szeptember 14-i számában ír­tuk meg, hogy a praktikus, tet­szés szerint variálható könyves­polc ritka mint a fehér holló. Néha egy-egy szállítmány ér­kezik, az is rögtön elkel. Jász- kuti Sándor, a Mecsek Áruház igazgatója elmondta, hogy az elemekből összeállítható gyer­mekkönyvespolcokat csak intéz­ményeknek árusítják, mert na­gyon kevés érkezik — pedig a vásárlók ezeket keresik legin­kább. A cikket olvasta Szabó Jó­zsef, a hetvehelyi tsz elnöke és Ralai János, a hetvehelyi tsz karácodfai bútorüzemének ve­zetője. Az újság megjelenése napján, azaz hétfőn felhívták a szerkesztőséget telefonon és elmondták, hogy már nyolc éve készít a tsz bútorüzeme köny­vespolcokat. Szívesen felaján­lanák a baranyai vásárlóknak, ha igényt tartana rá a keres­kedelem. Felkerestük Rafai Jánost, a ■karácodfai bútorüzem vezető­jét. — A hetvehelyi Egyetértés Tsz melléküzemága, a bútorüzem kiegészítő gyermekbútorok elő­állításával foglalkozik, melyek­hez a keresett és népszerű Ali polc is tartozik. Nyolc éve ké­szítjük a bútorokat, havonta 1400-1500 polc hagyja el az üzemet. A Bútorérttel és a Ská­lával kereskedelmi kapcsola­tunk van — az ország minden részére szállítunk polcot Bara­nya és Somogy megye kivételé­vel. Szívesebben szállítanánk a környező megyékbe — Bara­nyába, Somogyba és Tolnába —, mert ez kifizetődőbb lenne. Ezzel évente 350—400 ezer fo­rintot megtakaríthatnánk a fu­varköltségekből. Most szerződé­seinken felül, havonta egy ko­csiszállítmányt tudnánk szállíta­ni a Mecsek Áruháznak. Itt készítik többek között az árusítják — Első beszélgetésünk óta két hét telt el. Hogy reagált a kereskedelem az önök aján­latára? — Sehogysem. Felkereste Sza­bó József tsz-elnök a Mecsek Áruház igazgatóját, aki meg­ígérte, hogy megnézi a bútoro­kat és a polcot — azóta sem jelentkezett. — Termékváltásra is készül­nek . .. — Januártól Pinokkió néven 14 részből álló ifjúsági bútort készítünk, natúr afrikai cse­resznye, tölgy vagy kőris szí­nekben. Kétajtós, akasztós és polcos szekrény, egyajtós, alul zárt —. egyajtós, felül zárt szek­rény, nyitott polcos szekrény, hozzájuk egy- vagy kétajtós gardrób, íróasztal, ülőke, le­mezszekrény és falra akasztha­tó gyermekkönyvespolc kerül a vásárlókhoz. Mint régi termé­ket, az Ali polcot továbbra is gyártani fogjuk. Megkerestük Dobos Feren­cet, a Baranyaker igazgatóját is: — Nem volt tudomásom a hetvehelyi tsz ajánlatáról. Ter­mészetesen igényt tartunk rá, mert a vásárlók keresik. Ameny- nyiben szállítási készségük van, rögtön megkötjük a szerződést, így a Mecsek Áruházban, Kom­ién, Siklóson és Mohácson is árusítani fogjuk a keresett pol­cot. A Domus Áruház nyitására is vásárolunk belőle. Kár, hogy előbb nem tudtunk erről a le­hetőségről. Valóban kár, hogy a keres­kedelem nem tudott beszerezni a keresett és Baranyában gyár­tott termékekből. (Kicsit sok a 8 éves várakozási idő!) Jó len­ne, ha a kereskedelem időben tudomást szerezne arról, ami a megyében és főként a közel­ben kapható. Adóm Erika országszerte ismert „Ali”-polcot Fotó: Proksza L. Legalább egy,fél délelőttöt ró kell szánnia annak, aki a pécsi Helyőrségi Művelődési Otthonban látható kiállítás minden darabját meg akarja tekinteni. Igen gazdag és igen színvonalas anyagot gyűjtöttek össze a rendezők a tegnap dél­előtti megnyitóra. Persze, volt is miből válogatni: a Magyar Néphadsereg alakulatainak ka­tonái, a helyőrségi művelődési intézmények amatőr alkotói és szakkörei hosszú hónapok, évek munkájával teremtették elő o kiállítás alapjául szolgáló mű­vészi termékeket. Hozzáértők­ből álló zsűri válogatta ki a felhalmozott anyagból, mf ke­rüljön Pécsre, a hadsereg ama­tőr művészeti mozgalmát rep­rezentáló országos kiállításra. Festmények, szobrok, grafikák, népművészeti tárgyak, fotók és nem utolsósorban míves bar- kácstermékek láthatók a Hely­őrségi Művelődési Otthon nagy­(Folytatás az 1. oldalról) hangzott el a kölcsönzés korsze­rűsítésére — arra például, hogy ne legyen feltétel a tag­sági viszony — az egyes köl­csönök — személyi, lakáskor­szerűsítési stb. — felső hatá­rának emelésére, egyes pénz­ügyi szolgáltatásoknál — ifjú­sági betét, átutalási betét — az OTP-vel szembeni hátrányos megkülönböztetés megszünteté. sére. A lakásszövetkezetek fejlődé­se megfelel a kitűzött céloknak, termében, örvendetes, hogy o tárgyak nagy többsége nem csak „katonai" kiállításon áll­ná meg a helyét, hanem bár­milyen más amatőr művészeti seregszemlén. Elég csak a szép népi faragásokra, hímzésekre, a meglepően nagy számú, szín­vonalas fotóra, a több érdekes festményre utalni. A megnyitó ünnepségen Szántó Mihály ezredes, a Ma­gyar Néphadsereg politikai fő­csoportfőnökségének ágit.-prop. csoportfőnöke mondott beszé­det. Méltatta az amatőr moz­galomban részt vevő katonák, kotonafeleségek, szakköri tagok és pedagógusok érdemeit, majd átadta a jutalmakat a zsűri által díjazott műtrágyák alkotóinak. Az esemény ünne­pélyességét emelte Papp Györ­gyi és Papp Gábor hegedűjá­téka, valamint Melis Gábor színművész szavalata. H. J. 73 százalékkal nőtt a lakásál­lomány, az egységek száma meg­haladja a 11 500-at. Jelenleg 903 új lakás épül. A lakásszö­vetkezetekben meg kell szer­vezni a gondnokságokat, a kar­bantartás, fenntartás érdeké­ben lehetővé kell tenni a célrész­jegyek jegyeztetését. A gazdálkodás fejlesztése mellett fontos feladat a társa­dalmi, mozgalmi tevékenység, a szövetkezeti demokrácia fej­lesztése is. A viták során fel­merült egyebek között, hogy az alapszabálymódosítást, a közép­távú terv jóváhagyását és az elnök, elnökhelyettes, ,felügye­lő bizottsági elnök megválasz­tását célszerűbb lenne a kül­döttgyűlés hatáskörébe utalni, a szövetkezeti küldötteket pe­dig a jelenlegi 2 év helyett 5 év időtartamra megválasztani. Korszerűsítésre szorul ma már a vásárlási és értékesítési visz- szatérítési rendszer is. A beszámoló feletti vitában tízen szólaltak fel. Többen tet­tek kiegészítő javaslatokat. Hengl János, a mohácsi taka­rékszövetkezet elnöke felvetette például, hogy ne csak az OTP, de a takarékszövetkezet is ad­hasson a fiataloknak család­alapítási kölcsönt. Nagy Emil, az OFT tagja szerint a csoportos társasházak építésének magas költségeit a szövetkezeti tagok, közreműködésével lehetne csők. kenteni. Szemere Ferencné, a Konzum Szövetkezeti Köiös Vál­lalat igazgatója a nagykeres­kedelmi j'Ogosítvány megadását sürgette, amivel az ipartól köz­vetlenül vásárolhatna termé­keket az áruház. Dr. Juhár Zoltán belkeres­kedelmi államtitkár felszólalá­sában elismeréssel szólt a Ba­ranya megyei fogyasztási szö­vetkezetek tevékenységéről, a sok új rugalmas kezdeménye­zésről. A feladatokról szólva hangsúlyozta az áruellátás, a szövetkezeti kereskedelem sze­repét az életszínvonal szinten tartásában. A továbbiakban nem új nagy beruházásokra, ha­nem a meglévő hálózatkapa­citás jobb kihasználására kell a hangsúlyt helyezni. Vagyis a sorrendben az első helyen a forgóalap, az árukészlet le­gyen és csak a másodikon a beruházás. Az áru útját le kell rövidíteni mindenütt, ahol ab­ból gazdasági előny származik. A kereskedelemben a fogyasz­tói centrikusság domináljon, a piszkos környezet, az eladók figyelmetlensége vagy durvasá­ga rosszabb közérzetet okoz, mint az, ha időnként hiánycikk egy-egy termék. A vitazáiró ulán a résztvevők titkos szavazással megválasztot­ták a Fogyasztási Szövetkeze­tek IX. kongresszusának küldöt­teit. Ennek eredményeként Ba­ranyát 28 küldött képviseli majd a kongresszuson. A küldöttek közül László Gyulát, Vida Zsu­zsát, Horváth Kálmánnét, Heingl Jánost és Nagy Emilt a Fogyasz­tási Szövetkezetek Országos Ta­nácsa tagjává választották. — Rné — Tankmodelltöl a tekerólantig Amatőr művészek, egyenruhában Kiállítás a Helyőrségi Művelődési Otthonban Egyetemi kollégium épül a Balokányban Szokolai István felvétele Ötszáz diák otthona lesz Régi óhaja és gondja oldó­dik meg a Pécsi Tudomány- egyetem hallgatóinak: ez év jú­niusában ugyanis végre meg­kezdődött a Balokányban az ötszáztizenhárom egyetemista befogadására képes kollégium építése. Igaz, az 1983. decem­ber végi átadásig több mint két esztendő van vissza, ám az mindenképpen mgnyugtató, hogy a kivitelezés a BÉV jóvol­tából ütem szerint folyik. Az építők végső soron ez. év tavaszán vették át a munkate­rületet, miután a balokányi ká­polnát lebontották. Azóta elvé­gezték a tömbkiemelést és az IMS-technológiával készülő, hatszintes diákotthon harmadik szintjéig állították föl a vasbe­ton pilléreket. Tegnap ugyan a hirtelen jött eső átmenetileg fedél alá kényszerítette a hely­színen dolgozó hegesztőket, épületszerelőket, ám annak el­állta után folytathatták munká­jukat. Mint Fritz János művezető el­mondta, a kollégiumi tömbhöz szervesen kapcsolódik majd a kilencszáz adagos konyha és étterem, melynek az emeletén alakítják ki a könyvtárat. A kétszintes épület egyébként a diákotthon nyugati oldalán lesz, a földmunkákat már be­fejezték, jelenleg az alapozást végzik. A kollégium teljes beruházá­si költsége megközelíti a száz­hatvanmillió forintot, melyből csak a bútorzat és egyéb be­rendezések legalább ötvenmil­lióba kerülnek. A kialakítandó szqbák háromszemélyesek lesz­nek . Három-három szobához tartozik majd egy közös elő­szoba, illetve fürdő-zuhanyozó és W. C., amit kilenc diák hasz­nálhat majd.' A megjelenési formájában is impozáns egye­temi kollégiumot a déli olda­lon park, illetve erdősáv öleli körbe a tőszomszédságban ro­bogó vasúti szerelvények zajá­nak csökkentése érdekében. S. Gy. FILMJEGYZET ...és akkor paradicsom Noha eddig úgy tudtuk, hogy kies hazánk bokréta Isten kalapja mellett, most kiderül, hogy a német meg­szállásig Magyarország egy paradicsom volt. Pon­tosabban: Paradicsom volt. No, természetesen nem mindenkinek, ámbár népe dolgos, becsületes, s egy­szerű, valamint szereti fe­lebarátait, legyenek azok lengyelek ' vagy franciák, akik ide menekültek a gaz Hitler elől. Egy, csak egy hibája van e népnek, a zsidókat valahogy nem szereti ... De semmi baj, mert itt van például Jacques, a de­rék normán műbútoraszta­los, aki ugyan még nem járt Párizsban, de a leg­jobb magyar körökben for­golódik és a verőfényes Balaton-parton. Mert ö a szívébe fogadja a csinos Klárit, aki úgy is mint el­hagyott zsidóasszony — és akkor ugye a barátom ba­rátja a barátom ... ... és akkor gyorsan be­lebújnak az ágyba, mert a férfi francia, a nő meg még szereti volt férjét. . . (És a film csak 14 éven alul nem ajánlott, mert azt nem látni, csak Klárit csu­paszon.) ... és akkor Klári eluta­zik, mert fél, hogy bele­szeret Jacquesbe, mert olyan jó volt vele az ágy­ban, és nem akar még egyszer csalódni .. . ... és akkor Jacques só­várog utána, Klári is vi­szont, de lásd mint fenn, és azért sem veszi fel a telefont . . . ... és akkor Jacques még azt hiszi, hogy a ma­gyarok szembeszállnak a németekkel, ha azok meg­szállják paradicsomi ha­zánkat . . . ... és akkor Jacques el­megy vidékre pásztornak, és a pulikutya nem tud franciául . . . ... és akkor meglátogat­ja őt Klári, és ismét na­gyon Paradicsom mindket­tőjüknek, és akkor már ők is tudják, nemcsak a nézők, hogy szeretik egymást, de azért Klári megint eluta­zik .. . ... és okkor Jacques összefog egy rakás békát, hogy Mariska néni és Ma- rischka süldőlány meg­süsse azokat. És akkor azok nagyon megijednek. A békáktól. Jaj, de vic­ces .... ... és akkor Jacques és Klári természetesen nem lesznek boldogok, kivéve Klárit, de ő is csak a ha­lála után, merthogy nem keli emlékeznie szerelmére, s meg azért is, mert a megható szerelmi történet nem napjainkban játszódik, hanem történelmünk olyan időszakában, amit hajla­mosak vagyunk még mi is sommásan elítélni azzal, hogy Hitler utolsó csatlósa voltunk ... S ha még sok film ké­szül erről az időszakról, akkor hovatovább még büszkék is lehetünk rá, kü­lönben hogy adhattunk vol­na menedéket lengyelnek, franciának ... Kovács András Ideigle­nes Paradicsom című film­jét láttam a héten a mo­ziban, aminek témája va­lóban hozzájárulhatott vol­na történelmünk közel­múltjának jobb megisme­réséhez és megértéséhez, de amelynek tartalma erő­szakoltan összehordott, tormája illusztráltan elbe­szélő, stílusa pedig kisis­kolás (és akkor az történt, hogy ...) És erre nem mentség a főszereplők rossz játéka, a film szándéka és Ko­vács András egynémely korábbi remek filmje sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom