Dunántúli Napló, 1981. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)

1981-09-27 / 265. szám

Balázs Anna A családban marad Balázs Annának nincs túl jó véleménye a nőkről. Szeretnek nagyokat enni-inni, a férfiakat baleknak nézik, akik csak arra valók, hogy előteremtsék a pénzt a kedvteléseikhez. (A családban marad, Harmadik monológ, A szerelmes házmesterné). A tétel­nek persze az ellenkezője is igaz. Balázs Anna nagyra be­csüli a dolgozó, az áldozato­kot hozó nőket, a családanyá­kat, a szerelmes szép fiatalasz- szonyokat, akik hű és odaadó társaik férjüknek. (Sétálók, Az ötödik gyerek, Szerelmes gye­rekek.) Balázs Anna hisz a sze­relemben, amely széppé és tar­talmassá teszi az életet, de tudja, hogy a szerelmet hazud­ni is lehet, sőt egyesek árúba is bocsátják. Mint mindannyian, ő is szeretné idillnek látni az éle­tet, amelyben mindig süt a nap, az emberek békében és szere- tetben élnek egymással, de •mert sokat látott az életből, tudja azt is, hogy ez nem fgy van. Az embereket anyagi gon­dok gyötrik, betegségek, s a kapcsolatokat megrontja az ön­zés, a gőg, a megnemértés, az olcsó praktikák. Lehetne az élet egyszerű, és tiszta is, de nem az, mert a hátsó gondolatok és a gyanakvás megmérgezi min­den öröm mézébe morzsa esik és keserűséggel tölti el az em­bereket. Éppen azokat a gaz­dagokat, tehetőseket, akik gát­lástalanul gázolnak át máso­kon, hogy minden eszközzel gya. rapítsák a vagyonukat, megsze­rezzék mdguknak amit kisze­meltek, legyen az pénz, . férfi, vagy szép nő.. (Az ötödik gye­rek, A családban marad, Első monológ, Harmadik monológ). Mindebből úgy tűnhet, hogy Balázs Anna novellái, kisregé­nyei erkölcsi tanmesék az élet­ről, férfiakról-nőkről, holott ez így nem igaz. Csupán arról van szó, hogy az írónő semmit sem cifráz ki ezeken a történeteken, A cselekmény egyenesvonalúan és céltudatosan halad a csat­tanó felé, de az esetek több­ségében le sem zárja a történe­teket. Hőseit nem ő „jutalmaz­za" vagy „bünteti” meg, az íté­letet az olvasóra bízza. Szeret elbibelődni a részletekkel, s ez­zel emlékeztet az élőbeszéd, a társasági pletyka fordulataira, ám ezek a részletek soha nem öncélúak. A családban marad főhősé például egy lusta és kö­vér lány, aki miután dolgozni sem, tanulni sem akar, férjhez megy a Párizsban élő nagybá­csijához. A legérzékletesebbek azok a leírások, amelyekben a főhős gasztronómiai örömeit ír­ja le. Ez okozza az idős és cu­korbajos férj halálát is — egy­szerűen a halálba eteti az örök­ségre éhes fiatalasszony. Meg­szoktuk, hogy férfi írók tollán — a szerelemben a férfiak a kez­deményezők és a „hódítók”. Balázs Anna ebből a hiedelem^ bői kiábrándít, kijózanít minket. Az emancipáció ebben a felfo­gásban csak az ügyetlen nők­nek gond, mert az ügyesebbek azt tesznek ágyban, asztalnál, kint az életben u férfiakkal, amit ők akarnak. Balázs Anna nem titkolja, hogy meg is veti ezeket a nő­ket, s egyáltalán a pénzimádó­kat harqcsolókat. Krimi-izga­lom, állandó félelem, rettegés a „jutalmuk” és a magány, a környezetük megvetése. Kétség­telen, hogy ez kissé didaktikus­sá is teszi az írásait. Mégis azzal a jó érzéssel hajtjuk be a könyvet, hogy az irodalom világában talon még érvényes, mert van erkölcsi vi­lágrend, megigazulás. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bu­dapest, 1980, Somogyi Tóth Sándor: Huszonegy korsó sör Az alkoholizmus már régóta nem (csupán) morális kérdés Magyarországon. Feltehetően ezért kölcsönözte a kötetének is ezt a címet Somogyi Tóth Sándor. Hogy ki hány korsó, üveg sört (bort, pálinkát) iszik meg, hogyan milyen mérgekkel pusztítja önmagát, talán még tekinthető „magánügynek”, a hatása, eredménye azonban már semmiképpen. A huszonegy korsó sör, az alkoholizálás az a szimptóma, az a jelenségvi­lág, amelyben (többek között) tetten érhető egy morális elbi­zonytalanodás az értékek és értékrendszerek földcsúszamlá- sa, amelyek olykor hányavetien, slendriánul, máskor morózusan az „átmeneti kor'1 számlájára szoktunk írni. Somogyi Tóth Sán­dor, mint minden valamire való író, első sorban morális lénynek tekinti az embert, s azt vizsgál­ja novelláiban (hol csak a je­lenség szintjén, hol valamivel mélyebbre ásva), hogyan is old­ja meg az életét* ezt az egysze­ri kalandot és feladatot. A kép­let és az eredmény kiábrándító, legyen szó akár a kortársairól, az apák nemzedékéről, okán. a mai fiatalokról. A házastársak több évi civakodás, máskor csak néhány éves ismerkedés után elválnak. (Tigris, vagy birka, Ki­tagadás, Ismerni). Ilyen felnőt­tek között, ilyen családban az­után nem csoda, hogy a fiata­lok is magányosan nőnek fel, ellenségnek, megvetendő fér­geknek tekintik az előttük járó nemzedéket (Tigris, vagy birka, Háztűznéző, Gitta hullámain, Az üzenet). A szerelemnek a szexu, ális partnerkapcsolatoknak is csak akkora értéke és súlya van, mint a sörnek, nincs tar­talmuk, csupán élvezeti érté­kük. Azaz élvezhetetlenek, mert csak keserű élményként üleped, nek le a tudatban, mint a sör 8. HÉTVÉGE íze másnap. Érthető, hiszen ha a másik ember csupán „fogyasz­tási cikk”, akkor az első szere­lem és szeretkezés is leértéke­lődik (Gitta hullámain), a ka­maszkor szép lázadásaiból is kilugozódik a romantika. Nagy kérdés persze, hogy mennyiben' van igaza Somogyi Tóth Sándornak? A részletek, a jelenségek megrajzolásában hitelesnek tűnik. Értelmiségi csa­ládjaiban a férj művész, irodal­már, a feleség pedagógus, te­hát azon réteghez tartoznak, amelynek a közérzete jó nem volt soha, de ma mintha még jobban megkeseredett volna, mint korábban. Különösen a pe­dagógusokra áll ez, akik Somo­gyi Tóth novelláiban nem csu­pán Sziszifosz alakját idézik fel, de szinte már nevetségesek is, ugyanakkor szánandók. Nem le­het egy életet vereségre beren­dezkedve leélni. Logikusan kö­vetkezik ez a munkahelyi ku­darcokból, hogy a magánélet is lehetetlenné válik. Széthullik a Család is, mert mindenki a ma­ga megoldhatatlannak tűnő kínjaival, gondjaival bíbelődik. Meghal a házastársakban a sze­relem, aknamezővé válik a hit­vesi ágy. amelyben az egyik fél (Somogyi Tóthnál mindig a fér­fiak) kielégítetlen marad. — Mindezek — mint mondot­tuk — valóban létező jelensé­gek és traumák, az olvasó mé­gis egyre nagyobb hiányérzettel lapozza ezeket a novellákat. Túl nagynak érzi a távolságtartást a szerző és hősei között, aki ér­ti, de nem akarja megérteni is ezeket a szánandó figurákat. A szerzőnek mindenkor joga van lenézni ábrázolt világát. Lehet gunyoros, fölényes is akár, de nem maradhat adós az indok­lással és motiválással. Az „ez van” állítása látle­letnek valóban elég (ez az egyik ciklus címe), de diagnózisnak kevés. Magvető Könyvkiadó, Buda­pest 1981. Horpácsi Sándor Száztagú együttes Nyugat-Berlinben Kodály szavai a plakátokon Pécsi muzsikus az idei Világzenekor felkészüléséről, koncertjéről Gy. Vass Ágnest, a Pécsi Filharmonikus Zenekar kon­certmesterét lelkérték, irányít­sa az idei Világzenekor he­gedűszólamainak koncert- lelkészülését. Kérésünkre az alábbiakban számolt be él­ményeiről: * A Jeunesses Musicales ren­dezésében ez idén Nyugat- Berlinben került sor az 1940 óta hagyományos Világzene­kor létrehívására — az „Inter­nationales Sommerfeslspiel Berlin” keretében. (Nemzet­közi Nyári Játékok, Berlin.) A J. M. szervezetét 1940- ben alapították Belgiumban, illetve Franciaországban. Ál­lamilag támogatott szervezet, ugyanakkor nagy nevű muzsi­kusok pptronálják azóta is. (Jelenleg 36 ország tagja a J. M.-nek, közöttük — mint is­mert —, Magyarország is.) Alapvető és a mai napig is aktuális céljuk, hogy távoli kultúrák közeledjenek, ízlések csiszolódjanak egymáshoz. Ezáltal közvetett és mégis a legegyszerűbb módon meg­szüntetve, áthidalva valósá­gos vagy képzelt válaszfala­kat népek és országok között. Mottóként a mi Kodályunk szavai álltak ez idén is a prospektusokon, plakátokon: „Azt remélem, hogy Jeunes­ses Musicales a fiatal embe­reket segíti abban, hogy olyan korán, amint csak le­hetséges, felfedezzék a zene nagyszerű Universumát, miál­tal a világot — amelyben élünk — szebbé, önmagukat pedig boldoggá tehetik.” ^ Az a megtisztelő feladat ért, hogy három hetet tölthet­tem augusztusban Nyugat- Berlinben — az idei évben kereken 100 tagú zenekar 38 hegedűs fiataljának tanára­ként. Napi két próbánk volt, 4—4 órát dolgoztunk feszített tempóban, hogy mire kar­mester és szólisták megérkez­nek, a műsor anyaga „kéz­ben" legyen. * A programban három nagy koncert volt. Ezek műsorát Mendelssohn, Schubert, Brahms, Roussel, Blacher mű­vei alkották, illetve érdekes­ségként egy kortárs nyugat­német zeneszerő, valamint az egyik vezénylő karmester, Halffter saját szerzeménye. A hangversenyek, a Berlini Filharmónia kiváló akusztiká­jú, több ezer hallgatót be­fogadó, lenyűgözően szép nagytermében voltak. Óriási élményt jelentett mindannyiunk számára a ta-> lálkozás Yehudi Menuhinnal, aki Brahms Kettősversenyét szólaltatta meg egy igen te­hetséges fiatal csellistával, Felix Schmidttel. Menuhint idős korában a hallani és látni kettős csoda: zeneisége friss és korszerű, szelleme és páratlan szug- gesztivitása ma is töretlenül lebilincselő. A két karmester közül Wal-. tér Weller — a Royal Philhar­monie Orchestra London mai vezető karnagya —, hosszú ideig a Bécsi Filharmoniku­sok első koncertmestere volt, egy ideig Furtwängler, ké­sőbb a most elhunyt Kari Böhm irányítása alatt. A másik cTirigens Cristobal Halffter, a. spanyol zenei 'élet kiválósága, a Madridi Rádió karmestere volt. A koncerte­ket sok ezren hallgatták vé­gig, óriási ünneplésben ré­szesítve szólistákat, zenekart egyaránt. Méltán, mert szinte egyedülálló, ahogyan a fiatal muzsikusok páratlan lelkese­dése képes volt leküzdeni a szinte megoldhatatlannak tű­nő technikai nehézségeket is. S még egy érdekesség: 1982-ben, mint már megje­lent rpla hír a lapokban, elő­ször a Világzenekor történe­tében nem világváros ad ott­hont a rangos eseménynek: itt Pécsett kerül megrende­zésre. A koncertek három helyszínen lesznek: Budapes­ten, Kecskeméten, illetve Pé­csett. S ez nyilvánvalóan óriási kitüntetés a város és zenei élete számára. Vass Ágnes Közöttünk ölnek, mégis összecseréljük a nevüket Csángók vagy székelyek? Nyilatkozik a néprajzi osztályvezető A Pécsi Nyári Színház időszakában megjelent lapunkban a Csángó ballada című kamarabalett ze­nei szerkesztőjének előzetes nyilatkozata, amiben „bukovi­nai csángókat" 'említett. A cikk több ingerült kifakadást váltott ki. Az enyhébbek is általában kioktató hangvételű sorokban hozták tudatunkra azt, hogy a bukovinaiak nem csángók, ha­nem székelyek. Az egyházasko- zári moldvai csángó pávakör vezetője például ezt írta: „Saj­nálattal kellett ismét tudomá­sul vennem, hogy a bukovinai székelyek és a moldvai csán­gómagyarok letelepedése után közel 40 éve — 1941-ben indul­tak el Romániából — sincs tisz-- tázva egyes ún. művelt és ta­nult emberek körében sem, hogy kik a csángók és kik a székelyek?. . . Bukovinában - amely Románia egyik tartomá­nya — az Erdélyből menekült székelyek egy része él (a má­dé falvi veszedelem után kerül­tek először Moldvába, majd Bukovinába); az ő leszármazot­taik a jelenleg, főleg Tolna megyében élő bukovinai szé­kelyek. (Izmény, Kakasd, Len­gyel stb). Moldva — amely szin­tén Románia egyik tartománya — adott otthont a magyarság egy részének, de lényegesen korábban, mint Bukovina... A Moldvában élő magyarok a csángómagyarok, akik a II. vi­lágháború után főleg Baranyá­ban (Egyházaskozár, Szárász, Mékényes stb.) telepedtek le, s itt is élnek . . . Tehát a cikk­ben szereplő Gyurka Mihályné egyházaskozári énekes nem bu­kovinai székely, hanem mold­vai csángó asszony ...” Véleményekkel' lehet vitázni. — tényekkel nem. - Tévedésünk itt egyértelmű, tehát helyére kell tenni. A magamét is, mi­szerint elnéztem ezt a két föld­rajzi-etnikai fogalmat, noha a csángóság moldvai hovatarto­zását ismertem. Igaz, a buko­vinai „csángó" kifejezés is fel- rémlett valahonnan, s ez ügy­ben bizonytalan voltam mind a legutóbbi napokig. Vajon hon­nan adódott ez a többrendbeli tévedés? Két forrósból: Az Új Magyar Lexikon „csán­gók” címszavánál ez olvasható: „főleg Bukovinában (!) és ,.. nagyobb számban Moldo- vában, kisebb számban Er­délyben, Brassó körül élő, a kör­nyező román lakossággal nagy­mértékben összeolvadt, kb. 110 ezer főnyi népcsoport. Eredetü­ket a tudomány még nem tisz­tázta. Legvalószínűbb, hogy a honfoglaló magyarok Etelköz­ben visszamaradt töredékei te­lepedtek meg a Kárpátoktól K- re . . ." A másik okot, illetve forrást ej, kérdés avatott ismerője, dr. Andráslalvy Bertalan kandidá­tus, g Janus Pannonius Mú­zeum osztályvezetője említette, amikor dilemmánkkal hozzá­fordultunk: — A két fogalmat — csángó és székely — valóban gyakran fölcserélik, helytelenül használ­ják ma is. Mégsem indokolt „felkapni a vizet” miatta. A hibát nem most és nem itt kö­vették el, hanem jóval koráb­ban és magasabb fórumokon. Kik á csángók? A közfelfogás szerint azok a magyarok, akik a Kárpátokon kívül, vagyis a hegylánc gerincétől Keletre él­nek. Ez a nézet általánosan elterjedt, a mi közvéleményünk is átvette. Maga a szó, ponto­sabban a helytelen szóhaszná­lat a XIX. század utolsó har­madában burjánzott el, amikor a- hetvenes-nyolcvanas években megalakult és működött egy ún. csángó-bizottság, amelynek például Jókai Mór is tagja volt. Ez a „csángó-bizottság” — annak nevezték magukat — voltaképpen a bukovinai szé­kelyek anyaországi hazatelepí­tésén, ennek társadalmi előké­szítésén fáradozott. A század utolsó évtizedében ez voltaképp meg is történt jó részben. így alakultak ki pl. Déva, Sztrigyi­szentgyörgy; Belgrád alatt Hertelendifalva, Székelykeve bukovinai telepei. Az utóbbia­kat „Alduna-menti csángó”-te- lepeknelt is nevezték — helyte­lenül. Hiszen ők' bukovinaiak, székelyek. Ám az 1910-es évek­ben az Etnographia c. folyó­irat több cikke is pl. „Déva melletti csángótelep"-ről be­szél. A kitelepült bukovinaiak tiltakoztak, ahogyan — jogosan - ma is tiltakoznak a csángó elnevezés ellen. Hiszen ők tud­ják, honnan jöttek, míg a csán­gók eredete máig sem tisztá­zott. A bukovinai székelyek a madéfalvi veszedelem (1764) után menekültek Csíkból vagy Háromszék valamelyik falvából É-ra, míg végül az 1770-es évek végén le is telepítik őket Bukovinában, öt székely falu alakult ki itt D—É irányban egymás fölött: Józseffalva, Fo- gadjisten,’ Istensegíts, Hadik- falva és Andrásfalva. Ma mór mint ismert, ezek a falunevek megszűntek, mivel lakóika negy­venes évek elején véglegesen Magyarországon telepedtek le. Csángóknak ma már csak a gyimesi, moldvai és hétfalusi (Brassó környéki) magyarokat nevezzük, , illetve azokat, akik innen települtek Magyaror-’ szágra. A moldvai csángók jobbára moldvai magyaroknak vagy katolikusnak mondják magukat, megkülönböztetésül a román görögkeletiektől. A csán­gó elnevezést is sokféleképpen keverik ma nálunk, hallottam például itt, Baranyában is — pejoratív értelemben — „Felvi­dékről, Csehszlovákiából bete­lepült csángók”-at emlegetni. Helyes tehát, ha törekszünk ezeket a kifejezéseket megis­merni és helyesen alkalmazni. Hiszen mind a moldvai magya­rok vagy csángók egy része, mind a bukovinai székelyek itt, közöttünk élnek. Ha pontatla­nul nevezi meg őket valaki, azt ki kell igazítani. De a felhá- * borodásnak vagy indulatosság­nak semmi értelme — mondotta a pécsi múzeum néprajzi osz­tályvezetője. S még valami idekívánko­zik. Albert lstvánnakr az egyházaskozári pávakör vezetőjének levelében egy fél­revezető állítást is idéztünk. Ezt írja: - „... A Moldvában élő magyarok a csángómagyarok, akik ... főleg Baranyában tele­pedtek le, s itt élnek ... stb." Ez —, mint Andrásfalvy Ber­talan rámutatott —, téves. Ugyanis a Moldvában élő mint­egy 100 000 csángómagyarból 1000 lélek települt át Baranyá­ba. Tehát egy százalékuk. Nagy különbség! ■.. W. E. Csángó lányok kerparuha viseletben. Trunk faluban (Moldva).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom