Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-18 / 226. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunäntmt napin XXXVIII. évfolyam, 226. szám 1981. augusztus 18., kedd Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: A japán modellről ♦ A „zugtaxisok’’ szövetkezetei akarnak ♦ A bütőgépjavitás nyomában A komlói öregek napközi otthonában kiállítás nyilt II párbeszéd abc-je Georgij Arbatov akadémikus, az SZKP Központi Bizottságá­nak tagja, a világhírű Ameri- ka-kutató Intézet igazgatója interjút adott az ABC-nek, az Egyesült Államok - és a föld­kerekség - egyik legnagyobb televíziós állomásának. Maga a tény éppúgy nemzetközi fi­gyelmet érdemel, mint az in­terjú nem akármilyen előzmé­nye. A szovjet akadémikus ugyan­is ezt az interjút már régebben megígérte az amerikai televízi­ós konszernnek és nem rajta múlt, hogy arra nem korábban került sor: az Egyesült Álla­mok hatóságai ugyanis példát­lanul ellenséges gesztusként egyszerűen megtagadták vízu­ma meghosszabbítását. Arba­tov akkor természetesen haza­utazott, az amerikai kormány­zat pedig ott folytatta barát­ságtalan, sőt kihivó lépéseinek riasztó sorozatát a Szovjetunió irányába - ahol abba sem hagyta. Amióta a professzor hazautazott, Reagan - egye­bek között - meghozta hírhedt neutrondöntését, és van valami jelképesen szomorú abban is, amit az Egyesült Államok el­nöke éppen az Arbatov-interjú napján tett. Miközben Nyugat- Európától Japánig a világ hangos a keserű tiltakozások­tól, miközben az éteren és az óceánon át szálltak a túlpart felé A'batov józanságra intő szavai, az amerikai elnök meg­lehetősen szokatlan módon, de annál látványosabban, meg­szakította kaliforniai szabad­ságát, hogy „sürgős fegyverke­zési kérdésekről" tárgyaljon Haig tábornok-külügyminiszter­rel és más tanácsadóival. Mindez újabb adalék ahhoz a régi igazsághoz, hogy a dolgo­kat sokféleképpen lehet megkö­zelíteni, például konstruktiv, vagy éppen a szakadékot széle­sítő szándékkal. Arbatov vizum- meghosszabbitásának megta­gadása ez utóbbi jegyében született: minden vonatkozás­ban sértő volt. Az akadémikus, hazája alapállásának megfe­lelően mégis úgy döntött, hogy igent mond az ABC megismé­telt kérésére, mert hisz abban, hogy ma minden józan szóra szükség van. Az interjú fő témája az volt, milyen kilátásai vannak a tör­téntek utón a szovjet-amerikai párbeszédnek. A neutronfegy- verdöntés, a katonai költségve­tés ugrásszerű növelése és az új fegyverkezési programok tá­mogatása negativ hatással volt a két ország viszonyára. Rend­kívül negatív jelenség, hogy az amerikai kormány az erő­szak csaknem feltétel nélküli alkalmazásának híveként mu­tatkozott be. Arbatov tehát ok­kal bizonyult borúlátónak, de hangsúlyozta, a dialógusra szükség van, létrejöttéhez vi­szont kölcsönösség kell; az, hogy az asztal túlfelén is ül­jön valaki, aki tárgyalni, sőt megegyezni kíván. Az ÄBC televíziónak adott interjú mondandójában, szelle­mében - és ez nem játék a szavakkal - valóban a párbe­széd ABC-je volt. Harmat Endre Óvári Miklós, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára hét­főn fogadta a küldöttség élén hazánkban tartózkodó Sam Nu- jomát, a Délnyugat-afrikai Né­pi Szervezet (SWAPO) elnökét. A baráti véleménycsere so­rán Sam Nujoma tájékoztatást adott Afrika déli részének hely­zetéről, a namíbia/i népnek a gyarmatosítás és a fajüldözés elleni küzdelméről. Óvári Mik­lós megerősítette a magyar kommunisták internacionalista szolidaritását a namíbiai nép harcával, amelyet a SWAPO vezetésével az ország függet­lenségének kivívásáért folytat. Elutazott az angolai parlamenti küldöttség Hivatalos, baráti látogatását befejezve hétfőn elutazott Bu­dapestről az Angolai Népi Köztársaság népi gyűlésének küldöttsége, amely Bernardo de Souzának, a parlament első titkárának, a MPLA Munkapárt Központi Bizottsága tagjának vezetésével tartózkodott Ma­gyarországon. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró An­tal, az országgyűlés elnöke bú­csúztatta. példamutató munka elismerése Óvári Miklós fogadta Sam Nujomát Tanácsosi címmel kitüntetett államigazgatási dolgozók Augusztus 20., alkotmányunk ünnepe alkalmából kitüntető címeket adományoztak tegnap Pécsett a Baranya megyei Ta­nácson. Köszöntőt Horváth La­jos megyei tanácselnök mon­dott. Méltatta a példamutató munkát végzők eredményes te­vékenységét, majd a tanácsi államigazgatásban végzett ki­emelkedő munkájáért Tóth Zol­tánnak, a megyei tanács ÉKV osztályvezető-helyettesének, fő­építésznek a megyei főtanácso­si, Ács Gyulának, a komlói járá­si hivatal főelőadójának a járási tanácsos, Csanádi Sándorné dr.-nak, a szigetvári járási hi­vatal csoportvezetőjének a já­rási tanácsos, dr. Pozsárkó Ist­vánnak, a pécsi Városi Tanács hivatala csoportvezetőjének a városi tanácsos, Ujváriné Fűzi Agr.esnak, a pécsi Városi Ta­nács csoportvezetőjének a vá­rosi tanácsos címet dokumen­táló díszes oklevelet adta át. Az ünnepségen részt vett Czente Gyula, Pécs város Ta­nácsának elnöke, dr. Sziráki Ferenc, a Közalkalmazottak Szakszervezete Baranya megyei Bizottságának titkára. Kiváló népművelők és népművészek kitüntetése Téma: az agyalapi mirigy Endokrinológusok tanácskozása Pécsett A csehszlovák, a lengyel, a magyar és az NDK-beli orvos- tudományi szövetség endokri­nológiai társaságainak az együttműködése keretében két­évenként felváltva tartanak konferenciát a belső elválasz­tásé mirigyekkel kapcsolatos kutatások legfrissebb eredmé­nyeiről. Most a Magyar Endo­krinológiai és Anyagcsere Tár­saság a soros vendéglátó. Teg­nap délelőtt Pécsett mintegy 80 résztvevővel kezdődött meg a háromnapos konferencia a Pé­csi Orvostudományi Eqyetemen, melynek rektora, dr. Flerkó Bé- lo, a társaság elnöke nyitotta' meg a tanácskozást. Ekkor fo­gadta tiszteleti tagjává a Ma­gyar Endokrinológiai Társaság dr. B. Lichardust, a Szlovák Tu­dományos Akadémia endokri­nológiai kutatóintézetének ku­tatóját. A tegnap kezdődött konfe­renciáról dr. Flerkó Béla a kö­vetkezőket mondta: — Az agyalapi mirigy, a hi­pofízis hormonműködésének a szabályozásáról folytatunk esz­mecserét. Azért ezt választottuk mint házigazdák, mert a POTE anatómiai intézete közel két évtizede foglalkozik nagyon in­tenzíven ezzel. Most is egy új módszert mutattunk be, ami minden eddigi eljárásnál job­ban kimutathatóvó teszi azokat az idegsejteket, amelyek egy, az agyalapi mirigy gonadotrop hormontermelését szabályozó ún. idegi hormont termelnek. (A gonadotrop hormonok a nemi mirigyek működését sza­bályozzák. — A szerk.)- Mi az agyalapi mirigy, mit jelent a szervezetünkben? — A belső elválasztósú miri­gyek karmestere. Hormonjaival befolyásolja, szabályozza töb­bek között a pajzsmirigy, a mellékvese, a petefészek, a he­re működését, beleszól a test növekedésébe és egyéb anyag­csere folyamatokba. Ha nem jól működik, különféle zavaro­kat idézhet elő, ol. okozója lehet a női meddőségnek. Az agyalapi mirigy működését részben ideái, részben hormo­nális tényezők szabályozzák. A háromnapos konferencia ma tovób.bi előadásokkal foly­tatja munkáját. h. r. Az alkotmány ünnepe alkal­mából a közművelődés kiváló munkásait, a népművészet jeles művelőit tüntették ki hétfőn a Parlament vadásztermében. Az ünnepségen jelen volt Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, s a politikai, a társadalmi, a kulturális, élet több vezető személyisége. Hanga Mária művelődési miniszterhelyettes beszédében rámutatott, hogy azoknak a te­vékenységét ismeri el a kitün­tetésekkel társadalmunk, akik kiemelkedő szerepet vállalnak szocialista nemzeti kultúránk gyarapításában, értékeinek közkinccsé tételében, kulturális hagyományaink megőrzésében. Hangsúlyozta: az öt eszten­deje megalkotott közművelődé­si törvény a gazdasági élet kedvezőtlen változásai ellenére is — hozzájárult a kultúra de­mokratizálásához, társadalmi méretű térhódításának folya­matához. A kultúra munkásainak fel­adatairól szólva kiemelte: a közművelődés eszközeivel is erősítenünk kell társadalmunk szocialista vonásait, a nemzeti egységet. A művelődésben, kultúrában is meghatározó követelmény az embernemesítő tartalom, az igényesség, a minőség - hangsúlyozta a mi­niszterhelyettes. Ezután Hanga Mária és Nyit- rai István, a KISZ KB titkára átadta a „Kiváló népművelő" „A népművészet mestere”, a Móra Ferenc és a Szabó Ervin emlékérem, valamint a „Nép­művészet ifjú mestere” kitünte­téseket. Kiváló népművelő kitüntetést kapott többek között Tóka Je­nő, a Mecseki Ércbányászati Vállalat vezérigazgatója. A Népművészet mestere kitünte­tésben részesült Csobán György furulyás Egyházasko- zár, a Népművészet ifjú meste­re lett Bergics Lajos zenész, Pécs. Az endokrinológus konferencia résztvevőinek egy csoportja (Szokolai felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom