Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-28 / 235. szám
Dunántúli Tlaplö 1981. Augusztus 28., péntek I Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából * ÁGOSTON I nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.57 — nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 3.15 — nyugszik 19.15 órakor. Százharminc évvel ezelőtt, 1851. augusztus 28-án született, és 90 éves korában, 1941 novemberében hunyt el Artur Volkmann neves német szobrász, festő- és grafikusművész. Egész fiatalon művészi pályára készült. A drezdai akadémián tanult, majd 1876 és 1910 között — mindössze kétéves megszakítással — Rómában élt, s ott A. Hildebrand és H. von Marées köréhez tartozott. Később Frankfurt am Mainban dolgozott, majd Bőseiben telepedett le. Művészetét a klasszicizáló törekvések jellemzik. Fontosabb művei: a berlini Nemzeti Galériában őrzött Női büszt, a lipcsei galériában található Psyché, a szintén Berlinben őrzött Ganymedes, továbbá a római protestáns temetőben Cestius piramisa mellett látható Marées síremléke, a drezdai kastély Szent György kútja stb. 1981. AUGUSZTUS 28 PÉNTEK A közélet hírei A Vasutasok Szakszervezete Pécsi Területi Szakszervezeti Bizottsága tegnap délelőtt, az SZMT székház nagytermében bizalmi testületi ülést tartott. Az értekezleten Busch Károly vasútigazgató-helyettes adott tájékoztatót a MÁV Pécsi Igazgatósága első félévi gazdasági eredményeiről, továbbá vázolta az ötnapos munkarend bevezetésével összefüggő munka- programot. Az ülést Halmay Árpád TSZB titkár vezette. ♦ — Szellemi, szakmai és sportvetélkedőt rendez augusztus 28—29-én Sely- lyén, a Dél-dunántúli Vízgazdálkodási Társulatok Területi Választmánya. Az első ízben megrendezett regionális vetélkedőn Dunántúl vízgazdálkodási társulatai területi választmányainak csapatai vesznek részt. ♦ Közlemények Tanévnyitó az 500. Szakmun-. kásképző Intézetben. A szakmunkásképző II. évfolyama augusztus 31-én, hétfőn 8 órakor, a III. évfolyam ugyancsak hétfőn 10 órakor, az I. évfolyam pedig szeptember 1-én, kedden 8 órakor vesz részt a tanévnyitón az 500. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. * Értesítjük a tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy 1981. augusztus 30-án, (vasárnap) reggeí 6.00 órától 2.00 óráig a gáztermelő berendezések karbantartása miatt a gáztermelés szünetel. Ezen időszakban a gáztárolókba korábban betárolt mennyiséggel elégítjük ki az igényeket. A karbantartás a város további zavartalan gázellátását biztosítja. Kérjük a fogyasztóinkat, hogy a jelzett időben a gázt takarékosan .— lehetőség szerint csak a legszükségesebb esetben — vételezzék. Megértő együttműködésüket köszönjük: DDGáz B. m.-i Üzemigazgatósága. Ma este MOZI Petőfi: A transzport (4. 6, 8) Kossuth: Seriff az égből (10, 12. 2. 4, 6. 8) Park: Zsaru vagy csirkefogó? (f4, fó) Park-kert: Pantaleon és o hölgyvendégek (8) Komarov-kert: Bátorság, fussunk! (8) Lvov-Kertváros-kert: Az első kísértés (8) Tanárképző Főiskola: Sheila meghalt és New Yorkban él (5) Félelem a város felett (f8) Rákóczi: Az elveszett expedíció (5) Fekete Gyémánt: A vasálarcos férfi (6) Jószerencsét: Elment az asszony (4, 6) Vasas, Május 1.: Kaliforniai lakosztály (fó) Mohács: Hotel a ,.Halott alpinistához” (6, 8) Komló, Zrínyi: Az Olsen banda boldogul (4, 6 órakor) Országúton (8 órakor) Komló, Május 1.: Tűzharc (f5, f7) Szigetvár: A királyi biztos szeretője (6, 8) Siklós: Edénkért a sikátorban (6, 8) Dunaszekcső: Ballagás (8) Harkány: üzenet az űrből (10, 7, 9) Boly: Bakaruhában (7) Pécsvárad: A fekete kalóz (f8) Sásd: Stadion akció (8) Sely- lye: • Luxusbordély Párizsban (8) Szentlőrinc: Fogadó az ,,örök világosságihoz (8) Villány: Cserepek (f8) — Vállalati prognosztika. Negyvenórás prognos/- tikai tanfolyamot indít az 1981/82-es tanévben a Pécsi Tudományegyetemen a Közgazdasági Továbbképző Intézet. A tanfolyam célja a korszerű matematikai, statisztikai és operációkutatási módszerek esettanulmányokon keresztül való begyakorlása, kis számítógépek felhasználásával. Érdeklődni és jelentkezni lehet dr. Sipos Béla docensnél. ♦ Mesél a cirkusz A Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat az idén is útnak indítja gyermekeknek szóló produkcióját, „Mesél a cirkusz" címmel. Bemutatója Budapesten, a játékszínben lesz szeptember 12-én. Az előadást megismétlik másnap délelőtt 10, illetve 15.30 órai kezdettel. Az immár harmadik évadban lezajló turnén erőművész, bűvész, kézegyensúlyozó, zenebohócok, tányérzsonglőrök, akrobaták — közöttük külföldön is sikerrel vendégszerepeit magyar artisták — mutatják be tudásukat, szórakoztatják a gyermekeket. A rendezők játékos vetélkedőkkel tarkítják az előadásokat, s a résztvevők cirkuszi plakátokat, kifestőkönyveket nyerhetnek. Lesz rajz- és énekverseny is. A budapesti premier után a gyermekprodukció cirkuszkaravánja Székes- fehérvárra tart, ahol 14- én a tószínpadon két előadáson szórakoztatja a gyermekeket. A „Mesél a cirkusz” című műsorral az 1981/82-es évadban hazánk mintegy 150 városá. ban és községében vendégszerepel az együttes: 260 előadása lesz művelődési házakban, színháztermekben és sportcsarnokokban. i KOSSUTH RADIO 8.25: A szifontól a Hiltonig. 8.35: Puccini: Gianni Schicchi. Vígopera. 9.30: Hej, Dunáról fúj a szél. 10.05: Nyáridéző. 10.35: Versek. 10.40: Operettdalok. 11.00: A Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa énekel. 11.11: Az élet lehetőségéről az űrben. 12.35: Szimfonikus zene. 13.50: Nótacsokor. 14.35: A Munkásőrség központi férfikara énekel. 14.44: Magyarán szól* va . . . 15.10: Leveleskönyv: József Attila. 16.05: Védeni kell-e a gyermekvédelmet? 16.35: Operafelvételekből. 17.13: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. 17.38: Fúvósművek. 17.50: Fűtői fáig. 19.15: Tudósítás a kötöttfogású birkózó vb-ről. 19.25: Hangalbum. 20.25: Világhírű zongoraművészek. 21.29: Nóták. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Tíz perc külpolitika. 22.40: Rádiószínház. Mint napok közt a vasárnap. Hangjáték. 23.40: Operaáriák. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Tamás bátya kunyhója. Filmzenerészletek. 8.20: Tíz 0 Fórum Tegnap délután nagy sikerű fórumot tartott Harkányban, a BÉV Szálló tanácstermében dr. Burgert Róbert állami díjas, al MSZMP KB tagja, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója a Pannónia '81 országos szövetkezeti szakembertalálkozó résztvevőinek és az érdeklődőknek. A vitadélután fő témája a termelési rendszerek szerepe a szövetkezeti gazdaságokban volt. * A Pannónia 'ti mai programja A szövetkezeti szakemberek harkányi országos találkozóján augusztus 28-án, a Bolgár Néphadsereg Múzeum dísztermében „A kis szövetkezetek és az ipari szakcsoportok szerepe az ipari szövetkezeti mozgalomban” címmel vitaindító előadást tart Kónya Lajos, az OKISZ elnökhelyettese. Ezt követően beszélgetésre kerül sor Soós Gábor MÉM- államtitkárral, a TIT országos alelnökével; téma a szövetkezetekben dolgozó értelmiség közművelődése lesz. ♦ — Aromix elnevezéssel jelent meg az üzletekben a szigetszentmiklósi Duna Tsz C-vitamin tartalmú instant italpor-készítménye. A narancs és alma ízesítésű újdonságból fél liter víz hozzáadásával üdítő ital készíthető. ♦ — Nyolc világcég közül az Út- és Vasúttervező Vállalat ajánlatát fogadta el Líbia azon a verseny- tárgyaláson, amelyet több mint 10 millió dolláros építésellenőrzési munka elvégzésére írt ki. PB-gáz nyomáscsökkentő készülékeket az országban egyedül a Szentlőrinci Tanács egyik házi üzeme állít elő. Évente százezer darabot gyártanak, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megrendelésére. Fotó: Szokolai I.---------------------------------------------*-------------------------------------------© 10-053 Szerkesztőségi hirügye- letes ma délután 14-töl 19 óráig: Mészáros Attila. ♦ — Energiatakarékos sertéstakarmányozási módszert és receptúrát ismertettek csütörtökön Török- szentmiklóscn hat alföldi megye mezőgazdasági szakembereivel. A kukori- cacső-zúzalékra alapozott takarmány használatát, mint bejelentették, a következő években az ország valamennyi nagy sertéstartó gazdaságában meg akarják honosítani. Ennek elősegítésére társulás jött létre a módszert és receptúrát kidolgozó Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Központ, illetve a MÉM Műszaki Intézete és a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság részvételével. — Magyar könyvek a moszkvai kiállításon. Már megérkeztek a szovjet fővárosba azok a könyvek, amelyek a magyar könyvkiadást reprezentálják — szeptember 2—8. között — a III. moszkvai nemzetközi könyvkiállításon és vásáron. A nemzetközi könyvkereskedelem e jelentős eseményén könyvkiadásunk mintegy kétezer kötettel szerepel: az utóbbi három év legjelentősebb magyar és idegen nyelvű kiadványait mutatja be. ♦ Rendezvények Orfűi vasárnap. A Pécsi Ifjú* sági Ház vasárnapi rendezvénye 17 órakor kezdődik a Kis tó strandján, a Spóra együttes Te vagy a főszereplő című gyermekműsorával. Ezt követi a POTE karatecsapatának bemutatója. A délutánon fellép a kéttagú Gúnya együttes is. A műsort vezeti Muzsay András előadóművész. •Se A Doktor Sándor—Zsolnay Mű* velödési Központ „Szombat esti randevú” című zenés, táncos rendezvénysorozatának 29- én a Gúnya együttes és Boncz Géza humorista lesz a vendége. Elhunyt Pekáry István Augusztus 25-én, 76 éves korában elhunyt Pekáry István Munkácsy-díjas festőművész. Temetéséről később intézkednek. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége ♦ —: Crossbar központ Szabadszentkirályon. A mai napon helyeznek üzembe egy 60 vonalas központot Szabadszentkirályon a pécsi postaigazgatóság dolgozói. Ezzel Szabadszentkirályon kívül Bicsérd, Boda, Gerde, Zók, Velény és Pécsbogota községek előfizetőit is bekapcsolják az új távbeszélő központba. ♦ Esküvő GULYÁS ILONA és SIMARA JÓZSEF Hatvanéves érettségi találkozó az Évában szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy 1981. aug. 29-én 17.30 órakor házasságot kötünk a szigetvári Városi Tanács dísztermében. A délutáni' kávét és a süteményt éppen akkor tette le a felszolgáló a márványasztalra, mikor a pécsi Éva presszóba léptünk. Tíz évvel ezelőtt az Olimpia étteremben találkoztak, együtt költötték el a vacsorát. A hatvanadik érettségi találkozóra hatan jöttek el: Poppel Ferencné (Czinder Ilona), dr. Vajk Ernőné (Eötvös Magdolna), dr. Durniock Györgyné (Volf Mária), dr. Deák Péterné (Feigler Gitta), Elekes Rezsőné (Huber Rózsi) és Jobst Kázmér- né (Dokupil Vilma). Ezerkilencszázhuszonegy- ben huszonheten végeztek a pécsi zárda tanítóképzőjében, tíz esztendeje még teljes volt az osztálylétszám. A megjelentek most is ugyanolyan frisseséggel emlékeztek a diákköri élményekre, mint az első találkozón... Ismét együtt a régi osztálytársak, s mint mindig, most is akad bőven megbeszélnivaló. ZABORV KLARA és MAYER ZOLTÁN szeretettel értesítik kedves ismerőseiket és barátaikat, hogy 1981. augusztus 29-én 15.30 órakor házasságot kötnek a komlói Városi Tanács nagytermében. FOGAS MARTA és NAGY LÁSZLÓ szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1981. aug. 29-én 18.00 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). BENDE GABRIELLA DEZSE JÁNOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. augusztus 29-én 14.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). KECSKÉS IBOLYA és KOVÁCS ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. augusztus 29-én 11.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.).------A RÁDIÓ----É S TELEVÍZIÓ MUSORHBOL perc külpolitika. 8.33: Magnóról magnóra. 9.18: Harminc perc alatt a Föld körül. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Dominó. Fesztiválról fesztiválra. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Magyar utazók a nagyvilágban. 19.32: A Neoton Familia új lemezéről. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: A szép Heléna. Operett. 22.44: Népdalok. 23.15: Dzsessznapok. HARMADIK MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika. 10.30: Operaáriák. 11.05: Kamarazene. 12.33: Janacek-fel- vételekből. 13.07: Manfred Mann és az Earth Band ,,Chance” című 1980-as lemeze. 13.50: Zenekari muzsika. 15.10: A villamos. Könyvszemle. 15.20: Boleyn Anna. Operarészletek. 16.05: Világújság. 16.25: Tip-top parádé. 17.00: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.24: A zeneirodalom remekműveiből. 19.05: A-dúr szonáta. 19!28: Rómeó és Júlia. Operarészletek. 20.20: Kritikus füllel. 20.55: Népek között. 21.29: Nagy siker volt! 23.01: Bach: Esz-dúr szólószvit. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kívánságok. 17.25: Orvosi tanácsok. 17.30: Zenetéka. Dr. Nádor Tamás műsora. 17.40: Sportmagazin. Szerkesztő: Kóvács Imre. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Tánczene. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek, tudósítóink jelentik. — Bácskai arcok. 19.00: Német 0 nyelvű műsor. 30 perc nyaralóknak: hírek, tudósítások, útikalauzok, riportok, zenés kívánságok. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna (ism., sz.). 8.30: Pedagógus-továbbképzés. Környezetismeret. 9.50: Lottó- sorsolás. 10.00: Kölcsönhatások az élő természetben. 10.40: Osztályfőnöki óra. 15.45: Hírek. 15.50: Utánam, srácok! (sz.) Gyermekfilmsorozat (ism.). 16.50: Stop! (sz.) 17.00: öt perc meteorológia (sz.). 17.05: Szánk. A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.20: Tűzben — magyar rövidfilm. 17.50: A víz megszelídítése (sz.). Szovjet kisfilmek. 18.25: Reklám. 18.30: Természetbarát (sz.). 18.50: Csali. Horgásztízperc. 19.00: Reklám (sz.). 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti' mese (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Delta (sz.). 20.25: A fele sem igaz! 20.55: Családban marad (sz.). Részletek a Vidám Színpad műsorából. 22.00: Unokáink is látni fogják . . . 22.40: Tv-híradó (sz.) MÁSODIK MŰSOR 18.35: Még egyszer — gyermekeknek. Nevető muzsika (sz.) 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Pulzus (sz.). 20.45: öt perc meteorológia (sz.). 20.50: Tv- híradó (sz.). 21.10: Fókusz (sz.) Világgazdasági magazin. 21.40: Három úr és a férjem. NSZK tévéfilm (sz.). JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 19.05: Tv-naptár. 19.15: Búzavirág — gyermekműsor. 19.45: Szórakoztató zenei műsor. 20.15: Rajzfilm. 20.30: Napló. 21.00: Találkozások a stúdióban — szórakoztató műsor. 22.00: Claudine — filmsorozat. 23.30: Napló. 23.45: Operai arckép- csarnok. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Tudomány. 20.30: Napló. 21.00: A mi időnk — dokumentumsorozat. 21.45: Hírek. 21.55: Népi muzsika. 22.40: Pénteken este tízkor — kulturális mozaik. Jogi tanácsadás Jogi tanácsadást tartunk ma, pénteken délután 5- töl 6 óráig a Dunántúli Napló székházában. Pécs, Hunyadi út 11. ♦ — Megkezdődött a mun- kásszinjátszók V. országos találkozója. Csütörtökön a salgótarjáni és a miskolci amatőr színjátszók bemutatójával megkezdődött Tatabányán - a munkásszínjátszók országos találkozója, amelyet immár ötödször rendez meg a bányászvárosban a SZOT, a Népművelési Intézet, a KISZ KB, a Fővárosi Művelődési Ház és több Komárom megyei intézmény. A négynapos fesztiválon 13 együttes lép fel, olyan színjátszók, akik rendszeresen szerepelnek az üzemi dolgozók körében, munkásvárosokbon, peremkerületekben, s ezzel jelentős részt vállalnak a munkásművelődésből. Az országos fesztiválon a tatabányaiakon kívül salgótarjáni, budapesti, boglár- lellei, kaposvári, székesfehérvári, zalaegerszegi, pécsi és miskolci együttesek vesznek részt. A zsűri 50 együttes produkcióját értékelve választotta ki és hívta meg a 13 együttest a tatabányai seregszemlére. ♦ Borverseny Kiemelkedő sikerrel zárult Sopronban az állami gazdaságok nyolcadik országos borversenye, amely három napon át tartott és csütörtökön fejeződött be. Húsz állami gazdaság 485 fajta bort és egyéb szőlő alapanyagú italt mutatott be, s közülük 94 arany, 200 ezüst, 120 bronzérmet érdemelt. Az állami gazdaságok jelentős szerepet játszanak a magyarországi szőlőtermesztésben és borgazdaságban. Több mint 40 ezer hektár a gazdaságok, illetve a velük kooperáló partnerek szőlőterülete, s ez a terület az elmúlt években 7 ezer 400 hektárral növekedett. Az állami gazdaságok elsősorban a történelmi borvidékeken rendelkeznek jelentős szőlőterülettel, s jól felszerelt feldolgozó üzemekkel. Nagy szerepet vállalnak a hazai ellátásban és a borexportban egyaránt. ♦ — A Magyar Elektrotechnikai Egyesület 28. vándorgyűlése csütörtökön kezdődött meg Debrecenben,. a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A kétnapos vándorgyűlés résztvevői a villamos berendezések energia- és élőmunka-, valamint anyagtakarékos kialakításával, tervezésével foglalkoznak. Az ünnepélyes megnyitó után dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési államtitkár tartott bevezető előadást. Várható időjárás péntek estig: felhöátvonulások, már csak szórványos zápor. Gyakran erős, időnként viharossá fokozódó északnyugati, északi szél. Hűvös, szeles idő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13, a nappali hőmérséklet pénteken 15 és 20 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Siófoknál 16 fok volt. Távolabbi kilátások szombattól keddig: az időnként erősen megnövekvő felhőzetből elsősorban az időszak végén várható záporeső, futó eső. A nappali felmelegedés fokozatosan erősödik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 8—13, később 10—15 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 18—22, később 20—25 fok között.