Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-09 / 217. szám

Trencsényi Imre: Kesztyű a zsebben,avagy a becsület Eszter nem bánta az efféle kötetlenebb munkaértekezlete­ket. Most azonban Jóska a szo­kásosnál is később vetődött haza. Az asszony nem faggat­ta. Egyfelől, mert modern gon­dolkodású volt, másfelől, mert már korábban bevett egy alta­tót. Mire felébredt, a férfi a garázs előtt hajlongott. Az ezerhatos ragyogott, de a csu­takolásnak csak nem akart vé­ge lenni... — Legalább a kávédat. . . — jelent meg pongyolában. Körbejárta a kocsit. Semmi sé­rülés a karosszérián, de azért nem egészen jó ez így...! Ko­nyakozni mindegyik szeret, de csak Jóska mer a végén a vo­lánhoz ülni . . . Tagadhatatla­nul benne van a kompániában. Jóska még délben is a Zsi­gával bíbelődött. Apró kátrány­pöttyöket fedezett fel a szélvé­dőn. Hát még, ha nekilát azok­nak az alig látható kis ragyák­nak, amiket a nagyobb jármü­vek nyomán felverődő zúzalék üt a zománcon...! És neki­lát... I Hétfőn reggel a férfi jókor bevágta maga után a kertka­put. Gyalog lódult a buszmeg­álló felé. Néhány lépés után beúszott Gazsó rókaképe. Mint­ha csak itt lihegne a nyomá­ban, olyan tisztán hallja. Mi­kor mosódik ki az ilyesmi az idegrendszerünkből? . .. „Én őzért ezt nem hagytam volna, hallod...” Éppen Gazsó?! Úgy lenyelte volna, mint a vizet! Szemrebbenés nélkül!... Leg­jobb esetben annyit mondott volna: „Csak teutánad, Karcsi- kám! Te már mégiscsak isme­red a járást!" . . . Igen, ezt kellett volna mondani, vagy va­lami hasonlót! De hát ki tud ilyen gyorsan kapcsolni? Leg­följebb Gazsó, aki, ha leköpik, az esernyőjét kezdi keresni . .. Kölyökkoromban szétlapítom az agyát, ha valaki ilyet mond nekem. Mucsi is fakereszt len­ne ma a szentgyörgyi temető­ben, ha már akkor ilyen szája van . . . Most úgy nézzek a sze­mébe, mintha mi sem történt volna?... Végül is mi történt? Tulajdonképpen semmi. De egy életen át nyomna, ha szó nél­kül hagynám .. . Mucsi egész nap nem mutat­kozott. Ez nem is lett volna baj. Hadd gondolkodjék! Neki kell valamit kitalálnia, hacsak nem annyira tökhülye, hogy éppen most akarjon súgó nél­kül boldogulni...! Sokkal kíno­sabb, hogy mindenki — mint amikor betör a melegfront — akár he ólomcipőbe bújt vol­na, olyan kelletlenül mozdul. Még a gépírónő is ingerülten fordítja másfelé a térdét. Az elintézendő ügyek ellentmon­dásaik mögé rejtőznek, soha ennyi dünnyögés nem hangzott, délutánra az íróasztaloknál már csak bábok ülnek, akik mögött minden kérésre és uta­sításra egy-egy objektív nehéz­ség tárta szét a karját. Tudjuk, mikor ritkul így meg a levegő. Dehát Mucsi bent se volt egész nap! És nem is úgy főnöke, hogy egyetlen szóval vagy in­téssel elintézhetné. A nagyfő- nök'ök meg le se látnak idá­ig... De akkor miféle maffia ez?!... Harmadnap már-már ott tar­tott, elordítja magát, ahol a legtöbben vannak: „Mondjá­tok meg végre, mi az úristen van veletek?!...” összeszorí­totta a fogát. Akár féllábon is kiböjtöli, amíg valami újabb csuda megmozdítja a levegőt. Negyednap már úgy járhatott- kelhetett és tehette a dolgát, mint a tisztviselők többsége, Tévedés ne essék! A csú­nyácska kislány tudja, hogy La­ci a nagy szerelem volt és el­múlt. Ha lenne egy képzelt bí­ró, az most sárga lappal fi­gyelmeztetné mindkettőjüket. — Régen beszéltem vele ... —' Csak azért, mert láttam itthon . . . Icáéknál volt bulin . .. Öt sem vették fel, pedig ő ír­ta neked a doiikat. Ö is a konzervnál van. Pisti keze alatt. . . — Ki az a Pisti? — Nem ismered. Szombaton lesz az eljegyzésem. Technikus nálunk, de egyetemre jár. — akiket nem is utál, nem is ked­vel, talán nem is ismer a főnö­kük. Ennek az állapotnak is voltak előnyei. Kevesebb viccet kellett mesélnie, és ugyanazt kevesebbszer végighallgatnia. Lazulnak egy kicsit a nevető­izmai . . Aztán az ötödik napon ösz- szefutott Mucsival. Többször felidézte a jelenetet. Vajon a másik is rajtakapta-e, hogy egy pillanatra megtorpant, mint aki szót vár. Ez a pillanat talán még jobban megviselte, mint a szombati nagyjelenet. Mint amikor az ember azt hiszi, ke­zet nyújtanak neki, de csak a kilincset keresték... Ha szom­bat éjjel nem uralkodik ma­gán, és azon nyomban orrba veri, rosszabb akkor sem lehet­ne! .. . De ki az a pihent agyú, aki egy váratlan és oktalan sértés pillanatában készen ránt­ja elő a szankciót?!... Napok­ba telt, míg törvények és sza­bályok közt kacskaringózó agy- tekervényeit oda-vissza meg­járta a gondolat: „Sose azt nézzük, ki mondja, hanem igen­is azt, hogy mit mond!” Szájában forgatta a nagy igazságot, és azon tűnődött: most megsüsse vagy megfőz­ze? . . . Ólomtalpakon araszolt ez a hét. És ráadásul nem is volt szabad szombat. Nem bírta to­vább, valakivel szót kellett vál­tania. Vág Bandit örvényként tartották számon a gyorsabban vagy lassabban hömpölygő kar­rierek sodrában. Az igazság bajnoka volt. Néhány éve így imádkoztak az igyekvőbbek a vállalatnál: „Ments meg uram minket minden konfliktustól, de legfőképpen attól, hogy Vág Bandi mellénk álljon!” Az évek során sokat higgadt a fickó, de azért legjobb csak elkerülni az ilyent. . . — Nálad mennyi van? — szólalt meg Jóska kissé reked­ten, szándéka szerint azonban a legkollegiálisabb hangján. — Nyilván arra vagy kíván­csi —- mosolyodott el fanyarul az egykori bajnok —, mit be­szélnek rólad a hátad mö­gött . . .? — Te, neeem ... — csavar­gatta az óráját elmélyülten a szerencse kitagadott fia. Aztán megemberelve magát, mégis­Az elégtétel most lesz teljes. — Levelezőn ... — Lakás? — Kapunk. A két kislány áll egymással szemben, s viharos örömük már valamivel hidegebbre hűlt, mint körülöttük a szél. — És te maradsz segédmun­kás? — Betanított. Kétezer-ötért, de ehhez még jön ez-az. Ne­ked mennyi az ösztöndíjad? Laci valami olyasmit mondott, hogy már nem vagy a kollégi­umban. Az úvé? — Rokonoknál vagyok. csak szembenézett az örvény­nyel: — Miért? Mit beszélnek? — üsse kő — bólintott Vág Bandi. — Soha sem kedvelte­lek annyira, most mit játsszam a kíméletest? . . . — Ez nyílt beszéd! — Mondom tovább. Szeren­csétlen, betoji alaknak tarta­nak, már megbocsáss ... A többit te tudod. Mi csak talál­gatjuk ... ­— És azt az állatot?!... Őt minek tartják?! — Azt majd talán egyszer neki, személyesen .. — Szerinted mi a bátorság? — Ebben meg neked van igazad. Marhaság . .. Nézd, nem tudom, pontosak-e az in­formációim. De ahogy össze­rakom magamnak, nem volt sok választásod ... a régi vi­lágban, ha valakit megsértet­tek, küldte a segédeit. Lehet, hogy levágták a fülét, lehet, hogy ő vágta le a másikét, de a becsület oké volt. . . Ma mit tehetsz? Vagy forduíásból be­vágsz neki, akkor viseled a jo­gi következményeket. . . Vagy felülemelkedsz, és láthatod, mi van .. . Nem kell mellre szívni. Gyakorlatilag nincs az ember­nek választása. Megkaptad, használd egészséggel. Legkö­zelebb majd te adod az elsőt, akkor töprengjen ő! Ez van, öregem,.. Most már te mondj valamit!. .. Vasárnap délig minden fel­lelhető keresztrejtvényt megfej­tett. Ebéd után is nyugodtan viselkedett, csak éppen nem beszélt. Ha Eszter megszólítot­ta, mosolyra húzta a száját, bó­lintott, és egy-egy pillanatra megemberelte magát. Határo­zottan és rugalmasan felpattant a bőrfotelből, kikapcsolta a te­levíziót, bekapcsolta a rádiót — vagy éppen fordítva, variál­va a dolgot a lemezjátszóval és a két magnetofonnal. Ami­kor a gyerekek mentek hozzá, levegőbe dobálta és bokszolni tanította őket... Az asszony már-már reménykedni kezdett, hogy újra minden egyenesbe jön ... Egy ködös, őszi reggelen az­tán a legrosszabb is megesett. Nem utasították ugyan nyíltan vissza kinyújtott kezét, de az már legszorongatóbb rémálma­it. is megcsúfolta, hogy épp egy — Ciki? A hangszóró recseg. Élni kezd, zenél, aztán mondják a vonatot. — Hát.. . Szió — mondja hangosan a csúnyácskább és csendesebb. — Szió — mondja csende­sen a hangosabb. Puszi itt. Puszi ott.-— össze kellene jönnünk egyszer. .. — Igen ... Mennek. A peron pedig meg­telik a reggeli műszakra érke­zőkkel. Bartha Gábor ilyen tejfölösszájú fogja kezde­ni. Az új kollégát bemutatko­zásra hordozták körbe, s a hosszú csontú, pattanásos fiú tenyérbemászócn kelletlenül adta a csülkét. Talán egyre in­kább elhatalmasodó fejfájása miatt nem tudta felmérni Jós­ka, hogy a kölyök saját tenye­rének nyirkossága miatt vág olyan keserves képet... Másnop délben Esztert tele­fonon hívták, hogy mi van ct férjével. Ész nélkül rohant ha­za. Se kocsi, se Jóska!... Valakit elő kell keríteni azok közül, akikkel akkor, szombaton éjjel együtt ivott! De hát kik lehettek ott?!... Egy bizonyos, hogy Mucsi Karcsi nélkül nin­csen kompánia ... És végtére is most Karcsi a legközelebbi haverja Jóskának .. . Nem most, hisz egy faluból valók. Jóska ugyan azt mondja, Karcsi min­dent az anyja tyúkjainak, apja demiSsonjainak meg az ő sú­gásainak köszönhet, de azért családostul is össze-összejöttek réqebben, míq Sári el nem köl­tözött . . — Én nem tudom, mi baja Jóskának — dörmögte Mucsi a kagyló mellé. — Valahogy clyan magánakvaló lett az utóbbi időkben ... — Pontosan egy bizonyos szombat éjjel óta! Ügy tudom, Karcsi, együtt voltatok...! Néhány pillanatig csak szu- szogás hallatszott, aztán ön­gyújtókattanás. — A...! Tudod, hogy van ilyenkor. . . Hülyülünk egymás­sal össze-vissza . . . Nincs je­lentősége ... De bocsáss meg, a másik vonalon keresnek . .. Jóska sötétedés után vető­dött haza. — Hol jártál, te .. . — né­zett végig rajta elgyötört te­kintettel az asszony. — Megnéztem anyámékat.. . Rosszat álmodtam ... — Megmondanád végre, ,mi bajod? — Nőm vart és őrült va­gyok! — Ilyet senki nem mon­dót! . . . De a haverod is észre­vette ... — Milyen haverom?! — Hát a nagy haverod! A főbarátod! Akivel sülve-fővé együtt vagytok! Mucsi!... Pofon szökkent' a férfi mar­kába, de nagy erővej vissza­gyűrte. — Te szerencsétlen! — ka­pott a halántékához. — Tudod, kivel tárgyalsz, te... énrólam?! Azzal, aki egy perc alatt két­szer küldött el az anyámba!. . . Most mit bámulsz?!... — Mucsi? — Mucsi! Mucsi! Hát mit vártál tőle?!... — És te ...? — Köszönöm, jól vagyok . . . De az úristenit, várj, ilyenkor ne legyen más dolgod, hadd mondom most már el!... Kár- tyatrükköket csinált. Tátottuk a szánkat. Ezt érti, nincs mese. Aztán egyszer csak billegetni kezdi magát: „No, koraszülöt­tek, kiscsoportosak! Aki ezt utánam csinálja, annak kinya­lom...!” Nem mintha erre na­gyon pályáztam volna, de át­láttam a szitán. Én is jártam az apámmal vásárba. Nyúlok a zsugáért, mondom, adja ide, megpróbálom. Tudta, hogy én nem beszélek habra, ellöki a kezem: „Te menj...” Már aho­vá küldeni szokták az embert, „Karcsi — mondom neki, ben­nem is volt már valamennyi —, az anyámat hagyd ki. Tudod, hogy mifelénk ezért mi járt. Nyilván másképp akartad ma­gad kifejezni". Erre- kifejezte magát még egyszer, ugyanúgy. Akkor legyintettem, és hagy­tam, hadd hőbörögjön a többi­eknek .-. . Azok akkor ‘csak la­pítottak, meg még némelyik engem csitltott, csak Gazsó . . . Okos akartam lenni, rosszul számoltam. Nem tudtam, hogy az emberek ilyen önérzetesek — a más kontójára...! Sokáig hallgattak. Eszter só­hajtott nagysokára: — Hát nem tudom . >»~ — Mit nem tudsz?! — csat­tant fel a férfi. — Végiggon­doltam azóta százszor! Bármi más megoldást választok, csak még rosszabb ... — Lehetséges... — sóhaj­tott újra az asszony. Egyik vál­la magasabbra emelkedett a másiknál, és tekintete a szoba sorkán túl kezdődő semmiben kalandozott... Trischler Ferenc rajza Pákolitz István Anzix DILEMMA Gazdája agyusztálja, ahol éri, de szobormozdulatlan áll az öszvér. Eldöntendő, hogy végülis mit példáz: bölcs türelmet, vagy buta makacsságot? ARANYCSANAK A hölgy, aki ajkával érintette hajdan e remekmívű poharat, oly szép lehetett, mint csinos utóda, a csanak-csodáló cukorfalat. SÖTÉT Fekete csibe kapirgál Fekete kánya keringél Fekete orkánszél uszul Fekete felhő dombéroz RONGYRÁZÓ Idétlen istenátka, riszáló vakbolond! Szegény anyád, ha látna, lekenne két pofont. KARSZT A domboldalban teng-leng a juhnyáj, a pásztor szokásból se furulyái;, szegénylázáros, kifakult gyöpön szöcskebukfenc a maradék öröm. BOLGÁRKERT • Dagad a borsó, paprika, uborka, padlizsán hizik s kákabélű spárga. (Neseff Nesa, a paksi bolgárkertész, — álmomban — ótjás tökjeit kínálja.) Takáts Gyula Élő rétegtan Erdők, szőlők, mezők és léjiebb már kertek palaszin sora. A rét vékony s a láppal s náddal egymáson élő geológia. Élő rétegtan: nőve, fogyva, még talpon, mint tavasszal te. Készül az óriási számsor kezünk tapintó képlete. Szemem előtt az égeres alatt tőzegbe nőttek a halak. Kifogta a sötét iszap sarkam alatt és dong a mély idő. Zöld szittyó-szörökkel kinő s rá éles pengékkel süt a nap. Birtalan Ferenc Júliusi passió lépteink egyre csendesednek aztán az erdő sem kisér tűzfényű arcunk elparázslik rászáll a hollószárnyú éj lehettünk volna boldogok utánunk rezzen egy bogár álmaink káposztaföldjén csendet rág a nyúlfogú nyár. HÉTVÉGE 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom