Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-05 / 213. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! / v Dunántúli UQDlO XXXVIII. évfolyam, 213. szám 1981. augusztus 5., szerda Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból A IV. anyanyelvi konferencia második napja Reagan ultimátuma Vigyázzunk rójuk I Növek­szik a közúti gyermekbal­esetek száma. Elkészül az „03” E hónap közepén mmm költözhet az iskola Nyolc tanterem, hat előadó Kétezer adagos konyha L assan már az is közhelynek számít, hogy a nyári szün­időben, főként pedig ilyen elviselhetetlen hőségben nem illik iskoláról beszélni. Hogy legalább ilyenkor ne juttassuk lépten-nyomon a gyerekek eszébe az iskolapado­kat, tanszereket, órákat. De hát akárhogy is nézzük, hőség ide vagy oda, egy hónap múlva már szeptember... Van azonban jó néhány tanu­ló, akit ilyenkor jobban izgat az iskola, mint a többieket - legalábbis egy bizonyos szem­pontból : azokra a gyerekekre gondolok, akiknek iskolája még nincs egészen készen, ahol még folyik az építkezés. Kész lesz-e vajon? Ilyen, most épülő iskola a kertvárosi Ne­velési Központ épületkomplexu­mának egyik szárnya. Bennün­ket is érdekelt, hol tart a mun­ka, s vajon elkezdődhet-e itt is a tanítás. A készülő iskola, az „O” je­lű épület szemet vonzóan szép; formája kecses, színei esztéti­kusak, a domináló fehér színt narancssárga elemek hangsú­lyozzák. Az épület L alakú, egyik szárnyában már műkö­dött az általános iskola, s ősz­től a másik szárny is már készen várja a diákokat nyolc osztály- termével, hat előadójával. A két szárny közötti ideiglenes válaszfalat. éppen ezekben a napokban szüntetik meg, hogy belülről is lengőajtókon át le­hessen a két iskola között köz­lekedni. Amikor tegnap reggel a helyszínre értünk, éppen ko­operációs megbeszélés volt, amit valamennyi részleg veze­tőjének részvételével hetente megtartanak. Ilyenkor bejárják az egész épületet, s meghatá­rozzák, hogy a következő hétre mit kell elvégezni. S az idő sürget, mert augusztus 15-re át kell adni az épületet úgy, hogy az iskola beköltözhessen. Vaj­da József, a BÉV építésvezetője teljes határzottsággal állította, hogy 15-én kezdődhet a be­rendezkedés. S addig még mi­lyen munka van hátra? — A két bejárati ajtó helyé­re ideiglenes nyílászárókat kell helyezni, amíg a végleges üve­get le nem szállítják, hiány­pótlás, padlóburkolás, festés- mázolás, a hangosító berende­zések faburkolatait és a har­monikaajtókat kell még fölsze­relni. Ami az új általános is­kolát illeti, nem is lesz semmi fönnakadás, sokkal nagyobb gondunk a másik, az úgyneve­zett ,,E" jelű épület. Itt kétezer gyerek étkeztetésérői kell gon­doskodni. Hétfő reggelig — a szerelvényezést is beleértve — olyan állapotba kell hozni a konyhát, hogy a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat elkezdhes­se a próbafőzésre az előkészü­leteket.- Hányán dolgoznak az épít. kezésen? — 240—250 fő; de emellett folyik az építkezés a központi épületen, az uszodán és a kol­légiumban is. Az uszoda 1983- ra készül el; a tornacsarnok építését csak jövőre tudjuk el­kezdeni, úgyhogy 84-ig sajnos itt még nem lesz tornaterem. Gordjaink is vannak persze: az „E" épületnél anyaghiány akadályozza a munkát: a Cső­szernél most gyártják a hiány­zó csöveket. S nagyon kevés a kőfaragó, pillanatnyilag csak hárman vannak, viszont a kő­lapburkolatok rengeteg munkát adnak, s ezért saját embere­inkkel besegítünk. Ilyen problé­mák minden építkezésen akad­nak, de egy biztos, az „O,”- ban szeptemberben már tanul­ni fognak az általános iskolá­sok. D. Cs. Szívélyes fogadtatás a baranyai párt- küldöttség tiszteletére Egyhetes munkalátogatás megyében (A Schweriner Volkszeitung munkatársának telexjelen­tése) A Schwerin és Baranya megye között már 5 éve fennálló szoros kapcsolatok ezekben a napokban újabb jelentős ösztönzést kapnak az MSZMP Baranya me­gyei Bizottsága küldöttsé­gének látogatásával. A berlin-schönefeldi re­pülőtéren Heinz Ziegner, az NSZEP KB tagja', a Schwerin megyei Pártbi­zottság első titkára köszön­tötte a baranyai pártkül­döttséget, amelyet Lukács János, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára vezet. Heinz Ziegner örö­mét fejezte ki a látogatás fölött, amely alkalmat nyújt arra, hogy a már meglevő sokoldalú együttműködést minden területen tovább mélyítsék. Lukács János megkö­szönte a meghívást és an­nak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a látogatás sok ösztönzést ad majd pártszervezete­ink közös tevékenységé­hez és hozzájárul a két nép barátságának erősí­téséhez. A főváros megtekintése után a vendégek este meg­érkeztek Schwerinbe, ahol a megyei pártvezetőség tit­kárságának tagjai köszön­tötték őket. A következő napokban a magyar elvtársak ipari és mezőgazdasági üzemeket, fognak meglátogatni, és a szocialista munkaverseny irányításának módszereit tanulmányozzák. A látoga­tás kimagasló eseménye lesz a boizenburgi csempe­gyárban rendezendő nagy­gyűlés. Ursula Gaerber Jégeső Szabolcs-Szatmár megyében Másfél kilós jeget is találtak Megkezdték a károk felmérését Hazai körülmények között ritkán előforduló kiterjedésű és arányú jégverés pusztított hét­főn este Szabolcs-Szatmár me­gyében. A rendkívüli erősségű jégverés és ezt kísérő vihar 19 órakor zúdult a tájra, s főként a mátészalkai, a kisvárdai, a vásárosnaményi és a nyírbátori járásban okozott tetemes káro­kat. Általában borsószem nagy­ságú jég esett, de helyenként tyúktojás nagyságú szemek hullottak. Volt olyan terület, ahol másfél kilós jeget is talál­tak. A jégeső, illetve a vihar elvo­nulása után — már az éjszakai órákban — megkezdték a ki- döntött fák eltávolítását az utakról, az Állami Biztosító az összes illetékes szervek tá­mogatásával nyomban meg­kezdte a károk felmérését. A rendkívüli arányú jégkár felmérése előreláthatóan a hét végére fejeződik be. Az előze­tes adatok szerint Szabolcs- Szatmár megye egész területén körülbelül 2000 lakást rongált meg a vihar, illetve a jégeső. Elsősorban a palával fedett épületek szenvedtek erős jég­kárt. Sok üzemi épület — istál­ló, nyáriszállás, ól stb. — is megrongálódott. A vásácosna- ményi termelőszövetkezetnél a vihar által összerombolt szarvasmarha-szállásban álla­tok is elpusztultak. A mezőgazdasági üzemeket ért károkat jelenleg még csak hozzávetőlegesen sem lehet felbecsülni. Jellemzi viszont a helyzetet az a tény, hogy a jégeső éppen azokat a terüle­teket sújtotta legerősebben, amelyekre a megye alma-, bur­gonya- és dohánytermelése koncentrálódik. Az Állami Biztosító tájékoz­tatása szerint számottevő gép- 'kocsikárok is keletkeztek. Mint az országos meteoro­lógiai szolgálatnál elmondták, a vihari megelőzően Szabolcs- Szatmár megye fölött mintegy 150 kilométer hosszúságú és körülbelül 50 kilométer széles­ségű zivatarzóna alakult ki. A forró alsó légréteg a felülről árcmló . hidegebb légtömeggel keveredett, s ezzel teremtődtek meg a jégeső kialakulásának a feltételei. Bolíviai helyzetkép A munkásközpont a felkelőket támogatja La P a z A bolíviai felkelés két veze­tője, Alberto Natusch Busch tábornok és Luis Anez Rivero tábornok, egy rádiónyilatkozat­ban ismételten kijelentette, hogy Garcia Meza tábornok azonnali lemondását és új kor­mány megalakítását követeli. A bolíviai rádióállomások je­lentése szerint hétfőn este el­hagyta Santa Cruzt az Angel Mariscal tábornok vezette kül­döttség, miután a lázadók visz- szautasították javaslatait. A közvetíteni próbáló katonai ve­zető ugyanis felajánlotta, hogy ha a lázadók megadják magu­kat, akkor Garcia Meza augusz­tus 6-án hajlandó lemondani. Ezzel ellentétben Garcia Meza tábornok szóvivője azt állította, hogy a tábornok o helyén akar maradni. A lázadást „eleve el- bukottnak" nevezte, mivel sze­rinte azt „elszigetelt csopor- tocska" hajtotta végre. A lázadók kedd reggeli nyi­latkozata kiemeli, hogy a Na­tusch Busch és Luis Anez Ri­vero tábornok mögé felsorakoz­tak a bolíviai hadsereg déli és keleti csoportjának alakulatai. Az illegalitásban működő bolíviai munkásközpont, az or­szág legbefolyásosabb szak- szervezeti tömörülése, támoga­tásáról biztosította a felkelőket, és meghatározatlan időre álta­lános sztrájkot hirdetett. Molnár Gyuláné bemutató foglalkozása az anyanyelvi mozgalom balatoni táborában tanuló gyerekekkel. A kép jobboldalán: változatlanul nagy az érdeklő­dés a POTE aulájában megrendezett, könyvárusitással egybekötött kiállítás iránt. (Tudósításunk az 5. oldalon.) Proksza László felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom