Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-23 / 230. szám

Eredmények röviden NB I. mérkőzés: Csepel—PMSC 1-0 (1-0). Csepel, 1000 néző. Vezette: Németh. Csepel: Kovács — Kincses, Kőhalmi, Elekes, Gálhidi — (Godán a 77. percben), Varga, Lazsányi, Kökény — Tulipán, Dékány (Vincze, a 71. percben), Budavári. Edző: Keszthelyi Mihály. PMSC: Katzirz — Schulteisz. Torna, Róth, Kincses — Morvái (Dobány. a 66. percben), Lutz, Dárdai, Lőrincz — Kardos, Nagy. Edző: Kovács Imre. Góllövő: 15. percben Dékány. Jók: Dékány, Elekes, Lazsányi, Budavári, illetve Dárdai. NB II., nyugati csoport: PVSK— Komló 1-0 (0-0). Pécs. NB I., ifjúsági bajnokság: PMSC— Csepel 2-1 (1-Ö), Csepel. Megyei I. osztályú mérkőzés: Pécsi Kinizsi—Villány 2-0 (2-0). ökölvívás Csütörtökön a döntőkkel befeje­ződött Pécsett, a városi sportcsar­nokban a Baráti Hadseregek V. Nyári Spartakiadjáriak ökölvívó tor­nája. A kubaiak 7 aranyérmet nyer­tek, négy súlycsoportban a szovjet, egy súlycsoportban a KNDK verseny­zői végeztek az élen. A döntőben egyetlen magyar versenyző volt, Li­pódi, aki azonban sérülése miatt az első menetben feladta. A verseny végeredménye. Papirsúly: 1. Ramos (Kuba), 2. Banev (Bulgária), 3. Mernyei (Magyarország), és Omo- rov (Szovjetunió). Légsúly: 1. San- liesteban (Kuba), 2. Lipódi (Magyar- ország). 3. Dugarov (Szovjetunió), és Kozlowski (Lengyelország). Har­matsúly: 1. Je En Szik (Koreai NDK), 2. Radev (Bulgária), 3. Raubó (Len­gyelország), és Radu (Románia). Pehelysúly: 1. Horta (Kuba), 2. Sán­dor (Csehszlovákia), 3. Pavlov (Bul­gária), és Koch (NDK). Könnyűsúly: 1. Ribakov (Szovjetunió), 2. Ross (Ku­ba), 3. Horváth (Magyarország) és Zen Zo Un (Koreai NDK). Kisváltó- súly: 1. Sisov (Szovjetunió), 2. G. Mov (Bulgária). 3. Gajda (Lengyel- ország) és Lju Bún Ha (Koreai NDK). Váltósúly: 1. Koljagin (Szovjetunió) 2. Aldama (Kuba), 3. Kamel (Algé­ria) és Nicolaescu (Románia). Nagy­Változatos, jó iramú mérkőzést vivott a PVSK és a Komlói Bá­nyász. Képünkön: a PVSK játékosa Szabó elől, elfejeli a labdát a komlóiak játékosa. Arató László felvétele 1. Kacsuk (Gödöllő) 47.19 p. A hár­mas csapatversenyt is a gödöllőiek nyerték. Az ifjúságiaknál az élen három komlói volt a sorrend: Al­földi, Szép, Stranyecz- 5 km, serdü­lök: 1. Herczeg (Komló) 27.30 mp. 2. Poldán (Gödöllő) 28.14. 3. Hor­váth (Komló) 28.40 mp. A csapat­versenyt a komlóiak nyerték. További jobb eredmények, nők 200 m: 1. Magyar (Olajbányász] 25.7. 2. Osztertag (KBSK) 26.0 mp 800 m: 1. Péley (PMSC) 2:09.2. 2 Újhelyi (Debreceni USE) 2:13.2. 3. Sebők (Olajbányász) 2:19.0. 300 m gát: 1. Vertike (KBSK) 46.0 mp Magas: 1. Bogó (MVTE) 1,60 m, Gerelyhajitás: 1. Mestyán (PMSC) 38.66. Férfiok, '00 m: 1. Popp (MVTE) 11.2. 400 m: 1. Keresztes (Hódmezővásárhely) 49.6. 2. Papp (MVTE) 51.8 mp. 1500 m: 1. Kiskirály (KBSK) 4:02.3. 2. Kispál (KBSK) 4:04.1. (Kispál hosszú sérülése után. edzés nélkül futott.) 110 gát: 1. Sós (Hódmezővásárhely) 15,7. 2. Filako­Egyetlen magyar versenyző került a döntőbe Lipódi (balról), aki a kubai Santiebannal mérkőzött. Sérülése miatt a mérkőzést nem tudta befejezni. Arató László felvétele váltósúly: 1. Martinez (Kuba), 2. Ciobanu (Románia), 3. Hecka (Cseh­szlovákia) és Woge (NDK). Közép­súly: 1. i- Gomez (Kuba), 2. Gor­bunov (Szovjetunió), 3. Füzesy (Ma­gyarország). Félnehézsúly: 1. Toyo (Kuba), 2. Czerniszewski (Lengyel- ország) , 3. Li Un En (Koreai NDK, és Stantien (Csehszlovákia). Nehézsúly: 1. R. Gomez (Kuba), 2. Schmid (NDK). 3. Mladenov (Bulgária) és Zajev (Szovjetunió). Szupernehéz­súly: 1. Jeremejev (Szovjetunió), 2. Gonzales (Kuba), 3. Prativnak (Csehszlovákia) és Préda (Románia). Valamennyi sportágban befejeződ­tek a vetélkedők. A hadsereg spar- takiádon legjobban a Szovjetunió versenyzői szerepeltek. » ÉREMTABLAZAT 1. Szovjetunió 43 21 21 2. Kuba 10 8 4 3. Lengyelország 7 11 18 4. Magyarország 6 13 18 5. NDK 6 9 6 6. Csehszlovákia 5 3 10 7. Koreai NDK 3 5 4 8. Románia 3 3 8 9. Bulgária 1 12 12 10. Algéria — — 2 11. Mongólia — — 1 vity (MVTE) 16,2 mp. Hármasugrás: 1. Lengyák (Olajbányász) 13,63 m. Kalapácsvetés: 1. Hervay (KBSK) 58,20 m. Diszkoszvetés: 1. Jakab (PVSK) 49,32 m. * A Zürichben rendezett nagy nem­zetközi atlétikai verseny két szenzá­ciós világcsúcsot hozott. Az elsőt a 22 éves, Egyesült Államokbeli Re- naldo Nehemiah érte el. A 116 m-es gátfutásban 12.93 mp-re ,,szorította le” saját két éve felállított 13.00 mp-es rekordját. A Budapest Nagy­díjon is szerepelt nagyszerű atléta immár másodszor törte át a 13 mp- es határt, az első alkalommal, 1979-ben azonban 12.91 mp-es ide­jénél igen erős hátszél segítette. A másik világcsúcs a brit Sebastian Coe nevéhez fűződött, aki egy mér- föfdön (1609 m) honfitársa, Ovett ta­valy 3:48.8 perces eredményét dön­tötte meg. A verseny harmadik leg­nagyobb teljesítménye a sérüléséből felgyógyult Lewis 852 cm-es távol- ugrása volt, amellyel visszavágott Myricksnak a korábbi vereségért. ATLÉTIKA TÁJFUTÁS Komlón 12 szakosztály 92 verseny­zője állt rajthoz, 14 versenyszámban a KBSK I. osztályú atlétikai verse­nyén. A Gorkij utcában lebonyolított 5, 10 és 20 kilométeres gyaloglás 35 indulójának nézők százai szukrol- tak közel két órán keresztül. A leg­jobb eredmény is itt született: Dóm­ján (Szombathely) 1 óra 31.27 mp alatt tette meg a 20 kilométert, 2. Veréb (DVTK) 1 óra 33.34, 3. Kovács (Békéscsaba) 1 ó. 36.02 mp. 10 km: Pápa város környéke volt a szín­helye az idei Hungária Kupa ver­senynek, melyen 21 ország több mint 1800 versenyzője találkozott. A tájfu­tók nagy seregszemléjén a PVSK versenyzői is rajthoz álltak, a férfi­aknál a pécsi Szabó sokáig az él­csoportban tanyázott, de az utolsó napi verseny nehéz feladatával nem tudott megbirkózni. A pécsiek ered­ményei. Férfiak: 21—E: 4. Tóth (PVSK). 19-20 A: 2. Szieberth (PVSK). Nők: 21—C: 2. Mező (PVSK). 35—B: 3. Faltiszné (Pécsi Vörös Meteor). SPORI n ÚSZÁS Minden korábbinál sikeresebb IBV- ről tértek haza úszóink. Volgogródban 10 arany-, 2 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek. Egyénileg Orosz Andrea és Darnyi Tamás volt a legeredménye­sebb, hiszen mindketten 4—4 egyéni számban lettek elsők, sőt Orosz tag­ja volt a győztes vegyesváltónknak is. így láttam A Csepelen lejátszott Cse­pel—PMSC labdarúgó NB l-es mérkőzésen Lakat T. Károly, a Népsport munkatársa osztályoz­ta a pécsi játékosok teljesítmé­nyét. Lakat T. Károly így látta: PMSC: Katzirz (4) — Schul­teisz (5), Torna (5), Róth (5), Kincses (5) — Morvái (5), Lutz (5), Dárdai (6), Lőrincz (5) Kardos (4), Nagy (4). Csere: Dobány (—). Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II. mérkőzés, Mohács-Véménd TE—Keszthely. Mo­hács 97.00 óra. Labdarúgó NB I. Békéscsaba—Ferencváros 3-1 (2-0), Békéscsaba, 18 000 néző. V.: Nagy M. Góllövők: Királyvá­ri (11-esből), Meiis és Pásztor, illetve Ebedli. Nyíregyháza—Ózd 1-0 (0-0), Nyíregyháza, 12 000 néző. V.: Hartmann. Góllövő: Fecsku. Diósgyőr—Bp. Honvéd 0-0, Diósgyőr, 9000 néző. V.: Bán­fai Vasas—Haladás 4-1 (1-1), Fáy utca, 4000 néző. V.: Divi- nyi. Góllövők: Zombori (2), egyet tizenegyesből, Izsó és Rixer, ill. Kulcsár. Rába ETO—Tatabánya 5-3 (2-0). Győr, 9000 néző. V.: Pál- völgyi. Góllövők: Szentes (3), Mile (2), ill. Weimper (2), Fe­jes. U. Dózsa—ZTE 2-0 (1-0). Megyeri út, 3000 néző. V.: Maczkó. Góllóvők: Kiss, Nagy. Videoton—SZEOL AK 5-0 (2-0). Székesfehérvár, 7000 né­ző. V.: Jaczina. Góllövők: Csongrádi (2), Vadász, Kiss, Baranyi (11-esből). A Volán—Debrecen találko­zót szeptember 30-án játsszák. A labdarúgó NB I. harmadik fordulójának műsora (augusz­tus 30., vasárnap): Haladás— Újpest, ZTE—Videoton, SZEOL AK—Rába ETO, Tatabánya— Nyíregyháza, Ózd—Diósgyőr, Honvéd—Csepel, PMSC—Bé­késcsaba, Ferencváros—Deb. récén, Volán—Vasas. AZ NB 1. Békéscsaba 1. ALLASA 2 2 — 7-3 4 2. U. Dózsa 2 2 — — 3-0 4 3. Diósgyőr 2 1 1 — 3-1 3 4. Bp. Honvéd 2 1 1 — 3-2 3 5. Videoton 2 1 — 1 7-3 2 6. Vasas 2 1 — 1 6-4 2 7. Ferencváros 2 1 — 1 5-3 2 í. Rába ETO 2 1 — 1 8-7 2 9. Óid 2 1 — 1 4-4 2 Haladás 2 1 — 1 4-4 2 11. Nyíregyháza 2 1 — 1 3-3 2 12. Tatabanya 2 1 — 1 6-7 2 13. ZTE 2 1 — 1 3-4 2 14. Csepel 2 1 — 1 1-4 2 15. Debrecen 1 — — 1 2-4 — 16. Pécsi MSC 2 — — 2 1-4 — 17. Volán 1 — — 1 0-3 — 1í. SZEOL AK 2 2 0-6 Megveöajnoltság István-akna-Somberek 1-3 (0-1), Geresdlak—Beremend 2-2 (1-1), Vasasi B.-Vajszló 1-1 (0-0), P. Kinizsi—Villány 2-0 (1-0), P. Kesztyűgyár—Szigetvár 2-0 (1-0), P. Postás—Szentegát 1-3 (0-1). A megyebajnokság állása 1. P. Kesztyűgyár 2 2 — — 3-0 4 2. Somberek t 2 1 1 — 4-2 3 3. P. Kinizsi 2 1 1 — 2-0 3 4. Beremend 2 1 1 — 3-2 3 5. Drávafok 1 1 — — 3-0 2 6. Szigetvár 2 1 — 1 4-3 2 7. Geresdlak 2 — 2 — 3-3 2 8. Vajszló 2 — 2 — 1-1 2 9. Szentegát 2 1 — 1 3-4 2 10. Vasasi B. 2 — 1 1 1-2 1 10—12. U. PEAC — — — — — — Steinmetz SE — — — — — — 13—14. P. Postás 1 — — 1 1-3 — István-akna 1 — — 1 1-3 — 15. Sásd 1 — — 1 1-4 — 16. Villány 2 — — 2 0-3 ~ A Drávátok—Steinmetz SE és a Sásd—U. PEAC mérkőzést ké­sőbbi időpontban játsszák. A Pécsi Bútorgyár bemutatja termékeit PÉCS, SOMOGYI BÉLA U. 6. SZ. ALATTI MINTATERMÉBEN Nagy választékban szekrénysorok 11 000 Ft-tól Szóló szekrények 1 600 Ft-tól világos és tölgy furnéros kivitelben Kétszemélyes heverők 5 494 Ft-ért Felnőtt és gyermekheverők. A megvásárolt termékeket díjtalanul házhoz szállítjuk Pécsett és 10 kilométeres körzetben. Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 7 órától 16 óráig, szombaton 7 órától 12 óráig. OTP-UGYINTÉZÉS HELYBEN Két ellentétes félidőt hozott a Zsolnay Latinka SE találkozó. Az első félidőben a Latinka SE támadott többet. Szünet után a Zsol­nay szorongatott. Fotóriporterünk egy pécsi támadást örökített meg. Fotó: Arató Gyengén ment a hazai csapatoknak Zsolnay—Latinka SE 0-0, Pécs- újhegy, 400 néző. V.: Móy. Jó iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. Első félidő­ben a vendégek, szünet után a porcelángyának előtt kínálko­zott több lehetőség a góllövés­re. Boly—BTC 1-0 (1-0), Bőr­gyár-pálya, 300 néző. V.: Ráko­si. Heves iramú mérkőzésen a jobb csapatjátékot nyújtó Boly egy védelmi hibából lőtt góllal győzött. Gettó (BTC) kiállítva. Góllövő: Stréb. Bátaszék—Siklós 1-0 (1-0), Siklós, 1000 néző. V.: Vukmann. A Bátaszék lelkesebben és szer­vezettebben játszott és megér­demelten nyert a gyengén ját­szó hazaiak ellen. Góllövő: Tóth. Paksi SE—Mázaszászvári Bá­nyász 4-3 (2-1), Mázaszászvár, 1200 néző. V.: Pazaurek. Paksi SE: Kun — Hanoi, Rácz, Solti, Vayer, — Vörös, Garamvölgyr (Blatt), Szabó — Kovács (Ben- csik), Pesti, Porga. Edző: Már­kus József. Mázaszászvár: Szlics — Csóbrák, Kólya, Katona, Maglódi — Kővári (Czár), Guth, Hódosi — Agócsi, Dunai, Beke (Vajszló). Edző: Szám Frigyes. A kulturáltabban és nagyobb lelkesedéssel játszó vendégcsa­pat megérdemelt győzelmet aratott a sok helyzetet kihagyó hazai csapat ellen. Góllövők: Kovács, Porga (2), Vayer, ill. Guth (2, egyet 11-esből), Beke. A területi bajnokság további eredményei: Siófok—Tamási 4-0 (2-0), Honvéd Táncsics SE—t. Kisdorog 2-1 (1-0), Barcs—Kiss J. SE 1-1 (0-0). Bonyhád— Sellye 0-0. TERÜLETI BAJNOKSÁG ALLASA 1. Siófoki B. 2 2 — — 8-0 4 2. Barcs 2 1 1 — 6-2 3 3. Honv. Kiss J. SE 2 1 1 — 4-1 3 4. Paks 2 1 1 — 6-5 3 5. Mázaszászvár 2 1 — 1 6-5 2 6. Bonyhád 2 — 2 — 2-2 2 7—8—9-10. Siklós 2 1 — 1 1-1 2 P. Zsolnay 2 — 2 — 1-1 2 Sellye 2 — 2 — 1-1 2 Latinka SE 2 — 2 — 1-1 2 11. K. Táncsics 2 1 — 1 2-4 2 12. Bátaszék 2 1 — 1 2-5 2 13. Boly 2 1 — 1 1-4 2 14. PBTC 2 — 1 1 1-2 1 15. Kisdorog 2 — — 2 2-5 — 16. Tamási 2 —* — 2 0-5 — Lovassport Nagy érdeklődés ^ mellett rendezték meg Bolyban Közép- Dunántúl területi lovasbajnok­ságát. Eredmények: Felnőtt díj­ugratás: 1. Erdélyi Lajos (Boly), 2. Takács Istvfán (Szedres), 3. Tóth Sándor (Boly). Ifjúsági díjugratás: 1. Major István (Pécs), 2. Tarsoly Gábor (Ka­posvár), 3. Szarka Ferenc (Ka­posvár). Díjlovaglás: 1. Foki Károly (Kaposvár), 2. Szarka Ferenc (Kaposvár), 3. Rajz Ka­talin (Kaposvár). Kettes foga­tok versenyében 1. Csűri Titá- lyos (Hercegszántó), 2. Schmidt Tamás (Boly), 3. Dér János (Boly). Négyesfogatok verse­nyében: 1. Némedi István (Mernye), 2. Hermann Lajos (Kaposvár). Kerékpár Taksony határában rendezték meg az országos utánpótlás csapatbajnokságot, ahol a pé­csi versenyzők két korosztály­ban is győzelmet arattak. Ered­mények. Juniorok: 1. PMSC (Szabó, Bernáth, Lóki, Kará­csony). Ifjúságiak: 1. Pécsi Sportiskola (Vámos, Puskás, Ta­kács, Szilvási). A serdülők futa­mában a Pécsi Sportiskola har­madik helyezést ért el. (Molnár, Domonkos, Takács, Kólát). Kézilabda Pécsi BTC—Szekszórd 22-11 (12-4). NB II., női mérkőzés, Pécs. A BTC legjobb góldobója Bruczkner (10). sportja • NYUGAT-BERLIN: Nagyszabású atlétikai viadalra került sor ,.Arany- vágta" elnevezéssel. Ezen a hármas­ugró Bakosi Béla 17,13 méteres re­mek ugrással új csúcsot javított (ré­gi: 16,97 m, 1981), de nemcsak ennek örülhetett, hanem annak is, hogy életében először megverte a szám világcsúcstartóját, a brazil De Oli- veirát! Távolban Szalma Lászlónak a harmadik hely jutott. 0 SOKOLOV: A csehszlovákiai Sokolovban nemzetközi női kosárlab­da-torna kezdődött, amelyen a ma­gyar válogatott is részt vett. A rajt jól sikerült: a csapat 81:74 (45:30) arányban győzött Csehszlovákia el­len. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapjo Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 ára után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15-852. 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, fcngel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft * neqyedévre 102,— Ft fél évre 204,- Ft egy évre 400,- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom