Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-19 / 227. szám

Baráti hadseregek spartakiádja Omarov (Szovjetunió) a földön. A győzelmet a bolgár Bonev szerezte meg. , Arató László felvétele Zeltwegi jegyzet Légi és föléi pőrédé Gazdag élményekkel térhet­tek haza azok, akik részt vettek az Express Iroda zeltwegi „ki­ruccanásán", mert tömör látni­való jellemezte ezt a három na­pot Österreichring a hazai száj- tátó nézőnek nem árulta el, de a helyi lapokból már megtud­hattuk, hogy végnapjait éli. A 300 ezer nézőre tervezett aré­nában idén is csak alig 60—80 ezer ember taposta a füvet, s ez bizony veszteséges üzlet Pe­dig ismét bedobták a toborzó trükköket: a nap egyik legna­gyobb élménye kétségtelenül a Kunstflug Frecce Tricolori volt: az olasz légierő F 16-os va­dászgépeiben mesterpilóták mu­tatták be 1800 km-es sebesség­gel végrehajtott légi bravúrjai­két. A tricolor színeit — zöld- fehér—piros — festették az ég­re. aztán csupán száz (!) mé­teres magasságban egymással szemben repülve csavart orsót produkáltak a reszketö-gyönyör- ködő nézőknek. Valahogy keményebben „re­pültek" az autóversenyzők is, nézők kedvéért talán, mert pörögtek, kicsúsztak és persze keményen megvívtak a legjobb helyekért. A Forma 1 rajtja is izgalmakat hozott. A két sárga Renault Turbo az első körök­ben behozhatatiannak látszó előnnyel vezetett, mögöttük a Turbo Ferraris Pironi bosszan­totta üldözőit: a kanyarokban nem mert hajtani, szinte ráfu­tottak, aztán az egyenesekben úgy elhúzott — a Turbo jóvol­tából —, hogy a nyomába sem férhettek. A nap hőse Laffite lett, aki igazán mesteri volán- forgatással előzte le a jóval erősebb Renault-t Az R 5 Alpine-ok parádéjá­val zárul az idei F 1 cirkusz: minden elképzelhető őrültséget bemutattak — törtek is a Re- nault-k. „Csupán" másfél óra kellett, hogy a tömegből kiver- gádjön buszunk, azt mondták, lehet, hogy jövőre meg sem rendezik, ha csak ennyien kí­váncsiak a versenyre. Nekünk tetszett többek között ez a kis tábla is az országúton: Nicht Rennbahn, vagyis: nem verseny- pálya ... Bizony, ez nálunk is hasznos lenne. F. Lipádi (Magyarország) döntőbe jutott Érdekes mérkőzések az elődöntőben I / A baráti hadseregek V. nyári spartakiádjának ökölví­vó tornáján kedden a pécsi városi sportcsarnokban az elődöntőket vívták. A selejtezők során négy magyar versenyzőnek sikerült az lelődöntőbe jutnia, a közönség viszont meglepetéssel vette tudomásul, hogy csak egy magyar mérkő­zését láthatja. Az történt ugyanis, hogy Mernyei, Horváth, va­lamint Füzessy visszaléptek a küzdelmektől. A visszalépés okát Badari Tibortól, a magyar csapat vezető edzőjétől kérdeztük: ( Közel 300 résztvevője volt a XXX. falusi spartakiád megyei döntő­jének. Képünk az 1500 méteres síkfutásról készült A táv győztese a mohácsi járás sportolója, Rumszauer (középen), aki első lett a 800 méteres síkfutásban is. Sági Tamás felvétele „Szeretőik újra moszkvai tornában birkózni” Villáminterjú Növényi Norberttel — Sajnos az az igazság, hogy ez a három versenyzőnk kubai ellenfelet kapott, és el­lenük nincs semmi esélyünk. Ügy ítéljük meg, hogy nem ke­rülhetnék el a kiütéses veresé­get, így jobbnak látjuk, hogy­ha nem is lépnek szorítóba. Fi­atal versenyzőink számára egy súlyos vereség kedvezőtlenül hatna további sportpályafutá­sukat illetően. Légsúlyban junior bajnokunk Lipódi Zoltán, a lengyel Koz- lowskival mérkőzött és ponto­zásos győzelmet aratott. Az el­ső menet szoros volt, de Lipó­di valamivel pontosabban ütött. A második menetet is egyértel­A «5. CSEPEL—PÉCS TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesitett eredménye a Pécs szemszögéből: 44 12 14 18 44-52 38 csak Csepelen: 23 6 7 1 0 25-32 19 Az utolsó hat csepeli összecsapás eredménye: az 1972—73-as bajnok­ságban 1-3, az 1973—74-es bajnokság­ban 3-2, az 1974—75-ös bajnokság­ban 1-2, az 1977—78-as bajnokság­ban 1-3, az 1978—79-es bajnokság­ban 1-1 és az 1980—8l-es bajnok­ságban 1-1. A PMSC utoljára ide­genben (a Népstadionban) f?73. augusztus 19-én a következő össze­állításban nyert (3-2-re): Rapp — Hernádi, Kocsis I., Konrád I., Kin­cses II. — Tóth J.f Bálint, Zombori — Rónai (Kovács), Juhász, Bencsik. A pécsi gólokat Juhász és Bálint (2) szerezte. A következő játékosok lőt­ték a Csepelnek idegenben a 25 gólt: 3 gólos: Dárdai P.. 2 gólos: Dunai dr., Török, Csupák. Máté, Bálint, öngól 1 aólos: Kresz, Rádi, Opova, Gvörkö, Dunai II., Vári, Já­nosi, Zombori, Juhász és Kardos. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: Csepel (otthon): Zalaegerszeg 2-0, Nyőreqyháza 0-0, Bp. Vasas 1-1, Rá­ba ETO 1-2, Tatabánya 0-1 és Deb­recen 1-1. A Csepeli Vasasnak az előző bajnokságban elért hazai mér­lege: 17 6 8 3 22-12 20 PMSC (idegenben) : Bp. Vasas 0-0, Videoton 1-2. Békéscsaba 2-3, Tatabánya 0-1, Rába ETO 1-1 és Fe­rencváros 0-4. A Pécsi MSC-nek az előző bajnokságban elért idegenbeli mérlege: 17 — 6 11 10-29 6 A 9. PVSK—KOMLÓ RANGADÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye a PVSK szemszögéből: 8 4 13 11-9 9 csak Pécsett: 4 3-15-26 Az eddigi pécsi összecsapások műén megnyerte a magyar és hiába hajrázott a lengyel ököl­vívó sikeresen, az már kevésnek bizonyult ahhoz, hogy győzzön. Lipódi egyhangú pontozásos győzelmével bekerült a csütör­tök délelőtti döntőbe. Az elődöntők folyamán több érdekes mérkőzést láthattak a nézők. Nagyszerű összecsapást hozott a Saniestebán (Kuba) — Dugarov (Szovjetunió) találko­zó, melyet a kubai ökölvívó •nyert, valamint a Ribakov (Szov­jetunió)—Zen-Zo-Un (Koreai NDK) mérkőzés, ahol a ponto­zók Ribäkovot látták jobbnak. Szerdán szünet lesz, és a dön­tőket csütörtök délelőtt vívják. eredményei: az 1958—59-es bajnok­ságban 0-1, az 1959—60-as bajnok­ságban 2-1, az 1978—79-es bajnok­ságban 2-0 és az 1980—81-es bajnok­ságban 1-0. A PVSK az utolsó (1-0) hazai győzelmét a Komló ellen 1980. december 17-én a következő össze­állításban érte el: Sulyok — Híiber, Tallósi, Kaszás, Németh — Szőcs, Szabó, Grünwald, Kresz — Stájer (Szász), Horváth. A gólt Horváth szerezte. A Komlói Bányász az egyetlen (1-0-ás) pécsi győzelmét a PVSK el­len 1958. november 2-án a következő összeállításban aratta: Krausz — Mestyán, Komlói, Balázs — Koll- mann, Molnár II. — Korom, Cziráki, Perényi, Molnár I.. Tóth. A gólt Czi­ráki szerezte. A két csapat legatóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: PVSK (otthon): MVTE 1-2, Bábol­na 0-0 és Várpalota 0-0. A PVSK- nak az előző bajnokságban elért hazai mérlege: 19 11 5 3 31-11 27 Komló (idegenben) : Sellye 2-2, Sopron 0-3 és Péti MTE 2-0. A kom­lónak az előző bajnokságban elért idegenbeli mérlege: 19 6 4 9 19-23 16 A 3. MVTE—KESZTHELY TALÁLKOZÓ Az eddigi mérkőzések összesített eredménye az MVTE szemszögéből: 2 1 1 — 2-0 3 csak Mohácson: 1 — 1 — 0-0 1 A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményei: MVTE (otthon) : Sabaria 3-2, Bau­xitbányász 0-1 és Szekszárd 1-1. A Mohács-Véméndnek az előző baj­nokságban elért hazai mérlege: 19 9 9 1 30-11 27 Keszthely (idegenben): Fűzfő 4-2, Szekszárd 1-0 és Dombóvár 3-4. A Keszthelyi Haladásnak az előző baj­nokságban elért idegenbeli mérlege: 19 6 8 5 24-26 20 Lehel Jenő • Röviden ATLÉTIKA. A Komlói Bányász or­szágos I. osztályú versenyt rendez augusztus 20-án a kökönyösi sport­telepen. A legtöbben gyaloglásban állnak rajthoz, 65 nevezés érkezett a rendezőkhöz. Női gerelyhajításban nevezett az idei magyar bajnokság első három helyezettje, Janók, Torma és Nikolauspné. A PMSC több ver­senyzője szerepel külföldön. Szabó T. Ausztriában 3000 m-en állt rajthoz és a 3. helyet szerezte meg 8:20.48 mp'S idővel. Péley és Nikolauszné Olaszországban indul nemzetközi versenyen, míg Torma Ausztriában és Belgiumban is rajthoz áll. LABDARÚGÁS. A mohácsi járási bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Somberek II.—MVTE II. 2-2, Kölked—Versend 1-1, Majs—Szé- kelyszabar 5-2, Bár—Szajk 6-0, Lány­csók—Kisnyárád 0-0, Töttös—Dunafal- va 6-0, Borjád—Homorúd 5-1. ASZTALITENISZ. Sidó Ferenc, a Bp. Spartacus edzője, többszörös világ­bajnok, valamint Jónyer István és Magos Judit, a sportág kiemelkedő egyéniségei augusztus 26-án, szer­dán 15.30 órai kezdettel élménybe­számolót és bemutatót tartanak a Sopiana Gépgyár Móra Ferenc u. 72. sz. alatti kultúrtermében. A belépés díjtalan. TÖMEGSPORT. Befejeződött az út­törőhöz és a pécsi városi úttörő- elnökség által rendezett nyári grund- foci bajnokság. A győzelmet a Kert­város csapota szerezte meg a Me­linda SC és Újhegy előtt. TÁRSADALMI MUNKA. A szabad­szentkirályi általános iskola építé­sénél a labdarúgó-csapat és vezetői is segédkeztek. A játékosok 20Ö óra társadalmi munkát végeztek. Ritka bal szerencsés ember Növényi Norbert, a 90 kilós kö­töttfogású birkózás moszkvai olimpiai aranyérmese. Az idei kora tavaszi EB-előkészületek időszakában izomszakadása, majd olyan jellegű influenzás szövődményei voltak, ami mi­att a göteborgi kontinensverse­nyen még ..félember" sem volt majd a nyár során is többet volt a sport kórházban, mint a birkózószőnyegen. Ezek után érthető, hogy hi­ányzik az augusztus 28—30. kö. zötti oslói világbajnoki csapat­ból. Az MTI munkatársa néhány kérdéssel kereste fel a 23 éves birkózót. — Mit érez most, amikor a többiek a vb-telkészülés lázá­ban égnek? — Csakis egy dolgot: sze­retném minden erőmet beplán­tálni az oslói tíz magyarba, hogy az utóbbi két év kitűnő médegét folytassák a norvég fővárosban. Szerintem lesz dön­tősünk, nem is egy! — Egészségi állapot a? — Bár eredeti testsúlyomat még nem nyertem vissza, fizi­kai erőm kezdi megközelíteni úgy a hatvan százalékost. S ez mór nagy szó, mert két hónap­ja még tavalyi moszkvai képes­ségeimnek, erőállapotomnak mindössze harminc—negyven százaléka volt „birtokomban"... — Címeres trikóban mikor láthatja újra a közönség? — Itthon a jövő évi tavaszi előkészületi versenyeken, de a nagy cél 1982 áprilisában a várnai Európa-bajnokság. Ott leszek, és szeretnék újra moszk­vai formában birkózni. Kézilabda PMSC—Goldberger 18-10 (11-5). NB I. B női mérkőzés, Pécsújhegy. Legjobb pécsi do­bók: Rákosa (4), Balázsné (4), Pálvölgyiné (3). NB I. ifjúsági bajnokság Békéscsaba—PMSC 2-0 (1-0). Pécsújhegy, 300 néző. Vezette: Dravecz. PMSC: Lukács — Ko- fíás (Ott). Bari. Vukmann, Tóth — Garami, Mészáros. Szabó — Dudás. Pauska (Udvardi), Pi- linger. Edző: Garami József. Góllövő: Cseh (2). Jók: Szabó­ja. Cseh, Kovács, Fehér, il­letve Vukmann, Mészáros, Pi- linger Kempingezési lehetőségek A Balaton északi partján. Aszófón 500, Balatonakalín 300, Révfülöpön 500 fő részére van szabad sátorhely. A többi kem­pingben továbbra is csak az előjegyzett és visszaigazolt he­lyekre tudják a vendégeket fo­gadni. Alsóörsön az autóskem­ping felszámolás alatt van, ven­dégeket nem fogod. A Balaton déli partján. Sió­fokon a Gamcsza 600. az Aranypart 500. a Kék-Balaton 300, Balatonszemesen’ a Vad­virág 300, a Bagódomb 600. Ba- latonberényben a Kócsag 600 fő részére tud sátorhelyet biz­tosítani. Augusztus 23-án a Ga- másza. a Strand, a Rév és a bagódombi kemping a Bala­ton déli partján bezár. Keszthe­lyi kempingben telt ház van. A kempingekben a klub tag­jai átlagban 30 százalék ked­vezményt kapnak A kempingek­ről felvilágosítást a klub buda­pesti irodája (Budapest), Vili., üllői út 6.). Telefon: 336-536 és a szervezési osztály 637-976 ad. Helyfoglalás a kempingek­ben! Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának topja Főszerkesztő: Mítzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Halloam Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 áráig 10-053. 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi át 11. 7W1 Telefon: 15400. 15-762. 15432. 15-245. 15-264 Szerkesztőség telez: 12-121 ________Kiadó telex: 12-320 __ K észült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépéé Pécs. Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13496. Telex: 12-211 Felelős vezető: SzemMi György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta ciori zctneto hírlopkézbesftó postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34.— Ft negyedévre 102.— Ft fél évre 204.- Ft egy évre 400.— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 8133—2997 Bőr-szőrme, a javából akció! 1981. augusztus 23.—szeptember 12-ig a CENTRUM ÁRUHÁZBAN. Minden kedves vásárlónk, aki ezen idő alatt bőr­és szörmeárut vásárol, kérje űrlapunkat, melyet kitöltés után kérünk az asztalon elhelyezett urnába dobni. Sorsolás 1981. szeptember 14. A számok tükrében

Next

/
Oldalképek
Tartalom