Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-17 / 225. szám

Ünnepi hétvége Szegeden (Munkatársunk telelonjelentése) Tízezer látogatót fogadott be a Tisza-parti város ezen a hétvégén is. Az idegenforgalom pezsgése szemre is lemérhető. A belvárosban bár­merre tekint az ember, hazai kiránduló csoporto­kat, külföldi panoráma buszokat láthat minde­nütt. A hetek óta tartó — ahogy itt emlegetik; „szaharai" forróság elől — Szegeden is a hatal­mas területű új szegedi strandon, a parkokban és főleg a délutáni — koraesti —órákban a szö­kőkutak környékén keresnek menedéket az em­berek. A mostani hétvége különösen gazdag progra­mot kínált. A DÓM-téren három színházi előadás, az Ifjúsági Házban egy reprezentatív országos tárlat megnyitása, a Tiszán pedig a kétnapos nemzetközi motorcsónakverseny újabb ezreket vonzott ide, az ország legkülönbözőbb részeiből. Megteltek a szállodák, a kempingek és a külön­böző nyári kisegítő szálláshelyek is. Már szombaton a délelőtti órákban felbőgtek a Tiszán a nemzetközi verseny csónakmotorjai. A gyakorló futamok után több kilométer hosszú­ságban legalább tízezren lepik el a Tisza-parti védőmű kőkorlátjait, hogy tanúi lehessenek a sze­gedi nyár egyik leglátványosabb eseményének. A hétvége kétségtelenül legjelentősebb kulturális programja pedig a DÓM-téren zajlott le pénte­ken este. Tíz év után a Magyar Állami Operaház művészei újra bemutatták Seregi László rendezé­sében és koreográfiájával a Spartacus című ba­lettet (zeneszerzője: Aram Hacsaturján). A mint­egy hatezer néző igen meleg fogadtatásban ré­szesítette p látványosságban, színekben, fények­ben és tömegjelenetekben bővelkedő produkciót, amely az idei nyár kimagasló értékű színházi elő­adása. A rendező a monumentális térnek megfe­lelően kibővítette a tánckar és a statisztéria lét­számát. A tömegek gyakori megjelenésével és eltűnésével olykor úgy tűnt, mintha több százan táncolnának, mozognának a színpadtéren. A tö­megjeleneteket nagyon szép lírai szólók, drámai erejű kettősök kapcsolták össze a rabszolgaláza­dás története révén, amely a táncjáték témája. Megérdemelten fogadta tapsvihar a címszerepet táncoló Dózsa Imrét és partnerét, a szép és te­hetséges Pongor Ildikót (Flavia). Crassus, a római hadvezér szerepében Keveházi Gábort és továb­bi jelentős szerepekben Szumrák Verát, Pártay Lillát és az előadás valamennyi szereplőjét. Stúdió '81 címmel szombaton délben nyílt meg ünnepélyesen a Fiatalok Képzőművészeti Stúdió­jának idei kiállítása. A szegedi Ifjúsági Házban 122 kiállító művész, mintegy 250 alkotása látha­tó. A művek nagyobb részben a legmodernebb irányzatokat képviselik, jóleső érzékenységgel ko­runk nagy kérdései, kifejező eszközeiben pedig egyfajta vonzódással a realizmus hangvétele iránt. A művek értékeit a díjak száma is jelzi. A Stúdió, a KISZ KB és helyi szervek összesen 5 darab tizenötezer forintos, hét tízezer forintos és öt ötezer forintos díjat’ osztottak ki. A tizenötezer forintos díjakat F. Zámbó István (Szentendre), Tornai Endre András (Balassagyarmat), Földi Pé­ter (Somoskőújfalu), valamint Zrinyifalvi Gábor, Katona Zsuzsa, L. Kazovszkij és Nagy Gábor bu­dapesti művészek vehették át. W. E. 35 féle fagylaltkiilönlegesség, marcipán mese- és állatfigurák Fonyód liget i slágere • Rumbatorta, albán és extra krémes Bcrbo-csatód tagjai sorolta,­• Borfagyi badacsonyi muskotálybél A lipcsei Hans Unger és fe­lesége, Krisztina asszony a ba­latoni nyaralás első napján szerezte a címet: Osváth-cuk- rászda, Fonyódliget, Török Bá­lint utca 15. Egy honfitársuk írta le számukra, amikor meg­nézni és megkóstolni való ma­gyar különlegességek iránt ér­deklődtek. Siófokon ültek vo­natra, s jöttek a fonyódi állo­másig, majd onnan — 25 per­ces gyaloglás és keresgélés után — végre eljutottak az Osváth cukrászdáig. Távozóban váltottunk néhány szót velük. — Megérte a kirándulóé? Krisztina asszony előbb a gyomrára, aztán a hűtőtáskára mutatott: mindkettő tele. — Mi ízlett a legjobban? — A borfagylalt, az extra krémes, a magyar módra ké­szült gyümölcstorta, — s talán sikerül épen megőrizni hazáig a marcipán kisrókát, oroszlánt, cicát és mackót. Ez utóbbiakat ajándékba visszük Lipcsébe a rokonságnak. Fonyódliget idei slágere egy csöpp kis magáncukrászda, ahol 35 féle fagylalt, számta­lan különleges édesség kapha­tó. A bejáratnál néhány fagy- laltozó asztallal bővített kis üz­let tavaly nyílt, de idén vált igazán ismertté. A tulajdonos és egyben a fő­cukrász Osváth Péter, mindösz- sze 23 éves, ifjú házasként vá­gott bele a vállalkozásba. Édesapja, fivére, nagybátyja is cukrász, a szakmaszeretetet ha­zulról hozta. Hárman dolgoznak, ketten termelnek hátul a műhelyben, egy fiatal nő pedig kiszolgál. Napi forgalmuk időjárástól függően 2—4 ezer forint, 3—4 forintos tételekből. — Szeretem a mestersége­met, azt a variációs lehetősé­get, amit nyújt, örömet, elége­dettséget ad, ha sikerül vala­mi újat összehozni. Ezért pró­bálkoztam a fagylaltválaszté­kot kibővíteni. Jelenleg össze­sen 35 féle készül, naponta 10—12 féle, váltogatva. Leg­kapósabb, mert üdítő a bor- fagylalt, ami muskotályból, kékfrankosból és burgundiból készül. Nem győzünk eleget készíteni gyümölcstortából, ru- mos-csokis-tejszínhabos albán krémesből, a csokoládés ru­mosmeggyes Rumba tortából. Kedves vevőink megszerették és keresik egyebek közt a pa­radicsom, sütőtök, sőt a má­kos fagylaltot is. A pulton ismét mesefilm-fi­— Hogyan készülnek ezek a szép formájú édességek? — A Vük sablonját például egy ismert szobrászművész ké­szítette. Persze a sablon csak a kiindulópont, így is sokat kell vele dolgozni, festeni, szá- rogatni. A vevők keresik, mert olcsó és kedves kis ajándék. Különlegesség. Márpedig itt az kell, vendégcsalogató, hogy érdemes legyen akár messzire is elgyalogolni érte- Jó üzlet lenne Fonyódon, vagy nagyobb helyen a központban, na de sok pénz kellene hozzá. De- hát nem is az üzlet a fontos nekem. Első a készítményeim szak­mai rangja. Hiú vagyok rá, hogy a vendégek elégedettek legyenek a munkámmal. Ügy legyen! W. M. litt (É«étl embere ichiro Suzuki és Hubert Képpel gitárművész Immáron ötödik alkalom­mal rendezték meg a nyáron Esztergomban a szeminárium­mal egybekötött nemzetközi gitárfesztivált, amely ugyan­csak hozzájárul hazánk zenei jóhírének öregbítéséhez. Erre a fesztiválra számos országból érekeztek vendégek, s közülük Ichiro Suzuki és Hubert Kap­pe/ pénteken este Pécsre is el­látogatott. A Hotel Minaret udvarában adtak szép hang­versenyt. Mindketten fiatalok, és vir­tuozitásuk lenyűgöző. Ichiro Suzuki 1948-ban született egy japán városban, Kobeban. Hároméves korában kezdett hegedülni, a gitárral 10 éves kora óta foglalkozik. 1969-ben spanyol állami ösztöndíjat ka­pott, s így öt éven át a híres Segoviánál folytathatott ta­nulmányokat. Európa sok or­szágában hangversenyzett már, de járt előadói körúton az Egyesült Államokban és Af­rikában is. Jelenleg Párizsban él és főként vezényléssel fog­lalkozik. A spanyolországi nemzetközi zenei fesztivál igaz­gatója. Hubert Käppel még fiata­labb, mindössze harmicéves. Gitártanulmányait c kölni fő­iskolán Tadashi Sasakinál vé­gezte, majd a baseli zeneaka­démián fejlesztette tovább tu­dását. Még főiskolásként mes­terkurzuson vett részt Narciso Yepes kezei alatt. 1978-ban Olaszországban a gargnanói nemzetközi fesztivál első díját szerezte meg. Azóta járja a vi­lágot, és „mellesleg” nemzet­közi mesterkurzusokat vezet. Az otthoni miliő és n gyerm&kek Szívzörejek G ondolom: egy szülő szá­mára azok a legnehe­zebb pillanatok, míg a kardiológus végzi a vizsgálatot, elemzi az elektrokardiogram- mot, az EKG rajzolatját. A Pécs városi Kardioilógiai Gondozó­ban — mint azt dr. Hutás Zsu­zsanna szakfőorvos említette — évente közel 5000 gyermek ér­kezik az iskolaorvos, a körzeti orvos beutalójával, feltételezve: a gyermek szívével valami baj van. A beutaltak között elég sok a csecsemő. Kezdjük az utóbbival.- — Főorvosnő, ön korábban említette, hogy a gondozó for­galma az utóbbi években meg- növekedett* Mi ennek az oka?- Korántsem az, hogy ma több a beteg gyermekszív — mondotta a főorvosnő. — In­kább az, hogy ma szinte kivétel nélkül minden gyermek orvos „felügyelete" mellett él, s ab­ban a pillanatban, ha valami rendellenességet tapasztalnak, intézetünkbe küldik a gyerme­ket. Ez az évi 5000-es forgalom oka, s ennyi gyermek közül alig 1000 kerül tényleg betegen a rendelőnkbe. Közülük kerülnek Jelenleg a kölni főiskola taná­ra. Egyéniségükről szóban el­mondani alig lehet valamit. Életük a zene, s aki jobban meg akarja ismerni őket, a koncertjeiket kell hogy láto­gassa. H. J. ki a születési rendellenesség­gel, a gyulladásos panaszokkal élők. — A szivzörej gyakori... — így van, de hpdd tegyem hozzá: tulajdonképpen nincs is olyan ember, akinek ne lenné­nek szívzörejei. Ahogy dolgozik a szív, úgy hallhatunk a fonen- doszkópon keresztül halkabb- hongosabb zajokat. Gyermek­korban - mivel a mellkas véko­nyabb —, ezek a zajok erőtelje­sebbek, de nagyon ritka az, hogy úgymond „harsogó zörej­jel" találkozzunk. A szülők haj­lamosak a szívzörej diagnózis után felmentést kérni az iskolai testnevelés alól, kímélni a gyer­meket — holott erre nincs szük­ség. A szakorvos — jelen eset­ben szakrendelőnk — döntsön ezekben az esetekben, s a dön­tést fogadjuk el. Mert ha nem, utóbb akaratlanul is fellép va­lamiféle betegségtudat a gyer­mekben, visszahúzódó lesz, s többet ártunk, mint használ­nánk. — Előfordul, hogy a szívpa­naszok oka a családi körülmé­nyekben rejlik? — Sűrűn tapasztalom: az ott­honi miliő megviseli a gyer­mekszíveket. A veszekedések, kiabálások, a stresszhelyzetek nyomán a szív „félrever", sza­pora lesz, s az a tachikardiás szívműködés rövidebb, hosz- szabb ideig tart. Nemcsak a gyermeket, de a felnőttet is megviseli. Egy példát is mon­danék erre. Járt hozzánk egy kislány kezelésre hasonló pa­naszokkal, s kiderült, az édes­apa iszik, garázdálkodik, féle­lemben tartja a családot. A vá­lás után az apa elköltözött o lakásból — a szívpanaszok azonnal megszűntek . . . — Mondjuk: a szívműtétek gyermekkorban nem olyan ve­szélyesek. — Műtéti beavatkozásra fő­leg a veleszületett rendellenes­ségek, bizonyos érproblémák, szíven belüli elégtelen záródá­sok esetén kerül sor. Néha olyan rutinnal, mintha csak egy mcndulaműtét volna. Mi az Országos Kardiológiai Intézet­tel, a budapesti érsebészeti kli­nikával állunk kapcsolatban. Hároméves kor alatt a főváro­si II. számú Gyermekklinikára kerül a gyerek. E három helyen műtik a gyermekszíveket ha­zánkban. — A műtéthez szülői bele­egyezés kell. — Feltétlenül, hiszen mégis­csak komoly dologról van szó. Persze, az esetek 99 százaléká­ban műtét nélkül a gyermek élete nincs biztonságban, úgy­hogy a döntés nagy felelősség­gel jár. S minél korábban sike­rül a beavatkozás, annál jobb. — Előfordul, hogy a szülő megtagadja a beleegyezését...? — Erre szintén egy esettel válaszolnék — mondotta befe­jezésül dr. Hutás Zsuzsanna. — Többször is előjegyeztünk mű­tétre egy fiút, de a szülei nem egyeztek bele, halogatták a dolgot. Végül a fiú maga jött hozzám — már 15 éves volt —, s kérte: műtsük meg, mert érzi, nagyon fórcdékony, néha rosz- szul van. A műtétre azonban már nem jutott idő .. . Kozma Ferenc Fotó: Läufer László A BARCSI UNITECH IPARI SZÖVETKEZET FELVESZ V 1 főt számviteli vezetői munkakörbe, ▼ 1 főt gépi anyagkönyvelési csoportvezetőnek. Mindkét munkakör betöltéséhez szakirányú, felsőfokú képesítés szükséges. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél. 7570 Barcs, Nagyhíd u. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom