Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-17 / 225. szám

1981. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ JÁCINT napja Az év 34. hete. A nap kél 05.42 — nyug­szik 19.53 órakor. A hold kél 21.06 - nyugszik 07.22 órakor. Csütörtökre várha­tó a Cygnidák meteorraj gyakorisági maximuma. Robbanó tűzgömbökkel. A HÉT ÉVFORDULÓI: HÉTFŐ: 35 éve tartot­ták a Nemzetközi Diákszö­vetség alapító' kongresz- szusát Prágában, 43 or­szág 117 diákszervezeté­nek küldötte a Diák Világ- kongresszuson t ózta létre a világ haladó diákifjúsága szervezeteinek demokrati­kus szövetségét KEDD: 35 éve alakult meg a Szudcni Kommu­nista Pórt. 85 éve született Laziczius Gyula nyelvész, irodalomtörténész, aka­démikus. 100 éve született Hermann Zilcher német zongoraművész és zene­szerző, az impresszionista formatechnikába óthajló későromantikus irányzat egyik jelentős képviselője. SZERDA: Afganisztán nemzeti ünnepe. 110 éve született Orville Wright amerikai repülő- és gép- szerkesztő, a <i fivérével együtt 1903-lan először emelkedett u levegőbe. 1905-ben már 40 kilomé­tert, 3 évvel k ísőbb pedig 120 kilométert repültek le­szállás nélkül. 220 éve szü­letett Zaharov a XIX. szá­zad eleji oro z klasszicis­ta építészet legnagyobb mestere. Az o ősz építészet remekművének a pétervá- ri Admiralitá Palotának alkotója. 100 éve született Enescu romár hegedűmű­vész. CSUTÖRTÖ :: 1949-ben e napon lép itt életbe a Magyar N« pköztársaság alkotmánya. Nemzeti ün­nepünk. 35 é /e adták át a forgalomm k az újjá­épített Szál adság-hidat. 90 éve szült tett Nicola Sacco olas: születésű amerikai mur (ás, a nem­zetközi mun (ásmozgalom mártírja. PÉNTEK: ^ palesztinai ellenállás na >ja. Az isz­lám külügym niszterek el­ső konferen iáján 1970 márciusában Tatárpzták el, hogy a jeruzs jlemi AI Ak- sza mecset f slgyújtásának napját — 19(9. augusztus 21. — a palesztinai ellen­állás napjává nyilvánít­ják. NYÁRI MAGAZIN NYÁRI MAGAZIN NYÁRI MAGAZIN Hévízi fürdés, badacsonyi borkóstolás Kirándulóvonat a Balaton körül Ilyen még nem volt az el­I múlt 100 év alatt! S talán ez a legkülönösebb benne. Jól csengő neve még most sincs, I pedig a reklámhadjárathoz feltétlenül hasznos volna. A Hétfőj Dunántúli Napló egy I hónappal ezelőtt, (amikor még csak pletykaszámba volt vehető a hír), egy mondat­I tal foglalkozva vele, nosztal­giavonatnak aposztrofálta. Most, amikor már nem plety­I ka, hanem realitás, legszíve­sebben a „222-es csapdájá­nak" keresztelnék el, hiszen I ez fejezi ki igazán ennek a MÁV-szolgáltatásnak a cél­ját, tartalmát: egy idegen­I forgalmi turislavonat a Ba­laton körül 222 kilométer tá­von. Aligha valószínű, hogy ne ejtené „csapdába" egy ilyen kirándulási lehetőség a . Balatonnál nyaraló hazaia­Iranytií SZÁLLÁSHELYEK, KEMPINGEK: A déli part kempingjeiben 21 ezren nyaralnak. A balatonszabadi „Gamá- sza" kemping még 600 főt, a hala- tonszemesi „Bagódomb” 600 főt, a siófoki ifjúsági kemping 200 főt és az aranyparti kemping 200 főt tud fogadni. Ezenkívül a fizetővendég­szolgálat keretében Balatonföldvár és Siófok kivételével ezer vendégnek tudnak helyet biztosítani. Valamennyi többi szálláshely megtelt. Programok augusztus 17-top 23-ig: augusztus 17-én. 20 órakor Balaton- földváron a Siótour klubban a Do­minó Pantomim együttes műsora „Ke­serű show” címmel. Augusztus 16-tól Balatonlellén a tóparti Galériában Sugár Gyula festőművész kiállítása. Augusztus 18-án este 20.30 órától a Siófoki Kulturális Központban a BM. Duna Művészegyüttes folklór műsora. Augusztus 20-án este 20.30-kor a ba- latonszemesi Művelődési Házban Ruttkai Éva előadói estje. Augusztus 21-én 20.00 órától a Kőröshegyi mü- emléktemplomban Ella István orgo­naestje, közreműködik a Corelli Ka­marazenekar. Augusztus 21-én Bala- tonbogláron, Várdombi Vidám Va­sárnap. kát és külföldieket, főleg hű­vösebb idő esetén. Bármilyen furcsának is tű­nik, amióta vasút létezik a Balaton körül, még soha nem indítottak olyan vonatot, amellyel körbe lehetett vol­na utazni a tavat. Az ötlet két-három éve vetődött fel — mesélte Bíró Sándor sió­foki állomásfőnök, — de hogy meg is valósuljon, ahhoz sok nehézséget, óvatoskodást kel­lett leküzdeni. (A MÁV-nak ugyanis nincs idegenforgalmi utazási irodája, egy ilyen ki­rándulás pedig keveset ér program, idegenvezető nél­kül. A vonat a főpróbán jól vizsgázott. Kiderült, hogy er­re a célra legalkalmasabbak a BZ-motorvonatok tágas ko­csijaikkal, panoráma-abla­kaikkal és a kocsik hango­sításával, amely révén az idegenvezető a vezető állás­ból mesélhet az elsuhanó táj érdekességeiről. Az út tíz és fél órás, benne két hosz- szabb, 2,5 órás tartózkodás­sal Keszthelyen, vagy Tapol­cán és Badacsonyban, ebéd­del, múzeumlátogatással, borkóstolóval, esetleg hévízi 0 Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyára felvételre keres: • fémforgácsoló szakmában jártas, katonaviselt dolgozót diszpécseri beosztásba, • marós szakmunkásokat, • híradásipari szakközépiskolát végzetteket vagy szakmunkásokat meós beosztásba, O elektronikai műszerészeket, • mechanikus műszerészeket, O géplakatosokat, O villanyszerelőket, O katonaviselt férfi munkaerőt raktári kiadónak, • férfi és női betanított munkásokat, • férfi segédmunkásokat, • takarítónőket. JELENTKEZÉS: Pécs-Kertváros, Szilva u. 1—3. Munkaügy. VIDEÓ-LÉZER BALETT: „Misztikum” címmel videó-lézer balett bemutatóra készülnek a Hilton Szállóban. Az előadást Fodor András rendezi, a művészeti vezető Rajnai András, koreográfus: Geszler György, zenei szerkesztő: Benkő László, az Omega együt­tes vezetője. Bemutató: augusztus 19-én. A képen: jelenet a pró­báról. O Két orgonahangversenyt rendeztek vasárnap este Tolna megyében. Simontornyán Alföl- dy-Borus Csilla orgonaművész és Fáy Erzsébet énekművész adott hangversenyt este fél 8 órai kezdettel. Ezzel zárult a simontornyaí vármúzeum négy hangversenyből álló nyári orgo- naest-sorozata. Tolna nagyköz­ség műemléktemplomában Le- hotka Gábor orgonaestjét ren­dezték meg tegnap este 20 órától a decsi Kiss János nar- rátori közreműködésével. Vásárnaptár Augusztus 17. hétfő: Országos ál­lat- és kirakóvásár: Mohács (Bara­nya), augusztus 19. Szerda: Országos állat- és kirakóvásár: Vajszló (Bara­nya). Augusztus 20. Csütörtök: Nép­művészeti kirakodóvásár: Esztergom. Augusztus 23. Vasárnap: Országos állat- és kirakóvásár: Pécsvárad (Ba­ranya). AUTOVASAR: Debrecen, Komárom, Miskolc, Nyíregyháza (Szabolcs), Siklós (Baranya), Siófok (Somogy), Szeged, Vác (Pest). O Népi együttesek bemuta­tója. A Tolna, Somogy me­gye szélében lévő Nagykónyi- ban szép sikerrel vendégsze­repeit szombat este a galga- mócsai népi együttes. A gal- gamácsaiak a koppánymenti „Gyöngyösbokréta" népi együt­tessel közösen mutatták be hangulatos műsorukat a köz­ségi művelődési házban. A koppánymenti faluban a kö­vetkező szombaton, augusztus 22-én este hangversenyt 'ad a tamási járási népművészeti na­pokra Ausztriából érkező bur­genlandi fúvószenekar is. O Bartók-mappák címmel szombaton Boglárlellén, Árpád út 1. szám alatti épületben 14 grafikusművész pincetárlata nyílt meg. A kiállítást augusz­tus 30-ig lehet megnézni. O Kápolna-tárlat. Boglárlel­lén vasárnap Kumposzt Éva ke­ramikus és Pölöskei József öt­vösművész munkáiból nyílt ki­állítás, mely szeptember 20-ig tekinthető meg. Olasz turnéra utazott a Mecsek Táncegyüttes Vasárnap háromhetes olaszországi turnéra utazott a pécsi Mecsek Tánc- együttes. Útjukat egy anconai műsor- szervező iroda kezdeményezte. Most először kerül sor pécsi amatőr tánc­csoport ,,impresszáriós” fellépés­sorozatára külföldön. Ez nagy felada­tot ró a negyven tagú együttes tán­cosaira és zenészeire, hiszen a há­rom hét minden napján teljes műsort kell adniuk. A turnét Rovigóban, il­letve Bolognában kezdik meg. Toron­tóban, Szicíliában, Caseriában, Ró­mában, Mantovában folytatják és Udinében fejezik be szeptember 7-én. Műsorukban csaknem az egész ma­gyar nyelvterületről mutatnak be tán­cokat, és egy-egy román, illetve hor- vát tánccal hazai nemzetiségeink táncéletéből is ízelítőt adnak. Útjuk főbb állomásairól tudósítást adunk. O Kiállítás. Szerdán, Bar­cson, a Dráva-múzeumban a barcsi Vörös Csillag Tsz törté­nelmi kiállítását nyitják meg. fürdéssel. A kirándulások fő szervezője a SIÓTOUR lett. A kirándulás ára mintegy 300 forint egy személy számára, SZOT-üdülőknek lényegesen olcsóbb. Elkészült a Balaton körüli vonat menetrendje is; kedden, szerdán, csütörtökön indul igény szerint Siófokról 8.20-kor Keszthely felé és 17.30 körül érkezik vissza Lepsény felől. Az első ilyen vonat au­gusztus 20-a után indul. Az érdeklődés máris igen nagy, bár ebben az évben inkább csak kísérlet a vonatos Ba­laton körüli kirándulás. Nem kötődik a nyárhoz: ősszel, tavasszal, sőt télen is szer­vezhető ilyen út. S végül: a MÁV nemcsak az utazási irodák csoportjait fogadja, hanem bármilyen kiránduló- csoportot, amely saját maga szervezi meg az idegenveze­tést és az étkezést. Dunai Imre Olvasóink figyelmébe! Értesítjük kedves olvasóin­kat, hogy az ünnepre való te­kintettel a Hétfői Dunántúli Napló augusztus 22-én, szom­baton, a szokásos időben je­lenik meg. O Természetbarát találkozó. A régen Tündér-völgynek is ne­vezett sötétvölgyi parkerdőben megyei természetbarát találko­zót rendezett vasárnap bz ÉDOSZ Tolna megyei Bizott­sága. A szervezett természet­járókon, egyesületi tagokon, országjáró diákokon kívül szí­vesen láttak kívülálló résztve­vőket is a kiránduláson, mely vasárnap kora délelőtt az Er­zsébet-ligeti tisztáson kezdő­dött. O A kaposvári sportcsarnok speciális acél tetőszerkezeté­nek építése befejeződött, me­lyet a budapesti Vegyipari Gépgyár épített. A csarnokot 1983-ra adja át a SÁÉV, mely­nek bekerülési költsége 50 mil­lió forint lesz. Pontos személyleírást adott a sértett Rablásról érkezett bejelen­tés 1980. december 23-án éj­szaka a rendőrség ügyeletére. K. Ferenc pécsi lakos Pécsett, az Olympia étterem előtti meg­állóban autóbuszra várakozott, amikor leült mellé a padra egy általa ismeretlen fiatal nő. Az asszony beszélgetést kezdemé- • nyezett a férfival, érdeklődött tőle hova megy, ráér-e. Egy-két perc telhetett el, amikor a gyanútlanul üldögélő férfit valaki hátulról leütötte. K. Ferenc az ütéstől elkábulva esett a betonra. Amikor ész­hez tért, vette észre, hogy az 2740 forintját elvették tőle. Az üres pénztárcáját és a veze­tői igazolványát megtalálta a pádon. A sértett azonnal bejelen­tést tett és pontos személyle­írást adott a fiatalasszonyról, aki mellette volt, amikor a tá­madás érte, s nyoma veszett, Rablás a buszmegállóban mire visszanyerte eszméletét A gyors rendőri intézkedés eredményeként hamar megke­rült a barátkozó kedvű isme­retlen, és tettestársa. A személyleírás alapján egy taxi utasaként ismerték fel az igazoltatás során. Vele volt élettársa, Kovács József 30 éves, Pécs, Névtelen út 7. sz. alatti lakos is, akinek ruhá­zatába rejtve megtalálták a buszmegállóban elrabolt pénzt. A gyanúsítottak tagadták a cselekmény elkövetését, egy­mással is ellentmondásba ke­veredtek. A 27 esztendős Ros­tás Lászlóné őrizetbe vétele so­rán megpróbált levelet ki­csempészni a fogdából, amely­Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Budapest) 3 773 Trabant Limousine (Győr) 2 859 Trabant Limousine (Debrecen) 2 050 Trabant Limousine Special (Budapest) 5 528 Trabant Limousine Special (Debrecen) 3 037 Trabant Limousine Speciál (Győr) 4 960 Trabant Limousine Hycomat 11 360 Trabant Combi (Budapest) 2 334 Trabant Combi (Győr) 1 940 Wartburg Limousine (Budapest) 4 266 Wartburg Limousine (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Budapest) 4 100 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolótetős 795 Wartburg Limousine tolótetős 532 Wartburg Tourist (Budapest) 2022 Wartburg Tourist (Győr) 1125 Skoda 105 S (Budapest) 3929 Skoda 105 S (Győr) 4 140 Skoda 105 S (Debrecen) 3 868 Skoda 120 L (Budapest) 3 935 Skoda 120 L (Debrecen) 2 994 Skoda 120 L (Győr) 2 927 Polski FIAT 1500 1 766 Polski FIAT 126 (Budapest) 5 822 Polski FIAT 126 (Győr) 1 749 Polski FIAT 126 (Debrecen) 1 074 Zaporozsec 32 536 Lada 1200 (Budapest) 10 966 Lada 1200 (Debrecen) 9 355 Lado 1200 (Győr) 1 041 Lada Combi (Budapest) 3 534 Lada Combi (Debrecen) 1 500 Lada 1300 (Budapest) 5 915 Lada 1300 (Debrecen) 4 639 Lada 1300 (Győr) 1 041 Lada 1500 (Budapest) 6 887 Lada 1500 (Debrecen) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada 1600 (Budapest) 2 476 Lada 1600 (Debrecen) 1 144 Dacia (Budapest) 3 124 Dacia (Debrecen) 2 271 Moszkvics 2140 10 888 Mit? Hol? Olcsóbban! PÉCS, CENTRUM ÁRUHÁZ: Cent­rum hétfő alkalmából: teritex függö­nyök, hőálló és adagoló tálak, ká­vés, szörpös és vizespoharak vásárol­hatók olcsóbban. PÉCS, KONZUM ÁRUHÁZ: A kedd­től keddig akcióban az ABC-részleg- ben Róna üdítőitalt és üveges zöld- babkonzervet, a konfekció osztályon sötétkék fiú iskolaöltönyöket, férfi za­kókat kínálnak kedvezményes áron. PÉCS, BARANYAKER-BONGÉSZ- DE: Hétfőtől, amíg a készlet tart, engedményes áron vásárolható férfi és női cipő. KOMLÓ, ZENGŐ ÁRUHÁZ: A keddtől keddig akcióban férfi fehér alsónadrágok és bébi takarók ol­csóbban kaphatók. ben hamis vallomás megtéte­lére akarta rábírni a tanúkat. A bizonyítékok alapján a Pé­csi Városi Bíróság az alábbi­akat állapította meg. Kovács József és Rostás, Lászlóné az Olympiában szórakpzott, majd az étteremből távozva együtte­sen elhatározták, hogy pénzt szereznek. A bíróság bűnösnek mondot­ta ki a vádlottakat tórstette- si minőségben elkövetett rab­lás bűntettében, továbbá Ko­vács Józsefet garázdaság vét­ségében. Kovács József bünte­tése 3 év 10 hónapi, míg Ros­tás Lászlóné 2 év 8 hónapi, börtönben letöltendő szabad­ságvesztés. Az ítélet nem jog­erős. MOZI Petőfi: Majmok bolygója (f5, f7, f9). Kossuth: A kis rendőr nagy napjai (10, 12, 2, 4), 25 millió fontos vált­ságdíj (6), Titkos nyomda Szófiában (8). Park: Solo Sunny (4, 6). Park-kert: Seriff az égből (f9). Ko­marov kert: Won Ton Ton, Hollywood megmentője (f9). Lvov-kertváros kert: Konvoj (f9). Gasztrómozi a Pannónia Szálló Nagytermében: Sandokan (8). Rákóczi: A szökés (5, 7). Fekete Gyémánt: Szárnyalás (6). iászeren­csét: Volt egyszer egy Vadnyugat (5). Vasas, Május 1.: Az 51-es dosszié (f6). Mohács: üzenet az űrből (6, 8) . Mohács-kert: Csillagok háborúja Komló, Zrínyi: Szerelmeim (4, n7, f9). Komló, Május 1.: A husza­dik század. III., IV. (f5). Szigetvár: Puska és bilincs (6, 8). Siklós: Ko- jak Budapesten (8). Dunaszekcsőr Reggeli vizit után (8). Harkány: La­vina (10, 7, 9). Boly: A jónevű senki (7). Pécsvárad: A biztosan ölő Sár­kány Lady (f8). Sásd: A sáska nap­ja (8). Sellye: Ballagás (8). Szent- lőrinc: Az inkák kincse (8). Villány: És az eső elmos minden nyomot (f8). SOMOGY MEGYE Kaposvár, Vörös Csillag: Edénkért a sikátorban (5, 7). Szabad Ifjúság: A Fekete Kalóz (4, 6, 8). Dallos Ida Mozi: Modern Robinson és családja (6). Mozimúzeum, Filmbarátok köre: Titkos nyomda Szófiában (6). Kré- nusz kertmozi: Rally (9). Marcali: A jó, a rossz és a csúf I., II. (7). Barcs: üzenet az űrből (8). Siófok, teremmozi: Seriff az égből (fó, f8). Siófok kertmozi: Majmok bolygója (f9). Balatonboglár: Sivatagi show (fó), A nyolcadik utas: a Halál (8). Balatonföldvár, fedett kertmozi: Óva­kodj a törpétől I (este f8 és f 10). Ba- latonlelle, fedett kertmozi: Az első nagy vonatrablás (f9). A biztosan ölő Sárkány Lady (este f11). Balaton- fenyves, fedett kertmozi: Muppet show (9). Túl a félelmen (este 11). Balatonszemes, fedett kertmozi: A XX. század kalózai (f9). A zsoldos­katona (este f11). Balatonszárszó: Kóma (8). Balatonmária: Szelíd mo­torosok (f8). Fonyód, fedett kertmozi: Dot és a kenguru (f9). Hair (este f11). Fonyód, teremmozi: A halál magnószalagon érkezik (8). Zamárdi, fedett kertmozi: A Pogány Madonna 09) . JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 19.40: Magyar nyelvű tv-híradó. 20.15: Gyermekműsor. 20.45: Kontra­ritmus — ifjúsági műsor. 21.15: Rajz­film. 22.00: Dér a mandulafa virág­ján — tv-dráma. 23.20: Kiválasztott pillanat. 23.25: Panoráma. 0.10: Napló. 0.25: Egy szerző, egy film. MÁSODIK MŰSOR 21.00: Közvetve. 22.00: Tudomány. 22.50: Hírek. 23.00: Filmsorozat. 24.00: Válogatás. O Teltházas szállodák a Balatonnál. Az IBUSZ által bérelt balatoni szállodai fé­rőhelyek 85 százaléka teljesen teltházas, főként osztrák, nyu­gatnémet, szovjet, cseh és len­gyel vendégek pihennek itt. A Balaton körül lévő magánhá­zakban bérelt 20 000 férőhe­lyet is elfoglalták a nyaralók. Augusztus 22-e után 10 száza­lékos visszaesésre számítanak, majd szeptember 1-től 20-ig ismét megtelnek a szállodák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom