Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)

1981-08-14 / 222. szám

1981. augusztus 14., péntek Dunántúli napló 3 Építés, elosztás, csere, karbantartás, felújítás Szokolai I. felv. Újabb lakásokat építenek Lvov-Kertvárosban, a délkeleti részen T alán feltűnt az olvasónak is, hogy az utób­bi egy, másfél évben a lakásgondokról szó­ló híradásokban az építés mellett egyre gyakrabban szerepel a lakásgazdálkodás kifeje­zés is. A magyarázat kézenfekvő: az állami lakás­építés csökkenésének ellenére — alapvető szük­ségletről lévén szó — a lakáshelyzetet javítani szükséges. De mi is a lakásgazdálkodás? Leggyakrabban három egymáshoz kapcsolódó láncszemet sorol­nak ide: épités-elosztás-csere, de nem árt a sort megtoldani még a karbantartással, illetve a fel­újítással. Vegyük sorba ezeket az elemeket. Az évente elkészülő 80—90 ezer lakásnak nem egészen a felét építi az állami és szövetke­zeti szektor, vagy mondjuk így, ez építőipar. A többi a kisipa­rosok, illetve a magánjávitele- zők „dolga". A statisztikák má­sik adatpárja az állami, illetve magánerő. Ez a finanszírozást jelenti, és itt az állam részará­nya az előbbinél valamivel ki­sebb volt eddig is, mivel az OTP-öröklakások és a vállalati munkáslakások ebből a szem­pontból magánerőseknek számí­tanak. (Állami erőforrásból a tanácsi, a szövetkezeti, illetve az elenyésző számú szolgálati lakások valósulnak meg.) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a magánerőt nem támo­gatja az állam. Az összes új la­kás kilenctizedé OTP-hitellel épül. A kivitelezők, illetve a finanszírozás szerinti megkülön­böztetés azért fontos, mert a VI. ötéves tervben csökkent az állami erő (tanácsi, szövetkeze­ti lakások) részaránya, ugyan­ekkor az állami kivitelező szek­tor teljesítménye változatlan maradt, sőt a beruházási építés visszafogásával — ilyen is akad már! — kapacitásfelesleg kelet­kezik. összegezve: a lakosság lakás iránti szükséglete válto­zatlan; s ugyanez mondható el az építőipar kínálatáról, miköz­ben csökken az állami erőből épülő lakások száma. Az OTP a lakossági megtakarításokból hitelez, tehát bővebb forrás in­nen sem buzog. Hasonló a hely­zet a vállalatok lakásépítési alapjainál is, így a szükséglet, illetve a kínálat - és ide most a kivitelezők mellé vegyük be az építőanyagipart is — össz­hangba hozásához a lakosság­nak kell mélyebben a zsebébe nyúlnia. És itt jutunk el a kö­vetkező láncszemhez. Elosztani csak a megépült la­kásokat lehet. Ha ezek keveseb­bek, mint amennyire szükség lenne, okkor rangsorolni kell. Az elosztás elvei: a szociális hely­zet; a társadalmi munkamegosz­tásban elfoglalt hely; a lakó­hely jellege — hogy csak a leg­fontosabbakat említsük. Vegyük ezeket sorba. A csalódok egy főre jutó jövedelme szabja meg, hogy ki milyen lakásra (tanácsi, szövetkezeti, OTP) jo­gosult, következésképpen, hogy mennyi a beköltözéskori hozzá­járulás, majd a folyamatos fenntartás, illetve törlesztés költ­sége. Az elv racionális magja, hogy mindenkit a rászorulás mértéke szerint kell támogatni. Igen ám, de a támogatást a be­költözés pillanatának állapota szabja meg. így lakhat azután élete delén olcsó bérű tanácsi lakásban az, aki akár öröklakást is vásárolhatna. Vásárolhatna, de minek? Az állami „ajándék” is kamatozik és ugyanúqy át­örökíthető, mint a személyi tu­lajdon, ráadásul a fenntartási költsége is kisebb. Ami a tár­sadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyet illeti: a fizikai dolgozók kedvezőbb helyzetben vannak az előtörlesztésnél. Az elv hátulütője: indokolatlan hát­ránnyal sújtja az életnek amúgy is később és kisebb jövedelem­mel nekivágó értelmiségi fiata­lokat. Ami pedig a települések meghatározó jellegét illeti, arról elmondható, hogy az állami tá­mogatás mértéke a település nagyságával egyenesen ará­nyos. Falun az orvos szolgálati lakásának elkészültével több­nyire ki is merül az állami la­kásépítés. így a községek lakói választhatnak, vagy nekilátnak maguk az építésnek, vagy el­hagyják lakóhelyüket és igény­lőként feliratkoznak valamelyik városi tanács listájára. Tehát az elosztás visszahat az építésre. A csere lényegében a lakás­vagyon mobilizálását jelenti, s ez hatalmas tartalék. Ráadásul nem kerül pénzbe - legalább is az államnak nem —, mindössze megfelelő módszer kidolgozását igényli. Az eddigiek ugyanis — legyen az hirdetés vagy számí­tógépes cseretárs-keresés — kö­zös fogyatékossággal bírnak: akár a házasodni vágyók eseté­ben - pórkapcsolatot feltételez­nek. Egy jól működő rendszer­ben pedig nem X cserél Y-nal, hanem X átköltözik Z lakásába, Z pedig K lakóhelyét választja, és így tovább, anélkül, hogy X, 2 és K ismerné egymást. A cse­rék alapja a szükséglet és a lakás értéke. Csakhogy a szük­ségletet a zseb is motiválja, rá­adásul két irányból. Aki na­gyobb lakásra vágyik, annak mélyen kell belenyúlnia, aki ki­sebbel is beérné, az vonakodik átköltözni, mivel a lakás tőkéje mindenféle betétnél jobban ka­matozik. A cserék tehát — illet­ve az optimális cserék hiánya — az eloszTásra hatnak vissza, lásd az állami támogatással megszerezhető magánvagyont, és a magánépítők pszichés ra­gaszkodását is. ■Ennek célja az értékmegőrzés, illetve az értéknövelés (a kom­fortfokozat emelése, lift besze­relése, hőszigetelés stb.). Ellen­tétben az új lakások építésével, a fenntartásra már a VI. öt­éves tervben is több pénz jut a korábbinál, s ezúttal rövidül­het az új lakásra várók sora is, hiszen városainkban a régi épü­letekben nagyobbak a lakások és vonzó lehet a centrum közel­sége is, de csak akkor, ha nem leromlott az ablakon belüli és kívüli környezet. Itt kell meg­említeni a szanálásokat is. Le­döntésre a felújításra alkalmat­lan épületeknek kellene jutniuk. Valójában egy-egy lakótelep helyének kijelölését követően válogatás nélkül döntik le a ré­gi házakat. A szanálandó terü­leteken álló régi épületek értéke más a szanálási felmérésekben, és megint más a kisajátítási perekben. Ráadásul a két eljá­rás független egymástól, de a lerobbantott, ledöntött, jó kar­ban lévő házakat amúgy sem lehet visszaépíteni. A következ­mény: csökkenő szaporujat la­kásszámban és alapterületben egyaránt. * Nagyon vázlatos ez az ismer­tető, de talán sikerült érzékel­tetnem, hogy a láncszemek egy­másba kapcsolódva adják a lakásgazdálkodás egészét, az egyik rész a másik nélkül nem értékelhető, és nem is változtat­ható. Az építéssel azonos faj­súllyal esik latba a többi alko­tórész is, s ezek anomáliáinak megszüntetésével az állami la­kásépítés csökkenése ellenére is több új lakóhelyhez jutha­tunk. N. K. G. Huszonegy éves bizalmi a Kesztyűgyárból Szűcs Erzsébet — Először csak nyári munká­ra jöttem a Kesztyűgyárba nyol­cadik után. Vendéglátóipari ta­nulónak jelentkeztem, de végül is nem kezdtem el tanulni ott. Az történt, hogy közben nyáron annyira megszerettem a kesz­tyűvarrást, hogy itt maradtam. 1976 óta dolgozom az 1-es steppvarrodában, betanított kesztyűvarrónő vagyok. — Nem bánta meg a cserét? — Nem. Ezt a munkát egyéb­ként elég hamar meg lehet ta­nulni: hat hónap a betanítási idő, de ha valaki igyekszik, 3— 4 hónap alatt mór el tudja sa­játítani. Egy nap alatt 20—21 pár kesztyűt tudok megcsinál­ni. Szűcs Erzsébetet azért keres­tem fel, mert kíváncsi voltam, munkatársai miért éppen egy 21 éves lányt választanak meg szakszervezeti bizalminak. Pon­tosabban miért egy húszévest, ugyanis tavaly év eleje óta töl­ti be ezt a funkciót. Tizenkét ember bizalmát élvezi. Kérdem tőle, mit gondol, miért pont ő? Kérdőn néz vissza rám: — Nem is tudom. De érzem, megbíznak bennem. Három je­lölt közül választottak engem. Talán számított a munkához va­ló hozzáállás is. De leginkább azért bíznak meg bennem, sze­rintem, mert amit mondanak, azt én nem adom tovább, nem pletykálok. Nagyon szere­tek segíteni másakon, s ha va­lamilyen kéréssel fordulnak hozzám, hogy próbáljam elin­tézni, én igyekszem mindent megtenni, hogy sikerüljön. Fő­leg pénzügyekkel, segélyekkel, bérproblémákkal jönnek, vagy esetleg a munkakörülmények­kel kapcsolatos igényekkel, pél­dául munkaköpeny vagy ilyes­mi. Rendkívül szerény, úgy kell kihúzni belőle, hogy ő is hoz­zájárult ahhoz, hogy ezután ne másfél évenként, hanem évente kapjanak új munkaköpenyt, s hogy a varroda tízszázalékos bérfejlesztést kapott. S ha a beszélgetésnél nincs jelen a szakszervezetből egy kolléganő­je, azt már meg se tudom, hogy áprilisban „Kiváló Ifjúmunkás" kitüntetést kapott gazdasági munkájáért, hogy elvégzett egy szakszervezeti továbbképző tan­folyamot, hogy KISZ vezetőségi tag, hogy vállalati szb-küldött. — Legközelebbi tervei? — Szakmunkásvizsgát szeret­nék tenni, ehhez két évet kell tanulni. S szeretném, még to­vábbra is megbíznának ben­nem, akik választottak, mert jó érzés, ha hozzám fordulnak, s jó másoknak segíteni. D. Cs. Együtt a tömegekkel A szocialista építés za­vartalansága, a nem­zetközi osztályharc éleződése előtérbe állítja a munkásosztály forradalmi pártjának vezető szerepét. Számos tapasztalat — közte a sajátunk, de más országoké is —, arra utal, hogy a szoci­alista építésnek ez a tör­vényszerűsége elméleti és gyakorlati szempontból na­gyobb figyelmet érdemel. A munkásosztály csak olyan párt vezetésével teljesítheti be történelmi szerepét, amely rendelkezik a társadalmi fej­lődés tudományos elméleté­vel, a helyes tájékozódás és eligazodás képességével az osztályharc, a politikai élet bonyolult viszonyai között. A pártnak időről időre fel kell mérnie az egyes társa­dalmi osztályok és főbb szo­ciális rétegek valóságos hely­zetét, tényleges érdekeiket, törekvéseiket, kölcsönös vi­szonyaikat, tudatállapotuk fő jelemzőit, stb. Egy ilyen va­lósághű társadalmi kép alapján képesnek kell lennie arra, hogy egyeztesse, össze­hangolja a társadalmi hala­dás irányába mutató külön­böző érdekeket és olyan po­litikai programot, hosszabb és rövidebb távra szóló akcióter­vet dolgozzon ki, amely mögé fel tudja sorakoztatni a mun­kásosztály nagy többségét, a dolgozók zömét. A munkásosztálynak és pártjának ez a kölcsönös egy­másrautaltsága korunkban a haladásnak és minden fő társadalmi probléma meg­oldásának kulcsa. Ezért min­den haladásellenes erőnek alapvető törekvése, hogy ezt az egymásrautaltságot ellep­lezze, eltagadja. így válik a párt vezető szerepe egyik központi problémájává ko­runk ideológiai harcának- A marxista-leninista párt veze­tő szerepe a legszorosabban és legközvetlenebbül kapcso- csolódik a munkáshatalom erejéhez, szilárdságához és védelméhez. A párt vezető szerepét nem lehet formális jegyek alapján megítélni. Kizárólag a lénye­gi, tartalmi összetevők fejezik ki tényleges érvényesülését. Ezek pedig elsősorban abban jutnak kifejezésre, hogy a társadalmi, élet minden terü­letére kidolgozott, helyes po­litikával, a gyakorlat számára a tömegek által elfogadható és támogatásukkal megerősí­tett, elvi útmutatással rendel­kezik. Ez nem azonos a konk­rét társadalmi-szakirányítási feladatokkal, amelyek a szak­vezetésre hárulnak. A párt az ilyen típusú vezetést nem vál­lalja és nem vállalhatja ma­gára. Ehhez sem a lehetősé­gei, sem a feltételei nincse­nek meg. Ennek a vezetési módszernek alkalmazása szükségképpen dilettantizmus­hoz vezetne, súlyos károkat okozna és elvonná a párt fi­gyelmét és erejét politikai fel­adataitól. A párt vezető szerepe nem a szakvezetés irányító szere­pének helyettesítését jelenti, hanem politikájának érvénye­sítését. A szakmai döntéseket — gazdasági, kulturális, szo­ciális téren — a párt politiká­jának szellemében, elveivel összhangban, az illetékes ál­lami, vállalati, intézményi fe­lelős vezetésnek kell meg­hozni- Ebben az értelemben és szellemben rögzíti népköz­társaságunk alkotmánya a párt vezető szerepét, amely ezzel az állampolgárok köte­lező politikai, cselekvési nor­májává lett. A társadalmi intézmények oldaláról nézve a marxista- leninista párt vezető szerepe a szocializmus politikai rend­szerének egyik döntő és alapvető eleme. Ezenkívül, mint a legfontosabbak, ide tartoznak; a szocialista állam a maga intézményrendszeré­vel, a dolgozók tömegszerve­zetei és mozgalmai. Ezeknek önálló, rendeltetésszerű mun­kája elengedhetetlen feltéte­le a szocialista politikai rend­szer zavartalan működésének, többek között a párt vezető szerepe következetes érvénye­sülésének is. Az általuk ka­pott jelzések, információk fel­tétlenül szükségesek a társa­dalmi viszonyok és folyama­tok reális megítéléséhez és a helyes politikai döntések idő­beni meghozatalához és megvalósításához. Ebben az értelemben - maguk is része­sei a politika alakításának, nemcsak egyszerűen mecha­nikus végrehajtói. Ebből kiindulva a párt po­litikáját — ha azt a kommu­nisták jól képviselik —, mint általánosan követendő irány­vonalat, tudatosan fogadják el. A párt általános osztály- és rétegpolitikája jó alapot nyújt a különféle intézmények sajátos tevékenységéhez, ve­zető szerepe ily módon e viszonylatban is érvényesül. A párt vezető szerepe ebben a kapcsolatban nem uralmat, parancsolgatást, utasítgatást jelent a munkásosztály, a dolgozó nép önzetlen szolgá­latában, a helyes politikai irányvonalnak meggyőződé- ses, ' következetes képvisele­tében, és meggyőzésen ala­puló elfogadtatásában nyil­vánul meg, a különböző tár­sadalmi szervek és intézmé­nyek önállóságának tisztele­tét, munkájuknak becsülését jelenti. A nemzetközi és hazai ta­pasztalatok egyaránt tanúsít­ják, hogy a szocialista orszá­gok ereje, szilárdsága, fej­lődésének üteme és töret- lensége elválaszthatatlan a párt helyes politikai felisme­résétől, szervező munkájától, a tömegek cselekvő támoga­tásától- Ahol nem érvényesült megfelelően a párt vezető szerepe, ott megtorpant a fejlődés, kiéleződtek a kü­lönféle társadalmi ellent­mondások, elkerülhetetlenül bekövetkeztek a konfliktusok. Végső fokon olyan politikai válságok keletkeztek, amelyek a munkáshatalom fennmara­dását veszélyeztették. A történelem tapasztala­taiból a szocializmus ellenfelei is tanultak, ezért legfőbb feladatuknak tekintik a párt politikai befo­lyásának. vezető szerepének aláásását. Jól tudják, hogy míg a munkáshatalom vezető ereje, a kommunisták pártja, következetes marxista—leninis­ta politikát folytat, politikai­lag eavséges, szilárd, felsora­koztatja maga mögött a tö­megeket, addig reakciós, el­lenforradalmi, politikai tö­rekvéseik kudarcra vannak ítélve. A párt vezető szerepé­nek következetes érvényesü­lése döntő hatalmi tényező. Rákos Imre Új könyvek a Kossuth Könyvkiadónál Jelenünk valóságát elemző több kötet hagyta el a Kos­suth Könyvkiadót a napokban. Nyitrai Ferencné tanulmánykö­tete „A magyar gazdaság és társadalom a hetvenes évek­ben” címmel jelent meg. A szerző a magyar gazdaság és a társadalom fejlődését köl­csönhatásban vizsgálva bemu­tatja a népgazdaság fejlődé­sét, szerkezetének módosulását a neqyedik és az ötödik ötéves tervidőszakban, felvázolja a hetvenes évek gazdasági előre­haladásának tényezőit, mozga­tórugóit. „Az állami oktatás helyzete és fejlesztésének feladatai" cí­mű cfokumentumgyűjtemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága határoza­tának végrehajtásáról ad ké­pet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom