Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-13 / 221. szám
1981. augusztus 13., csütörtök Dunántúli napló ^ 3 A közös ügyhöz méltó találkozás Az irodalmi esten Keresztúry Dezső mondott bevezetőt Gondolatok a IY. anyanyelvi konferencia után • i Új helyzet, új feladatok: nyelvoktatás és kultúraismertetés Sikeres úttörőszakkör A Honismereti munka nyomában Pécsuaradon A tenniakarásnak, gondolatoknak egész serege rajzott fel azon az öt napon, amíg Pécsett tanácskozott a világban szerteszóródott magyarság képviselőit egybehívó anyanyelvi konferencia. A közösen elfogadott zárónyilatkozat így fogalmaz az eddig végzett munka áttekintése után: ,,Az I. anyanyelvi konferencia óta eltelt évtized történelmi jelentőségű időszak a Nyugat-Európában, illetve a tengerentúli országokban élő magyarok és a hazai magyarság kapcsolatának alakulásában, s öröm, hogy az anyanyelvi konferenciák alkalmából lehetőség nyílt a Magyarországgal szomszédos szocialista országokban élő magyar pedagógusokkal, kulturális vezetőkkel, tudósokkal való tapasztalatcserékre is." A hetvenes évek elejének eny- hültebb nemzetközi légkörében tehát megindult egy egészséges, nyílt közeledés, egy párbeszéd az anyaország és a világ különböző pontjain élő magyarok csoportjai között, s ennek a kölcsönös bizalmon alapuló tevékenységnek, az anyanyelvi mozgalomnak kézzelfogható eredményeiről is beszámolhatott a konferencia. Az enyhülés akkori légköre mellett e közeledésben közrehatott a „gyökerek" kutatásának világjelen- ságe is, a vágy, mellyel világszerte keresik ma egyének, csalódok, kisebb-nagyobb közösségek identitásukat, hovatartozásukat, etnikai eredetüket. Nem maradnak ki ebből a folyamatból a magyar diaszpóra tagjai sem. Csoportjaikról Észak- és Dél-Amerikában, Nyugat-Európában, Ausztráliában is azt állapítják meg, hogy kopnak, morzsolódnak, fogynak a korábban egységes tömbök. Eltűnnek lassan a magyar negyedek, a magyar utcák, és a második vagy éppen a negyedik generáció tagjai' már nem beszélik apáik, nagyapáik nyelvét — megmaradhat bennük ugyanakkor a ragaszkodás, a rokonszenv a magyar kultúra, a mai Magyarország iránt. Célja ez is az anyanyelvi mozgalomnak, nemcsak a tankönyvekkel, jól szervezett tanári továbbképzésekkel, táborokkal támogatott ryelvtanítás. A szétmorzsolódás- sal párhuzamosan ugyanakkor megnövekedett azoknak a közösségeknek — szigeteknek a száma, melyek tudatosan művelik, tanítják és közvetítik a magyar nyelvet és kultúrát. Ilyen a konferencián sokat emlegetett, a New Brunswickban (USA, New Jer$ey állam) 21 éve működő hétvégi magyar iskola, melynek egykori növendéke. Nagy Zsuzsanna Budapesten szerzett tanári diplomát, s ahová Lőrincze Lajos is ellátogatott, Illyés Gyula, Nemes Nagy Agnes pedig verssel köszöntötte ez iskola két évtizedes jubileumát. Az új helyzet új feladatokat ró az anyanyelvi mozgalomra: a magyar nyelv oktatását a jövőben az eddigieknél is jobban össze kell kapcsolni a tágabb értelemben vett magyar kultúra megismertetésével. Mindennek sikeres megvalósításához azonban a külföldi magyar nyelvoktatók, kulturális és ifjúsági vezetők, írók, tudósok, társadalmi és egyházi személyiségek összefogására, az egyes családokkal, elsősorban az édesanyákkal való összehangolt munkájára van szükség — olvassuk a IV. anyanyelvi konferencia zárónyilatkozatában. Kevés szó esett eddigi tudósításainkban a konferencián elhangzott hozzászólásokról, melyek egyrészt képet adtak a magyar szigetek helyzetéről, másrészt pedig jelzést hoztak az anyanyelvi mozgalomnak arról, hol kellene a további segítség. Manyics Csaba (USA) például arról beszélt, hogy öröm látni az óhazában elért sikereket, s kiemelte, milyen-nagy szerepe volt Czine Mihály kinti látogatásának — ennek kézzelfogható eredménye a megalakult magyar egyesület lett. Vilóghy Katalin, a kölni Deutschlandfunk magyar adósának főszerkesztője másokkal együtt a film szerepét emelte ki - a magyarul kevéssé tudó fiatalok körében fontos szerepet játszhatnának a maavar nyelvű ismeretterjesztő és játékfilmek. Nívós kulturális rendezvényekről számoltak be a belgiumi maqyar egyesületek képviselői: Szűcs István és Lacz- kó Judit. Hat magyar újsóq jelenik meg Belqiumban, ahol kéréssel fordultak az illetékes minisztériumhoz a brüsszeli magyar intézet megalakítása érdekében, s ahol hivatalosan tanítani fogják a magyar nyelvet, idén megülték Bartók centenáriumát, s jövőre Kodály-ünnep- ségekre készülnek rangos előadókkal. Hírt hoztak az anyanyelvi konferenciára olyan távoli magyar szigetekről is, mint az Ausztráliában élő igen heterogén magyarság, melyről dr. Bácskai János beszélt, vagy amilyen a magyarság „holt ága" a brazíliai Sao Paulában. Tóth László számolt be az ott élő magyarok életéről. Francia- országból Juhász János erzt kérte a Magyarok Világszövetségétől, járjon közbe a hírközlés koordinálásában: a kinti magyar egyesületek hadd szerezzenek hírt külföldi magyar rendezvényekről - ahogyan azt például Angliában sikerült megszervezni ... és így tovább. Fontos szerepet töltenek be a kinti magyarság életében az egyesületek, amelyek jó része fontosnak tartja a kommunikációt az anyaországgal és szívesen fogadja a Magyarok Világszövetsége koordináló szerepét. Közös érdekű tudományos, művészeti feladatot is találtak a konferencia sokfelől érkezett résztvevői: ilyen volt például az a hazai ajánlat, amely a magyar irodalmi nyelv nagyszótárát, mint a világ magyarsága összefogásának jelképét, a világban található mintegy 30 hungarológiai tanszék feladatának javasolta. Gömöri György költő (Nagy-Britannia) például az angol nyelvű szakkifejezések magyarra fordításában ajánlotta fel a kint élő magyar írók, fordítók segítségnyújtását. Papp Tibor, a párizsi Magyar Műhely egyik vezetője a folyóirat 10 éves együttműködéséről számolt be a Magyarországon, Romániában, Jugoszláviában és Szlovákiában élő magyar írókkal, költőkkel. Méltó találkozása volt a IV. cnyanyelvi konferencia mindazoknak, akik közös ügyüknek érzik a magyar kultúrát, bárhol éljenek is a világon. Ha lenne „receptje”, valahogy így kezdődne: Gyűjts ösz- sze egy lelkes, érdeklődő gyerekcsapatot. és adj hozzá egy fáradhatatlan, erejét, szabad idejét, vasárnapjait sem kímélő pedagógust. Ám nemhogy receptje, de kitaposott útjai sincsenek az utóbbi időben egyre jobban újjáéledő honismereti munkának, különösen pedig az úttörő honismereti szakkörvezetésnek. Fáradhatatlan pedagógusok és lelkesen dolgozó gyermekcsoportok azonban sok helyütt vannak. A Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya azzal támogatja a hagyományőrző munkát, hogy időről időre megszervezi a honismereti szakkört vezető pedagógusok és más szakemberek találkozóit. Gazdag programú kirándulásokkal segíti elő a tapasztalatcserét, a kialakult gyakorlat, a bevált módszerek egészséges óramlár sát. Pécsváradon és környékén is sok a látnivaló. Zengővórkony- ban a Fülep múzeum és a művelődési hóz kiállításai, Me- cseknádasdon az Árpád-kori kápolna és a nemzetiségi táj- ház; Ófalun is a nemrégiben létesült német tójház. Gazdag természeti adottságok, népi hagyományok, sokféle látni-, gyűjteni és kutatni való. Unti Lajosné tanárnő, a pécsváradi honismereti szakkör vezetője fölismerte, hogy a pedagógusnak aranybánya ez a vidék, ahol több mint negyedszázada él, dolgozik. Mi mindennel foglalkoznak szakkörében a hagyomónykutató gyerekek? — 1977 szeptemberében alakult meg Pécsváradon a Fülep Lajos művészettörténészről elnevezett művelődési központban az úttörők honismereti szakköre. Eleinte szinte teljesen magunkra voltunk utalva, de a gyerekek leleményessége átlendített bennünket a nehézségeken. Gyűjtöttünk mindent, ami a tájegység népi hagyományaival, a lakosság életével összefüggött. A tárgyi emlékek — eszközök, iratok, levelek, fényképek — mellett mondákat, meséket, dalokat, még gyermeknevelési szokásokat és babonákat is. — 1978 márciusában a Pajtásban meghirdetett pályázatra kezdtük gyűjteni tájegységünk népi játékait, ezek leírását, s készítettünk népi játékszereket. Pályázatunk sikerrel járt, szakkörünk meghívást kapott azon a nyáron a II. népművész szaktáborba Csillebércre. S nemcsak „küldöttség", hanem az egész szakkör. A mai pécsváradi szakkörösök közül többen zengővárko- nyiak. Ebben a Mecsek vidéki faluban még élnek a népi hagyományok, szokások. A nagyanyák szívesen elmondják unokáiknak a helyi meséket, babonákat, megmutatják a népi szövés-fonás eszközeit, mintáit. A Baranya megyei múzeum 1979. évi pályázatán sikeresen szerepeltek a szakkör tagjai gyűjtéseikkel... — Mit szeretlek 'legjobban a szakköri munkában? — kérdeztem a fiúk sebtében összejött kis csoportját. — A kirándulásokat — válaszolták szinte egybehangzóan. — És hova mentek a legszívesebben? — A vasbányába. Szinte véletlenül „fedezték fel" 1979 őszén a kerékpáron portyázgató fiúk a Zengővárkony és Pusztakisfalu között lévő hajdani vasbónyát. Azóta könyvtárakban és a megyei levéltárban is megtalálták a „föllelt" bánya nyomait. Tanárnőjük segítségével megtalálták Babies András A vasérckutatós története a Mecsek hegységben című írását, s ebből megtudták, hogy valóban Zengővárkony és Pusztakisfalu között volt a Ke- leti-Mecsek ősi vasércbányászatának egyik tárója. A szülők, nagyszülők közül még többen emlékeznek rá, hogy az ötvenes években a szóban forgó bányából kitermelt vasércei a pécsváradi vasútállomásról Dunaújvárosba, az akkori Sztálinvárosba szállították. Sőt a szakkörös gyerekek egyikének apja, Bárdos László 1956-ig villanyszerelőként dolgozott a vasbónyában. Valamivel később elöntötte a bányát a víz, s berobbantották. — Nagy izgalomban tartja a gyerekeket a felfedezés öröme, s szorgalmasan gyűjtik az adatokat a hajdani vasbánya történetéről — mondja a tanárnő. 1980 nyarán ismét szaktáborban vehettek részt a pécsváradi szakkörös gyerekek és idei pályázatuk is sikeres volt. Ennek eredményeképpen 12 pécsváradi úttörő indulhat el a csillebérci országos szaktáborba augusztus 15-től 25-ig. Hegedűs Magdolna Gállos Orsolya Mennyi megismerni, felkutatni való lehet még e házak között. Pécsváradi látkép a kálváriadombról. Fotó: Proksza Nemrég a televízió sorozata hívta fel a figyelmet pusztuló műemlékeinkre. De bárki körülnéz szűkebb pátriájában, sajnos maga is tapasztalhatja, egész sor műemlékünk, műemlék jellegű épületünk sorsa a pusztulás. Mert vannak ugyan példásan karbantartott műemlékegyütteseink, kastélyok, templomok, utcasorok, amelyek valamilyen funkciót is betöltenek — múzeumot, képtárat rendeznek be bennük, hangversenyeket, vagy más kulturális rendezvényt tartanak falaik között. Az Országos Műemléki Felügyelőség csak 1980-ban is száznyolc épület felújításával foglalkozott — több mint 100 millió forint értékben. De sok az omladozó falú egykori várrom, a gazdasági épületnek, szociális otthonnak, iskolának használt kastély, a gazdátlan zsinagóga. S ott pusztul a szemünk láttára románkori . építészetünk gyöngye, a jóki templomrom: a helyi költségvetési keretet terhelné karbantartása, védelMűemlékek hasznosítása Pedig a magyarországi műemlékvédelem több 'mint százéves múltra tekint vissza. Első megnyilvánulása, az 1858- ban létrehozott Archeológiái Bizottmány. S alig néhány év múlva (1872-ben) megalakult a műemlékek védelmével intézményesen foglalkozó szervezet, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága. Az 1881-ben hozott műemléki törvény elrendelte a Műemlékek Országos Bizottságának felállítását — és a műemlékek szervezett védelmét. 1957 óta a műemlékvédelem gazdája az Országos Műemléki Felügyelőség, és a fővárosban illetékes elsőfokú hatósági szervezet, a Budapesti Műemléki Felügyelőség. E szervezetek az elkövetkező évekre kidolgozták a műemlékvédelem távlati fejlesztési elképzeléseit. Melyek közt szerepel a műemlékek hasznosítása is. Számbavették száz legjelentősebb, gazdaságilag hasznosítható műemlékünket — kastélyokat, kúriákat, volt megyeszékházakat. Olyanokat, amelyeket most egyáltalán nem, vagy funkciójuktól idegen célokra használnak. A felmérés kiterjedt a gazdasági mérlegelésre is. Megvizsgálták, mennyibe kerülne ezen épületek helyre- állítása, és hogy milyen célra lennének alkalmasak. S menynyivel kerülne többe, ha új épületet kellene emelni. A különbség félmilliárd forint. Javasolják, ajánlják, hogy a hasznosítható műemlék épületeket vegyék igénybe a helyi hatóságok, az újat építeni szándékozók. A közművelődés, az idegenforgalom, az államigazgatás céljaira könnyen alkalmassá lehet tenni egy-egy volt kastélyt, kúriát. Mint ahogy tették mór Simontornyán (bár még az Országos Műemléki Felügyelőség és a megyei tanács költségére), a helyreállított várban könyvtárat, múzeumot és művelődési házat rendeztek be. Ráckevén, a volt Sa- voyai-kastélyban építészeti alkotóházat helyeznek el. A sárvári vár is a kultúra otthona — könyvtárral, művelődési házzal, házasságkötő teremmel. A szerencsi várból szálloda lett, a budavári palotából múzeum, a dunaföldvári várból kiállítóterem. Ahol nem veszik igénybe a műemlék-épületeket — közös pénzből lehetne fedezni az állammegóvás költségeit, a társadalmi segítséget is igénybe véve. Nyílt várospolitikára, olyan társadalmi háttérre, olyan építészeti légkörre lenne szükség országszerte, amely mellett az ott élők beleszólása döntene közös történelmi- értékeink megóvásáról, felkutatásáról, hasznosításáról. Kádár Márta
