Dunántúli Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 209-238. szám)
1981-08-20 / 228. szám
1981. augusztus 20., csütörtök Dunántúli napló 5 Kitüntetések,kinevezések az alkotmány Ünnepén A népművészet mestere $ Csobán György Szocialista kultúráért Appel József Neve ismerős csengésű, s nemcsak a szereplései, a széles nyilvánosság révén. A szlá- vos hangzású csobán csobo- lyót jelent. A népnyelvből nálunk is ismert ez a lapos hordócska: friss vizet tartottak benne, s árnyékos fa alatt földbe ásták, hogy hűs maradjon. Friss forrásvizet vitt magával benne a pásztor ott, nagyon messze, a Kárpátok keleti lejtőjén, a Szeret folyó közelében. Ott, ahol 40 éve még a legkeletibbnek ismert magyarok, a moldvai csángók éltek békés egyetértésben a szomszédos román falvakkal; kölcsönösen tisztelve — és megismerve — egymás szokásait, kultúráját. Itt élt Csobán György és családja egy 400—500 lelkes falucskában, Gajcsánán, s beszédében, ahogy hallgatom az egyházaskozári kis parasztporta grádicsán, ma is őrzi az ó- haza minden emlékét. Őrzi a legelők illatát, s a fenyvesekét, ha nyugatról fújt a szél. S őrzi az óhazát muzsikájában, a sajátos zamatú furulyaszóban, amiről viszont újra a nevére gondolok s jelentésére, a tiszta vizet hordozó népi ivóedényre. Ma már elhagyta a 82-őt, öregnek érzi magát. Ami nem lenne baj. De Csobán György szomorú ember is. Ellopták a hangszerét. Amikor március tájt, egészségét rendbe hozni beutalták a dombóvári kórházba, a szobából, ahol feküdt, ellopták a furulyáját... Több közül a legszebb szavát. Döbbenten hallgatom, s mert szégyelem magam, kinyögni se bírok egy vigasztaló szót. Mit is mondhatnék? Csobár György tizenhatéves korától furulyái. Legalábbis akkortájt gyűjtött moldvai dalokat először tudós Domokos Pál Péter náluk is, és ő akkor már muzsikált neki. A furulya mindennél többet jelentett számára az életben, mindenüvé magával vitte. Vándorlásuk útjára is, ami 1942-ben kezdődött. Gajcsánáról Erdélyen keresztül Újvidékre és Magyarkani- zsára; majd a hadak közeledtével menekülésük útján Baja, Mélykút, Csávoly, Vaskút állomásain át végül a megtelepedésig, új hazájukba, Egyházas- kozárra. Felhangzott a furulyaszó végig az útorv az echós- szekér' bakjáról, s az ünnepeken is a felújított népszokások tánca alá. A szilveszteri „uraláskor” majd a „Pávában", amikor ország-világ fölfigyelt Egyházaskozár hagyományőrző moldvai magyar népi együttesére. Sokfelé hívták szerepelni őt magát is, szerte az országba. Népzenetudósok hallgatták, s magnóra vették muzsikáját, de hallhattuk őt sokszór a rádióban, televízióban is. Alig három hete is a VII. Duna-menti folklórfesztiválon, a kecskeméti nemzetközi tudományos tanácskozáson szerepelt. Játéka egészen különleges hangzású. A gazdagon díszített csángó táncdallamok „cifrái” alatt valami mélyről jövő basszússzerű dúdolás hangzik a furulyaszában. Havasi pásztorok és persze a moldvai csángók sajátos furulyatechnikája ez, ma már kevesen tudják. S még kevesebben ilyen eredeti művészi egyszerűséggel. Mint ahogyan a csobán befogadja s magában hordozza a tiszta forrásvizet. W. E. Könyvtárosként kapta a kitüntetést, mivel pillanatnyilag ez a közművelői „státusza". Hivatalosan. Mert nehéz lenne az ő alakját elképzelni Hímes- háza községben „ez az én asztalom, a többi nem” — alapon, amikor pedagógusi munkáján kívül írja a falukrónikát, ajánlja a könyveket, s ha úgy adódott, újra, ismét elvállalta a művelődési ház vezetését, mint nemrégen is. Hiszen mindenki tudja, hogy legjobb ismerőse a falu művelődésének, az embereknek. Jó másfél órás beszélgetésünkön egyszer sem hangzott el az a szó, hogy néptanító. Pedig csak arra tudtam gondolni, hogy Appel József az a ma már sajnos ritka pedagógus típus, aki egy lassanként eltávozó falusi tanítógeneráció nemes hagyományait folytatja. Tudatosan, hittel és a mai élethez igazítva őket. Immár közel három évtizede. A pécsi tanítóképzőben végzett. Erdősmárokon tanított 14 évig, s számára ez volt az élet igazi iskolája. Kéttanerős, részben osztott iskola egy apró faluban, akkor még bekötőút nélkül ... Feleségével nevelte itt a felnövekvő nemzedékeket, nappal. Délután, este a falu, az emberek gondjaival törődött, mint pedagógus, népfrontelnök, népművelő és még sok más. Sokat vállalt, de mindig ismerve a határt, nehogy felibe-harmadába csináljon bármit is. Talán a dolgozók iskolája hagyta benne a legmélyebb nyomot ez időből. Felnőttek az iskolapadban: rendőr, boltos, hentes, tsz-dolgozó, könyvelő és sokan mások. Ök az „estiben", Apper tanító úr az emberismeret iskolájába járt ez időtájt. S a továbbiak azt igazolják, hogy nemcsak a tanítványai, ő is jó eredménynyel végzett. Nagy hasznára a további munkának Hímeshá- zán, ahol a hatvanas évek végén kölcsönnel házat épített. Azóta is itt dolgozik. Mindent, ami egy nagyobb község — és a környék — művelődésének fogalomköréhez tartozik. Egymásnak adták a kilincset a kultúrotthon-igcrzgatók: aztán fölkérték, vállalja ő. Vállalta. S ez az időszak, a hetvenes évek első fele, talán pályája legszebb szakasza. Felkutatni és folytatni a hagyományokat: ez volt az egyik legfontosabb cél. Fúvószenekar, német nemzetiségi Pávakör alakult, majd ugyanez a falu bukovinai székely asszonyaiból. S ami a legnagyszerűbb: megismerték egymás múltját, népszokásait, s együtt szerepeltek. Appel József szervezte meg a hagyományokat, a dalkincs összegyűjtését, s tartotta a lelket elsősorban azokban, akik a csoportokat, együtteseket vezették. Sokfelé szerepeltek, ott voitak a' Reich brüderlich die Hand! bemutatóin, s ő gondoskodott az utánpótlásról, a hagyományok átadásáról is az iskolásoknak. A pávakörök időközben sajnos megszűntek. A németajkúakkal összejönnek többször is, fehér asztal mellett. De a székely asszonyokét már nincs aki vezesse, akire hallgatnak is . . . Mégsem érzem benne a csüggedést. A tavalyi nyolcadikosok öt évig tanulták s nagysikerű gálaesten mutatták be a nemzetiségi táncokat, dalokat. Azután szétszéledtek . . . Most a kicsikkel próbálkozik-. Talán velük sikerül majd folytatni a hagyományokat. Már a ruhaanyagot is megvásárolták nekik, hogy népviseletet varr- janak belőle a nagymamák — W. E. A népművészet ifjú mestere Iiiiu£ Kepejy 17/ /" ben kezdett komolyabban foglalkozni a népzenével, meglehetősen hamar kapta meg a Népművészet Ifjú Mestere címet Bergics Lajos. Mindössze négy éve annak, hogy az Or- dögszekér együttes fölhagyott a folk-beat muzsikával, és három tagja elhatározta, hogy beiratkozik a Népművelési Intézet táncházi zenész-képző tanfolyamára. Közülük Bergics Lajos volt a legkövetkezetesebb, lehet talán úgy mondani, hogy a legmakacsabb és a legráérőbb is, mert a budapesti és székesfehérvári tanfolyam után sorra járta az ország népzenei táborait Győrtől egészen Hajdúszoboszlóig. A huszonhárom éves pécsi fiú most vette igazán hasznát hatévi iskolai hegedütanulásának, a kétéves klasszikus gitár stúdiumoknak és a három évig látogatott zongoraóráknak. A népzenei táborokban előszóra vonós hangszerek sajátos népi játékmódját sajátította el. A gyors tanulásban feltétlenül része volt annak is, hogy Lajos nem röstellte hazavinni hangszerét, és addig próbálgatta a kontrán az akkordokat, a hegedűn a speciális vonókezelés fortélyait, amíg úgy nem érezte, most már a „bandában" is menni fog. Egy sokác lakodalomban beleszeretett a dudába, s addig nem nyugodott, amíg ebből az egyébként drága hangszerből legalább kettő nem feküdt a zenész kellékei között. 1978 óta a Mecsek Táncegyüttes tagja. Lassan, szívós munkával férkőzött be az összeszokott gárda „kegyeibe”, s ma már az együttes vezetőjének legbiztosabb támasza. Számokat hangszerel, tanítja a fiatalabb muzsikusokat, táncházakba is gyakran hívják zenélni. A Leöwey Gimnáziumban biológia tagozaton érettségizett, hát mi sem természetesebb, mint hogy a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára jelentkezett. Egy év után döbbent rá véglegesen, hogy a műszaki tudománygk túlságosan messze esnek az érdeklődési körétől. Az idén a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar■ ■ — * — Lehel György ének szakára vették föl levelező hallgatónak. Nem titkolja, hogy a népzenét élethivatásának tekinti, s ezért majd a népművelés szakra szeretne átiratkozni. Ha a főiskolán megindul a népzenei szakkollégium, Bergics Lajosra akár mint oktatóra is számíthatnak. Februártól a JP Múzeum néprajzi osztályán Andrásfalvy Bertalan kandidátus keze alatt dolgozik, a hangtár egyszemélyes felelőse. Talán mondani sem kell, hogy mennyire testre szabott munka ez számára: régi felvételeket másolni, összegyűjteni, lejegyezni, rendszerezni. Nem egy magnószalagon már az ő gyűjtése is megtalálható. Azt mondtuk az imént, hogy Bergics Lajos talán szokatlanul hamar kapta meg ezt az értékes cimet. De semmiképpen sem fedezet nélkül. A rangos folklór-zsűri néhány tagja előtt újra bizonyítani tu.dott a nyáron: néhány hete elnyerte a balatonföldvári országos népzenei találkozó egyik aranyérmét. „A legaranyabb aranyat’- adta át neki Olsvai Imre stílusos hegedűjátékáért. Ha az áltála választott és követett úton semmi nem akadályozza, néhány évtized múlva átveheti talán a Népművészet Mestere címmel járó plakettet is. • H. J. A mohácsi művelődési háznak akkora az udvara, hogy kis híján el lehet tévedni benne. Se szeri, se száma a különböző nagyságú és rendeltetésű helyiségeknek. Itt ténykedik a ház 49 kiscsoportja, művelődési közössége a délszláv klubtól a táncegyüttesekig, a különböző tanfolyamokig. Kalauzom, Lehel György, az intézmény igazgatóhelyettese, rövid, lényegretörő mondatokban foglalja össze teendőit, gondjait. Fiatal ember, de már sokéves népművelői gyakorlat áll mögötte. Pályáját, főhivatásúként, a város ifjúsági házában kezdte. '- Minden összejött ott ahhoz, hogy eredményesen dolgozzunk. A közelben több iskola is volt; a diákok úgy jöttek hozzánk, mintha haza mennének. Akkor még híre-hamva sem volt a „nyitott ház" koncepciónak, mi azonban már eszerint dolgoztuk. Őszintén figyeltünk a fiatalok igényeire, akartuk észrevenni a valódi szükségleteket. Az anyagi fedezetet is megkaptuk a munkához, meg jó támogatókra, menedzserekre is leltünk. Két olyan kollégával, vezetővel dolgozhattam, akik elindítottak a pályán, s akiknek nagyon sokat köszönhetek. Az egyik Lip- pói Szeverinné, korábbi igazgatóm — vele most is együtt dolgozom itt —, a másik Kalocsai László, a városi KlSZ-bi- zottsóg akkori titkára. Nélkülük sohasem alakult volna ki az a sokszínű, lendületes klubmunka, amely klubvezetőként még most is korábbi munkahelyemhez köt. ' Az idők azonban változnak, s változtak Lehel György tenFőtanácsos Tóth Zoltán A pipája úgy hozzátartozik egyéniségéhez, mint a szakáll. Nyugodt temperamentum, fiatalos öltözék. Felszínesnek tűnő jegyek, ám elválaszthatatlanok Tóth Zoltántól, aki mint megyei főépítész negyedik esztendeje helyettes vezetője Baranya megye Tanácsa építési és közlekedési osztályának. A főtanácsosi cím mostani eléréséig egyenesnek tűnik életpályája. Azt mondja a beszélgetés elején ^ — Szerencsésnek tartom magam mindenféle szempontból. Először is azért, mert szakmai előrehaladásom mindeddig töretlen volt, másodszor pedig azért, mert olyan hivatást választottam, ami egyben a hobbim is. A településekkel és azok fejlesztésével foglalkozó építészek valahogy mindig a háttérben voltak, óm társadalmilag mégiscsak elismert az általuk végzett munka. Tóth Zoltán mint megyei főépítész természetesen nem sajátítja ki magának az eredményeket, mert a produkciót elsősorban csapatmunkaként fogja föl, ami folytonosságot és nyitottságot jelent egyben. Szavai szerint: „valahonnan indultunk és valahová tartunk ..." ' Mint városrendező 1965-ben végezte el a Műszaki Egyetemet, majd két és fél éven át a Szolnoki Állami Építőipari Vállalatnál mint kivitelező dolgozott. Tuladonképpen a családalapítás határozta meg további életútját, mert 1968-ban Pécsett telepedett le. Rövid ideig az egykori I. kerületi Tanács műszaki csoportvezetője, majd a Pécs városi Tanács építési és közlekedési osztályának helyettes vezetője, később városi főépítész, illetve osztályvezető. Hat esztendő után viszont egyre inkább hiányzott neki a rajzasztal: így ezután két év tervezőmunka következett a PTV- nél. Egyik megálmodója volt a Ivov-kertvárosi Nevelési Központnak, ami országosan is elismert létesítmény. — A rajzasztal mellett kezdtem érezni igazán, hogy a települési környezetnek milyen nagy a fontossága. Fejlesztése scrán számos tisztázásra váró kérdés merül föl, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezek a dolgok mind jobban foglalkoztattak, ezért is örültem, amikor felajánlották a megyei főépítészi beosztást. Tóth Zoltán jelentős szerepet vállalt a nemrég elkészült megyei településhálózat fejlesztési terv elkészítésében. Mint mondja, a kidolgozott koncepció a városorientált fejlesztés helyett nagyobb hangsúlyt ad a községeknek. A kidolgozott terv alapján most azt vizsgálja, hogy a baranyai kiemelt alsófokú központok ellátottsága mennyiben felel meg a nagyközségekkel szemben támasztott igényeknek. Munkája mellett kandidátusi disszertációját készíti, melyben a településfejlesztés folytonosságát, a kötődést és a korszerűég komplexitását elemzi. S. Gy. nivalói is. Új feladatkörében anyagi, szervezési, építkezési, szakmai nyelven: fenntartói gondokkal kell megbirkóznia, s ez jóval nehezebb, mint a korábbiak. A jó népművelő leg- fontosobb tulajdonságának mégis a jó kapcsolatteremtő képességet tartja. Azaz nemesek azt, hanem egy kapcsolat fenntartásának, folytatásának képességét. Míg járunk-kelünk, többen is keresik. „Van újság? Mikor mesélsz?” „Arra mindig ráérek .. ." „Te, Gyurikám, a jövő heti KISZ-klubbal kapcsolatban jöttem ..." — csípem el a mondatfoszlányokat. — Mit kívánnék munkámmal kapcsolatban? Azt, hogy megkapjuk a szükséges pénzt a további belső átalakításokra; hogy ésszerűbbek, reálisabbak legyenek a jogszabályok, amelyek alapján dolgozunk, s hogy szakgárdánk itt a házban minél előbb összeforrjon, össze- kovácsolódjon. A népművelő munkája olyan, mint a jéghegy; csak a felső egy-kilenced része látszik. Hogy a java, a dereka is láthatóbb legyen, megemlít még egy adatot. Az intézményben tavaly — hozzávetőlegesen, de hiteles becslés szerint — mintegy 82 ezer ember fordult meg, beleértve a kiscsoportok rendszeres látogatóit is. Ez annyi, mint Mohács lakossága - négyszeresen .. . V. J. Bergics Lajos
