Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-13 / 190. szám

A nevük: CVOCI

A prágai pantomimtársulat vendégjátéka

Burleszk a Tettyén |

I

I I 1 I

„Bohoctréfa két bohócra,

egy lányra és nagy mennyiségű elhasznált cipőre" — e műfaji megjelöléshez úgyszólván semmit sem tehetünk hozzá annak a veszélye nélkül, hogy belemagyarázzunk valamit a prágai Burlesque Színház szombat esti pécsi előadásába. A század nagy

nevettetőinek, Chaplinnek, Keatonnak, Laurelnek és Har- dynak akart „kalapot emelni" Diók című műsorával a miniszínház író-rendezője, Frantisek Pokorny, Miloslav Horacek és Antonin Kiepác. Ismét csak a színlapot idézve: „megpróbálják a modem színház eszközeinek felhasználásával a saját egyéni stílusukban újjáéleszteni a némafilm aranykorának örökségét.”

A történet egyszerű: két éhes fickó üldögél a színen. Zabolátlan gyomruk vergődését, beleik kétségbeesett mozgásának zaját kierősítve halljuk, hiába próbálja ezt a mardosó éhséget Flop és Plop a leglehetetlenebb pózok felvételével elcsitítani. Találnak egy méreg jelzésű palackot, amelynek tartalmától átmenetileg jókedvük kerekedik, de kínjaik enyhítésére a 'reményt végül egy levél villantja fel, amely gazdag örökségről tudósítja őket. Megérkezik a láda is, de kincs és élelem helyett csupán ócska cipők vannak benne. Igaz, ezek viszont minden fajtából. A darab ezután a cipők által kínált gégék kihasználására épül: van itt házipapucs, lovagi csizma, női báli cipő, udvari bolondok kunkori orrú lábbelije, s ennek megfelelően száz és száz apró poén sül el, többnyire igen szellemesen. A csúcs két pár rózsaszínű balettcipő (az egyik négyméteres fűzővel), s mindkettő

óriási bohóckodási lehetőséggel.

Horacek és Kiepác 1967 óta játszik együtt, miután közös nevezőre jutottak a prágai Konzervatóriumban, ahol mindketten pantomimet tanultak. 1971-ben kötötték meg az első profiszerződésüket, s azóta CVOCI néven járják a világot, sajátos stílusú műsoraikkal. Pantomimes tudásukról, az akrobatika határát súroló mozgáskészségükről, zenei érzékükről és a közönséggel való kapcsolat- teremtésükről csak felsőfokban lehet beszélni. A Diók című produkció nyolcvan percének szinte alig voltak üresjáratai, így Plop és Flop alaposan próbára tette a méltánytalanul kevés számú nézősereg rekeszizmait. Lenka Bratrychová epizódalakítása éppen úgy említést érdemel, mint Zálnek Likola zenei ösz- szeállítása, no és nem utolsósorban Frantisek Pokorny rendezői munkája. A prágai Burlesque Színház kis társulatát bármikor szívesen viszontlátnánk szűkebb pátriánkban.

Havasi János

Egy rejtélyes Angster-napló?

A híres pécsi orgonakészítő Angster-dinasztia család- és munkatörténetéről szóló német nyelvű feljegyzéseket őrzi pécsi lakásán a 28 éves szervizszerelő szakmunkás, Bingold László. Egy több mint háromszáz oldalas, vastag borítólapos emlékkönyv van a tulajdonában, melyet még Angster József, hazánk legjelesebb és egyben Euró- pa-hírű orgonakészítő-gyá- rosa kezdett el vezetni a múlt század közepén. Rengeteg rajz, fotó, főként templomokról készült felvételek, orgonatípusok tervrajzai tarkítják a családi vonatkozású, tehát önéletrajzi jellegű dokumentum- gyűjteményt.

Az elején az Angsterek családfája van megrajzolva, majd megrendelőlevelek, iratok sorakoznak 1853—54-ből, de megörökítették a kézzel írt könyvben a különféle gyártási módokat is.

Feltehető, hogy Angster József magánjellegű, tehát családi feljegyzéseit folytathatták a cégutód fiai, így Emil és Oszkár is, hiszen a dátumok, mint az 1932., erre utalnak. Az első hazai orgonakészítő mester 1918- ban halt meg Pécsett.

Bingold László nagyapja révén jutott a becses családi örökséghez, aki valamelyik Angsternek mesterembere volt, de Bingold Kálmán saját készítésű zongoráit és harmóniumait sokan ismerték Mohácson és annak környékén. Ahogy a világhírű párizsi orgonagyártó mester, A. Cavaillé- Coll felnevelte szakmailag Angster Józsefet, úgy maga Angster is több tanítványt gyűjthetett maga köré, köztük tán a mohácsi Bingol- dot.

Az érdekes hely- és ipar- történeti értékű dokumentum mindenképpen tüzetesebb szakmai vizsgálatra érdemes.

Cs. J.

műsor v

A bohóság — ma

A fiatalok mindig vándoroltak Elmondja: Hobó

Hobó... Jó százkilencven centisen, vállát surrantó, hosz- szú, sötét hajjal és figyelmet keltő gondolatokkal járkál, Magyarországon, 1981-ben, mintegy messziről ideszakadt intelligens indián. A nyakkendőt viselő felnőttek kedvéért ideírjuk: történelem-népművelés szakos egyetemi diplomája van és személyi igazolványában tisztes neve: Földes László. Az irodalomban: Szerémy László. Foglalkozása: újságíró. Munkahelye: Szabadidő szerkesztősége. De korábbi éveiben az útlevél adta utolsó percekig járta a világot, néha „naponta egy sós- perec”, és ebből a hobós jár- kálásból megszületett könyvének kézirata — a Rolling Stones- ról. Alig negyedik esztendeje pedig megalapította a Hobo Blues Band-et. Az együttes rangja négy éve felfelé ível, s közben Hobó dalszövegei ki- türemkedtek a tömény slágersivatagból, most meg néhány blues-szövege — szerintem — irodalmi alkotás. A zene—szöveg—pódium szentháromságával ható blues-énekes persze kicsit megőrül az irodalmi hasonlítástól, de az ilyen harag a kivételes erejű dalszövegszerző foglalkozási ártalma.- Hobó vagy egyesek szerint: csavargó, Magyarországon, 1981-ben!?

— Az emberiség története során a fiatalok mindig elindultak más országokba vagy a magukéba, hogy megismerjék. Lehetett volna ezt csavargásnak is nevezni, de vándorlásnak hívták. Ez volt a pontos kifejezés a hobóságról. Régen ennek semmi köze Sem volt valamilyen munkakerüléshez, ahogy azt igyekeznek beállítani. Mivel azonban a hobók legnagyobb részének más lehetősége nem volt, mindig megpróbálták eltartani magukat, törvényes keretek között, mások jóindulatával, például alkalmi munkával, és így ismerték meg a világot. Ennek ma is élnek a hagyományai, bár nálunk kevésbé.- Változatlanul ellenkezel -a dalszövegek ügyében?

— Igen. Én nem tartom irodalmi értékűnek a dalszövegeimet, mivel azokat csak a zene és az előadás teszi igazán élővé. Úgy gondolom, eddigi műsoraink közül — „Vissza a gyökerekhez”, „Fejezetek a csavargók könyvéből” és a „Kopasz kutya” — a mostani, a negyedik: „A mindennek vége” című közelít leginkább az irodalomhoz. József Attila: Hetedik című verse lesz benne, aztán Allen Ginsberg-versek és Villon is. Ök az alapkövek: Ginsberg a mai hobók, Villon a középkori hobók költője és József Attila, a magyar költészet, a magyar kultúra egyik legkiemelkedőbb egyénisége határozza meg azokat a kapcsolatokat, amelyekhez szellemileg kötődünk. Zeneileg pedig változatlanul: a blues.

— Verseid annyira mai, magyar nyelvű és gondolkodású dalszövegek, hogy sem hangulatukat, sem utalásaikat nem lehet lefordítani. Ez pedig gátolja a külföldi hangverseny- utakat és lemezkiadást!

— Nem baj. Hadd emlékeztessek egyik dalcímünkre: Közép-európai Hobo Blues. Kö- zép-Európa: Magyarország. Az együttesünk képviselte cselekvési formák azt jelentik, hogy mi itt és a mai magyar közönségért vállaljuk ezt a végsőkig. Külföldi sikerekre nem vágyunk.

Földessy Dénes

Ismeretien ismerősök

Arc nélküli hangok# de jellemezitek

A depressziós ember halk, a hisztérikus fojtott, sziszegd

Marconi, Bell és a többi híradástechnikai nagy ember feltalálta a rádiót, telefont, távírót, de elvette tőlünk — az arcot. Néha évtizedekig ismerünk egy ismeretlen, már-már munkatársat, aki nélkül szinte nem élhetnénk. De ő is tudja rólunk, hogy egy tónus a hangunkban mit jelent: rossz kedvet-e, vagy elhagyott szeretőt és egyéb, felszabadult érzést. Most három ismeretlen ismerőst kerestünk fel, ha majd „elmegy a hang” két-három hétre, hát mit csinál, hol nyaral. Közben, a nyaralás mellett érdekesebb téma lett a munka. Milyen tehát az ismeretlen ismerős képe rólunk, az ügyfélről, hallgatóról — a mindennapi emberről? — Elmondják hárman:

Stokucsa Lászlóné harmincegy éve dolgozik a pécsi posta telefonközpontjában, többnyire a tudakozóban:

— Maradok a nyáron, a felújított lakás garanciális javítása augusztusban lesz, ez elvitte a tervezett szabadságot. Szeretem a munkámat. Olyan gyors, sokféle . . . Tudja, mi a jó benne? — Az, hogy az emberek kénytelenek röviden beszélni. Ez a mai világ nagy iskolája, fut az idő, meg kell tanulni gyorsan kifejezni magunkat. Meg is látszik, jaj, dehogy látszik, hallatszik, hogy a mai telefonálók tájékozottabbak. Manapság egyre több a kétszavas, egyszavas kérdés, a közérdekű rövidítés, amikor kérdeznek valamit. A gyakori hangok? — Igen, ismerjük őket. Akár új, akár rendszeres telefonáló, azonnal érződik, ha rosszkedvű; a depresszió halk, a hisztéria fojtott, néha sziszegő hangon jelentkezik a fülhallgatóban. S ne higgye, hogy az az udvarias, aki kéremszépennel kezdi és a szokásos illemszabályok szerint fogalmaz. A hangsúly a lényeg: a kéremszépent harmincféleképpen lehet mondani. a hangsúlyon múlik, hogy

ki a goromba, sértő, és ki látja bennünk az embert.

Bathó Istvánná a 12. számú Volán taxirendelőjének egyik ügyeletese:

— Tizenkét órát dolgozom egyfolytában. Nappal ugyan igen fárasztó, de hallom a hangot és magam előtt látom ezt a mozgalmas várost, ahol mindenki sietne szőlőbe, kirándulásra, utazni. Röviden beszélni? — Igen, ez a fontos, mert közben már villog a hívást jelző lámpa és zúg az URH-rádió. Műveltségtől függ, hogy ki milyen röviden és lényeg retörően képes időt és helyet megjelölni. Nehézkesen inkább az idősebbek fogalmaznak, érzem bennük az időskori magány rejtett hangulatát, az öregebbek szorongását, hogy vajon pontosan értettem-e őket, odaér-e a kocsi időben és éppen oda, ahová kérték.

Zilahi Lajos, nem a „Halálos tavasz” írója, hanem Steindl Lajos Pécsváradról. Tíz éve került a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójába bemondónak, akkor magyarosított. Az egykori Kará- dy-filmet nem kérték tőle számon, s levelet sem kapott még a hallgatóktól. Ö nem hall minket, de mi halljuk őt:

— Nagy néha felkapja fejét egy-egy bolti eladó, vagy pincér — mondja — és az ismerős hangra elmereng valahová, aztán kiszolgál, mint mindenki mást. Ritkán kérdik meg, én vagyok-e Zilahi Lajos. Inkább személyes ismerőseimtől kapok néha visszajelzést, ha nem voltam formában. Hiszen évtized utón is lehet valakinek mikrofonláza. Ha főállásomból fáradtan, idegesen érkezem másnap délutánonként a Rádióba. Vagy az a tudat, ami az esetek kilencven százalékában széppé teszi a foglalkozást, hogy megszólalok és sok ezren hallják — nos, nagynéha ez is mikrofonláz tényezője. De levelet még nem kaptam, pedig olyan jó lenne, ha a hallgatóktól is tudnám, mit olvastam fel jól, mit talán kevésbé. Mert én képzeletben magam előtt látom az arcukat.

(Földessy)

A Bobét FoHdorico de Mexico együttes a napok ban „Táncképek Mexikóból" címmel mutatta be műsorát a Budai Parkszínpadon. Táncjelenet oz előadásból

a Balkán Fesztiválon

Évente rendezik meg Okúidban, a legdélibb jugoszláv köztársaság, Makedónia festői üdülőhelyén a balkáni és a Balkán melletti népek folklórfesztiválját. Az UNESCO védnökségét élvező eseményen idén egy ötszáz lelkes baranyai kisközség, Zengővárkony hagyó, mányőrző együttese képviselte Magyarországot. A Töttös Sándor vezette csoport július 7-én Szerbia nemzeti ünnepén lépett fel szerb hagyományőrző együttesekkel a fesztiválon és őszinte sikert aratott műsorával. Emellett felléptek az Eszék melletti Várdarócon és egy make4ón bányásztelepülésen is.

l

k