Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-03 / 180. szám

1981. július 3., péntek Dunántúlt napló 3 Szigorúbb fegyelmik Munkaügyi viták és az üzemi demokrácia H a valaki bíróságról hall, rögtön büntetőperek jutnak az eszébe: vádlott, ügyész, vádbeszéd, utolsó szó jo­ga, börtön, vagy angol—amerikai filmélményekből az esküdtek, a parókás, taláros bírók. Esetleg eszébe juthat va­lamilyen polgári per, de a munkaügyi bíróság legfeljebb csak akkor, ha egészen friss élménye van. Valahogy nem tipikus, nem foglalkoznak vele játékfilmek, pedig hát azokban a jog­viszonyokban, amelyek vitás esetei a munkaügyi bírósághoz tartoznak, összehasonlíthatatlanul nagyobb arányban érde­keltek az állampolgárok, mint azokban (szerencsére!), ame­lyeket a bíróság és büntetőtanácsai tárgyalnak. Sőt 1979 ok­tóberétől még bővült is a munkaügyi bíróságok hatásköre: a munkaügyi viták és a szövetkezeti tagok vitái mellé ide so­rolták a társadalombiztosítási jogviszonyból származó pereket is. Van egy szervezeti sajátos­sága a munkaügyi bíróságnak, mely még jelentősebbé, érde­kesebbé teszi szerepét: az ügyek zömében mór másodfo­kon jár el, elbírálva a vállalati, intézeti munkaügyi döntőbizott­ságok határozatait, s egyben szakmailag segíti a bizottsá­gok munkáját. Az ügyek, ame­lyek itt így lecsapódnak, elég megbízható képet adnak az üzemi, intézeti demokrácia ál­lapotáról és a munkafegyelem­ről is. — Persze, ez utóbbira csak nagyon áttételesen lehet követ­keztetni — mondja dr. Gyenge András, a Pécsi Munkaügyi Bí­róság elnöke. — Jó néhány olyan ügy került elénk, amely­ből egyértelműen látszott, hogy a dolgozó csak azért ka­pott enyhébb fegyelmi bünte­tést, pl. felfüggesztett elbocsá­tást, mert a vállalat még az ilyen súlyosan vétő dolgozóját is meg akarta tartani. Azóta változott a helyzet: a fegyelmi ügyekben határozott szigorodás tapasztalható, mind a munkáltatói intézkedésekben, mind a munkaügyi döntőbizott­ságok határozataiban, s termé­szetesen a bíróság határoza­taiban is. Ma már kevésbé be­folyásolja a munkaerőhelyzet a fegyelmi ügyek elbírálását: még a munkaerőgondokkal küszködő vállalat is igyekszik megszabadulni a fegyelmezet­len dolgozótól. — Különösen jellemző a szi­gorodás áz ittasság megítélé­sében. Néha el is hamarkodiák a döntést, például csak a lát­szat alapján ítélnek, vagy a szonda elszíneződését már eleve bizonyító erejűnek tartják. Pe­dig, ha a dolgozó nem ismeri el ittasságát (s lehet, hogy iga­za van, mert a szonda sem tö­kéletesen megbízható), köve­telheti véralkoholszintjének megállapítását. Ha ez elma­rad, akkor nem lehet a szon­da elszíneződésére alapítani a fegyelmi döntést. Ennél azon­ban jóval nagyobb hiányossá­ga a fegyelmi ügyeknek, hogy azért, mert valaki rosszul dol­gozik, mégha kárt is okoz, ál­talában nem szokás fegyelmi büntetést kiszabni a vállalatok­nál. Legfeljebb a kár megtérí­tését hajtják be. — A munkaügyi viták kéthar­mada nem jut el a bíróság elé, már a munkaügyi döntő- bizottságok előtt befejeződnek. Ez igen jelentős arány. Ennek alapján hogyan értékeli a munkaügyi döntőbizottságok tevékenységét? — Viszonylag magas arány alapján a munkaügyi döntő- bizottság tevékenységét még akkor is pozitívan kell értékel­nünk, ha döntéseiknek mintegy 50 százaléka nem is teljesen jogszerű. A döntés így is vala­miféle megnyugvást hoz egy ál­datlan vitában. Az a tapaszta­latunk, hogy a döntőbizottsá­gok tevékenységének színvona­la alapvetően a kiválasztáson múlik: olyan emberek kerül­nek-e be a bizottságba, akik laikus létükre is ismerik a mun­kajogot. Alaposabb ismeret- anyag már eleve csökkenti a befolyásolási kísérletek szá­mát. — Ezek szerint úgy találja, hogy befolyásolhatók a döntő- bizottságok? — Ez mindenképpen az üze­mi demokrácián múlik, s in­kább elfogultságról, mint be­folyásolhatóságról van szó. Kétségkívül, a munkaügyi dön­tőbizottságok nehéz feladatot látnak el, s nemegyszer kerül­nek két malomkő, a vállalat vezetése és a dolgozói kollek­tíva közé. Az elfogultságnak azonban mégis az a legtipiku­sabb esete, amikor kellő isme­retek hiányában szinte mérle­gelés nélkül elfogadták, amit a nagyobb tekintély, a vállalat jogvégzett képviselője mond. Jellemző az üzemi demokrá­ciánk jelenlegi állapotára, hoav a termelőüzemeknél ál­talában jobb a munkaügyi dön­tőbizottságok tevékenysége, egyes intézményeknél pedig nemegyszer kritikán aluli. Rossz példaként a pedagógus döntőbizottságokat említeném. Ahol sok a munkaügyi vita, az egyben azt is jelzi, hogy mer­nek és lehet is vitatkozni, ahol pedig viszonylag kevés, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a munkáltató minden döntése példásan jogszerű, hanem in­kább azt, hogy szolgalelkűen nem mernek a főnökkel szem­beszállni. Ilyen helyekről aztán elvétve kerülnek hozzánk meg­fellebbezett döntések, de azok már olyanok, hogy az ember elszörnyed: ilyen magas lehet náluk a sérelmek eltűrésének szintje? — Jó példát is tud említeni? — A két pécsi bányavállalat döntőbizottságai szállítják ne­künk a legtöbb ügyet. De még a téves döntéseiken is látszik, hogy ott valóban komoly, szak­szerű, elfogulatlan munka fo­lyik. A baranyai összképre azonban azt lehet mondani, hogy a legutóbbi választások óta némiképp visszaesett a döntőbizottságok tevékenységé­nek szintje. Talán a kiválasztás nem volt tökéletes, talán a bi­zottságok nem jöttek bele még a munkába. — Ha ilyen az általános kép, akkor bizonyára vannak ti­pikus hibák. — Tipikusak, illetve gyakoriak. Például, nem minden döntő- bizottság van tisztában saját hatáskörével, olykor olyan ügyekben is döntenek, amiben nem lehetne (keresetkiegészí­tés, táppénz,' jutalom), s néha olyanban sem, ami rájuk tar­tozna. Néhány intézménynél, válla­latnál azzal sincsenek tisztá­ban, hogy hány fősnek kell lennie a bizottságnak, s a három helyett (elnök vagy el­nökhelyettes és két tag) ketten vagy négyen tárgyalják az ügye­ket. Nap mint nap találkozunk megfellebbezett döntésekkel, amelyekből kiderül, hogy a döntőbizottság határozathoza­tal előtt egyáltalán nem tisz­tázta a tényállást, nem hall­gatta meg a tanúkat, csak a beadványok alapján döntött. Pedig a tényállás tisztázása sokkal könnyebb a helyszínen (ezért is működnek a munka­ügyi döntőbizottságok), mint utólag a fellebbezési eljárás­ban. S végül a legjellemzőbb hi­ba: nem veszik figyelembe a jogszabályváltozásokat, s gyak­ran a már nem hatályos jog­szabály alapján döntenek. D. I. Fiatalasszonyok gyesen Ki nem törődik, kivel? A találkozóra négyen jöttek el. Pedig idejében elküldtük a meghívókat. Még válaszborítékokat is mellékel­tünk ... Sajnos a többség arra sem méltatott bennün­ket, hogy lemondja a meghívást. Szakszervezeti titkár ismerő­söm panaszkodott így a minap egy kismama-találkozó ku­darca miatt. Hogy is van ez? Ki nem törődik, kivel? Gyakran halljuk a gyermekgondozási segélyen lévő fiatalasszonyoktól: nem tö­rődik velünk a gyár, a párt, a szakszervezet. Van ilyen vál­lalat is, de lám az ellenkezője is megtörténik. Immár 14 esztendeje annak, hogy megszületett a Miniszter- tanács rendelete, amely a párt politikájával összhangban ki­mondta a gyermekgondozási segély bevezetését. Ez idő alatt több kiegészítéssel gazdago­dott már a rendelet, és várha­tóan igazodik majd a társa­dalom eljövendő változásaihoz is. Mostanáig több mint egy­millió nő élt a lehetőséggel — jelenleg 270 ezren vannak gyermekgondozási szabadsá­gon. Többen vallják: kényszer- megoldás a gyes, a bölcsődei férőhelyek hiánya miatt szüle­tett meg. Tény, hogy hazánk­ban a nők foglalkoztatása csaknem teljessé vált. A mun­kaképes korú nők 80 százaléka munkahelyet talált magának, ám ezzel összhangban nem si­került megépíteni a szükséges gyermekintézmény-hálózatot. Nem vitatom, van aki nem szívesen marad otthon a gyer­meknevelés végett, különösen több évre nem. Képtelen a négy fal között marddni, nem tud magával mit kezdeni. Vagy azért nem marad otthon szí­vesen, mert fél a lemaradás­tól, hiszen három év nem kis idő. Éppen elég ahhoz, hogy elfelejtsék az embert. Megint mások nem élnek, inkább visz- szaélnek a gyessel. Hallani: vannak fiatalasszonyok, akik kollektív ivászatokkal egybekö­tött „gyes-felejtőket" tartanak, nem törődve a kisgyermekek­kel. Hallottam olyan esetről is. hogy az unatkozó fiatalasz- szonytól nem éppen kismamá­hoz illő szórakozásáért vált el a férje. Kirívó esetek ezek. Az az igazság, hogy a kismamák többsége becsületesen gon­dozza gyermekét. Jelenleg a kereső szülő nők mintegy 75—80 százaléka veszi igénybe a gyest. Közöttük is az alacsonyabb keresetűek van­nak többségben, hiszen a se­gély összege, esetleg az ehhez járuló családi pótlék nem sok­kal kevesebb a fizetésüknél. A legtöbben egyenesen áldásnak tartják azt a lehetőséget, hogy a gyermekek nevelése, egész­sége szempontjából oly meg­határozó első éveket az anyá­val tölthetik a kisgyermekek. Persze jól tudjuk, hogy egy idő után egyhangúvá válik az otthoni munka. Nem tölti ki idejüket a gyerek körüli tenni­valók, több szabad idő marad. Unatkoznak. Sokan elítélik a gyermeküket nevelő kismamák magányérzetét, felnagyítottnak vélik az otthon maradók gond­jait. Az idősebb, a régebben szült asszonyok között nem rit­ka az a vélemény, hogy a mai fiatal anyukák jó dolgukban nem tudnak mit kezdeni ma­gukkal. Hajdan bizony örültek volna az asszonyok, ha leg­alább egy évre otthon marad­hattak volna a kisgyerekkel. Ha nem kellett volna hajnalban rohanni a bölcsődébe, aztán a munkába, majd következtek az otthoni tennivalók. Bezzeg nem volt akkor idejük az unat­kozásra. Ügy hiszem, hogy mind­egyik véleményben van igaz­ság. Más volt akkor az élet, és más ma. Félreértés ne essék, nem akarom én védelmezni a gyermekükkel nem törődő, csak a maguk magányosságán ke­sergő fiatalasszonyokat. Az a véleményem, hogy ezek a kis­mamák gyes nélkül sem igen tudnának mit kezdeni önma­gukkal. Azt azonban vallom, hogy nagyon fontos a gyermek- gondozási segélyen levő fia­talasszonyok társadalmi segí­tése. Elsősorban a munkaadók rendszeres érdeklődése az ott­hon lévők élete iránt. Vannak igen jó kezdeménye­zések. Például a győri RÁBA- TEX-ben több nyugdíjas dol­gozó vállalta azt, hogy folya­matosan kapcsolatot tart a gyesen levő ötszázötven kis­mamával. A gyárban a fonó-, és szövő-átképző tanfolyamot is megszervezték számukra. A tanítási idő alatt a KlSZ-fiata- lok vigyáznak a kisgyerekekre. Követésre méltó az is, amivel néhány kereskedelmi vállalat­nál találkozhatunk: megszer­vezték az otthon levő asszo­nyok továbbtanulását, levelező szakon. Szabolcs—Szatmár me­gyében a Hazafias Népfront kezdeményezésére a pórt, a ta­nácsok és a társadalmi szer­vezetek összefogásával „gyes­szolgálatot" indítottak. Orvo­sok, védőnők, pedagógusok, társadalmi aktivisták patronál­ják a kismamákat. Jó lenne, ha mielőbb általá­nossá válna a felismerés, hogy nemcsak határozatba foglalt jog a 3 éves germekgondozási szabadság. A jog mellett em­beri kötelességtudatot és fele­lősséget kíván valamennyi érin­tett munkahelytől, társadalmi szervezettől, és mindenekelőtt a kismamáktól. N. T. E. 11 pedagógus pártalapszervezetek beszámoló taggyűlései után Kritikus, önkritikus értékelések, sok javaslat, politizáló légkör Az oktatási évhez igazodva a pedagógus pártalapszerveze­tek a tanév végén tartották éves beszámoló taggyűlésüket. A tantestületi beszámoló tag­gyűlések tapasztalatait össze­foglalták a magasabb szintű pártszervezetek. így összegezte a pécsi középfokú iskolák párt­munkáját nemrég az MSZMP középfokú oktatási intézmé­nyek párt-végrehajtóbizottsága is. Durucz István, a pártbizott­ság titkára tájékoztatta lapun­kat a beszámoló taggyűlések tapasztalatairól. A pedagógus-alapszerveze- tek beszámolói érthetően a párt oktatáspolitikai határoza­tának szellemében készültek, vizsgálva annak megvalósulá­sát. A figyelem középpontjá­ban az oktató-nevelő munka korszerűsítésének elemzése állt, ezen belül különös gondot for­dítottak az alapszervezetek többségében a pártalapszer- vezet szempontjából meghatá­rozó jelentőségű területekre, így a világnézeti, politikai, er­kölcsi nevelés színvonalára, a tanulók önálló munkára való nevelésére és a tehetséggon­dozásra, valamint a gyengébb, hátrányos helyzetű tanulók fel­zárkóztatására. A beszámoló taggyűlések másik nagy kérdésköre a KISZ- szervezet pártirányításával fog­lalkozott, különös tekintettel ar­ra, hogy a KISZ-élet visszatér az osztály keretei közé. A be­számoló taggyűlések is bizo­nyították, hogy a KISZ kong­resszusa megmozgatta az isko­lai közösségeket. 1974-ben tér­tek át á középiskolai KISZ- alapszervezetek a „horizontá­lis" szerkezetről a „vertikális­ra”, czaz, nem egy osztály kö­zössége jelentette az alapszer­vezetet, hanem a tanulók osz­tályuktól függetlenül, érdeklő­désüknek megfelelően jelent­kezhettek bármely iskolai alap­szervezetbe. Noha akkor ezt sokan fenntartással fogadták, nagy lendületet kapott a KISZ- élet, Később mégis a kétkedők igazolódtak, a kezdeti lendület hamar elfogyott, s a nevelő­munka is kárát látta, hogy egy osztály közössége megbomlott. A mostani formai változás lehetőséget adott az iskolai KISZ-szervezeteknek, hogy ma­guk döntsenek: megtartják a vertikális alapszervezeteket, vagy visszatérnek az osztálykö­zösségekre alapuló clapszerve- zetekhez. A pécsi középiskolák többsége, 15 középiskolai KISZ- szervezet ez utóbbi mellett dön­tött — természetesen így na­gyobb feladatot adva a párt- alapszervezeteknek. Hiszen sok múlik rajtuk, hogy ne csak for­mai legyen megint a változás, sőt a formai változást használ­ják fel az ifjúsági mozgalom formalizmusának felszámolá­sában. Gondot kell fordítaniuk a pártszervezeteknek a KISZ- tag pedagógusokra: legyen kedvük, erejük, idejük a tan­órán kívül is tanítványaik ne­velésére a pályakezdés, csa­ládalapítás, egzisztenciate­remtés időszakában. A beszámolási időszakban tárgyalták meg az alapszerve­zetek a pártdemokrácia helyi érvényesülését. A beszámolók tükrözték ezt és érződött hatá­suk — a legtöbb helyen a be­számolók úgy készültek, hogy elbeszélgettek a vezetőség tag­jai a párttagokkal, a pártcso­portok kollektív véleménye is bekerült azokba. A pártalap- szervezet demokráciája alapve­tő feltétele a tantestületi de­mokráciának, ahol az előbbi hiányzik, vagy fogyatékos, ott az utóbbi is kívánnivalót hagy maga után. Ugyancsak közvetlen össze­függés tapasztalható a párt- alapszervezet tekintélye és az iskolairányítás színvonala kö­zött. A jó igazgató valódi part­nernek kívánja a pártvezetősé­get és a társadalmi szerveze­teket, s fordítva: a céltudatos alapszervezeti vezetés lendítője "az iskolai oktató-nevelő mun­kának. A középfokú tanintézetek pártépítő tevékenysége kielégí­tő, minden negyedik pedagó­gus tagja a pártnak, viszont vannak még kihasználatlan le­hetőségek a diákok párttaggá nevelésében. A párt szervezeti szabályzata a pártfelvétel kor­határát a 18. betöltött életév­hez köti, így lehetőség van ar­ra, hogy a negyedévesek közül az alapszervezetek felvehessék az arra érdemeseket. A pécsi középfokú tanintéze­tekben idén három érettségi előtt álló diákot vettek fel a pártba. A hallgatók párttaggá neve­lésében tehát mindenképpen kell feladatot találni magának az iskolai pártalapszervezetek- nek és a KISZ-szervezeteknek. A középiskola négy éve alatt alaposan meg lehet ismerni egy fiatalembert, irányultsá­gát, érdeklődését, s meg lehet teremteni a lehetőségét felvé­telének. A középiskola elvég­zése után sok év eltelhet újra, míg az arra érdemes felvételét kérheti ismét, hiszen a munka­kezdés, a továbbtanulás miatt új környezetbe kerül — minden­képpen hátrányba a jelentke­zését illetően. A középfokú tanintézetek beszámoló taggyűlései jól po­litizáló légkörben színvonalas munkáról adtak számot. A hi­bákhoz való kritikus és önkri­tikus hozzáállás mutatta éppen a középiskolai pártirányítás erősödésének bizonyítékát B. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom