Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-15 / 192. szám

sx h Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt napló XXXVIII. évfolyam, 192. szám 1981. július 15., szerda Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: B gombaszakértö Vásár: áj építési B hőség nem jogosítvány a közlekedésben Á szellemi munkás és az értelmiségi S zellemi munkás vagyok. A magam értelmezésé­ben ez azt jelenti, hogy gondolataimmal igyekeztem nap mint nap hozzájárulni tár­sadalmunk jó irányú mozgá­sához. Azzal kezdeném, hogy ez a rendszer a munkások és pa­rasztok forradalmi rezsimjének tartja magát, polgárainak igen jelentős része, ha ugyan nem a többsége, viszont gyermeké­ből értelmiségit szeretne nevel­ni. Jómagam e jelenségen nem tegnap óta meditálok, Hadd nyilvánítok annyi véleményt, hogy társadalmunk e tipikus magatartásformája sajátos öt­vözete a legtermészetesebb és nagyon is szocialista felemel­kedési vágynak, a másik oldal­ról viszont a legrégimódibb magyar úrhatnámságnak. Folytatnám azzal, hogy a legcsekélyebb kísérletet sem tenném e felemelkedési vágy meg-, netán letörésére. Ellen­kezőleg: márcsak azért is erő­síteném, mert hiszen az évszá­zad vége felé közeledvén, fel­mérhető közelségbe kerültek azok a termelési és szolgálta­tási struktúrák, amelyekben a munkamegosztás határai nem az évszázados fizikai dolgozó — szellemi munkás választó- vonal mentén fognak húzódni. Mondanivalóm lényegéhez szándékosan közelítek a jövő felvillantása felől. Mert innen érezve könnyebb lesz belátnia mindenkinek, hogy c diploma, a szakképzettség, tudomány­ban, művészetben a készség és a felkészültség bizonyos, az átlagnál magasabb szellemi tartalmú munka elvégzés már ma sem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki rászolgál az ér­telmiségi minősítésre. A jövő­ben mind kevésbé jelenti. Erkölcsi többletnek kell tel­jes értékűvé tenni a diplomát. De hogy ez mi lehet, vagy mi­nek kell lennie, azt hadd kí­sérlem meg ezúttal földrajzi értelemben távoli kiindulópont­ról megközelíteni. Foglalkozá­somból következő kiváltságom volt az utóbbi esztendőkben, hogy rendszeresen megfordul­hattam Indiában. Minthogy az ország politikai és gazdasági viszonyairól igyekeztem képet közvetíteni a magyar közvéle­mény befolyásolására, sok olyan indiaival kerültem köze­lebbi viszonyba is, aki hazája értelmiségéhez tartozik. Hamar észrevettem, hogy ezek az em­berek önmagukat szívesen mi­nősítik az elithez tartozónak. (Mellesleg szó szerint, mert az elit angolban is használatos kifejezés.) Amikor megkérdeztem, hogy X miért nem szellemi foglal­kozásúnak vallja magát, Y pe­dig miért nem tulajdonos pol­gárnak, vagy még egyszerűb­ben tőkésnek, akkor sokaktól kaptam egybehangzó választ, ami nyilván éppen ezért tipi­kus is, meg igaz is. Ismerőseim és barátaim azt fejtegették, hogy a nemzeti független­ségért vívott hosszú küzdelem­ben magától értetődővé vált, hogy mindazok, akik az élet különböző útjain eljutottak a műveltség bizonyos magasla­taira, szinte automatikusan ke­rültek vezető szerepbe a füg­getlenségi mozgalomban. Gaz­dag brahmin családok sarjai csakúgy, nemritkán a legdrá­gább, tehát oxfordi tanulmá­nyokat követően — mint — mondjuk — érinthetetlen csa­ládból származó és a városi szakszervezeti mozgalomban előbb írni-olvasni, később Marxot olvasni is megtanuló emberek. Ez annyira így van Indiában, hogy azok az embe­rek, akik megismerkedésük pil­lanatában rájönnek, hogy eh­hez a bizonyos elithez tartoz­nak, azonnal kötelezőnek tart­ják bizonyos magatartási és érintkezési szabályok betartá­sát, ami engem mindig valami nagyon méltóságteljes szolida­ritásra emlékeztet. Igaza van annak, aki erre ezt mondja, hogy speciális vi­szonyok különleges terméke ez az elit-öntudat. Annak is igaza van, aki emlékeztet azokra a nyilván meglévő osztályhatá­rokra eme eliten belül, ame­lyek a tulajdonviszonyok ter­mészetes következményei. Még­is hadd minősítem roppant erkölcsi értéknek ezt az elit­tudatot, amely igazolását, egy­ben azonban normatív szabá­lyozóit is a műveltségből ere­dezteti. Körülbelül olyan módon, mintha egy magyar kisváros­ban a patikustól a pedagógu­sokon át az orvosokig és az ag­rárértelmiségig, továbbá a köz- igazgatás magasabb kvalifiká- ciójú funkcionáriusáig min­denki eleve úgy viselkedne, hogy magatartásának a moz­gatórugói között mindig fel­lelhetők lennének a nemzet szolgálatának az elemei. Ez a követelmény a mi tár­sadalmunkban mindazokkal szemben, akik szellemi tevé­kenységből élnek — képtelen­ség. De nem volna-e itt az ideje kialakítani egy olyan légkört a legjobbak között, amelyre viszont az volna a jel­lemző, hogy értelmiséginek ön­maguk soraiból csak azt te­kintenék, aki a hétköznapok ügyeihez is úgy közelítene, hogy magatartásából kitűnne: közügyet intéz, közszolgálat­ban ven. Akkor is, ha őt ma­gasabb jövedelemre törekvés nem kevésbé mozgatja, mint mindannyiunkat. Idestova számbeli fölényben lesz az iskolázottaknak az a része, mely a felszabadulást követően született és vált szel­lemi munkássá. Róluk már cfapos okunk van úgy gondol­kodni, hogy ők voltaképp a munkások és parasztok küldöt­tei az emberi tudás magasabb szféráiban. Cáfolható-e, hogy ehhez a társadalmi státushoz valamivel különb és elkötele­zettebb magatartási normák­nak kellene tartozniok, mint amilyenekkel manapság az esetek túlnyomó többségében találkozunk? A kis stílű kaszt- szellem, mely szerint a patikus több mint az állatorvos, a mérnök inkább ember, mint a pedagógus, a köztisztviselő az „más” — és így tovább; a fa­lu, a szűkebb szomszédság be­vett szokásai szerint. H olott — s a legfőbb érv az egyes ember men­talitásának kötelező megváltoztatása mellett éppen ez — nincs ma ebben a társa­dalomban olyan feladat, mely­re — a tudomány nyelvén szól­va — ne az lenne a jellemző, hogy interdiszciplináris. Ma­gyarán: különböző szellemi szférák munkásainak együttes, egymásra támaszkodó, egy­mást kiegészítő és továbblen­dítő cselekvésre van szüksé­günk. Elkötelezett és előrete­kintő magatartásra. Az igazi értelmiséget jellemző kiállásra. Hajdú János Magyar-görög kormányfői tárgyalások Athénban Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, aki Georgiosz Rallisz görög miniszterelnök meghívására hétfőn este érke­zett Athénba, kedden délelőtt megkezdte hivatalos program­ját. Először a főváros centru­mában lévő Szintagma (alkot­mány) térre hajtatott, ahol ko­szorút helyezett el az ismeretlen katona emlékművén. Az ünne­pélyes aktus után a külügymi­nisztérium épületében megkez­dődtek a hivatalos maqyar— görög kormányfői tárgyalások. Megvan a lehetőség a két ország politikai és gazdasági kapcsolatainak fejlődésére magyar—görög gazdasági, ipa­ri és műszaki vegyesbizottság létrehozását, mivel az államközi kapcsolatoknak ez a formája általában igen jó keretet te­remt a mindkét fél számára köl­csönösen előnyös együttműkö­désre. A kormányfői tárgyalások szerdán folytatódnak. Kádár János fogadta a Svéd Baloldali Párt- Kommunisták elnökét Kádár János, a Magyar szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára ked­den, a K. B. székházában fo­gadta Lars Wernert, a Svéd Baloldali Párt — Kommunisták elnökét, aki üdülésen tartózko­dik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón jelen volt Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt IX., rendkívüli kongresszusa A képen: a megnyitó ülésen a küldöttek az Internacionálét éneklik Kania terjesztette elő Bizottság beszámolóját Lázár György és Georqiosz Rallisz félórás négyszemközti megbeszélése utón a plenáris táravaláson a két kormányfőn kívül Veress Péter külkereske­delmi miniszter, Juhász Adóm ioari minisztériumi államtitkár, Bajnok Zsolt államtitkár, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke, Kovács Gyu­la. az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes és Do­bos István athéni magyar nagy. követ, illetve Arisztidisz Kalan- cakosz kereskedelmi miniszter, Geo'rgiosz Szufliasz együttmű­ködési minisztériumi államtitkár, Theoharisz Rendisz külügymi- nisztériumi államtitkár, Laza- rosz Mihail ipari és energiaügyi államtitkár, valamint Szpirosz Hriszoszpathisz, Görögország budapesti nagykövete vett részt. A mindvégig szívélyes, őszin­te légkörű tárgyaláson orszá­gaink kétoldalú kapcsolataival foglalkozva leszögezték: a ma­gyar—görög viszony jó példá­ja annak, hogy a különböző társadalmi berendezkedésű és különböző szövetségi rendszer­hez tartozó országok is egyet- érthetnek a nemzetközi helyzet számos alapkérdésében és együttműködhetnek a politikai, a qazdasági és a kulturális élet számos területén. A tárgyaló fe­lek megállapították, hogy a po­litikai kapcsolatok zavartalanul fejlődnek, azokat nem terhelik lényeges megoldatlan problé­mák és jó alapot nyújtanak ak­tívabb együttműködéshez a nem. zetközi helyzet javítása vagy legalábbis romlásának meg­akadályozása érdekében. Fő figyelmüket a gazdasági kapcsolatokra fordították. Egyet­értettek abban, hogy noha a kétoldalú kereskedelmi forga­lomnak a 70-es évek második felében elért dinamikus fejlő­dése tavaly megtorpant, idén pedig visszaesésével kell szá­molni, ez remélhetően csak át­meneti csökkenés és meg lehet találni mind az árucserében, mind a kooperációkban azokat a területeket, újabb hatéko­nyabb módszereket, amelyek ré. vén Görögorszóq közös piaci tagsága mellett is mindkét or­szág érdekeinek megfelelően bővíthetők a magyar—görög gazdasági kapcsolatok. Ezek konkrétabb lehetőségei­ről, formáiról a magyar minisz­terelnök kíséretében levő sze­mélyiségek a nap folyamán köz­vetlenül is tárgyaltak görög partnereikkel. Az MTI tudósítójának értesü­lése szerint a magyar küldött­ség igen hasznosnak tartaná Stanislaw a Központi Kedden délben a varsói tu­domány és kultúra palotájának kongresszusi termében megkez­dődött a Lengyel Egyésült Mun­káspárt kilencedik, rendkívüli kongresszusa. A délelőtti munkaülésen a küldöttek megválasztották a kongresszus elnökségét, titkár­ságát és egyéb munkaszerveit. A küldötteknek azonban nem sikerült megállapodniuk a Köz­ponti Bizottság első titkára megválasztásának módjában és idejében. A küldöttek elénekelték a lengyel himnuszt, majd az In- ternacionálét. Ezt követően Sta­nislaw Kania, a LEMP KB első titkára emelkedett szólásra. Bevezetőben emlékeztetett arra, hogy közeleg Lengyelor­szág újjászületésének 37. év­fordulója, s az elmúlt három és fél évtizedben olyan ered­mények születtek, amelyekre a jelenlegi nehézségekből való kiút keresésében építeni lehet. Jelenleg azonban - mondot­ta — „heves ideológiai és po­litikai osztályharc folyik a ha­talomért, országunk arcula­táért, helyéért és orientáció­jáért a nemzetközi küzdőtéren. Szaporodnak az ellenforradal­mi jelenségek, szélesedik a gazdasági válság, lazul a köz­fegyelem, s mindez az állam létét veszélyezteti, s napirend­re tűzi a nemzet megmentésé­nek feladatát". „Ezt az állapotot haladékta­lanul meg kell változtatnunk, el kell hárítanunk a veszélye­ket, s az országot az eredmé­nyes szocialista fejlődés útjára kell vezetnünk" - hangsúlyoz­ta Kania, majd emlékeztetett arra, hogy a népi Lengyelor­szág nem először él át politi­kai megrázkódtatásokat, ame­lyeket az esetek többségében „az állam vezetésének hibái okoztak". Elemezte a múlt nyá­ron kirobbant válságot, és he­lyesnek mondta, hogy a párt már a társadalmi konfliktus legélesebb szakaszában meg­értette: „Nem a szocializmus, hanem annak torzulásai ellen” tiltakoztak az emberiek. A vál­ság fő okának azt az ellent­mondást nevezte, „amely a 70- es években keletkezett és egy­re mélyült a rohamosan fejlő­dő termelőerők, másrészt a vál­tozatlan vezetési és gazdaság­irányítási rendszer között". Az ország mértéktelenül eladóso­dott, túltengtek a beruházá­sok, csökkent a nemzeti jöve­delem, a piacon nagyarányú egyensúlyhiány,- a gazdasági életben nagyméretű infláció keletkezett. Mindehhez hozzá­járult még az élelmiszerkészle­teket csökkentő hibás mező- gazdasági politika. Ezen a talajon alakult ki a társadalom elégedetlensége, amelyet kihasználtak a szocia­lizmus ellenségei, többek kö­zött az olyan csoportosulások, mint a KOR és a Független Lengyelország Konföderációja. Tevékenységüket nyugati fel­forgató központok is támogat­ták. A pártban, annak vezető szerveiben megsértették a le­nini elveket és a demokráciát. A múlt nyári eseményeket kö­vetően jelentős személyi vál­tozások történtek, egyben meg­kezdődött a párt és az állami szervek hibás működési me­chanizmusainak kiküszöbölése, a szocializmus alapvető értékei­nek helyreállítása. Ezt a Köz­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom