Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-04 / 151. szám
1981. június 4., csütörtök Dunántúlt Tlgplo 3 Pedagógusok és a közművelődés G árdonyi Gézától származik az a közismert hasonlat, mely szerint a tanító olyan, mint fáklya, amely másoknak világol, miközben önmagát fogyasztja. Gárdonyi maga is néptanító volt, évekig tanított dunántúli kisiskolákban. Ha valaki, akkor ő igazán tudta, mit jelentett fáklyának lenni a hajdani világban. De még a két világháború között sem volt könnyű a falusi tanitó sorsa. Fáklyának lenni azt jelentette, hogy ő a kultúra egyedüli letéteményese a falubon. És a szegény emberek dolgainak önkéntes ügyvivője. Még a fel- szabadulás után is hány és hány tanítóra hárult ez a szerep! Idősebb pedagógusoknak ma is fölcsillan a szemük, ha a 25—30 évvel ezelőtti falusi éveikre emlékeznek vissza: „Azok voltak az igazi idők . . . Ott, az isten háta mögött váltam igazán emberré ...” Kétségtelen, hogy azóta nagyot változott a világ. Szocialista alapokra fektettük a közoktatást, kiépítettük a művelődési otthonok, közművelődési könyvtárak, mozik hálózatát, ezek segítségével az ország legkisebb falvaiban is megteremtettük az iskolán kívüli művelődés lehetőségét. Társadalmunk figyelme az utóbbi esztendőkben erőteljesen a köz- művelődés továbbfejlesztése felé fordult. Párthatározat is született a közművelődési tevékenység fejlesztésére, a parlament pedig négy évvel ezelőtt közművelődési törvényt fogadott el. Napjainkban a közművelődési tevékenység alapvető feladatai az állomra hárulnak. Állami feladat lett a közművelődési ellátás megteremtése, szervezése, a tevékenység irányítása. A pedagógus ehhez elsősorban azzal járulhat hozzá, hogy felkelti növendékeiben a folyamatos önképzés, az életfogytig tartó művelődés igényét. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy részt vegyen másfaita — oéldául a művelődési ház égisze alatt folyó — közművelődési tevékenységben. Már csak azért is, mert az iskolák és a művelődési házak nem egymás melletti, hanem egymásra utalt intézmények, még akkor is, ha a gyakorlat itt-ott ellentmond ennek a követelménynek. Akkor telnek meg igazán élettel a művelődési házak, ha nemcsak a tanulóifjúságnak, hanem o felnőtt korosztályoknak is tudnak okos, vonzó programokat kínálni. Ez korántsem könnyű vállalkozás, mert nem elegendő hozzá a rutinmunka, például a futószalagon gyártott ismeretterjesztő előadások beiktatása1, vagy az innen-on- nan érkező kulturális haknicsoportok negvedévenkénti szerepeltetése. A szabad idő megnövekedése következtében újabban nemcsak a városi, hanem a falusi művelődési házakban is mind nagyobb szerepük van a kötetlen, kis létszámú összejöveteleknek, a különböző szakköröknek, tanfolyamoknak, klubfoglalkozásoknak, amatőr művészeti csoportoknak. Mindez sok munkával jár, s bizony nagy szükség van a pedagógusok szakértelmére, segítségére. Mégis gyakran hallatszik ellenvetés, hogy napjainkban tel* jesen fölöslegesek a hagyományos közművelődési erőfeszítések, hiszen a felgyorsult információáramlás korszakában a közművelődési hálózat nem lehet versenytársa az újságoknak, a rádiónak, s kiváltkép- oen nem a televíziónak. Valóban így volna? Aligha, hiszen számos faluban nem konganak az ürességtől a művelődési házak. Azokon a teleDÜléseken, ahol pezsgő élet tölti meg a kultúrházat, ott a televíziónak sincs korlátlan hatalma az emberek esti órái fölött. Az ilyen helyeken nem csupán egy-két hivatásos népművelő ügybuzgalmán múlik a siker, hanem a helybeli értelmiséaiek, mindenekelőtt a pedagógusok részvételén is. Közművelődési törvényünk a műveltség terjesztését nem csupán a pedagógusoktól várja, hanem az egész közösségtől. Az értelmiségnek így is megtisztelő kötelessége marad, hogv szakmai, világnézeti és politikai felkészültséaét hasznosítsa a közművelődés érde: kében, hogy ezáltal maga is gazdagodhassék a termelő- munkát végző emberekkel létesített kapcsolatban. Ismerve a tanítók és a tanárok társadalmi elkötelezettségét, ebben meg is nyugodhatnánk a jövőt illetően, ha nem rémlene föl előttünk a tanyák és a néhány-száz lelkes apró falvak lakosságának helyzete. Az ország településszerkezetének átalakulása együttjár az iskolák körzetesítésével, és így nemegyszer falvak százai maradnak értelmiségiek nélkül. Keresni és találni kell olyan forrásokat, hogy ez egyben ne jelentse a települések számára a közművelődés nélkülözését is. Hálátlanul nehéz, mégis jövőt formáló, s egyszer talán erkölcsileg is méltóságképpen elismert össztársadalmi igény ez elsősorban pedagógusaink iránt — akikre ezekben a napokban, közelegvén június első vasárnapja — fokozott tisztelettel és megbecsüléssel tekintenek diákok és szülők, falun, városon egyaránt. P. Kovács Imre Alapvető állampolgári jogunkat, egyben kötelezettségünket fogalmazza meg az az 1962. évi, 13. számú törvényerejű rendelet, mely előírja, hogy a tankötelezettség a gyermek 6. életévének betöltésétől számított 10 tanévre terjed ki. Ez idő alatt a nyolc osztály elvégzésével minden magyar állampolgárnak el kell, el kellene sajátítania az alapműveltség elemeit, továbbá világnézeti, politikai, erkölcsi szempontból készen kell állnia a társadalmilag hasznos munka elvégzésére és a középfokú tanulmányok folytatására. így fogalmaz tehát a törvény, melynek baranyai teljesítése szerepelt legutóbb a megyei tanácsülés programján. Az iskola ügye ugyanis már rég nemcsak a pedagógusok, szülők, az oktatásügy problémája. Nemcsak azért, mert hazánkban egymillió gyermek jár iskolába, és a közvetlenül érdekeltek száma eleve "ilyen jelentős nagyságrendben mérhető. Nemcsak azért, mert a gyermekek iskoláztatásának lehetősége jelentős módon befolyásolja a társadalom közérzetét, hanem azért is, mert erre épül a jövőnk. Hangozzék ez bármily patetikusan, erről van szó. Hogy az oktatásügyön kívül mennyire érdekelt ez. ügyben számos más szféra is, kitűnik, ha csak arra gondolánk, hogy Baranyában 8 ezer az analfabéták száma, és megyénkben mintegy 35 ezer embernek nincs meg az általános iskolai végzettsége. Hogy a hiányos műveltség, vagy fogalmazzunk pontosabban, a kul- turálatlanság milyen károkat okoz, azt nemcsak egy gyenge jegyekkel teli iskolai bizonyítványból olváshatjuk ki, hanem a kallódó fiatalok statisztikáiból, és mindenütt, ahol csak nemtörődöm mód- elvégzett munkával találkozunk. Ünnepélyes este a pécsi József Attila Művelődési Házban A dunaszekcsöj táncegyüttes és a Délszláv Általános Iskola táncegyüttese Megjelent a Somogy harmadik száma Bertók László Holdudvar című versével kezdődik a Somogy megyei Tanács kulturális folyóiratának májusjúniusi száma, melynek gazdag Irodalom, művészet rovatában Czigány György, Papp Lajos, Erdélyi Sándor, Benke László, Simon Ottó, Grain András, Szirmay Endre, Ihász-Kovács Éva, Zsi- rai László, Garai István, Madár János és Gyarmathy Irén legújabb verseit olvashatjuk. Bencsik András novellája a Legenda mellett Thiery Árpád Gerzson és Trepovszki cimű regényének egy különös hangulatú részlete kapott helyet a rovatban. Németh László születésének 80. évfordulójáról emlékezik meg a lap Fethő Bertalan tanulmányával. Milyen a bogiári szőlő? a cime Laczkó András szociográfiai tanulmányának. Ezzel az Írással indit cikksorozatot a lap a Balaton- boglári Állami Gazdaságról. A Balatonról szóló írások között beszélgetést olvashatunk Somogyi Józseffel, Szeretnék egy művészképzőt címmel. A hetvenes évek irodalma volt a tárgya a Zágrábi Írószövetség nemzetközi konferenciájának, amelyről Somlyó György felszólalását közli a lap. Az igen gazdag kritikai rovatban többek között Sipos Csaba ismertetését olvashatjuk Tüskés Tibor Szülőföldünk, a Dunántúl cimű könyvéről. A kultúra, az egyes ember kulturáltsága, amit alapszinten az általános iskolában sajátíthatunk el, tehát már reges rég nem „bokréta a kalap mellett", hanem szinte konkrét termelőerő. Nem a szaktudásban van a hiba, például ott, ahol műszaki hibákkal tele adnak át egy lakóházat — hanem a munkavégzők általános kul- turálatlanságában. Ezt bizonyítja számos felmérés, és ezernyi tapasztalat. Mindezzel pedig egy gyorsuló gazdasági, társadalmi fejlődés közepette kell szembenéznünk, olyan korszakban, amikor a közvetlen napi munka és a világpolitika alakulása is nap mint nap éles kihívásokat intéz az egyén és a közösség felé. Tud-e minderre a kérdezett válaszolni? Érzik-e mindenütt az iskolával kapcsolatos felelősségüket a fenntartó tanácsok, az építkezések, felújítások bonyolítói, kivitelezői? Hegyei néptáncfórum----- ------- V ------------------------------------------------E g ész estét betöltő, változatos, érett műsort láttunk május utolsó szombatján a baranyai és pécsi felnőtt, illetve gyermektáncegyüttesektől. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy ezt a programot — persze kisebb változtatásokkal — utaztatni lehetne és kellene is legalább a szomszédos megyékbe. Csak sajnálhatja a háromszáz meghívott vendég távolmaradó nagy többsége, hogy kihagyta ezt az estét, mert teljes képet kaphatott volna a baranyai amatőr néptáncmozgalom jelenlegi állapotáról. A nézőtéren sokan voltak, de főként egymásnak szurkoló, vagy egymás teljesítményére kiváncsi táncosok — ez is nagy dolog! — valamint hozzátartozók, a mozgalommal szimpatizálók. Érdemes elgondolkodni ezen a „hivatali” érdektelenségen, amely, sajnos, egy kicsit a műfaj lekezelésének is felfogható. ■ « —----------------------------------------------------------------------------------Ami pedig a látottakat illeti: a Megyei Tanács művelődés- ügyi osztálya, az SZMT és a Megyei Művelődési Központ által rendezett megyei bemutatón kilenc felnőtt és négy gyermektáncegyüttes lépett színpadra. Többen nem jelentkeztek vissza a felhívásra, egy csoport viszont, a mohácsi Marek Szak- középiskola táncegyüttese adminisztratív hiba folytán nem kapott meghívót. Ezért nagy kór, mert Filákovity István együttese nemrégiben már a Fisükonon is bizonyította képességeit. Fussuk át röviden a látott produkciókat, hozzátéve azt, hogy két szám alapján nehéz messzemenő következtetéseket levonni az együttesi munka színvonaláról. A mezőny két kiemelkedő együttese ezúttal is a Mecsek és a Baranya Táncegyüttes volt. Bodai József csoportja a Fejér megyei bérestáncokat és a Szatmári táncokat adta elő. A Mecsek fiúgárdája alaposan megfiatalodott az utóbbi 'időben, de öröm volt látni, hogy a 15—16 éves legénykék is egyre felszabadultabban mozognak a színpadon a képzett lánytáncosok oldalán. A BaraAz odafigyelés pedig napjainkban egyre aktuálisabb. Nemcsak azért, mert örömünkre több gyermek kopogtat a következő években az iskolák kapuin, mert a sokasodó gyermekseregnek ma már nemcsak tantermet kell biztosítani, hanem a napközi és a menza is elengedhetetlen része a diákellátásnak. Ugyanígy a gyermekekkel való foglalkozás sem egyedül a pedagógusok dolga. Túl sokat kért, követelt tőlük az utóbbi években a társadalom. A növekvő gyermeksereg, az új tantervi reformok adta feladatokkal elsősorban nekik kell megküzdeniük. A nevelés feladatában viszont minden eddiginél nagyobb szerepet kell magára vállalnia a családnak, intézményeket tekintve pedig a közművelődés, a sport különféle szervezeteinek. Hiszen gyermekeink jövője a tét. Gállos Orsolya nya Bognár József Accelerando és Vidákovics Antal Bunyevác táncok című koreográfiáját mutatta be a fórumon. Mindkettő szép, érett produkció, jól együtt van most a Baranya. A Bunyevác táncokat méltán jutalmazta testületi díjjal a szolnoki nép- tóncfesztivál zsűrije. E két együttes mögé felzárkózni látszik a pécsi KISZÖV Tánc- együttes, amelynek új vezetője, Molnár János, új szemléletet ültetett el a táncosok között: fegyelmezett, a néptáncot előtérbe állító előadásmód jellemezte mind a Kelet-baranyai táncokat, mind a Silladrit. (Mindkettő Tímár Sándor koreográfiája.) Fél éve dolgozik együtt a megújult KISZÖV, de ha ezt az utat követi, még nagyon sok szép percet fog szerezni a pécs-baranyai közönségnek. Igen jó benyomást tett a nézőkre a dunaszekcsői Művelődési Ház táncegyüttese, amelyet Hetényi Ádámné vezet. Nagy Albert szegedi koreográfus két számát mutatták be, a Duna menti karikázót és a Széki táncokat. Szép volt a kari- kázó — hiába, a Duna mentén élnek a szekcsőiek — a széki táncrend viszont hosszú. (Az igazsághoz tartozik, hogy talán még egyetlen olyan széki koreográfia sem készült Magyarországon, amelyik maradéktalanul át tudta volna adni a széki táncok egységét, eleganciáját, de úgy, hogy a néző türelemküszöbét ne lépje át.) Három, nagyjából egy színvonalon álló együttest kell még bemutatni az iskolai csoportok előtt: a Vasas Izzó, a Puskin Művelődési Ház és a Pollack Mihály Műszaki Főiskola táncegyüttesét. A műszaki főiskolások — Grünwald Péter vezetésével — a magyarbődi karikázó eredeti anyagát és dél-dunántúli ugrások koreográfiáját vitték színpadra. A látottak minősítése gondolkodási időt kíván, ugyanis ha produkciójukat az előbb felsorolt együttesekéhez kellene hasonlítani, a legmegfelelőbb kifejezés a „derék helytállás" volna. Ez az együttes a néptáncmozgalom perifériáján működik, aminek számos objektív oka is van. Sajnos a Vasas és a Puskin ásatag számokkal jelentkezett, mintha az ötvenes-hatvanas évek óta egy lépést sem haladt volna előre a néptáncművészet szekere. Molnár István, Oskóné, Sajti Sándor immáron klasszikusnak számító műveit láttuk viszont a színpadon, változó színvonalú előadásban. E két együttes tehetséges táncosait, muzsikusait és vezetőit jobban kellene segíteniük a megyei szakembereknek, hogy rátaláljanak a néptáncmozgalom újabb csapásaira, s végleg mellőzzék a korábbi évtizedekben még haladó, de ma már divatjamúltnak számító színpadi megoldásokat. A középiskolás korosztályt a pécsi Leöwey Gimnázium német tánccsoportja és a pécsi 500-as Szakmunkásképző Intézet táncegyüttese képviselte. (Vezetőjük Heil Helmut, illetve Konrád László.) Az előbbiektől két szép, ízléssel előadott német táncblokkot, az utóbbiaktól két párra redukált méhkeréki táncrendet láttunk. A leöweys- ták tetszettek jobban, előadásukban kevesebb volt az esetlegesség, mint a szakmunkás- képzőnek a két mecsekes fiúra épülő számában. Ahogy mondani szokták — s a közhely most is ide illik — üde színfoltja volt a bemutatónak a pécsi 39-es dandár úti iskola kisdobos és úttörő tánc- együttesének Wéber Béláné, illetve Tóth Pálné művészeti vezetésével előadott produkciója. Süss ki nap címmel Laknerné Brückler Andrea ormánsági gyermekjátékait vitték színpadra a kicsik, míg az úttörők Bodai József Játsszunk is! című koreográfiáját táncolták el. Ez a két együttes jól példázza, hogyan kell a gyermekeket már egészen kis korban a táncban is a minőségre tanítani. Elsősorban az újszerűségével lepte meg a közönséget a dunaszekcsői gyerekek Mondóka című játéka, amelyet György- falvay Katalin koreográfiájában állított színpadra Hetényi Ádámné. A doromb és különféle ritmushangszerek kíséretével előadott szám igazán akkor sikerült volna jól, ha nem csetlik-botlik a ritmus, és nagyobb az összhang a táncosok és a muzsikusok között. Szép, egységes volt a pécsi Délszláv Iskola Lukács Szaniszló által vezetett táncegyüttesének Mo- mácsko-kolója; ügyesek voltak a fiúk, különösen a legapróbb szőke legény, aki virtuozitásban felnőtt délszáv táncosokat is lekörözött volna. Mindent összesítve tehát, tanulságos és emellett „fesztivól- szagúan" ünnepélyes este volt május 30-án a pécsi József Attila Művelődési Házban. A rendezőknek csupán egy apróságra szeretnénk a figyelmét felhívni: mivel a nézőtéren nemcsak szakemberek ülnek, hasonló alkalommal jó volna, ha a műsorközlő bemondaná a számok szerzőit és az együttesek vezetőinek a nevét is. Ehhez persze az kell, hogy legyen más, újabb alkalom. Ebben: s a város közművelődésének alakításában érdekelt szervek nagyobb figyelmében őszintén reménykedünk. Havasi János Tankötelezettek