Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-08 / 155. szám
Hol vagytok régi pécsi cégérek?... Hogyan tovább amatőr képzőművészek? A XI. országos amatőr képző- és iparművészeti kiállításhoz kapcsolódóan, országos tanácskozást tartottak szombaton és vasárnap az amatőr képző- és iparművészeti mozgalom helyzetéről a diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A tanácskozáson, amelyen mintegy 300-an vettek részt, több javaslat hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a három évenként megrendezésre kerülő országos kiállítások mellett még ilyen fórumok szolgálhatnák a mintegy 7000 amatőr ' festő- és iparművész számára a közlés lehetőségét. Többen szóvá tették a műhelyekben folyó csoportmunka szerepét is, a vizuális látásmód formálásában, A kétnapos tanácskozás legfőbb tapasztalataként azt ösz- szegezték, hogy az amatőr képzőművészeti mozgalom számára kialakított forma, az Amatőr Képzőművészek Országos Tanácsa megtalálta a helyét a magyar szellemi életben. Négyen készülnek az útra Tutajjal a Fekete-tengerig Négy baranyai fiatalembert hosszú éveken keresztül nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy végig hajózik Európa országokat összekötő portalan országútion, a Dunán. S jóllehet, már családot alapítottak, mégsem mondtak le a számtalan izgalmat ígérő kirándulásról. Sőt, rábeszélték feleségeiket is a hosszú kalandra, ám ők a gyerekek miatt lemondták a tutajozást. így a négy fiatalember: Jozifek Ernő, Solt László, Solt Ferenc és Varga Béla immár magukra maradva kezdhettek hozzá a tervek elkészítéséhez és kivitelezéséhez. Műszaki emberek lévén maguk kezdtek hozzá a tutajépítési tervek elkészítéséhez. Hulladékfa és szerelvények csomagolására használt hungarocelldobozok felhasználásával tervezték meg a 775 centiméter hosszú és 190 centiméter széles, elől hegyes orrban végződő, motorral, vitorlával és evezőkkel ellátott tutajt. A tervek és a szerelvények elkészítése után most fogták hozzá a tutaj összeszereléséhez, amit majd nagyobb részenként szállítanak Mohácsra, ahonnan július végén indulnak Újvidék, Belgrad a Kazán-szoros, a Vaskapu, Vidin, Russze étintésével Brailáig vagy Ga- lacig. Onnan - háromhetes út után - vonattal térnek vissza Pécsre. k. fA választ legföljebb találgathatjuk ... Annyit tudunk — századfordulós pécsi városképekből, levelezőlapok nyomán —, hogy voltak a belvárosban nagyon szép, már akkor is régi céhtáblák, üzleti, kocsmai cégérek. Utcára lógatott rámás csizma, arany kakas, három egér; kehelyre tekerődző kígyó — mindez öntöttvasból. És mennyi fantáziával, mennyi ötlettel! ... Kovácsoltvas műremekek őrzik a hajdani céhek, vendégfogadók és kiskocsmák emlékét, ma már jobbára csak a múzeumokban, sajnos. (Sopron példája szinte az egyetlen, ahol • a régi házakkal a régi cégtáblákat is átmentették.) Ezek a cégérek nagyon szépek. Többségben iparművészeti alkotások, érthetően. A fogadós, a mester, a gazda, üzlettulajdonos számára valaha létérdeket jelen- Múlt századi gazdálkodási eszközök és mesterségek szerszámai, öntöttvasból. Egykorú vaskereskedő-cégér — ma belső disz a szegedi Alabárdosban. Fotó: Nagy László Már húszán távoznak a pécsi színháztól Milyen céllal mennek el? Egy hónapja, május 9-én beszámoltunk arról, hogy a Pécsi Nemzeti Színházból 17 különböző életkorú művész távozik, s helyükre 12 szinte kizárólag fiatal jön. A búcsúzok száma azóta tovább gyarapodott: balettesekkel, vagy a már korábban felmondott Tóth József műszaki vezetővel együtt elérte a húszat. Megkérdeztünk néhányat a búcsúzok közül: mit vár új színházától? Gyöngyössy Katalin, a remek Ibsen-hősnő, a Győri Kisfaludy Színházba megy: — Nem anyagi, és nem földrajzi okok vezetnek. Fizetésem annyi lesz, mint Pécsett lett volna, s Győrből előadás után, fáradtan hazakocsizni, szinte ugyanolyan, mint Pécsről. De úgy érzem, hogy Győrben lehetséges a művészetközpontú, kollektív alkotó munka. Enélkül a színész fuldok- lik. Ennyi az egész! Ilj. Kömives Sándor 14 év után távozik a város színházától. Hernádi Gyula híres Falanszter-ének előadásában — mellyel a Dunántúli Színházak Fesztiválján, Pécs egy híján valamennyi díjat elhozta — ő játszotta a később megölt néger rabszolgát, avagy Csák Gyula Teréziájában az övé volt a kivételes lelki fejlődést felrajzoló ügyészalakítás. Most a szolnoki Szigligeti Színházba megy: — Elsősorban a szolnoki rendezőgárda után vágyom. Igen vonz például Paál István emberi, művészi és színházvezetői egyénisége, de rendezői fejlődésével Szurdi Miklós is húzza Szolnokra a színészeket. Fizetés? Lakás? — Nem tér el a pécsitől, sőt, lakásunk kisebb lesz. Feleségem, Horváth Irén balettáncos, a táncról mond le, mivel ott nincs balettegyüttes, s ezért rendezőasszisztens lesz majd. A legfontosabb: Szolnokon jó a társulat hangulata. Ezért arra számítok, hogy ebből a jó hangulatból jó alkotói közérzet is lesz, ahol csak a művészet dönt. A Sinkovits-család egyik ifjú tagja: Vitay András, a most alakuló nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja lesz: — Lakásviszonyaim változatlanok maradnak, de 60 kilométerrel többet kell majd utaznom. Ráadásul színházi múlt nélküli, alföldi tájon kell színházkultúrát teremtenünk. Olyan színház után vágyom, ahol minden színészcsoport egyenlő, s ez a szereposztás elve is. Bozóky Istvánnal, a szinész- igagatóval arra törekszünk majd valamennyien, hogy egyenlő alaphelyzeteken senkik sé uralkodhassanak el. Példaképem Balczó András, az ő hitét és az ő hitelét szeretném viszontlátni színházi közösségben. Több távozó művésszel is beszélgetve, elég általános a vélemény: Nógrádi Róbert igazgatóval önálló intézkedéseiben emberileg, művészetileg és vezetői vonatkozásban egyetértettek, tőle, de legfőképpen a várostól, a közönségtől jó emlékekkel búcsúznak. Földessy Dénes Kalaposmester cégtáblája a Jókai u. 3. alatti boltíves kapualjban Fotó: Erb J. zök (a vasalótól a csikótűzhelyen át a kávépörkölő serpenyőig) szép, vöröses fényű puhafából kifaragva. Felirat az alján: „Mintázta Jiratko A. (Pécs)". (A bajai múzeum kutatott az ismeretlen mester után, de neve a levéltár mesterlistáján nem szerepel. Valószínűleg szlavóniai mesterről lehet szó. Ha valaki tudna róla, ezúton kérjük, értesítse szerkesztőségünket vagy a bajai múzeumot.) S egy másik felirat: „Öntötte Ganz és Tsa, Bp." Vagyis egy öntöttvas cégér famintája ez az egyedülálló faragvány. Bajai vaskereskedő üzletében raktárajtó és belső cégér volt. Az államosításkor (vagy már előtte?) valaki Szegeden megvásárolta, majd a szegedi múzeum gondozásába került. Miután a „Gyújtsd a vasat és a fémet / Ezzel is a békét véded!" versike lázában kis híján beolvasztották. Jelenleg — mivel reklámcélokra senkinek nem kellett — a szegedi Alabárdos étterem borozójában látható — pusztán díszítőelemként. De hogyan állunk cégér-ügyben Pécsett? A régi szép darabok nyilván vannak még valahol. Padláson, sufnikban, anélkül, hogy esetleg gazdájuk is tudna róluk vagy muzeális értékükről. A pécsi Janus Pannonius Múzeumnak mindössze 3 van a birtokában. Egy fűszer- bolt-cégér a XVIII. század első harmadából; egy kocsmai cégér, amely öntöttvas növénykoszorút és kosárból kibuggyanó hatalmas szőlőfürtöt ábrázol s egy jókora kulcs, egy lakatos cégére a múlt századból. Használatban Pécsett csupán kettőről tudnak. Az egyik a húsüzemmel átellenben, a felüljáró jobb oldalán Piskur György lakatosműhelyén látható; a másik nemrégen került a helyére a Jókai téren. Kalapos mester cégére. Szép, ötletes, illik a tér hangulatához, és őrzi a szecesz- szió vonásait is. S az ismert elefánt is kikerül majd a helyére a tömbrekonstrukció után, ezzel vége is a sornak. Egyelőre. Örömmel hallottuk ugyanis, hogy szakemberek városi tanácsi megbizásból régi cégérek után kutatnak s a meglevőkről vázlatokat is készítenek, hogy azokat rekonstruálni, illetve régi minták alapján újakat öntetni lehessen. Ezek Pécs város két sétálóutcájában, a Sallai és a Kossuth Lajos utcában kerülnének üzletek és kisipari műhelyek fölé. A két régi utca Lakatos cégtábla a Siklósi úti felüljáró mellett tettek. A vásárló, a postakocsi utasa, az elfáradt vándor vagy a szomjas polgár messziről észrevehette és igencsak szaporáz- ta a lépteit a cégér láttán. S mivel a kereskedőnek valaha — a vevő becsalogatásán túl — elsősorban az volt a létérdeke, hogy eladjon, a reklám, a tetszetős cégér az üzletbelsőből sem hiányozhatott. Ha valaki betér a bajai Türr István Múzeumba, igencsak megakad a szeme a bejáratnál egy hatalmas, jó 3x3-as fafa- ragványon. Olyan, mint egy szárnyas ajtó. Egyik oldalán a múlt század különböző kisiparos-mesterségeinek jellegzetes szerszámai, másik oldalán a századfordulón is használt konyhai edények, háztartási eszköhangulata valóban az ódon cégérek sorával lehet majd teljes. Jó lenne, ha ez a szép terv mielőbb megvalósulhatna. Wallinger Endre Matuzsálem az országutakon Hát te? — néztem csodálkozva az öreg masinára. — Miféle utakon jutottál ide? Fekete volt, méltóságteljes, erősnek tűnt és kényelmesnek. Az orrán ugyan ott volt a tábla: VIZSGÁRA, de ez tulajdonképpen két okból is mellékesnek tűnt: egyrészt megjárta már a „hadak útját" — szó szerint véve, hiszen átvészelte a II. világháborút is —, másrészt azért, mert — mint utóbb megtudtam —, átment már a vizsgán az öreg M. A. G.- gyermek, a régi autók e jeles baranyai képviselője, az 1638 köbcentiméteres MAGOSIX. Mégpedig szigorúan véve minden előírást, természetesen semmi engedményt sem adva a kornak. Több mint léi évszázada, 1929-ben került le a gyári szalagról, 281-es sorszámmal. Most egy lelkes, a munkát nem sajnáló olaszi fiatalemberé. Loschán Ferencé a magyar személygépkocsi-gyártás e matuzsáleme. Egy éve vette az öreg gépet, egy évig minden szabad idejét rááldozta, gumikat szerzett, kényes alkatrészeket esztergályozott, tanulmányozni akarta a Közlekedési Múzeumban az ott lévő példányt, de ott a segítőkészség legkisebb jelét sem tapasztalhatta. Fúrt, faragott, reszelt — egyszóval: új erőt, friss vért öntött az elöregedett MAGOSIX-ba. És most megy a kocsi. Nem sokkal, nem hosszú utakra, de „köhögés” nélkül, rázkódásmentesen, nem több széndioxidot lehelve, mint akármelyik új autó. Szóval tiszteletre méltó. Nem is értem, hogyan tegezhettem le: — Hát te, miféle utakon kerültél ide . . . — mészáros — Perzsaszőnyegek Szekszárdim Akik szeretik az antik perzsaszőnyegeket és eredeti mintájú hímzéseket, érdemes a szekszárdi Béri Balogh Adóm Múzeum emeleti nagytermében vasárnap megnyílt kiállítást megnézniük. Az augusztus 2-ig tartó kiállításon huszonhárom kaukázusi, kis- ázslai és efdélyi — köztük múlt századbeli és több százéves — szőnyegeket, és huszonkét dunántúli régi hímzést szemlélhetnek meg a látogatók az esztergomi Keresztény múzeum világhírű, féltett gyűjteményéből. A Szekszórdon először bemutatott esztergomi műkincsek legnagyobb és legrégibb darabja egy félezer esztendős, kaukázusi örmény, sárkányos szőnyeg, melynek mérete 248x535 centiméteres. Régiségben és szépségben alig marad el ettől a 16, század végén szőtt és csomózott kis- ázsiai arabeszkes usák szőnyeg. Több százéves szőnyegeket mentettek meg a pusztulástól, amiről egykori molyrágósok nyomai tanúskodnak. Valamennyi ritkaság, köztük anatóliai török, karabagh, kazak, moghar\, sírván perzsaszőnyegek és más imaszőnyegek. Ballabás * □tiétföi
