Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)

1981-06-22 / 169. szám

Városfejlesztés J Legelső a lakás Terjeszkedés dél leié, Málomon is túl A héten fogadták el Pécs hatodik ötéves tervét. Emlékeztető, ül: a 11,2 milliárd forintos pénzügyi tervből 6,4 milliárd jut a költségvetési-városüzemeltetési feladatokra, 4,8 mil­liárd pedig a fejlesztési célokra. Melyek is ezek a célok? Legelső a lakás. A terv ösz- szesen 6996 lakás megépítését irányozza elő, aminek mintegy a fele — 3666 — valósul meg állami erőforrásokból, a többi pedig — 3330 - magánerőből. Az elsőszámú építési terület továbbra is Lvov-Kertváros, amely a tervidőszak folyamán dél felé fog terjeszkedni, s ez a 80-as évek második felében még nagyobb hangsúlyt kap, amint az ábránkon is látható. (A nagy számok az építési te­rület szerkezeti egységeit, az alattuk lévő kisebbek pedig a tervezett lakásmennyiséget je­lentik.) A jelen tervidőszakban a 4—5—6 szerkezeti egység épí­tése folyik majd, s előkészítik a hetedik ötéves tervre a 7-8-9 szerkezeti egységet. Pécs tehát a 80-as évek végén túl­nyúlik Málomon. A lakások 54,2 százaléka 1-5 szintes, 45,8 százaléka pedig 6—11 szintes épületekben lesz. A 100 pécsi lakásra jutó családok száma az 1981. január 1-i 119,9-ről 111,2-re, a 100 lakásra jutó személyek száma pedig 314,6-ról 296,5-re csökken — ha a városba áramlás a prog­nosztizált szinten marad. Mi történik a közlekedés te­rén? Mindenekelőtt: megépül az új távolsági autóbuszpálya­udvar — új kapu nyílik tehát az országra —, a Tüzér utcai felüljáró — a terjeszkedő déli városrész nyugati kapcsolatai végre rendeződnek — és be­fejeződik az új 6-os út építése a pellérdi elágazásig. Az áb­rán jelzett területen - az 58-as út mellett — épül meg Lvov- Kertváros új tömegközlekedési decentruma. Egyébként a terv­időszak folyamán a pécsi bel­területi úthálózat kiépítettségi aránya 92-ről 93 százalékra javul. A kereskedelmet, vendéglá­tást illetően idén elkészülnek az előző tervidőszakról áthú­zódó nagy beruházások (étter­mek, Domus Áruház), a továb­bi feladat, hogy Lvov-Kertvá- rosban kiépüljön a teljes ke­reskedelmi hálózat. Ezek révén a városban az egy lakosra jutó kereskedelmi forgalom évi 37.6 ezer forintról 42 ezer fo­rintra emelkedik, az ezer la­kosra jutó üzlettér pedig 505- ről 557 négyzetméterre növek­szik. Folytatódnak a közművesíté­sek. A Duna—II. vezeték kom­lói ágának a megépítése kap­csán megoldódik Vasas ivóvíz- ellátása is. Megépül a mecsek- aljai új szennyvíztelep első üte­mében a Megyeri úti szenny­vízteleppel összekötő csőveze­ték az átemelővel és a finom­szűrővel együtt. Egyébként Pé­csett 92,2-ről 94,1 százalékra nő a közműves ivóvízellátás­ba bekapcsolt lakások aránya és 66,4 ről'70,9-re a közcsator- na-ellátássál rendelkező laká­soké. A Budai városrészben elké­szül az új rendelőintézet I. üteme, s ha mód nyílik ró, indítják a beruházás II. üte­mét, amely a reumatológiát foglalja magába. Új orvosi körzetek létesülnek, s új böl­csődei helyek — 100 bölcsődés- korú gyermekből a jelenlegi 21 helyett 27,6-et lehet majd el­helyezni a város bölcsődeiben. Lvov-Kertvárosban épül egy 150 fős szociális otthon, a Bu- dci városrészen pedig a 120 lakásos nyugdíjasház. Kulturális téren a legfonto­sabb, hogy befejeződik a Ivov- kertvárosi nevelési központ épí­tése és megkezdődik a két szín­ház rekonstrukciója. A munka a Kamara Színházzal indul idén, majd a Nemzeti Színház kupolájának a helyreállításá­val folytatódik, s a hetedik öt­éves tervre áthúzódóan kerül sor a nagy színház teljes fel­újítására. 650 új óvodai hely létesül a városban, s minden 100 óvodáskorú gyermek közül 97.7 járhat majd óvodába. 48 új általános iskolai tanterem, egy új szakmunkásképző inté­zet épül és megvalósul a mű­vészeti szakközépiskola I. üte­me. Üjmecsekalján 45 millió forintért építik fel az új városi Úttörőházat. H. I. Pontos irány Mekka felé fl Kaposvári Húskombináttól a Maszdzsid al Hasám mecsetig E lső hallásra tréfának tűnt, hogy a Kaposvá. ri Húskombinát egy ilyen különleges mérést ren­delt meg a pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat ka­posvári részlegétől: állapítsák meg és jelöljék ki pontosan, merre esik Mekka Kaposvár­tól. Mint kiderült, nem vicces pletykáról van szó, s nem is arról, hogy zarándokcsoportot akarnának indítani Kaposvár, ról a Vörös-tenger partvidé­kére, „csupán” termékeiknek szeretnének piacot szerezni — Exportálni kívánunk a Közel-Keletre de nem könnyű a piacot megszerezni — me­séli Kovács Endre, a kombi­nát főmérnöke. — Szigorú­ak és némiképp különlegesek a feltételek. Ezek közül az egyik követelmény, hogy olyan rituális vágóhídon dől. gozzunk, amelyben a levá­gásra kerülő marhák fejjel pontosan Mekka irányába állnak, s hogy minden vá­gásnál jelen kell lennie egy hívőnek. Ehhez kellett a ge­odéziai vállalat mérése. — S van lehetőség minden vágáshoz egy muzulmán szemtanút szerződtetni? — Szerencsére az arab vá­sárlóink követelménye nem ennyire szigorú: a kikötésük csak annyi, hogy egy hivő mindig legyen jelen a vágá­soknál, de az nemcsak mu­zulmán vallású lehet. Két napig dolgozott e „kü­lönleges” mérésen a pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat kaposvári részlegé­nek „Pálóczi Horváth Ádám” szocialista brigádja. — A feladat szakmai szem­pontból semmiség, csak jel­lege miatt volt kuriózum Elő­ször magunk is viccnek hit­tük a felkérést — mondja Várnai György, a kaposvári részleg vezetője. — S hogyan lehetett ezt a pontos irányt lemérni? — A két helységnek a föld­rajzi északi iránnyal bezárt szögét kellett kitűzni, vagy­is az északi Sarkcsillag de­lelőpontjára kellett mérnünk. Kaposvár: a földrajzi hosszú­ság 46 fok és 20 perc, szé­lesség 17 fok és 50’, Mekka adatai: 21 fok 25’ és 39 fok 49’. Az északi iránnyal be­zárt szögük 136 fok 54’ Az irányt most két betonkő jelzi a húskombinát területén, s ha majd elkészül a rituális vá­góhíd, a ielzőköveket be kell vinnünk az épületen belülre. Még két adat az érdekes­ség kedvéért: Kaposvár a 152 kupolás mekkai Maszd­zsid al Hasám mecsettől, ahol a Kába-kővet őrzik. 3417 ki­lométerre van légvonalban, s mindezek a mérések 5570 forintba kerültek a kombi­nátnak. Remélhetőleg a töb~ bi, sziaorú feltételhez is ilyen rugalmas üzleti érzékkel tud alkalmazkodni a Kaposvári Húskombinát D. I. Világkongresszus, pécsi résztvevőkkel Mikroszkópos fülvizsgálat a pécsi Fül-Orr-Gége Klinikán Új irányzatok a fül-orr-gégészetben-----------7---------------------­M entholos Sopianae A hazai dohánygyárak közül a pécsi működik leg­hatékonyabban. Az évi egy­milliárdos termelési értéket 400-zal kevesebb munkás foglalkoztatásával teljesítik, mint például az egriek. A közkedvelt, multifilteres So- pionae-ból, amelyből na­ponta 25 millió szálat gyár­tanak, de több is elfogyna. Ezelőtt nyolc évvel — ha­zánkban először — a pé­csiek rukkoltak ki a filterek „királyával”, mely két szű­rőelemével több káros anyagot köt meg, mint egy­szerűbb elődje. Természetesen azóta so­kat változott a technológia, néhány import hozzávalót hazaival helyettesítettek, de a gyárnak még ma is a legnagyobb slágere ez a cigaretta. Ezért ragaszkod­tak ahhoz, hogy a tröszt megszűnése után a Sopia- nae-t csak Pécs gyárthassa — erre nemrégiben meg­kapták a kizárólagos jo­got, már csak azért is, mert a különleges filtert készítő berendezés szintén a gyár szabadalma. Most család­dá fejlesztik a Sopianae-t: a pécsi vásáron már kínálni fogják a cigaretta mentho­los változatát. A Pécsi Dohánygyár egyébként régóta dolgozik az importanyagok helyette­sítésén. Kísérletező kedvük­höz partnert találtak a deb­receni kutatóintézeti kollek­tívában, a Lábatlani Papír­gyárban és a Tiszai Vegyi Kcmbinát szakembereiben.- A filter haidani barna papírját is a lábatlaniak- kal együtt kísérleteztük ki- mondja Irimi Sándor, igazgató. — A második fél­évben fehér színűvel helyet- tesitiük a rendkívül drága külföldi filterburkolót. Vizs­gálatok folynak a hazai műszén felhasználását ille­tően, a TVK pedig elkészí­tette számunkra az úgyne­vezett bialolt, amely spe­ciálisan lakkozn*t oolinz-ni- lén fólia — jobban védi a cigarettát, mint az eddigi celofán csomagolás és ter­mészetesen szebb! — Legújabb szabadal­munkkal egy teljesen új tí­pust szeretnénk jövőre piac­ra dobni. Jelenleg a kísér­letek utolsó szakaszánál tartunk. A cigaretta rögtön családként kerül az üzletek­be, azaz 2—3 féle változat­ban. A dohányzás ártalmas, így az emberek többsége igyekszik az egészségre ke­vésbé káros cigarettához átpártolni. A többtagú csa­láddal ezt tesszük számukra lehetővé — mondja az igaz­gató. - Ugyanis a különbö­ző típusoknál a szűrőhatást egyre fokozzuk, ízük viszont hasonló lesz . . . Városunkhoz kapcsolódik a másik későbbi újdonság is: a Nádor. Ez a gyár ex­kluzívabb cigarettája lesz — long, azaz hosszú változat­ban fogják készíteni, s re­mélik, hogy 1983-ra a bol­tokba kerül. T. A fül-orr-gégészek nemzet­közi kapcsolatai a legrégebbiek közé tartoznak az orvostudo­mány különböző ágai között. Már az első világháború után, holland orvosok kezdeményezé­sére megalakult az úgynevezett baráti kollégiumuk, melybe or­szágonként legfeljebb 10—10 tagot vehetnek fel, s amelyben szakmai, baráti kapcsolat so­rán bővíthetik ismereteiket, szabhatnak irányt a további kutatásoknak. Ezek a kapcsolatok kiszéle­sedtek, amikor a japánok kez­deményezésére megrendezték az IFOS-t, vagyis a fül-orr-gé- gész társaságok nemzetközi szövetségét. A szövetség négy­évente megrendezi világkong­resszusát, idén éppen e,hét ele­jén, Budapesten. A kongresszu­son részt vesz dr. Bauer Mik­lós, a POTE Fül-Orr-Gégészeti Klinikájának professzora a nemzetközi Szövetség végrehaj­tó bizottságának tagja is. Az előzetes elképzelések szerint, mintegy kétezer résztvevőre szá­mítanak, s megközelítően nyolc­száz előadás hangzik majd el. — Melyek azok a témák, amelyek ma a szakmai és tu­domány Os közvéleményt legin­kább foglalkoztatják? — Ilyen tömegű információ- áradat és résztvevői létszám mellett az első pillantásra le­hetetlennek tűnik a kongresszus teljes áttekintése. Sokkal in­kább hasznos a személyes kap­csolatfelvétel, kapcsolattartás. Ez ugyanis nem pótolható tíz­perces előadásokkal vagy tu­dományos publikációkkal. — A pécsi klinika tudomá­nyos kutatásai, tapasztalatai, gyógy Hó tevékenysége kapcso­lódik-e a világkongresszus té­máihoz? — A klinikusok fő feladata a kutatásoknak a gyakorlatba való átvitele. Ehhez sok felté­tel szükséges. így a széles­körű ismeret, megfelelő műsze­rezettség, mert a fül-orr-gégé- szet igen műszerigényes és nem utolsó sorban más szakágakkal való, gyakorlati együttműködés. Ami a műszerezettséget illeti, van mit irigyelnünk másoktól, például akik már hajlékony száloptikákkal dolgoznak. Vi­szont klinikánkon is alkalmaz­zuk már a belsőfül megbete­gedésének vizsgálataira a fél­milliomod Volt érzékenységű komputerizált elektrofizológiás méréseket, erre van megfelelő berendezésünk. A klinikákon fekvő 85 beteg közül 37 külön­féle dagadatos betegségben szenved. Gyógyításuknál nélkü­lözhetetlen az egyetem radioló. giai intézetével való együttmű­ködés. És ha már a kapcsola­toknál tartunk, mintegy tizenöt éve ismerték fel, hogy a fülé- szek és az idegsebészek között is előnyös a kooperáció, qondol- junk például a belső hallójárat, vagy a hipofízis — agyalapi mi­rigy — daganatos megbetege­déseire. Ennek felismerését jel­zi a POTE idegklinikájával ki­épített, szoros kapcsolatunk is. — Mit adhat ehhez plusz­ként a világkongresszuson való részvétel? — Újabb lendületet a hazai kutatásoknak, új műszerek, te­rápiák, műtéti eljárások meg­ismerését és — ismétlem — a pótolhatatlan személyi kapcso, latok további elmélyítését. Kurucz Gyula CENTRUM HÉTFŐ! Június 22-én fl-Z-spray, sampon és hajlakk 34,30-tól 56,—Ft-ig Szombaton zárva a magyar- hertelendi strand Ijedten tiltakozott a magyar- hertelendi strand gondnoka: — Nehogy reklámot csináljanak a strandnak! Úgyis elég bajban vagyunk a szombati zárás miatt. Magyarhertelend szomszéd­ságában még 1979-ben kutató­fúrások során magas hőfokú vízre bukkantak. A környék la­kói ekkor nagy lelkesedéssel, társadalmi munkában egy kis medencét építettek, hozzá öltö­zőt, kabinokat. Ettől kezdve fo­kozatosan bővítették, még két kismedencét, majd egy nagyobb úszómedencét hoztak létre, par­kosítottak, s így jött létre a mostani, mintegy 5 holdnyi te­rületen, erdőtől körülvett csodá­latos környezetben lévő meleg- vizű strand. A környéken telke­ket parcelláztak, sőt itt létesí­tettek úttörőtábort, és itt talál­ható a Mecseki Ércbányászati Vállalat üdülőtelepe is. És a strand nyitvatartása korlátozott! A magyarhertelendi községi tonács elnöke keserűen panasz­kodott: — sajnos az emberek elszoknak innen és a megcsap­panó bevétel hovatovább a karbantartásra sem lesz elegen­dő. Már tavoly is csak másna­ponként üzemeltethettük a für­dőt. Arról van szó, hogy a KÖ­JÁL előírta a másnaponkénti vízcserét. Mivel a víz hőfoka 63 C fok, hűteni kell. Hideg vi­zünk viszont nincs elegendő, ezért egy napig várni kell, n-.íq a kellő fokra lehűl. A KÖ­JÁL legutóbbi, június 2-i hatá­rozata szerint a nyitvatartási rend a következő: hétfőn, csü­törtökön a nagymedence zárva, csak a két kicsi üzemel és ösz- szesen 150 fő engedhető be. Kedd, szerda, péntek, vasárnap nyitva, ezeken a napokon 600 belépőt adhatunk csak el. (Ennyi a strand befogadóképes­sége, pedig néha hétvégeken 2000-en is felkeresik.) Szomba­ton teljesen zárva. így érthető az emberek méltatlankodása, mi meg csak kínlódunk, saját erőből nem tudunk változtatni. A Komlói Közegészségügyi és Járványügyi Állomáson dr. Tiha­nyi László foglalkozik a herte­lendi strand problémájával és a következőket mondta: — A vi­zet, szennyezettsége miatt mu­száj kétnaponként cserélni. Pró­bálkoztunk rövid ideig, hogy mégiscsak nyitva legyen a für­dő a hétvége mindkét napján, azonban egy zsúfolt szombati nap után már oly mértékben szennyezett volt a víz, hogy vissza kellett állítani a szom­bati zórvatartást. Tavaly a víz miatt nagymértékű fertőzés tör­tént az itt nyaralók között, 30 gyerek betegedett meg. Azt hi­szem, senki sem vállalja azért a felelősséget, hogy mégegy- szer előforduljon, esetleg súlyo­sabb formában. Nos, talán a jövő évtől létre­jön a szükséges gyökeres változás. A strand kezelését át­veszi a Komlói Víz- és Csator­namű Vállalat, amely biztosít­ja majd a kellő mennyiségű és minőségű ivó- és a medence hűtéséhez szükséges hidegvizet. A felújítás közel hétmillióba kerül és a jövő évben kezdik eí a munkálatokat. S. Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom