Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-21 / 168. szám
MÜVESZARCOK Bánhidi László Nemrég múlt 75 éves. Tíz éve ment nyugdíjba a Thália Színházból. A legismertebb és — méltán — legikedveltebb magyar karakterszínészek egyike. Színpadon vált ismertté, a húszas évek végén; sokfelé játszott, s mindig karakterszerepeket. Kisembereket alakított egész életében, vétek lett volna mást csinálnia, hisz ennyi mélyről fakadó emberséggel, ennyi természetes emberi humorral kevesen „hozták" a figurák ilyen özönét. Csőszök, vasutasok, révészek, gátőrök, erdészek, öreg csavargók, zsellérek és kubikusok megszámlálhatatlan légióját személyesítette meg, valamennyi művészi igazra fogékony mozi- és tv-néző számára — emlékezetesen. Az elmúlt hetekben Baranyában forgattak egy tv-filmet. öreg váltóőrt játszik benne. Szünetben úgy, ahogy volt — egy szál sortnadrágban — vállalkozott egy kis beszélgetésre, s mivel igen jó anekdotázó hírében áll, egy-két történetet kértem tőle. — Hát, igen, frakkos urat nemigen játszottam — néz rám derűsen borospohara mögül —, parasztot, munkást annál többet. Csak egyet nem értettem meg soha: a maszkom általában annyi volt —, hogy a rendező nem engedett három napig megborotválkozni. Hogy honnan veszik azt, hogy a me- lós általában soha nem borotválkozott hétköznap —, ez rejtély. Ebből azután lett egy-két jó esetem. Emlékszem, Makk Károly Szakadék filmjét forgattuk valahol a Balaton túlsó partján. Én a szünetben mindig földerítettem, hol lehet jó bort kapni. Megyek a falu kocsmájába, filmbeli ancúgomban, mondom a csaposnak, valami jófélét adjon. Kínálja a pálinkáját, mondom, az nem kell, mert büdös... „Büdööös?! ...” — méregeti a rongyaimat, megsemmisítő pillantással . .. A Duna-kanyarban még jobb esetem volt. Tudja, ott minden kocsmából bisztrót, meg előkelő úri talponállókat csináltak — II. osztályon persze . . . Bemegyünk forgatási szünetben egy ilyenbe —, megint valami csőlakót alakítottam —, kérek két deci veresbort, tisztán. Végigmér a főpincér: „Igen, papa, de ez itt 16,50-be kerüli..." Jól van, hát van nekem pénzem, mondom, s előkaparok egy húszast valahonnan a göncöm aljáról. No, akkor kiszolgál, fizetek, a pincér megint „szívé- lyeskedik”: „Na, öreg, tartsa a tenyerét, adok vissza . . .” Én kibírtam, nézek rá komolyan, s tartom a kezem, de Koncz Gabiből kibuffan a röhögés. „Ide figyeljen! — mondElőkészületek Szegeden az ünnepi hetekre Szegeden, már a tavalyi fesztivál zárásakor hozzáláttak az ünepi hetek idei esemény- sorozatának előkészítéséhez. Idejében véglegessé vált a szabadtéri játékok programja, s így hamar mód nyílott köz- művelődési és egyéb szórakoztató programok szervezésére. A szabadtéri tavalyi újdonsága Páskándi: Kálmán király című drámájának ősbemutatója volt, idén két különlegességgel is szolgálnak. Az Ivan Szuszanyinnal, Glinka operájával, valamint Schiller drámájával, a Teli Vilmossal, — melyek évtizedek óta nem, vagy elvétve szerepelnek a hazai színpadokon. Az Ivan Szuszanyint két évtizede éppen Vaszy Viktor mutatta be Szegeden, s a július 18-i, szabadtéri premiert az avatja igazán rangossá, hogy valamennyi szólószerepét a Moszkvai Nagyszínház világszerte ismert művészei éneklik — a címszerepet levgenyij Nyeszterenko. Kórusoperáról lévén szó, az sem mellékes, hogy a szegedi játékokon már bemutatkozott, nemzetközi klasszisé együttes, a Szlovák Filharmónia énekkara vállalkozott a kórusfeladatok ellátására. A Játékok igazgatóságának vezető munkatársai az Inter- koncert és a Művelődési Minisztérium közvetítésével, szoros kapcsolatot tartanak a moszkvai művészekkel a három nyári előadás minél körültekintőbb előkészítése érdekében. Igen nagy előadói apparátust igényel Teli Vilmos is. A rendező Ruszt József, a Dóm tér monumentális méreteihez igazította elképzeléseit, s a népes (48 színművészt fölvonultató) szereplőgárda összeállításánál elsősorban a Népszínházra és a Szegedi Nemzeti Színház művészeire támaszkodott. Az augusztus 8, 15 és 16-i előadások főbb szerepeiben Trokán Pétert, Balázsovits Lajost, Gábor Miklóst, Balkay Gézát, Kovács Jánost és Almá- si Évát láthatjuk. A Nemzetközi Szokszervezeti Néptáncfesztivál idén esedékes két gálaestjét (július 19., 20.) koncertszerűén tervezte Novák Ferenc. Mind a megelőző, újszegedi néptáncfesztiválra, mind a gálákra kilenc külföldi és öt hazai együttest várnak. A Játékok gyakran visszatérő daljátéka A cigánybáró. Ügy tűnik, idén is beválik, hiszen a publikum érdeklődése Strauss iránt változatlanul rendkívüli: mind az öt előadásra elkeltek a jegyek máris. Most visszatérnek az eredeti szöveghez, bátrabban vállalják föl annak romantikáját- ízelítőül pár név a szereposztásból: llosfalvy Róbert, Zempléni Mária, Melis György, Jablonkay Éva. Tíz év után láthatják ismét a fesztivál nézői Hacsaturján balettjét, a Spartacust, augusztus 14-én, 19-én és 20-án — ezúttal is az Operaház együttesével, mely társulat az eltelt évtized során szinte a fél világot bejárta ezzel a produkcióval. A főbb szerepeket Dózsa Imre, Pongor Ildikó és Ke- veházi Gábor táncolják. A nyárévad művészeti előkészítése tehát lényegében befejeződött Szegeden: megkötőt, ték a szerződéseket, jóváhagyták á díszlet- és jelmezterveket. A Játékok kivitelező műhelyei előtt azonban a szokásosnál nehezebb feladatok állnak, hiszen a díszletezőknek most kell belakniok új helyiségeiket. A korábbiaknál kevesebb jelmezt kölcsönöztek, és lényegesen többet kell újonnan elkészíteniük, természetszerűleg nagyobb anyagi ráfordítással. Megtette magáét a közönség- szervező iroda, hiszen eddig több mint 63 ezer jegyei adott el — igaz, az úgynevezett „terítés” meglehetősen egyenetlen, a belépők jó kétharmada A cigánybáróra és a néptáncfesztivál gálaestjeire ment el. A közművelődési és szórakoztató programok iránti érdeklődés változatlanul nagy. Igen gazdagnak tűnik a kiállítási program, a tizenhárom időszaki képző- és iparművészeti bemutató legjelentősebbjének változatlanul a nyári tárlat ígérke. zik: a beérkezett 580 műalkotásból 81 festményt, 113 szobrot és érmet, valamint 61 grafikát állítanak ki. A hangversenyeket a városi tanácshoz udvarán, a dómban és az új- szegedi színpadon tartják: megkülönböztetett érdeklődésre tarthat számot a Muzsikáló udvaron Nyeszterenko július 21-i ária- és dalestje, Újszegeden peJig Várkonyi—Miklós: Sztár- csinálók című rockoperája, amit a tavaly nyáron Budapesten nagy föltűnést keltett, hazai Evita-stáb visz színre; az időpontok, augusztus 11., 12.,. 13. Nikoiényi István HALLAMA ERZSÉBET VALÉR Valér borzalmasan unatkozott. Előbb a ceruza hegyével oldalra fé- sülgette serkedő bajszának szőreit. De lehetett érezni, hogy a szőrök mindjárt visszakornyadnak, másrészt úgyse lehetett látni őket, akár ki voltak pödörve, akár nem. Aztán azzal kísérletezett, hogy Rapcsákot fölpiszkálja, de padtársa úgy aludt, mintha dunnák közt feküdne. Unalmában azzal is próbálkozott, hogy Mátyus Líviára figyeljen, de Mátyus Lívia hangja olyan volt, mint egy édeskés kásamocsár, amibe legföljebb belefulladni lehet. Most éppen azt bugyborékolta: fontosabb- gazdaságinövényeia-búzarozsár- pazabrizskukoríca-kölesgyapot. Mi ez? Melyik ország ez? Létezik-e egyáltalán ilyen unalmas ország? Nem, ki van zárva! Vegyük csak Bulgáriát, nem mást, csak azt a kis falut azokkal a fura házakkal, ahol nekiment annak a szamárnak ... Vagy a Rózsák völgyét. Apropó, gazdasági növény vajon a rózsa? És ő csak Bulgáriára hivatkozhat, mert nem járt mondjuk Spanyolban. Mint a Pusztai meg a Moll, akiket 8. HÉTVÉGE minden évben elvisznek a kedves szülők, ha másra nem, egy kis Ford-ösztöndíjra. Hadd tanuljon a gyerek. Valér hirtelen fölébredt, mert eszébe jutott Vonalzó. S^jnyi Emőke tanárnő, az elegáns. Még a népi hímzésekkel borított maszekosztály- könyve. Ez különösen gusztustalan, ez a nőies tokban őrizgetett titkosirat. A tanárnő privát följegyzései. A diákok jellemhibái is benne vannak. állítólag. Ha egyszer valaki ... Vagy mondjuk elkoboznák tőle. Mint bűnjelet. Tegyük fel, hogy Szőnyi Emőke bíróság elé kerülne.,., társadalmi tulajdon elleni vétségért. Hülyeség, inkább a diákok elleni vétségért. Kinyitotta a füzetét egy szép üres oldalon, és az ötlettől föllelkesülve nagy gonddal írni kezdett. „Közlöm a Tisztelt Bírósággal, hogy én Sz. E. tanárnőt rossz pedagógusnak tartom, mint szubjekti- vista egyént. Akit utál, leosztályoz. Ami a hatalommal való visszaélés." Itt szünetet tartott. Úgy kellene befejezni, hogy „a hatalommal való visszaélés .. .-t meríti ki”. De micsodáját? A szó sehogyse jut az eszébe. Aki feledékeny, azzal köny- nyű kiszúrni. Az ember — amilyen marha — elolvas mindenfélét, és aztán — amilyen marha — nekiáll elmagyarázni az osztálynak, hogy nyerte meg Napóleon az első csatáját, a toulonit, és hogyan lett belőle huszonnégy éves korában tábornok. Ez igen, csettint az ember, akkor oké, még van hét éved, vihog ez a hülye Rapcsák, és akkor Vonalzó közbevág, hogy mikor volt a népek csatája, fiam, na mikor? Ki nem tudja? De mielőtt az ember megszólalhatna, Vonalzó már jegyez is a maszek naplójába, és úgy mosolyog, mint Mefisztó, ha sikerült neki olcsó áron egy újabb lelket vásárolni. Valér sóhajtott és folytatta. „A történelmet táblázatnak tekinti és elfelejti, hogy élő emberek csinálják. Szóval annyi fogalma van róla, mint hajdúnak a harangöntésről. Közlöm továbbá a Tisztelt Bírósággal, hogy SZ. E. nem gyakorolja a demokráciát, ami nem csoda, mivel azt sem tudja, hogy mi fán terem, ami elég sajnálatos, hiszen . Valér nem vette észre a mélyülő csendet, már csak Mátyus Livia párnás kezét, amely megragadta a füzetet.- Ne tessék elvenni, tanárnő kérem, ez az én privát följegyzésem! — Ne mondd! Akkor annál érdekesebb! Mátyus Lívia nem volt történelemszakos, de attól még utálhatta Sz. E. tanárnőt. Ezért Valér kis dolgozatát átadta az igazgatónak. Már mindenki tudta. Vihar előtti csend volt. Dilinger energikusan begurult az osztályba, apró, negyvenes lábait keresztbe vetette egymáson, és fölszólította a népet, mondjon véleményt. Némi tanácstalan csend után Róna Bea osztálytitkár köte- lességtudóan fölemelte a kezét. — Nagy kár, hogy ennek is éppen a mi osztályunkban kellett történnie — mondta szomorúan. — Még a legjobb lenne, ha Valér nem várná meg, míg eltanácsolják, hanem elmenne önként. Akkor szegény tanárok se kényszerülnének arra, hogy keményebb eszközökhöz ... Valaki beleröffent, de Dilinger leintette. — Ki szavaz Bea mellett? Négyen föltették a kezüket, Bea barátnői. Az előbbi hanq felkiáltott: — Nem szégyellitek a pofátokat? Te is, Füzesi? Az osztály egyik fele kiabálni kezdett, fújoltak. Bea mártírarccal ült a helyén, és Dilingerre függesztette a szemét: lássa csak, mit meg nem tesz az ember a közösségért. Füzesi azonban, aki titokban szerelmes volt Valérba, váratlanul zokogni kezdett. — Én nem akartam! Én visszavonom ! A zűrzavarban valaki beszólt Rapcsáknak, mire az fejbevágta az illetőt a matekkönyvvel. Úgy kellett szétszedni őket. Dilinger később félrehívta Valért. — Miért nem szóltál nekem időben? Elintéztem volna. — Mit? - nézett le Valér Dilingerre. Nem is akarja ezeket a hülye kérdéseket föltenni, csak kiszalad a száján. Nem is akar pimasz pofát vágni, csak úgy látszik, a szeme állása olyan... Ilyenkor szokta az apja szájon vágni. Lesütötte a szemét, szinte várta a pofont. — Ne vágj nekem ilyen pimasz pofát! — sziszegte Dilinger. — Elintézem a dirivel, ha bocsánatot kérsz. — Kitől? — kérdezte Valér. Már megint. — Vonalzótól — mondta Dilinger, a régi haverkodó hangján. — Nem lehet, tanár úr — mondta Valér —, mert énnekem a tanárnővef semmi dolgom. Különben is csak a tényeket soroltam fel, és mint tudjuk, a tények makacs dolgok, nem lehet. .. — Tűnj el a szemem elől! — üvöltött föl Dilinger. A diri állítólag visszaadta Valér „privát följegyzéseit", hogy derítsék ki, mi ez. összeült valami vizsgáló- bizottság vagy mi. Az egész iskola erről suttogott. A kis elsősök izgatottan mesélték: — Kicsapnak egy srácot, mert beolvasott egy tanárnak. — Úgy kell neki — mondta egy apa —, látod, milyen igazam volt,, hogy ne legyen nagy szád? — Jesszusom — mondta egy anyuka -, szegény gyerek! ígérd meg, húsom, hogy te sose csinálsz ilyet! Egyesek szerint épp ideje, hogy rendet csináljanak, mielőtt végképp elkanászodik az ifjúság. Mások sze<it szolgált ki? . . . Tegye el azt a poharat emlékbe!.. Hát lyen ez a Koncz —, teszi hoz- :á, s jókedvűen göcög az érmékén ma is. — De egyszer megjártam —, folytatja. — Kőszegen forgattunk, s fölfedezem egy nagyon jó kis pince- aorozót. Csodálatos zamatú izlinget mertek, ma is a szám- 3an az íze. Megiszom a két de- :it, akarok fizetni —, hát a csapos fölháborodik: „Hogy képbeli, művész úr, hogy én magáéi pénzt fogadok el?!” ... Nagy pech! Kereshettem másikat —, ilyen nem akadt —, de hát oda nem mehettem visz- sza. Potyázni?! . . . — Sokan felismerik? — Az utóbbi tíz évben áltaában igen. A tv hatása. Meglát ugye a hangom után meg- smeíriek: Füreden is állunk sorban a lángossütőné! —, a °ogány Madonnát forgattuk —; ; hallom, három-négy kislány sustorog, vitatkozik a hátam mögött, alighanem rólam. Nem akartam hátranézni, meg rám s került a sor. Kérem a lán- gost, fizetek, s hallöm közben: ,Ugye mondtam, hogy ő az! Még a hangja is olyan!..." — Nemcsak a hangja jellegzetes, szép a beszéde is. Hova /aló, művész úr? — Szatmári vagyok. Sok szé- <ely népballadán, meg népmeséken nőttem fel. Ez ám a magyar nyelv, nem a pesti! Ab- 3an mindig van valami „diva- :os" hanglejtésű szó, amit föl- <apnak. Még komolyabb párt- “Ivtársaktól is hallom, — mert 3 rossz mindig gyorsan terjed —, ahogy leereszkedően, szinte énekelve köszöntenek valakit: ,üdvöz/öm/" S itt az utolsó szótag egy kis terccel lejjebb, 3z első kettő magasan hangák „üdvöz-főőm" ... Szörnyű! De amikor baj van, s bemegy 3 kórházba, akkor nem énekli, hogy „üdvöz-főőm/", hanem derékszögben meghajolva re- begi: „Jó napot kívánok, főorvos úr! . . — Gyönyörű szép nyelv a magyar, s a színésznek ez a kenyere. Azt hiszem, jobban kellene szeretnünk az anyanyelvűnket. Elsősorban nekünk, színészeknek, hisz minket sokan hallanak . .. Egy kicsit elgondolkodik, arca merengővé komolyodik, tekintete messzire néz, valahol egészen messze jár. Talán ugyanarra gondol, amire én . . . Wallinger Endre
