Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-17 / 164. szám
Érthető és jogos „Azzal a benyomással tértem vissza Moszkvából, hoqy a szovjet vezetők bármikor készek leszerelési tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal” — jelentette ki Bonnban Eqon Bahr. A nyugatnémet politikus, a kormánykoalíció vezető jártjának egyik neves személyisége, akivel az enyhülési folyamat során ismerkedhetett meg a nemzetközi közvélemény, kettős I eladottal járt a szovjet fővárosban: 1. előkészítette pártja elnöke, Willy Brandt moszkvai látogatását, 2. óriási tapasztalataival és nagy morális tekintélyével egyik résztvevője volt Moszkvában az úgynevezett Palme-bizottság tanácskozásának, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy segít kimozdítani a holtpontról a világnak oly fontos leszerelési tárgyalásokat. Nem túlzás az a megállapítás (és ez a világsajtóban mostanában gyakran megfogalmazódott), hogy ez a bizottság az emberiség vágyait szimbolizáló egyik testület. Névadója Svédország volt — és talán eljövendő - kormányfője, tagjai pedig olyan személyiségek, akikre a mostanában a szokásosnál is kevésbé válogatós washingtoni propagandagépezet sem tudná rásütni a „Moszkva ügynökei" bélyeget. Maga Bahr jelenleg a nyugatnémet parlament leszerelési és fegyverzetellenőrzési albizottsáaának elnöke, dr. Owen Anglia, Cyrus Vance, az Egyesült Államok volt külügyminisztere, Obasanjo pedig a legnépesebb afrikai állam, az olajban gazdag Nigéria ex-ál- lamföje. Ezek a személyiségek azért ültek össze, mert hivatásos politikusokként nemcsak ér. zik. hanem tudják, hogy cselekedni kell a leszerelés terén A tanácskozás színhelye pedig azért lett épp Moszkva, mert a Szovjetunió az a nagyhatalom, amely fenntartás nélkül, egész súlyával támogatja ezt a törekvést. Sürgős tárgyalásokra van szükség! De az asztal egyik fele sajnos üres. Az a nagyhatalom halogatja a megbeszéléseket, amelynek kormánya aláírta, majd elszabotálta a SALT— II. megállapodást és amely még az általa kierőszakolt 1979-es hírhedt NATO-rakétahatározat- bál is csak a fegyverek telepítésével kapcsolatos részt iqyek. szik idézni — miközben háttérbe tolja a döntés másik, a tárgyalásokat sürgető részét Gromiko a minap a belga külügyminiszterrel tárgyalt — olyan ország diplomáciájának vezetőjével, amelyben — a szomszédos Hollandiához hasonlóan — komoly politikai erővé vált a telepítés előtt (sőt, le. hetöleg helyett) tárayalásokat követelő mozgalom. „Ha egyesek — mondta például eqy neves nyugatnémet politikus - is. mét olyan képtelenségeket forgatnak a fejükben, hogy az atomháború korlátozható, sőt megnyerhető, nem csoda, ha megnő az ellenállás, amelv érthető és jogos.” Érthető és jogos — ez a két jelző a kulcsa annak, amit most a nemzetközi közvélemény akar. Ezt a két jelzőt hangsúlyozták Moszkvában a vendégek és a vendéglátók is. Harmat Endre Kádár János látogatása az Ipari Minisztériumban Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden délután az Ipari Minisztériumba látogatott. Kíséretében volt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A vendégeket Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter, Zá- horzik Teréz, a II. kerületi pártbizottság első titkára és Major Sándor, a minisztérium pártbizottságának titkára fogadta. A minisztérium vezetői tájékoztatást adtak az Ipari Minisztérium megszervezéséről, működésének eddigi tapasztalatairól, az ipar termelésének első öt hónapi eredményeiről. Ezt követően Major Sándor beszámolt a minisztérium pártszervezetének megalakulásáról, a minisztérium kommunistáinak munkájáról és mozgalmi életé- ről. Kádár János megköszönte a szívélyes fogadtatást, és a Központi Bizottság nevében elismeréssel szólt az ipar dolgozóinak helytállásáról, az Ipari Minisztérium munkájáról. Felhívta a figyelmet az Ipari Minisztérium , .gozóinak felelősségére, s utalt azokra a feladatokra, amelyek a növekvő nemzetközi követelmények, a változó gazdasági helyzet körülményei között az ipar előtt állnak, és sok sikert kívánt azok végrehajtásához. A szajki mintabúzák bemutatója Fotó: Erb Szemle a holnap büzafajtái felett Százmázsás Jugoslavia ? Versenyben a hazai nemesítők A növénytermesztés szakemberei aratás előtt nemcsak az idei, de már a holnap termés- kilátásaira is felettébb kiváncsiak: a kísérleti parcellákon ilyentájt vizsgáznak az új búzafajták. Baranyában, mint minden évben ezúttal is szemlét tartottak — a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát és a szajki termelőszövetkezet kísérleti tábláin — az új fajták felett, értékelve az üzemi tapasztalatokat. Az ország déli megyéiben — így Baranyában is — előszeretettel termesztik a jugoszláv búzákat. Az eddig termesztett, újvidéki nemesítésű Róna I. és II. ellenében több új, ígéretes faj. tajelölt lépett elő, melyek mind termésben, mind a betegségekkel szembeni ellenálló képesség tekintetében felülmúlják a hazai vetésterület egyötödét elfoglaló Martonvósári 4-es búza. fajta tulajdonságait is. A bólyi kísérleti táblákon például szép kalászt növesztett a jugoszláv Baranka, a Super Zlatna. télál- lósógukról kedvezd tapasztalatokat szereztek, számítanak' e fajták térhódítására a gazdaságokban. A kísérletek alapján Ígéretesnek, mi több, slágernek tartják az ugyancsak újvidéki nemesítésű Posavka I. és II. faj. tákat, továbbá a juqoszlóvok által csak százmázsósként emlegetett (azaz hektáronként ^10 tonnát adó) Jugoslavia búzafajtát. Valószínű, e búzafajtók termesztésére az állami elismerés meqadására hivatott intézet, az OMFI is zöld utat ad. Az újvidéki nemesítők idehaza további kísérletekbe vont fajtái: a Kozara, a Macvanka és a Balkan. Természetesen versenyben vannak a hazai nemesítők is, ígéretes búzafajtákkal jelentkezett Martonvósár és Szeged is. A Martonvósári 8-as jó termő- és ellenálló képességű kiváló búza, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát búza vetésterületének egyharmadán tavaly már Mv 8- ast vétettek és hektáronként 7 tonna körüli termést adott. A kísérleti táblák tanúsága szerint ígéretes fajta az Mv 9-es és a szegediek Gk Csongorja — ez utóbbit azzal az igénnyel nemesítették ki. hogy ne csak egyes, de mindenféle gombabetegséggel szemben ellenállóképes legyen. Mindezekről tegnap a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban, majd azt követően a bólyi és a szajki kísérleti búzatábláknál tartott fajtakísérleti bemutatón értesülhettünk. A szekszárdi KSZE, a Baranya megyei Tanács mezőgazdasági és élelme, zésügyi osztálya, a Magyar Agrártudományi Egyesület és a házigazda üzemek rendezvényén a búzafajta-politika időszerű kérdéseivel dr. Szabó Miklós, az OMFI tudományos osztályvezetője foglalkozott, majd az üzemi tapasztalatokról Balikó Sándor, a kombinát kutatási osztályvezetője és Husti Mihály szajki főagronómus adott számot. Az alkalommal élve érdek, lődtünk a búzát 4000 hektáron termesztő Bólyi Mezőgazdasági Kombinát idei terméskilátásairól is. Az utóbbi napok esőzése jól jött a búzára, de így is gyengébb termésre számítanak a tavalyinál — 6,1 tonna helyett 5,5—5,6 tonnára hektáronként. Egyebek mellett váratlanul érte őket a vetésfehérítő rovar kártétele, ilyen mértékű jelentkezésükre régóta nem volt példa. A védekezés természete, sen többletköltséget jelentett. (—mz—) A gyakorlat igazolta a párt agrár- és szövetkezetpolitikáját Ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Kedden Szabó István elnökletével ülést tartott a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa. A testület irányelveket fogadott el a mezőgazdasági szövetkezetek decemberben tartandó IV. kongresszusára. A vitában felszólalók rámutattak: a legutóbbi szövetkezeti kongresszus óta eltelt időszak újból igazolta a párt bevált, a változó viszonyokhoz jól igazodó agrár- és szövetkezetpolitikájál, valamint gyakorlatát. A mezőgazdasági ' szövetkezetek dolgozóinak jó munkája eredményeként öt év alatt 48 százalékkal nőtt a termelékenység, 24 százalékkal bővült az állattenyésztés, a tejtermelés 63, a tojástermelés 29 százalékkal növekedett. A közös gazdaságokkal szerves egységben működő háztáji gazdaságok is jelentős eredményt értek el, termelésük értéke tavaly elérte a 63 milliárd forintot, ami a mezőgazdaság összes termelésének 33 százalékát teszi ki. Az elért eredmények azonban nagymértékű különbségeket és szélsőségeket is takarnak — hangoztatták többen. A fejlődés néhány területen elmaradt a lehetőségektől, adottságoktól. Egyre nagyobb gon- dp+ jelent, hoqv c termelőszövetkezetek egyharmada mirit- env másfél millió hektárnyi mezőgazdasági területen nehézségekkel küzd. E szövetkezetek he'yzete átfogó vizsgálatra szorul. A hozzászólók is felhívták a figyelmet arra, hogy o szövetkezetek termelése mindinkább függ az ipari termékek mennyiségéről, minőségétől, ugyanakkor a mezőgazdaság jelentős piacot teremt a hazai ipar számlára. Az is igaz — mondották —, hogy az erőfeszítések ellenére drágul a termelés, és még nem váltak általánossá a költség- és energiatakarékos gazdálkodás módszerei, amire pedig a nemzetközi versenyképesség érdekében törekedni kell. A TOT ülésén elfogadott irányelveket az elkövetkező hónapokban minden termelőszc^ vetkezetben megbeszélik a munkahelyi közösségek tanácskozásain vagy a küldöttgyűléseken. Az ott elhangzott javaslatokat és véleményeket a területi szövetségek gyűjtik ösz- sze és megvitatják a szeptemberben és októberben tartandó közgyűléseken, ahol megválasztják a tisztségviselőket és a kongresszusi küldötteket. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVIII. évfolyam, 164. szám 1981. június 17., szerda Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Hogyan változik a közlekedési koncepció? — Válaszol Orbán Lajos államtitkár Jó ütemben épül a 6/A ót befejező szakasza Olvasószolgálat — jogi tanácsadás Ma NB l-es forduló: PMSC—ZTE