Dunántúli Napló, 1981. június (38. évfolyam, 148-177. szám)
1981-06-14 / 161. szám
Fiúk a névtelenség homályában milyen társadalomban élnek” A nevelőtiszt bekiált a cellába : — Van maguk között Baranya megyei? A tíz srác „vigyázzba" kapja magát. Alacsony, szőke fiú lép ki a sorból. — Parancs! („Két betű'és egy négyjegyű szám.”) — Hová valósi? — Jelentem, pécsi. — Jöjjön ki! Beszélgetni fognak magával. Viselkedjen rendesen! Az erélyes hang végighullám- zik a folyosón. A fal mellett sorakozó kék munkaruhás fiúk arca meg sem rezdül. Csupa „négyjegyű szám”, akiket most a névtelenség jótékony homálya takar. • Rengeteg a magas, terebélyes fa, az alacsony, többnyire egyszintes épületek között aszfaltozott utak, gondozott gyep. Ha nem övezné mindezt magas szögesdrót kerítés, ha a gombnyomásra működő vaskapu nem lenne olyan, mint egy középkori váré, ha nem lennének őrtornyok a kerítés mentén, azt lehetne mondani, inkább hasonlít üdülőtelepre, vagy szanatóriumra, mint börtönre. Elüt attól a képtől, amely az emberekben a börtönről olvasmányok, hallomás alapján kialakult. A tököli börtön és fogház különleaes büntetés-végrehajtási intézet: azok kerülnek ide, akik 14. és 18. életévük között követnek el bűncselekményt. Kardos Gyulai ezredes 17 éve, az intézet megalakulása óta parancsnoka a fiatalkorúak tököli börtönének és fogházának. Az itt folyó munka célját két szóban foqlalia össze: a fiatalkorúak rehabilitációja és átnevelése. — Amióta intézetünk létezik, vizsaáljuk, mik voltak azok az okok, motívumok, amiért a fiatalkorúak hozzánk kerülnek, mi a társadalmi, családi háttere rossz útra tévedésüknek. A képlet évek óta változatlan és meqlehetősen eavértelmű. A bűncselekményt elkövető fiatalkorúak túlnyomó többsége nem szereti és nem ismeri a munkát, szakmát nem tanult, csavargó, vándormadár életet élt. eqvetlen munkahelyen sem tudott meameleaedni. Családi hátterük vizsgálata is jellemző statisztikai adatokkal szolaál: 43 százalékuk olyan családban nőtt fel, amelyben legalább az eqyik hozzátartozó büntetett előéletű, 90 százalékuk családjában pedig valamelyik szülő vagy mindkettő alkoholista. Aligha véletlen tehát, hogy a fiatalkorú elítéltek 80 százaléka nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait, s s azok között is, akik elvégezték az iskolát, CT többség nem rendelkezik ténvleaes tudással. — Nem egy közülük úavszól- ván semmit sem tud a világról — mondja ctz intézet parancsnoka —, például azt sem, hogy „Azt sem tudják, milyen társadalomban él. írás és olvasási készségük minimális. így aztán aligha erőltetett összefüggést keresni a műveltségi szint és a bűnözés között. Szakmunkástanuló vagy gimnazista elenyésző számban kerül intézetünkbe. Ezekből az összefüggésekből fakadnak a mi céljaink és feladataink: a társadalom védelmét és a fia- talkorúaknak a büntetés letöltése utáni beilleszkedését szolgálja a műveltségi szintjük emelése, az iskoláztatás, valamint a munkára nevelés. A tököli intézetben a környékbeli iskolák segítségével általános és középiskolai oktatás folyik. Az esti iskolában jelenleg is 180-an végzik a 7—8. osztályt. Ez kötelező. A középiskola, amelyben most negyvenen tanulnak, fakultatív. Járjuk az osztálytermeket. Felszerelésüket nem egy „civil” iskola is megirigyelhetné. Az intézet nemrég képmagnót is kapott. Most kísérleteznek azzal, hoayan lehetne bekapcsolni az oktatásba az iskolatelevíziót. — A tanulmányi eredmények valamivel jobbak, mint az országos átlag — büszkélkedik Hídvégi Imre nevelőtiszt. — Na persze, itt nem lehet iskolát kerülni. A bizonyítványba pedig nem a büntetés-végrehajtó intézet pecsétjét ütik. Priusz tehát itt sem kerül a szabaduló fiatalkorú személyi okmányaiba. Tiszta lappal indulhat, ha valóban új életet akar kezdeni. • Tökölön a munkával is nevelnek. Az intézetnek saját vállalata van: a Dunai Vegyesipari Vállalat. Olyan munkákat végeztetnek a fiatalokkal, amelyeknek az elsajátítását kint az életben is hasznosítani tudják. A nagyüzemi munkáltatást más vállalatokkal kooperálva oldják meg. A Zrínyi Nyomda itteni üzemében nyomják és fűzik a Fülest, a Lúdas Matyit, a Magyarországot, a Rakéta újságot. A Csepel Autógyárban alváz- és csőszerelő munkát végeznek, az intézet saját betonüzemében vasbetonszereléshez szükséges vázakat gyártanak. Arra is van lehetőség, hogy az elítéltek szakmunkásbizonyítványt szerezzenek. A munkáért kereset jár, havonta átlagosan 1800—2000 forint. Ebből 450 forintnyi a költőpénz, a többit betétkönyvbe teszik, s azt csak szabaduláskor kapjat meg a fiatal. A „zsebpénzét” viszont elköltheti a büfében édességre, könyvet vásárolhat, vagy éppen újságot rendelhet meg belőle. A tököli intézetben 34 fős nevelési szolgálat (jogászok, pedagógusok, pszichológusok) foglalkozik a több száz fiatalkorú elítélttel. Minden a nevelésüket szolgálja: a munka, a sporteszközök, a 8000 kötetes könyvtár, a lemezek, a tanulás. A sikerben azonban mégsem lehetnek biztosak a nevelők. Az innen szabaduló fiatalok mintegy 6 százaléka visszakerül az intézetbe, s becslések szerint körülbelül 30 százalékuk felnőttként újra összeütközésbe kerül a törvénnyel. Ezek a számok azonban nem lehetnek az intézeti nevelőmunka hatékonyságának mutatói. — Segíteni a beilleszkedésüket, az utógondozást, ez a másik feladat — mondja Kardos Gyula ezredes. — Itt mutatkozik lemaradás, bár az utógondozásnak épp úgy kialakultak már a törvényes keretei és intézményei, mint a büntetésvégrehajtásnak. Hogy csak egy példát említsek: a pártfogói felügyelet. Elvileg azzal nincs problémánk, hogy munkahelyet találjunk a tőlünk távozó fiataloknak. Az utógondozás buktatója az, hogy a szabaduló fiatalkorú rendszerint visszakerül abba a miliőbe (családba, haveri körbe), ahonnan jött, amely korábban is már rossz útra térítette. S ez annál is inkább veszélyes, mert a fiatalkorú bűnözés szerkezete az utóbbi évtizedben kedvezőtlenül alakult. Az intézetünkbe kerülő fiatalok kétharmadát erőszakos bűncselekményért ítélték el. Befejezett emberölésért például évente 35-40 fiatal kerül hozzánk. Sajnos az is jellemző adat, hogy intézetünkben az elítéltek mintegy ötven százaléka cigány. Későbbi beilleszkedésüket társadalmunkba csupán a büntetés és intézeti nevelés keretei között képtelenség megoldani. A két cigányfiú és a kamaszkorú pesti vagány iskolába készülődik: másolják egymás füzetéből a házi feladatot, a hetedikes matematika leckét. Mindhárman 15 évesek. — Annyira nem ment „odakint” a tanulás? A két barnább bőrű fiú csak hömmög, a pesti srác azonban cseppet sincs zavarban: — Nem az volt a baj. Sokat lógtam a suliból. S gyorsan hozzáfűzi még: — Nehogy azt higgye, hogy a szüleim miatt. Mindketten magas beosztású emberek. — Hát akkor? — A haverok vittek bele mindenbe. — Mi az a „minden”? — A rablásokba. Nem a pénz kellett, kaptam én otthon eleget. Egyszerűen jó heccnek látszott. Két évet kaptam. Szerintem igazságtalanul sok, hiszen a haverok miatt csináltam az egészet... A mokány Szolnok megyei cigányfiú szemlesütve, a fogai közt préseli ki a szavakat: — Négy év nemi erőszakért. Mert csak 12 éves volt a csaj. S nem lehet több szót kihúzni belőle. Csak akkor enged fel, amikor arról faggatom, mit szeretne csinálni, ha innen kikerül. — Pincér akarok lenni. — Miért éppen az? — Hát a ruha ... a fehér ing ... a kabát, meg a nyakkendő ..„ A Borsod megyei cigányfiú szemmel láthatóan számított a megdöbbenésemre. Van egy csipetnyi büszkeség is a hangjában : — Én emberölésért ülök három évet. Kérdezni sem tudok, de ő mondja kérdés nélkül is. Sokszor és sokaknak mesélhette már. — Egy folunkbeli férfi szidta az anyánkat. Megvártuk este az utcán, hogv beverjük a mocskos száját. Kicsit többet rúgtunk bele, íqy aztán belehalt a verésbe. Minket meg másnap elkaptak a rendőrök. — Kik azok a „mi"? — A két bátyám, meg én. Ők is ülnek, csak nem itt. — Rajtuk kívül vannak még testvérei? — Csak lányok. Kettő. — S mi lesz, ha innen kikerül. Mit akar csinálni? Itt most megtanulta a betonszerelő szakmát. Vállat von: — Nem tudom még. Talán vissza sem meayek a faluba. Annak a rokonsága, akit mi agyonvertünk, megígérte, hogy én sem fogok öregen meghalni ... Két betű és egy négyjegyű szám. — „Hová valósi?” „Jelentem pécsi.” „Jöjjön ki!” „Beszélgetni fognak magával. Viselkedjen rendesen!" A szőke, alacsony, kisfiúnak tűnő. de már kamasznak sem titulálható 18 éves pécsi srác ki- bómul az ablakon. Kint zuhog az eső. Két hónapja ítélték el gyújtogatásért, lopásért. Ha megharagudott valakire, a munkavezetőjére, vagy éppen a szomszéd rendőrre, egyszerűen feltörte és felgyújtotta az autóját. — Volt már látogatód azóta, hogy itt vagy? A szüleid voltak már itt? — Nem. Apámat nem is ismerem. Anvám naqyon haragszik rám. Más meg nincs. Legszívesebben menne vissza a zárkába. Hallgatunk egy sort. Végighúzza az ujját az üvegen: — Pécsett biztosan süt a nap. Másfél év múlva látom csak újra'. Addig ... Milyen hülye voltam — suttogja maga elé. — Kérem, engedjen vissza a sorba. Dunai Imre Konténeres távbeszélő központok exportra A Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban készítik a 900 vonalas konténeres telefonközpontokat. Budapesten már tizenhármat bekapcsoltak a hálózatba, elsősorban olyan helyeken, melyek fehér foltot jelentenek a közületi és lakossági telefonellátásban. A gyárban most három konténerközpont készül jemeni megrendelésre, de még az idén újabb ötöt gyártanak a Magyar Postának. Felvételünk a Jemenbe kerülő berendezések szereléséről készült. 4. HÉTVÉGE A Tankönyvkiadó gondozásában nemrég jelent meg szlovák nyelven egy sokat ígérő tanulmánysorozat első kötete, a Spolocny osud — Spolocná ces- tai, mely magyarul a Közös sors — közöt út címet viseli. A kötet és a sorozat szerkesztője Polá- nyi Imre, a Pécsi Tanárképző Főiskola történelem tanszékén főiskolai tanár. Polányi Imre sokoldalú pedagógus, emellett három évtizede kutatóként is nevet szerzett magának. Legkedvesebb kutatási területe a nemzetiségek története, oktatómunkájában viszont az ókor, valamint a 19. és a 20. század áll hozzá legközelebb. — A közös sors — közös út tanulmánysorozattal mi a cél- ja? — Megfelelő tanulmányanyagot szeretnénk összegyűjteni a magyarországi szlovákság szintéziséhez. Az első kötet témája a magyarországi szlovákok részvétele a 19. és a 20. századi hazai munkás- és parasztmozgalmakban. A második — melynek kéziratait most gyűjtöm össze — a Magyar Tanács- köztársaság és a szlovákok problémakörét dolgozza fel. Szervezem a harmadikat: a két világháború közti időszakot öleli fel. A tervezett 4. és a többi kötetben pedig a 19. századtól kanyarodunk vissza a múltba. — Miért épp a szlovákokkal kezdte? — Kassai vagyok, ott jártam iskolába, azóta is izgat ez a kérdés. Kassáról 1947-ben jött Budapestre, az ELTÉ-re. Szerencséje volt. Arató Endrével ott ismerkedett meg, tőle kapta az iaazi indíttatást. Arató a nemzetiségi kutatások vezető szakértőjének számított és akkor Csehszlovákia történetével foglalkozott. — Csak a szlovák nemzetiség foglalkoztatja? — Nem. De ez áll hozzám legközelebb. Ennek kapcsán a nemzeti, nemzetiségi kérdések is előtérbe kerülnek. A kutatási téma szerteágazó, de e csomópontból kiindulva a többi nemzetiség problémáját is megvizsgáljuk. Ugyanakkor egyben alap is Magyarország, valamint Kelet-Európa egy régiójának vizsgálatához. A főiskolai tananyagnak nem kiemelt része Kelet-Európa, ezért az e témakör iránt érdeklődő hallgatóimnak speciális és szakkollégiumokat vezetek. — További tervei? — A szlovák nemzetiségi témát szeretném kibontani, aztán kis csoportot szervezni, mely a nemzetiségi problémák megoldását és megoldatlanságát vizsgálná a két világháború közötti Kelet-Európábán. Régóta dédelgetett vágyam, hogy feldolgozzam a magyarság és a nemzetiségek egymás mellett élésének 1000 évét. A gyűjtőmunkát nagyjából befejeztem. Dobozszámra várnak a céduláim, hogy elkezdhessem feldolgozásukat. Mindez már csak idő kérdése ... Kutatómunkáját összegező tanulmányainak, nemzetközi tudományos konferenciákon elhangzott, publikált vagy még meg nem jelent előadásszövegeinek, könyvrecenzióinak se szeri, se száma. Első egyetemi jegyzetét 1952-ben írta. Azóta főiskolai jegyzetek, szöveg- és forrásgyűjtemények tucatjait írta, szerkesztette, válogatta. Nagyon sok nyári vakációt töltött munkájával és csehszlovákiai levéltárakban kutatva. — Mégsem mutathatok feí eleget, ha megvonom három évtizedes kutatómunkám eredményét. A főiskolai megkötöttségek nem hagynak annyi időt, amennyit a kutatásnak szeretnék szentelni. így viszont több időm marad a tanítványaimra. Hallgatói szeretik, kötetlenül, közvetlen hangon ad elő, felcsigázza az érdeklődést a téma iránt. — Pedagógusi alapelve? — Minél nagyobb ismeretet nyújtani, azt dolgozzák fel önállóan a hallgatóim és végül megbeszéljük együtt. — Módszertani segítséget adok, hogy maguk is képesek legyenek tudományos kutatómunkára. Aki ilyenre képes és tanítani is szeret, az sokkaf több az átlagpedagógusnál és maga is többet nyújt a tanítványainak. Ezt igyekszem megértetni velük . .. Az országos tudományos diákköri konferenciákról (OTDK) tanítványai még nem jöttek haza díj nélkül. Nem kutatási szinten, csak „úgy" szenvedélye az ókor. Tankönyve, „Az ókori világ története” 1973-ban látott napvilágot, most már a 4. kiadásnál tart. A főiskolai tankönyvet az egyetemeken is előszeretettef forgatják. — Az anyag túlnyomó többsége ma is időtálló, csak a felsőoktatás új szükségleteinek megfelelően át kellene dolgozni. — Mi az, ami bosszantja? — Az a tévhit, hogy ami nem magyar —, az mór egyetemes történelem. Holott egy-egy nép története önmagában éppúgy nemzeti történelmük, mint nekünk a miénk. A népek, nemzetek történetének együttes, átfogó vizsgálata lehet csak egyetemes történelem ... És a múlt vizsgálatánál bárminemű elfogultság, napjaink szemléletének és követelményrendszerének visszavetítése a múltba . . . Tavaly nyáron volt először családjával úgy pihenni, hogy nem vitt magával munkát.. . Murányi László Polányi tanár úr
