Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-12 / 128. szám

A Dunántúli Tlgplö 1981. május 12., kedd 1981. MÁJUS 12 KEDD AZ ÉV 20. HETE A Nap kél 5.11 - A Hold kél 13.25 Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából PONGRÁC nevű kedves olvasóinkat nyugszik 20.11 órakor. - nyugszik 2.48 órakor. K ritikus napra virradtunk: ma ünnepük névnapjukat a Pongrácok. Ami önmagában még nem baj, de utá­na jönnek a Szervácok, majd harmadnapra a Bonifácok. Bár mindegyik elég ritka név, így hárman együtt nem sok jót sejtetnek: Pongrác, Szervác és Bonifác a fagyosszentek né­ven váltak közismertté. S ha már fagyosszentek, akkor fagyot hoznak — legalábbis a földművelők körében ezt az általános megfigyelést tették már sok-sok évvel ezelőtt. Meteorológiai tény, hogy ez idő tájt Északnyugat-Európában pedig erősen megnövekedik, Délkelet-Európábon pedig erősen lecsökken a légnyomás, s e két véglet a légnyomás-minimum és maximum kiegyenlítődési pontja a Kárpát-medence területére esik . . . S ez okozza a májusi fagyokat, s a fagyok közül is a legve­szélyesebbiket. Sokszor előfordult már, hogy e három jeles névnapot igencsak megsínylették a zsenge növények. Most egy kicsit optimistábban nézhetünk talán a fagyos­szentek elé, hiszen április végén már túlestünk egy fagy­károkat okozó időszakon. Bár ki tudja? Tegnap reggel már bemondta a rádió, hogy Portugáliában téliesre fordult az időjárás. d. cs. Három helyen adott műsort a tegnapi nap folyamán Halász Judit és a Bojtorján­együttes Képünk a pécsi Helyőrségi Klubban látott gyermekdélutánról készüli. * Tv-sorozat jovonk titkairól Jövőnk titkai címmel 9 részes ismeretterjesztő so­rozat vetítését kezdi meg május 13-án a televízió. Czeizel Endre genetikus ezúttal harmadik alkalom­mal vállalkozott arra, hogy szőkébb szakterülete, az emberi örökléstan eredmé­nyeiről és problémáiról be­széljen a televízió nyilvá­nossága előtt. A hetente jelentkező so­rozat a jövővel foglalkozik korunk gondjainak ismere­tében. Az előadások a ge­netika szakterületének problémáiból indulnak ki, s ezek jövőbeni megoldási kísérleteit vázolják fel. Az egyes részekben meghívott szakemberek vitatják meg az elhangzottakat, és saját tapasztalataikkal, ismere­teikkel egészítik ki a témá­kat. ♦ — Cola-jubileum. A Coca Cola után igen rö­vid idő alatt meghóditotta a vásárlókat Magyarorszá­gon is a Pepsi-Cola. Pé­csett 10 évvel ezelőtt kezd­te meg működését a Pan­nónia Sörgyárban a Pepsi- Cola töltőüzem. A tízéves jubileumot ma ünnepli a Pepsi-Cola, Wienna és a Pannónia Sörgyár. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A meráni fiú (este 7 órakor) A Madách Színház vendégjátéka. MOZI Petőfi: Bátorság, fussunk! (hn5, hn7. hn9) Kossuth: Övokodj a törpétől! (flO. hn12) A láthatatlan erőd (2. 4) Bátorság, fussunk! (6. 8) Park: Óvakodj a törpétől! (4. n7) Park-kert: Övokodj a törpétől! (t9) Tanárképző Főiskola: őszi mo­rálon (5) Csúfok és gonoszak (f8) Rákóczi: A nyolcadik utas: ó Halál (5, 7 órakor) Feke­te Gyémánt: Münchhausen bá­ró csodálatos kalandjoi (6) Jószerencsét: Autóversenyzők (4, 6) Vasas, Május 1.: A szö­kött fegyenc (f6)- Mohács: Mackenna aranya (fő. 8) Komló, Zrínyi: Ripacsok (4, 6. 8) Komló, Májüs 1. A Nagy Medve fiai (f5) A katona és az elefánt (f7) Szigetvár: A dől ugyanoz marad (fő) Tró­fea (8) Siklós: Gyermekkorom kenyere (8) Harkány: Modern Robinson és családjo (7) Boly: Kaliforniai lakosztály (7) Pécsvcrad: Hajadon feleség (7) Sellye: Fedőneve: Jégma­dár (8) Szentlorinc: Rafferty és a lányok (8) Villány: Vágta (8) Dunoszekcsö: A skorlát- betü (8) ^ — Megváltozik a tanács­tagi beszámoló időpontja. A 91-es számú választó- kerület tanácstagja, Békés Sándor nem május 12-én, hanem május 14-én 18 órakor tartja tanácstagi beszámolóját az MSZMF kertvárosi alapszervezeté­nél (Tolsztoj út 10.). — Baranyai siker. A Tar­talékosok Lövészversenyé­nek (TLV) országos baj­nokságát rendezte a győ­zelem napja alkalmából Budapesten az MSZBT és az MHSZ. A versenyen len­gyel, szovjet csehszlovák katonaválogatottakon kí­vül indultak a Magyar Néphadsereg, a Belügy­minisztérium, a határőrség, a munkásőrség és az MHSZ csapatai is. A négyfős baranyai MHSZ csapat pisztolylövészetben 5. lett, egyéniben Somo­gyi György (MÉV ÉDÜ) ezüst érmet szerzett. ♦ Vonatpótló autóbuszok a pécs—pesti vonalon A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy pályakorszerüsitési munkák miatt május 13-tól 29-ig — szombat és vasárnap kivéte­lével — a hajnalban és reggel Pécsről Budapestre induló sze­mély- és gyorsvonat, valamint o Déli pályaudvarról 7.40 órakor Pécsre induló személyvonal Pusztaszabolcs—Dunaújváros— Rétszilason át kerülő útirányon közlekedik. Pusztaszabolcs és Rétszilas között vonatpótló autóbuszok járnak. A változásról a pályaudvaro­kon adnak részletes felvilágosí­tást. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Technikai forradal­mak ... a zenében. 8.57: Népdalcsokor. 9.44: Rímek és ritmusok. 10.05: MR 10-14. 10.35: Operettdalok. 11.00: Az évszakok. 11.39: A Balogh csa­lád. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: Hangverseny. 13.50: Ver­bunkosok, nóták. 14.40: Elő vi­lágirodalom. 15.10: A tündér­királynő. Szvit. 15.28: Nyitni- kék. 16.05: Szhovo-Kobilin és három kelet-európai realista. 16.31: Réti József énekel, o Magyar fúvósötös játszik. 17.07: Mozgásterek. 17.32: Ver­di: Nabucco — Abigél áriája a II. felvonásból. 17.45: A Szabó család. 19.15: Minden­ki zeneiskolája. 20.11: Két riport. 20.41: Nóták. 21.05: A Válas(s)z! — melléklete. 21.35: Nem zavarok? 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Torony­zene. 22.50: Kihaló mestersé­gek. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Ifjúsági dalok. 8.20: Vonzások és változásod. 8.33: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.33: Melódiakoktél. 13.30: Ma, o 10-053-as telefonnál Nagy Zsáka. ♦- Hazánkban vendég­szerepei az NDK-ban élő szorb népcsoport művész­együttese. A Magyarorszá­gi Németek Demokratikus Szövetsége és a Magyar- országi Délszlávok Demok­ratikus Szövetsége vendé­geként Baranyába látoga­tott szláv együttes Sza- lánta és Kátoly után teg­nap este 7 órakor lépett ének-zene és néptáncmű­sorával színpadra az új­mohácsi klubkönyvtárban. ♦ Esküvő HORVATH MARIA és TAVALI LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. május 15-én 15.30 árakor házasságot kötünk a pé­csi központi házasságkötő te­remben (Hunyadi út 2. sz.). ♦ — Amatőr munkás fotó­sok tárlata nyílott a kom­lói úttörő- és ifjúsági ház­ban. A Halász Rezső fotó­művész vezette alkotó cso­port először mutatkozik be kiállításon. A bányászok­ból. műszerészekből és szakmunkásokból álló fo­tós kollektíva munkáit má­jus 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Rekordfogyasztás jég- krémbol. Április hónapban 11 000 karton poharas, pálcikás és családi jég­krémet szállított a Buda- tej, o baronyoi, valamint egyes somogyi, tolnai és Bács megyei üzletekbe. Hároméves működésük óta ennyit még a legme­legebb hónapokban sem szállítottak — tavaly a legmelegebb nyári idő­szakban 9000 karton Leót vettek a vásárlók. 04-05-07 Halálos gázolás. Szombat éjjel Bükkösd belterületén Nagy Lajosné 44 éves obaligeti la­kos személygépkocsijával el­ütötte az úttesten gyalogosan haladó Bogdán János 26 éves bükkösdi lakost, aki a helyszí­nen meghalt. A rendőrség a baleset okát vizsgálja. * Nem adott elsőbbséget. Rop- pai János 50 éves pécsi lakos vasárnap este Pécsett, az Acsá- di útról a 6-os útra kihajtva nem adott elsőbbséget o Néma Ferenc 30 éves pécsi lakos ál­tal vezetett személygépkocsinak és összeütköztek. Rappai János utasa, Tóth László könnyű sé­rülést szenvedett. Az anyagi kár 30 ezer forint. j. Gépkocsitüz. Hétfon délelőtt o Szilágypuszta felé vezető bekö- töúton kigyulladt Kővári Lajos pécsi lakos Zsiguli Combi sze­mélygépkocsija. A tüzet a ben- zincsö meghibásodása okozta, melynek következtében az autó rögtön lángra lobbant és ki­égett. Az anyagi kár 50 eier forint. Kis magyar rapszódia. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tip­top parádé. 18.33: Színészek zenés játék (elvételeiből. 18.53: Moszkvából érkezett. 19.23: Könyvismertető. 19 33: Csak fia­taloknak. 20.33: Tizenkét szék. 21.04: Örökzöld dallomok. 22.08: Népdalok, néptáncok. 23.15: A dzsessz a 70-es évek­ben. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolurudió. 9 30: Bécsi klasszikus muzsika. 11.05: Ko­molyan — könnyedén. 11.40: Operofelvételekböl. 12.30: Szá­zadunk kamaiazenéjéböl. 14.00: Népek között. 14.30: Zenekari muzsika 15.10: Operarészletek. 16.10: Madrigálok. 16.30: Labi­rintus. 16.45: 2enckoii muzsi­ka. 17.29: Harminc perc alatt a Föld körül. 17.5ü: Buch-or- ponafelvételek. 19.05:_ Iskolára Kocsiátvételi sorszámok Trabant Limousine (Buda­pest) 3018, Trabant Limousine (Győr) 1839, Trabant Limousine (Debrecen) 1023, Trabant Li« mousine Special (Budapest) 4831, Trabant Limousine Spe- ciál (Debrecen) 2792, Trabant Limousine Speciál (Győr) 4793, Trabant Limousine Hycomat 10 688, Trabant Combi (Buda­pest) 1613, Trabant Combi (Győr) 1114, Wartburg Li­mousine (Budapest) 3470, Wartburg Limousine (Győr) 3112, Wartburg de Luxé (Buda­pest) 3190, Wartburg de Luxe (Győr) 3261, Wartburg de Luxe tolótetos 760, Wartburg Li­mousine tolótetös 377, Wart­burg Tourist (Budapest) 1585, Wartburg Tourist (Győr) 1087, Skoda 105 S (Budapest) 3487, Skoda 105 S (Győr) 3415, Sko­da 105 S (Debrecen) 3423. Sko­da 120 L (Budapest) 3238, Skoda 120 L (Debrecen) 2076, Skoda 120 L (Győr) 2430, Polski Fiat 1500 1711, Polski Fiat 126 (Budapest) 4915, Polski Fial 126 (Győr) 1510, Polski Fiat 126 (Debrecen) 1042, Zaporo- zsec 32 367, Lada 1200 (Buda­pest) 9719, Lada 1200 (Debre­cen) 9531, Lada 1200 (Győr) 527, Lada Combi (Budapest) 1847, Lada Combi (Debrecen) 785. Lada 1300 (Budapest) 5763, Lada 1300 (Debrecen) 4562, Loda 1300 (Győr) 671, Lada 1500 (Budapest) 6399, Lada 1500 (Debrecen) 5406, Lada 1500 (Győr) 1611, Lada 1600 (Budopest) 2155, Lada 1600 (Debrecen) 1063, Dácia (Budapest) 3124. Dácia (Deb­recen) 1565, Moszkvics 2140 10 465. ♦ — Pályaválasztás. Az űttoráház pályaválasztási klubjának rendezésében ma, május 12-én 14.30­kor a Baromfifeldolgozó Vállalathoz üzemlátogatást terveznek a 6—7. osztályos tanulók és szüleik részére, hogy bemutassák a ba­romfihús-feldolgozó szak­mát. (32-es autóbusszal lehet megközelíteni.) ♦ Közlemény A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete Pécsi Szer­vezete 1981. június 14-én Pé­csett, a Pécsi Állami Gazdaság lovaspályáján lovasbemutatóval egybekötött országos kutyaki- álhtást rendez. Nevezési lapok igényelhetők a szervezet címén (Pécs, 7601. Pl. 262), a klub- helyiségben, illetve 17 óra után a 31-120-as telefonon. dió. 19.35: Parti város. Versek. 19.40: Hangverseny. Közben: kb. 20.25: A gépgyártól a mű­vésztelepig. Kb. 20.45: A hang- versenyközvetités folytatása. Kb. 21.20: Operaáriák. 21.45: A ze­neirodalom remekműveiből. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenés ki vansógok. 17.25: Közérdekű magánügyek. Simon Marta mű- soia. 17.35: Bízó József nótá­kat énekel. Dörömbözö Géza és népi zenekara játszik, Csa­jági György kíarinélozik 17.45: Ü/emi-lap-szeinle. Szabó Zsolt összeállítása. 17.50: Tangórit­musban. 18.00: Dél-dunántúli hiradó. 18.15: Könnyűzene. 18.30: Szerb-horvót nyelvű mű­sor.. Az ifjúság hullámhosszán. A tor tolómból: Irodalmi esték o pécsi horvat-S2erb kollégium­ban. — Zmaj Jovanovic irásá­— Fogadóóra. Ma, ked­den délután 3—5 óráig fogadóórán várjuk pana­szaikkal, kérelmeikkel, be­jelentéseikkel személyesen hozzánk forduló olvasóin­kat a Dunántúli Napló szerkesztőségében (Pécs, Hunyadi út 11.). — Elsősegélynyújtó ver­seny. A Magyar Vöröske­reszt Mohács járási veze­tősége a jubileumi év tisz­teletére elsősegélynyújtó versenyt rendezett május 10-én a bólyi kombinát központjában. A járás tsz-einek és a Bólyi Mező- gazdasági Kombinát csa­patainak részvételével zajló versenyen első helyezést ért el a Bólyi Mezőgazda- sági Kombinát vetőmag­üzemének csapata, máso­dik a sombereki Béke Őre Tsz csapata, harmadik a dunaszekcsői Duna Gyön­gye Tsz csapata. ♦ Névadó BERKES JENŐ és PERNECKER JUDIT szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy kislányuk, BEATA névadó ünnepségét 1981. má­jus 15-én 12.00 árakor tartják a Boldogság Házában. nők befejező része. 19.00: Né­met nyelvű műsor. Hírek. — Bácsalmási pillanatok. Riport- összeállitás. — Önök kérték. — 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorno (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Földrajz. 7. o. 8.40: Környezetismeret. 4. o. (sz.). 9.15: Osztályfőnöki óra. Toborzó. 9.45: Bélyegvilág (ism., sz.). 10.05: Iskolatévé. Földrajz. 5. o. 10.40: Magyor nyelv. 2. o. (sz.). 10.50: Stop! (sz.). 11.00: Csak gyerekeknek! (ism., sz.). Yxilon show. 14.00: Iskolotévé. Stop! (ism.. sz.). 14.10: Magyar nyelv (ism., sz.). 14.20: Földrajz (ism.). 15.00: Környezetismeret (ism., sz.)'. 15T40: Osztályfőnöki óra (ism.). 16.00: Mindenki iskolája. Föld­rajz. 16.30: Történelem. 17.05: Hírek. 17.10: Operettrészletek. 17.45: A Somogyi Könyvtár. 18.20: Másfél millió lépés Ma­gyarországon. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese (sz.). 19.30: Tv-hir- adó (sz.). 20.00: Játék három percben (sz.). 20.05: Nád és mocsár (sz.). VI 2. rész. 21.00: Stúdió 81. (sz.). 22.00: Bar­tők. Magyor—konadoi doJtu­Húsipari szakmai hetek A Húsipari Vállalat má­jus hónapban négy héten keresztül árubemutatóval egybekötött szakmai hete­ket rendez. Célja: korszerű Táplálkozás és a tóplál- kozáskultúra bemutatása, ezen belül bővítik a gyer­mek- és közélelmezés te­rén a szakemberek infor­mációját, hogy ne csak tőkehúst, hanem változatos készítményeket alkalmaz­zanak. Az első kóstolással egybekötött szakmai hetet május 12—15. között Sik­lóson, a 70-es ABC-ben rendezik, a szakmai bemu­tatót pedig a Siklósi Áfész és a siklósi városi-járási Hazafias Népfront szerve­zésében május 13-ón a várban. ♦ — Jávor Piroska festő­művész és Asszonyi Tamás Munkácsy-dijas szobrász, érdemes művész alkotá­saiból nyílt kiállítás má­jus 11-én, hétfőn este 6 órakor Mohácson, a Kos­suth Filmszínház emeleti termében. mentumfilm (sz.). 23.00: Tv­híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.01: Fókusz (sz.). 20.30: Autó-Motor Sport (sz.). 20.50: Tv-híradó 2. (sz.). 21.10: Ker­tünk, udvarunk (ism.). 21.30: Reklám. 21.35: Ibrahim Dieng utalványt kapott. Szenegáli film (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.55: Napszárnyúak — gyer­mekműsor. 18.25: ünnepi gyű­lés Dimitrije Tucovic születésé­nek 100. évfordulója alkalmá­ból. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Tito emlékiratai. 22.00: Az idegen győztes — amerikai film. MÁSODIK MŰSOR 17.10: Dimitrije Tucovic — film. 18.15: Iskolai műsor. 19.45: A JKSZ története. 20.15: Hall­juk a zenét. 20.55: Riport. 21.00: Szórakoztató zene. 21.50: Ember és idő — dokumentum- műsor. 22.20: Huszonnégy óra 22.45: Válogotás az iskolote- levizió műsorából. Technikusmjnösitő vizsgára előkészítő tanlolysm A SZOT Munkavédelmi To­vábbképző Intézet felvételi pá­lyázatot hirdet az 1981/82-es tanévre, tanfolyamos félkészé tésü munkavédelmi technikus- minősítő vizsgára, ipari szakon. A tanfolyamot, a „Zipernovszky Károly” Gépészeti Szakközép- iskolában tartják (Pécs, 48-as tér 2. 7601). Az előkészítő tanfolyam 300 órás és tiz hónap szorgalmi idő alatt bonyolódik le. A tech- nikusminősitö vizsgára előkészí­tő tanfolyamra felvett hallga­tók részére az illetékes szak- középiskola részletes tematikát ad ki. A tanfolyami feltételek­nek eleget téve, a hallgatók az Állami Technikusminösitő Bi­zottság előtt tehetnek vizsgát. Eredményes vizsga alapján munkavédelmi technikusi okle­velet szereznek. A jelentkezési lap beszerez­hető: a Szakszervezetek Bara­nya megyei Tanácsa munkavé­delmi osztályán (Pécs, Sfcalai András út 11.). A munkavédelmi technikusmi- nösitö vizsgára előkészítő tan­folyamra jelentkezhet, aki: — ipari, mezőgazdasági, víz­ügyi technikumban vagy szak- középiskolában képesítést szer­zett; — a képesítésnek megfelelő munkaterületen termelő, terme­lésirányító, vagy munkavédelmi munkakörben legalább kétéves, más munkakörben legalább öt­éves szakmai gyakorlattal ren­delkezik; — munkahely felvételi javas­latával rendelkezik és oz elő­irt egészségügyi követelmé­nyeknek megfelel; — középfokú ipari szakképe­sítést nem nyújtó érettségi bi­zonyítvánnyal és ipari szakmá­ban szerzett szakmunkásbizo- nyitvánnyal rendelkezők csak akkor jelentkezhetnek, ha a szakiránynak megfelelő szak- középiskolában a kiegészítő vizsgákat előzőleg letették. A jelentkezési határidő: 1981. május 31. Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa munka- védelmi osztálya ♦ Beiratkozás a Dolgozók Gimnáziumába BEIRATKOZÁS A DOLGOZÓK GIMNÁZIUMÁBA. A Dolgozók Gimnáziuma (István tér 10.) felvételt hirdet az 1981/82-es tanévre: ESTI TAGOZAT: he­tenként 3 tanítási nap (hétfő, szerda, péntek). LEVELEZŐ (1 napos) TAGOZAT: hetenként 1 tanítási nap (I. osztály: hétfő; 11— IV. osztály: csütörtök). LE­VELEZŐ (2 napos) TAGOZAT: hetenként 2 tanítási nap (hét­lő—csütörtök; csak III. osztály indul). KÜLÖNBÖZETI VIZSGA letételével (augusztus) maga­sabb osztályba iratkozhatnak az emeltszintű szakmunkásbizonyit- vánnyal rendelkezők; az egész­ségügyi szakiskolában, az egy­séges szakmunkás-, vagy a gépiró és gyorsíró iskolában, ill. szakközépiskolai osztályt (osztályokat) véazettek. Jelent­kezés a különbözeti vizsgáro szombat kivételével de. 9—12 és 13—18 ára között. JELENT­KEZÉSI LAP kérhető a beirat­kozáshoz 8—11 és 13—18 áráig a gimnázium gazdasági irodá­jában vagy portáián. BEIRAT­KOZÁS: 1981. június 11-én és 12- én 15—18 óráig. A Dolgozók Gimnáziuma igazgatója. ♦ — Az NSZK-ba utazik a pécsi Nevelők Háza kama­rakórusa. 140 fős szakszer­vezeti művészdelegáció tagjaként kedden Reck- linghausenbe utazik a pé­csi kórus, a Ruhr-vidéki ünnepi játékokra. Tánco­sok, szólisták is részt vesz­nek a magyar és német szakszervezetek első közös rendezvényén. A csoport vezetője Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára. Várható időjárás kedd estig: átmenetileg sokfelé erősen megnövekvő felhőzet. Többfelé zápor, zivatar, a Dunántúlon helyenként csendes eső. Élénk, időnként erős délkeleti, déli izéi. Főleg délnyugaton, nyu­gaton gyengülő fölmelegedés, t/árható legalacsonyabb éjsza­rai hőmérséklet 7—12, legma­gasabb nappali hőmérséklet délnyugaton, nyugaton 15—20, keleten, északkeleten még 20— 25 fok között. Távolabbi kilátások szerdától izombatig: nappali gomolyfel- höképzödésböl az időszak fo­lyamán bármikor kialakulhat lutó zápor, zivatar. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 10— 15 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalé­kán várható.------A RÁDIÓ----­É S TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL. Hal Is álljak meg? Tagadhatatlan: városunk új és nagyszerű kirándulócent­rummal gyarapodott. A Ma­lom-völgy vetekedik hovato­vább a Kisréttel, a Mandu­lással; a tó két oldalán csa­logat a pázsit. A legutóbbi veröfényes vasárnapon ezrek lepték meg, kit a kíváncsi­ság, az első szemrevételezés vitt ki, kit a csolád- és gye- rekkörités unszolt a szobád­ba. Akadt, aki gyalogszerrel vágott az útnak, de a több­ség autóval tette meg a vá­rosszél és a kirándulóhely közti néhány kilométert, az uzsonna, a pokróc és egye­bek miatt. Az autósok száj­íze aztán megkeresedett. A csöppnyi parkoló hamar be­telt, s ki-ki kereshette: hol álljak meg? Maradt az ide­gesség, a meleg, a benzingőz és motorberregés, s aki netán rossz helyre állt, fizethette o helyszinbirságot . . . Mert bi­zony a rend őreit is kicsalo­gatta a napfény, a tó, a fü, meg egy korábbi bejelentés: több autós a behajtást tiltó tábla ellenére is bemegy az erdei útra. A bírságolást, ha hosszabb távon gondolkodunk, meg kell érteni. Ne legyen a tópor! — gépkocsipihenö. De hál ez a húszegynéhány parkoló Oz ezreknek szánt pihenöpark mellett kevés!!! Nem teljesít­heti igy a kirándulóvölgy az! a funkcióját, amit szántak neki. Mármint segítsen kikap­csolódni, pihenni, felejteni o napi bosszúságokat. — kozma —

Next

/
Oldalképek
Tartalom