Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-11 / 127. szám

non Orvosmeteorológia Nincs front! KRÓNIKÁI ft I] II KRÓNIKA I I I Hét emberei Végre megérkezett o május­hoz illő időjárás, s ilyen ma­rad a hét második feleben is, amikor pedig kissé változéko­nyabbra főidül. A hét első fe­lében talán még túl melegnek is tűnik, ami egyáltalán nem csoda, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt időszakban jó­val hűvösebb volt. Igaz, a me­legedés már az elmúlt hét vé­gén megkezdődött, a meleg hatása azonban most még fo­kozottabb lesz. Melegfront át­vonulásáról ugyan szó sincs, de a hatásáról mór jól ismert mediterrán, sőt szubtrópusi le­vegő érkezik hozzánk. Ezek ter­helő hatását nem szabad el­hanyagolnunk, annál is inkább, mert azt más tényezők is fo­kozzák: sok napsütésre van ki­látásunk, a légmozgás általá­ban mérsékelt marad, és vi­szonylag alacsony lesz a leve­gő nedvességtartalma is. Jócs­kán meg kell tehát dolgoznia szervezetünknek azért, hogy kellőképpen lehűtsön bennün­ket, hogy megakadályozza a lúlhevülést. Ha a tűző napon mozgunk, dolgozunk, ezzel csak megnehezítjük szerveze­tünk dolgát — nem árt ilyenkor többször is benedvesiteni vég­tagjainkat, nyakunkat, arcun­kat, és a napsütés ellen vala­milyen fejfedővel védekezni. A hőmegterhelés kedvezően ala­kul a hét második felében, akkor azonban a zivatarra haj­ló időben ajánlatos óvatosabb­nak lennünk. Bártfai Erzsébet O Cyüjtik az ebszölőszárat Kaposvár és Nagyatád éger- láposaiban. Az értékes és ritka gyógynövény hormonzavarok elleni drogokat tartalmaz, a tolnai üzemben dolgozzák fel. Hazánkból az összes ebszölö- szár külföldre, elsősorban bel­ga, francia, nyugatnémet és amerikai gyógyszergyárakba kerül. Magyarországon a leg­több a somogyi égeresekben található. Mit? Hol? Olcsóbban! Pécs, Konzum, keddtöl-keddig: tea- sütemények, női garbók és rövidujjú pulóverek. Komló, Zengő, keddtöl-keddig: gyermekkerékpár, palacsintapor. Pécs, Centrum hétfő: férfi szövet zakó, egyes női blúzok. Pécs, Titán iparcikk üzlet: vörösréz­cső, ventillátorok. Bretus Mária, Hetényi János Az előadóművészef terén kifejtett két évtizedes ered­ményes munkásságuk elisme­réseként SZOT-díjban része­sült május 1.-én a Pécsi Ba­lett két alapító tagja, a Bre­tus Mária-Hetényi János há­zaspár. Hetényi: — Kaptunk koráb­ban is különböző elismerése­ket, dijakai. Mindig váratla­nul. Bretus: — S rónak ezek ránk mindig újabb és újabb kötelezettségeket, a megte­lelni terhét. A díj szintje alatt nem lehet adni. Hetényi: — Harc a díjak­kal . . . Bretus: — Egyébként véle­ményem szerint egyik előfel­tétele volt a győri balett lé­tezésének, az operaházi Be- jart-bemutatóknak a pécsi balett léte. Hetényi: — Időközben vi­szont a vidék lemaradt. A pécsi balett anyagi-technikai okok miatt nem tud vállalni egy Bejart-bemutatót. Bretus: — Mi stílust terem­tettünk. Nem következik eb­ből, hogy az operaháziak, a. .győriek és miközöttünk kon­kurencia lenne. Mindegyi­künknek megvan a lehetősé­ge arra, hogy egy-egy bemu­tatóval robbantson. Stílust vagy a gondolatközlés mód­szerét, formáit. Az érthető­ség . . . Szerintem nem kell a táncból többet megértenie egy nézőnek, mint amennyi a produkcióból hat rá. Hetényi: — Mentünk sokat vidékre is, lépcsőzetesen ada­golva egy-egy helyen a tánc­művészeiét. Nem az „Etűdök kékben"-nel és a „Csodála­tos mandarin"-nal kezdve az ismertetést, hanem azzal: mi a spicc-cipő. Ha mór valaki ezeket a fokokat megjárta, megkaphatja — nagyobb örömére — a Csodálatos mandarint is. Bretus: — Több darabunk van most is. Igénylik az em­berek a balettet, tapasztal­juk ezt vidéken és a főváros­ban — a Várszínházban — egyaránt. Pécsett nem any- nyíra: nyolc olyan darabunk van, amelynek bemutatására eddig nem kaptunk lehetősé­get a pécsi színházban. Pe­dig más fórumokon mindig telt a ház ... Hetényi: — Ars poetica? Nincs még ilyen. Csak ha már lezárult az a folyamat, amit mi a tánc örömének, megis­mertetésének, elfogadtatásá­nak, jobb érthetőségének szentelünk, aminek eredmé­nyeként egyenjogú része le­het a szinházkultúrának az ország minden pontján a ba­lett is. Nem érezzük egyelőre ennek a folyamatnak a vé­gét. Készen vagyunk arra, hogy bármikor dolgozzunk. — mészáros — \ O „Kossuth-bánya 1915-töl napjainkig” cimmel územtörtc- neti kiállítás nyílik május 15-én • a komlói Május 1. Művelődési Központban. Régi munkaeszkö­zöket, közetérdekességeket is bemutatnak. A helytörténeti ki­állítás anyaga utána a Kiskun- halasi Állami Gazdaságba ke­rül. ugyanis o bánya és az AG szocialista brigádjai kapcso­latban állnak. O Természetvédelmi estet rendez ma Szekszórdon a Ma­gyar Madártani Egyesület Tol­na mégye1' helyi csoportjo. A Tolna megyei Gabonaforgalmi •és Malomipari Vállalat új szék- házának klubtermében 17 óra­kor kezdődő találkozón Hencz Alajos szegedi madárkutató ve­títi le, s főleg a Fehér-tó re­zervátumának madárvilágáról készített színes mozgófilmjeit. A színes filmvetitéses előadá­son mindenkit szívesen látnak. Gösser-napok Évi 10 millió palack exportra Új pezsgőgyár / Pécsett a Batthyány utca 2—4- ben épül a Villány Mecsekoljaí Borgazdasági Kombinát új pezs­gőüzeme, amely az egyik leg­nagyobb pezsgőgyár lesz az or­szágban. A beruházást a Pan­nónia pezsgő gyors karrierje tette szükségessé. Külföldön ke­resett cikk a pécsi pezsgő, az évi 2 milliós exporttal a vállalat mór nem képes ellátni a meg­növekedett külpiaci igényeket. Az új gyár gyors ütemben épül. A munka a hét végén sem szünetelt. A beruházók és épí­tők úgy tervezik, hogy ez év ve­gén átadják az üzemet s meg­kezdik a tankpezsgő gyártást, palackozást. A karácsonyi, szil­veszteri ünnepekre már az új üzemből is szállítanak. A kül­földi, mindenekelőtt az NDK vevők kívánságára több új édes és félédes pezsgőt fejlesztett ki a vállalat, ezeket már az új üzemben állítják majd elő. A kapacitás évi 10 millió palack. 1982-ben egyelőre 5 millió pa­lackkal készít az új gyár, de 1985-ig fokozatosan elérik a 10 milliós termelést. A régi üzemet sem állítják le. Itt most túlfeszített munka fo­lyik. A hétvégén, a szabad szombat ellenére, 10 000 palack pezsgőt fejtettek, töltötek, cím­kéztek a pezsgögyáriak. A szál­lítmány ma indul útnak a Né­met Demokratikus Köztársaság­ba. hét keretese Miért emelkedett a bor ára? A Villányi oportó palackja 35 helyett 37 forint, az ugyan­csak hét decis villányi Medoc Noir 33,40 helyett 39 Ft, s a Cabernet Franc pedig 37 he­lyett 44 forint. S egyelőre még nem is mindenütt. Vajon mi­ért van mindez, mi okozta a borárak emelkedését? Ezzel a i kérdéssel fordultunk Halmai Jánoshoz, a Villány-Mecsek- aljai Borgazdasági Kombinát vezérigazgatójához. — Az árváltozás május 4-én lépett érvénybe, de még nem minden vásárló találkozott az új árakkal: a vállalatok, illet­ve az üzletek ezt folyamato­san hajtják végre. Körülbelül két hét múlva várható, hogy valamennyi üzletben már csak az új áron lehet bort vásárol­ni. Ennek oka pedig az üzlet készlete: a korábban szállí­tott termékeket a régi áron forgalmazzák, az új árak azokra a palackokra vonat­koznak, amiket május 4-c után szállítanak a boltokba, vendéglátóhelyekre. — Megnőttek a termelési árak, s ebből következően ta: valy ősszel már emelkedett a felvásárlási ár is, de ez ed­dig nem realizálódott a fo­gyasztói árakban. Az új bo­rok értékesítése csak ebben az évben kezdődött el, s most próbáljuk a megnőtt előállí­tási költségekhezigazitani a borárakat. Az áremelkedés egyébként nem egyformán érinti a különböző fajta boro­kat, pezsgőket, elsősorban a minőségi vörösborok drágul­tak jobban. — Ennek mi a magyaráza­ta? — Ezek kereslete jóval na­gyobb, s igy előállitásukol jobban is szorgalmazzák min­denütt. S a borkezclési eljá­rás a vörösborok esetében jóval munkaigényesebb és kockázatosabb. tehát drá­gább is. A világ valamennyi borter­melő országában mindig is többe kerüli a vörösbor, mint a fehér, nálunk pedig sokáig nem, vagy legalábbis egy szinten mozgott az áruk. Egy példa: edcfig a Szekszárd,i tramini is és a Szekszárdi Ca­bernet Franc is 38 Ft volt, ez­után a fehér bor 39, a Ca­bernet pedig 42 Ft lesz. Az áremelkedés aránya persze pincegazdaságonként más és más, attól függően, hogy hol. milyen fajta borokat termel­nek. A Villány—Mccsekaljai Borgazdasági Kombinát ese­tében az áremelkedés átlaga 4 és 7 forint között van. d. cs. Miközben három új vendég­látó hellyel gazdagodott Pécs — a régiek sem tétlenkednek. Második hete tartanak a Ná­dor sörözőben a Gösser-napok. A megújult sörözőben a pá­ratlan zamatú osztrák csapolt sör mellé egytálételeket kínál­nak. A városban itt lehetett elő­ször hamisítatlan pizzákat enni. A héten az utolsó Gösser- hordót is csapra verik és el­fogy a jó sör, befejeződnek a O Sebesült, lesoványodott, fekete gólyát hoztak be Szék* szárd határából a pécsi Állat­kertbe. A madár feltehetően autónak, vagy elektromos ve­zetéknek ütközött. A pécsi zoó- ba öt évvel ezelőtt szállítottak be egy beteg fekete gólyát, amelyet meggyógyítottak és az­óta is megtekinthetik a láto­gatók. O Sok a kullancs a mánfai fenyves és tölgyes erdőben, el->- sősorban a szarvasok-járta tisztásokon. Ezt panaszolják a Kelet-Mecseket szerető kirán­dulók, akik kénytelenek benzi- nes-hipermangános oldatot hordani magukkal, hogy a ve­szélyes élősdit ezzel dörzsöljék ki A mánfai erdőben koráb­ban nem volt ennyi kullancs. O Gyűrűzött csörgörécét lőt­tek Mohács határában. Felte­hetően finn, vagy svéd gyűrű található a vándormadár lá­bán. Az értékes „leletet" a Madártani Intézetnek küldik fel. Gösser-napok. Jó lenne, ha a Nádor söröző megőrizné a mos­tani színvonalat és kínálatot. Az új éttermek levették köz- étkeztetés terhét a söre. üze­meltetőinek válláról. Pécs szi­vében kell egy ilyen hely. S ha a Hungarhotefsnek nem is te­lik mindig nyugati import sör­re, az üzlet jellegét más nívós seritallal is meg lehet őrizni. E. A nyitány megtörtént Május első napjaiban az igazi tavaszi-nyári vendég­látás nyitása megtörtént. Tegyük hozzá: sikerrel; kel­lemesnek ígérkező új léte­sítményekkel, tiszteletre­méltó kiszolgálási színvo­nallal, zavartalan ellátás­sal. A kezdet tehát ígére­tes, a vendéglátók és a vendégek bizakodhatnak, hogy sok örömük lesz az új szezonban. Kétségtelen, hogy több gondosságot, körültekintést lehet tapasztalni, mely job­ban igyekszik figyelembe venni a közönség új igé­nyeit. Ezt igazolják a kert­helyiségekkel való nagyobb törődés jelei is. Valamikor joggal tehettük szóvá, hogy indokolatlanul kihasználat­lanok ezek a lehetőségek, egyes szakemberek bizony­talan időjárásra, mások a fizetés nélkül távozó ven­dégekre hivatkozva zárkóz­tok el e kezdeményezés ki­terjesztésétől. A kirándulóhelyek és üdülőközpontok, — de már a Balaton-part is — kezde­nek benépesülni. Itt az ide­je, hogy hangulatos külső­vel, kedvderitő étlappal és kínálattal, udvarias kiszol­gálással készüljenek az ál­lami és magánkézben levő vendéglátó egységek a sze­zon rajtjára. A törekvése­ket mutatja, hogy az új egységek — például a pé­csi Bgrbakán borozó, vagy az Eszék étterem - sajátos, tájjellegű, vagy a szomszéd népek konyháját számbave- vö specialitásokat ígér a la­pokban megjelent hirdeté­seiben. A vendéglátás szinvon'a- lának biztosításában egy­aránt számolni kell a bel­földi turizmussal és a kül­földről hazánkba érkező vendégekkel. Több jel arra mutat, hogy a belföldi tu­rizmusban résztvevők száma növekedni fog, az utazási irodák, az ezzel foglalkozó társadalmi szervezetek erre mind nagyobb figyelmet fordítanak. Ezért a velük való törődésnek nagy je­lentősége lesz a szezonban. Ugyanakkor a hazánkba érkező külföldiek a színvo­nalat a körülöttünk levő országokéhoz fogják ha­sonlítani, s a kép azt mu­tatja, hogy ott sok előrelé­pés történt. Végezetül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nem csak a „nagypénzű" vendégekre kell gondolni, hanem a szerényebb igényűekre is, ezért örvendetes az ol­csóbb, a gyors étkezést; o nagy tömeg kiszolgálását zavartalanul biztosító úi egységek belépése, melyről már eddig is számtalan tá­jékoztatás jelent meg a Dél-Dunántúlon és a Bala­ton partján. A jó nyitány utón tehát még jobb folytatást várunk és remélünk! (Mitzki) Műszaki cikk-vásár A KONZÜMBAN \B INCYEM HAZAVIHETI az alábbi műszaki cikkeket: • JUNOSZTY hordozható televíziót, 0 Discó Lady sztereórádiót, 0 Discó Baby sztereórádiót, O Béta sztereórádiót, 0 120, 125 és 200 literes villanybojlert. Ml FIZETJÜK ON HELYETT AZ ELŐLEGET! Készpénzfizetés esetén ajándékutalványt adunk. Keressék fel műszaki osztályunkat, amíg a készlet tart!

Next

/
Oldalképek
Tartalom