Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-10 / 126. szám
1981. május 10., vasárnap Dunántúli napló 11 Győzelem napi autóstúra Ötven kilométer vidámság Szórakozás, mozgás, közlekedési tapasztalatszerzés Az a két légpuska ... S egyik feladatként az eltalálandó, alig fél négyzetdeciméte- res mellalakok. Ennyi emlékeztetett tegnap az évtizedekkel előtti háborúra, s ez így van rendjén: ne feledkezzünk május 9-ről, a győzelem napjáról, ám a felidézés módja napjainkra valljon, amikor már nemzedéknyi idővel vagyunk túl az utolsó háborús puskalövésen. Jól tudták ezt a tegnapi, győzelem napi autós harci túra szervezői, a MÉV és a IV. számú bányaüzem KISZ- bizottságai, s ezért kerekedett a versenyből egy játékos, vidám, ugyanakkor hasznos tapasztalatok gyűjtésére is alkalmas vetélkedő. Korántsem könnyű feltételekkel: az autós harci túra 50 kilométer végigautózását jelentette, nehezebb és köny- nyebb próbákkal. Volt ügyességi és gyorsasági szakasz, gránátdobás és terepfutás, célba lövés és KRESZ-totó. Mindjárt tegyük hozzá: a szervezőknek a jó szórakozás lehetőségének megteremtésén túl az volt a szándékuk, hogy hasznos ismeretek gyarapítására is módot nyújtson a verseny. Nagy volt az érdeklődés: a MÉV székháza előtti célból 72 autó rajtolt. A rendezőkre figyelve pedig gyorsan kiderült: az ércbánya minden üzemében szívesen vállalkoztak a közreműködésre. * — Köhög ... mondta az első ügyességi után egy skodás fiatalember, aki pedig a múlt évi versenyen tiszteletet parancsoló eredménnyel szerepelt. Mármint a motorja ... S ez az apró hír gyorsan szertefutott, felvillanyozta a résztvevőket: lehet verni az egyik esélyest. Ez a vidám versengés volt jellemző az egész győzelem napi autós harci túrára, a minden szakaszon megnyilvánuló jó együttműködés, s bizonyosodott be az, hogy jogosan nevezték a szervezők hagyományosnak ezt a versenyt, mert oly sokakat mozgatott meg, oly sokan várták már az indulást. * Nem sok idő jutott a kerékcserére. Három perc volt a' szintidő, mindjárt a gyorsasági után, felforrósodott kerekekkel. Azután - még remegő kézzel — a lövészet, végül a célban egy füves ügyességi. Itt már a kollektív bölcsesség volt az irányadó: aki csak beérkezett, a másikakat figyelte, szurkolt, családját a gyepre ültetve kritizálta a kevésbé bátran kanyarodókat. A 60 másodperc jó időnek számított, aki 61- gyel jött a célba, az már számíthatott egy-két csipkelődő megjegyzésre . . . Mint minden versenyen, itt is voltak helyezettek, szép díjakért folyt a vetélkedő Pécs és Magyarhertelend között, szigorúan figyelve a KRESZ-sza- bályok betartására. De nem is az elért eredmények a lényegesek: jó volt az idő, sokan voltak, felszabadult fiatalokkal találkoztunk, ügyes autósokkal. Akik nemcsak itt, a versenyen, hanem a közúti közlekedésben, az erre jellemző morálban is hasznosíthatják majd tapasztalataikat, sőt: miután az MHSZ közreműködésével megalakult - az ércbánya autós szakosztályában is. Ennél többre pedig nem vágyott senki, sem a rendezők, sem a résztvevők. . M. A. Megnyílt az Eszék étterem Legfontosabb a vendég — ennek jegyében ünnepélyes kül. sőségek nélkül nyitották meg szombaton 11 órakor Pécsett az: Eszék éttermet. A Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat új irodaházával együtt 50 milliós költséggel épült létesítmény 564 négyzetméteres éttermében egyszerre 360 vendéget tudnak fogadni, de a rendelkezésre álló helyen 500 főt is kényelmesen el tudnak helyezni. Vida Gyula belső- épitész tervei alapján eloxált alumínium álmennyezettel (amelyben a szellőző és világítóberendezéseket is elhelyezték), a piros műbőr borítású falakkal, a növényzettel tették barátságossá az éttermet. Váradi Gézáné tervei alapján, a Baranya megyei Állami Építő, ipari Vállalat kivitelezésében készült étteremben a gazdag étlapon a kijevi jércemell a legdrágább étel 30 forintért, de 10 forintért is lehet étkezni Ez az árkalkuláció különösen a diák- és gyermekétkeztetés szempontjából jó hír. A vendéglátó egység elektromos melegítővel felszerelt konténereivel 2000 adag ebédet képes kiszállítani a diákotthonokba. Választékbővítés Pécsnek Hétfőtől kitiltják a nehéz teherjárműveket a Rákóczi étről A füstölőbe kerül a kolozsvári szalonna Növeli termelését a mágocsi tsz húsüzeme Tíz éve nem volt minőségi reklamáció A fogyasztók megkedvelték termékeiket Ízes falat a pácolt-füstölt kolozsvári szalonna. Télen lila hagymával, nyáron zöldpaprikával, mejlé friss kenyér. Nem diétikus, de jó ízű és olcsó. Kilója 52 forint. A régi izek nagy szakértője. Kardos Márton tavaly ment nyugdíjba a mágocsi tsz húsüzeméből, de tudományát átadta utódjának, Bózsing Gyulának és társainak. Ők heten — a tíz éve épült szövetkezeti húsüzemben ennyien dolgoznak - vállalták, hogy szalonnával kisegítik a húsipart. Szűnjön meg végre Pécsett a krónikus szalonnahiány, s kenyér- szalonnánál egyebet is mérhessenek a húsboltokban. Tavaly kezdődött a kísérleti gyártás. Ekkor derült ki, hogy szalonnakészítésben milyen sokoldalúak a mágocsi hentesek. A Baranya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat meósai kifogástalannak találták a mágocsi szalonnákat, a kolozsvárit, a csécseit, a császárt, a paprikás- és füstölt tokaszalonnát. Ezután 10 vagonüzemét, hogy javítsa a szövetkezeti tagok és a környék falvainak húsellátását, hogy házi készítményekkel, füstölt- és töltelékáruval bővítse a húsboltok akkor még nagyon is egyhan^ gú kínálatát. Nem a több nyereség, hanem az ellátás javítása volt a céljuk és ezt el is érték. Évente 1500 sertést vágnak és dolgoznak fel. Tőkehúst a mágocsi húsboltjukba, Sza- latnakra és Köblénybe szállítanak, de ellátják a közületeket is, a helyi óvodát, napközit. Füstölt sonkát, combot, tarját és oldalast, házimódra készült száraz kolbászt és sütőkolbászt, véres- és húsos hurkát, disznósajtot, házizsírt és tepertőt, valamint különféle szalonnákat szállítanak rendszeresen Pécsre az uránvárosi és az Alkotmány utcai húsboltjukba. A fogyasztók reklám nélkül is gyorsan megkedvelték a készítményeiket. Két zöldségboltot és egy baromfibollot működtetnek, s egyik legfontosabb szállítói lesznek a Sallat utcában rövidesen újra megnyíló szövetkezeti zöldség- és házikészit- mény szakboltnak. Őszre két új termékkel jelennek meg, a ri- zses májashurkóval és a kenőamatőrmozgalmat. A kiállításra májassal. A tavalyi 5 millió he210 szerzőtől 640 pályamunka ' lyett az idén már 8 millió főnyi tételre aláírták az 1981. évi egyetlen alkalommal sem tamegállapodást. A nyersszalon- Iáit olyan hibát, ami miatt le nát a húsipar küldi, cserébe kellett volna állítani, vagy csak készárut kap Mágocsról, ami- részben is szüneteltetni a tervei választékot tud bővíteni pé- melést. Büszkék rá, hogy a Micsi és vidéki husboltjaiban. nőségvizsgáló Intézet eddig Mágocson 1971-ben azért egyetlen termékük ellen sem építette a Béke Tsz saját hús- emelt kifogást. —RnéHétfő reggeltől Pécsett a Rákóczi útnak a Rózsa Ferenc út— Szabadság út közötti szakaszáról kitiltják az öttonnásnál nagyobb tehergépkocsikat; erről a megfelelő helyeken elhelyezett táblák is tájékoztatják a járművezetőket. A nehéz tehergépkocsiknak a jövőben a 6-os út új városi átkelési szakaszát kell használniok. Az intézkedést az tette szükségessé, hogy ezek a tehergépkocsik indokolatlanul terhelik a városi főtútvonal forgalmát (súlyuk pedig a gyenge útburkolatot) és az elviselhetetlenségig akadályozzák a tömegközlekedést. Forgalomszámlálási adatok szerint az útszakasz napi járműforgalmának a 10 százalékát a most kitiltott tehergépkocsik teszik ki. Zajhatásukat és a keletkező légszennyezést pedig még százalékos arányban sem lehet kifejezni. Az öttonnásnál kisebb tehergépkocsik célforgalomban — a belvárosi üzlethálózat ellátására — csak a Rózsa Ferenc út felől közlekedhetnek, ezért a nyugati irányból érkező járműveknek ajánlatos már a Szigeti vámnál rátérni a 6-os útra és ezen keresztül közelíteni meg az úticéljukat Az intézkedés nyomán várhatóan növekszik a 6-os út Rózsa Ferenc úti csomópontjának terheltsége. Ezen fog enyhíteni a csomópont átbocsátóképességének tervezett bővítése, amire információink szerint még ebben az esztendőben sor kerül. Amatőr képzőművészeti kiállítás Baján Az egészségügyi dolgozók 4. országos amatőr képző- és iparművészeti kiállítását szombaton délben nyitották meg Baján, a Tanítóképző Főiskola aulájában. A Sugovica-parti város egészségügyi dolgozói másodízben vállalták a házigazda szerepét, ezzel is segítve az érkezett be A bíráló bizottság 82 alkotó 129 művét fogadta el. A tárlaton nagyon szép fafaragások, festmények, grafikák, hímzések és plasztikák is láthatók. Az egyéni alkotók mellett közösségek is elküldték munkájukat. A megnyitót követően díjakat adtak át. A teljes kollekcióért díjban részesítették többek között István László pécsi tanárt is. A kiállítást május 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők. rint bevételt terveztek. A sózó, a füstölő most is tele van áruval, a vágás azonban szünetel. Ezekben a napokban takarítják, festik, mázolják az üzemet. Mint minden tavasszal, most is a húsüzem dolgozói takarítanak, élelmiszerüzemről lévén szó, a legnagyobb gondossággal. A tisztaság itt alapkövetelmény és a mágocsiak ebben is igényesek. Ennek köszönhetik, hogy a tíz év alatt a KÖJÁL Az értelmiség szerepéről Az UN I FEST második napjának eseményei A Marcipán együttes játszik A pécsi egyetemi lap, az Universitas rendezte diákfesztivál második napjának eseményei délután kezdődtek meg a Mozgalmi Házban. „Hátrányos helyzetben van-e a magyar értelmiség?" címmel bocsátották vitára az egyetemistákat és főiskolásokat is élénken foglalkoztató értelmiségi problémát. A legfontosabb kérdésekét a televízió legutóbbi Tudósklubjának résztvevői vázolták: az adás egy részletét képmagnóról visszajátszották a vitafórumon megjelent mintegy száz hallgatónak. Élénkebb vita az értelmiség társadalmi helyét illetően bontakozott ki: diplomához köthető-e ez a fogalom, vagy vannak más kritériumai is; szakbarbárrá változik-e az értelmiség, s ha igen, miért; mennyiben van tényleges beleszólása a társadalmi problémák megoldásába, hogyan alakult szerepe az elmúlt évtizedekben; milyen az egyes értelmiségi pályák presztízse a közvéleményben és a rétegen belül; hogyan becsüli meg a mai társadalom a nagyobb tudást, a szélesebb látókörű, a világ mércéjével mérő szemléletet, a sokoldalú képzettséget? A résztvevők közül viszonylag kevesen szóltak hozzá, így a vitavezető Kovács Árpádnak, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola oktatójának egyszerre volt könnyű és nehéz dolga: összefoglalni a véleményeket, illetve további vitára serkenteni a hallgatóságot. Késő délután a zene vette át a főszerepet a Mozgalmi Házban. Az időközben gyarapodott közönség előtt a Kaláka, a Gúnya és a Marcipán együttes lépett föl. Ez utóbbi a hetvenes évek elejének egyik legkitűnőbb pécsi pol-beat zenekara volt, műszaki főiskolásokból s egy tanárképzős kislányból állt. Este az Ifjúsági Ház színháztermében Eck Imrének John Lennon halálára irt balettjét táncolta el a Pécsi Balett négy szólistája. Ugyanitt egy órával később délszláv táncházat rendezett a Baranya Táncegyüttes. A Doktor Sándor—Zsolnay Művelődési Házban Cintula diszkózott az Old Boys együttes közreműködésével, az UNI- FEST-moziban a tanárképzőn három filmet vetítettek le. A fesztivál zárónapjának legnagyobb látványossága a vasárnap délelőtt sorra kerülő műsoros kirakodóvásár lesz a pécsi vásárcsarnokban. H. J.