Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-06 / 122. szám

sportja Hat szakosztályban 280 sportoló n labdarúgók a megyebajnokság élén Jé a cselgáncs- és úszószakosztály utánpótlása A megyében 12 megkülön­böztetetten kezelt sportegyese­iét működik, köztük a Siklósi SE. Siklóson hot sportágban biz. tositanak sportolási lehetőséget a fiataloknak. Kétszáznyolcvan sportolóval 21 edző foglalkozik Ebből hú­szán mellékfoglalkozásban te­vékenykednek, a labdarúgó, szakosztály vezető edzője dolgo­zik főállásban. A legeredménye­sebb szakosztály a cselgáncs, mely jelenleg „B"-kategóriás, három arany- és hét ezüstjel­vényes sportolóval. Az elmúlt évi versenyeken a siklósi csel- gáncsozók 14 olimpiai pontot szereztek. A szakosztálynak 50 tagja van, elsősorban az után­pótlás nevelésével foglalkoznak. Az országos úttörő-, serdülő- és ifjúsági versenyeken nem egy alkalommal hívták fel maguk­ra az elmúlt évben a figyelmet. Két versenyzőjük tagja volt az országos ifjúsági válogatott ke. retnek. A II sz. Gyakorló Isko­lában tartják az edzéseket, a lehetőségekhez képest megfe­lelő körülmények között. A sakkozók többször nyertek megyebajnokságot, legutóbb a második helyet szerezték meg. Évről évre megrendezik hagyo­mányos országos minősítő sakk­versenyüket. A sakkozók közül négyen I. osztályú minősítést ér­tek el. Az úszók egy ideig csak nyá­ron kaptak sportolási lehetősé­get, a sportegyesület vezetői­nek sikerült a szakosztály idény­jellegét megszüntetnie, a téli hónapokban Pécsre járnak ed­zésre Nem egy tehetséges ver­senyző van közöttük. Bakó Csa­ba a legtehetségesebb siklósi úszó, az elmúlt évben a PMSC- hez igazolt. Az atléták adósak maradtak az elmúlt évben á várt eredményekkel, igaz létesít­ményhelyzetük nem a legkedve. zőbb, nagyon ráférne a futó­pályára a felújítás. A labdarúgók a területi baj­nokságba jutásért játszanak, jelenleg a megyebajnokság élén állnak. Az utóbbi hetekben azonban a csapat mintha meg­torpant volna, hisz volt olyan idő, amikor „utcahosszal" ve­zettek a megyebajnokságban. A férfi kézilabdacsapat az elmúlt évben került át a Kesztyűgyár­tól a Siklósi SE-hez. A felnőt­tek mellett serdülő- és ifjúsági csapatot szerveztek, saját ma­guk gondoskodnak az utánpót­lásról A női kézilabdacsapat az áfész patronálásában műkö­dik. A tömegsport irányítására öt. tagú tömegsportbizottság ala­kult, ők koordinálják a város tömegsportját. A legnépszerűbb sportág a kispályás labdarúgás. A jól megszervezett városi kis­pályás bajnokságban 12 csapat játszik, de népes mezőnyökkel rendezik meg az asztalitenisze­zők és sakkozók tömegverse­nyeit is. Népszerűek az üzemek, ben, vállalatoknál a munkahe­lyi olimpia versenyei. A létesítményhelyzet nem a legkedvezőbb ' a városban. A labdarúgó edzöpálya salakozá. sa most folyik, és az elmúlt év­ben épült fel a kézilabdázók öl­tözője Ahhoz, hogy a szakosz­tályok sportolói és a tömegver­senyek résztvevői jobb sportolá­si lehetőséghez jussanak, több sportlétesítmény kellene. A sportegyesület bázisai a tanács, Ökölvívó EB Némedi a legjobb nyolc Tampere A tamperei ökölvívó EB-n kedden újabb súlycsoportokban zajlottak le a küzdelmek a leg­jobb nyolc közé jutásért. A délutáni program befejező mérkőzését, az EB 65. találko­zóját vívta nagyváltósúlyban Némedi Imre a norvég Sveen ellen, s biztos győzelemmel ju­tott tovább. Csak az első menetben volt izgalom, ekkor a magasabb, hosszabb karú norvég még pró­bálkozott ellenütésekkel, több­ször talált is, a második menet­től azonban Némedi beugrások után keményen sorozott, egy­értelműen a javára alakult min. den. Nyolcat számoltak a nor­végre, és meg is intették fo­gásért. A harmadik menet is Né. medi fölénye jegyében zajlott, biztos győzelmet aratott. Kár, hogy az utolsó pillanatban a fogásban menedéket kereső norvég egyszer összecsapott Némedivel és a magyar ököl­vívó jobb szemhéja felrepedt. Remélhetőleg ez nem jelent majd akadályt a következő mér­kőzésen, amelyen a francia Magnetto lesz az ellenfele. A csatározások nemcsak a szorítóban folynak, megkezdőd, tek a „küzdelmek” a szorítón kívül is. Általános megállapítás, hogy a pontozógép sem hozott csodát a bírói ítélkezések igaz­ságában, mert az agyafúrt pon­tozók már kiismerték, miként le­het a gépet is becsapni. Egy­értelmű tiltakozás folyik a bírók a tsz, a kesztyűgyár és az áfész. A szakosztályok élén megfelelő szakemberek állnak, de káder- utánpótlás biztosítása terén len. ne tennivaló. Különösen a labdarúgók mér­kőzésének van nagy közönsége. Nagy érdeklődéssel várják az augusztusban meginduló terüle­ti labdarúgó-bajnokság mérkő­zéseit, ahol a Siklósi SE csapa­ta is ott lesz a résztvevők kö­zött. Hegyi István Kosárlabda EB-selejtező A férfi kosálabda-válogatot- tak tizenkét együttest felvonul­tató törökországi Európa-bajno- ki selejtezőjén már csak három csapat pontveszteség nélküli a hétfői játéknapot követően. Nem tartozik ezek közé a ma­gyar együttes, amely a máso­dik fordulóban Görögországtól kapott ki 87:84-re. Ezzel a győ­zelemmel a „B" csoportban a görögök a listavezetők. A csoport állása: 1. Görögország 2 2 — 188:169 4 2. Anglia 2 1 1 162:159 3 3. Magyarország 2 1 1 168:170 3 4. Törökország 2 1 1 146:149 3 5. Finnország 2 1 1 173:177 3 6. Belgium 2 — 2 146:159 2 Tájékozódási futás Középfokú iskolák országos bajnoksága PVSK-siker a felnőtt bajnokságon A középfokú oktatási intéz­mények idei tanévi országos tájékozódási futóbajnokságát hét közben Pécsett rendezik. Az ország különböző megyéiből és Budapestről érkező diákspor­tolók csütörtökön és pénteken versenyeznek. Csütörtökön dél­ténykedése ellen. Valamennyi külföldi újságíró hevesen tá­madta a hétfő esti harmatsúlyú eredményhirdetést, amelyen a magyar Farkast biztos győze­lemtől fosztották meg a bolgár Metov ellenében. A keddi finn lapok is nagy terjedelemben foglalkoznak ez­zel az esettel. Mind többen ki­emelik, ez .volt az Európa-baj- nokság eddigi „csúfpontja”. A Magyar ökölvívó Szövetség jelenlévő vezetői kedden dél­után nemzetközi sajtóértekez­letet tartottak a bírók működé­sével kapcsolatban. Varga Fe­renc, a MÖSZ elnöke, a Tam­perében tartózkodó magyar kül­döttség vezetője is kérte a sajtó segítségét ahhoz, őrködjenek, hogy a szorítóban elért ered­mények érvényesüljenek, nem pedig a szorító melletti mester­kedések. Kiemelte, hogy most kezdődnek a küzdelmek az ér­mekért. még kiélezettebb lesz a helyzet, a bírók tönkretehetik ezt a kitűnően indult EB-t Egyébként az EABA (Európai ökölvívó Szövetség) végrehajtó bizottsága kedden délelőtt fog­lalkozott a hétfőn nagy vihart kiváltott két mérkőzés eredmé­nyével. Egyöntetűen kijelentet­ték, hogy mind Farkas, mind pedig könnyűsúlyban a román loana esetében a bírók tevé­sen jártak el, és azt a verseny­zőt hozták ki győztesnek, aki elveszítette a mérkőzést. Ter­mészetesen ez már csak szép­ségtapasz, a kihirdetett ered­ményen semmit sem változtat. Havolange sajtó­tájékoztatója A Barcelonában tartózkodó Joao Havelange, a FIFA elnö­ke kijelentette, hogy a világ- bajnoki előkészületeket figye­lemmel kísérve „biztos benne, hogy az 1982-es vb mind a ren­dezést, mind a színvonalat te­kintve felül fogja múlni a négy évvel korábbit". A brazil sportvezető sajtó- értekezletet tartott, melynek során hangsúlyozta, hogy „a FIFA tevékenységét semmiféle politikai nyomás nem befolyá­solja, és értesülései szerint a vb szervezőbizottsága is hason, ló szellemben dolgozik”. A 24 résztvevős döntőről ezt mondta: „Egy 16-os döntő ese. tén négy gyenge csapat szo­kott lenni. 24-es döntőnél ha hat mérsékeltebb tudású együt­tessel számolunk, ez ugyancsak 25 százalékot jelent, tehát nem hígul a mezőny". A dopping témája is szóba került: „Két jól felszerelt labo­ratóriumban, Madridban és Barcelonában vizsgálják majd ki az esetleges gyanús esete­ket." Egyébként az 1982-es mundiálra 7500 újságírót vár­nak, 1500-zal többet, mint amennyi Argentínában tevé­kenykedett. Módos Csaba (felül) a szigetváriak tehetséges birkózója a sza­badfogású vidékbajnokságon harmadik, az országos bajnokságon ötödik lett. Mányi Lajos felvétele Eredményeit röviden TENISZ. Toborzót tart a Spar­tacus tenisz szakosztálya Dél­után 2 órától várják hétközna­pokon azokat a 69 és 72 között született fiúkat és lányokat, akik kedvet éreznek e sportág iránt. KÉZILABDA. Az országos fő­iskolás férfi kézilabda-bajnok, ság döntőjét az elmúlt évben a Testnevelési Főiskola és a Pé­csi Tanárképző Főiskola csapa, tai vivták. Ebben az évben már az elődöntőben szembekerül egymással a két csapat, a mér­kőzést ma délután játsszák Pé­csett a városi sportcsarnokban. VÍVÁS. A Szombathelyi Hala. dás rendezésében tartották meg az I. országos Sabaria Kupa út­törő serdülő vivóversenyt, me­lyen 250 sportiskolás vívó indult el. A Pécs városi Sportiskola vívói 40 versenyzővel képvsieltet- ték magukat, az erős fhezőny- ben a pécsiek nem vallottak szégyent, többen döntőbe vere. kedték maqukat. KOSÁRLABDA. Befejeződtek a kosárlabda NB l-be jutásért kiirt osztályozó mérkőzések. A Dombóvári Vasutas férficsapa­tának nem sikerült a feljutás kiharcolása, a Táncsics SE vi­szont jogot nyert az NB t-ben való indulásra. Az U. PEAC női csapata az NB II. második" he­lyezettje az osztályozó mérkőzé­seket lemondta, a csapat veze­tői az NB I mérkőzéseire még nem találták elég érettnek a csapatot. KERÉKPÁR. A különböző váló. gatott keretekben szereplő ke­rékpárosok részére Budapesten és Székesfehérváron rendeztek minősítő versenyeket. A PMSC kerékpárosai közül Budapesten Szabó nyerte a juniorok verse­nyét, míg Lóki ebben a kate­góriában harmadikként érkezett célba. Az ifjúságiak korcsoport­jában Hirth győzött. Puskás ha. todik lett. A felnőtteknél Ber­nét szerepelt a legjobban, ő a hetedik helyet szerezte meg. Székesfehérváron a juniorok kor­osztályában Csima második, Bi. ró ötödik lett. ASZTALITENISZ. NB I. női mérkőzés: MEDOSZ ÉRDÉRT— Pécsi Spartacus 19:6. Pécsi győztesek: Eszényi (2), Koffai (2). Andi (1), Mausz (1). LABDARÚGÁS. Olaszország­ba utazott a PMSC labdarúgó­csapata. A piros-feketék két mérkőzést játszanak, és a hét végén érkeznek vissza Pécsre. KÉZILABDA. A megyebajnok­ság legutóbbi fordulójának eredményei. Férfiak: Komló II.— Baromfifeldolgozó 16:15, Kesz­tyűgyár—Siklós 16:15, Mecsek- nádasd—Szentlörinc 27:13, PMSC II.—Boly 31:26, Máza- szászvár—U. PEAC 34:20. Nők: Zsolnay—MEZŐGÉP II. 29:12, Siklós—BTC II. 16:12. U. PEAC I. —PMSC II. 27:17, Kesztyűgyár —U. PEAC II. 20:11 A MÉV III. SZ. BÁNYAÜZEM KÖVÁGÓSZÖLÖSÖN BÁNYAMUNKÁRA 0 szakképzettség nélküli szállító csillést, 0 vájvégi csillést, 0 gépkezelőt, 0 szakképzett lakatost, 0 segédvájárt, 0 vájárt, • Két éven belül lakáshoz juthat! Minden héten szabad szombat. Munkásszállót, szakképzettséget biztosítunk! Átlagon felüli kereset! Nem kegyelmez az UEFA... Az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) végrehajtó bi­zottsága úgy határozott, hogy nem fogadja el a nyugatnémet Förster testvérek fellebbezését, akiket három mérkőzésre tiltott el a testület. Az elmúlt év no­vember 26-án történt, hogy a VFB Stuttgart színeiben szerep­lő Karl-Heinz és Bernd Förster megpróbálta becsapni — átme­netileg sikerrel is - a Köln elle­ni találkozó játékvezetőjét, az UEFA Kupa találkozón bírásko­dó svéd Ericssont. Karl-Heinz sárga lapot kapott, s mivel egy korábbi mérkőzésen már kiosz­tottak neki eqy figyelmeztető kártyát, tisztában volt azzal, hogy ezután csak eltiltás követ­kezhet. Ezért aztán nem a sa­ját, hanem testvére keresztne­vét adta meg az esetet regiszt­ráló bírónak. Most aztán bán­hatja, mert az eltiltás érvény­ben marad. előtt az egyéni versenyt bonyo­lítják le, rajt 10.30-kor lesz Székelyszabarnql. A befutás 12.00 körül történik ugyanott. Pénteken délelőtt 8 órai kez­dettel a váltóversenyeket bo­nyolítják le, a rajt Petőcpusz- táná! lesz. Az eredményhirde­tés 10.45 perc körül várható. Az elmúlt években Baranya tá­jékozódási futói jól szerepeltek a középfokú iskolák országos bajnokságán. Az idén is jó sze­replést várhatunk tőlük. A ver­senyek ünnepélyes megnyitását csütörtökön reggel 8.00 órakor a Kodály Zoltán úti kollégium előterében tartják. A rendezők közel 200 diákversenyző rész­vételére számítanak. * Nyíregyháza térségében ke­rült sor az évad első országos bajnokságára, mely szép PVSK-sikerrel zárult. A férfiak mezőnyében Kelemen igazolta képességét, sikerrel védte meg előző évi bajnoki címét. Jól futott Szabó is, aki 4. lett. A junioroknál Széles balszeren­csés sorsolása ellenére meg­szerezte a második helyet, míg az ifjúsági korú Szieberth P. is jól helytállt, a 4. helyen vég­zett. * Balatonfüred—Koloska-völgy térségében került megrende­zésre a nemzetközi Vasutas Kupa. Győztesek. Fiú ifjúság giak: Gajdos (PVSK), férfi III. osztály: Szekeres (Vörös Me­teor). Ifjúsági leánycsapat: Mohácsi gimnázium (Muck, Kresz, Rádics). Férfi öregfiúk váltó: PVSK (dr. Kiss, Ijjász, dr. Kovács). Kosárlabda Nemzetközi ifjúsági kosár­labda-mérkőzés színhelye lesz csütörtökön a városi sportcsar­nok. Pécs ifjúsági fiú váloga­tottja Varsó ifjúsági váloga­tottjával mérkőzik. A találkozó 16 órakor kezdődik. Pécs város csapatát a PVSK és a Sportis­kola fiataljai alkotják. Mai sportműsor KÉZILABDA. Főiskolás bajnokság. Tanárképző Főiskola—Testnevelési Fő­iskola, férficsapatok, városi sport- csarnok, 14.4S. 0 PRÁGA. Nem akartak hin­ni a nézők a szemüknek a Gottwaldov—Trinec csehszlovák bajnoki mérkőzésen. A gottwal- dovi kapus, Macala ugyanis a kapuskirúgást úgy végezte el, hogy a labda az ellenfél háló­jában kötött ki, a kapus Mrozek tehetetlen volt a lövéssel szem­ben Ez jelentette egyébként a gottwaldoviak győztes gólját a 2:1-gyel végződött mérkőzésen. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hadarna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053. 19 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendröi György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Maqyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő oostahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,- Ft fél évre 204.- Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom