Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-05 / 121. szám

2 Dunántúli napló 1981. május 5., kedd Magyar Vöröskereszt ÓRA A NAGYVILÁGBAN Százéves a (Folytatás az 1. oldalról) láló Magyar Vöröskereszt akti­vistáit, minden tagját. — Az egykori segélyegylet, amelyet emberbaráti eszmék hívtak életre 1881 májusában, nagyot nőtt egy század során, a szocializmus építésének esz­tendeiben pedig társadalmunk minden rétegét érintő tömeg­szervezetté terebélyesedett — hangsúlyozta, majd arról szólt: Az emberiességgel a békéért! — korszerű, tartalmas jelszó, amelyet nemcsak a már mil­liónál nagyobb létszámú hazai vöröskeresztes tagság, hanem a szocializmust építő népünk egésze is magáénak vall. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nagyra értékeli a Magyar Vö­röskereszt társadalmunk erköl­csi értékeit gyarapító munkás­ságát és megbecsüli az önzet­len társadalmi munkát végző aktíváit, tisztségviselőit és tag­jait. A legszebb erényekből fa­kadó hivatás: segíteni a rá­szorulókon, a bajba jutottakon, önök — hangsúlyozta Losonczi Pál — e hivatás szellemében, az emberi élet védelmében kü­lönösen szép példáit adták a nép iránt érzett felelősségnek, jelesre vizsgáztak szocialista emberszeretetből, humaniz­musból. önzetlen munkájuk ki­vívta egész társadalmunk meg­becsülését. — E nemes eszmék és ma­iKedves Elvtársak! Barátaim! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a magam nevében — alapítá­sának 100. évfordulója alkal­mából — tisztelettel köszöntőm a Magyar Vöröskeresztet, a szervezet több mint egymillió tagját. Az 1863-ban útjára indult Nemzetközi Vöröskereszt-moz­galomhoz kapcsolódva a Ma­gyar Vöröskereszt százéves fennállása alatt nélkülözhetet­len szerepet töltött be a há­borúk, a természeti katasztró­fák áldozatainak segítésében. Hagyományos feladatai az utóbbi időben új vonásokkal gazdagodtak. Részt vállal a környezet- és az egészségvéde­lem feladataiból, támogatja a segítségre szoruló, magukra maradt idős embereket. Tevé­kenységével bátorítja az embe­ri önzetlenség és felelősségvál­lalás mind teljesebb kibonta­koztatását. A Magyar Vörös- kereszt magasrendű humánus példamutatással, százezrek tár­sadalmi munkájának és áldo­zatvállalásának szervezésével, ösztönzésével fontos társadalmi feladatokat teljesít, szocialista társadalmunk építésének aktív részesévé vált. Ma népünk szilárd egység­ben a szocialista társadalom építésén dolgozik. E történelmi léptékű munka középpontjában az ember áll. A Magyar Vörös­ra fordítják. S bár ez a jelen­ség visszaszorulóban van, a helyzet további javításában még bőven akad tennivaló. — Ezzel kapcsolatban arról is szólnom kell, hogy a kor­mány felfogása szerint a tudo­mányos intézményeknek, a ku­tató műhelyeknek maguknak is többet kell tenni a szellemi és az anyagi erők összpontosítá­sáért. Azt kérjük, legyenek ha- tározottabbak a jelentőségük­ben vitatható és az aktualitá­sukat vesztett kutatások meg­szüntetésében és növeljék a társadalom számára különö­sen fontos kutatások rangját. — Átárezve a tudomány fon­tosságát, a kormány a követ­kező években is biztosítani kí­vánja a továbbhaladáshoz gasztos célok szolgálatában ta­núsított helytállást értékelve a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa úgy határozott, hogy a Magyar Vöröskeresztnek megalakulása 100. évfordulója alkalmából, szocialista társa­dalmunk humanista feladatai­nak megoldásában, a népek közötti szolidaritás és barátság elmélyítésében kifejtett, érde­mes tevékenysége elismerése­ként a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét adományozza. Ebben az ünnepélyes pillanat­ban, amikor átadom e magas állami kitüntetést, kívánom, hogy áldozatos munkájukat to­vábbra is az eddig tanúsított önzetlen lelkesedéssel végez­zék egész népünk javára, a vi­lág minden haladó, jó szándé­kú emberét tettekre buzdító szép jelszavuk szellemében — mondta Losonczi Pál, majd az ünnepség résztvevőinek nagy tapsa közepette átnyújtotta a szervezet elnökének a kitünte­tést. Az ünnepségen felszólaló Óvári Miklós hangsúlyozta: a Magyar Vöröskereszt megala­kulása óta folyamatosan látja el hagyományos feladatait. A világ szinte minden tójára el­jutnak segélyszállítmányai a természeti katasztrófák és há­borús konfliktusok áldozatai részére: élelmiszerek, gyógy­szerek, orvosi műszerek és fel­szerelések. Szervezésében több helyen magyar orvosok, ápoló­kereszt, amely az emberről való gondoskodás felelősségteljes intézménye, jelentős szerepet tölt be népünk vívmányainak gazdagításában. Elismerésre méltó munkájára, hasznos köz­reműködésére pártunk és tár­sadalmunk továbbra is számít. A Magyar Vöröskereszt aktí­van és kezdeményezően járul hozzá az országok együttműkö­désének fejlesztéséhez, a né­pek közötti barátság erősítésé­hez a béke megvédéséhez. Az új társadalom építésén munkálkodó magyar nép és a békeszerető emberiség érdekeit szem előtt tartva, a Magyar Vöröskereszt nemzetközi tévé-, kenységével továbbra is segítse hazánk békepolitikáját, szolgál­ja a népek és nemzetek békés egymás mellett élését, együtt­működését, ^szolidaritását, tá­mogassa a Nemzetközi Vörös- kereszt Emberiességgel a béké­ért! jelszavának megvalósulását. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében megköszönöm a vörös­keresztes aktivisták önként vál­lalt társadalmi munkáját, ön­zetlen fáradozását. Kívánom, hogy erősödjék tovább a 100. évfordulóját ünneplő Magyar1 Vöröskereszt, s mind teljeseb­ben töltse be humanista külde­tését az ember, a jövő, a ha­ladás érdekében. Budapest, 1981. május 4. Kádár János, a Központi Bizottság első titkára szükséges feltételeket. önök előtt ismert, hogy a VI. ötéves terv a nehezebb körülmények ellenére is a nemzeti jövede­lemnek csaknem 3 százalékát irányozza elő kutatásra és fej­lesztésre. — A saját feladatainkat is csak akkor oldhatjuk meg, ha az eddiginél jobban kiaknáz­zuk a nemzetközi — mindenek­előtt a szocialista országokkal folytatott — sokoldalú együtt­működésben rejlő lehetősége­ket. Kérem, hogy mint eddig, a jövőben is legyenek aktív ré­szesei a szocialista épitőmun- kónak, és a tudomány újabb eredményeivel járuljanak hoz­zá népünk nemes törekvéseinek valóra váltásához. E gondolatok jegyében kívá­nok nyújtanak segítséget a bajba jutott embereknek. A Vö­röskereszt Nemzetközi Bizott­sága megbízásából jelenleg a negyedik egészségügyi csoport segíti a sokat szenvedett kam­bodzsai nép egészségügyi ellá­tását. Ott voltak, a vöröskeresz­tes aktívák a múlt évi Békés megyei árvíznél is, segítettek és támogatták a természeti csapás során otthonaikat vesz­tett családokat, társadalmi munkájukkal is hozzájárulva családi tűzhelyeik felépítésé­hez, helyreállításához. — Hazánkban az emberről való sokoldalú gondoskodás már több mint három évtizede nem jelszó, hanem valóság, aminek egyik bizonyítéka az in­gyenes egészségügyi ellátás. Társadalmi rendünk nagy történelmi vívmánya ez, de a legfejlettebb egészségügyi el­látás, a legjobb intézményrend­szer sem képes pótolni a tár­sadalom önzetlen segítségét, az együttérző emberi szót és segítő tettet, csak a kettő együtt teszi teljessé az ember­ről való gondoskodást. Az ál­lami egészségügyi szolgálat munkájához szorosan kapcso­lódó Vöröskereszt így egészíti ki az egészségügyi ellátást ál­dozatkész munkájával, szerepe nélkülözhetetlen ma, és az lesz a továbbiakban is. Kívánom, hogy a nagy múltú tömegszer­vezet a jövőben is érjen el si­kereket, töltse be hivatását egész népünk felemelkedésé­ben, gazdagodásában — mond­ta Óvári Miklós, majd az MSZMP Központi Bizottságá­nak üdvözletét Kádár János­nak, a Központi Bizottság első titkárának a Magyar Vöröske­reszt országos vezetőségéhez intézett levelének ismertetésé­vel tolmácsolta.-------------- » -------------­K itüntetések A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa a Magyar Vöröskereszt megalakulásának 100. évfordu­lója alkalmából kitüntette a szervezet legeredményesebb társadalmi munkásait és hiva­tásos dolgozóit. Hétfőn az Or­szágházban rendezett ünnep­ségen Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke méltatta a Ma­gyar Vöröskereszt és százezre­ket számláló aktivistáinak tár­sadalmi elismeréssel övezett te­vékenységét, majd átadta a ki­tüntetéseket. A Szocialista Magyarorszá­gért Érdemrenddel tüntették ki Hantos Jánost, a Magyar Vö­röskereszt főtitkárát. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést 10-en, ezüst fokozatát 20-an, bronz fokozatát 28-an kapták meg Ezüst fokozatot kapott dr. Dá­nos László, a komlói Kórház­rendelőintézet igazgatóhelyette­se, a Vöröskereszt komlói váro­si-járási vezetőségének alelnö- ke, bronz fokozatot Horváth Sán­dor, a Vöröskereszt Baranya me­gyei vezetősége titkárhelyette­se, Svarda Anna, nyugdíjas já­rási vezető védőnő, a Vöröske­reszt szentlőrinci körzeti veze­tőség titkára. nők az Akadémiai Aranyérem új kitüntetettjének, az Akadé­miai dijat elnyert kutatóknak, a közgyűlés minden résztvevő­jének további sok sikert — mon­dotta végezetül Lázár György. Ezt követően került sor a plenáris ülés keretében Vámos Tibor akadémikus, „Hazánk és a műszaki haladás” című refe­rátumára. Az előadást követő vitában a különböző tudományágak képviselői, valamint gyakorlati szakemberek szólaltak fel. A vitában 18-an fejtették ki véleményüket. Az elhangzot­takra Vámos Tibor válaszolt. Az Akadémia 141. közgyűlésének első napi munkája Szentágothai János zárszavával ért véget. A közgyűlés kedden zárt -/ülést tart. NATO miniszteri tanácsülés Milyen álláspontot foglal el az új amerikai kormányzat a kö- zép-'hatósugarú fegyverhordo. zók 'korlátozásáról a Szovjet­unióval folytatandó tárgyalások kérdésében? Erre várnak választ a NATO idei első miniszteri ta­nácsülésén, amely hétfőn dél­előtt kezdődött meg Rómában. A miniszteri tanácsülést Ar- naldo Forlani, a vendéglátó or­szág miniszterelnöke nyitotta meg. Beszédében, amely meg­adta a tanácskozás alaphang­ját, „a nyugati világot fenye­gető veszélyekről” szólt, bírálta a szerinte mértéktelen szovjet fegyverkezést, a Szovjetunió af. ganisztáni szerepét, szóba hoz­ta Lengyelországot, ahol — sze­rinte — „a kelet—nyugati kap­csolatok egésze foroghat koc­kán”. Nothomb belga külügyminisz­ter a katonai erőfeszítések és a tárgyalási készség fenntartásá­nak egységére helyezte a hang­súlyt. Egyrészt a nyugati szövet­ség katonai erővel alátámasztott határozott kiállását sürgette, másrészt hangsúlyozta, hogy a párbeszédnek — kivált a fegy­verzetellenőrzés területén — nem szabad megszakadnia. „A Nyugatnak készen kell állnia bármilyen jelentős gyakorlati eredménnyel kecsegtető érdemi tárgyalásra" — hangsúlyozta Nothomb. Luns NATO-főtitkár azt bi­zonygatta, hogy a Nyugat biz­tonsági érdekei immár túlnyúl­nak a 32 évvel ezelőtt meghatá­rozott földrajzi határokon. A nyilvános megnyitó ülés után a külügyminiszterek zárt ülésre vonultak vissza, amelyen csupán egy-egy tanácsadójuk van jelen Az Egyesült Államok még az idén tárgyalásokat kí­ván kezdeni a Szovjetunióval az európai nukleáris fegyverzet kor­látozásáról —1 jelentette ki az ülésen nyugati értesülések sze­rint Haig amerikai külügymi­niszter. A tanácskozáson az amerikai diplomácia vezetője állítólag a Reagan-kormányzat „átfogó elgondolásait” fejtette ki. Haig a tárgyalások folyta­tását — a hírek szerint — ismét attól tette függővé, hogy a Szovjetunió milyen magatartást tanúsít a nemzetközi politiká­ban. III. európai regionális vöröskeresztes konferencia Az európai nemzeti vörös- kereszt társaságok közötti együttműködés továbbfejlesz­tése érdekében hívták össze a Vöröskereszt és Vörös Félhold társaságok III. európai regioná­lis konferenciáját, amely — négynapos tanácskozási prog­rammal — hétfőn kezdődött meg Budapesten, a Margitszi­geti Nagyszállóban. A házigaz­dák nevében Hantos János, a Magyar Vöröskereszt országos végrehajtó bizottságának elnö­ke nyitotta meg a tanácskozást. A plenáris megnyitó ülésen — Európa 24 nemzeti vöröske­reszt szervezete képviselői, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizott­sága, . a Vöröskereszt Társasá­gok Ligája, illetve a Nemzet­közi Vöröskereszt Állandó Bi­zottságának vezetői vesznek részt. A tanácskozáson napi­rendre kerülő témák számos időszerű kérdés megtárgyalá­sára adnak módot. A tanácskozáson felszólalt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, aki a Magyar Népköztársaság kormánya ne­vében őszinte tisztelettel kö­szöntötte a tanácskozás részt­vevőit. A regionális konferencia ked­den bizottsági ülésekkel folyta­tódik. Waldheim Moszkvába érkezett Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára a szovjet kormány meg­hívására hétfőn délután hiva­talos látogatásra Moszkvába érkezett. Waldheimet a repülő­téren Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió külügyminisz­tere és más hivatalos személyi­ségek fogadták. Kurt Waldheim hétfőn este a Szovjetunió ENSZ-társaságá- nak vezetőivel folytatott baráti hangulatú megbeszélést. A fő­titkárt Georgij Arbatov akadé­mikus köszöntötte a társaság vezetőségének nevében. ♦ + BÉCS: A bécsi rendőrség­nek egyelőre nincsen határozott támpontja a péntek reggeli gyilkosság elkövetőjének sze­mélyazonosságát és indítékát illetően. Mint ismeretes, május 1-én kora reggel lakása előtt három pisztolylövéssel meggyil­kolták az osztrák főváros köz­lekedési tanácsosát, Heinz Nit­tel szocialista párti parlamenti képviselőt. A tettet feltehetően egyedül elkövető fiatal férfi el­menekült és azóta nyoma ve­szett. Az Osztrák Szocialista Párt 100 ezer schilling jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. ♦ TEHERÁN: Irán visszasze­rezte az iráni-iraki háború ki­robbanása óta az ellenséq által meqhóditott területek 40 szá­zalékát — jelentette ki Bani- szadr elnök szombaton, egy teheráni nagygyűlésen. Elmon­dotta, hogy a háború kezdetén az iráni hadseregnek mind­össze 28 bevethető állapotban lévő harckocsija volt, és ilyen körülmények között kellett lel­vennie a harcot a jól leiszereit ellenséggel. + MADRID: Terrorista me­rénylet áldozatául esett egy tábornok hétfőn délelőtt Mad­ridban. Háromfős terrorista cso­port megölte Andres Gonzales Del Suso tábornokot, aki koráb­ban Gutierez Mellado első mi­niszterelnök-helyettes satjóf önö­ké volt. Eqv órával a madridi merényletet követően Barceloná­ban is terrorista merényletet kö­vettek el. A barcelonai támadás áldozata két csendőr, akik eav presszóból léotek ki, amikor két ismeretlen fiatalember lelőtte; őket. Az AFP hírügynökséa a SDanyol belügyminisztérium köz­lésére hivatkozva azt jelentette, hogy mind a madridi, mind a barcelonai merényletet a Grapo elnevezésű szélsőjobboldali szervezet követte el. ♦ B kuvaiti külügyminiszter a moszkvai tárgyalásairól A Szovjetunió és Kuvait között jó, tartós kajbcsolat áll fenn po­litikai és gazdasági téren egy­aránt — mondotta Ahmad Al- Dzsabid Al-Szabah sejk kuvaiti miniszterei nők-helyettes, külügy­miniszter, aki a kuvaiti lapok fő- szerkesztői előtt számolt be a Szovjetunióban tett látogatásá­ról. A politikus elmondotta, hogy a szovjet vezetőkkel folytatott eszmecseréi nagy jelentőségűek az arab—szovjet kapcsolatok egészének fejlődése szempont­jából, s egyúttal nagy szerepük volt a kuvaiti—szovjet együttmű. ködés előmozdításában. A moszkvai tárgyalásokon, hangoztatta, ismét megerősítet­ték a Szovjetunió és Kuvait kö­zös álláspontját abban, hogy a Közel-Kelet tartós és általános békéjét csak a palesztin arabok törvényes nemzeti jogainak biz­tosításával lehet elérni, a pa­lesztinok egyetlen törvényes képviselője a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet. A kanadai parlamenti küldöttség látogatásai A hazánkban tartózkodó ka­nadai parlamenti küldöttséget — amelyet Jean Louis Mar- chand, a szenátus elnöke vezet — hétfőn délelőtt hivatalában fogadta Váncsa Jenő mezőgaz­dasági és élelmezésügyi minisz­ter. Tájékoztatta a vendégeket Magyarország élelmiszer-terme­léséről, agrárpolitikai törekvé­seiről. Véleményt cseréltek a két ország mezőgazdasági együttműködéséről. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Péter János, az országgyű­lés alelnöke. Jelen volt Dorothy Jane Armstrong, Kanada buda­pesti nagykövete. A kanadai küldöttség ez­után Pétét Jánosnak, az országgyűlés alelnökének kí­séretében a dunavarsányi Petőfi Termelőszövetkezetbe lá­togatott. ♦ + ÚJ-DELHI: Bombayben le­tartóztatták K. B. Ramónát, az Air Indiai Légitársaság mér­nökét. Azzal vádolják, hogy ré­sze volt az Indira Gandhi mi­niszterelnök elleni merénylet- kísérlet megszervezésében. Korábban hasonló vádak alapján vették őrizetbe a re­pülőtér műszaki személyzetének négy másik tagját. Mint isme­retes, a merénylők megrongál­ták annak a Boeinq-707 típusú gépnek a vezérlőszerkezetét, amellyel Indira Gandhi külföl­di körutat szándékozott tenni. Terveik szerint a gépnek a ne­gyedik felszállás után kellett volna lezuhannia. + BELGRAD: Tito elnök ha­lálának első évfordulójáról hét­főn Jugoszlávia-szerte megemlé­keztek. A központi megemléke­zésre Belgrádban, a parlament épületében került sor. Joszip Broz Tito kiemelkedő munkás­ságát Cvijetin Mijatovics, az államelnökség elnöke méltatta. LAPZÁRTA Az ökölvívó EB esti mérkő­zésén a két magyar közül egy jutott tovább. A szoritóban tör­téntek alapján — és ezt min­den elfogultság nélkül lehet állítani — mind a két magyar győzött. Sajnos az Európa-baj- nokság 49. mérkőzésén, a har­matsúlyú Farkas és a bolgár Metov összecsapásán bekövet­kezett az első tamperei nagy bírói melléfogás. Annak ellené­re, hogy Farkas biztosan, min­den nemzetközi szakértő szerint legalább két ponttal nyerte a találkozót, mégis 3:2 arányban a bolgár javára ítéltek. Az el­ső menetben Farkas volt a pon­tosabb, a másodikban a bolgár erősített, a harmadik menetben Farkas fölénye egyértelmű volt. Könnyűsúlyban Takács 5:0 arányú pontozással biztosan győzött a spanyol Hernando el­len. Három birónál 60:57, ket­tőnél pedig 60:58 arányban volt jobb. Takács bekerült a legjobb nyolc közé, legközelebb szerdán este mérkőzik, már az érmesek közé jutásért a 21 esz­tendős Geoffrey (francia) el­len. A Halálos áldozatokat is köve­telő súlyos bányaszerencsétlen­ség történt Csehszlovákiában. A Prágában hétfőn este kiadott hivatalos közlemény beszámol arról, hogy a korvinái „Május 1.” mélyművelésű bányában va­sárnap a szén öngyulladása folytán tűz ütött ki, majd az ennek elfojtására indított men­tési munkálatok közben gáz­robbanás történt. A robbanás következtében a bánya igazga­tója és a bányamentő egység vezetője életét vesztette. Egy bányamentő sorsa egyelőre is­meretlen, a mentés további résztvevői megsérültek, közülük hat súlyosan. A szerencsétlen­ség kivizsgálására szakértői bi­zottság alakult. Kádár János levele Az Akadémia közgyűlése (Folytatás az 1, oldalról)

Next

/
Oldalképek
Tartalom