Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-21 / 137. szám
A Dunántúlt Tlaplö 1981. május 21., csütörtök 1981. MÁJUS 21 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából I KONSTANTIN nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.00 — nyugszik 20.22 órakor. A Hold kél 22.34 — nyugszik 6.51 órakor. Ö tszáztíz évvel ezelőtt, 1471. május 21-én született Nürnberg ben, s ugyancsak ott halt meg 57 éves korában, 1528-ban Albrecht Dürer, a legnagyobb német festő és grafikus. Családja a Békés megyei egykori Ajtós községből származott; apja, az idősebb Albrecht Dürer ötvösmester 1455- ben telepedett le Nürnbergben. Fia a festőműhelyi tanulmányok folytatásaként külföldi vándorútra indult, s megfordult többek közt Strasbourgban és Baselban is, később pedig az Alpokon át Velencébe jutott el. Itáliai rajzai az olasz művészet iránti szenvedélyes érdeklődésének, s Mantegna erős hatásának tanúbizonyságai. Hazatérve, Münchenben telepedett le. Korában egyedülálló tájkép-akvarelljeitől eltekintve főleg grafikai munkásságot fejtett ki. Korszakának legfontosabb emléke, s egyúttal a német késő gótikus világvége hangulat egyik legmegrenditőbb dokumentuma o 15 fametszetből álló Apokalipszis. Ugyanezt a szenvedélyes formavilágot csodálhatjuk Nagy passiójának ekkoriban készült fametszetein. Rendkívül termékeny, nagy életművet maga után hagyó művész volt. Kortársaira gyakorolt hatása nagyon jelentős. Pécsi kórus azNSZK-ban Hazaérkezett az NSZK- ból a pécsi Nevelők Háza kamarakórusa, amely a Recklinghausenben évenként megrendezésre kerülő ruhrvidéki ünnepi játékokra meghívott magyar szak- szervezeti művészdelegáció tagjaként képviselte a magyar kóruskultúrát. Két gálaesten és egy folklór- műsorban léptek fel a neves művészek, többek között Horváth Eszter operaénekes; Falvay Sándor zongoraművész, Kodályné Péczely Sarolta magánénekes, Sándor János karnagy, valamint a Vasas táncegyüttes társaságában. A kórus műsorán Bartók Béla vegyeskari művei, valamint Bárdos- és Ko- dáily-népdalfeldolgozások szerepeltek. A több mint ezerszemélyes színházterem minden alkalommal zsúfolásig volt; a közönség lelkesen ünnepelte az előadás résztvevőit, köztük a Nevelők Háza kamarakórusát is. ♦ — Útfelújítások Harkányban. Ebben az esztendőben hárommillió forintértékben végez útfelújításokat Harkányban és a társközségekben a Siklósi Költségvetési üzem. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bartók-est (este 7 órakor) Kamaraszínház: A három kecskék (du. f3 órakor) Bizánc (este 7 órakor) Csehov—Gorkij bérlet. MOZI Petőfi: A fekete kutya (f4, f6) A cigánytábor az égbe megy (18) Kossuth: A cigánytábor az égbe megy (10, 12) A sziget lovasai (2, 4) Ki beszél itt szerelemről? (6, 8) Park: Dot és a kenguru (4) Felkavart víz (6) Park-kert: A férfi, aki szerette a nőket (f9) Tanárképző Főiskola: A svéd, akinek nyoma veszett (5, f8) Rákóczi: Az Acélváros titka (7) Fekete Gyémánt: A cukor (6) Jószerencsét: Ballagás (4, 6) Vasas, Május 1.: Gengszterek sofőrje (f6) Mohács: Ruszlán és Ludmilla (6) Komló, Zrínyi: Fantozzi (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Útközben (f5, f7) Szigetvár: A hét mesterlövész (8) Siklós: Elment az asszony (8) Harkány: A pap, a kurtizán és a magányos hős (7) Boly: A Sáska napja (7) Pécsvárad: Elcsábítva és elhagyatva (7) Sásd: A cárlány és a hét dalia (8) Sellye: A sah táncosnője (8) Szentlőrinc: A nagy zsákmány (8) Villány: Galiba az állatkertben (f8) Dunaszek- cső: Az első nagy vonatrablás (8) — Már a nyitás napján nagy volt a forgalom az átalakított Kossuth Lajos utcai Finom falatok boltjának Nick udvari részében. A vendégek tegnap vehették ismét birtokba az átalakítási munkák miatt bezárt vendéglátó egységet. ♦ Véget ért a megyei művelődési központ vezetők tanácskozása A tv-presszóban tartott záróértekezlettel véget ért a megyei művelődési központ-vezetők háromnapos pécsi tanácskozása. A fő téma az intézményhálózat korszerűsítése volt, de ennek kapcsán szóba kerültek más fontos közművelődési kérdések is. Szerdán Beke Pál, a Népművelési Intézet művelődési otthonok osztályának vezetője ismertette az elkövetkező hónapok országos tanácskozásainak programját, a Népművelési Intézetnek az intézményhálózat korszerűsítésével kapcsolatos felmérését, amelynek egyébként aktív közreműködői a megyei művelődési központok munkatársai is. Rövidesen a Népművelési Intézet szervezetét is módosítani fogják, ennek terveiről Varga Tamás, a művelődési otthonok osztályának munkatársa adott tájékoztatást. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Francia szerzők műveiből. 9.15: Nóták. 9.44: Zenevár. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Angol madrigálok. 11.00: Operettdalok. 11.19: Guruló kultúra — vagy akadozó művelődés .. . 11.39: A Balogh család. 12.35: Helyszínrajz a Domus Áruházról. 12.50: Zenemúzeum. 14.30: Szólítlak haty- tyú! 15.10: A mezőkeresztesi Aranykalász Tsz „Röpülj páva" énekkara énekel. 15.28: Csiribiri!. 16.05: Könyvszemle. 16.15: Operaáriák. 17.07: Korábban érkezett. III. rész. 17.32: Délutáni Rádiószínház. Úriemberek. 18.08: ígéretek iskolája. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Világhírű zongoraművészek. 19.58: A Dunánál. 20.18: Nóták. 20.42: Simon Boccanegra. Háromfelvonásos opera. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.24: Beethoven: A-dúr szonáta. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az MRT gyermekkara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 12.33: Nemzetiségeink zenéjéből. 12,55: Kapcsoljuk a miskolci Szerdán reggel 6 óra 45 perckor felszállt az első magyar hőléghajó a pogányi repülőtérről. Három utasával száz méter magasra emelkedett, és húsz percnyi repülés után simán leszállt a meteorológiai állomás közelében. A 3800 köbméteres léghajótestet a Graboplast gyár speciális anyagából Leib Bálint és Lehretter Károlyné varrta össze a Bányászati Aknamélyitő Vállalat pécsi varrodájában. A hajdani Zeppelinre emlékeztető léghajó terveit Egervári József pécsi ejtőernyős főelőadó, Notheisz Antal és Somogy- vári Imre, az Aknamélyitő Vállalat pécsi körzetének munkatársai közösen készítették el. A repülés elősegítéséhez segítséget nyújtott az MHSZ komlói Ejtőernyős Klubjának hőlégballon-szakosztálya, a szolnoki repülöklub és a pogányi repülőtér személyzete. Ha az európai ritkaságnak számitó légi jármű a próbautak során sikere-» sen vizsgázik, hamarosan autómotort szerelnek rá, amellyel kormányozható lesz. Képünkön; a léghajó elszakad a földtől. Havasi János felvétele Tegnap délelőtt Pécsett, a magasház tanácstermében ülésezett a magyar—jugoszláv közlekedési vegyesbizottság előkészítő munkacsoportja. A nyolc hazai Volán vállalat képviselőit, továbbá a jugoszláviai Auto- reperatura, Casmatrans, Autotransport, Zagrebacki Transporti, Severtras, Panonijatrans, valamint Slavoni-' jatrans közlekedési vállalatok vezetőit Fűzi Árpád, a Volán 12-es Vállalatának igazgatója köszöntötte. A menetrend és dijszabásegyeztetö tárgyalást, a Volán Tröszt személyforgalmi főosztályvezetője Vajda Miklós vezette. Az előkészítő munkacsoport ülése, a délutáni órákban fejeződött be. — Jutalomtáborozás. Tizennégy baranyai pajtás vehet részt Csillebércen augusztus 3—13. között a kiváló hasznosanyaggyűjtő úttörők jutalomtáborozásán. A Dél-dunántúli MÉH Vállalat és a Baranya megyei Úttörő Elnökség döntése alapján a tíznapos jutalomtáborozáson a Vasas l-i, a pécsváradi, valamint Pécsről a Jókai, a Petőfi, az Építők és az Alkotmány utcai, illetve a Kertvárosi I. sz. Általános Iskolák két-két legjobb gyűjtője vesz részt. — Étkezde, konyha épül Baranyajenön az iskolai napközi mellett, mintegy kétmillió forintért. A munkálatokat az év végéig befejezi a kivitelező Sásdi Költségvetési üzem. — Életmentőt tüntettek ki. A Minisztertanács életmentő emlékéremmel tüntette ki Beznoszka László- nét, a MÁV Szeged állomás forgalmi szolgálattevőjét. A bátor asszony ez év március 18-án élete kockáztatásával megmentette egy kétéves kisgyermek életét. A szegedi állomásra érkező egyik'vonat hirtelen fékezésére felfigyelve, a még mozgó vonathoz ugrott és testi épsége kockáztatásával kirántotta a kerekek elől a sínek között tartózkodó gyermeket — Megérkeztek az első vendégek a Siklósi Alkotótelepre. A nemzetközi szobrásztáborban jelenleg három külföldi és egy magyar művész dolgozik. Tegnap reggel Pécsről Harkányfürdő felé elindult az a motorvonat, melyben hangszórókon keresztül így köszöntötték az utasokat: ,,Jó reggelt, jó utazást kívánunk, tessék vigyázni, zárjuk az ajtókat! Pécs külváros-állomás következik, a baloldali ajtókon át lehet beszállni!" Vasúti viszonylatban egyedülálló kezdeményezés első próbájának lehettek tanúi azok, akik a kis „Piroskán” indultak útnak. Jóleső érzéssel nyugtázták a figyelmes tájékoztatást, mely le- és felszálláskor fokozza a biztonságérzetet, növeli az utazás kulturáltságát. A MÁV Pécsi Vontatási Főnökség szakemberei is elkísérték a hangosított szerelvényt, menet közben finomították a még előforduló kisebb hibákat és beállították a kedvező hangerőt. Fokozatosan, egyre több szerelvényt látnak el erősítő berendezéssel, elsősorban a pécsi igazgatóság területén közlekedőket, de a követendő példa bizonyára országosan is elterjed majd. N. T. ♦ — Eltörött a szennyvíz- vezeték Pécsett, az ipari út mellett és a szennyvíz elöntötte az út egy részét a pécsi vizen átvezető híd közelében. Emiatt a Városi Útfelügyelet az utat a Légszeszgyár utcától a Bolgár Néphadsereg útjáig lezáratta. A tisztítás már megtörtént, jelenleg a fertőtlenítés folyik. KÖZLEMÉNY: Május 21-én 14 órától a Tüskésréti út ismét járható, a helyreállítást a kivitelező befejezte. ♦ Rendezvény Csehszlovák és lengyel grafikusművészek alkotásaiból kisgrafikai kiállítás nyílik május 22-én délután 5 órakor a Mozgalmi Házban. Képünkön I. Ru- mansky (Csehszlovákia) kisgrafikája Lev Tolsztojról. ♦ Szerkesztőségi hirügye- let: 14—19 óráig Nagy Zsóka. ♦ — Az Európai Hírügynökségek Szövetségének (Alliance) vezetősége szerdán Budapesten tartotta ülését. A vezetőség dr. Lakatos Ernőnek, a szövetség elnökének, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójának elnökletével tanácskozott. Az ülésen részt vettek a belga, a finn, a francia, a lengyel és az olasz hírszolgálati irodák vezetői, akiket fogadott Bajnok Zsolt államtitkár, a Kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke. & 10 053 ■ Pályázat Hagyományaihoz híven 1981. évre is meghirdeti pályázatát a Baranya megyei Pedagógus-továbbképzési Intézet. Az idei év témája, ahogyan az az iskolai nevelési értekezleteken is szerepelt: a képességfejlesztés, a tehetség- gondozás. A pályázó pedagógusok összegezhetik tapasztalataikat e kérdésben, foglalkozhatnak a tehetséggondozás kérdésével, feladataival az óvodától a középiskoláig. A beküldendő dolgozatok bemutathatják, mi a szerepe ezen a területen az iskolának és a szülői háznak, mi az intézményeknek, vállalatoknak, milyen szerepet kell tehetséges fiatalok felkarolásában vállalnia az ifjúsági mozgalomnak, valamint a különböző keretek között működő szakköröknek, kluboknak. A téma rendkívül széles körű: felölelheti a tehetség társadalmi beilleszkedésének kérdéseitől az esélyegyenlőség területéig a különféle problémákat. A pályaműveket 4 példányban, maximálisan 30 oldalas terjedelemben, jeligésen lehet benyújtani a Baranya megyei Pedagógus-továbbképzési Intézet címére: Pécs, Széchenyi tér 9. 7621, ez év szeptember 10-ig. A megyei első helyezett pályadíja 3000 forint. Az eredményhirdetés november első hetében történik. A legkiválóbb dolgozatokat az intézet október 10-ig az Országos Pedagógiai Intézethez továbbítja, ahol azok a megyei díjazástól függetlenül részesülhetnek a Művelődési Minisztérium által biztosított országos pályadijakból is. ♦ — Menetrendszerű- és sétahajójárat Mohács és Baja között. Szeptember közepéig minden szerdán és szombaton menetrendszerűen közlekedő -hajót indított a mohácsi Révátkelési Vállalat. A hajó reggel 7 órakor indul Bajára, ahova 10 órakor érkezik. Visszafelé 17 órakor indul, és 19 órára ér Mohácsra. A hét többi napjain a hajókat kirándulócsoportoknak adják bérbe, nagyrészt az IBUSZ, a Mecsek Turist és a Bács- Kiskun megyei Idegenforgalmi Vállalat szervezésében. « ♦ Esküvő SANTA ANIKÓ és KOVÁCS CSABA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket és barátainkat, hogy 1981. május 23-án 18 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben, Pécs, Hunyadi út 2.-------A RÁDIÓ-----É S TELEVÍZIÓ MÜSORUBÖL körzeti stúdiót 13.25: Látószög. 13.30: Török induló. Mozartmuzsika gyermekeknek. 14.00: Egy ház a Fürj utca sarkán. 14.35: Csenki Imre: Klarinétrapszódia. 14.47: Nyolc rádió nyolc dala. 15.17: A Rádió Dalszínháza. A költő. 15.41: Szervánszky Endre: Honvédkantáta. 16.00: Mindenki iskolája. 16.35: Idősebbek hullámhsszán. 17.30: Húszas stúdió. 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Szociológiai Figyelő. 21.08: Kabarécsütörtök. 22.08: Nótacsokor. 23.15: A tegnap slágereiből. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Magyar előadóművészek felvételeiből. 11.05: Az Új Budapest vonósnégyes játszik. 12.18: Operaáriák. 13.07: Bemutatjuk Kőszegi Imre együttesének új lemezét. 14.30: Romantikus mesterművek. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: A nemzetközi ifjúsági zenei verseny magyar résztvevőinek műsorából. 16.53: Popzene sztereóban. 17.57: Bevezetés és változatok az Elszáradt virágok című dal témájára. 18.20: Bartók-művek előadási problémáiról. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: Kétely. Monodráma. 20.02: Mozart- áriák. 20.39: A progresszív beat híres előadói. 21.19: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenélő Dél-Dunántúl. Dr. Nádor Tamás összeállítása. 17.30: Hétközi diákotthon Barcson. Nógrádi Erzsébet riportja. 17.40: Szentendrei Klára és Pere János csárdásokat énekel. 17.45: Kovács Imre jegyzete. 17.50: A Szélkiáltó együttes felvételeiből. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek, információk. — Vidám ritmusok. — Dékity Márk versei. — Énekketősök. — Esti beszélgetések. Popovrcs István összeállítása. — Kersics Anka repertoárjából. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Tavasz a hartai földeken. Gráf Vilmos műsora. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna — ism., sz.) 8.05: Iskolatévé: Fizika. 7. o. (sz.). 9.05: Magyar irodalom. 5. o. (sz.). 11.05: Fizika. 6. o. 11.30: Kamera — középiskolásoknak. 12.05: Fizikakísérletek. 14.25: Magyar i'rodalom (ism., sz.). 14.55: Fizika. 6. o. (ism.) 15.20: Fizika. 7. o. 16.05: Hírek. 16.10: Nagy folyók a történelem visszfényében. Amazonas (sz.). 17.05: Reklám. 17.15: Telesport. 17.40: Pedagógusok fóruma. Ki bukik? 18.15: Televízió öt nyelven. 18.45: BNV 81. Helyszíni közvetítés a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárról (sz.). 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.T5: Esti mese. 19.30: Tv-h íradó. 20.00: Pityke őrmester. Pityke világszáma (sz.). 20.10: Jogi esetek. 20.50: Hámori Ildikó és Lukács Sándor sanzonestje (sz.). 21.10: Reklámpanoráma Baranya megyéből (sz.). 21.20: Fiatalok órája (sz.). 22.20: Tv- híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 17.35: Televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek szemléje, Kőszeg, 1981. — Én szerintem az élet. Irodalmi összeállítás (sz.). 18.05: Maskarák. Mesejáték (sz.). 19.00: Iskolatévé: Fizika. 8. o. (sz.). 20.00: Egy óra veled. Feliratos amerikai zenés fMmvígjáték. 21.15: Tv-híradó 2. (sz.). 21.35: Szemle. Társadalomtudományi körkép. 22.30: Testünk. A fájdalom. NSZK filmsorozat (sz.). JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tv- napló. 18.45: A vöröshajú Zo- ra csapata. 19.15: Tudományos műsor. 19.45: Emberrablás. Brit tv-játéksorozat. 20.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 20.20: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Párhuzamosok — külpolitika. 21.50: Az erősebb nem. 23.05: Májusi operai esték. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Iskola? műsor. 19.45: Aktualitások. 20.15: Idő és pihenés. 21.00: Teleszkópia. 22.00: Szerelmem Hirosima — francia film. 23.25: Huszonnégy óra. BISVURM ÉVA és BANKUTI GYULA ezúton értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1981. május 23- án 16.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). OCSKÓ SZILVIA és MOSBERGER GÉZA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. május 23-án 14.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Várható időjárás az ország területén csütörtök estig: többször erősen megnövekvő go- molyfelhőzet, záporral, zivatarral. Általában mérsékelt, a zivatar környezetében átmenetileg erős, változó irányú szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szerdán 11 órakor 19 fok volt.