Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)

1981-05-01 / 118. szám

2 Dunántúlt napló 1981. május 1., péntek Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról) A kormány akciótervet fo­gadott el a lakásépítési, lakás- fenntartási és lakásgazdálkodá­si feladatokra. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a polgári repülésről s/óló törvényerejű rendeletre vonatkozó előterjesz. tést, és úqy határozott, hogy azt az Elnöki Tanács elé terjeszti. A kormány az ágazati irá­nyítás és az állami ellenőrzési rendszer továbbfejlesztése ér­dekében felülvizsgálta a Minisz­tertanács és a kormánybizott­ságok által létesített bizottsá­gok működését, döntött több bizottság megszüntetéséről. A Minisztertanács megerősí­tette' az Állami Tervbizottság határozatait, a villamoshálózati létesítmények, a vízkárelhárítás, -a víz-közmű főrendszerek, a mezőgazdasági vízszolgáltatás, a mezőgazdasági bekötőút­építés, valamint az erdőszerke­zet átalakítása, az erdőtelepítés és fásítás megnevezésű, cél- csoportos beruházások VI. öt­éves tervi előirányzatainak jó­váhagyásáról. Felszólította az érintett állami és társadalmi szerveket, a gazdálkodó szer­vezeteket, hogy a fejlesztési célok legcélszerűbb és gazda­ságos megvalósításához a szük­séges intézkedéseket tegyék meg. A kormány jóváhagyólag tu­domásul vette a Gazdasági Bizottság tájékoztatóját a me­zőgazdasági kisgépgyártás és ellátás helyzetéről, tennivalói­ról. A mezőgazdasági kisterme­lés fokozódó népgazdasági jelentőségének megfelelően tovább javítják a kistermelők gépellátását. A Minisztertanács jóváhagy­ta a Gazdasági Bizottsáq állás- foglalását a fával való taka­rékosságról és a fa helyettesíté­séről, valamint a fa -mellék­termékek hasznosításáról. A kormány felhívta az érin­tett minisztereket és az orszá­gos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az ország-' gyűlés áprilisi ülésszakán el­hangzott képviselői javaslatok megvalósításának lehetőségeit, s tájékoztassák arról az ország- gyűlés elnökét, valamint az ér­dekelt képviselőket. Végső búcsú Zelk Zoltántól Mély részvéttel kísérték utol­só útjára Zelk Zoltán kétsze­res Kossuth-díjas költőt csütör­tökön a Farkasréti temetőben. A 75 éves korában elhunyt mű­vész ravatalánál — pályatár­sai. nagyszámú tisztelője je­lenlétében — a Művelődési Mi­nisztérium nevében Tóth Dezső miniszterhelyettes mondott bú­csúbeszédet. A jelenkori magyar irodalom kiemelkedő alkotójának mun­kásságát méltatva hangsúlyoz­ta: — Zelk Zoltán költészete az emberek világából — a sze­relmet, a barátságot, a fiatal­ságot és öregséget, osztálysor­sot és történelmet hétközna­pion élő emberek világából — táplálkozott. A szorongás, az elidegenedés, a szerepjátszások korában líráját az a gazdag egyszerűség jellemezte, amely­nek a példája a József Attila-i teljességigény, a motiváló ere­je pedig a munkásmozgalom, a szocializmus vonzása volt. Mű­vészetének sajátos egyszerisé- ge és egyszerűsége emberi és költő jellemének qyanútlan őszinteségén alapult Tévedései, s azok belátása is ennek az őszinteségnek a hitelével avat­ták költészetét, a jóhiszemű em. berek történelmi koronatanú­jává. Vas István Kossuth-díjas köl­tő a Magyar írók Szövetsége és a pályatársak nevében búcsú­zott Zelk Zoltántól. Sírjánál barátai, tisztelői .ne­vében Csurka István, József At- tila-díjas író vett végső búcsút a magyar költészetet maradón, dó értékű életművel gazdagító alkotótól. Kosztolányi kérdez Bálint András színművész kérdezett kedden a Nádor Irodalmi Kávéház legújabb estjén. Az életet kérdezte. Egy rendkívül intellektuális színész megkereste Kosztolá­nyi Dezsőben saját arcképét, hiszen a színész önálló estje mindig színészportré is. ön­arckép, mert ilyenkor a sze­repet nem rendező osztja — néha a színész kedvének el­lenére —, hanem a művész maga választja-keresi. Bálint András most megtalálta. A magyar irodalom csokornyak­kendős, szabadkai mindene­séből; a költő. író, kritikus, műfordító, újságíró, esszéíró. Kosztolányi Dezsőből az élet­kutató művészt, a magabiztos újságíróalkatot éreztük a szí­nész közvetítésével. Azt a Kosztolányit, aki az Alakok­ban, ebben a riport és portré példaműkötetben ezt írta: ,,Az újságíró az élet ki­rálya”. Az életen pedig csak mindig kutató szemmel lehet uralkodni. A keddi estén szinte „a bölcsőtől a koporsóig" — mily véletlen, ez az. ..Alakok" há­ború utáni kiadósának címe is — végigkutatta, végigkér­dezte az életet, verssel, pró­zával, aforizmával. Az elején az Akarsz-e játszani? című költeménnyel, a vége táján Seneca halálának megidézé- sével. A szivarra gyújtó, cso­kornyakkendős, kosztolányi- dezsős Bálint András, a Ná­dor pódiumán, azt a verset, hogy .,Akarsz-e játszani?" nem Ruttkay remegésével, a „Hajnali részegség"-et nem Sinkovits Imre férfias-szép, ámulatával közvetítette. Ha­nem a mindig kérdező, foly­vást kutató újságíró-Kosztolá- nyi magabiztos, majdnem ki­hívó, mégis embertisztelő ér­telmével. Hiszen a kérdezés néha kicsit kihívás is, mert a kérdezés szabadságjog - ettől néha kihívóan szép. A kérdezés — az értelem műve. Az irodalmi alkotó és az elő­adóművész intellektuális ta­lálkozása volt ez kedd este a Nádorban, az élő 'művészet harmadik, végső elemével, a közönséggel. Együtt gondol­kodtak el azon: mit érdemes kérdezni az élettől, hogy utá­na ne féljünk oly nagyon a haláltól. Földessy Dénes A LEMP rendkívüli kongresszusát júliusban tartják Képünkön: Stanislaw Kania első titkár a hozzászólásokra válaszol. Tőle balra Wojcieeh Jaruzels ki miniszterelnök, balra Henryk lablonski államfő. Tájékoztató a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB üléséről lyozta, hogy e dokumentumo­kat mielőbb széles körű vitára kell bocsátani, Mint mondotta, a párt azzal a meggyőződéssel készül a rendkívüli kongresz- szusra, hogy az kialakítja a rég várt „realista akcióprogra­mot". A kongresszushoz „nem­csak megfelelő programra, ha­nem szilárd pártra is szükség van” — mutatott rá. Ezzel kap­csolatban hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a LEMP a marxizmus—leninizmus elvei alapján, szocialista céljait kö­vetve, eszmei egységben tevé­kenykedjék. Különösen fontos ez most, amikor a szakszerve­zeti mozgalom megosztott, mégpedig nemcsak szervezeti­leg, hanem politikai értelem­ben is. Kania kijelentette: „A vál- •ság megoldására politikai utat választottunk. Ezt most is meg­erősítjük, de nem szabad el­felejteni, hogy ez csakis akkor lehetséges és reális, ha az or­szágban szilárd párt működik". A LEMP vezetéséről szólva hangsúlyozta, hogy minden szinten fokozni kell a munká­sok részvételét a párt életének irányításában. Zárszava végén Kania visz- szatért a kongresszus előkészí­tésére, hangsúlyozva, hogy ab­ban aktívan részt kell vennie mindenkinek, hiszen olyan programról van szó, amelytől „az egész ország sorsa függ”. Varsóban csütörtökön hajna­li négy órakor, csaknem húsz­órás tanácskozás után véget, ért a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának 10. ülése, amely határozatot hozott arról, hogy a LEMP ki­lencedik, rendkívüli kongresz- szusát július 14. és 18. között tartják meg. A KB-ülés úgy döntött, hogy a kongresszus közelségére való tekintettel jelenleg nem volna célszerű nagyarányú, személyi változásokat végrehajani a Központi Bizottság összetételé­ben. A Központi Bizottság elfo­gadta Józef Pinkowskinak, a Politikai Bizottság tagjának, Emil Wojtaszeknek, a Politikai Bizottság póttagjának, a KB titkárának, Jerzy Wojteckinek, a KB titkárának (őt a szejm időközben mezőgazdasági mi­niszternek választotta meg), va­lamint Zbigniew Zelinskinek, a KB-titkárság tagjának lemon­dását. A Központi Bizottság titkos szavazással a Politikai Bizott­ság tagjává választotta Gerard Gabryst, a chorzowi „Barbara- Chorzow" Kőszénbánya és Zygmunt Wronskit, a varsói Ursus Gépgyár munkását. A Politikai Bizottság póttagjává választották Józef Masnyt, a LEMP Opolei vajdasági Bizott­ságának első titkárát, a KB tagjává és egyszersmind a KB titkárává pedig Kazimierz Cyp. riniakot, a LEMP Szczecini vaj­dasági Bizottságának első tit­kárát. A tanácskozáson, amelyen a Politikai Bizottság referátuma feletti vitában harminckilencen szólaltak fel, határozatot fo­gadtak el a kilencedik, rendkí­vüli kongresszus napirendjéről is. Eszerint a kongresszus első napirendi pontjaként a Köz­ponti Bizottság előterjeszti be­számolóját a párt által a szo­cializmus építésében és az or­szág társadalmi-gazdasági helyzetének stabilizálásában betöltött szerep erősítéséről. A KB referátumát vita követi, majd határozatokat hoznak a párt programjáról és módosít­ják a LEMP szervezeti szabály­zatát. Utolsó, ötödik napirendi pontként megválasztják a párt vezető szerveit. A KB-ülés határozatot foga­dott el a kongresszusi küldöt­tek megválasztásának módjá­ról is. Végül külön bizottságot hoz­tak létre azzal a feladattal, hogy megvizsgálja és meg­gyorsítsa a vezető funkciót be­töltő KB-tagok személyes fe­lelősségének tisztázását. Zárszavában Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára mél­tatta a megvitatott tervezetek (a kongresszusi irányelvek és a szervezeti szabályzat módosítá­sa) jelentőségét és hangsú­♦ RÓMA: Az olasz rendőr­ség még nem bukkant Ciro Ctrillo kereszténydemokrata po­litikus elrablóinak nyomára. Csütörtöki közlés szerint felté­telezik, hogy az emberrablók valahol a merénylet színhelyé­nek közelében tartják fogva túszukat. ♦ RÓMA: II. János Pál pá­pánál tett látogatásával csü­törtökön befejeződött I. János Károly spanyol király olaszor­szági látogatása. A spanyol uralkodó egyeztette a pápával tervezett spanyolországi látoga­tásának programját. I. János Károly Pertini olasz elnök meg­hívására tartózkodott Itáliában. Pertinivel és Forlani kormány­fővel folytatott megbeszélésén, továbbá az olasz és a spanyol külügyminiszter tanácskozásán olasz részről biztosították Mad- ridot arról, hogy támogatják csatlakozási tervét a Közös Piachoz és a NATO-hoz. ■*- LONDON: Pénteken a lé­giforgalmi irányítók egynapos bérkövetelő sztrájkja miatt a kora délutáni órákig lezárják a londoni nemzetközi repülő­teret. Rengeteg aznapi járatot törölnek, egyebek között a bu­dapesti járatot is. London má­sik két repülőtere sem tud fo­gadni vagy indítani járatokat, és fennakadások várhatók a skóciai repülőtereken is. ♦ BELGRAD: A Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a napraforgótermesztés érdeké­ben kifejtett kiemelkedő és eredményes tevékenysége elis­meréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést ado­mányozta dr. Tihomir Vreha- lobnak, az Újvidéki Szántóföldi Növény- és Zcldségkutató Inté­zet igazgatójának. Ugyanezen tevékenysége elismeréséül a Magyar Népköztársaság mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztere a Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt adományoz­ta dr. Drágán Skoricsnak, az Újvidéki Szántóföldi Növény- és Zöldségkutató Intézet nap- raforgónemesítőjének és Va- lerija Cinklemek, az Újvidéki Agrokop Külkereskedelmi Válla­lat munkatársának. A kitünte­téseket Halász József, hazánk jugoszláviai nagykövete csütör­tökön, hazánk belgrádi nagykö­vetségén, ünnepélyes keretek között nyújtotta át. + LIMA: Közel hétezer éves falu maradványaira bukkantak amerikai és perui régészek mintegy 50 kilométerre Limától, a tengerpart közelében. A 220 megtalált csontváz haja, bőre, sót még a gyomrukban levő étel is elég jól konzerválódott. A mostani lelet valószínűleg az eddigi legősibb falumaradvány az amerikai kontinensen. + LIBANON: Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabaditási Szervezet vb-elnöke azzal a ké­réssel fordult az ENSZ Bizton­sági Tanácsához, hogy az azon­nal tegyen hatékony intézkedé­seket a Libanon elleni izraeli támadások beszüntetésére. Az erről szóló levelet a PFSZ ál­landó ENSZ-megfigyelője nyúj­totta át a BT soros elnökének. Arafat a levélben rámutat arra, hogy az Egyesült Államok egy­aránt felelős és bűntárs az iz­raeli agresszióban, amennyiben anyagi és erkölcsi támogatás­ban részesíti Tel Avivot. Az iz­raeli agresszió fokozódásával igen veszélyes szakaszba jutot­tak a libanoni események - je­lentette ki csütörtökön Georges Haui, a Libanoni Kommunista Párt KB főtitkára. Elmondotta: támogatni kell az arab béke- fenntartó erőket küldetésük tel­jesítésében, a konfliktus politi­kai megoldására alkalmas szi­lárd alapok megteremtésében: + VATIKÁNVÁROS: Harminc év óta először járt a Kínai Nép- köztársaságban működő püspök a Vatikánban. II. János Pál pá­pa csütörtökön magánkihallga­táson fogadta a 73 éves Domi­nic Tangót. Kanton apostoli helytartóját. ENSZ-leszerelés Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára beszámolójában össze­gezte több ENSZ-tagország kor­mányának véleményét az ENSZ- közgyűlés leszerelési kérdések­kel foglalkozó második rendkí­vüli ülésszaka (1982) megtar­tásával kapcsolatban. A TASZSZ hírügynökség a beszámolót ismertetve idéz a magyar kormány üzenetéből, amely egyebek között leszöge­zi: a nemzetközi helyzet jóval bonyolultabbá vált a leszere­lési kérdésekkel foglalkozó első rendkívüli ülésszakot (1978) követően. Az imperialis­ta erőknek a két világrendszer között meglévő hadászati egyensúly megváltoztatását és a fegyverkezési hajsza fokozá­sát célzó kísérletei. veszélyezte­tik a világ békéjét. A jelenlegi helyzetben a bé­keszerető erőknek minden ren­delkezésre álló eszközt fel kell használniuk a katonai szemben­állás szintjének csökkentése, és az enyhülés időszakában elért eredmények megvédése érdekében — mutat rá a ma­gyar kormány üzenete. Az NDK kormánya szerint a legfontosabb kezdeményezések a következők: rendeljenek el moratóriumot az új közép­hatótávolságú nukleáris raké­taeszközök európai telepítésé­re, haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a hadászati fegyverzet csökken­téséről és terjesszék ki a biza­lomerősítő intézkedések alkal­mazását katonai területre is. Az, hogy eddig nem történt haladás a leszerelést célzó konkrét intézkedésekkel foglal­kozó tárgyalásokon, azzal ma­gyarázható, hogy egyes nuk­leáris hatalmak nem tanúsíta­nak megfelelő jóakaratot — állapítja meg a nigériai kor­mány. Az el nem kötelezett or­szágok komolyan aggódnak amiatt, hogy a nukleáris fegyverek elterjednek, a dél­afrikai fajüldöző rezsimnek le­hetősége nyílt arra, hogy nuk­leáris potenciállal rendelkez­zék. Az algíri kormány vélemé­nye szerint a második rendkí­vüli leszerelési ülésszaknak — a leszerelés általános problé­mái mellett — nagyobb figyel­met kell fordítania az egyes térségekben — Közel-Kelet, Afrika, Indiai-óceán medencéje — meglevő feszültség csök­kentésére. lliliiil Az indiai rendőrség csütörtö­kön letartóztatott négy sze­mélyt az Indira Gandhi mi­niszterelnök ellen tervezett me­rénylettel kapcsolatban. Az új­delhi kormány kedden jelen­tette be, hogy átvágtak négy kábelrendszért abban a Boeing 707 típusú repülőgépben, amelyet a május 5-ér Genf- be, majd Kuvaitba és az Egyesült Arab Emirséqekbe lá­togató Indira Gandhi útjára jelöltek ki. A letartóztatottak közül hárman az Air India mű­szaki részlegén dolgoztak, a negyedik pedig egy korábban lelbocsátott társuk. A házku­tatás során terhelő dokumen­tumokat találtak. Az Air India Légitársaság szerdán elbocsá­totta a műszaki részleg igazga­tóját és helyettesét, valamint három magas rangú biztonsági tisztviselőt. Ha a szabotázs­akciót nem fedezik fel idejé­ben, akkor a gép menthetet­lenül lezuhan — hangsúlyozta a parlamentben Zail Szingh in­diai belügyminiszter. Az ellen­zéki erők a parlamentben az ügy kapcsán támadást indítot­tak a kormány ellen Azzal vá­daskodnak, hogy a hatóságok „boszorkányüldözésbe" kezdtek, sőt egyesek egyenesen „előre megrendezett” szabotázsról be­szélnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom