Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-09 / 97. szám

Edzett vagyok Az „Edzett ifjúság" tömeg­sportmozgalom magasabb ka­tegóriája az „Edzett vagyok" akció, amely öt követelményből (futás, úszás, kerékpározás, ví.. zi túra, téli túra) áll. A megyei kerékpározási próbára április 12-én, vasárnap kerül sor, pé­csi starttal. Az indulás a 39-es autóbusz kertvárosi végállomá­sánál lesz reggel 9 órakor. A férfiaknak 60 km-t kell kerekez­niük 4 óra alatt a Pécs-Pellérd —Görcsöny—Harkány útvonalon és vissza. A nőktől 40 km telje­sítését várják 3 óra alatt. (Ök egyébként csak Görcsönyig, il­letve onnan visszafelé tapossák a pedált.) A túra teljesítéséhez szüksé­ges igazolólapokat az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda pécsi kirendeltségénél lehet beszerezni, 20 forintért. Még egy információ: Az Ifjúsági Köl­csönző Vállalat Sarohin tábor­nok úti boltja vasárnap 8-tól nyitva lesz, kerékpárt ott lehet bérelni. 30 forintért. A 10-nél nagyobb létszámú csoportok kedvezményt kapnak, nekik fe­jenként 20 forintért adnak bér­be biciklit. Sok a sérült az asztali­tenisz-válogatottban Hétfőtől a BVSC Szőnyi úti csarnokában gyakorol a világ- bajnokság előtt álló asztalite­nisz-válogatott. Az előjelek nem a legkedvezőbbek, hiszen , a 11 játékbs közül jóformán egy sem mondhatja el: „Tel­jesen egészséqes vagyok, sem­mi sem zavarta a felkészülése­met." Ennek tudatában Bérezik Zoltán, aki a 6. világbajnokság­ra utazik a válogatott szakve­zetőiéként, igen mértéktartó. Magos Judit például erősen bekötött térddel edz, látszik a mozqásón, hogy nincs teljesen rendben. Klampár alig egy hónapja vakbélműtéten esett át, s így érthető, • hogy a hosszú hóna­pokon át csúcsformában sze­replő játékos visszaesett. A magyarok szombat délután társasgépkocsin indulnak Új­vidékre. IX. magyar nemzetközi tornászbajnokság Pécsett ország sportolója küzd a város nagydíjáért Vasárnap tévéközvetítés is lesz Rangos sportesemény színhe­lye lesz a hét végén a városi sportcsarnok. Itt rendezik meg a IX. magyar nemzetközi tor­nászbajnokságot Pécs város nagydíjáért. A versenyre 110—120 spor­tolót várnak. Tizenhárom or­szág jelezte részvételét, a szov­jet tornászoktól kezdve a hol­landokig. Korábban úgy tűnt, idén csúcsnevezés lesz, de az utolsó "pillanatban többen visz- szamondták szereplésüket, ám így is márkás nevekből álló me­zőny gyűlik majd össze. Április 10-én, pénteken 14.30- tól a férfi kötelező gyakorlatok­ra kerül sor. 17.00-kor tartják az ünnepélyes, megnyitót, aztán 18.00-tól a nők veszik át a sta­fétabotot, a kötelező program­mal. Másnap, szombaton szin­tén délután fél 3-kor kezdődik a műsor, a női szabadon vá­lasztott gyakorlatokkal. 17.00- töl a férfiak „kűrjét” bonyolít­ják le. Vasárnap délelőtt 10 órától a férfi és női szerenkénti döntővel (ezt a tévé is közvetí­ti) zárul a magyar nemzetközi tornászbajnokság programja. S most valamit a nagydíjról. A pécsi városi sportcsarnok 1976-os avatása után egy év­vel már otthont adott ennek a rangos tornaversenynek. (Ko­rábban Budapest és Szeged volt a színhely.) A sportág itte­ni bemutatkozása olyannyira iái sikerült, hogy a Magyar Torna Szövetség 1978-ban Pécs városát bízta meg a nemzetközi bajnokság állandó lebonyolítá­sával. 1978-ban 15 ország küld­te el nevezését a világbajnok­ság egyik főpróbájának számí­tó versenyre. A férfiak mező­nyéből kiemelkedett Donáth Ferenc, aki nyújtógyak'orlátával aratott különösen nagy sikert. Jól szerepelt az egyesült álla­mokbeli Hartung, ő ugrásban kápráztatta el a nézőket. A nőknél Schwandt (USA) ugyan­csak ugrásban jeleskedett, a hetedik helyről küzdötte fel ma­gát a harmadikra. Kalmár Zsu- zsá az összetett megnyerése mellett még két szerenkénti döntőben végzett az élen. Egy évvel később, 1979-ben változtattak a rendezők a ha­gyományos lebonyolítási for­mán, a küzdelem a szabadon választott gyakorlatokkal kez­dődött. Ezúttal már 16-ra emel­kedett a részt vevő nemzetek száma. A verseny a férfiaknál Kovács Péter és a szovjet Tasz- likov párharcát ígérte, végül a nevető harmadik, lafleur (USA) végzett az élen. A nőknél Óvá­ri Éva diadalmaskodott. Tavaly már Pécs város nagy- díjáért is zajlott a verseny, és az induló országok száma 18 volt. A férfiaknál és a nőknél egyaránt magyar siker szüle­tett, a szerenkénti döntőkben pedig 6 magyar tornász végzett az első helyen. A nagydíjat Ko­vács Péter és Flander Erika nyerte. Hogy ki lesz a győztes idén? Ezt egyelőre nehéz megjósolni. Mindenesetre a hatalmas Zsol- nay-porcelánvázák tulajdono­sokra várnak ... Birkózó Európa-bajnokság Jól kezdtek ■ magyarok A 28. kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság szerdai nap­ján a délelőtti műsorban sze­repelt négy magyar 100 szá­zalékos mérleggel zárt. Az ágakra osztás „művelete” ugyan Gaál Károlynak (68 kg) bosszantóan rosszul sikerült,- mert a kimondottan szuperesé­lyesek közé sorsolták őt. . . Társai nyugtatták, de a lénye­ges az volt, hogy ő tudta meg­nyugtatni önmagát a svéd Svensson elleni villámgyőzelmé­vel. A veterán, 35 esztendős Seresnek (48 kg) sem volt iz­D. N. Népsport Magyar N. 1. Szarvas—Eger 1 2 X 1 2. Nagybátony—Gyula 1 x . 2 2 1 X 3. Balassagyarmat—Bem SE 1 1 x 2 1 4. Oroszlány—Dorog X 2 2 1 2 5. Bakony V.—N. Olajbányász X 2 2 2 6. Várpalota—Komló 1 X 2 2 7. Ascoli—Catanzaro 1 X X 2 ■x 2 8. Bologna—Cagliari 1 X X 1 1 9. Pistoiese— Juventus 2 2 2 10. Roma—Fiorentina 1 X 1 1 11. Torino—Napoli X 1 X 2 1 1 X 12. Bari—Lazio X 2 1 2 X *2 13. Spal—Milan X 2 2 X X +1 14. Monza—Cesena 2 x 1 2 X gulni valója a csehszlovák Ja- notával szemben, mert levitelei és az új kornak megfelelő pör­getései a kellő időben jöttek. Talán a kelleténél elfogultabb­nak látszott a junior Európa- bajnok 57 kilós Sipos. Az első három perc után mindössze 3-2-re vezetett a finn Suutari ellen, de a második „félidő­ben" igazán belemelegedett és szinte végigpörgette a skandi- návval ezt a három percet. A nagy különbségű pontgyőzel­met sajnos nem tudta elérni, három és fél ponttal mutatko­zott be, a várt 4 helyett. Alapos hidegzuhany érte ugyanebben a súlycsoportban az olimpiai, világ- és Európa- bajnok szovjet Szerikovot. Képtelen volt ugyanis vissza­verni d négy éve junior-világ­bajnoki ezüstérmes lengyel Michalik rohamait, így a 24 éves lengyel szállította az első szenzációt, pontozással ■ meg­verte az olimpiai bajnokot. Ha­sonló bravúr a 33 éves Torna (82 kg) sikere a török Suzan ellen. Az első három percben ugyan nem bírtak egymással (0-0), szünet után viszont a Va­sas veteránja sorban forgatta meg a törököt, egészen a tech­nikai túst jelentő 12 pontnyi különbségig, sőt azt túl is lépte. Április 10—11—12. IV. pécsi tájíutónapok • • Ot nemzet hatszáznyolcvan versenyzője a rajtnál A finnek már megérkeztek Ebben az évben negyedik alkalommal rendezik meg a pécsi tájfutónapok verseny­sorozatát. A PVSK és a Me­gyei Tájékozódási Futó Szö­vetség aktívái a háromnapos verseny előtt az utolsó előké­születeket végzik. A finnek, Lahti 16 tagú csapata már megérkezett Pécsre. De várják a svédeket, az osztrákokat ps a jugoszlávokat is; 104 külföldi nevezés mellett 48 magyar klub 580 versenyzője jelezte részvé-' telét. A verseny pénteken az ifjú­sági tornával kezdődik. A ma­gyar ifjúsági válogatottnak Ausztria és Lahli város váloga­tottjai lesznek az ellenfelei. A mägyar ifjúsági válogatottat Monspart Sarolta szövetségi ka­pitány állította össze, aki ma a keret tagjaival edzést tart a verseny színhelyén. Az ifjúsági válogatottban 4 PVSK-futó: Jer- ger, Széles, Sziebert P. és ifj. Kovács L. is helyet kapott. A verseny rajija és célja: az Abaligeti út—Lórei út elágazá­sánál lesz, délelőtt 10 órakor. A befutás 12 óra körül várha­tó. Hat korosztályban rendezik meg a serdülők, ifik és junior fiúk, valamint lányok futamát 5, 8 és 11 kilométeres távon. A verseny útvonala a Mecsek legszebb tájain halad. Szombaton a Mecsek Kupa verseny szólítja rajthoz a kül­földi és magyar tájékozódási futókat. A Tenkes-hegy környé­kén lebonyolításra kerülő via­dal a Kistótfalú versenyközpont­jából rajtol 9 óra 30-kor. A be­futás 13 órakor várható. A dom­bos vidéken kijelölt útvonal alapos erőpróbát jelent a részt­vevőknek. A Mecsek Kupa egy­ben országos ranglistaverseny is, a teljes magyar élgárda rajthoz áll, a szövetség első vá­logató versenynek is kijelölte a szeptemberben sorra kerülő világbajnokság előtt. Tavaly Kiss, a Postás versenyzője nyer­te a Mecsek Kupát. Kiss leg­utóbb az országos mezei futó­bajnokságon második volt — nem kis meglepetésre. A pécsi Kelemen tavaly 3. lett, az idén Kelemen mellett Szabótól is jó eredményt várhatunk, aki há­rom év utón ismét pécsi szí­nekben, hazai környezetben szeretné bizonyítani: a legjobb magyar tájékozódási futók kö­zé tartozik. A verseny harmadik, befeje­ző napján, vasárnap a PVSK Kupa váltóversenyét tartják Remeterét, Büdöskút környé­kén. Kétszáz váltó nevezett, a PVSK-versenyzők ezúttal nem indulnak. Ők vállalták a rende­zők szerépét. A háromnapos verseny nem mindennapi sport- csemegének ígérkezik, különö­sen a férfi juniorok vetélkedő­jét kíséri nagy érdeklődés, a Mecsek Kupa ebben a korosz­tályában rajthoz áll az elmúlt évi junior világbajnokság győz­tese, a svéd bajnok és a kitűnő erőt képviselő finn versenyzők is elindulnak. A háromnapos nagyszabású verseny zavartalan lebonyolító, sa nem kis feladatot és gondot jelent. A szervező bizottság dr. Kiss Endre irányításával jól fel­készült a versenyre, és minden remény megvan arra, hogy a JV. pécsi tájfutónapok ebben az évben is a sportág nagy propagandája lesz.- hi Asztalitenisz Országos egyetemi és főiskolás bajnokság Szita (Pécs) két számban bajnok Szerdán délután befejeződött az egyetemi tornacsarnokban az 1981. évi országos egyetemi és főiskolás asztalitenisz-baj-' nokság. A második versenyna­pon a férfi egyes és páros, va­lamint a vegyespáros döntőire került sor. A férfi egyesben és a férfi párosban szép pécsi siker szü­letett. Szita László a férfi egyes után a párosban Bogdánnal az oldalán szintén bajnokságot nyert. A férfi egyesben egyéb­ként pécsi döntő volt, Szita Lo- sonczival mérkőzött az első he­lyért. A pontversenyben — első­sorban női versenyzőinek jó sze. replése miatt — a Szekszárdi Tanítóképző végzett az élen. Eredmények. Férfi egyes: 1. Azonnali belépéssel felveszünk A PANNÓNIA SORGYÁR FELVESZ lángvágót és nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező gépkezelőt vállalatunk mohácsi telepére­üdítőital­JELENTKEZÉS: _________\ értékesítéshez DÉL-DUNÁNTÚLI MÉH, (M^Hj — Mohács, Budapesti országút. ÁRUKÍSÉRŐKET. • i Szita László Szita (Tudományegyetem, Pécs), 2. Losonczi (Orvostudományi Egyetem, Pécs), 3. Dávidovics (Orvostudományi Egyetem, Pécs). Férfi páros: 1. Szita- Bogdón (Tudományegyetem, Pécs), 2. Dávidovics-Losonczi (Orvostudományi Egyetem, Pécs), 3. Jakab—Orbán dr. (Or­vostudományi Egyetem, Buda­pest) és Csete—Nagy (Tanár­képző, Eger). Vegyespóros: 1. Erdélyi—Keindl (Ybl M. Főisko­la, Budapest), 2. Gáspár-Beke (Tanítóképző, Szombathely), 3. Nagy—Kelemen (Tanítóképző, Kaposvár) és Csaba-Kötlő (Ta­nárképző, Eger). A pontverseny végeredménye: 1. Tanítóképző, Szekszárd 52, 2. Tudományegye­tem, Pécs 44, 3. Orvostudomá­nyi Egyetem, Pécs 36. Széles Gábor, a PVSK verseny­zője a junior I. osztályban ké­szül felvenni a versenyt a kitűnő svéd és finn futókkal. Képes Sport- tombola Az Ifjúsági Lapkiadó Válla­lat, a Képes Sport szerkesztő­sége és a PMSC szervezésében Képes Sport-tombolát rendez­nek április 11-én, szombaton a PMSC-Bp. Honvéd NB l-es labdarúgó-mérkőzés keretében. A tombolán számozott Képes Sport-példányokkal lehet részt venni, melyeket az utcai újság­árus pavilonokban és a Kon- zum Áruházban, valamint szombaton az újmecsekaljai labdarúgópályán lehet vásá­rolni. A Képes Sport e heti szá. ma egyben tartalmazza a PMSC labdarúgócsapatának színes képét is. A sorsolás az NB l-es mérkőzés szünetében lesz és a szerencsés nyertesek többek között Adidás-felszereléseket, melegítőket és futball-labdá­kat nyerhetnek. A nyereménye- . két a Képes Sport szerkesztő­sége, az Ifjúsági Lapkiadó Vál­lalat, a KISZ Baranya megyei Bizottsága és a PMSC ajánlot­ta fel. Megyebajnokság Steinmetz SE—Beremend 1:0 (1:0). Postás-pólya, 200 néző. V.: Radó I. Mindkét csapat nagy akarással küzdött a győzele­mért, a szerencse a honvéd- csapatnak kedvezett. Gól lövő : Mózer. Jók: Mózer, Schneider, Schmidt, ill. Hél I., Müller és Stockier. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 12—19 óráig 10-053, 19 óra után 15-726 * Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-00p, 15-762. 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Pécsi Szikra Nyomda Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,- Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom