Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-05 / 94. szám

Labdarugó MB I. (Folytatás az 1. oldalról) (KATZIRZ: — Kerekes 12 mé­teres hatalmas lövését csak ki­ütni tudtam, balszerencsémre Kanyári elé pattant a labda.) Megélénkült a küzdelem. A 72. percben Sleirgerwald buk­tatásáért Torna sárga lapot ka­pott. A 75. percben Lőrincz mintaszerűen Réti elé tette a labdát, aki már csak a kapus­sal állt szemben, de mellé gurított. A 81. percben Király­vári viharzott el a szélen, be­adását Pásztor Katzirz kapuiá­ba lőtte. (3-2). A pécsi védők nem tudtak beavatkozni a já­tékba. A 84. percben Réti egyenlítési lehetőséget szalasz­tott el. Jobb oldali pécsi tá­madás után Viqh labdája el­suhant a békéscsabaiak kapu­ja előtt, Réfi elcsípte, de 3 mé­terről csúnyán kapu fölé lőtt, (RÉFI: — Vigh labdája fel­pattant előttem, naqyon bánt, hopy nem tudtam kihasználni a helyzetet.) Érdekes, változatos küzdel­met vívlak a csapatok. A bé­késcsabaiak kezdtek jobban, később a pécsiek qóljai és per­cei következtek. 2-1-es vezetés utón a piros-feketék az ered; mény tartására törekedtek, de így is voltak lehetőségeik, a helyzeteket azonban nem tud­ták értékesíteni. A hajrában a békéscsabaiaknak sikerült a már elveszettnek látszó mérkő­zés eredményét a maguk javá­ra fordítani. A pécsiek győzel­mi lehetőséget szalasztottak el, a játék képe alapján legalább döntetlent érdemeltek volna. Katzirz Békéscsabán is tekin­télyt szerzett maqánok védésé­vel. A védők közül Brezniczky iái rcmbolt. Róth naqvon igye­kezett. ezúttal is feliratkozott a góllövőlistára. Lőrincz jó labdákat adott, a végén azon^ ban elfáradt. Dárdai és Do­hány gyengébb kezdés után feljavultak. Réfi egyedül meg­nyerhette volna a mérkőzést, két nagy helyzetben hibázott. A békéscsabaiak legjobbjai: Királyvári, Pásztor, Majtán és Kanvári voltak. SZŐCS JÁNOS: — Jó mér­kőzést vívott o két csapat. Olyan helyzeteket, amiket mi kihagytunk, nem lehet büntet­lenül elhibázni. Hegyi István Petrák és Szlovák (fehér mezben) harcol a labdáért a Volán kapu­jának előterében Király János felvétele Elmaradt a vári győzelem Kaposvár—Volán 0-0 Kaposvár, 6000 néző. V.: Kuti. Kaposvár: Békéi - Kozma, Zen- tai, Szlovák, Csorba — Gulyás Petrák, Kanyar - Biró, Kisteleki (Vékony, 'a 75. percben), Havasi (Házi, a szünetben). Edző: dr. Puskás Lajos. Volán: Kovács - Csider, Ebedli, Hatvanger, Há­mori - Seres, Juhász, Zombori - Kékesi (Márkus, a 75. perc­ben), Magos, Szakái. Edző: Sá­rost László. A kaposváriak összeállításá­nak érdekessége volt, hogy több hónapos szünet után ismét kezdőjátékosként lépett pályára Bíró, aki huzamosabb ideig be­tegeskedett. Rákóczi támadá­sokkal indult a találkozó és mindjárt a mérkőzés elején helyzetbe kerültek a hazaiak. Kanyar nagyszerűen tálalt Bíró elé, aki 18 méterről alig lőtt fölé. A 9. percben Kozma be­adását az ötösön Gulyás lefe­jelte a földre és a felső sarok felé pattanó labdát Kovács ka­pus szögletre ütötte. Tovább tartott a hazai fölény és a 17. pertben Zentai lőtt jó helyzetben fölé. A 25. percben egy ellen- támadás végén szabadrúgáshoz jutott a Volán, 22 méterre a Rákóczi kapujától. Seres bom­báját Békéi szögletre ütötte. A 38. percben Bíró került helyzet­be, a szélső azonban elhamar­kodottan kapu fölé emelte a labdát. Szünet után Rákóczi támadá­sokkal folytatódott a mérkőzés. A 49. percben Csorba elől húz­ta le a labdát Kovács. Az 53. percben korszerű hazai táma­dás gördült végig a pályán. Házi-Kisteleki összjáték után a középcsatár kapu elé továbbí­tott, ott azonban a gólhelyzet­ben lévő Bíró akadályozta a vendégek kapusát. Egy perccel később Magos durva játékért kapott sárga lapot. Ezután Bíró 28 méteres szabadrúgását véd­te Kovács, majd nem sokkal ké­sőbb Kisteleki egyedül törhetett be a Volán 16-osóra, ahol Ju­hász és Hatvanger összecsapott vele és a kaposvári játékos a földre esett. A játékvezető nem látott szabálytalanságot. (KISTELEKI: - Hatvanger ki­billentett egyensúlyomból, ezért estem a földre. Biztos vagyok ab­ban, hogy ha az eset a 16-oson kívül történik, akkor Kuti játék­vezető szabadrúgást ítél a ja­vunkra. MÁRKUS TIBOR, a Rákóczi technikai vezetője: — Vélemé­nyem szerint olyan szabályta­lanság történt, amiért 11-est kellett volna ítélni. A hajrában szorongatott a Rákóczi. A 86. percben Bíró át­adását Vékony kapta, akinek 10 méteres lövését bravúrosan ütötte szögletre a Volán kapu­sa. A bentmaradásért küzdő Ka­posvári Rákóczi számára na­gyon nagy szükség lett volna a két pontra. Ennek tudatában a zöld-fehérek a találkozó jelen­tős részében mezőnyfölényben is játszottak, de képtelenek vol­tak bevenni a Volán kapuját. Dr. Puskás Lajos: - Sajnos ezúttal nem volt szerencsénk. Legutóbb a Békéscsaba ellen nem játszottunk ilyen fölényben, mégis nyertünk. Ilyen fontos mérkőzésen ki kellett volna használnunk a lehetőségeinket. A csapat gerince megtette a magáét, de két-három játékos teljesítményével nem vagyok elégedett. - Havasi, Kisteleki és Vékony várakozáson alul ját­szott. Lázár Lajos Az NB I. további eredményei: Ferencváros—MTK VM 4:2 (1:2), Népstadion 20 000 néző. V.: Pádár. Góllövők: Nyilasi (2). Szokolai, Ebedli, illetve Boda, Bognár. Bp. Honvéd-Vasas 3:3 (1:0) Nép­stadion. 30 000 néző. V.: Tátrai. Gól­lövők: Esterházy (2), Bodonyl, illetve Kiss (2), Komjáti. Csepel—Nyíregyháza 0:0. Csepel, 3000 néző. Vezette: Kőrös. Debrecen—Rába ETO 1:1 (1:1)­Debrecen, 15 000 néző. V.: Pálvölgyi. Góllövők: Feledi illetve Fűzi. Zalaegerszeg—Diósgyőr 3:3 (1:0). Zalaeaerszea. 5000 né*ő. V.: Huták. Góllövők: Mihalecz, Gass, Szabó (önaól), illetve Borostyán, Fekete, Fükő. Újpesti Dózsa—Tatabánya 1:1 (0:1). Meqyeri út. 7000 néző. V.: Palotai. Góllövők: Sarlós, illetve Schmidt. Videoton—Dunaújváros 2:0 (2:0). Székesfehérvár, 6000 néző. V.: Büki. Góllövők: Novath, Tieber. AZ NB I. ÁLLASA 1. Vasas 26 14 9 3 55-29 37 2. Ferencváros 26 14 8 4 57-29 36 3. Bp. Honvéd 26 14 7 5 50-29 35 4. Videoton 26 15 5 6 45-28 35 5. Tatabánya 26 11 10 5 37-24 32 6. Békéscsaba 26 12 6 8 37-32 30 7. Nyíregyháza 26 9 11 6 23-19 29 8. Debrecen 26 10 7 9 26-24 27 9. U. Dózsa 26 8 11 7 44-43 27 10. Volán 26 8 8 10 30-38 24 11. Csepel 26 6 11 9 27-26 23 12. PMSC 26 7 9 10 32-33 23 13. ZTE 26 8 6 12 43-50 22 14. Rába ETO 26 6 9 11 29-31 21 15. Diósgyőr 24 « 1.1 11 19-34 19 16. MTK VM 26 3 10 13 22-44 16 17. Dunaújváros 26 4 8 14 29-59 16 18. Kaposvár 26 5 6 15 25-58 16 * így láttám A szombaton lejátszott Békéscsaba —PMSC NB l-es labdarúgó-mérkőzé­sen a piros-feketék játékosainak tel­jesítményét Gál Jenő, a PMSC förzs- szurkolója értékelte. Az osztályzgtai: Katzirz (6) — Schulteisz (5), Toma (6) Roth (6), Brezniczky (7) — Lutz (5), Dohány (5), Dárdai (6), Lő­rincz (6) — Kardos (5), Réfi (5). A csereként beállt Gallai (5). NB I. ifjúsági bajnokság Békéscsaba—PMSC 1-1 (0-0). Bé­késcsaba, 2000 néző. Vezette: Bubori. PMSC: Bálint — Kónya, Hammer, Vukmann, Csizmadia — Bendes, Ho- rotkó, Mészáros — Gettó (Dudás), Hüber, Vörös. Edző: Garami József. Góllövő: Bella, illetve Hüber. A pé­csi csapat legjobbjai: Hammer, Hrotfcó. és Bendes. Kaposvári Rákóczi—Volán 1-3 (0-2). Birkózás Hová tűnt a pécsiek dicsősége? A Baranya megyei Birkózó Szövetség rendezésében 24 egyesület 104 versenyzője két napon keresztül küzdött Pécsett a városi sportcsarnokban az if­júsági szabadfogású birkózó vi­dékbajnokságon. A Haladás nemcsak a legtöbb versenyző szőnyegre küldésével tűnt ki, hanem a birkózóinak eredmé­nyességében .is. A Baranya me­gyei versenyzők messze a vára­kozás alatti szereplésükkel hív­ták fel magukra a figyelmet, kevés örömet szerezve a szak­embereknek. Vajon miért? Lehet, hogy a szakmai vezetés és az edzők belső problémái, vagy nincse­nek meg a kellő feltételek a megye birkózósportjának fejlő­déséhez? A látottak alapján mindössze a két szigetvári bir­kózó, Módos és Csonka szerep­lése volt figyelemre méltó, míg a többi baranyai versenyző — tisztelet a kivételnek — a sző­nyegre lépése említhető . . . Eredmények: 48 kg: 1. Ma­rosvölgyi (Haladás), 2. Budi- nacz (Baja), 3. Tamási (Gyön­gyös). 52 kg: 1. Bátka (Pásztó), 2. Kiss (Diósgyőri VTK), 3. Mó­dos (Szigetvár) ... 5. Kláics (PMSC). 56. kg: 1. Mihálylovics (Kunszentmiklós), 2. Simon (Ta­tabánya), 3. Szász (Baja), 4. Papp (PMSC), 5. Keresztes (Ka­posvár). 60 kg: 1. Gáli (Debre­ceni VSC), 2. Görnyei (Kapos­vár), 3. Bán (Pásztó), 4. Tóth (PMSC). 65. kg: 1. Kovács (Sz. Haladás), 2. Szabó (Csepel Au­tó), 3. Nyuli (Abony), 4. Faze­kas (Kaposvár). 70 kq: 1. Laka­tos (Túrkeve), 2. Rácz (Túrkeve), 3. Dénes (DVTK). 75 kg: 1. Já- ger (Csepel Autó), 2. Sáska (DMVSC), 3. Kovács (DMVSC), ...5. Rideg (PMSC). 81 kg: 1. Pradalics (Sz. Haladás), 2. Papp (Túrkeve), 3. Szőcs (Abony) ... 5. Somogyvári (Szi­getvár)). 87 kg: 1. Aszódi (Kecs­keméti SC), 2. Csiszár (Sz. Ha­ladás), 3. Csonka (Szigetvár), 4. Kiss (PMSC). +87 kg: 1. Va- lentényi (Dunaújváros), 2. Káló (Abony), 3. Nagy (Tatabánya), ... 5. Almási (Pécsi Kinizsi). Kovács Miklós Az ÉLISZ rövid határidőre vállal FÜRDŐSZOBAI FREGOLI SZERELÉST, SZOGBELOVÉST, ZARJAVITÁST. Cím: Pécs, Kossuth L u. 63. Ügyfélszolgálati Iroda. Telefon: 11-751. KOZULETEK ÉS A LAKOSSÁG RÉSZÉRE VÁLLALUNK: parkettázást és falburkoló* tok készítését. % Cím: Felszabadulás útja 16. Telefon: 14-234. Egy-iksz-kettő A HDN totó- tippjeit a 15. já­tékhétre Papp Jó* zsefné komlói la- kos, a pécsi Rá­kóczi úti totózó törzstagja állítot­ta össze. E heti tippelőnk öt éve játszik rendszere­sen hathasábos szelvényekkel. Volt már 11-es találata is, ami 3400 forintot fi­zetett. A 15. hét tippjei: 1. Szarvas—Eger. Tipp: 1, x. 2. Nagybátony—Gyula. A Gyula a sérült Kocsis nélkül is esélyes mind­két pontra. Tipp: 2. 3. Balassagyarmat—Bem SE. Tipp: 1. 4. Orszlány—Dorog: Tipp: x. 5. Bakony Vegyész—Olajbányász. Tipp: 2, x. 6. Várpalota—Komló. A Komiónok most már mindenhol nyernie kell, hogy versenyben maradjon. Tipp: 2. 7. Ascoli—Catanzaro. Tipp: x. 8. Bologna—Cagliari. A hazai pá­lya sokat jelent. Tipp: 1. 9. Pistoiese—Juventus. Tipp: 2, x. 10. Roma—Fiorentina. Tipp: 1, x. 11. Torino—Napoli. Ugyan a Na­poli ragyogóan szerepel, de most veszíteni fog. Tipp: 1. 12. Bari—Lazio. Tipp: x, 2. 13. Spal—Milan: Tipp: 2. + 1 14. Monza—Cesena. Tipp: 2. Külföldi nuakavtgzésre felveszünk V kőműves V ács V betonacélszerelő szak- és betanított munkásokat V betonosokat V kubikosokat. Az építkezés ez év második felében kezdődik. A külföldi munkavégzés előfeltétele 4—6 hónapos, vállalatunknál munkaviszonyban töltött idő. Jelentkezés: ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTŐ VÁLLALAT munkaügyi osztályán, Budapest V., Belgrad rakpart 17. a monitor 6 mellöl m síga sí N em vagyok tévékritikus, hiszen hivatalból sem lehetek az. Persze gyakran előfordul, hogy egy-egy műsorunkról pozitív vagy negatív véleményemet, elsősorban szakmai meglátásaimat leírom, elmesélem. Ezúttal is ez a rendhagyó esemény következik egy múlt heti, nagy port felvert „rande­vúnak” az értékeléséről, amelyben Vitray Tamás megpróbálta kibékíteni Papp Lászlót Adler Zsigmonddal. A szerző nem vállalkozott könnyű feladatra, hiszen a mű­sor végén Papp László el is ne­vette magát Zsiga bácsi egyik megjegyzésén, nem hiszem, hogy a nézők azt hitték volna, hogy ezúttal minden a régi ke­rékvágásban folyik majd, s szent a béke. Úgy vélem, senki (még maga a legérdekeltebb, Papp László sem!) kételkedik abban, hogy Adler Zsigmond nélkül Papp László nem vihette volna ilyen magasra. Nem hó­díthatott volna meg olyan ama­tőr és hivatásos bajnoki címe­ket, amelyeket Adler Zsiga ve­zetésével megtett. Én magam nem ismerem sze­mélyesen Adler Zsigmondof, csak a hírnevét, páratlan ered­ményeit, s világszerte elismert tekintélyét tisztelem. Tudom, hogy ragyogó szeme van az ökölvíváshoz, a szorítóban nagyszerűen súg, s kivételes ne­velői képességekkel rendelkezik. Egyszer mesélték, nem tudom már, ki volt a főszereplő. Elő­fordult az, hogy éppen Papp László, a mérkőzésen az első menetet követő szünetben (a menetet egyébként az ellenfél nyerte) Adler így súgott ver­senyzője fülébe: „Jobb vagy öregem, ellenfeled szinte a közeledbe sem tud férkőzni. Te irányítod a meccset, az eltelt három perc alatt meg sem tud­tak ütni!" Adler megjegyzéseire a versenyző így válaszolt: „Ide figyeljen mester, ha ez így van, amit mond, akkor maga a mér­kőzésvezetőt is figyelje, mert itt valakitől az első menetben any- nyi pofont kaptam, hogy ha el­lenfelem nem tudott megütni, akkor az csak a bíró lehetett!” Szóvá! ilyen viszony volt Zsi­ga bácsi és tanítványai között. Nagy volt a kölcsönös szeretet, egymás megbecsülése, persze nem mentesen kisebb-nagyobb súrlódásoktól. De erre más sportágak példájából is tudunk hasonló eseteket mondani, lásd Magyar Zoltán és Vig László, Klampár Tibor és Bérezik Zol­tán, nem is említve a csapatjá­tékoknál előforduló számtalan esetet. Megoldást azonban majd minden esetben sikerült találni és a közös munka zök­kenőmentesen ment tovább. Most azonban másról van szó. Egy 55 éves háromszoros olimpiai bajnokról, Papp László­ról, aki jelenleg a magyar ököl­vívó válogatott szakvezetője. A másik főszereplő egy 79 éves beteg, idős ember, akinek ma sincs más gondolata, mint Papp László és az ökölvívás. Nem volt olyan gondolata, bármilyen tá­volinak tűnő eszmefuttatása, melynek a végén valahogy ne Papp Lacihoz lyukadt volna ki. A féltés, a szeretet és az aggó­dás most is kicsengett szavai­ból, mint amikor először meg­látta és elhatározta, hogy eb­ből a keménykötésű legényből bajnokot nevel. Az élete most is Papp Laci és az ökölvívás körül forog, ugyanakkor azon­ban Papp Laci valahogy nem akarja tudomásul venni, hogy ha tulajdonképpen papíron nincs is szüksége az öreg má­gusra, a magvar ökölvívás sze­kerét együtt, ketten jobban ki tudják húzni a sárból, mintha erre egyedül csak a szakvezető vállalkozna. Elsősorban ezért, tehát a közös célért kellene fél­retennie Papp Lászlónak min­den vélt vagy igazi sérelmét, nem is beszélve arról, hoqy a köztük lévő tetemes korkülönb­ség még idegen emberek eseté­ben is jóval több tiszteletet és emberi megértést parancsol. Hát röviden ennyi jutott eszembe Vitrav Tamás gondola­tokat ébresztő, de a tényeket közel sem lezáró kitűnő műso­ráról. Hogy hogyan alakul az említettek sorsa, viszonya a jö­vőben, az most már csak egy emberen füga. És ez nem Adler Zsiqmond! Szőnyi János Sikeres bemutatkozás AFIT Kupa gokart­verseny Pécsett A dolog úgy kezdődött, hogy néhány — akkor még furcsa viselkedésű fickónak tűnő — amerikai ráült a motoros fű­nyírójára és hatalmas, ellánnal elkezdtek versenyezni. Ebből nőtt ki a gokart. A fűnyírótól a „da­razsakig" hosszú volt az út. Ez utóbbiak alatt a 125-ös széria­gépeket értette Hajós Ödön, az AFIT XIV. Autójavító Válla­lat gokart-szakosztályának ve­zetője, s ezzel már a dolgok közepéhez értünk. Tegnap délelőtt rendezték meg Pécsett az első idei ha­zai gokartversenyt. Nem akár­milyen erőpróbáról volt szó: a gokart összekötő kapocs a mo­tor- és az autósport között, s jó néhány nagyágyú — Fitti­paldi, Carlos Reutemann, s mellettük több Forma—1-es pi­lóta — gokarttal kezdte pálya­futását. A hajdani fűnyírókból ma már „aszfaltkoptató", 5— 6 sebességes, erős motorok nőttek ki, amelyek a pécsi, a Mozgalmi Ház előtti csomó­pontban kialakított pályán a kanyarokat 60—70, az egyene­seket 100—120 km-es sebes­séggel „ették". Pécsett, ahol fejlett az autó­sport, éveken át hiányoltuk ezt az érdekes sportot. Ezért elis­merés illeti az AFIT XIV-es Autójavító Vállalat sportegye­sületét a verseny megrendezé­sének vállalásáért. A 600 mé­ter hosszú pálya nagyszerű le­hetőségeket kínált a verseny­zőknek, nem volt ritka a 34— 35 másodperces kör sem. A tegnapi bajnoki futamban öt géposztályban indultak ver­senyzők. A kategóriák győztesei: 50 köbcentiméteres géposztály (10—14 évesek): 1. Cserép Tibor (Veszprémi Volán), 125 köbcentiméteres ifjúsági széria: 1. Rózsavölgyi Tamás (Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat), 125 köbcentiméteres felnőtt szé­ria: 1. Serényi Ákos (Pécsi AFIT), 125 köbcentiméteres fel­nőtt nemzeti géposztály: 1. Sólyomfi János (Fővárosi Köz­terület-fenntartó Vállalat), 125 köbcentiméteres nemzetközi C —1 géposztály: 1. Seffer Gá­bor (Szfv. Ikarus), C—2 géposz­tály: 1. Tarrá István (Szfv. Ika­rus). A csapatversenyt a szé­kesfehérváriak nyerték a kitü­nően bemutatkozó Pécsi AFIT előtt. A díjakat dr. Lantos Árpád, az AFIT XIV. Vállalatának igaz­gatója adta át. M. A. tiétfoi □

Next

/
Oldalképek
Tartalom