Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-26 / 113. szám
1981. április 26., vasárnap Dunántúlt napló 11 «A május elsejí felvonulás menetrendje Megyénk dolgozói felvonulásokkal, változatos kultúrprog- ramokkal köszöntik és ünnepük május elsejét. Pécsett április 30-án délután a szénbányász és az ércbányász fúvószenekar szórakoztatja a város lakosságát, május elsején zenés ébresztőt adnak. A május elsejei ünnepi felvonulásra a MÉV-zenekar fan- fárosai adják meg a jelet 8.30- kor, elsőként a gyárvárosi úttörőzenekar vonul zeneszóval a dísztribünhöz. A menet élén Baranya és Pécs vezetői, 100 kitüntetett dolgozó, a kitüntetett vállalatok gazdasági, pártós szakszervezeti vezetői, az ágazati szakszervezetek titkárai haladnak, majd elfoglalják helyüket a Szalai András úton, az SZMT-székház előtt felállított dísztribünön. Az emelvény mellett helyezkednek el a munkásmozgalom veteránjai és a zenekarok. A felvonuló elnökséget az úttörő díszegység, a pécsi sportegyesületek és az MHSZ sportolói követik. A dolgozók felvonulását a több évtizedes hagyományoknak megfelelően idén is szénbányászok nyitják, utoljára a pécsi tanulóifjúság halad el a dísztribün előtt. A gyülekezési helyek a tavalyihoz képest változatlanok, kivéve a KPVDSZ-dolgozókat, akik a Semmelweis utcában gyülekeznek. Az I. számú gyülekezési helyen (a József Attila, a Szend- rey Júlia, a Hőgyes Endre, a Jászai Mari, a Petőfi Sándor, a Madách Imre utcákban és a Kun Béla téren) 8.15-ig a szén- és ércbányászok, az aknamélyítők, a bőripari, építőipari és vasipari üzemek, vállalatok, intézmények dolgozói, a nyomdászok, a művészeti szakszervezetek, a sajtó, rádió, tv, valamint az orvosegészségügyi dolgozók találkoznak. A II. számú gyülekezési helyet (a Szabadság úton, a Lenin téren és a Vasút utcában) 9 óráig foglalják el a vasutasok, a postások, a Volán, az ATI és az AFIT dolgozói. A III. számú gyülekezési hely (Rét utca, Köztársaság tér, a Bajnok, a Semmelweis, a Heim Pál és az Iglói utcák) 9.30-ig várja a KPVDSZ-hez, az ÉDOSZ-hoz , a MEDOSZ-hoz tartozó vállalatok, gazdaságok, intézmények dolgozóit, illetve a közalkalmazottakat. A IV. számú gyülekezési helyen (Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad utcák) 9.45- ig foglalják el indulási helyüket a pedagógusok, a HVDSZ-, a KISZÖV- és a KlOSZ-dolgo- zók, illetve kisiparosok. Az V. számú gyülekezési helyen (Jókai utca, Lenin tér, Szabadság utca) találkoznak 10 óráig a szakmunkásképző intézetek tanulói, a középiskolások, az egyetemisták és főiskolások. A torlódás elkerülése végett az alábbi útvonalon lehet elvonulni: tovább a Szalai András úton, illetve a Bajcsy-Zsilinszky utcában északi és déli irányban. * Pécsett a felvonulást követő délutánon városszerte majálisok várják a gyerekeket és a felnőtteket: Az alső sétatéren 16—18 óra között úttörőknek tartanak májusi köszöntőt. Az Ifjúsági Park 14—20 óráig gyermek- és bűvészműsorral, ökölvívással, kutyabemutatóval, zenével és diszkóval várja a szórakozni vágyókat. A dr. Doktor Sándor, a Zsolnay Művelődési Központ az egyetemistáknak, főiskolásoknak mutatványosokat, szalonnasütést, tábortüzet és diszkót ígér 15 órától éjfélig. A József Attila Művelődési Házban a művészeti csoportjaik adnak műsort 16 órától, záróráig tart a Melody táncegyüttes táncestje. A Ságvári Művelődési Ház 18 órára diszkóra hívja a fiatalokat. Kervárosban a Barátság forrásnál „Itt van május elseje . .." címmel adnak műsort 15 órától a kertvárosi általános iskolások. A Vidám Park szabadtéri színpadán 14 órától a KPVDSZ színjátszó csoportja és az 500. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tánccsoportja szórakoztatja az érdeklődőket. * Május 1-én 6 órától 13 óráig ideiglenes forgalomkorlátozást léptetnek életbe Pécsett a felvonulás útvonalán. A gyülekezési helyeken megállási tilalom lesz érvényben, ugyanakkor a dr. Veress E. útról balra is lehet kanyarodni a Megyeri útra. A felvonulás, illetve a forgalomkorlátozás idején az alábbi terelőutakon lehet Pécset elhagyni gépjárművel. Harkány felé: a Rákóczi, a Rózsa F. utca, a Bolgár Néphadsereg útján át az 58- as főközlekedési úton. Budapest és Barcs felé: a 6-os fő- közlekedési úton a Fürst S.- Zsolnay-Rókóczi-Doktor S.— Szigeti utakon át. A Mecsekre vezető útvonalak változatlanok. Az autóbuszok az alábbi útvonalakon közlekednek: a 40- es: Üjmecsekalja, dr. Veress E. u.. Építők útja, Újmecsekalja. A 39-es és a Nevelési Központtól induló járatok Kertváros, Bolgár Néphadsereg útja, Volán központ előtti útszakasz, szerviz vonalon jönnek befelé és ott kanyarodnak vissza Kertvárosba. Ezen az útvonalon közlekednek a 41, 42-es járatok is. A Lenin térről induló járatok a 48-as térre települnek. A 10-es és a 32-es buszok a 20-as útvonalán, a 30- as járatok a Kossuth térig, a vasasi járatok a 48-as térig, illetve onnan közlekednek. * Siklóson 8.30 a gyülekezési idő a szokott helyen és 9 órakor kezdődik a felvonulás, mely a várkertnél ér véget. Ott térzene, tánccsoportok, kézművesek kirakodó vására és sport- rendezvények várják a siklósiakat. Komlón 9.30-tól várhatóan 10—15 000 dolgozó és fiatal vonul fel a Lenin téren. Délután majálisok lesznek a város különböző pontjain, a legjelentősebb kulturális rendezvények színhelye idén is Sikonda lesz. Mohácson 9.30-kor kezdődik az ünnepi felvonulás. Délután a Művelődési Ház szabadtéri színpadán amatőr művészeti együttesek bemutatója, délután 5 órakor a labdarúgó- pályán a Mohács járás-városi öregfiúk és a magyar válogatott öregfiúk labdarúgómérkőzése hívogatja a mohácsiakat és a környékbelieket. Szigetváron 10 órától vonulnak fel a Zrínyi téren. Utána a vár és környéke várja kulturális és egyéb programokkal a szigetváriakat. * Az igényeknek megfelelő árualapok beszerzését — a háromnapos munkaszünetre való tekintettel — a kereskedelmi és a szállító vállalatok biztosítják. Május 1-én Pécsett a gyülekezőhelyeken, a Budai vámnál, a Tettye-téren, a Mecseki parkerdőben, Üjmecsekalján és Malomvölgyben is működtetnek alkalmi kereskedelmi egységeket. A Budai vámnál a B. m.-i Élelmiszerkereskedelmi Vállalat 20. sz. ABC áruháza előtt élelmiszereket és italféleségeket árusít. A mozi melletti téren népszórakoztató játékok működnek és magánkereskedők folytatnak árusítást. A Tettye-téren a B. m.-i Vendéglátó Vállalat kertvendéglője kibővítve üzemel, fagylaltot és cukrászsüteményt árusít. A Mecseki parkerdőben, a SZOT üdülő előtt a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat 153. sz. boltja a kerthelyiségben árusít — az Allatkert előtt és a Vidámparkban a B. m.-i Vendéglátó Vállalat — a Mecseki Mandulásban a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat étel- és italféleségeket árusit. Ügyes kezű tanulók Bűvöskocka-verseny Rubik Ernő bűvös kockája meghódította a világot, egyaránt népszerű játék a fiatalok és az idősek között is. Játsszák otthon, iskolában, munkahelyen, utazás közben, szinte mindenütt. Aki egyszer elkezdte, nem tudja abbahagyni. Tegnap Pécsett az Ifjúsági Ház adott otthont az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, a Hétfői Dunántúli Napló, a Hangadó című rádióműsor és az Ifjúsági Magazin által szervezett országos bűvöskocka-verseny megyei selejtezőjének. A résztvevők többsége általános iskolás korú volt — de bárki jelentkezhetett, aki 2 perces szintidőn belül ki tudta rakni a 6 színt. Görgényi Zoltán a Hangadó riportere, a játék vezetője ismertette a verseny feltételeit, majd az ötös csoportok tagjai összekeverték egymás kockájának színeit. A rajtra boszorkányos gyorsasággal forogtak a kockák, annyira, hogy több darabokra is hullott, tulajdonosuk nem kis meglepetésére. A legjobb részidőt elért 15 játékos még egyszer összemérte ügyességét, hogy közülük ke, rüljön ki az első 10 legügyesebb „kockázó", aki Baranyát képviseli májusban a dél-dunántúli versenyen. Monostori Tamás, a Nagy Lajos Gimnázium elsős tanulója 45 másodperces idejével első lett, megelőzve 5 másodperccel Barton Gábort, a Jókai úti Általános Iskola 7. osztályos taonulóját. A harmadik helyet Albrecht Ferenc, a harkányi iskola hatodikosa nyerte 53 másodperccel. A győztes 10 résztvevő legidősebbje 17, míg a legfiatalabb 11 éves. Szinte mindegyik résztvevő fiú volt, úgy látszik a lányok kevésbé szeretik ezt a népszerű játékot. A. E. HDN- tartalom KSrtelefon — testvérvárosokba-----------------------*-----------------------K omputer jelzi a koraszülést---------------------------- *---------------------------M agánkönyvkiadás Magyarországon Ha külföldön jön a „defekt” Családi betöröbanda Éneklő fűrész Hegyi verseny a Mecseken A HDN-krónika hívószáma: 10-053. Vasárnap délután 3—7-ig a telefonnál: Adám Erika. A megyei vadásztársaságok küldöttközgyűlése Százéves a Vadász Szövetség Száz éve, 1881. május 20-án alapították az Országos Magyar Vadászati Védegyletet, rá két évre új vadászati törvényt alkot, tak. Akkor is szenvedély volt a vadászat, „testedző és lelket felüdítő férfias foglalatosság". Fel- szabadulásunk óta új alapokra helyeződött a vadászat, ma már férfias, egészséges sport — emellett népgazdasági hasznot hajt. Jelenleg hazánk területének 82 százalékát bérlik a vadásztársaságok, Baranyában a tavalyi átszervezések óta 28 tevékenykedik. A MAVOSZ Baranya megyei Intéző Bizottsága tegnap tartotta megyei küldött közgyűlését Pécsett a Mozgalmi Házban a centenáriumi évforduló jegyé, ben. A 100 évre emlékezett a megyei IB elnöke dr. lerszi István, összehasonlításokat téve az 1890-es és az 1979-es vadlétszám alakulására. Nagyvad — szarvas, őz, vaddisznó - meny- nyiségben messze meghaladjuk a hajdani vadállományt, ez az utóbbi 35 év vadgazdálkodásá. nak tudható be. Farkas János megyei fővadász a megyei IB és a vadász- társaságok elmúlt évi mérlegét megvonó írásos beszámolójához fűzött szóbeli kiegészítést. A tavalyi évet eredményesen zárták. A vadállomány mennyiségre és minőségre is jó, ez a vadász- társaságok gondosságának, a takarmányozásnak tudható be, ugyanakkor sajnálatos módon csökkent az apróvadállomány — nyúl, fácán. A fővadász és a küldöttek szóltak aggodalmukról is: egyre zsugorodik a vadak természetes élőhelye, a takarmánytermesztésre szolgáló vadföldhöz egyre nehezebb hozzájutni, eltűnőben a vadkamrák, ahol a vadak nyugalomban, békességben élhetnek. Tavaly szarvasból és vaddisznóból a tervezettnél lényegesen többet — és a korábbinál magasabb átvételi áron — adtak ót a MA- VAD-nak a baranyai vadásztár. saságok. A beszámolóhoz hozzászólt dr. Borzsák Benő, a MAVOSZ egyesületi főosztályvezetője, majd kitüntetéseket adott át. A centenáriumi Nimród Vadászérmet: Ágoston Mihály, dr. Horváth Béla, Balogh János, Bien József, Barka József és dr. lerszi István vette át. Szántódi Péter ezt az érmet a budapesti központi ünnepségen kapta meg. M. L. Egy az utunk... Kötet az Ifjúságról Példát állítani a fiatalok elé nem csupán magasztos, de nehéz feladat is. Szájba- rágó módon, papírízű hősöket, szentképeket rajzolva hiá. ba próbálkozunk. Minden pedagógiai munka megbukhat a mindennapi élet sarkallatos pontjain, mely kificamíthat hitet, eszmét, erkölcsi tízparancsolatot — a célt eszközzé alacsonyítván. Be kell vallanunk, hogy a valóság még ma is sokszor rácáfol társadalmi méretű szándékainkra, a közösségi érdeket előtérbe helyező alapigazságainkra — történetek fognak maguknak vándorbotot, hirdetvén az anyagiasságot, a különböző visszaéléseket, a korrupciót. Rózsaszínűre festett, képeskönyv-ízű sztorikkal hiába vennénk föl a küzdelmet ezek ellen, mesékké degradálódná. nak még az igaz esetek is. Ezért tartom nem csupán a közelgő KISZ-kongresszus élőt. ti tisztelgésnek, hanem ennél jóval többnek — politikai tettnek — azt a riportkötetet, melyet a KISZ Baranya megyei Bizottsága jelentetett meg. Tudniillik nincs szó tisztelet, körökről. A riportfüzér korántsem babérkoszorúként szolgál, inkább aféle emberi számvetés az ifjúsági mozga. lom jeles eseménye kapcsán. Mondandója nem üres dicsői, tés, nem „csak a szépre em- lékezem”-monológ, nem siker-leltár. A kiszesek szándékát persze csak sejthetem: a statisztikai adatokon kívül, a jelentések mellé szerettek vol. na a fiatalságnak valami mást is adni — a küldöttértekezletek politikai elemzéséhez egyfajta „emberi oldalt", szubjektivebb — érzelmeket is csa. tasorba állító — margószéli jegyzetet. Nos, ezért tartom kezdeményezésüket példaadónak. Eszmét, hitet, közösség- formáló erőt csepegtetni a fiatalokba csak elfogulatlan objektivitással és jobbítani akaró szubjektív indulattal szabad és lehet. Az ifjú küldöttek elé kerülő beszámolók a valóságelemzés dokumentu. mai, Erdős Ákos és Lombosi Jenő riportkötete pedig valamiféle függelék: élenjáró KISZ-kollektívák bemutatása, fiatalemberek portrécsokra - az írásokban tettek és vélemények kapnak tág teret, s éppen ezek sokszínűsége ötvöződik egységes egésszé, a baranyai fiatalokat bemutató albummá. A könyvet olvasván bejárható az ifjúsági mozgalomnak szinte valamennyi színtere — üzemi, iskolai, mezőgazdasági, értelmiségi — és a szerzők nem fukarkodnak a konkrétu. mokkái: akadnak közöttük szép számmal dicséretesek, de helyet kapnak itt-ott a problematikusabbak is. Meglelhető a riportokban a KISZ- munka szép, közösségkovácsoló, embert, társadalmat formáló oldala; ám nem pa- tetikus hangon, hanem egyszerű stílusban, világos, de szenvedélyes megfogalmazásban. Nincs véka alá rejtve az ifjúsági mozgalom íjé- hány gondja sem, hogy csak a hátrányos helyzetűek támogatásának néhol visszás érzéseket fakasztó módszereit, vagy a művészek töprengéseit említsem a könyv riportjai közül. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség negyedszázaddal ezelőtti zászlóbontására emlékezvén emlékmű helyett emlék-csokorra koncentrált a megyei KISZ- bizottság — úgy vélem: helyesen: A Pécsi Szikra Nyomda által társadalmi munkában készített tetszetős, jól forgatható könyv alkalmas arra, ami a legnehezebb: élő példákkal szolgálni a mának — a máról. A holnap érdekében. T. E.