Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)
1981-04-19 / 107. szám
Dunántúlt napló 1981. április 19., vasárnap KÉT JUBILEUM Két jelentős, egymással szorosan összefüggő, kerek évfordulóhoz érkezett idén a pécsi kulturális élet. Júniusban lesz ötven esztendeje, hogy megalakult a Janus Pannonius Irodalmi Társaság, s április 16-án múlt negyven éve, hogy megjelent a SORSUNK, a társaság folyóirata. A SORSUNK negyedik számában, 1941 őszén, Lovász Pál, a Janus Pannonius Társaság főtitkára a sikeres munka jóérzésével és öntudatával emlékezett az első évtizedre, s ugyanabban a számban egy fiatal pécsi kői. tő, az akkor 25 éves Csorba Győző, aki a társaság által addig kiadott 16 könyvről írt, az „életképesség" jelének minősítette már magát a fönnmaradást. Évtizedek teltek el azóta, de megállapításaik ma is igazak, a társaság és folyóirata reá került a magyar irodalom- és művelődéstörténet fényes lapjaira, és máig ható eleven erő a helyi irodalom-művészeti élet. ben. A Janus Pannonius Társaság 1931. június 10-én tartotta alakuló közgyűlését az akkori Nem. zeti Kaszinó (ma Helyőrségi Művelődési Otthon) dísztermében. Az alakulás nem volt példa és előzmény nélküli, mert a múlt század utolsó évtizedeitől kezdődően Kecskeméttől Kolozsvárig és Kaposvárig, szinte min. den magyar városban létrehozták a helyi művészeti-irodalmi társaságot. Hogy a korábbi sikertelen próbálkozások után 1931-ben, a világgazdasági válság kellős közepén végre Pécsett is életképes társaság alakulhatott, abban nagy szerepe volt az 1923-ban ide helyezett egyetem bölcsészkarán összegyűlt szellemi erőknek, a megye és a város irodalmi érdeklődésű vezetőinek, az itt élő íróknak, s nem utolsó sorban egy lankadatlan szorgalmú szervezőnek, Lovász Pál költőnek. A Janus Pannonius Irodalmi Társaság nem kevesebbet tűzött ki célul.i mint azt, hogy a vidéki szellemi erők összefogásával csökkenti „a mértéktelen köz- pontosítás .. . káros hatását", hogy „a gazdasági válsák következtében" mostoha helyzetbe került íróknak kiadót, társadalmi tekintélyt szerez, hogy az irdtlalom és a művészetek új reneszánszát, a Dunántúl szellemi központját teremti meg Pécsett. NyilvánvalóX tehát, hogy Janus Pannonius nevét vették föl, akit ferrarai tanulótársai „hegyen túli barbárnak” láttak, de aki költészetével az irodalom „irigyelt szülőhelyévé” tette hazáját, aki valaha nemcsak pécsi püspök, hanem „pécsi író” is volt. A sok szempontból máig időszerű program készítői, nem tár- saságosdit akartak játszani, ha. nem irodalmi életet teremteni Pécsett. Ebben a törekvésben Lovács Pálnak kezdettől fogva társa Várkonyi Nándor, egyetemi magántanár, könyvtáros, iro. dalom- és művelődéstörténész, a SORSUNK majdani főszerkesztője. Velük együtt tevékenykedik többek között Tolnai Vilmos nyelvészprofesszor, Birkás Géza a francia tanszék, Hala- sy Nagy József a filózifiai tanszék vezetője. A vállalkozáshoz szükséges társadalmi súlyt és anyagi támogatást a megyé és a Dunántúl néhány, tiszteletbeli taggá választott közéleti tekintélye adta, illetve szerezte, mindenekelőtt a művészeteket pártoló, az irodalomért önzetlenül fáradozó Fsicher Béla alispán. Országos rangot viszont, különösen a kezdeti időkben, azok a Pécsről elszármazott írók jelentettek, akik nevükkel és tapasztalatukkal a helyiek mellé álltak. Babits Mihály a társaság alakuló ülésére jött — harminc év után — ismét Pécsre, hogy a Kisfaludy Társaság üdvözletét elmondja és verseiből olvasson föl. Surányi Miklós, a korszak Pécsről indult, népszerű írója, már a szervezésben részt vesz, s haláláig, 1936-ig, mint a Janus Pannonius Társaság elnöke tevékenykedik, szinte minden rendezvényre ide utazik Budapestről. De ugyanilyen lelkesedéssel dolgozik a későbbi társelnök, Kodolányi János is. A társaság az eleven irodalmi életet a negyedévenként ismétlődő „felolvasó ülésekkel”, a Janus Pannonius Társaság Könyvtára sorozatban megjelentetett kiadványokkal, majd a SORSUNK című folyóirattal teremtette meg. A régi vármegye- háza dísztermében tartott felolvasó üléseken rendszerint vers, elbeszélés, tanulmány hangzott el, s a mór említett Babits Mihályt követően többek között olyan idősebb és fiatalabb hírességek szerepeltek, mint Móricz Zsigmond, Fü- lep Lajos, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc, Veres Pé. tér. Erdélyből Dsida Jenő, Kós Károly, Tompa László. A társaság kiadványsorozatában jelent meg például Huszti József híres Janus Pannonius-monográfiája, Weöres Sándor, Csorba Győző két-két-könyve, Bárdosi Németh János, Takáts Gyula, Lovász Pál, Várkonyi Nándor könyve. A társaság működésének minőségileg új szakasza kezdődött el 1941-ben, amikor a SORSUNK megindult. Érezve-tudva ezt „tagjai sorába választotta mindazon írókat, akik Dunántúl lakói, szülöttei, vagy akiknek munkásságában ezzel a tájjal való szellemi kapcsolatuk és együttérzésük kifejezésre ju. tott.” Az új tagok között ott van. nak már azok a fiatalok is, akik a társaság tűzhelye körül nevelődtek, Weöres Sándor és Csorba Győző a vezetőségben és a SORSUNK szerkesztőségében is helyet kap. A SORSUNK szellemi karakterét Várkonyi Nándor főszerkesztő érdeklődése és igényessége határozta meg. de méltó társakra talált a társszerkesztőkben, Lovász Pálban, Makay Gusztávban, Weöres Sándorban, később Bárdosi Németh Jánosban és Csorba Győzőben is .A tetőpontjára hágó népi-urbánus vitában nyilvánosan nem kötelezte el magát egyik tábornak sem, de a SORSUNK minden számából látszott, amit Várkonyi Nándor később maga megvallott, hogy a haladást vállaló népiek oldalán állt. Nem ok nélkül írta neki Veres Péter 1943. október 30-án, hogy „a között a néhány lap között, amelyikkel szellemi közösséget és kötelességet érzek, a SORSUNK is ott van ...” Igen, a SORSUNK a Dunántúlon, s kiváltképpen Baranyában megerősödő némettesítő törekvések, kel szemben a „Magyar Dunán, túl” eszményét őrizte és szilárdította. „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”, hirdette a Zrínyi idézet a folyóirat minden számának borítóján. S a nívós szépirodalmi közlemények mellett sorra helyet kaptak a lapban a társadalmi kérdésekkel, a magyarság helyzetével, jövőjével foglalkozó, sokszor németellenes, antifasiszta, polgári de. mokratikus alaphangú szociológiai, közgazdasági írások, tanulmányok is. Ilyen tárgyú művével lett munkatárs például Erdei Ferenc, Veres Péter, Dar. vas József, Jócsik Lajos. A SORSUNK főszerkesztője jó arányérzékkel döntött a pécsidunántúli, illetve az ország más részében élő, vagy budapesti írók szerepeltetésének kérdésében is. A munkatársak között súlyuknak megfelelően jelen voltak a helyiek és a dunántúliak, s különös figyelmet élveztek a pályakezdők. Számos, azóta or. szágos hírűvé lett írónak, például Simon Istvánnak, Mészöly Miklósnak, Fodor Andrásnak a SORSUNK közölte első írásait. S szívesen jelentek meg itt a nem a Dunántúlon élők is, mert a SORSUNK-ban való megjelenés egyenértékű volt a budapesti folyóiratokban, a Magyar Csillagban, vagy a Válaszban való közléssel. A Janus Pannonius Társaság a német megszállást megelőző1 hónapokban még tágítani igyev kezett addigi m’űködési körét, vasárnap délelőttönként a munkások számára rendezett irodalmi műsorokat a Pécsi Nemzeti Színházban, de 1944. március 19-én tulajdonképpen megszűnt, s munkáját 1946-tól a Batsányi János Társaság folytatta. A SORSUNK új száma viszont féléves szünet után 1945. májusájoan, mint a „dunántúli magyar írók munkaközösségének” lapja, 1946-tól minta Batsányi Társa, ság folyóirata továbbra is meg. jelent, fontos szerepet vállalva a romokban heverő ország szellemi újjáépítésében, új írók elindításában. 194B-ban a Batsányi Társasággal együtt szűnt meg. Nehéz idők jöttek megint, de az írók itt maradtak; s legfeljebb elhallgattak. S akik mégsem, azok 1948-tól a Magyar írók Szövetsége helyi csoportjában tevékenykedtek, az 1949- ben három számot megért első, majd az 1952-től 1956-ig élő második Dunántúl című folyóiratban, 1958-tól pedig a Jelen/ korban^ közölték és közük írásaikat. Közben persze sokan elmentek, és sokan ide jöttek, de a folyamat immár fél évszázada1 megszakítatlan, s néhány évet leszámítva, negyven esztendeje van már Pécsnek irodalmi-művészeti folyóirata. Amikor visszatekintünk az időben, szép elhatározásokat, felelős döntéseket, és nagyszerű eredményeket látunk, s nyilván, valóvá válik, hogy lefeljebb egy szeme vagyunk a láncnak, amely hátra, s reméljük, hogy előre is elnyúlik az időben. S nyilvánvalóvá az is, hogy az ötven évvel, és a negyven évvel ezelőtt itt nemes célokért szövetkező elődöknek múlhatatlan ér. demei vannak abban, hogy Pécsett ma is országos rangú folyóirat jelenik meg, hogy orszó. gosan elismert írók. is élni, alkotni tudnak itt. Berták László Erdélyi József rajza Lovász Pálról és Weöres Sándorról (1942) Egy letűnt írófejedelem nyomában Herczeg Ferenc: Bizánc „Itt fekszik az utolsó bizánci császár, aki addig élt, mig vak volt." Ha megkérdeztünk volna bárkit is nagyapáink és apáink korában, hogy ki írta ezeket a sorokat, valószínű, hogy. mindenki tudta volna. Hiszen Herczeg Ferenc neve fogalom vök hosz- szú évtizedeken ót. Kötelező olvasmány, iskolai, színházi élmény. Mi már csak a legendákból ismertük a nevét, esetleg kíváncsiságból olvastunk tőle valamit, de fiaink kérdően ütik fel a fejüket, ha netalán valahol hallják; Herczeg Ferenc. „Az ki?" Herczeg műveit 1945. utón nem adták ki, darabjai nem kerültek bemutatásra. Életművét kétes értékűnek ítélték, elkönyvelték, mint a régi úri osztályok szórakoztatójót, a konzervatív szemlélet írói megtestesítőjét, „a dzsentri-bűvölettel megvert szerencsétlen milleneumi polgárság” íróvezérét. Két teljes nemzedék rajongott érte. Hihetetlenül gyorsan és tömegével hullott rá a siker. Még Gyulai Pál fedezte fel, majd Osvát Ernő és Ady is elismeréssel írt róla. (Nincs negyven éves, amikor már az Akadémia rendes tagja, Felsőházi tag, az Új idők főszerkesztője, és ezen kívül híres sportember, párbajhős, színésznők kedvence.) A harmincas években író- fejedelemmé emelték, Nobel- díjra jelölték, és színházak, tankönyvek munkálkodtak klasz- szikussá avatásán. Már tudjuk, eredménytelenül. Legendája köddé vált, homályba veszett. A kérdés most csupán az, hogy jogosan-e? Évtizedeken ót félrevezették, orránál fogva az olvasókat és a nagyérdeműt? Lehet, hogy így van, de ezt akkor olyan ügyesen kellett csinálni, hogy azok ne vegyék észre, és kaviárként egyék a tarhonyát. Valamit nagyon kellett tudnia Herczeg Ferencnek, aminek zajos dicsőségét, rajongóinak tízezreit köszönhette a kegyelmes uraktól a borbély- segédekig. Kosztolányi Dezső már 1907-ben ezt írta róla a Budapesti Naplóban; „Herczeg Ferenc ma a legnépszerűbb A Pécsi. Nemzeti Színház április 25-én mutatja be Herczeg Ferenc 'Bizánc című darabját. magyar író, s nagyon jól tudja, mi kell a mi felemás, gondolkodni nemigen szerető és akaró közönségünknek." Ignotus azt mondta róla, hogy „mondanivalója nincs, de azt jól tudja megírni." És talán ez volt sikerének titka. De nemcsak ez: kiapadhatatlan változatossággal szolgálta a kor közízlését Irt vígjátékot és szomorújátékot, történelmi regényt és tárcanovellát. Mindig közérthetően és közélvezhetöen szólt a páholyoknak és a kakasülőnek, a hetilap-előfizetőknek és könyvolvasóknak. Mondanivalójában mindig volt valami, amivel meglepte az olvasót és a színházi nézőt: az újdonság és a tökéletesség benyomását keltette.' Botrányokozás, ízlésficom, al- póriság és színfalhasogatós nélkül tudott lenni szenzációs és népszerű, modern és akadémikus, a fennálló rend őre és ostorozója. Megbízhatóan és mértéktartóan szolgálta a közönséget, így az soha nem csalódhatott benne. Leglátványosabb és legzajosabb sikereit drámáinak köszönhette. Darabjainak bemutatóin megjelent az egész uralkodó osztály, a kormányzó családjával, a Nemzeti Casino, az Országos Casino, a Magyar Tudományos Akadémia és természetesen a Singer és Wofner könyvkiadó, amely az éppen bemutatott drámát a premierrel egyidejűleg könyvalakban is megjelentette. A több tucat és sok-sok nevezetes bemutatót megért színműve közül a Bizáncot többször felújították és külföldön is játszották. A háromfelvonásos történelmi tragédia ősbemutatója 1904. április 22-én volt a Nemzeti Színházban. Beregi Oszkárral és Jászai Marival a főszerepekben. A Bizánc egy nemzet elzüllé-. sét és pusztulását mutatja be valóban lendületes és nagyarányú kompozícióban. Bizánc úgy vész el Konstantinnal, mint a hun birodalom Attilával. Az író a tizenötödik századba nyúl vissza példáért. A dráma egyetlen napon pereg le, a bizánci császárság összeomlásának napján: 1453. május 29. reggelétől éjszakájáig. A velejéig rodhadt Bizáncot viszi színre, a léha, erkölcsileg lezüllött, üres és elpuhult udvari világot, a főúri haszonlesőket, a harácsoló, aljas kalmárságot és a hazafiadon köznépet. Bizánc bűnei elrettentő például szolgálhattak a korabeli századeleji Magyarországnak, milyen sor vár rá, ha olyan, amilyen. Lerohanja az ellenség, vérben-tűzben pusztul el és .dicstelenül. A darab, nem zárja ki az allegorikus értelmezés lehetőségét. Nem tudjuk, és nehéz elhinni, hogy Herczeg ebben a művében a hazugságon épülő, nemesi-polgári magyar úrivilág összeomlására akart volna célozni. Egyetlen rejtett utalást sem találunk erre vonatkozóan, de ugyanakkor a lehetőség kizárását sem. Mindenesetre a korabeli kritika szinte egyértelműen hódolt a Bizánc előtt. Az Újság, a Pesti Hírlap tökéletes műnek tartotta, a Budapesti Hírlapban Alexander Bernát mint klasszikus drámát elemezte, és kulcsdrámát látott benne Bródy Sándor is. A Bizánc hatásos volt Herczeg Ferenc életében, de nem érdektelen ma sem. A gyávaság és árulás, a politikai cselszövések olyan kóros társadalmi tünetek, amelyekben minden kor találhat magára vonatkozót. A mai olvasó sem tud kibújni a dráma hatása alól, amely kétségtelenül jól előadható, hálásan játszható és Herczeg egyik, ha ugyan nem legjobban sikerült színpadi műve. De a Bizánc, mondanivalójától függetlenül is jelentős írásmű. Gondos szerkesztésű, feszülten egymásba kapcsolódó jelenetekből felépített, sodró erejű dráma, a századfordulós szecesszió dekadens, fülledt deko- rativitásával. Nem Jdasszikus mű, de mestermunka. Lukács György szerint is az író „részleteiben legszebb darabja”. Legendás híre megkopott ugyan, de arra érdemes, hogy magyar színpadon helyé legyen. Egyetlen felújítás természetesen nem határozhatja meg Herczeg Ferenc helyét a magyar drámairodalomban: ez még várat magára. Lehet, hogy végérvényesen igaza lesz Ady Endrének, aki 1902-ben ezt írta a Nagyváradi Naplóban: „Kezdetben való Szigligeti és elmúló. Utána jött Csiky és elmúló. Jött és dicsőségben úszik Herczeg Ferenc, és el fog múlni. A jámbor filiszter elmék ne rö- könyödjenek meg, mert ez ám igaz.” Sólyom Katalin PAPACHRISTOS ANDREAS KIÁLLÍTÁSA. A Budapesti Képzőművészeti Igazgatóság Vas utcai szabadtéri galériájában a napokban megnyílt Papa Christos Andreas görög származású szobrászművész kiállítása. A szabadtéri tárlatot D. Fehér Zsuzsa művészettörténész nyitotta meg. A képen: részlet a kiállításból.
