Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-18 / 106. szám

1981. április 18., szombat Dunántúlt Tlaplo 5 Segítik a mozgássérülteket Negyven százalék árengedmény A cím szó szerint igaz, de mégis félrevezető; bár valóban kereskedelmi akcióról van szó, de olyanról, amely keveseket érint, mégis több, mint egy szokásos szezonvégi árleszállí­tás. Emberségével több. A továb­bi magyarázkodás helyett idé­zet egy körlevélből, amelyet 374-en kaptak április elején: „Vállalatunk a mozgássérül­tek éve alkalmából segítséget kíván nyújtani vásárlásainál. A Baranya Kereskedelmi Vállalat minden boltjában az általunk kibocsátott névre szóló áru- vásárlási utalvánnyal 2000 fo­rintig 40 százalékos árenged­ménnyel vásárolhat.” Aláírás: Dobos Ferenc, a Baranyakor igazgatója. Mindez persze csak egy — kiemelkedő — példája annak a valóban társadalmi méretű megmozdulásnak, amely a mozgássérültek évét kíséri. Nem sajnálkozás, nem könyör- adomány, hanem önzetlen se­gítség ahhoz, hogy a mozgás- sérültek könnyebben megtalál­ják a helyüket a társadalom­ban annak tudatával, hogy nem feledkeznek meg róluk, s problémáikról. A BARANYAKER a kockázati alapjából szánt erre közel 400 000 forintot, hiszen fejen­ként mintegy 800 forint árked­vezményt adott a Mozgássé­rültek Baranya megyei Egyesü­lete valamennyi tagjának. Nagy előnye ennek az utal­ványnak, hogy bármely boltra és bármilyen árucikkre érvé­nyes 2000 forint összegig, amelyet egy hónap alatt lehet elvásárolni, S ha már a kereskedelemnél tartunk, a MERUKER például azt a lehetőséget biztosította a mozgássérülteknek, hogy minden árleszállításnál a hiva­talos üzletnyitás és a tolon­gás előtt egy órával csak ne­kik árusítanak a kijelölt bolt­ban a teljes árukészletből. Ez a bolt valószínűleg a további­akban is a Csongor lesz, mert itt nem kell a lépcsőkkel baj­lódniuk a mozgássérülteknek. De hasonlót vállalt a Konzum Aruház is. — Ezeket a példákat lehet­ne hosszan sorolni — mondja Gaál Péter, a Mozgássérültek Baranya megyei egyesületének elnöke, s mutatja az egyesület jogi pártolótagjainak névsorát. Már 27 baranyai vállalat, in­tézmény fizet 5-től ötvenezer forintig terjedő „tagsági díjat". A Sörgyár és a Gyógyászati Segédeszközök gyárának bri­gádjai által meghirdetett moz­galom még ennél is szélesebb körű: 37 szocialista brigád tá­mogatja az egyesületet tavaly ősztől. Idén eddig 66 000 fo­rintot utaltak át a mozgás- sérültek számlájára. De külön­böző kedvezményeket nyújta­nak az egyesület tagjainak a-kisiparosok is. — Megható és örvendetes ’ez a sok segítség. A legnagyobb gondunkra azonban még így sem találtunk megoldást: egy olyan, legalább 150—200 négy­zetméteres termet, ahol való­di egyesületi élet folyhatna, programokat szervezhetnénk, kialakulhatna a közösségi élet. A támogatóinktól kapott pénzt ennek a teremnek a berende­zésére, fenntartására gyűjtjük. D. I. HÚSVÉTHÉTFŐIG... Kép a pécsi Rózsakertben rendezett kisállat-bemutatóról: melyik nyuszit vegyem meg az unokám, nak? Erb János felvétele Kisegítő iskolák megyei vetélkedője A Pécsi Kisegítő- és Foglalkoztató Iskolában rendezték meg tegnap a kisegítő iskolás gyermekek számára a Magyar Úttö­rők Szövetsége, a Művelő­désügyi Minisztérium és az Országos Pedagógiai Inté­zet által meghirdetett komplex vetélkedőt. A pé­csi, komlói, mohácsi és nagyharsányi iskolák VÍ­VD. osztályos tanulói tör­ténelmi, irodalmi, mozgal­mi, egészségügyi és ügyes­ségi feladatokat oldottak meg. Baranyából a mohá­csiak csapata került to­vább, és képviseli majd a megyét az országos dön­tőn. Kisállat-bemutató / a pécsi Rózsakertben Jó, hogy így van: a húsvét évek óta ' elképzelhetetlen a pécsi Rózsakertben megrendezett kisállat-bemutató nélkül. Nem tudom, hogy a tegnap délután nyílt házinyúl, galamb- és dísz­madár bemutatón hányán vá­sároltak meglepetés gyanánt húsvéti nyulat, az viszont tény, hogy a megnyitó előtt is szá­mosán tolongtak a ketrecek előtt, dicsérve a rendezőket. Így a Kertbarátok és Kistenyész. tők Baranya megyei Társadal­mi Szövetségét, a MESZÖV-öt, a Pécs város és Vidéke ÁFÉSZ-t, a Mecseki Kultúrparkot. De mit takar, e reprezentatív kiállítás? Megközelítőleg tíz­ezer baranyai kistermelőt, akik jelentősen járulnak hozzá sza­bad idejüket áldozva a húsnyúl, a galamb, egyszóval az áru­alap palettájának színesítésé­hez, az ország dollárbevételé­nek gyarapításához. Többek között erről is szólt Novics lános, a Kertbarátok és Kistenyésztök Baranya megyei Társadalmi Szövetségének el­nöke, továbbá, megnyitójában dr. Tóth Sándor, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának helyettes vezetője. A kistermelők — szak. csoporti tagok — valamint több baranyai gazdaság, így töb­bek között a boksái termelő- szövetkezet, a Bikali Állami Gazdaság által kiállított te- nyésznyulak méltóképpen rep­rezentálják: hozzáértő „nyúlá­sok" vannak megyénkben. A bemutató jó alkalmat adott ar_ ra is, hogy a szakemberekből álló zsűri értékelje a tenyész­tői munkát. Így a Hazafias Népfront Baranya megyei Bi­zottsága által felajánlott te­nyésztői vándorserleget Berki Zsolt pécsi kistermelő vette át újzélandi fehér nyáláért Krasz- nai Antaltól, a HNF megyei tit­kárától. A MÉSZÖV tiszteletdi­ját kapta, a Pécsi Bányász Kis­állattenyésztő Szakcsoportja, Muzslai Andrásné pécsi tenyész. tő, a Baromfifeldolgozó- és Forgalmazó Közös Vállalat tisz- teledíját vehette át. .Ugyan­csak tiszteletdíjat kapott a 42- es Galamb Egyesület, amely az elmúlt évben százhúsz mpzsa húsgalambot értékesített. A Magyar Kisállattenyésztők Or­szágos Egyesülete Zala megyei szervezetének különdijában ré­szesült Petre István hirdi nyúl- tenyészto. A kiállítás hétfőig tart nyit­va, reggel kilenctől egte bot óráig tekinthető meg. A tárgyalóteremből Sokba került a kaland „Második virágzásomban rá­adásnak szántam ezt a kalan­dot, nem gondoltam, hogy így fog végződni. Elvesztettem a becsületemet, a családom és a kollégáim előtt". Az önmarcangoló vallomás­töredék nem az ügy valamelyik vádlottjától származik, hanem a sértettől. Az 50 éves P.-től, akinek rosszul végződött egy görbe estéje december 9-én. P. a pécsi vásárcsarnok étter­mében — közismgrt nevén: a Salátabárban — ismerkedett meg a büntetett előéletű, 21 éves Tóth Péternével. A foglal­kozás nélküli hölgy előtt P. nem titkolta, hogy tele van a pénz­tárcája. Pénzt kínált, cserébe egy kis flörtért. Tóthné átment a szomszéd asztalhoz és ismertette a hely­zetet barátnőjével, Sebőkné- vel. Megállapodtak abban, hogy hármasban elmennek Sebőkné lakására és amíg a kaland­éhes férfi Tóthnéval van elfog­lalva, addig a háziasszony ki­üríti a vendég pénztárcáját. így is történt. A két hölgy és P- úr taxiba szálltak és Sebők­né lakásában minden az előre megbeszélt forgatókönyv alap­ján zajlott. S hogy ne nyúljon túl hosszúra az akció, a lopás után Sebőkné kiabálni kezdett, hogy jön a Guszti és balhé lesz! P. úr pillanatokon belül távozott és csak az autóbuszon vette észre, hogy üres a pénztárcá­ja. A póruljárt férfi szerint 20 000 forint a kár, míg a vádlottak egybehangzóan 7000 forint el-, tulajdonító sót ismerték be. A Pécsi Városi Bíróság dr. Győregy Ernő vezette büntető­tanácsa a visszaeső Tóthnét egy évi börtönbüntetésre, Se- bőknét pedig Tél évi szabad­ságvesztésre ítélte. Az elítéltek enyhítésért fellebbeztek. Két kiállítás a Színház téren A makóiak kiállításának közönsége A makói művésztelep alkotóinak üzenete A tegnap Pécsett megnyílt két kiállítás címei alapján úgy ítélhetnénk, hogy teljesen kü­lönböző alkotásokat láthatunk a Galéria Színház téri kiállító termeiben. A makói grafikai művésztelep meghívott alkotói­nak munkáit Várkonyi a makói városi tanács lődési osztályának vezetője nyitotta meg, a Dokumentum No. 3 című fotókiállítás beve­zetőjét pedig dr. Beke László művészettörténész mondta el. Ha összehasonlítjuk a két meg­nyitót, csak erősödhet bennünk az az érzés, hogy. itt teljesen Iónt műv eltérő dolgokról van szó. Ami­kor azonban elmélyedünk a látványban, kis rdő múlva ta­lár akkor sem lepődnénk meg. ha néhány alkotást összecse­réltek volna a rendezők, s egyik terem helyett a másik­ban állították volna ki. A „ma­kóiak” ofszet és fotótechnikát, különböző nyomóeljárásokat alkalmaztak, a Dokumentum No. 3. nyolc alkotója pedi'g „csak" fotót, közös bennük azonban az útkeresés, saját — sokak által kissé fésületlennek vélt — gondolataik magukhoz hű kifejezési vágya. A jövő kor fotóművészete? Nagyobb vitát kétségtelenül a nyolc „avantgárd” fotós be­mutatkozása fog kavarni. A kiállítás nézői között járkálva már a megnyitáskor a legszél­ét" Tűnődés a fotók előtt sőségesebb véleményeket le­hetett hallani: „nagyszerű; vég­re valami új, ami felborzolja az állóvizet”,' és: „ilyen képeket nem volna szabad közönség elé vinni"! A Dokumentum tulajdonkép­pen egy kiállítási katalógus, amely újságként is megállná a helyét. Jokesz Antal, Kerekes Gábor és Szerencsés János fiatal fotóművészek nevéhez fűződik az első veszprémi Do­kumentumkiállítás, amely 1979. márciusában szokatlan forma­nyelvével erősen meglepte a szakmai köröket is. A Doku­mentum No. 2-t tavaly ugyan­csak Veszprémben rendezték meg, Jokesz Antal, Szerencsés János és Vető János részvéte­lével. A No. 3-as kiállítást Pé­csett, Pakson és Veszprémben mutatják be, ezúttal már. nyolc —^különböző életkorú és szak­mai tudású — fotós részvételé­vel. „A fotót, mint médiumot, mint gondolathordozó eszközt kívántuk felhasználni" — sum­mázta a Dokumentum idei kö­rének „ars poeticáját" Jokesz Antal H. J. FILMJEGYZET Ripacsok S alamon András kirúgja Stock Edét a számból, helyébe Boglárkát veszi be a főnök inspirólására. Tör­ténik ez azután, hogy a tv a szilveszteri műsorába lekötötte a légnadrágszámukat. Stock Ede meg akarja ölni Salamon Andrást, de aztán a tv-felvé- telnél újra együtt vannak — rö­viden ez Sándor Pál új filmjé­nek története. A film a Ripa­csok címet viseli, a forgató- könyvet Tóth Zsuzsa írta a ren­dező ötletéből. Fényképezte Ragályi Elemér. A zenét Pres­ser Gábor jegyzi, ő írta az ál­landóan visszatérő kupiét is, melynek refrénje: egyedül nem megy. S elhangzik a Box cí­mű szerzemény is. Jó film a Ripacsok — jól megcsinált film. Sándor Pál re­mekül tud hangulatot teremte­ni. jól ismeri az embereket, oly jól, hogy olyan egyénisé­geket tud létrehozni, akik a va­lóságban talán nincsenek is. Ilyen homunculusokat csak a művészi alkotókedv tud létre­hozni. Kevésbé divatosan: tí­pusokat alkot. Salamon And­rás és Stock Ede — Kern And­rás és Garas Dezső megjele­nítésében — remek típusok. De minek is? Talán a apa­csoknak? Vagy azoknak, akik a perifériára szorultak? Azok­nak, akik többre lennének ké­pesek, mint amire kényszeríti őket a körülmények hatalma? ripacs szó jelentései kö­zül vegyünk kettőt. Álta­lában a hatásvadászó, sokszor ízléstelen eszközökkel játszó színészt nevezik apacs­nak, de használta a szót a nép a himlőhely, a ragya meg­nevezésére is. Ha a szót első jelentésében használja Sándor Pál, vajon öniróniával, s némi önsajnálattal nem érti-e ma­gára is? Hiszen a film maga nemegyszer hatásvadászó, s még ízléstelen is. Hatásvadászó elsősorban a sokszor elhangzó kupié hang­súlyozott refrénjével: egyedül nem megy. Amikor a Régi idők focijában Minarik Ede moso­datulajdonos és focibolond (Garas Dezső játszotta) • még azt hajtogatta: kellene egy csapat, őszintén hittem Sán­dor Pálnak 's ebbéli vágyát. Kellene egy csapat, aki szép játékkal sok gólt rúg. Most hatásvcdász az óhaj redúkálá- sa: egyedül nem megy. S ami ízléstelen (rossz va­gyok, ha rosszra gondolok): a. Kabaré, de különösen a Kígyó­tojás című film óta egyfajta szórakoztató intézmény egyfaj­ta társadalmi viszonyt, benne egyfajta hatalomgyakorlást asz- szociáltat. De ízléstelennek tar­tom a Hamu és gyémánt kulcs­jelenetének átemelését is a Ri- pocsokba — a W. C.-beli je­lenetre gondolok. Maciek sor­sa a W. C.-beli vita során pe­csételődik meg. Andrásé * és Edéé úgyszintén? V agy értsük a ripacsokon a hímlőhelyeket, ragyá­kat? De kinek, minek -az arcán? Akinek egyedül . nem megy? Vagy egy társadalmán, amit 9 Savoy-bár hivatott konkretizálni? • Lehet, a film- nem több, mint önmaga, szórakoztató történet egy énekes-táncos pár barát-' ságáról. Ami Sándor Páltól meglehetősen szokatlan, s ri­pacs eddigi filmjein. Árnyék- boxolás. Mire megy itt a játék? — kérdezhetjük egy másik, box- témájú film refrénjével. Mire megy itt a játék, Sándor Pál? Bodó László

Next

/
Oldalképek
Tartalom