Dunántúli Napló, 1981. április (38. évfolyam, 90-117. szám)

1981-04-14 / 102. szám

napló XXXVIII. évfolyam, 102. szár» 1981. április 14., kedd Ara: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Pécsett Föld körül kering a Columbia Miniüzem a barakkvárosban Korszerű lakás, elemes bútorokkal. Takács Gyula a Megyei Tanács elnökhelyettese, a megye nyugdíjas lakosságának helyzetéről szóló jelentés szóbeli kiegészítését tartja. Szokolai István felvétele Tankötelesek és nyugdíjas korúak helyzete a Megyei Tanács előtt Mi lesz az iskolásokkal az ötnapos munkahéten? országok egységének erősítése Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a magyar pártküldöttség vezetője bevezetőben tolmácsolta a Né­met Demokratikus Köztársaság kommunistáinak, egész dolgozó népének a magyar kommunis­ták, személy szerint Kádár Já­nos és a szocializmust építő magyar nép forró, testvéri üd­vözletét, legjobb kívánságait. Majd így folytatta: — Nagy figyelemmel és ér­deklődéssel hallgattuk meg a Központi Bizottság beszámoló­ját a IX. kongresszus óta vég­zett munkáról és a' párt soron következő feladatairól. A beszá­moló tényei meggyőzően bizo­nyítják, hogy a Német Szoci­alista Egységpárt következete­sen megvalósítja kipróbált po­litikai irányvonalát, eredménye, sen irányítja és szervezi az egész nép országépítő munkáját. Őszinte örömmel tölt.el bennün. két, miként a Német Demokra­tikus Köztársaság minden igaz barátját, hogy népük a párt ve­zetésével tovább gyarapította történelmi vívmányait, előreha­ladt a fejlett szocialista társa­dalom építésében — Miközben a nemzetközi gazdasági változások kedvezőt, len hatásaival is meg kellett küzdeniük, nagy^feladatokat ol. dottak meg. Korszerűsítették a népgazdaságot, meggyorsítot­ták a tudományos és műszaki fejlődést. Emelkedett a nép életszínvonala, műveltsége. To­vább növekedett a Német De­mokratikus Köztársaság tekin­télye, szorgalmas és tehetséges népének megbecsülése a világ, ban. Eredményeikben — ame­lyekre joggal lehetnek büszkék — kifejezésre jut a népét szol­gáló és annak támogatását él­vező kommunista politika, a szocializmus életereje. — Szívből gratulálunk és to­Munkaalkalmat a nyugdíjasoknak Folytatódott az IISZEP X. kongresszusa Németh Károly, azNSZEP X. kongresszusán beszél Berlinben V asárnap a Központi Bizottság Erich Honecker főtitkár által előterjesztett beszámolója feletti vitával és számos külföldi vendég felszólalásával folytatódott a Német Szoci­alista Egységpárt szombaton megnyílt X. kongresszusa. Vasárnap szólalt fel a kongresszuson Mihail Szuszlov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a szovjet pártküldöttség vezetője, akinek beszédét a küldöttek lelkes fogadtatásban részesítettek. A vasárnapi ülésen köszöntötte az NSZEP kongresszusát számos testvérpárt képviselője, köztük a lengyel, a csehszlovák, a bolgár, a román és a jugoszláv pártküldöttség vezetője is. A kongresszus vasárnapi munkanapján szólalt fel Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára, a magyar küldöttség vezetője is, akinek beszédét az alábbiakban közöljük. Németh Károly: Fontas feladatunk a szocialista vábbi sikereket kívánunk párt­juknak, amelynek élén a nem­zetköri kommunista és munkás- mozgalom népünk által is tisz­telt kiváló harcosa, Erich Ho- necker elvtárs áll. — A magyar nép is a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik. Pártunknak a múlt év márciusában tartott XII. kongresszusa valóságos hely­zetünkből kiindulva, az építő­munka nehezebbé vált külső és belső feltételeit reálisan szám- bavéve, a korábbinál mérsékel, tebb ütemű, de hatékonyabb, magasabb színvonalú munkát követelő gazdasági fejlődést irányzott elő. A VI. ötéves terv­ben a hangsúlyt a népgazda­ság egyensúlyi helyeztének ja­vítására, a termelési szerkezet korszerűsítésére, a műszaki fej­lesztésre, a tudomány eredmé­nyeinek gyorsabb gyakorlati al. kalmazására, az ésszerű, taka­rékos gazdálkodósra, a minő­ség javítására helyezzük. — Hazánkban a népi hata­lom szilárd. Népünk pártunkkal összeforrva, bizalomteljes egy­ségben, kiegyensúlyozott, jó al. kötő légkörben dolgozik a XII. kongresszus határozatainak va. lóra váltásáért. Munkásosztá­lyunk, termelőszövetkezeti pa­rasztságunk, értelmiségünk na­ponta adja tanújelét politikai érettségének, szocialista haza­szeretetének és internaciona­lista magatartásának. Pártunk fontos feladatának tartja, hogy tovább erősítse népünk eszmei­politikai egységét, társadal­munk szocialista vonásait, a kö. zösségi gondolkodást és felelős, séget. — Nagy megelégedéssel szól. hatok arról, hogy pártjaink együttműködését a nézetazo­nosság, a kölcsönös bizalom és segítőkészség jellemzi. Világ­nézetünk, a marxizmus—leniniz. mus, a proletár internaciona­tényező a cigány tankötelesek iskoláztatásának elmaradása. A mulasztások alakulása is kedvezőtlenül befolyásolja a tankötelezettség teljesítését. Az elmúlt tanévben hozott szigorí­tó intézkedések azonban fel­tehetően kedvező változást hoznak. A megyében előfordu­ló összes szabályáértési felje­lentések 11—15 százaléka a tankötelezettség elmulasztásá­ból adódik. A vitában felszólalók között Budai Györgyné többek között a bejáró tanulók súlyos prob­lémáiról szólt, sürgetve a meg­felelő közlekedési feltételek megteremtését. Dr. Csaba Im­re a koraszülöttek korai reha­bilitációjának fontosságával foglalkozott. Gruber Ferenc az óvodai gondozás, az iskolá­ra való előkészítés fontosságá­ra hívta fel a figyelmet, to­vábbá arra, hogy az oktatás­ban dolgozók többsége szá­mára nem népszerű a vezetői poszt. Kapitány Erzsébet, Ts az iskolai előkészítés, az óvodai elhelyezés szükségességét hangsúlyozta, különös tekintet­tel a hátrányos helyzetű gyer­mekekre. Dr. Görcs László csatlakozva ehhez, a cigány­gyermekekkel kapcsolatos problémák oldaláról is megvi­lágította az iskolaérettség kér­dését. Dr. Komoróczky Sándorné, a Munkaügyi Minisztérium főosz­tályvezetője részletesebben is szólt a korábbi hozzászólók ál­tal már érintett problémáról, melyet az ötnapos munkahét bevezetése jelent majd. El­mondta, hogy ahol ennek be­vezetésére a feltételek nem biztosítottak, 1982 őszénél ké­sőbbi időszakra is halasztható az átállás. Dr. Erhardt Imre is érintette a cigány gyermekek, illetve egyéb hátrányos helyzetűek problémáját, megoldásának sürgősségét, továbbá figyel­meztetett a képesség szerinti differenciálás egyoldalú értel­mezésében rejlő veszélyekre. A tanácsülés az előterjesz­tést és a határozati javaslatot egyhangúan elfogadta, majd megtárgyalta a Baranya nyug­díjaskorú lakosságának hely­zetéről szóló jelentést. Takács Gyula megyei tanácselnök-he­lyettes előterjesztése után a vitában felszólalt Novics János, Weinbauer József, dr. Bleyer Erzsébet, Gallusz József, Weisz János, dr. Csaba Imre, Győr- vári Márk, Bóna Ernőné, dr. Gayer Gyuláné és dr. Horváth Lajos. Hozzászólásaikban rész­letesen kitértek a nyugdíjas ko­rúak szociális helyzetére, mun­kaviszonyuk létesítésére és egyéb foglalkoztatásukra, kul­turális igényeik kielégítésére. Végezetül a tanácsülés elfo­gadta a munkaerő-közvetítés módosításáról, valamint a ta­nácsrendeletek hatályosságáról szoló határozattervezeteket. Kurucz Gyula lizmus eszméi, közös szocialista útunk és céljaink mellett szoro­san összeköt bennünket a gaz­dasági, a műszaki—tudományos és kulturális együttműködés sok szála. Nagy jelentőséget tulaj­donítunk a szépen fejlődő, a gyártásszakosításra és a ter­melési kooperációra is kiterjedő gazdasági kapcsolatoknak. Né. peink egyre szélesebb körű kap. csolatai, mélyülő barátsága hozzájárulnak a szocialista kö­zösség országai összeforrottsó- gának és egységének erősíté­séhez is. — A jelenlegi nemzetközi helyzetben - ahogyan erről Ho- necker elvtárs is szólt — iegfon­ülést tartott tegnap Baranya megye tanácsa. Két olyan fon­tos társadalompolitikai téma is szerepelt a napirenden, amelynek mindegyikében érin­tett a megyének szinte egész lakossága. A tankötelezettségi törvény végrehajtásáról olvashatott írásos beszámolót a testület, majd meghallgatta Bernics Ferencnek, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztálya vezetőjének szóbeli kiegészíté­sét. A napirend előterjesztésé­ben, csakúgy mint a hozzászó­lásokban, azok a problémák kaptak elsősorban hangsúlyt, amelyek megoldása szükséges ahhoz, hogy minden tanuló vé­gezze el az általános iskola 8 osztályát, ezzel is előkészülve a társadalmilag hasznos mun­ka végzésére, a továbbtanulás­ra. A megyében többek között problémát okoz az iskolák je­lenlegi túlterheltsége. Ennek oka többek között az, hogy a körzetesítés következtében megszűnt az iskoláknak csak­nem a fele, az egy iskolára jutó tanulólétszám 127-ről 239- re emelkedett. Az elmúlt öt­éves tervidőszakban ugyan je­lentősen növekedett az osztály- termek száma, de a demográ­fiai adatokat is figyelembe vé­ve a teljes igény további 403 tanterem létesítése lenne. (Folytatás a 2. oldalon) Baranyában az általános is­kola 8 osztályát 14 éves ko­rig elvégzők aránya 78,8 szá­zalék, szemben a 84,2 száza­lékos országos átlaggal. Me­gyénkben az aktív keresőknek jelenleg a 17,5 százaléka nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel. A tankötelezettség teljesíté­sét több tényező nehezíti. Ezek közül az egyik meghatározó Elutazott a vietnami ügyészi delegáció Elutazott Budapestről az a vietnami ügyészi dele­gáció, amely Tran Huu Due, a Vietnami Legfelső Népi ügyészség elnöke vezetésével tartózkodott hazánkban. A küldöttség magyaror­szági tartózkodása során megismerkedett a magyar ügyészi szervezet felépíté­sével és tevékenységével. Hivatalos megbeszéléseket folytatott dr. Szíjártó Ká­roly legfőbb ügyésszel, és a Legfelsőbb Ügyészség más magasrangú vezetői­vel, továbbá több vidéki ügyészséget is felkeresett. Tran Huu Dúc és dr. Szijártó Károly jegyzőköny­vet írt alá, amelyben rög­zítették a két ország ügyé­szi szervezete további együttműködésének lehető­ségeit és módozatait. A küldöttséget dr. Szi­jártó Károly kíséretében fogadta dr. Trautmann Re­zső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, továbbá lá­togatást tettek dr. Markó­ja Imre igazságügy-mi­niszternél és dr. Szilbereky Jenőnél, a Legfelsőbb Bí­róság elnökénél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom