Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)

1981-03-27 / 85. szám

u Dunántúli naplö 1981. március 27., péntek 1981. MÁRCIUS PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.34 — nyugszik 18.07 órakor. A Hold kél — — nyugszik 9.15 órakor. Száztíz évvel ezelőtt, 1871. március 27-én született, és 79 éves korában, 1950-ben halt meg Heinrich Mann né­met regény- és esszéiró, egy nagymúltú . kereskedőcsalád legidősebb gyermeke, Thomas Mann bátyja. Az 1890-es években kisebb megszakításokkal Olaszország­ban élt és sokáig ingadozott a festői, illetve az írói pálya között. Csak Dinomdánom ország címmel 1900-ban publi­kált regényének kedvező fogadtatása után döntött az iro­dalom mellett; e művében a berlini irodalmi, sajtó- és pénz­ügyi köröket s a közéjük felemelkedni akaró karrieristát tette nevetségessé. Olaszországi benyomásait tükrözi a rene­szánsz pompában tündöklő, életörömöt sugárzó Istennők című regényciklusa, amelynek magyarul csupán az első kö­tete, a Diana jelent meg. Az erotikus mű a regény hősnő­jének állam és egyház elleni lázadásában a demokrácia problémáját is felvillantja. Könyvei közül jónéhány — köztük a Ronda tanár úr, Az alattvaló, az Egy király ifjúsága — magyarul is megjelent, s újabb kiadásokat is megért. Az országgyűlési képviselők és Pécs vezetőinek találkozója Pécs város választókerü­leteiben tevékenykedő or­szággyűlési képviselők és a város párt-, állami ve­zetői találkoztak tegnap a HNF városi bizottságának székházában. Gergely Lászlónak, a HNF városi titkárának köszöntője után Czente Gyula, Pécs város Tanácsának elnöke adott részleges tájékoztatót az V. ötéves terv teljesítésé­ről, valamint a VI. ötéves tervben kitűzött lakás­­építési feladatokról, a kereskedelem, a gyermek­­intézmények és az úthá­lózat fejlesztéséről. A ta­nácskozáson részt vett és felszólalt Szentirányi Jó­zsef, az MSZMP Pécs vá­rosi Bizottságának első titkára. ♦ A fcŐzele# Hitei Leiszter Bálintot, a munkás­­mozgalom régi harcgsát, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjét 70. születésnapja alkalmából tegnap, Mohácson, Rózsahegyi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője és Borsos Já­nos, a Mohács városi Pártbi­zottság első titkára köszöntöt­te. ♦ — Téves információ miatt a keddi számunk­ban közölt mohácsi köz­úti baleset kerékpáros sé­rültjének a neve helyesen K. Gábor 6 éves. ♦ II tudományos hetek mai programja — A Berek utcai Álta­lános Iskola tanuló ifjú­sága a Nemzeti Színház művészeinek közreműkö­désével iskolai ünnepsé­gen emlékezett meg Bar­tók Béla születésének 100. évfordulójáról. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A szerelem pillanatai (du. fél 3 órakor) Szigligeti bérlet. Cosi fan tutte (este 7 órakor) Szabó S., Ajtay bérlet. HANGVERSENY A műszaki és közgazdasági tudományos hetek pénteki ren­dezvényein a következő ismer­tető és vitaindító előadások hangzanak el: Számítógépek ismertetése géptermi bemutató­val (9 óra, KSH SZUV pécsi számítóközpontja. Szántó K. 1. utca). Pénzgazdálkodásunk időszerű kérdései a VI. ötéves tervben (13 óra, Technika Há­­za, Bartók Klub), Az optimá­lis energiahordozó kiválasztása műszaki és gazdasági szem­pontok figyelembevételével (13.30, Baranya-Tolna megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, Mártírok útja), Az energiata­karékosság problematikája a pécsi távfűtő rendszereknél (14 óra, Technika Háza klubhelyi­ség), A korszerű üdítőital-gyár­tás és -forgalmazás tíz éve. Előadás a boripari és söripari szakcsoportok rendezésében, melyet termékbemutató követ (14 óra, Technika Háza, elő­adó). Liszt-terem: Középiskolai' bérlet 3., 4. sorozat III. hangverse­nye. Bartók emlékhangverseny. (11 és 12.30 órakor) MOZI Petőfi: Ess, eső, essf (f3, f5) Bosszúvágy (f7, f9) Kossuth: Az első nagy vonat­rablás (10, 12, 6, 8) Tigris­csapáson (2, 4) Gasztromozi a Pannónia Szálló nagytermében: Meghívás egy gyilkos vacsorára (7) Tanárképző Főiskola: Szent Péter esernyője (5) Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (f8 órakor) Rákóczi: a szultán fogságában (5, 7) Fekete Gyé­mánt: A skarlát betű (6) Jósze­rencsét: A nyolcadik utas: a Halál (4, 6, 8) Vasas, Május 1.: Stadion-akció (fő) Mohács: Robotokkal a Saturnus körül (6, 8) Komló, Zrínyi: Kérek egy elefántot (f4) Isten hozta Mr . . . (fő) Az első ál­dozás (8) Komló, Május 1.: Egy másik férfi és egy má­sik nő (f5) Szigetvár: Rocky (fő, 8) Siklós: A nagy Caruso (5, 7) Harkány: Kacsavadászat (7) Boly: Nálunk csend volt (7) Pécsvárad: A kofa és a költő (7) Sásd: Az autósto­pos (7) Sellye: A Tenkes kapi­tánya (7) Szentlőrinc: A ma­gas, szőke férfi visszatér (7) Villány: A Jó, a Rossz és a Csúf (7) Dunaszekcső: A piszt­rángok (8) 4. Poócs türelmetlenül vár­ta, hogy Kepes megérkez­zen a helyszínről. — Abban a lakásban — mondta Kepes, mikor végre beérkezett — ren­geteg eltűnt tárggyal ta­lálkoztam. Fényképek, ira­tok, levelek ... telefonszá­mok. A megmaradtokkal nem lehet mit kezdeni, teljesen személytelenek. Ezenkívül eltűnt a lakás­ból minden mozdítható érték, minden készpénz. A tettes közeli ismerőse lehetett az asszonynak, gondosan megsemmisített mindent, amiből a sze­mélyére lehetne következ­tetni. Kivéve ezt a két cé­dulát — és felmutatta őket, egy, a mai napon esedékes harmincezer fo­rintról szóló számla egy olvashatatlanná kapart nevű asztalostól és egy húszezer forintra szóló kölcsönlevél, Zsófia alá­írással. A pécsi általános iskolai napközik tízéves törekvése, hogy a gyerekek szabadidejét, megőrizve annak játékosságát, a tanulmányi munka segítésére fordítsák. Ennek a törekvésnek voltak a jegyei azok a napközis kiállítások, melyeken a szabadidőben készült tárgyakat, játékokat, esz­közöket mutatták be egy-egy tantárgyhoz kapcsolódva. A Baranya megyei Pedagógus Tovább­képző Intézetben tegnap nyílt meg a tizedik ilyen kiállítás, ezúttal a technika című tantárgy szel­lemében. * A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felhívása Az erdők és fásítások foko­zott tűzvédelme érdekében a MÉM — a Belügyminisztérium Tűzoltóság Országos Parancs­noksággal egyetértésben — az erdőkben, a közút és vasút menti fásításokban (kijelölt tűz­­rakóhelyeken is), valamint az erdőtől 200 m-en belül min­dennemű tűzgyújtást, ideértve a gaz- és parlagégetést is, március 28-tól átmeneti időre megtilt. Egyben felhívja a MÉM a vasúton vagy közúti gépjármű­veken utazók figyelmét arra, hogy égő anyagot, gyufát az ablakon ne dobjanak ki, mert azzal az út menti fásításokban és az erdő faállományában je­lentős károkat okozhatnak.-05-07 Áttért az út bal oldalára. Siklós és Máriagyűd között szerdán vezetés közben ismeret­len ok miatt személygépkocsi­jával áttért az út bal oldalára Dudok László 18 éves turonyi lakos és frontálisan ütközött egy Barkas gépkocsival. A sze­mélygépkocsi vezetője és két utasa súlyos sérülést szenve­dett. Az anyagi kár 40 000 fo­rint. * Kerékpáros ütközött autóbusz­­szal. Szerdán Mohácson, a Szabadság út—Arany János ut­ca kereszteződésében Szente Ödön 43 éves gépkocsivezető nem adott elsőbbséget az ál­tala vezetett autóbusszal a vé­dett útvonalon közlekedő Or­­telli Józsefné 42 éves mohácsi kerékpárosnak és összeütköztek. A kerékpár vezetője könnyű sérülést szenvedett. * Szabálytalanul váltott sávot. Tegnap Pécsett, a Rózsa Fe­renc utca—Rákóczi út keresz­teződésében pótkocsis teher­autót vezetett Papp Erika 23 éves budapesti lakos. Szabály­talan sáwáitás közben össze­ütközött egy személygépkocsi­val. Az anyagi kár 30 000 fo­rint. — Kitüntetés. Márton András, a véméndi tsz nyugállományba vonult fő­állattenyésztője és háztáji agronómusa húsz éven át magas színvonalon szer­vezte a községben és an­nak környékén a háztáji állattartást, mint a Bara­nya megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat meg­bízottja is. A vállalat Ki­váló Dolgozó kitüntetés­ben részesítette. Mai ajánlatunk: Szegfű és frézia A hirtelen beköszöntött melegben a vártnál hama­rabb kinyitottak mind a kertekben, mind az üveg­házakban élő virágok. Sze­keres Lajosné, a Kertészeti és Parképítő Vállalat ke­reskedelmi csoportvezetője kedvezményes áron vásá­rolható szegfűt és fréziát ajánl a névnapot köszön­tőknek. — Mi az oka, hogy nyári áron kínálják a szeg­fűt és a fréziát? — Az erős napsütés ha­tására az üvegházakban a bimbózó szegfűk és fréziák egyik napról a másikra ki­nyíltak, ez az oka, hogy rengeteget szállítottunk az üzletekbe én olcsóbb áron kínáljuk. Nemcsak a név­napot köszöntők, hanem a virágot kedvelők is meg­vásárolhatják a pár fo­rintért kapható virágokat. — Tűzrendészet! verseny. Az elmúlt 10 évben éven­ként rendszeresen megren­dezik négy dohánygyár, két fermentáló vállalat és egy elosztó vállalat tűz­rendészed versenyét. Teg­nap a Pécsi Dohánygyár­ban értékelték az 1980. évi eredményeket. Első lett a Nyíregyházi Dohány­­fermentólógyár, második a Pécsi Dohánygyár és harmadik a Sátoraljaújhe­lyi Dohánygyár. Rendezvények Táncház. Szombaton délután 4 órakor az óvodásoknak, 5- kor az általános iskolásoknak, 6-kor a felnőtteknek rendeznek táncházat a pécsi KI SZÓ V Me­gye utcai művelődési házában. A programban könnyen elsajá­títható dél-dunántúli táncok tanítása szerepel. * A Kórusok Országos Tanácsa népdalkor- és citerazenekar­­vezetői tanfolyamot indít. Olya­nok jelentkezését várják, akik zenei alapismeretekkel, hang­szertudással rendelkeznek, és együttest vezetnek vagy szeret­nének a jövőben irányítani. Jelentkezni lehet a Megyei Művelődési Központban (Pécs, Széchenyi tér 9. Tel.: 11-622). * A Ságvári Művelődési Ház­ban pénteken 17 órakor az Omega Fan Clubban Kosztits Attila a Beatles együttesről tart előadást, majd Balogh József és Kiszely Attila él­ménybeszámolója hangzik el a nyári kisstadionbeli koncertek­ről. * József Attila Művelődési Ház: 2S-án, szombaton 19 ára­kor a Was taps együttes kon­certjére kerül sor az Ifjúsági Klub rendezvénye keretében. 29-én: a Magánosok Klubja ke­retében zenés, táncos műsoros estet rendez Bulla Dénes zene­karának közreműködésével. 30- án, hétfőn az Éneklő Ifjúság 1. sz. hangversenyére kerül sor 15 órakor, ugyancsak a József Attila Művelődési Házban, ahol a város 12 általános is­kolai énekkarának bemutatója lesz. * John Lennonról rendeznek le­mezbemutatóval összekötött előadást ma, pénteken este 18 órakor a magyarszéki ifjúsági klubban. ♦ — Korszerű vegyesbol­tot alakit ki az Újpetrei Áfész Vókányban, a volt két üzlet életveszélyessé vált épületének lebontá­sával, 350 négyzetméteres területen. A kivitelezést a Siklósi Áfész építőrészlege végzi és decemberre ter­vezik az új létesítmény átadását. Gyűri« Sarolta Börtönbarátság — A visszafizetés dátu­ma? — Nincs feltüntetve. — Kepeském — mond­ta Poócs —, kerítse csak elő Szívós urat. Nem kellett keresni, ép­pen belépett, kezében egy géppel írt papírlap. — Itt a boncolási jegy­zőkönyv — mondta —, a halált a zuhanás okozta. Az esést megelőzően az áldozat eszméletlen volt, ököllel leütötték. Semmi nyomravezető, se hajszál, se ruhafoszlány a körme alatt, pedig feltehetően védekezett... — Lenne egy felada­tom a maga számára — nézett rá Poócs. — Néz­zen utána a nyilvántartó­ban a vörös hajú Zsófiák­nak. Talán akad közöttük, aki ismerte Borossnét. — Igenis. — Gyilkosság történt. — Rablógyilkosság — igazította ki Kepes. Megszólalt a telefon. — Itt a kapuügyelet. Egy fiatalember van itt. Poócs százados elvtársat keresi. — Jó estét. — A fiatal­ember felgyűrt ujjú inget, kopott farmert viselt. — Lovas József vagyok, Bo­­rossné vőlegénye. — Hogy kerül ide? — kérdezte a százados meg­lepve. — Ma randevúm lett volna a menyasszonyom­mal, de hiába vártam, nem jött. Felmentem érte, alig léptem be a lakásba, egy férfi megállított, hogy rendőrség. Felírta az ada­taimat és ideküldött. Köz­ben volt időm szétnézni. Rögtön tudtam, mi történt. — Mi történt? — Kirabolták a lakást. — Várható volt. Én figyel­meztettem Évát már ami­kor az első ékszer eltűnt a lakásból, TTogy jelentse fel. De ő nem akarta. Ké­sőbb sem. Gondolom, most mégis rászánta ma­gát, hiszen első pillanat­ra is látható volt, az il­lető már nem érte be ap­róságokkal, egyszerre ta­karított el mindent, ami elérhető volt. — Nem egészen értem, miről beszél. Lenne szíves részletesebben is elma­gyarázni? A fiatalember elvörö­södött. — Nem szívesen tenném. A menyasszo­------A RÁDIÓD-----------. ÉS TELEVÍZIÓ 1 MtíSORAO&l-KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Terápia a Balaton vi­zére. 8.37: Magyar művészek operafelvételeiből. 9.30: Száll az ének. 10.05: Hétszínvirág. 10.35: Versek. 10.40: Gyurko­­vics Mária operettfelvételeiből. 11.00: Világszínházi magazin. 12.35: Hétvégi Panoráma. 13.54: A Tátrai! vonósnégyes játszik. 14.31: Vujicsics Tiha­mér: Kurucok emlékezete — kantáta. 14.44: Magyarán szól­va .. . 15.10: Corelli: g-moll concerto grosso. 15.28: Zenélő Dominó, ö az! 16.05: Húszas stúdió. 17.10: Népdalgyűjtő­­úton Bartók Béla nyomában. 17.30: Láttuk, hallottuk. 17.55: Brahms: Új szerelmi dalkerin­­gők. 19.15: Színházi világnap. Bevezető: (kb. 10 perc). Köz­vetítés a Gyulai Várszínház­­bóL Homokzsák, avagy nevet­ni könnyebb. Illyés Gyula szín­műve. Kb. 20.33: Emlékezés Bi­hari1 Józsefre. 21.32: Háttérbe­szélgetés. Vértes Éva külpoliti­kai műsora. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Mihály And­rás műveiből. 23.15: XVIII. szá­zadi operákból. 0.10: Melódiá­koktól. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Sláger­múzeum. 9.18: Harminc perc alatt a Föld körül. 10.00: Ze­­nedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyel­vűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Min­denki iskolája. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Operettrészle­tek. 19.25: Sanzonújdonságok. — VII. rész. A Francia Rádió műsora. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: Embermesék. 21.32: Történetek világsztárokról — zenével. 21.59: A Párizsi Fúvós­együttes. 22.15: Verbunkosok, nóták. 23.15: Az 1980. évi Newport dzsesszfesztivál felvé­teleiből Sarah Voughan éne­kel. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Szim­fonikus zene. 11.05: Operarész­letek. 11.47: Kamarazene. 13.07: Zenekari muzsika. 14.00: Dzsesszfelvételekből. 14.30: Operarészletek. 15.10: Könyv­szemle. 15.20: Hangverseny Schubert műveiből. 16.20: Vi­lágtörténtem dióhéjban. 16.40: Tip-top parádé. 17.10: A Ber­lini Filharmonikus Zenekar ját­szik. Közben: 18.20: Ha a ve­vő reklamál . . . 18.25: A zene­kari' muzsika folytatása. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: Hangverseny. Közben: kb. 20.15: Akadémikus az egyetem­­városban. A Miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem Kos­­suth-díjas rektorával beszélget Dobog Béla. Kb. 20.35: A hang­versenyközvetítés folytatása. Kb. 21.25: Operakettősök. 22.07: Találkozásaim. Kolozsvári Grandpierre Emillel beszélget Albert Zsuzsa. 22.59: Zenei panoráma. — A pécsi és a szabad­kai műszakiak együttmű­ködése. A Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetsége megyei szervezete és a jugoszlá­viai társ szervezet, a sza­badkai DIT tegnap a pé­csi Technika Házában megállapodott az idei év­re szóló együttműködésről és tapasztalatcserékről. A munkatervet dr. Földvári János, a megyei szerve­zet elnöke és Vicái Josip, a szabadkai DIT társelnö­ke írta alá. nyom, Éva, személyes ügye ez. Tőle kérdezzék. — Lehetetlen — mond­ta Poócs. — Lovas úr, a maga menyasszonya meg­halt. — Nem értem ... — Sajnos, ez az igaz­ság. És éppen mivel ki szeretnénk deríteni, mi tör­tént . . . kérjük, mondjon el mindent. Lovas a tenyerébe te­mette az arcát és sírni kezdett. Mikor valameny­­nyire megnyugodott, fel­nézett. — Hiszen sejtettem én ezt... ahogy azok rá­hajtottak a pénzre . . . gondoltam, hogy semmi­től sem riadnak vissza. De Évának hiába beszél­tem ... szegény. Egy éve, hogy megismerkedtünk és megszerettük egymást. »Sajnos, Boross úr nagyon ellenezte a házasságun­kat... ' — Érthető, nem? (Folytatása következik) PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Bartók zenéjét hallgatva ... A fejtö­rőjáték záróadása a pécsi Jó­kai téri zeneműboltban. Veze­­til; Ivasivka Mátyás és Vár­nai Ferenc. 17.25: Zenés kíván­ságok. 17.40: Sportmagazin. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Tánczene. 18.30: Szerb­­horvát nyelvű műsor. Hírek. — Ana Stefok felvételeiből. — Kisfaludy Károly a szerb-horvát irodalomban. Vélin István írá­sa. — Tamburazene. — Gálity Ljubinko elbeszéléseiből. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Erdősmecskei asszonyok. Zenés riportműsor. — Baranyai fúvó­sok. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Történelem. 7. o. 8.30: Deltácska. Növények növeke­dése. 9.50: Lottósorsolás. — 13. hét. 10.05: Környezetisme­ret. 4. o. (sz.) 14.45: Környe­zetismeret (ism., sz.). 15.05: Deltácska (ism.). 15.25: Törté­nelem (ism.). 15.50: Hírek. 15.55: Egy óra múlva itt va­gyok. Tévéfilmsorozat. XIV/9. rész: Az ünnepség (ism.). 17.30: Reklám. 17.35: öt perc meteorológia (sz.). 17.40: Ter­mészetbarát (sz.). 18.00: Csali'. Horgász tízperc (sz.) 18.10: Nyílt utakon (sz.). 19.00: Rek­lám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír­­adó (sz.). 20.00: Delta. Tu­dományos híradó (sz.). 20.25: Színházi világnap: Szabó Mag­da mondja el ez alkalomra írt köszöntőjét. 20.30: Három nő­vér. Dráma két részben. 23.00: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma (sz.). 20.45: Egész­ségünkért! (sz.) 20.55: öt perc meteorológia (ism., sz.). 21.00: Tv-híradó 2. (sz.). 21.20: Be­szélgetés a Svéd Szociáldemok­rata Párt elnökével (ism., sz.) 22.00: A bábu. Lengyel film­sorozat. IX/6. rész: Falusi idő­töltés (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv­napló. 17.45: Búzavirág — gyermekműsor. 18.15: Ifjúsági képernyő. 18.45: Az unalmas ember. Elbeszélés. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Dokumentumfilm. 21.00: Jugoszláv show. 21.55: Moulin biztos — filmsorozat. 23.35: Hét tv-nap. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Iskolai műsor. 17.45: Sí Világkupa. Műlesiklás. 18.45: Barátkozzunk. 19.55: Ma este. 20.00: Zenei műsor. 20.45: Huszonnéqy óra. 21.10: A mi időnk: Régi belgrádi mesterségek. 21.55: Szereti-e a Nagy Várost? Esküvő MOLNÁR ZSUZSANNA és KUSTOS ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy 1981. már­cius 28-án délután 3 árakor házasságot kötünk a sziget­vári Városi Tanács dísztermé­ben. Névadó KŐMŰVES LAJOS és neje SCHANCZENBACHER MARGIT szeretettel értesítjük kedves is­merőseinket, hogy gyermekünk, ERZSÉBET névadó ünnepsége 1981. március 28-án 14 árakor lesz a szigetvári Városi Tanács dísztermében. ♦ — Fásítás. A komlói Városi Tanács V. B. mű­szaki osztálya 28-ig a ta­nácstagi körzetekbe ki­szállíttatja az erdőgazda­ságoktól a facserjéket és a facsemetéket fásításra. Kéri a lakosságot, hogy az elültetést a melegre való tekintettel soron kívül vé­gezzék el. Várható időjárás az ország területére péntek estig: nyu­gat felől lassanként erősen megnövekvő felhőzet, késő dél­utántól egyre több helyen eső­vel, majd záporesővel, helyen­ként zivatarral. Az időszak vége felé ismét csökkenő felhőzet, élénk, időnként erős szél, előbb délnyugati, majd pénte­ken a Dunántúlon már észak­­nyugati irányból. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 16 és 2t fok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom