Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-26 / 84. szám
1981. március 26., csütörtök Dunántúlt napló 3 Magyar zenéről, Nosztalgikus bevezető Tizenhét éves tanulói pályafutásom alatt jó néhány oktatási reformot megértem, de azért akkor még lehetett használni a tavalyi tankönyveket is. Két évtizede azonban kiderült, az oktatásügyet nemigen lehet korszerűsíteni apró módosításokkal, valóban reformálni szükséges azt. A segíteni szándékozó szülő pedig azóta vakarja a fejét, mert hisz ő még másképp tanulta, ha tanulta egyáltalában, amit most gyermeke. Az oktatás reformjának sok indítéka volt, és még több öszszetevője van: a családok megváltozott életmódjától kezdve a tananyagnak a régi kereteket szétfeszítő mennyiségi és minőségi felhalmozódásáig. Az okok és összetevők között ott találjuk az iskolák közti különbségek megszüntetésének igényét is, azt, hogy egy kisközség nebulója ne legyen nagy hátrányban a belvárosi iskoláéhoz képest. Most pedig egy kis kitérő Az ipari termelés fejlődésével párhuzamosan jó ideig párhuzamoson nőtt a termelésben részt vevő ember műveltsége, tudása is. Az egyre bonyolultabb technológiák megkívánták az egyre differenciáltabb szaktudást, ez pedig az egyre szélesedő általános műveltséget tételezte fel. Az ipari fejlődés egy pontján, az előbbi mellett és azzal szemben azonban az is kitűnt, hogy gazdasági értelemben sok helyütt kifizetődőbb a technikát forradalmasítani, mint a munkaerő képzését fokozni. Elég volt azt „betanítani", hogy mikor melyik gombot kell megnyomni, s kiváló minőségű terméket „készíthetett" a szakképzetlen munkaerő is. Dél-Amerika első generációs analfabéta munkása ugyanolyan gépkocsit gyártott, mint a képzett nyugatnémet — hála az automatizált gépsoroknak. A nagy szaktudást kívánó munkafolyamatok kellő számú részfolyamatra bontásával pedig a japán háziasszonyok bedoigozásos rendszerben segítették világhírűvé tenni a japán elektronikai ipart. Vissza az oktatásügyhöz Az utóbbi évek tankönyv- és reformvitái hívták elő bennem A PAB pályázatának nyertese A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottságának múlt évi pályázatán első díjat nyert dr. Losonczy Hajna „A haemostasis változása malignus lymphomák cytostatikus kezelése alatt" című dolgozatával. A doktornő a Pécsi Orvostudományi Egyetem I. sz. belklinikájának tanársegéde. Arra kértük, fordítsa laikusok által is érthető nyelvre díjnyertes dolgozatának címét, s foglalja össze lényegét.- A dolgozatban azoknak a megfigyeléseknek az eredményét foglaltam össze, amelyet az I. számú belklinika lymphoma-munkacsoportja végzett; miképp változik a véralvadás a roszindufatú nyirokérrendszeri megbetegedések gyógyszeres kezelése során? a Páva után H tanítás forradalma az előbbi ipari képeket. Mintha sokan az oktatás automatizálásával kívánnák letudni a valóban szükséges reformot és az iskolák-pedagógusok közötti különbségek felszámolását. A kívülálló laikus legutóbb az olvasástanítás szakmai rejtelmeibe pillanthatott be, az ország nyilvánossága előtt csaptak össze az „így" és az „úgy" hívei. Mint a minden gondot megoldó, illetve a minden gondot okozó tárgyak szerepeltek a különféle olvasókönyvek és módszerek. Hasonlóan kavarja még mindig az indulat hullámait az új matematika. Mintha még maguk a pedagógusok is elhinnék, hogy saját személyük elhanyagolhatóvá válik a könyv, a módszer mellett. Hogy ezek holmi „gombnyomogató" kezelőivé kell válniuk; az egyik azért, mert fenntartás nélkül hisz benne, a másik pedig az attól való félelmében. Nz oktatás nem automatizálható Sajnos, mert hiszen ha az oktató-nevelő munkából ki lehetne küszöbölni valamiféle automatikával a szubjektum rátermettségének hiányát, gyenge hivatástudatát, át nem ér-A nyirokrendszer daganatai régóta ismertek, 1863-ban Wirchow már leírta őket. Gyógyításuk azonban sokáig egy helyben topogott, az utolsó tíz évben következett be hatalmas fejlődés ezek kezelhetőségében. A nyirokrendszeri rosszinc^ilatú megbetegedések szerencsére nem túl gyakoriak, de éppen viszonylagos ritkaságuk miatt késett klinikai megjelenési formáinak csoportosítása, és a kezelés kidolgozása, hiszen egy-két esetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Négy éve alakult meg a lymphomomunkacsoport, melyhez az egész országból csatlakoztak a klinikák, kórházak, már az induláskor huszonhat. így vált lehetővé nagyszámú kóreset öszszegyűjtése, csoportosítása, ez tette lehetővé a betegséggel való foglalkozás tudományosabb formáit, a gyógyítás módjainak kidolgozását. — Milyen eredmények születzett felelősségét — a felnövekvő generáció csak nyerne ezáltal. Igaz, jó néhány pedagógus a valóban elavult módszerrel és tankönyvvel is ért el sikereket. Bizonyos vagyok abban, hogy ezek a nevelők egy új, egy jobb tankönyvvel még szebb eredményeket produkálnak. De abban is bizonyos vagyok, hogy azoknál, akik a régi módszerekkel sem dicsekedhettek sok jó tanítvánnyal, azok az új tantervűekkel sem fognak. Sőt, az újtól való félelmük következtében, éppen mert egy gépesített tanítás kiszolgálóinak érziW magukat, öntudatlanul is „géprombolókká" válnak; bebizonyítandó az újról, hogy az sem ér többet, mint a régi. Hz oktatás reformja, az oktató forradalma Ha valaki azt olvasná ki e sorokból, hogy feleslegesnek tartok minden tantervi, módszertani újítást, reformot, hát az alaposan téved. Sőt, örömmel üdvözlöm ezekben még azt is, ami képes arra, hogy a pedagógus személyiségének negatívumait kompenzálja, felkétek a nyirokrendszeri betegségek gyógyításában, s hogy kapcsolódik az ön munkája ehhez? — Hatékony gyógyszereink vannak, és ezek a gyógyszerek az alapbetegséget jól gyógyítják azzal, hogy meggátolják a rosszindulatú sejtek osztódását. De sajnos nem szelektívek, más sejtekre is hatnak. A kollégáimmal ezért azt vizsgáltuk, hogy a gyógyszeres kezelés hogyan hat a véralvadásra, nem okoz-e vérzékenységet? Meglepetésünkre, az esetek egy kicsiny százalékában a várthoz képest ellentétes hatást figyelhetünk meg; náluk éppen trombóziskészség, vagy trombózis, illetve embólia jelentkezett. Eljutottunk a felismerésre, hogy a gyógyszer nem közvetlenül okozza ezt, hanem a kóros sejtek szétesésekor szabadulnak fel olyan anyagok, amelyek aktiválják a véralvadási rendszert. Ezt felismerve a védekezés is szültségének, hivatástudatának, elkötelezettségének hiányait pótolja — ami. automatizmus ezekben. Hiszen nem lehetünk maximalisták a pedagógusokat illetően sem, tudomásul kell vennünk, hogy nem mindenki az, aki tanít. De az igenis benne van a sorokban, hogy igazán pedagógussá nem avat senkit mégolyán jó, korszerű könyv, tanterv sem: az oktatást nem lehet megreformálni csak a tanterv és módszer oldaláról — noha ez lenne az egyszerűbb, a gyorsabb és az olcsóbb is. A főiskolákon, az egyetemeken, a tanárképzésben csupán „betanított" ember nem hozhat létre olyan „értéket", mint ez, aki szakmájának munkása: pedagógus — nemcsak végzettsége, hanem hivatása okán is. Mert az oktatás nem automatizálható, nem gépesíthető, nem mechanikus folyamat. Aki az új tantervekben csak enynyit lát, mégoly jól felszerelt iskolában sem képes a hőn áhított gondolkodó ember nevelésére. Mint ahogy lehet valaki kiváló pedagógus osztatlan falusi iskolában, ha átérzi az új szükségét, fontosságát minden indítékában és összetevőjében. Bodó László megvalósítható: a kezelés előtt olyan anyagot kell adnunk a betegnek, amely megakadályozza azt az aktivizációt, azaz csökkenthetjük a kezelés egy nem kívánatos hatását. Ilyen és ehhez hasonló felismeréseknek köszönhető, hogy javultak a betegek életlehetőségei, s az élet minősége is: a beteg megszokott környezetében élhet, dolgozhat, s csak időszakonként kell bejönnie a klinikára kezelésre. Talán nem kell mondanom, hogy ez milyen különbség az állandó ágyhoz kötöttséghez képest.- Miképpen lett kutató orvos? — A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem, s rögtön az I. számú belklinikán helyezkedtem el. A klinikai orvosoknak három feladatnak kell megfelelniük: gyakorló orvosként betegekkel foglalkoznak, tanítaniuk kell, s hogy e kettőnek Ismét fölszállott a páva, de talán nem túlzás azt állítani, hogy ez -nem az a nemes, szép tollú madár volt, amelyet a hetvenes évek elején szárnyalni láttunk. Ez a behemót testű, sok-sok műsorpercet elfogyasztó, vegyes színben feltűnt szárnyas inkább ama pulykához hasonlított, amelyik a mondóka szerint szebbnek képzeli magát a pávánál. Röpte csapongó volt, s bár üdének akart látszani, jobbára csak vergődött magára erőltetett szerepében. Még a mindent vastapssal fogadó közönség és a válogatásra kiéhezett szavazók voksai sem tudták föltámogatni a „vármegyeházra”. A monstre népdalvetélkedő - a döntő kivételével - sok ember számára alig volt több, mint bosszúság forrása. Bosszantott a versengés engem is, boszszantott a válogatós megannyi átgondolatlan vagy nagyon is tendenciózus szempontja, boszszantott, hogy a kíséretet mindenkire ráerőszakolták, ha illett a produkcióhoz, ha nem, és az sem hagyott hidegen, hogy a zsűri titkára ugyanaz volt, mint a hatvanas évek levitézlett láncdalfesztiváljaié. De nem azért fogtam tollat, hogy műsorkritikát írjak Minden jó, ha jó a vége alapon azért csak fölülkerekedett a rendezőkben a jóízlés, s ha a korábbi adások ficamait nem sikerült is helyreigazítani már, azért a magyar népdal végül a helyére került. Szvorák Katalinnak és néhány népdalkörnek, illetve fiatal együttesnek legyen hála érte. A néhány szép pillanaton kívül a Páva legnagyobb haszna az volt, hogy elkendőzhetetlenül ráirányította a figyelmet, milyen nagy feladataink vannak még a hiteles és értékes magyar folklór megismertetésében. Kár, hogy éppen a két legnagyobb tömegkommunikációs eszköz negatív példája adott újabb alkalmat ennek a beismerésére. Az elődöntők után ugyanis milliók hihették azt, hogy amit a mikrofonok közvetítenek, az népdalkincsünk legjava, az a rész, amelyet bemutatni érdemes: tehát itt és most így kell előadni és kísérni a népdalt, ilyen cigányosan, ilyen vigyorgásán, ilyen csípőringatósan, mert „ez az élő népdal". Valamit kezdettől fogva nem értek. Azért merem szóba hozni, mert a Páva fiaskójának egyik okát is ebben látom: a megfelelhessenek, kutatniuk is szükséges. Kezdetben az immunológia érdekelt, majd hosszabb ideje már véralvadási zavarokkal foglalkozom. Három éve kezdtük a nyirokrendszeri betegségekben szenvedők véralvadási vizsgálatát. A Pécsi Akadémiai Bizottság szakbizottságai figyelemmel kísérik a kutatóhelyek tevékenységét, s amikor úgy látják, hogy értek el eredményeket, akkor az adott területre is írnak ki konkrét pályázatot - így került sor arra is, melyre dolgozatommal jelentkeztem. Eddigi vizsgálódásaimnak eredményeit a rendszeresen megrendezett hazai és külföldi haematológiai és véralvadási kongresszusokon is alkalmam volt már ismertetni. örömmel végzem munkámat, hiszen szeretem csinálni, és jóleső munkám elismerése is. B. L. Magyar Tudományos Akadémia film- és hangszalagtáróban százával, ezrével találhatók a szebbnél szebb eredeti népzenei és néptáncfelvételek. Miért nem lehet ezekből időről időre a rádióban, a televízióban is bemutatni . néhányat? Hogy végre láthatnák a parasztzene erejében, vidámságában, szépségében, nemes voltában kételkedők, hogy nemcsak Berki László és városi cigányprímás társai tudnak hegedülni, hanem olyan muzsikusok is, akik a zenélés mellett nem szégyelltek és nem szégyellnek szerszámot a kezükbe fogni. Hogy végre meghallhatnák a Kovács Apollónia- és Horváth István-féle „magyar" kultúrán felnőtt korosztályok tagjai is, hogyan szól tiszta, erős, finomkodástól és öblögetéstől sohasem fertőzött hangon például az a néhány sor, amelyet szívesen hallottunk volna a Pávában: „Minden madárkának szabad ágra szállni / Csak nekem nem szabad az uccán eljárni / Titkos szerelemnek nem kell cégért dugni Mert vágynak irigyek, s el fogják gátolni." Néhány kivételtől eltekintve nincs eredeti népzenei felvételt tartalmazó lemez sem. Csoda, ha ezután a külföldi, még ha érdeklődik is népünk iránt, kénytelen „S. Lakatos and his gipsy band”-jének nagylemezével beérni? Minden mindennel összefügg: a közhely ebben az esetben is érvényes. A múltkorában borúlátóan írtam arról, hogy a hangszeres képzésben milyen mostoha helyre szorult a népzene, Nincs egyetlen intézmény sem, ahol a magukban kedvet, tehetséget érzőket népi hangszerekre oktatnák. Néphagyományunk egyik legszebb része esik ki ily módon - sok mással együtt, persze - az iskolai oktatás hatóköréből. Nos, az utóbbi hetekben némi reményre jogosító híreket kaptam. A pécsváradi zeneiskola vállalta, hogy Mecseknádasdon fúvószenei képzésben részesít zenei előképzettséggel rendelkező fiúkat, akik a klasszikus tanulmányok elvégzése után - vagy már közben is - a helybeli német táncegyüttes zenekíséretét biztosíthatják. A másik hír a Mecsek Táncegyüttes tájékáról érkezeit: több zeneművészeti szakközépiskolás lány - tanári biztatással — az együttes zenekari próbáit látogatja, és egészen stílusosan játsszák már a széki és dél-dunántúli anyag egy részét. S végül: a Pécsi Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékének vezetője készségesen hozzájárult ahhoz, hogy megfelelő tematika kidolgozása után, egyelőre speciál vagy szakkollégium keretében, a hangszeres népzene oktatása fórumot kapjon a főiskolán. Nagy szó ez, mert ha a kezdeti lépések eredményt hoznak, talán arról is tárgyalni lehet majd, hogy a népi hangszeres képzés fakultatív tantervi anyag legyen. A Pávával kezdtük, fejezzük is be azzal: jó volna, ha ez a vetélkedő majdan arról lenne emlékezetes, hogy hibáiból levontuk a következtetéseket, és ezután kezdődött meg magyarság-tudatunk fejlődésének, s nemzeti múltunk megbecsülésének aranykora. Mert azért nem kellene elfelejteni, hogy itt nemcsak egy vetélkedőről, és nemcsak zenei kérdésekről vön szó. Mint ahogy a Fölszállott a páva ... kezdetű dalban sem a pavo eristatus, a madártani egyed az érdekes . .. ' Havasi János öbölni a mellékhatásokat
