Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-18 / 76. szám
1981. március 18., szerda Dunántúlt Tlaplo 3 A belvárosi rekonstrukció szolgálatában Egy szép szakma ¥ ■■ ¥ ■■ I . ¥ ujjaszuletese Értő kezek diszftik Újra tanulták az elfelejtett fogásokat. Pontosabban: nem újra tanulták, hanem megtanulták és nem az elfelejtett, hanem a soha nem ismert munkafogásokat. A mai (ez alatt az utóbbi évtizedeket értem) építő, ipari szakmunkásképzésben nem tananyag az épületdíszítés, minthogy manapság ilyesmire nincs szükség(?). Ezért ahol szükséges is lenne az ilyen ismeret — főleg a felújításoknál - ott is inkább elkerülik. S mert nincs aki a megkopott homlokzatdíszt újraalkossa, a díszítést egészében leverik és sima vakolattal pótolják. Elképzelni is szörnyű, mivé lehetne a pécsi belváros az ilyen ismeretek nélkül. A minap ért véget egy tanfolyam a városháza alagsorában, a volt kazánházban. Ennek megszületésében része volt a Dunántúli Naplónak is. „Újra kell tanulni az elfelejtett logásoka1" c. írásainkkal hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a küszöbönálló belvárosi rekonstrukciónál nem elégségesek azok a kőművesismeretek, amelyek a disz nélküli sima formák jegyében fogantak, s amelyekhez nem kell más szerszám, mint a malteroskanál és a simító. A Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat vezetői „vették a lapot”, amikor 19 saját dolgozójuk részére megszervezték ezt a tanfolyamot, amelyen helyet adtak a Pécsi Építőipari Szövetkezet és q Zala megyei Lakáskarbantartó Vállalat szakmunkásainak. Kifejezetten azzal a céllal tették ezt, hogy a gazdagon díszített belvárosi házak felújítását értő kezekre bízzák. Ezért a tananyag gyakorlati részét a városháza homlokzati díszei szolgáltatták; azokon tanulták meg a minták levételét, a szükséges szerszámok elkészítését, majd a formák újraalkotását. Eßben két jeles tanítómesterük volt: MischI Lajos, aki 16 éve ment nyugdíjba, s most viszszajött továbbadni a szakismereteit és Csendes Lajos, aki a Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalattól hozta ide a szaktudását. Ott voltam a tanfolyam kezdetén, láttam a félidős eredményeket, s elmentem a harmadik hét végén is — így érzékelhettem a továbbképzés hasznát. Délelőtt gyakorlati foglalkozások voltak, délutánonként elméleti oktatás: anyagismeret, építészeti rajz, stílustörténet. . . Új szerszámokkal kellett megismerkedni, a a régi épületeket kanál és a simító mellett ezek műszerek, amelyek nélkül a legfinomabb munka elképzelhetetlen. Megtanultak új sablonokat készíteni, meglevő épületdiszekröl szükség szerint gipszből, enyvböl, műkőből negatívot csinálni, majd ezek segítségével elkészíteni az új díszítőelemeket. Két helyiségben három hatalmas asztal körül dolgoznak. Az egyik zalaegerszegi — Molnár Zoltán — egy negatív részeit illeszti össze, majd tölti ki a formát magakeverte gipszszel. Siklósi György, a PÉTV kőművese egy bonyolult akantuszlevélről készült enyvsablonnal birkózik; a kelleténél kevesebbet várt, s mikor a hajlékony negatívot lefejtené, a minta eltóredezik. Újat önt, mert sikerülnie kell! A másik asztalon a Csontváry-múzeum mennyezetrozettáinak az újraalkotását készítik elő; fantasztikus, hogy az aprólékos türelemmel készült rozettákat mivé silónyította a sokszori meszelés ... A sarokban műkőlábazat készül, előtte Mischl Lajos bácsi magyarázza a körülötte állóknak az oszlopkészités fortélyait. Lent a kazánházban betonkeverő, malterosláda és vagy tíz ember. Elmélyülten dolgoznak, különféle alakzatok kerülnek ki a kezük alól: homlokzati párkányok, nyíláskeretek és más díszítőelemek, egyenesek és iveitek. Telek András a Lvov- Kertvárosban épülő alagútzsalus házakról jött ide. Valamikor tanulóként (maszeknál szabadult) még találkozott ezekhez hasonlókkal, de azóta sem csinálta. Körzőként forgatja körbe a fából és bádoglemezből készült sablont, s e forgatás nyomán szép kerek forma alakul ki, omit majd szép finoman egybe kell dolgozni az ugyané sablonnal készült egyenessel. „Ez teljesen más szakma, mint amit eddig csináltam — állapítja meg. — Nehéz ilyen rövid idő alatt elsajátítani úgy, hogy tovább is adhassuk." Ugyanezt mondja Kecskeméti István is, a PÉTV kőműves brigádvezetője is, hozzátéve, hogy ezt a fajta munkát természetesen nem lehet normában csinálni. AiWt egy harmadik így erősít meg: „Amíg egy ilyen diszt megcsinál az ember, egy családi házon két homlokzatot is leihordhat .. Többüktől is kérdeztem: tanulták-e ezeket a szakmunkásképzőben? Több korosztály is együtt van, ezért figyelmeztető a válasz: „Éppen csak említették" — Molnár Zoltán megfogalmazása szerint. Haár József művezető (a PÉTV három művezetőt és egy építésvezetőt is beiskolázott e tanfolyamra) a tanultak hasznáról mondja: „Most kellett megtanulni azt, amit soha nem csinálhattunk, s ami a most kezdődő belvárosi lelújitásnál az előtérbe kerül, az aprólékosan Unom munkát." Az asztalokon levő minták többsége innen, a városházáról került le. A tanfolyam tulajdonképpen e felújításnak a nyitánya volt. A munka művezetője, Tóth Tibor is itt „diákoskodott". Tőle tudom, hogy négy brigád dolgozik a városházán kb. 24 fővel, ezek fele részt vett a tanfolyamon. Szemlélődés és beszélgetés közben egyre azon tűnődöm: vajon a századforduló körüli évtizedekben készült épületdiszek modern formában nem jelenhetnének-e meg olyan új épületeken, amelyek elbírják? A másik gondolat közelebb van a mindennapokhoz: nem kellene-e újabb tanfolyamot szervezni? Hiszen a belvárosi rekonstrukción nemcsak az a 24 — bocsánat: 20! — pécsi kőműves fog dolgozni, aki itt gyarapította szaktudását. A PÉTV megmutatta: kell ilyenre is gondolni. Vajon az ÉVM nem bízhatná meg az Országos Műemléki Felügyelőséget a folytatással? Hársfai István Párbeszéd a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről Marjai József Hatvan magyar vállalat vezetőinek és 14 gazdaságilag fejlett tőkés ország 70 üzletemberének részvételével kedden háromnapos tanácskozás kezdődött a Hilton Szállóban. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara — a Magyar Kereskedelmi Kamara közreműködésével — rendezi a konferenciát, amelynek célja a kelet—nyugati párbeszéd a gazdasági kapcsolatok erősítésére. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara 60 évvel ezelőtt jött létre, a szocialista országok kamarái 1964-ben vették fel vele az első kapcsolatokat. 1969-ben létrehozták a nemzetközi szervezet kelet-nyugati bizottságát, mint az üzleti körök kelet-nyugati dialógusának állandó fórumát. Ez a bizottság szervezte a mostani tanácskozást is, amelyen napirendre kerül Magyarország és a Nyugat közötti kereskedelem fejlesztésének, az ipari, ' gazdasági és műszaki együttműködések kialakításának és bővítésének egész sor kérdése. A tanácskozást Kallós Ödön, a Magyar Kereskedeimi Kamara társelnöke, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara kelet— nyugati bizottságának társelnöke üdvözölte. Ezután Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese a magyar gazdasági rendszer jellemző vonásairól tartott előadást. Gazdaságunk fejlődését — mondotta — nagymértékben nehezítik az utóbbi évtizedben kialakult világgazdasági változások. A nemzetközi kereskedelem cserearányainak gyökeres módosulása 20—25 százalékkal leértékelte termékeinknek azt a részét, amely külpiaci cserére kerül. Ezért gazdaságpolitikánk tengelyében a népgazdaság egyensúlyi helyzetének, mindenekelőtt a külgazdasági egyensúlynak a javítása áll. Exportképességünket elsősorban minőségi oldalról javítjuk. Beszerzéseinket természetesen az exporttal kitermelt devizabevételhez kell szabnunk. Ez azonban semmi esetre sem jelenthet valamilyen gazdasági befeléfordulást Ezért külföldi üzleti partnereinknek változatlanul komoly lehetőségeik lesznek arra, hogy jó üzleteket köthessenek velünk, elsősorban azokon a területeken, amelyek népgazdasági tervünkben elsőséget élveznek, mindenekelőtt a központi fejlesztési programok végrehajtása nyomán fejlődő ágazatokban. Ilyen kooperációs lehetőségekre elsősorban a szerszámgépiparban, a járműiparban, az elektronikában, az orvosi technikában, a mezőgazdasági gépgyártásban, a kábelgyártásban, a vákuumtechnikai iparban, a gyógyszer- és növényvédőszer-gyártásban, az előadása élelmiszeriparban kínálkozik lehetőség, vagyis azokon a területeken, ahol termékeink elérik a világpiaci színvonalat és ezért dinamikusan fejleszthetők. EzL’jn arról szólt, hogy Magyarországnak jelentős érdekei fűződnek mind a Kelettel, mind a Nyugattal folytatott gazdasági együttműködéshez. A KGST-országokkal kiépített, a gazdasági integráció felé haladó együttműködésünk meghatározó jelentőségű, akár energia- vagy alapanyag-ellátásunkat, akár beruházásaink gépellótásót, akár eladási piacainkat vesszük alapul. Erre az integrációra támaszkodva tudjuk növelni a nem szocialista világgal kiépített gazdasági kapcsolataink hatékonyságát is. A magyar népgazdaságban távlatilag is fontos szerep jut a KGST-n kívüli országokból származó nyersanyagok, félkésztermékek, gépalkatrészek és korszerű berendezések folyamatos és gazdaságos importjának. Az a tény, hogy a termékszerkezetet a világpiachoz rugalmasan alkalmazkodó módon igyekszünk átalakítani, növeli igényünket korszerű technológiák beszerzése, hatékony termelési kooperációk kialakítása iránt. Törekvésünk, hogy Magyarország és a nem szocialista országok gazdasági kapcsolataiban maradéktalanul érvényre jussanak a kölcsönös előnyök. Ez az egyetlen elv, amelyre tisztességes és hosszú távon is fenntartható, fejleszthető üzleti kapcsolatok épülhetnek. Ezért erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy partnereink hagyjanak fel az exponálási és importálási feltételeinket mesterségesen rontó, hátrányos megkülönböztetések alkalmazásával, akár nyílt, akár burkolt tormában jelentkeznek is azok. Magyarország a tőkés világpiacon, szocialista társadalmigazdasági berendezkedésének alapjait megőrizve, a tőkés világpiac játékszabályai szerint versenyez, ezt számos nemzetközi egyezményben és szervezetben, valamint kétoldalú megállapodásban kodifikált helyzetünk, jogaink és kötelezettségeink biztosítják. Végül arról szólt, hogy minden vállalati vagy országos gazdaságfejlesztési programnak lételeme a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, vagyis a konstruktiv világpolitikai légkör. A nap folyamán megvitatták Magyarország és a Nyugat közötti kereskedelem fejlesztésének lehetőségeit, az áruforgalom növelésének egyes akadályozó tényezőit, feloldásuk módjait. A tanácskozás szerdán folytatódik. Az értékek megbecsülésére nevet Modellező gyerekek Az Építők úti általános iskola kivilágított alagsori termeiben esténként önfeledten dolgoznak a modellező klub tagjai - ki repülőgépen, ki hajón. — Mióta készül ez a vitorlás? — kérdezem a félig kész modell fölé görnyedő kisfiút, akiről már tudom, hogy hetedik osztályos. Traubert Tamás fölnéz: — Már egy éve. Aztán kicsit izgatottan magyarázza, hogy májusban Orfűn lesz a megyei verseny, s azon indul majd vitorlásával, mégpedig életében először. — Mióta jársz a klubba? — Két éve. Amikor csak tudok, idejövök délután. Ha kedvem tartja, akár mindennap, mert János bácsi mindig itt van, bármikor jövünk. Mialatt beszélgetünk, s néze. getem a készülő vitorlást, öthat fiú beszalad egy már kész repülővel, magasra tartják, mutatják, egymás szavába vágva magyaráznak, a hangzavarbóJ az derül ki, hogy ez az úttörő kategória legkomolyabb modellje, az úgynevezett mechanikus modell. A gépet motor viszi föl a magasba, ez húsz má. sodperc múlva leáll, s akinek a legmagasabbra jutott a repülője, az repül majd legtovább. A kicsik és nagyobbak arcát nézve az az érzésem, mindenkinek szíve vágya, hogy majd egyszer egy ilyet csináljon. Somogyvári János —, a modellező klub vezetője. — Én gyermekkoromban legfeljebb csak szerettem volna modellezni, de csak felnőtt fejjel vált a szenvedélyemmé. A fiam modellezett, én egy darabig csak néma szemlélője, figyelője voltam, aztán mégsem ő folytatta, hanem én. Szakkört indítottam, s itt, ebben az iskolában találtuk meg a végleges helyet. Aztán kinőttük a szakkörformót, s 1976 óta önálló klubként működünk. — Mikor lehet egy modellező szakkörből klub? — A klub indulásához minimum húsz ember kellett, mi harminccal indultunk. Azóta ez a szám megtízszereződött. Az egykori harminc tag helyett ma már 302-t számlálnak. 236 repülőmodellezőt, 56 hajóst és 10 rakétást. Az 54 felnőttet leszámítva, akik a klub pártoló tagjai, valamennyi iskolás, sőt ebből az iskolából került a klubba. Nagyon sok versenyen értek már el kitűnő eredményeket, de ami legutóbb nyáron, a zónkai országos bajnokságon történt, az mégiscsak ritka: a rakéta kategóriában az első három helyet ennek a klubnak az alsó tagozatos tagjai vitték el. Több mint hat éve járnak versenyekre, s mindössze egyszer történt meg, hogy hajómodellezésben nem ők voltak a megyebajnokok. — A modellezés nemcsak azért hasznos, mert szép, élvezetes, technikailag is komoly elfoglaltság, a verseny izgalmaival is megörvendezteti szenvedélyes hódolóit - fogalmazza meg a lényeget Somogyvári János. — Emberileg is nagyon fontosnak tartom, hiszen ma már a gyerekek úgyszólván min. dent készen kapnak meg, ezért a legbonyolultabb játékokat sem értékelik igazán. De azokat a modelleket, amiket ők maguk csinálnak, megtanulják becsülni, mert látják, mennyi munkát kell belefektetni. S emellett olyan ismeretekre is szert tesznek, amire máshol talán nem lenne lehetőségük. Dücső Csilla Készül a hajótest
