Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1981-03-15 / 73. szám
Egy kerékkel kevesebb... Hitetlenkedő arccal áll a TD-s rendszámú Trabant orránál, vizsgálgatja a bal első kereket. Az ötezer kilométeres szerviznél derült ki, hogy a csomagtartóban levő vadonatúj pótkereket valahol valakik kicserélték egy ezüst színű festékkel befújt öreg, rossz kerékre. Eddig nem tűnt fel a lopás, hiszen csak futó pillantások estek a csomagtartó azon sarkára, ahol a pótkerék lapult. Megloptak — fut át agyán a felismerés és valami olyant érez, mint az egy-Í szeri hivő, aki rádöbben: plébánosa ezután hiába hajtogatja, hogy van isten... Neki mondhatja. IMit tehettem volna? - kérdezi most a barátom. Tudomásul vettem, hogy a kerék cserbenhagyott. . . Néztem volna ót hajszálra mindent minden alkalommal, amikor néhány órára otthagytam valahol a kocsit? Vertem volna ki a balhét? Hol, kinek, mikor? Amikor észrevettem, hogy eltűnt? Vagy amikor az ismerőseim biztatgattak: ne hagyd annyiban, menj ide, menj oda. Tégy panaszt! Tégy bejelentést, följelentést . . Csak ne tűrd el, hogy így átverjenek, megrövidítsenek. Erre a barátom azt mondta - tudjátok mit? A Trabantomnak egy kerékkel kevesebb van mostantól fogva, de nekem nem . .. Az elmúlt napokban a DN is megírta, valahol Pécsett, az egyik utcában (jókedvű? fiatal? józan? részeg?) ki tudja, milyen alakok sorra letördelték a parkoló kocsik visszapillantó tükreit, ablaktörlőit. Ilyenkor az ember ütődötten bámul maga elé, és csak egy valaminek tud örülni: hogy az ő Trabantját kihagyták a vidám játékból .. . Vagy mégsem? Megyek le a ház elé, éppen az újságcikk megjelenése utáni reggelen és látom, hogy nálunk is megfordultak a vidám koCsirongálók. Néhány 'autó tükre hiányzik, néhánynak ki van tekerve a nyaka. És íme az én — még félig sem kifizetett — Trabantom tükre is össze-vissza van feszegetve, tekergetve, repedve. Elballagok az illetékes helyre, mondom, hogy tegnap az újság szerint tükröket tördeltek itt és itt, ma meg a mi utcánkban folytatták vidám szórakozásukat az ismeretlenek ... — Már mások is szóltak — hallom. Akar följelentést tenni? Végigfut az agyamban a gondolat: följelentést? Hiszen csak le akarták törni a tükröt . ■ . í Eszembe jut a barátom kerék-históriája, és nyomban arra gondolok, Rogy nekem nem hiányzik egy kerekem sem, dehogy teszek följelentést Azért hazafelé menet elgondolkodom. Milyen problémák ezek tulajdonképpen? Nyomban megállapítom, hogy morálisak. Tulajdonképpen „kicsik" az őket felvillantó jelenségek jelentéktelenek, de mögöttük a közelben és a távolban nem akármilyen kérdések dzsungele húzódik meg. Ebben a dzsungelben az őserdei jel-8. HÉTVÉGE leg az uralkodó. Vad, öserdei életmegnyilvánulások demonstrálják, hogy él még a nyers erő, hogy hogy él még az ököljog, hogy. . . erkölcsi téren óriásiak a tennivalóink. Mert bizony — köztudott dolog - az utóbbiról kicsit elfelejtkeztünk mostanában. Hagytuk, hogy a fiatalok rászokjanak a nyilvánosságot nem tűrő' durva, vagány beszédre, a buszok sarkában és a köztereken lefolytatott szerelmi előjátékra, hagytuk, hogy ott ücsörögjenek álldogáló öregasszonyok mellett a tötömegközlekedési eszközökön . .. Hagytuk a pótkerekünket, a nyilvános telefonokat, a visszapillantó tükröket. Hagytuk: erőszakosabb polgártársaink hadd löködjenek bennünket, hadd menjenek, csörtessenek keresztül közöttünk, rajtunk. Hagytuk a fenyegető-figyelmeztető dzsungelneszeket. Bajlódjanak velük a rendőrök ... Pedig sok kicsi sokra megy. Nemcsak a dzsungelben, hanem a jóakaratú, szorgalmasan dolgozó és becsületes életmódot folytató kisemberek mérlegén is. Ez a mérleg pedig már régen kibillent egyensúlyi helyzetéből. A dzsungel legszélsőségesebb elemei szerencsére előbb-utóbb felszámolódnak. De mi lesz a kis ablaktörögetőkkel. kirakatbezúzókkal, tükörtördelőkkel, telefonrongálókkal? Ki szól nekik? Ki neveli meg ökel? Sajnos a józan emberek világába is belopakodott már némi erkölcsi szkepszis. A tehetetlenségét mindenki érzi, a teendőjét azonban nem látja világosan. Nem csoda, hiszen a józan ember nem ütni akar. A lopásra, erkőlcs'elenségre az ugyanezen a szinten történő víszontcselekvés nem válasz. Mit tehet az effajta vadorzó magatartás ellen az egyet ember? Mit tehet a munkahely? A közösség? A bcráti kor? El kellene gondolkodni ezen! Vagy törődjimk bele abba, hogy aki föllép az ilyen jelenségekkel és emberekkel szemben, arra őzt mondhassák: enrek is hiányzik egy kereke . . . Hol a hiba? Alighanem a közmorálról alkotott közfelfogásban. A morális vagy amorális cselekedetek hibás rangsorolásában. Amikor a ketékiopást és tükörtördclésí csip-csup ügynek ítéljük, amikor ezeket amolyan kis vétségeknek, kihágásoknak minősítjük. Ha azonban az ilyenek elkövetői kézre kerülnek, mindjárt látjuk: tóboryíre nem a becsületesen dolgozó, józan életű családapák, nem az éjszakai műszakról hazatérő (nemegysze- hazalopakodó) nők neveit olvashatjuk az újságban, hanem olyanokét akiknek eleve nagy tételek sorakoznak a számlájukon. Vagy majd fognak...! Lehet, hogy nincs igazam? Es a becsületesség mégiscsak megosztható? Ide egy kis tisztesség, oda egy kis erkölcstelenség? Ide egy kis „kilengés", oda egy kis önbecsülés? így is lehe' élni? Talán lehet • • . De a- olyan is. • Bebesi Károly Bartók-est Pécsett A Kékszakállú herceg vára Ily mohón valaha a francia nagyopera szült igényt a balettre. Eszem ágában sincs persze egy kalap alá venni a kettőt. Annál kevésbé, minthogy ott hozzárendelték az' opera faktúrájához, vagyis a balett belészervült, Pécsett meg inkább fordítva. A kész, ismert operai anyagból (ha van benne balettzene, ha nincs) keresik elő a balett eszközeivel - többek között, bár egyre hangsúlyosabban — a kifejezés, a megjelenítés sajátos lehetőségeit. Talán mondanom sem kell — a mai operajátszós egyedi, izgalmas csapásait nyomozva, ámbátor oiycsfajta kockázattal — hogy már-már szétfeszülnek a műfaj konvencionális határai: zenekar és színpad viszonyában más minőség kontúrjai sejlenek föl. Ilyen volt Konter László rendezésében a Faust - ilyen Sik Ferenc „olvasatában" A kékszakállú herceg vára is. Érdekes módon éppen a francia nagyoperai stílben fogant Gounod-mű, fejlett ki erősebb ellenállást a „túlbalettesítéssel” szemben. Mert a látottak alapján Bartók oratorikus foglalatú misztérium operája engedékenyebbnek tűnik a fantázia mozgásközpontú szárnypróbáinak. Alig hinném, hogy véletlenül. A kékszakállú herceg vára ugyanis, a maga filozofikus mélységeivel, egyetemesen emberi mondandójával nagyobb szabadságot, kötetlenebb ingerenciát engedélyez a kivitelezésnek. Aszketikus eszköztelenségtől az asszociációk láthatóvá tételének bátorságáig. Hiszen a mondái ősalak, Gilles de Rais báró figurája is ellentmondásos, Vakmerő harcos, a haza marsallja, művészetpártoló; ugyanakkor alkimista, perverz, gyermekgyilkos, akjt fölakasztottak, elégettek. Már Balázs Béla misztériumjátéka túllépett ezen • a modellen. Kékszakállújának ereibe a mindent akaró emberi teljesség vérköreit csorgatta, az iszonyat nehéz páncélingében a magányos, a meg nem értett, a megváltást szomjazó férfi szívhangjait dobogtatta. A herceg és Judit sorsát a beteljesületlen, ezért örökké tragikus szerelem jelképes szférájába költöztette, s a bartóki zene is a férfi és no kapcsolatának analízise, mint Kroó György alapvető tanulmánya jelzi, a modern polgári szerelem válságának kifejezője. Breitner Tamás zenei vezetése és Sík Ferenc rendezése érzékenyen rajzolja ki a mű belső építményét, Bartók zseniális logikával komponált piramisvonalót. A borongás, moll-jellegű zene, mely folytonos tcltődéssel emelkedik a kínzókamra, o fegyvertár, a kincses terem és a virágoskert láttán, hogy aztán az ötödik ajtóból fenségesen pompázzék Kékszakállú birodalmára. A könnyek tavától ismét aláereszkedik, s a qlóriás régi asszonyokkal elvonuló Judittal viszszahull a sötétbe, beteljesül a végzet, nincs többé remény. Sik Ferenc két összetartó lépcsősorral eleve kősziklába zária hőseit. Az ajtókból föltaruló látványt a fennsíkon mozgatott balettre bízza (finom jelkép, ahogyan Kékszakállú átadja a kulcsokat, Judit tenyerebe lehelve csókot udvariasan), s a herceg csak birodalmát megmutatni hág föl a magasra, midőn a C-dúr akkordok ’zúgnak harsognak, a nézőt pedig eivakhják a felé fordított színpadi reflektor fénysugarai. (Erdős János puritán díszletei a nyitó- és záróképben; Győry Emil visszafogottan elregölt prolcajánál, illetve a végzet beteljesüléséhez aláeresztett jégcsapimitációknál, a csöndben sercegő fáklyák sejtelmessegében dermesztő hangulatot elosztanak.) Imigyen, hogy az Eck Imre koioc-grófiájára lélegző balett lényegi tartozékává nőtt az előadásnak, a két énekes szereplőnek nemcsak a mozgástere szűkült le, színészi eszközei Részlet Bartók Béla Négy zenekari darab című szimlónikus müvére készült balettből. (Koreográfus és rendező: Eck Imre). is módosultak. Mégsem ettől hagyott ambivalens benyomásokat a premier. Marczis Demeter egy tömbből formált, a parlando stílust is természetesen beszélő, sugárzóan nagyvonalú címszerepe mellett ugyanis Kővári Anikónak hasonló erényeket nélkülöző Juditja a balett árnyékában, még sópadtabbá válik, a deklamációkban eltünedezik, vérszegény, inkább csak felvillanásokra képes. És túlságosan a zenekar sem lehet tekintettel rá. Breitner Tamás nagyon jói tudja, hogy Bartók dinamikában sem igen rendeli alá orchesterét o színpadnak: a kettő együtt hat. Éppúgy, mint fény és sötétség,_ mely a Kékszakállúban elválaszthatatlan, s amely fölismerés Schöllet Judit jelmezeiben is Sik rendezői erényét dicséri. Nikolényi István Két balett A világ minden táján az opera és balettegyüttesek Bartók három színpadi művének bemutatásával tisztelegnek születésének .századik évfordulója alkalmával. A három színpadi mű egy gondolatkörbe tartozik. A bartóki koncepció él bennük és fogalmazódik meg a magányos emberi lélekről (Kékszakállú), a művésztragédiáról, amikor is a mű értékesebb lesz, mint az alkotó ember (Fából laragott királyfi), majd a XX. századi problémáról, az emberről és az embertelenségről; a meggyalázott érzelemről és a szembenálló életerő diadaláról (Mandarin). E hármas-egységből a pécsi Bartók-esten hiányzott o Fából laragott királyfi, helyette Bartók Négy zenekari darab c. kompozíciójára készült koreográfiát láthattunk. A Négy zenekari darab balettfeldolgozása — ki kell mondani — nem sikerült. Maga a zene, amint azt a címe is jelzi, négy különböző karaktert képvisel. A koreográfia pedig — úgy tűnt - valamiféle történettel összekapcsolta a négy dórából, de a különböző korokból együttesen megjelenő szereplők népes köre nem adott lehetőséget a közös kapcsolat felfedezésére. Nem lehetett tud. ni, hogy például az első képben megjelenő, mindenkivel jót cselekvő Baucis és Philemon köré miként kerül a néptáncot lejtő (katona ruhára emlékeztető jelmezben) Janus Pannonius, avagy XVI. Lajos francia király korának nagy szélhámosa Cagliostro a továbbiakban Tankréd, Niké vagy Niobe? . . . A balett tartalma, illetve figuráinak egymáshoz való viszonya a néző számára felismerhetetlen. Bartók színpadi müvei közül A csodálatos mandarin — a szerzővel együtt - keserves kálváriát járt meg a bemutatóig. A budapesti Operaház csak 26 év várakozási idő utón mutatta be a táncjátékot 1945 decemberében. Bartók ugyanez év szeptemberében halt meg New Yorkban. A hazai bemutatót megelőzte Köln (1926), Prága (1927), majd Milánó, San Paolo és Rio de Janeiro Mandarin-bemutatója. Pécsett Eck Imre koreográfiájával 1965-ben került bemutatásra, majd, mint felújítást láthattuk 1972-ben és most ismét, a centenárium évében. Eck Imre koreográfiájában híven követi a partitúrában jelzetteket — a cselekmény sorrendjét —, kifejezésmódjábon pedig a Pécsi Balett, pontosabban Eck Imre jellegzetes korai tóncstilusát alkalmazza. A régi táncjáték felújítása a fiatalabb nézők számára előnyös, hiszen megismerhetik Bartók remekművét. -De hátrány is. Az 1965- ös bemutató óta nemcsak a táncegyüttes kifejező képessége bővült, erősödött, vált többszínűvé, hanem ezzel együtt a nézők tánckultúrája, ízlése, igényessége is. így ami akkor a meglepetés, az újszerűség, tehát újdonság erejével hatott —, a szűkszavú, lényegretörő, szünetekkel megtört . gesztusok alkalmazása —, az ma már jobbára hatástalan marad, törést okoz a cselekmény folyamatosságában. A lány táncával — Bretus Mária kitűnő alakításával - ellentétben a Mandarin (Eck Imre) szelíd tánca csak tétovo mozgásnak tűnt, ami által a mandarin átalakítható,' emberformáló ereje, képessége hitelét vesztette. Csak a történés szintjén érzékeltette a tánc a lány és a csavarqók közti belső ellenté'et is, amit Bartók kiemelten kezel és éles zenei gesztussal ábrázol. A lány kiszolgáltatottsága az egyik oka annak, hogy minden félelme ellenére szakít az apacstanya világával, és a mandarin úszta szerelmét, az ebben rejlő erőt felismerve az iqazi emberi érzelem képviselője mellé áll. Itt pedig úgy tűni, hogy a lány számára elfogadott életmód az, amit él, hisz a csavargó ölében ülve nézi a mandarin küzdelmét. A táncosok közül az egyik csavargó szerepében Tóth Sándor tánca tűnt ki kifejező mozgáskultúrájával, és Gallovits A'tila csetlőbotló öregúr figurája. Igazi tiszteletadás volt a karmesterek, Breitner Tamás és Hirsch Bence által vezetett zenekar produkciója; nagyon szép zenei tolmácsolás részesei lehettünk. A csodálatos mandarin Bartók Béla vallomása volt az 1920-as esztendőkben a nagyvárosról, az emberi sorsról. Felmutatta a Mandarinban az ősi, természetes, igazi ember példáját — a maga példáját — mint „o szembeszállás merészségének, a legyőzhetetlen vágynak és akaratnak, az Ember diadalmaskodásának mementóját". (Kroó György) Fonay Zsuzsa A Mandarin és a lány (Eck Imre és Bretus Mária).
