Dunántúli Napló, 1981. március (38. évfolyam, 59-89. szám)

1981-03-15 / 73. szám

A körülmények hatalma avagy a hatalmak körülményei Szabadságharcunk nemzetközi feltételei Huszonkét lakóház sorsa Ritka az a forradalom, amely meg tud maradni pusztán belső ügynek. Egy-egy ország politikai változásai mindig érintik a szomszédokat, és az adott tér­ségben érdekelt nagyhatalma­kat, a progresszív, forradalmi változások pedig mindig szem­betalálják magukat a régi vi­szonyok fönntartásában érde­kelt hazai és külföldi erőkkel, azaz a belső és külső reakció­val, e külön-külön is éppen eléggé veszedelmes két ellen­féllel. 1848 márciusában Magyaror­szág társadalmi viszonyai és politikai rendszere néhány nap alatt, szinte közegyetértéssel ta­lálkozva gyökeresen átalakult, a belső konzervatív erők pedig beletörődni látszottak a válto­zásokba. Ez nemcsak az átala­kulás szükségességéből és idő­szerűségéből fakadt, hanem az adott pillanatban kedvező nemzetközi helyzetből is: ,,a né­pek tavaszán" Európa számos országában törtek ki a magyar­hoz hasonló társadalmi és po­litikai forradalmak, s ezek egye­lőre sikeresek voltak. A forra­dalmi erők között ugyan távol­ról sem volt olyan együttműkö­dés, összehangolás, mint ahogy Metternich és a többi bukott politikus hirdette, de a nemze­ti szabadság és a világszabad­ság, az egyenlőség és a testvé­riség eszméje valóban egyszer­re fűtötte 48 újat akaró nemze­dékét. A népharaggal szembe­találkozó konzervatív erők min­denütt megbénultak, s az ije­delem és tehetetlenség érzete hetekre rányomta bélyegét az egész birodalom fölbomlásától félő Habsburg udvarra. Ezért adhatta V. Ferdinánd 1848. áp­rilis 11-én jóváhagyását a ma­gyarországi forradalmi jellegű reformokhoz, ezek ugyanis — el­lentétben az ekkor a Habsbur­gokhoz tartozó Észak-ltália nemzeti mozgalmával — önma­gukban nem fenyegették trón­ját. A ..törvényes forradalom" ré­vén feudálisból polgári jellegű állammá váló és nagyfokú ön­állóságot szerző Magyarország politikai vezetői (Kossuthot is beleértve) nem estek abba a hibába, hogy kizárólag az euró­pai forradalmak győzelmére, ezek szövetségére építsék Ma­gyarország jövőjét. Tudták, hogy az európai kormányok többsége a rend és konszolidá­ció híve, fél a forradalmak nyo­món támadó külpolitikai bonyo­dalmaktól, ezért nem kívántak pusztán ..a sympathiákra tá­maszkodni", hanem a diplomá­ciai és kereskedelmi kapcsola­tok ápolásával, a külhatalmak tényleaes érdekeinek a megte­remtésével igyekeztek megsze­rezni Magyarország számára a nemzetközi elismerést és ezzel az elért pozíció megszilárdítá­sát. Ez a helyes, józan, felelős politika nyitva hagyta az utat a külföldi fejleményekhez való ru­galmas alkalmazkodáshoz. En­nek megfelelően küldött a Bat­­thyány-kormány követeket, illet­ve megbízottakat Frankfurtba (a német egység megteremtésé­re összeülő parlamenthez), Pá­rizsba, Londonba, Turinba és több balkáni városba. Ám amikor 1848 szeptembe­rében a magyar országgyűlés az ellenforradalmi támadással szemben a nemzeti önrendel­kezés védelmében a fegyveres harc útját választotta, a nem­zetközi helyzet a tavaszihoz ké­pest már jelentősen megrom­lott. Mindenekelőtt elakadt a német forradalom, a német egység ügye. A többi forradalom is nehéz helyzetbe került, hol a radiká­lis irányzattól visszarettenő kor­mányok (Franciaország), hol a külső elnyomók fegyveres sike­rei következtében. Ez utóbbi történt a Habsburg-monarchiá­ban 1848 júliusában Lombar­diában, Radetzky osztrák sere­ge legyőzte a nemzeti mozga­lommal szövetséges Piemont hadseregét, majd a prágai ra­dikálisokat leverő Windisch­­grötz az októberben föléledő bécsi forradalommal számolt le véresen — nem kis részben a magyar honvédsereg végzetes késlekedése következtében. A Kossuth-vezette Országos Hon­védelmi Bizottmány külpolitiká­jában mind kevéssé számítha­tott a forradalmak szövetségére. Külpolitikájának elsődleges cél­ja tehát az lett, hogy megis­mertesse a külföldet a magyar­­országi háború valódi okaival, bebizonyítsa az önvédelmi harc jogosságát, kimutassa, hogy valójában Ausztria kormányzata tért le a törvényes alapról, vé­gül, hogy meggyőzze a hatal­mi egyensúlyhoz ragaszkodó nagyhatalmakat , (elsősorban Angliát) arról, hogy Magyaror­szág (Ausztriával megegyezve, vagy önállóan is) képes átven­ni a Habsburg-monarchia ko­rábbi egyensúlyozó szerepét. Ez utóbbit a hatalmak nem­igen hitték el, a többi kérdés - így a jogosság kérdése - pe­dig kevéssé érdekelte őket. Szí­vesen vettek volna valamiféle osztrák-magyar (azaz Habs­­burg-magyar) megegyezést, a magyarok kielégítését, de Ma­gyarország önállóságát még passzívan, az elismerés formá­jában sem támogatták. Az 1849 tavaszi nagy magyar győzel­mektől ugyanazt várták, mint az itthon kialakuló Békepárt: Ausztria rákényszerítését az egyezkedésre. A cári Oroszor­szág beavatkozásáért Európa nyugati felében ugyan kevesen lelkesedtek, az angol és a fran­cia kormány féltette ettől Auszt­ria önállóságát, nagyhatalmi státusát, de az osztrák és a magyar álláspont összeegyez­­tethetetlenségét tudomásul vé­ve szükséges rosszként mindkét kormány elfogadta, hogy a cári orosz fegyverek teremtsék meg a „magyar kérdés" megol­dását. Legföljebb jámbor óhaj­ként ajánlották Ferenc József­nek a maayarok veresége utón a nagylelkű magatartást, a ma­gyarok kielégítését — amit egyébként a győzelmet hozó orosz cár is ajánlott. Volt alternatíva? Arról nincs értelme beszélni, hogy más bel­politikával (radikálisabb pa­rasztpolitika, több gesztus a nem magyar nemzetiségek fe­lé) volt-e esély győzni Európa két legerősebb hadserege fö­lött. Olyan külpolitikai orientá­ció, amely tényleges segítséget nyújthatott volna, egyszerűen nem létezett (miután Piemont vereséget szenvedett). A külföl­di közvélemény megnyerésében, mozgósításában rejlő lehetősé­geket a magyar külképviselők (Teleki László, Pulszky Ferenc) maximálisan kihasználták, de az idő rövid volt ahhoz, hogy a magyarbarát közhangulat a brit kormányt politikája meg­változtatására kényszerítse —, ha egyáltalán benne volt egy ilyen lehetőség az akkori brit politikai rendszerben. Jobban, egyértelműbben kellett volna együttműködni az európai for­radalmi erőkkel? Éppen a ma­gyarországi eseményeket igen nagv érdeklődéssel követő Marx és Engels mutatott rá a 48-as forradalmak szerves összetarto­zására. A magyarok győzelme valóban elősegítette volna a többi nemzeti-forradalmi moz­galom sikerét, de az utóbbiak veresége tulajdonképpen meg­pecsételte a magyar ügy kime­netelét is. Régi igazság, hogy a győze­lemnél jobb alternatíva nem lé­tezik. A pécsi várostérképen egy kétforintos lefedi azt a terüle- Téf, amelynek a lakói közel másfél évtizede nem tudnak megbékélni a helyzetükkel. Az Ifjúság útja és a Pacsirta ut­ca határolja ezt a területet, ahol 22 — többségében ma­gántulajdonú — lakóház van. A panasz tömören így foglalható össze: nem tudják, mi lesz a jövőjük, emiatt a házak több­ségében nincs víz, megoldat­lan a szennyvízelvezetés, a házak állapota egyre romlik. Segítséget várnak. A múlt emléke Az utóbbi évtizedben meg­fiatalodott városrész szoronga­tó gyűrűjében él ez a „kétfo­­rintosnyi" kis terület. Szemben a 400 ágyas klinika, mellette egyik oldalon a Tanárképző Főiskola az új kollégiumi épü­leteivel, a másik oldalon az új egyetemi-főiskolai kollégiumok és a klinikai nővérszállás, mö­götte pedig a Csoronika-alji szép új családi házak. Az el­lentét így is óriási. S ha ehhez vesszük, hogy a Pacsirta utcai fronton salak a járda, az út szélén (olyik a szennyvíz, hogy az emberek az Ifjúság úti kózkútra járnak vízért, hogy a rissz-rossz kerítések mögé pil­lantva düledező melléképüle­teket látunk... Az egészet a lassú pusztulás lehelete lengi körül. A lakók panasszal vannak tele. Vizesednek a falak és re­pedeznek; elviselhetetlennek tartják, hogy nincs benn a ve­zetékes víz a lakásban, hogy az udvarbeli deszkatákolmány szolgál szükségleteik elvégzé­sére. hogy a saját fürdőszoba öröme nélkül kell leélni életü­ket, hogy a modern klinikára látogatók szeme láttára zajlik az ő nyomorúságuk, • hogy az egyetem neves vendégeit so­hasem erre hozzák, mert leg­alább ők ne lássák mindezt!. . Ma sem tudjuk A panaszoknak egyetlen okuk van: a régóta tervezett új klinikai tömb, amelynek he­lyéül ezt a „kétforintosnyi" te­rületet szemelték ki. Mór a 400 ágyas építése idején elhatá­roztatott, hogy a fejlesztés kö­vetkező ütemét itt célszerű megvalósítani. A POTE eredeti fejlesztési szándéka az ötödik ötéves tervidőszakra szólt, de — mint tudjuk — tovább nem ju­tottak. A jelenlegi információ szerint e tervidőszakban kerül­ne sor a programkészítésre és a beruházás előkészítésére, a kisajátításokat a 80-as évek második felében tervezik. Még­­egyszer: ezt tudjuk ma! .Ebből már érthető, mi szülte a panaszokat. A bizonytalan­ság senkit sem ösztönzött ar­ra, hogy az erejét meghaladó költségbe verje magát (a tu­lajdonosok többsége kisjöve­delmű, nyugdíjas): nem törték magukat a víz bevezetésére, a szennyvízbekötésre, az épüle­tek jó karban tartására s en­nek egyenes következménye lett a mai állapot. Ki hibáz­tatható emiatt? Panaszleyél Kerüljük el most a választ. Helyette elmondjuk, hogy a lakók a közelmúltban terjedel­mes levélben mondták el pa­naszaikat; a levelet elküldték a Megyei Pártbizottságra, az Egészségügyi Minisztériumba, a Pécs városi NEB-hez, a Kö- JÁL-hoz, valamint szerkesztősé­günkhöz. A levelet helyszíni szemle követte, azt a tanács építési osztályának a Megyei Pártbizottság gazdaságpolitikai osztályához címzett tájékoztató levele. Ebben leírják, hogy a szó­ban forgó területen levő épü­letek többségének az állaga elhanyagolt, mert a tulajdono­sok karbantartási kötelezett­ségüknek — a közeli kisajátí­tásra számítva — nem tettek eleget. A terület közműellátott­sága városi színvonalú, ennék ellenére gáz. és szennyvízbe­kötéssel egyetlen ingatlan sem rendelkezik és a vizet is csak 10 ingatlanra vezették be. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy az Ifjúság útja útépítése előtt a Vízmű valamennyi ér­dekeltet felkereste a vízbekö­tés megrendelése végeit, elke­rülendő a későbbi útfelvágá­­sokat. Ilyen megrendelés azon­ban nem történt. A lényeg: érvényes építési tilalom van a területre, ez azonban nem zárja ki, hogy az önmaguk körülményeinek javítására ne gondoskodjanak a tulajdonosok a tilalom alá nem eső bizonyos bővítésekről, a közművesítésről stb. Tájékoztatni! A Megyei, Pártbizottság most arra hívta fel a~ városi taná­csot, hogy az illetékes tanács­tag bevonásával tárgyaljanak a lakókkal, adjanak hiteles tá­jékoztatást a kisajátítás lehe­tőségeiről, a helyzet javításá­nak módjairól, a hitellehető­ségekről. A lényeg a „segíts magadon”. Nem árt tudni, hogy az esetleges befektetés növeli az ingatlan értékét amit a majdani kisajátításnál is figyelembe vesznek. Kérdés persze: van-e pén­zük erre ezeknek a kisjöve­delműembereknek? Nem kelle­ne néhány problémát szerve­zetten megoldani? S végül az is: vajon nem lehetett-e volna már évekkel korábban beszél­ni ezekről a dolgokról az ér­dekeltekkel? Mi lesz az otthoniakkal? Milyen támogatásra számíthatnak a családos sorkatonák? Nemrég vonultak be o sor­kötelesek - most már csak 18 hónapra. Hogy már csak- más­fél év a katonaidő - a kétgye­rekeseknek 12 hónap - ennek mindenki örül. Sokat számít, hogy a szakmából, a családtól a korábbinál fél évvel kevesebb időre kell megválniuk. De ez a megválás sem egé­szen helytálló. A nős, családos fiatalok lakóhelyükre, vagy az ahhoz legközelebb levő hely­őrségbe vonulnak be, hogy mi­nél gyakrabban lehessenek ott­hon. Családos katonát különösen újoncként foglalkoztatja; mi lesz az otthon maradókkal, míg ő alkotmányos kötelezettségé­nek tesz eleget? Tény: sorka­tona havi illetményéből képte­len támogatni a családját, sőt örömmel fogadja az otthoni zsebpénzt. Minap a bevonuló fiatalok családi gondjairól írtam, so­kan az otthoniak anyagi hely­zetét, és a félbehagyott tanu­lást említették. Nem is tudták, hogy milyen lehetőségeik van­nak. Az eltartottak anyagi tá­mogatásán, oz OTP-részletek fizetése körül volt a legszembe­tűnőbb a tájékozatlanságuk és az aggodalmuk. Pedig családjukat nem hagy­ja magára oz állam. Katonai családi segélyt kapnak, ha a bevonulásukat megelőzően ve­lük közös vagy külön háztartás­ban élő hozzátartozók eltartá­sáról kellett gondoskodniuk. Ha a sorkatona tartási kötelezett, ségét bírósági határozat álla­pítja meg, ezt tényleges kato­naideje alatt az állam fizeti helyette, de az összeg nem ha­ladhatja meg a külön háztar­tásban élő egy személy részére megállapítható családi segély összegét. A katonai családi se­gélyt a bevonult állandó lak­helye szerint illetékes tanács egészségügyi szakigazgatási szervétől, míg a tartásdíjat a határozatot meghozó bíróság­tól kell kérni. Az OTP-részletekről. A rövid lejáratú hitelek felvételekor az OTP a fiatalembertől kéri a ka­tonakönyvet és a kiegészítő pa­rancsnokság igazolását, hogy beviszik-e katonának, és ha igen, mikor. A takarékpénztár megadja a hitelt, de a felvevő­nek tudnia kell, hogy ha bevo­nul, ki fizeti helyette a részle­teket. (Ajánlatos, ha: apa, anya, feleség, rokon a kezes.) A hosszú lejáratú, például la­káskölcsön esetén a havi tör­lesztőrészletet a bevonuló fiatal kérelmére, honvédségi és csa­ládi jövedelemviszonyok igazo­lása alapján mérsékli, vagy felfüggeszti a pénzintézet. (A fiatal házasok törlesztőrészlete az első öt évben külön kérés nélkül is csökkentett.) A felfüg­gesztés őzt jelenti, hogy ha a családi, anyagi körülmények in­dokolják, a tényleges katonai idő alatt nem kell fizetni. Vi­szont- az így kieső összeget a még hátralévő teljes törlesztési időszakra egyenlően elosztva állapítják meg a leszerelés utá­ni, új havi törlesztőrészletet. A tanulásról. Néphadsere­günkben az utóbbi években több ezren fejezték be a 8. ál­talánost. Jelenleg is több tucat szakmában szerezhetnek szak­mai 'végzettséget a fiatalok. Tehát polgári végzettséget adó tanulásra is adnak lehetőséget. Ezt azonban jó munkával, helyt­állással ki is kell érdemelni. M. L. HÉTVÉGE 5. Jeszenszky Géza Proksza László felvételei Hársfai István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom