Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-08 / 38. szám
HUNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT FODOR ANDRÁS: Takáts Gyula ünnepére 97 TAKÁTS GYULA versei: Egy gondolat sejtrendszere. Versformák rajza fog. Két vers, ugyanarról. Mint itt e rönk és ott a rög 101 RÁBA GYÖRGY: Takáts Gyula arcképéhez 103 PETHÖ BERTALAN: Takáts Gyula lét-kérdései 107 * Versről versre TAKÁTS GYULA: Fakutyán, fényben (A versről a költővel Domokos Mátyás beszélget) 114 KÁLNOKY LÁSZLÓ versei: Suttogó hangok, A felvilágosítás 121 BERTHA BULCSU: Andi levele (elbeszélés) 123 KALÁSZ MÁRTON: Getsemáné (vers) 135 TAMÁS MENYHÉRT: Vigyázó madár (kisregény, II.) 137 GALAMBOSI LÁSZLÓ: Mecseki szimfónia (vers) 154 CSENGERY KRISTÓF versei: Hóolvadás Balatonmárián. 1979 januárjában, Balatonmária, 1980. január 156 NÉMETH LAJOS: Csontváry: Baalbek (tanulmány, IL) 157 BÉCSY TAMÁS: Színházi előadások Budapesten 160 KÁROLYI AMY versei: Barátságos arcot kérek. Húsvéti nyúl. Háromkirályok, Szekfűk 167 BIHARI OTTÓ: Társadalomtudomány az egész országnak 169 1901 FEBRUÁR A Jelenkor februári száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának élén összeállítás köszönti a 70 éves Takáts Gyulát. Az összeállításban Takáts Gyula versei, Fodor András köszöntője, valamint Rába György és Pethő Bertalan tanulmánya kaptak helyet. A „Versről versre" sorozatban Takáts Gyula Fakutyán, fényben c. verséről beszélget a költővel Domokos Mátyás. A szépirodalmi közlemények sorában többek között Galambosi László, Kalász Márton, Kálnoky László és Károlyi Amy verseit, továbbá Bertha Bulcsu elbeszélését és Tamás Menyhért kisregényének második részét olvashatjuk. A „TudósportrékV sorozatban Szentágothai Jánossal beszélget Hallama Erzsébet. Figyelmet érdemel Bihari Ottó: Társadalomtudomány az egész országnak c. tanulmánya. A művészet rovatban Bécsy Tamás fővárosi színházi előadásokról közöl beszámolót. Folytatódik az új számban Németh Lajosnak Csontváry: Baalbek c. képét elemző tanulmánya. A kritikai rovat élén Kalász Márton költészetét vizsgálja Kelemen Lajos írása. Kálnoky László Suttogó hangok Suttogó hangok mondják: „Lépj be a házba, ahol nem jártál huszonegynéhány ével" És én követem parancsukat. Belépek oda, ahol senki sem lakik már. Tárgyakat érintek, bútorokba fogódzom, ujjaim hegyéhez por tapad. Kinyitok egy régi zenélődobozt, az ismerős dallam recsegve megszokod a közepén, egy rugó meghibásodott a szerkezetben. Egér fut át a padlón, közelemben. A félhomályban alig kivehető képek a falakon. Nem élnek a modellek, régen halott a festő. Egy pillanatra megcsap az elfelejtett kétségbeesés fuvallata. Továbbcsalnak a suttogó hangok: föl, föl a recsegő falépcsőn, ahol nevetve szaladtál előlem, ahol nevetve futottam utánad, * hogy elfogjalak. Most a semmit ölelem kifulladva. Egy karosszékbe hanyatlóm, porfelhő szálldos körülöttem. Mintha suttogó hangokat hallanék: „Minden így végződik, minden ily értelmetlenül." Benyitok a legutolsó szobába. Valaki vagy valami fekszik ott, arccal a padlón. Már érinthetetlen. Ha mégis megforditanám? „Föl kellene ébredni végre I" M ozdulatlanul ült a pokróccal letakart vaságy szélén és a fehérre meszelt falat nézte. A fal közel esett az arcához, mert előregörnyedt, s az egyetlen személyre méretezett fogda kicsi volt. Éppen csak elfért benne egy vaságy, az ajtó mellett a szék és a katona, akit belezártak. Nézte a fehérre meszelt falat, a meszelő rajzolatait, a vakolat göbörceit, és egy képtől igyekezett megszabadulni, ami marta a lelkét, mint az öngyilkosságba menekülő hajdani cselédlányok torkát a lúgkőoldat. A csónak színére, amit két órára bérelt a kölcsönzőben, pontosan emlékezett. A dörzs- léc lakkozott volt, alatta az első borda világoskék, a többi vakítóan fehér, egészen a vízvonalig, a dióhéjcsónak alját pirosra festették. Amikor beszálltak és lassan evezni kezdtek a strand környékén, a vízvonal magasabbra került, az alsó bordák pirossága csak akkor villant elő, ha egymáshoz hajoltak, és a csónak oldalra billent. Andi a szüleivel nyaralt Almádiban, s ez nagyon nyugtalanította. Szerencsére szombaton reggel eltávozást kapott, s így elég hamar vonatra ülhetett. Az első évben csaknem évfolyamelső lett, s a nyár elején kinevezték rajparancsnoknak. Egyenruhája nem volt éppen díszes, de jól látszott rajta, hogy tiszti növendék, így elégedetten tervezgetett, készülődött a találkozásra, önbizalma azonban, amikor megpillantotta a bekerített, fák közé rejtett üdülőt, hirtelen alábbhagyott. Nem akarták beengedni, mert éppen ebédidő volt, s a „Várják az elvtársat?" kérdésre zavarában azt felelte, hogy: „Nem tudom". Végül mégis bevezették a vendégváróba s jó félóra múlva Andrea is megjelent két szelet puncstortával. Mire a néhány lépcsőn felemelkedett, s az ajtótól a fotelokig eljutott, az egyik szeletet be is falta, de a másikat kedvesen maga elé nyújtotta, és azt mondta, hogy: „Harapj". Ez volt a köszönés. Novák Tibor előrehajolt és beleharapott a tortába. Mire lenyelte és megszólalhatott, Andrea már az egyik fotelban ült és gondosan befalta a maradékot. Délután fürödtek, napoztak, s a gyékényen heverve csókolóztak és suttogtak egymás fülébe. Andi kacarászott. Este elmentek táncolni. Andit állandóan lekérték, s Novák Tibort feldühítette, hogy a lány mindenkivel szívesen táncolt, megfelejtkezve róla, az udvarlójáról. Hazafelé rondán összevesztek. Andi kijelentette, hogy ő nem tárgy, akit valaki ' csak úgy zsebre tehet, ő fiatal, és boldog akar lenni. Novák Tibor fejére olvasta, hogy egy csíkos nadrágos ficsúrnak a nyakába borult, a fehér nadrágossal ugrabugrálva pedig sikoltozva nevetgélt. Andi minden vádpontnál vállat vont és megkérdezte, hogy: „Es mi van abban?" Novák Tibort ez feldühítette, elkeserítette, és éppen fogadkozni kezdett magában, hogy véget vet az egész ügynek, amikor az üdülő elé érkezve beleütköztek Andi alacsony, kövérkés anyjába. Az asszony az üdülő kapujában állt és érezhetően megkönnyebbült, amikor felbukkantak. — Jaj, csakhogy jöttök, gyerekek. Minden rendben van, Tibiké?- Csókolom Ibi néni, hát... — Na hála isten, mert a férjem, a Török elvtárs egy órával < ezelőtt az órájára nézett, aztán rám, és azt kérdezte, hogy „Mi ez...?" Azóta itt lent állok. Tudja Tibiké, az én férjem Győrben egv nagyon fontos elvtárs, és még én sem merem megkockáztatni, hogy ... Megérti ugye, Tibiké? __Es ráadásul, a mikor az ebédtől kihívatta Andit, a férjem, vagyis a Török elvtárs megbízott, hogy mondjam meg magának, hogy Andi kicsoda. — Tudom Ibi néni. — Nem tudja, Tibiké. Maga azt hiszi, hogy a Chinoinban vegyésztechnikus. — Hót nem az? nézte a falat, csikókat látott vágtatni, zöld mezőben nyar- galásztak, magasra csapták farkukat, s hátsó lábaikkal időnként a levegőbe rúgtak. Kutyákat látott, ahogy elnyúlt, tüdőszalcasztó futással nyulak után vetették magukat. Alig volt mögöttük táj, csak átrepültek a képen. Bokrok sejlettek, s kicsit távolabb egy sarj- erdő, szürkén, színtelenül. A nyulak világítottak, a kutyák valamennyien feketék voltak. Sertések jöttek elő a falból. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy a disznók rövid sortéiból meszelőt lehet készíteni, de Bertha Bulcsu Andi levele (Részlet) — Pillanatnyilag. De a férjem majd átemeli egy alkalmasabb helyre. — En. viszont katonatiszt leszek. — Az nagyon jó, Tibiké. A katonatiszt nekünk kell. De én most nem tudom, hogy menynyire kell. A férjem, a Török elvtárs erről még nem mondott semmit. Török elvtárs különös ember. De annyit elárulok, hogy idáig bárki közelített Andihoz, mindenkit kifogásolt. Maga az első, akit nem kifo-, gásol. — Na látod — mondta Andi és Novák Tiborhoz simult. — Búcsúzzatok el gyerekek — mosolygott a kövérkés asszony, és néhány tétova lépést tett a kapu felé. Andi a tisztinövendék nyakába ugrott és meg akarta csókolni, de Novák Tibor eltolta magától. A lány meghökkent, kérdően a fiúra nézett, majd tétován az anyja után lépett. De aztán megállt — Súgok valamit — szólalt meg Andi, és Novák Tibor füléhez hajolt. — Szeretlek, te hülye - mondta és úgy beleharapott a fülcimpájába, hogy abból kiserkent a vér. Novák Tibor felordított és a füléhez kapott Andi szökdécselve az anyjához sietett. — Mit csináltál már megint? — kérdezte a kövérkés asszony. — Én ...? Semmit. Kérdezd meg Tibit. — Jaj, Tibiké, a Török eiv- társ azt kérdeztéti, hogy van-e szállása? Az üdülőben vannak vendégszobák is. Ha szükséges, kinyittat magának egyet. — Köszönöm, van Ibi néni — mondta Novák Tibor —, kezét csókolom, já éjszakát kívánok. — S a vérző fülcimpáját tapogatva elindult a fekete éjszakában. Még nyitva találta a vasúti büfét, s egy fél kisüstivel átmosta a gyomrát és a lelkét. Tétován elsétált a pénztárak ejőtt, de vonat már csak hajnalban indult Budapestre. Benézett a váróterembe, aztán a peronon ácsorogva hosszan figyelte a padokon szunyáló fiatal lányokat és fiúkat, de amikor a rendőrjárőr is megjelent a színen, ráérősen cigarettára gyújtott és elódalgott a kikötő felé. Nézte a fehérre meszelt falat, s a meszelőbői kiszakadt, festékrétegbe ragadt fekete szőrszálakat. — „Vajon milyen állat szőréből készülnek a me- szelők?” — tűnődött, s ahogy már ott röfögtek, túrtak az orra előtt, s ahogy a fekete mangalicák és szőke kesék lehe- veredtek a saját szarukba, a szagukat is érézni vélte. A hajóra, aminek a ponyvája alatt az éjszakát átaludta, már csak homályosan emlékezel^ Hajnalban feltámadt a szél, az árbócmerevítők jajong- tak, s a hajó tehetetlenül rángatózott a bója és a kikötőcölöp között. Felriadt, s ahogy az oldalára fordult, a hablécbe ütötte a könyökét. Sejtelme sem volt róla. Hogy hol lehet, de amíg a hullámok csobogására figyelve a sötétségbe meredt, a fáradtság letaglózta és újra elaludt. Reggel, amikor az első menetrendszerű hajó kürtjeiét meghallotta, óvatosan kimászott a kikötőre, aztán elsétált az üzletsor irányába. Beült egy borbélyüzletbe, megborotválkozott, s a haját is megmosatta. A borbélyra már nem emlékezett, a borbély arca. alakja, mozdulatai belemosódtak a nyári reggel ígéretes zajai, színei közé. Válószinűleg meg sem nézte a bobélyt, mert a gondolatat már újra az üdülő, a strand és Andi körül jártak. A füle még sajgott, s a csíkos nadrágos könnyed fiú is eszébe jutott, akinek Andi a nyakába borult. A borbély mancsában vergődve elhatározta, hogy felül az első Budapestre induló vonatra, és bevonul a nyugalmas laktanyába. A legszebb lány kedvéért sem mulasztja el a vasárnapi ebédet. Szépen befalja a rántotthúsokat, aztán megiszik a kantinban egy üveg sört, esetleg kettőt. Sértetten, letérten elindult a vasútállomás felé, de egyszer csak azt vette észre, hogy az üdülő előtt járkál fel- alá, s a kaput figyeli. Amikor Andi kilépett a vadrózsával befuttatott pergola alól, hirtelen minden keserűségéről megfelejtkezett. — Szia, Tibiké — mondta Andi, s a napszemüveget félrebillentve az arcán, csókra nyújtotta a szájat. Megcsókolta a lányt, s ahogy továbbléptek a kerítés mentén, egyszer csak észrevette, hogy Andi strandszatyra valahogyan 'a kezébe került. Vitte a szatyrot, s a zavarából egy fölényes kérdéssel igyekezett kievickélni: — Te Andi, anyád miért szólítja apádat Török elvtársnak? — Mert az apu egy elvtárs. *- Mégiscsak furcsa, hogy a saját felesége ... — Azt hittem engem vársz itt a kapuban. — Téged vártalak, de mégiscsak furcsa, hogy Ibi néni elv- társozza apádat. — Tibiké, süt a nap, vagy nem? — De süt. — Akkor ölelj meg, és hagyd az elvtársakat... — mondta Andi és a fiúhoz simult. — Aranyos vagy, de neked ez nem furcsa? — Nekem nem. Az apunak egyszer már volt egy dög felesége, de elvált tőle. Aztán elvette az anyut. De az anyu egy maradi tyúk és semmit sem bír megszokni. Az apuról is azt hiszi, hogy még mindig Török elvtárs, mint amikor még csak a titkárnője volt. Pedig most ő- a Géza, a Gézuka, ahogy nekem te Tibiké vagy. De szegény nőstény ősöm az autóban sem mer hátradőlni, vigyázz- ban ül Győrtől Almádiig — csevegett Andi, aztán hirtelen ösz- szeráncolta a homlokát és komoly arcot öltve hozzátett egy mondatocskát — érti most már a társadalompolitikai helyzetet, Novák elvtárs?! ölelkeztek az utcán. A strand- szatyor a járdára esett és felborult. Előrehajolt, s a cella fehérre meszelt falának nyomta a homlokát. Nem akart erre a napra emlékezni, de hiába hunyta be a szemét, látta magát, ahogy csónakot bérel a strandon, s a szélmarta, hullámos vizen ide-oda evezget Andival a für- dőzők között. A vadkacsák, amiket Andi közelebbről is szeretett volna megnézni, a nádas közelében úszkáltak. Andi kinyújtott lába ekkor már az övéhez simult, s a csónakjuk, anélkül, hogy a vadkacsákra egyetlen pillantást is vesztegettek volna, becsúszott a nádasba. A zöld náderdőben átölelték egymást, s Andi, mint egy szomjas vérszívó, a szájára tapadt. A csónakot a náderdőben is ringatták a hullámok, de nem olyan vadul, mint kint a nyílt vizen. Lassú, tétova mozdulattal megoldotta Andi fürdőruháján a kötéseket, aztán a mellére hajolt és lázas sietséggel csókolgatta. Andi megborzongott, aztán átengedte magát a mohó szájnak, s a fiatal fiú szerelem akarásának is. Órák múlva, amikor a csónak bérleti ideje már rég lejárt. Andi kinyújtotta a kezét és a fiú lábközi díszeit babrálgatva megszólalt: — „Te kis Balassi Bálint...” A fal átforrósodott a homlokától. Egy pillanatra eszébe jutott a főiskola könyvtára, a klub, ahol mohón végigolvasta Balassi Bálint összes költeményeit. aztán az életrajzát is. Losonczy Anna és Dobó -Krisztina elképzelt asszonyalakja ( mellett ott látta Török Andeát is. összészorította a fogait, s menekülni igyekezett a nóder- 1 döben ringatózó csónak képétől, a lány aranybarna testének kontúrjaitól, mert úgy érezte. még 3 lehetőségébe is beleőrül annak, ha vasárnap valaki ugyanabban részesülhetett, amiben ö a nyár elején. — „Soha nem nősülök meg” — nyögte, aztán a karját felemelte s a falba igyekezett megkapaszkodni. A körmei alá mész nyomódott, a bal hüvelykujját meg- vérezte. HÉTVÉGE 9.
