Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-01 / 31. szám
Menekülök... A megelőzés társadalmi ügy „Egy őszinte szó kevés” „Volt egyszer egy farkaskölyök* A jelenséget, a fiatalok kábító-, illetve különböző pótszerfogyasztását nyomon követni nehéz. Regisztrálnak eseteket az iskolák, az oktatásügy, valamint a rendőrség ifjúságvédelmi felelőse. Néhány eset eljut a szakemberig, a gyermekideggondozóig. Az igazi kábítószerek, hála a megelőző intézkedéseknek, kívül maradnak határainkon. A pótlásukra alkalmazott szerek használata azonban 1974-75 óta létezik Budapesten, és 1977-ben bukkant fel Pécsett. A problémakörrel foglalkozó szakemberek óva intenek attól, hogy akár csak figyelmeztetésként is felsoroljuk ezeket — ugyanis ez is felhívó, ötletadó mozzanat lehet. Nos, e narkotikumoknak sok halálos áldozata volt Magyarországon, és köztük voltak pécsi fiatalok is. Sok száz fiatalt tartanak számon Budapesten, aki kipróbálta és alkalmazta a különböző izgatószereket, és száznál többről tudnak Pécsett is, aki e narkotikumok vonzásába került. A szomorú a dologban, hogy a nyolcvan százalékuk lány — legalább is ők kerültek kézre. A társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkeznek ezek a fiatalok, nem kevés köztük jól szituált család, értelmiségi szülők gyermeke — bázisuk azonban a társadalom peremére szorult csavargó, „csöves" fiatalok tábora. Mindenesetre az ő problémájuk nem a „csodaszerek" kipróbálásánál kezdődik, hanem jóval korábban, a családi és az iskolai konfliktusok megjelenésekor . . . Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a dolog nem rendőrségi ügy"— mindaddig, amíg a nar- kománia nem társul egyéb bűntényekkel. És általában, sajnos, társul. Bűnténynek számít az is, ha valaki társát rá akarja venni, „meg akarja tanítani" ennek élvezetére. Veszélyes körbe sodródott fiatalokról van itt szó, akik pénz nélkül csavarognak az országban, és ily módon csak egy hajszál választja el őket a bűnözéstől — akár apróbb bolti lopásokról vagy súlyosabb kihágásokról legyen is szó. Dr. Gyenge Eszter, a pécsi gyermekideggondozó vezető Iskoláktól, azok felügyeleti szerveitől szivárog ki a hír: ezekben a hetekben is folynak fegyelmi tárgyalások középfokú tanintézetek diákjai ellen, különféle, kábulatot okozó szerek fogyasztása és az ezzel kapcsolatos kihágások miatt. Az iskolák vezetői és a felügyeleti szervek aggodalommal figyelik a jelenséget, s a rendelkezések adta keretek között, az egyes eseteket megvizsgálva hoznak fegyelmi döntéseket. A múlt tanévben egy osztályra- való diákot helyeztek ilyen úton más iskolába, vagy rendelték el a felfüggesztést, illetve súlyos esetekben az intézményből való kizárást. Hanem miről is van szó tulajdonképpen? Milyen méretű a jelenség? Mekkora a veszély és kiket fenyeget? És mi az, amit tehetünk? főorvosa nem elsősorban rendőrségi vagy egészségügyi, hanem társadalmi problémát lát a jelenségben: — Különböző, perifériára szorult ifjúsági csoportokban létezik az ilyenfajta narkománia, nem is a kábítószerek, hanem különböző pótlékaik élvezete. Veszélyével nincsenek tisztában a fiatalok. Nem tudják, hogy az egyszeri próbálkozás is veszélyt jelez. A kipróbálás hátterében a serdülőkor lelki sajátosságai állnak elsősorban: a kíváncsiság, az élményéhség. Ezt erősíti a családi krízis, a családi kapcsolatok hiánya, a kitöltetlen sok szabad idő, az iskolai kudarc, vagy ha az iskola, a munkahely nem tudja lekötni a fiatalt. Rendkívül károsítja a személyiséget az egyes ifjúsági csoportokban élő gondolkodásmód — miszerint nem kell tanulni, nem kell dolgozni, és a konfliktusok megoldására a kábulatba, az izgatószerekhez, a narkózishoz, az alkoholhoz menekülök . . . Ebben sajnos, hóttértényező a felnőttek mértékű len gyógyszerfogyasztása is. — ...és tegyük hozzá, az alkoholizmus is. De mi az, amit a család, az iskola, a környezet megtehet e veszélyek elhárítására? — Legfontosabb itt is a megelőzés. Egyrészt hiszek abban, hogy a felnőttek igenis jelentős pozitív hatással vannak a serdülőkre, a fiatalokra. A szülő, a pedagógus vagy a műhelyfőnök, aki nap mint nap együttvan a tizenévesekkel, könnyen felmérheti, hogy a gyerek nehéz helyzetbe került, hogy baj van a munkájával, a kapcsolataival. Nagyon fontos, hogy olyan viszony legyen a két generáció között, hogy a f'atal el is mondja a problémáit, hogy beszéljen róluk, hogy a segítségünket kérje. Ezt a meghitt, bizalmi viszonyt sajnos sokszor maguk a felnőttek rontják el jelentéktelen ügyek miatt; pedig ezt kellene megtartaniuk akár olyan áron is, hogy a fiatal, teszem azt, két hétig nem mosakszik. Mert ho ez a viszony véglegesen megromlik, akkor már nehéz segíteni egymáson.. —Igen fontos, hogy valódi probléma esetén szakemberhez, orvoshoz, pszichológushoz forduljon a család, a fiatal, hiszén a szakember képes a háttér elemlésére, az okok felderítésére. Sajnos nem olyan még a mentálhigiénés kultúránk, hogy a konfliktusok esetén magától értetődően kérjük a szakember segítségét. A pszichológiai problémák elismerése nálunk még nem egyszer bélyeget jelent, és éppen ezért nem minden fiatal jut el hozzánk — a kábítószerélvezők közül sem. — A főorvosnő mennyire látja fenyegetőnek ezt a jelenséget?- Nem vagyok borúlátó, és tudom, hogy nem válik mindenki megrögzött „narkóssá”. A fiatal önmagát keresi tizenéves korában, le akar válni a családról, önálló akar lenni, és ez nem megy át torzulásba, ncrkomániába, alkoholizmusba, ha a környezet, a felnőttek világa megértéssel és következetesen megtartja velük a kapcsolatot. Hazánkban nem létezik a kábítószer-kereskedelem a szó klasszikus értelmében, a maga alvilágával, erkölcsi és fizikai poklával. A kábulat keresésének hazai módjai — és éppen a tizenévesek körében — ugyanakkor figyelmeztetőek, hiszen a nálunk „felfedezett", és használatba került szerek legalább olyan mértékben károsítják az egészséget és a személyiséget, mint a „kemény drogok". Ellengyógyszert pedig nem ismer a világ(l). Egyelőre az intézeti, a terápiás kezeléseket alkalmazzák azokban az országokban, ahol fenyegető "méreteket öltött a narkománia. Hazánkban ambuláns, rendelőintézeti kezeléssel sietnek a rászorulók segítségére. Pécsett a gyermekideggondozó, a Megye utcai nevelési tanácsadó és hétfő délutánonként az Ifjúsági Házban működő pszichológiai szolgálat tud segítséget nyújtani azoknak, akik maguk nem képesek megoldani problémáikat. A gyógyszertárak máris megszigorították az ilyen célokra felhasznált gyógyszerek kiadását. Az iskolák, a pedagógusok ismerik ezt a veszélyt, ismerik a narkotikus állapot tüneteit, melyek felajzottság- ban vagy éppen túlzott levertségben, rosszullétekben nyilvánulnak meg. Az iskolákban tartott ifjúságvédelmi témájú osztályfőnöki óráknak már jó ideje témája ez a problematika. Ezeken az órákon már felhívják a diákok figyelmét a különböző izgatószerek élvezetének veszélyeire, és azt kérik tőlük, ne a rendőrséghez rohanjanak, ha azt látják, hogy társuk ilyen veszélybe kerül. Inkább a közösség, az iskola, a család, a baráti kör segítsen a maga erejével a válságba jutott egyéneknek. De ismételjük: a megelőzés az elsődleges. A tájékoztatás, a megelőző propaganda pedig remélhetőleg hozzásegít ahhoz, hogy ne növekedjék tovább ez a szomorú statisztika. Gállos Orsolya A budapesti Állatkertben Évente több millió gyermek és felnőtt látogatja a budapesti Állatkertet, melynek lakói vérmérsékletüknek megfelelően tűrik a látogatók pillantásait. S Hogy melyik állat a legnépszerűbb? Mindenkinek más; van aki hüllőt szeret karjai közt tartani. Képünkön: Szépítkezik az indiai elefánt, — Bezárni egy gepárdot?! — Ennyire csúnya azért nem vagyok... Hazánk Kelet-Európa A térség és régmúltja „ .. .gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon." Szűkebb hazánkról beszélve egy falura, városra, tájra vagy országrészre szoktunk gondolni, de nem ritkán nevezzük hazánknak földrészünket, sőt az egész világot. A táguló haza- fogalom abból adódik, hogy az emberi közösségek értékei, céljai, örömei és gondjai hol kisebb, hol nagyobb körben azonosak: egymásra épülő, vagy koncentrikus köröket alkotó halmazokként foghatók föl. A családtól az emberiségig terjedő skálán a nemzeti közösség után következik a hasonló földrajzi, gazdasági, társadalmi vagy politikai körülmények között élő nemzetek, illetve államok történetileg kialakult területe, tája, közös hazája. A magyar nép esetében ez a tágabb, de közös haza a közvetlen és a valamivel távolibb szomszédokkal együtt lakott Kelet-Eu- rópa. vagy talán pontosabb elnevezéssel Kelet-Közép-Európa. Egy földrajzi vagy történeti táj léte a közös, más területektől eltérő sajátosságokból fakad. A klíma1,- a hegy- és vízrajz, a fauna és a flóra, a természeti föltételekből adódó gazdasági lehetőségek már eleve seregnyi közös vonást adnak, s a Baltikumtól a Kárpát- medencén át a Balkánig és a mediterrán térségig terjedő övezetet egyetlen nagy természeti-gazdasági egységbe foglalják. Nyelvi-néprajzi alapon Európa két legnagyobb népe, a német és az orosz között élő viszonylag kisebb lélekszámú etnikumok területe képez határozottan elkülöníthető tájat. A gazdasági, politikai és kulturális viszonyokat nézve a hasonlóságok mellett természetesen nagy különbségeket is találunk, az egész övezeten belül mindiq más és más területek alkottak az egyes történelmi korszakokban szorosabb egységet. Keleteurópai hazánk történeti képződmény, ma is jól érzékelhető, hoqy a régebb! és a közelebbi múlt milyen erősen rányomta bélyegét az egészre és eqyes részeire. A történelemből fakad, hogy e táj elnevezése és pontos határainak a meqállapítása olyan nehéz. A nevek terén tapasztalható ijesztő sokaság (Kelet-Európa, Kelet- Közép- Európa, Közép-Kelet-Európa; Közép-Európa, Délkelet-Európa, Dunatáj - hogy csak a leqel- terjedtebbeket említsük) a kiterjedés változásaiból ered. A történelem során az egyes országok, részegységek fejlődése hol közeledett valamiféle ,,kelet-kö- zép-európai ideáltípus"-hoz, hol távolodott tőle; egyes országok vagy országrészek leváltak és valamelyik másik, szomszédos történelmi tájba olvadtak bele (ez történt például Svájccal). Mások viszont eltérő indulás után ebbe integrálódtak, ahogy például a Hanza- városok többségével történt. A térség fejlődésének rövid áttekintésével nyomon követhető az „ideáltípus" alakulása, s valamennyire a táj változó tartalma is. Mindez pedig komoly segítséget nyújt a jelen megértéséhez. A térség két nagy folyama, a Visztula és a Duna medencéjében, a határoló Alpok és Balkán völqyeiben a jó közlekedési lehetőségek és a mezőgazdasági művelésre alkalmas természeti viszonyok a hasonló irányú fejlődés alapját képezték. Ám óriási különbséget jelentett a térségen belül, hogy a délibb részek római provinciák voltak, míg a többi „barbár” maradt. A népvándorlás viszont „tabu- la-rasa"-t csinált, elsöpörte az ókori civilizáció eredményeit, s az újrakezdésre vállalkozó szláv, finnugor és török népek legföljebb annak romjaira, annak köveit fölhasználva építkezhettek. Az ezredforduló idején ez a térség volt Európa határövezete, a két császárság a német-római és a bizánci ütközőzónája a keresztény kultúra újonnan meghódított területe. A hegyek között síkságokon alakult ki Bulgária, Lengyelország, Csehország, Magyarország, a kijevi Rusz, Szerbia, és Horvátország, nagyjából egyidejűleg: párszáz évvel később pedig a két román fejedelemség és Litvánia. Kialakuló feudális intézményeik, mindenekelőtt a földbirtoklás rendszere a nyugat-európai alaptípus önálló variánsát alkották. A Német-római Birodalom velük határos és sok rokon vonást fölmutató tartományai (a mai Ausztria, Svájc, és Bajorország) viszont a nyugati modellt követték. Az új államok között hamar kialakultak az intenzív gazdaság! és politikai kapcsolatok, (ezt tükrözték az uralkodó dinasztiák közötti gyakori házasságok is). A kapcsolatokat nem szüntette meg a Római és Bizánc közötti nagy egyházszakadás sem, amely egyébként kettévágta Kelet-Közép-Európát, s annak északnyugati felét a germán-latin világhoz közelítette. A különbség a kultúrában erősebben jelentkezett, mint a politikában, a gótika és a reneszánsz (majd a reformáció) az ortodox (keleti) kereszténység területén nem jelent meg. Közös vonás volt viszont a Német és a Bizánci Birodalom bekebelező törekvéseivel szembeni ellenállás. A mongolok, majd a törökök megjelenése a kelet-európai népek számára közös veszedelmet jelentett, bár ez a veszedelem nem jelentkezett azonos időpontban és azonos mértékben. A hódítók elleni önvédelmi harcban így is sokszor került sor közös föllépésre, még gyakoribb volt azoban, hogy a fő ellenségei szemben szükséges nagyobb erőt a közösen fenyegetettek az egymás rovására történő terjeszkedéssel próbálták megteremteni, vagy pedig egymás rovására megegyezni próbáltak a támadóval, a csapás irányát másfelé terelve. A heroikus küzdelem mellett árulásokban és súlyos baklövésekben is bővelkedő századok végeredménye az lett, hogy a közel tucatnyi önálló feudális állam helyét három nagy birodalom foglalta el, az érintett népek többsége számára idegen uralmat hozva. Az Orosz, az Ottomán és a Habsburg Birodalom belső szerkezete természetesen nagyon eltért egymástól, de határterületükön, egymás elleni harcaik színterén (vagyis Kelet—Közép-Európá- ban) mindhárom egység hatása érvényesült, nyomot hagyott. Mindezzel nagyjából egyidő- ben a nagy földrajzi felfedezések hatására a világkereskedelem fő útvonalai nyugatra helyeződtek át, s o meginduló eredeti tőkefelhalmozás eredményéként Európa nyugati és keleti feléneik gazdasági-társadalmi fejlődése határozottan szétvált, A nyugaton lassan eltűnő jobbágyrendszer keleten konzerválódott, kialakult „második kiadása". A kapitalizmus erősen megkésve, csak a nagy francia forradalom nyomában hatolt be a kelet-európai térségbe, s jellegzetes kísérőjelensége, a nacionalizmus csak a XX. században robbantotta föl a három soknemzetiségű birodalmat. Helyükön torz, nem tiszta formában jöttek létre független, nemzeti államok, amelyek területi viszályaik folytán nem tudtak ellenállni az agresszív náci Németország nyomásának. A második világháború szenvedései után a Ke- let—közép-európai kisebb nemzetek egyidőben léptek a szocialista fejlődés útjára, s moa szocialista táboron belül alkotnak gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan oly sok közös vonást mutató csoportot. (Folytatjuk) Jeszenszky Géza HÉTVÉGE 4.
