Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-21 / 51. szám
1981. február 21., szombat Dunántúlt napló 3 alapozzak a Bogdán József Kilenc éve képeznek a szent- lőrinci Mezőgazdasági Szakközépiskolában pékeket, miután a megye sütőipari üzemeiben kezdett katasztrofálissá válni a szakemberhiány. Baranyában ugyanis évekig nem volt péktanuló képzés. Szakmájukról szerettem volna beszélgetni, annak szépségeiről vagy nehézségeiről, az életben elképzelt terveikről. Bogdán József és Tatai István másodéves tqnulók életének gondjai között azonban úgy tű. nik, elsikkad a szakma ... — Illetve mégsem hiszen éppen a majdani szakmájukban vélik megtalálni életük értelmét. Bogdán József lábáról par napja vették le a gipszet, focizás közben tört el több helyen. Járásán szerencsére már nincs hiba, vállas, izmos gyerek, hamar kiheverte a sérülést. — Honnan kerültél ide Szent- lőrincre? A szüleid hol laknak? - indítanám a beszélgetést. A válasz meglep. — A szüleim?... Hát csak az anyámról tudok. Ö Komlón él. Én intézetből jöttem ide. — Hány éves korod óta élsz ott? — Amióta az eszemet tudom. Az anyám egyéves koromban adott be. Voltam én Pécsen is. Csertőn is, Bakócán is. Tulajdonképpen nem volt rossz egyik helyen sem, szerencsére én mindenütt feltalálom magam. Az anyám rajtam kívül még két lányt is beadott — akikről tudok —, azok megszöktek, azután férjhez mentek. Csak az egyik nővéremmel szoktam találkozni, az anyámmal nem, — Az édesapádat ismered? — Nem. — Nem is érdekel, hogy ki volt? — Nem!... Én sem érdekeltem őt, hogy a világon vagyok. Ha érdekelném, biztosan kivett volna az intézetből vagy legalább meglátogatott volna. Ezért engem sem érdekel, hogy ő ki. (Ahogy elnézem jóképű arcát, vállas alkatát, nehéz felfogni, hogy egy ilyen gyerek ne kelljen se az anyának, se az apának.) — Aztán azt sem értem, hogy van az, hogy az anyámat Bogdán Máriának hívják — ezt biztosan tudom — a személyi igazolványomba meg azt írták az anyám neve Orsós Júlia. Ezt még eddig senki nem magyarázta meg nekem. — Miért lettél péktanuló? — Az egyik iskolai szünetben a dombóvári sütőüzemben dolgoztam. Nekem csak ládákat kellett sikálni, mégis, amit ott láttam, az nagyon megtetszett. Az intézetben aztán kicsit meg. zavarták a fejem, hogy mi is legyek, többen többfélét tanácsoltak, aztán én mégis úgy döntöttem, pék leszek. Nem bántam meg. Szeretnék majd rendesen dolgozni, szeretnék később egy lakást . . az biztos, ha nekem lesz gyerekem, az nem intézetben fog felnőni. Míg beszélgetünk, társa, Tatai József többször az órájára nézeget. Péktanulók „Nem bántam meg a választást, és szeretnék rendesen dolgozni” — Menned kellene valahová? Tanárotoktól most engedélyt kaptatok a tanóra elmulasztására. — igen, de a következő óra labor lesz, és azt én nagyon szeretem. A lisztnek, zsírnak, élesztőnek próbáljuk kimutatni az alkotórészeit. Nagyon érdekes. Tatai Józsefről az iskola igazgatója azt mondta, ez egy olyan gyerek, ha azt mondanám neki, hogy három napig éjjelnappal az üzemben kell dolgozni, mert az iskolának nincs elég kenyere, akkor ő három napig éjjel-nappal dolgozna. — Nekem szerencsém- volt — mondja. — Mikor nagyobb lettem, nevelőszülők vettek magukhoz. Anyám engem is egyéves koromban adott intézetbe. Kilencen vagyunk testvérek. Az apám valamikor rendes ember lehetett, katonatiszt volt, de az, tán elkezdett inni. Szoktam vele néha találkozni, de mindig részeg. Nővérem, akiről nemrég tudtam meg, hogy az, férjhez ment, gyerekei vannak, hozzájuk gyakran ellátogatok. Kisült a perec a tanműhelyben Szeretném megtalálni a többi testvéremet is, ezért kértem el apámtól az anyám címét. Mohácson lökik, nemrég meglátogattam. Egy 28 éves, nyomoréklábú férfival él együtt, aki nem dolgozik, egész nap csak hever a lakásban, anyám tartja el. — Annyit azért megtudtam tőle, hogy énutánam két évvel ikreket szült, egy fiút meg egy lányt, akiket még ott a pécsi szülészeten — állítólaq - egy orvosnő vett magához. Egy kisebb lánytestvéremet meg Szék. szárdon fogadott örökbe valaki, A többi gyerek sorsáról anyám sem tud. Szeretném legalább ezeket megtalálni, eddig még nem sikerült. — Engem az osztálytársaim, őzt hiszem, nem nagyon szeretnek. Idősebb is vagyok náluk, meg talán azért mert szeretem komolyan venni, amit csinálok. A nyolcadik osztály után két évig elmentem a BÉV-hez segédmunkásnak. hogy majd ha elindulok az életbe, legyen egy kis pénzem. Huszonötezer forintom van a takarékban. Már ott is megválasztottak KlSZ-bi- zalminak, itt pedig az iskolai sütők alapszervezeti KlSZ-titká- ra lettem. — Ha majd dolgozom és lesz pénzem, szeretnék egy szép lakást, amiben kell hogy legyen szekrénysor. Minden vágyam ez: szép szekrénysor! Ha megnősüFotó: Erb János lök, a lány akit majd választok, nem baj ha nem lesz szép, csak legyen rendes és főleg hozzám becsületes. Azt hiszem a két gyerek a legideálisabb de egy biztos: ha tíz is lesz, egy sem kerül intézetbe, ha éjjel-nappal kell is dolgoznom érte. Sarok Zsuzsa Tatai István Kényelmes, divatos cipőket Hazánk egy lakosa átlagosan 3,3 pár lábbelit vásárol évente. Ez azt jelenti, hogy 30—33 millió pór házi és utcai, alkalmi és hétköznapi új cipőre van szükségünk egy évben, melynek 90 százalékát a hazai ipar állítja elő. Az előzetes számítások szerint a cipőfogyasztásban ugrásszerű növekedés hamarosan nem várható, ennek megfelelően a cipőipar termelésének lényeges mennyiségű növelését nem tervezi. A Duna Cipőgyárban az idén 1,3 milliárd forint értékű cipő gyártását tervezik, mely a tavalyihoz hasonló mennyiségű: 4 400 000 pár cipő elkészítését jelenti. Az idei, 350 modellből álló választékot mindenekelőtt a kényelem és a divatosság összehangolásának jegyében alakították ki. Termékeik közt jelentős hányadot képviselnek a sportos jellegű lábbelik, valamint a női divatcsizmák, melyekből 150 000 párat készítenek ebben az esztendőben. Slágerük várhatóan az az olcsóbb kategóriába tartozó nemez- szárú csizma lesz, melyből tavaly már kísérletképpen ötvenezret gyártottak. A meleg női és lánykacsizmák elsősorbon a különleges talpmegoldásuk miatt számíthatnak sikerre, a thermokaucsuk talp ugyanis amellett, hogy formájában rendkívül divatos, a lábbeli vízállóságát is nagy mértékben növeli. Biztonságosabb árvízvédelem Üjmederben a Fekete-víz, egy szakasza Májusra új mederbe kerül a Drávába ömlő l-ekete-viz Tésenfa és Drávacsehi határában 1800 méter hosszan. A Drávaszabolcs alatti torkolata majdnem hét kilométerrel feljebb kerül, Drávacsehi. közelébe. Kiiktatnak egy csaknem hét kilométer hosszúságú patakszakaszt a régi be- ömléstől Tésenfáig. Az új medret, melynek mindkét partján friss töltés húzódik, már feltöltötte a Dráva vize. Er,/ gyaloglódat építenek még felette, és ennek az átadása után vezetik az új nyomvonalára a Fekete-vizet. Az átmetszés kiindulási pontjáig megerősítették a Fekete-víz jobb parti, Dráva felé eső töltését öt és fél kilométer hosszan Tésenfától a cuni hídig. A vízfolyást így az új torkolatáig mindkét oldalán töltésrendszer védi és árvíz esetén a magas partvédelmi művek közé hosszan beduzzadhat a Dráva — anélkül, hogy veszélybe kerülnének a környező termőterületek. A VÍZIG pécsi szakaszmérnöksége 1979-beo kezdte el a munkát és a mederkiala- kitással csak harmincmillió forintot kellett a kivitelezésre fordítani. Ha a régi torkola-, tig építik újjá a patak töltéseit, akkor sokkal drágábba került volna a rendezés. Ezenkívül több száz hektár mélyen fekvő mezőgazdasági terület árvízmentesítését oldják meg idő előtt és főként nagyobb biztonsággal. Ennek érdekében a régi és az új torkolat közötti úgynevezett megye-töltést felújítják, részben új nyomvonalra helyezik. A levágott Fekete-víz-sza- kasz a továbbiakban belvíz- csatornaként üzemel, de addig is a belefolyó Egerszegi- csatornát Hegyszentmárton térségében a Pécsi-vízbe terelik. Cs. J. Aranytojást tojt a baromfiipar Fokozódó kereslet és tenyésztői kedv K imagasló éve volt a tavalyi a hazai baromfiiparnak: tőkés kivitele 1980-ban először haladta meg o 200 millió dollárt. Rendkívül jó évet zárt a Baranya megyei Baromfifeldolgozó és Forgalmazó Közös Vállalat is, igencsak megörvendeztette részvényeseit, akik között 30 millió forint nyereséget osztott ki. Tiszta pénz! Bízvást elmondhatjuk, tavaly aranytojást tojt a baromfiipar. Kincses Tibort, a közös vállalat igazgatóját remek hangulatban találtuk. Egyelőre sehol egy felhő a baromfipiac egén, a kereslet töretlen, a tenyésztői kedv fokozódik. Már a múlt év decemberében, tehát még a mérlegzárás előtt összehívhatta az igazgctótanácsot. Hetvenöt- millió forintnyi nyereségre volt kilátás, ennek negyven százalékát osztották szét az anyagi hozzájárulás és a feldolgozóba szállított baromfi értéke alapján a taggazdaságok között. A közös haszonból először juttattak, mégpedig várakozáson felüli összegeket, két-három- négymillió forintokat az 1974- ben alakult és a feldolgozást 1977 novemberében megkezdő közös vállalat tagjainak — a pécsi baromfifeldolgozó beruházását 10—20 millió forintos betétekkel támogató állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek. Kétségkívül, mind a tőkés, mind a szocialista piacokon kedvező helyzetben volt az ipar, jól el tudta adni a baromfit. Sokatmondó adat: a pécsiek kivitelének nyolcvan százaléka már a tőkés országokba irányult. Mivel teljes mértékben eleget tudtak tenni az NSZK szabta magas higiéniai követelményeknek, piacaik kitágultak, szállítottak többek között az NSZK-ba, Ausztriába, Olaszországba, Franciaországba, az arab piacra, ezenkívül a Szovjetunióba. Mindazonáltal a nagy nyereség nem az égből pottyant, azért igencsak meg kellett dolgozni. A feldolgozóban nagy volt a hajtás, tavaly augusztus óta nem tartottak szabad szombatot, rengeteget túlóráztak. A közös vállalatnál tavaly végül is összesen 1750 vagonnyi vágott baromfit állítottak elő, s nagyobb részét a külpiacokra küldték. Óriási szám, ha meggondoljuk, 1979-ben 1450 vagon volt a teljesítményük, s hogy a pécsi feldolgozót annak idején kétműszakos termelés mellett 1150 vagon kapacitásúra tervezték. Arról nem is beszélve, hogy a szaporább csirke mellett sok nagy testű baromfit is le kellett vágniuk, ami újabb és újabb átállást kívánt a kollektívától. Az elmúlt évben tehát rendkívüli módon le voltak terhelve. Ezzel együtt nemcsak a mennyiség terén múlták felül önmagukat, de javult a minőség és az anyagkihozatal is. Tavaly már termékeik 98 százaléka első osztályú minősítést kapott. Feltétlenül említést kell tennünk a termelés megbízható alapjairól — a baromfitenyésztő gazdaságok munkájáról is. Elismerés illeti őket nagyfokú rugalmasságukért és mozgékonyságukért, ahogyan a konjunktúrát igyekeznek meglovagolni. Tavaly például a tőkés piacokon nagyon keresett volt a csirke, mire az ipar — a pécsi feldolgozó is — terven felül hatalmas mennyiségben kért és kapott nagyon gyorsan csirkét a gazdaságoktól. Mondanunk sem kell, megérte a nagyüzemeknek is, a rendes feláron felül kilónként további négy forintot kaptak. Mindemellett vetődtek árnyékok is az elmúlt évre. A sok nagy testű baromfi: a liba, a kacsa, a pulyka feldolgozása közepette szűk keresztmetszetnek bizonyult a hűtőtér, paran- csolóan fölvetődött egy újabb hűtőalagút létesítése, amihez hitelt szeretnének szerezni. A másik gond, hogy máig is megoldatlan a hulladékfeldolgozás. Ennek az üzemrésznek pedig már tavaly üzemelnie kellett volna. A csarnok kész, ám hiányos a technológia, késnek a külföldi berendezések. Nagy szükség volna már rá, hiszen a baromfifeldolgozóban évente 400 vagonnyi hulladék keletkezik, az ebből készülő húsliszttel pedig a megye valamennyi baromfitartó gazdaságának ilyen irányú igényeit ki tudnák elégíteni. A hulladékfeldolgozó belépése év végén várható. Ami az idei esztendőt illeti, mint említettük, a kereslet oldaláról jók a kilátások. Kincses Tibor szerint az 1980-as eredményeket meg lehet ismételni. Az idén már 1900, sőt 2000 vagon vágott baromfi előállításáról beszélnek! Örvendetes, ennek termelési háttere biztosított, egyre több gazdaság kíván baromfival foglalkozni és a közös vállalatba tagnak belépni — mellesleg tag kíván lenni a külkereskedő TERIMPEX is —, de fejlesztést irányoztak elő a baromfiágazattal rendelkező gazdaságok is. Valóságos új baromfiprogram van kibontakozóban. Figyelemmel a külpiaci igényekre és a jövedelmezőségre, az idén mindenekelőtt több májlibát szeretnének feldolgozni, amihez a hízóanyagot a sásdi és a hímesházi tsz-ek biztosítják. Üj cikkük a májkacsa, tavaly jól bejött, a francia piacra szállították. Mindez kísérlet eredménye: a kacsát 49 napos korában nem vágják le, hanem a libahizlaláshoz hasonlatosan 12 napon át tömésre fogják, s így 2,5—2,8 kilogramm helyett 3,5—4 kilogramm közötti súllyal vágják, s vele szép májat kapnak, amit jó áron el lehet adni a tőkés piacon. Tavaly 63 ezer májkacsát vágtak, az idén a kétszeresét szeretnék, s ehhez import tenyészanyagot kívánnak beszerezni, éspedig nagyobb májat adó pézsmakacsákat Franciaországból. jelek szerint a pécsi baromfifeldolgozó kinőtte magát, akár újabbat lehetne építeni. A továbblépést — miután pénz sincs rá mégsem ebben az irányban gondolják, hanem annak maximális kihasználásában, hogy az üzem mindenféle baromfi feldolgozására alkalmas, ami részben ugyan hátrány, mert a gyakori átállás időveszteséggel jár, viszont előny is, hiszen így alkalmazkodhatnak a taggazdaságok adottságaihoz, mindenféle baromfijukat feldolgozhatják, s ami lényeges, a kereslet után jobban utána tudnak menni, mindenkor azt a cikket erőltetik, amit a piac leginkább keres és a legjobban megfizet. Mindemellett megcélozták a feldolgozottsági fok emelését, egészen messzire nézve. Ma már léteznek baromfihúsból készült mindenféle töltelékáruk, virsli, szalámi. A pécsiek egy holland cégtől már kaptak is ajánlatot baromfi töltelékárut készítő gépsorra, s a feldolgozás házon belül megoldható. Kincses Tibor: e téren a pulykában látunk fantáziát, nagy hústömeget ad, ize vetekszik a borjúhúséval, a jövő baromfija. A pulykával szeretnénk lépni, például pulykaszalámit készíteni. Kérdés még, vajon mikor tudják mindehhez előteremteni a szükséges pénzt. Miklósvári Zoltán
