Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)
1981-02-19 / 49. szám
6 Dunántúli napló 1981. február 19., csütörtök Miért túlterheltek a kereskedők? ■ Egy deka súlykiilönbözetért bárom példányos jegyzőkönyv ■ Mi a „fekete túlóra”? ■ Új „iivegjáték” Nogy Istvánná, született An- czil Erzsébet 72 kiló. Ez persze illetlen adatközlés egy nőről. De amikor a fotó készült, hirtelen azt számolgattuk: vajon Nagy Istvánná, a pécsi budai vámnál lévő ABC áruház egyetlen raktári munkása, saját testsúlyának hányszorosát emeli meg naponta — havi két és fél ezer forintos bérért. A fejszámolás eredménye persze pontatlan: 80 mázsa. De szemléletes. Még akkor is, ha hozzáírjuk, hogy Nagy Istvánná fizetése korábban csak havi 2200 forint körül mozgott. Most ugyanis a délutános műszakért napi 21 forintot, a szombatiért 50 forintot is kap, Így összejött a háromszáz többlet. De az ABC áruház liftje akkor is csak egy mázsát képes felvonni az emeletre, naponta akkor is bejön fél vagon áru, ennek legalább felét Nagy Istvánné emelgeti, rakosgatja. Hát eny- nyit a fotóról. Máskülönben fotóval és magnóval azt vizsgáljuk ebben a forgalmas — havi 4,8 millió forgalmú — és jól dolgozó, magának tiszteletet kivívó áruházban, amit a vevők nem láthatnak: a 2,8 milliós készletű raktárukat. Hiszen Bukovácz Lajos áruházvezető, meg kollegái észrevétlenül kileshetnek a gondolák közé a felső keskeny nyíláson, de a vevők nem láthatják a láda- meg dobozemelés hórukkját, sem az öt-tíz métereket, melyeken az eladók is vonszolják néha az árut, mert a polcok nem állhatnak üresen. A 760 négyzetméteres alap- területű ABC áruháznak egyébként 360 négyzetméter nagyságú az eladó- és ugyancsak 360 négyzetméteres a raktártere. A többi folyosó, öltöző, meg ilyesmi. A földszinten három hűtőkamra van; külön- külön a húsnak, hentesárunak és a tejnek, meg tejterméknek. Továbbá: kenyérraktár, borraktár, édesség — majd zöldség, ezenkívül nehézáru raktár. Utóbbiban a súlyos liszt, zsír, étolaj, savanyúság, üveges konzerv található. Az emelet raktárai: fűszer, vegyiáru, papíráru, vas- és műszaki áru. Azt reméltem, hogy mióta három pécsi cég: a Füszért, a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat és talán elsősorban a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat pécsi telepe remekül szervezi a konténeres és más korszerű áruszállítást, — azóta enyhült a boltok raktárgondja. De azt mondja Bukovácz Lajos: — A BSZV valóban gyorsabban, megbízható ütemben hozza az árut. Ez nekünk is jó, mert nem kell azonnal átvenni. A BSZV, meg a Füszért, a BÉK, tehát remekül szervezi a szállítást. De miután átvesszük az árut, a raktármunkónk nem csökken. — Miért? — Lassan egy éve; sok volt a hiánycikk. Nem az árváltozásra gondolok, nem import- helyzetünkre. Hanem az indokolatlan hiányra, amikor hazai termékből nem volt elegendő. Ezért ha jött áru, rohamszerűen be kellett hordanunk az eladótérbe, mert a vevők már nagyon várták. Vagyis nehéz belső szállítási munkát eredményezett. Igaz, néhány hónapja ugrásszerűen megnőtt az áruválaszték. Most viszont az árváltozások következtében szaporodott a belső munka. Ezt sem láthatják a vevők. Például csak édesáruból közel 1500 cikk árát kellett átírni. Nem biztos, hogy legnagyobb igyekezetünk ellenére nem talál néha valaki olyan cikket, melynek egyik darabján egyféle, másikon másféle ár van. Aztán az üvegek! Eddig a befőtt, lekvár, készétel és hasonló árában benne volt az üveg ára is. Most külön kell számítani, feltüntet« Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: I. számú Klinika. Égési sérülések: Honvéd kórház. Koponya- és agysérülések, Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészel: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Korvin O. u. 23., telefon: 11-169, Munkácsy Mihály utcai rendelőintézet, ügyeleti — A napokban sárgahüvelyű vajbab, ami most 13,60 lett, kétféle áron érkezett hozzánk. Egyik göngyölegben 13,50, másikban 13,60 volt az ára. Kétszáznegyven üvegből álló meny- nyiségekről beszélek és a kétféle számításnak az volt az oka, hogy egyikben 50, másikban 51 deka vajbab van. Nem tudni, miért nem lehet az üveget egy deka eltérés nélkül tölteni. Most összesen 24 forintos árkülönbözet miatt erről a tételről háromoldalas jegyzőkönyvet kellett írnom. A Füszért ugyanis feltünteti a fogyasztói árat, de felelősséget nem vállal érte. Mivel mindennek van árjegyzék szerinti ára, vagy mindenről jön az árváltozás, külön tájékoztatóban. Ha megjön tőlük a szállítmány, akkor fogom a számlát és az árjegyzéket, s egyeztetek. Ha egyezik, még az sem biztos, hiszen közben jöhet ármódosítás, A címkék átírása a kiskereskedelem feladata s ilyenkor bizony tízszeresre növeli a papírmunkát és az emelgetést. — Végül is a korszerű szállítási módszerrel az áruházba hozott szállítmány hogyan jut el az autótól a vevő előtt álló gondoláig, polcokig? — A konténereket, rollikocsi- kat nekünk most nem kell azonnal berakni, ez belőle a jó — nekünk. De ha később is, mégis be kell gurítanunk, kirakni, kivinni az eladótérbe. Közben az árut szétválogatni, mert néha bizony rapszudikus az összeállítás. Sokszor az országúton, utcán ügyesen megtakarított szállítási idő semmit sem jelent a boltban. Ennyit a kiskereskedelem „bolti hátteréről", amit a vevők nem látnak. bejáró, telefon: 12-112. Veress E. u. rendelőintéiet, telefon: 15-833. Gyermek betegek részére: Munkácsy M. utcai rendelőintézet, gyermekpolikli- nika, földszinti bejárat, telefon: 10-895. Fogászati ügyelet: Munkácsy M. u. rendelőintézet, ügyeleti helyiség, telefon: 12-812. Minden este 7 órától reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Me- szes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10 8. sz. gyógyszerár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszer- tár, III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. Gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Föidessy Dénes Kórházi felvételes iigyeletek Pécs nevének etimológiája A „Földrajzi nevek etimológiai szótára" Magyarországon elsőként — mintegy 6850 szócikkben — a földrajzi nevek származását, értelmét adja. önálló szócikkben kap magyarázatot természetesen Magyarország — azaz 1975-ig mind a 3183 - településének a neve is. A szócikkek a nyelv- történeti adatokat, az etimológiai magyarázatokat és az irodalmi forrásokat tartalmazzák. Kiss Lajos (és három segítőtársa) hatalmas, tiszteletreméltó munkát végzett. Pécs esetében azonban csupa bizonytalanságok találunk. Nézzük tehát, mit is mond a Pécs cikkszó? „ Bizonyára szlovén — kaj- hon/át eredetű; pec ,kemence‘ kályha: Lásd még szlovén Pe- ca helynév, péia .sziklabarlang', Némelyek török vonatkozásokra gondolnak; vő. kun pác .kemence'. Más vélemény szerint egy ,öt' jelentésű indo- germán számnévre mehet visz- sza, de nyelvi hovatartozása közelebbi öl nem határozható meg. (Illír?) 'A szerb-horvál Pécuh, Pécúj ,Pécs‘ a magyar Pécshez képest másodlagos, képzővel bővült alak. A középkori latin Quinque ecclesiae vagy Quinque basilicae ,Pécs' tulajdonképpeni értelme ,öt templom'. Felvetődött annak lehetősége, hogy egy késői latin Quinque (martyrum) eccle- sia (,öt vértanú temploma') szókapcsolatból keletkezett, és Pécsett eltemetett öt kőfaragó vértanú emlékét őrizte meg. A német Fünfkirchen ,Pécs' latin mintát tükröz. A klasszikus latinban a Pécs helyén álló városnak a latin képzésmódú, de vitatott — talán kelta (vö. sop .mocsár') - tövű Sopianae (többes sz.) volt a neve." Amint látható: nincs megnyugtató megoldás. Ezúttal röviden csak arra szorítkozha- tom, hogy bemutassam: e me- csekalji település valamennyi neve ugyanarra az egy jelentésre megy vissza, arra, amitől a település jellegzetes lett, s amitől így a hírét, nevét kapta. Sophianae Pécs legősibb ismeri neve: Sophianae kétségtelenül kelta eredetű. Az elnevezés pontos ideje nem határozható meg. Tény azonban, hogy Pécsvá- rad és Zengővárkony környékén öt—hatezer évvel ezelőtt egy több száz katasztrális holdon fekvő neolit kori város voll. (Lásd: J. Dombay: Die Siedlung und das Gräberfeld in Zengővárkony. Bp., MTA, 1960). Az emberek abban az időben földbe ásott, „gödörházakban" laktak. Csupán a tetőszerkezet emelkedett ki a föld színe fölé. A jelenlegi Pécs helyén is található egy ilyen kőkori ház: a székes- egyháznak az úgynevezett altemploma. (Ez tudvalévőén sohasem volt kripta, temetkezési hely.) A feltűnően nagy méretek arra utalnak, hogy az „altemplom" valaha bíráskodási, vallási, veszély esetén pedig menedékhelyül szolgálhatott. A karoling korszákban, a 9. században épült fölébe az új bazilika, majd néhány századdal később nyugati irányba elébe került a bővítés, mely egységbe fogta az alsó és felső bazilikát. 853-ban Liupramm salzburgi érsek a pápának jelenti, hogy „ad Quinque Basilicas” templomot szentelt. Képtelenség azonban, hogy 853-ban már öt bazilikája lett volna Pécsnek, hiszen Rómában sem volt ekkor még ennyi, de ma is alig van több. A „quinque” a bazilikának nem a mennyiségét, csak a milyenségét jelölheti. így az értelme tehát: „ötös bazilika". Quinque Az ötös szám az anyajogú számrendszerek alapeleme. A félhangnélküli ötfokúság a növénytermelő matrarchális kultúrák hangsorainak alapvető építőanyaga volt. A katolikus egyház ezt az ősi magaskultú- rai hagyatékot őrzi gregorián énekében. A hármas szám: az Igazság, a dialektikus feszültség feloldása. Az ötös: az Igazság testet öltése, megjelenése, a Békesség és a Bölcsesség, az Igazságnak a Szeretettel való kiegészülése. Az óeurópai pentatónia jellegzetes hangszere a pánsíp, az egyágú fuvola. E fuvola hosszúságát, tehát a hangmagasságot szakrális módon állapították meg. Természetes tehát, hogy a szent számot magának az Isteni Lénynek a tiszteletére emelt épületbe is beépítették. A zene arányait, proporcióit, a dallam akcentusát az építészet is átvette. A Szűz szent ötös számát építették be Sopianae kultuszhelyébe is. Az egyhajós és három- csarnokos épület az Igazság tiszteletét szolgálta, a három apszisos, azaz háromhajós és ötcsarnokos bazilika pedig, mint a pécsi „altemplom”, az „Okos Szűz”, a Bölcsesség tiszteletét. A mitológiában a tritonok a hímnemű istenek voltak. „A vizek atyjának" jövetelét háromhangú kürtjükkel jelezték. A háromhangú dallam azonban át tud menni az öthangú- sógba is, így a tritóniából — akár a Genezisben a férfiból lesz a nő - jön létre a pentatónia. így történt ez a pécsi „altemplom" esetében is: a középső hajót két oszlopsor tagolja háromcsarnokosra, s ez így ez Igazság száma, de ehhez jobbról, balról egy-egy hajó csatlakozik, s ezt a kétoldali hajót oszloppillér-sor választja el a középsőtől. Az apszidiolok szélessége a középső apszis, a nagy apszis csarnokainak szélességével azonos. Tökéletes architektoni. kus egység. Szabályos négyzetalaprajzával pontosan az Athén melletti Eleuzisz templomának mintájára épült. Az öt ujjal történő cselekvést a „fogni" ige fejezi ki. Ez a materiális világ szava. A transzcendens világban pedig, amikor új élet terem, amikor a kívánság „megfogamzik", amikor oz ige testet ölt: mítok, misztérium történik. A Szűz ősi jelképe az öt kalász, az öt kenyér. Egy magból lesz a kalász, a kenyér. Az ősi mitológia szerint a hajdani ötödik hónap utolsó napját, amikor az Oroszlán megtermékenyíti a Szüzet, auqusztus 15-ét (a magyaroknál Nagyboldogosz- szony napja) a katolikus egyház is megszentelte. A neolit korban a termékenység kultusza volt c legfontosabb. Ez foglalta el az élet központi szerepét. A kelta shop szó magaslábú szék, trón, törvényszék, oltár, áldozati hely, hi anae pedig „szent anve” jelentésű. A szanszkrít- bon is megvan az iona szó ioni változatban s itt is „szent szülőhely" — vulva jelentésű. Shophiana(e) tehát oltár, szent, anya, magyarul: anya- szentoltár, anyaszenthely jelentésű. A kor szimbóluma - régész nyelven — a Magna Mater. A zengővárkonyi ásatások alkalmával is előkerült egy ilyen csecsemőjét szoptató istenanya szobrocska. A római időkben Pécs törvényszéki hely volt. Az Igazság nevében a bazilikában hirdették ki az ítéletet. A törvényszék, királyi csarnok, görögül: „hé sztoa bazilika". A bazilika S2át a rómaiak a görögből vették át, s e melléknevet főnévként használták, amikor pedig a pécsi bazilika ötösségét jelezni akarták, a bazilikához jelzőként a „quinque" számnevet kapcsolták, s így a nyelv törvénye szerint a „basilica” szót is többes számba tették, így lett: Quinque Basilicae. Csak a messziről jöttek, mint a németek, értelmezhették ezt KiSS LAJOS FÖLDRAJZI NEVEK ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRA öt darab templomnak, mert nem ismerték, mi rejlik e latin névben. Pécs Idősorrendben a város harmadik neve: Pécs. Tudjuk: a horvát péca: barlang, a kőkorban tehát a minden zordságtól, veszedelemtől óvó, védelmet nyújtó hely; a kun pác pedig kemence, tehát szintén barlangszerű, de a tűz befogását is már ismerő, kéményes hely, búboskemencés gödörház. A régészek által „zók- vucedoli kultúra" néven ismert leletanyag bizonysága szerint a Mecsekalján s a Dráva— Száva közén rokon törzsek éltek. A Dráván túli fegyveres, uralkodó kisebb létszámú, s a harcok folytán egyre fogyó osztály, ahogy a bolgárokkal is történt, lassan nyelvet váltott, de szókincsének nagy százalékában őrzi a hun-avar származás, a rokonság emlékét. Árpád magyarjai ide érkezve szintén értették a Pécs jelentését, ezért nem fordították le ezt magyarra. A Baranyában található sok avar temető azt bizonyítja, hogy Pécs az avar korban fontos központ volt. Béss, pencsa, török nyelvcsaládban ötös jelentésű. Azt is tudjuk, hogy még a XIII. században is az Árpád-házi királyi udvarban a török szó erősen járta. A Bess, Bés helymegjelölést a magyarok nyilván az itt talált hun-avaroktól hullották, s ők is ezt használták, zöngétlen szókezdő hanggal, norvátos, illetve kunos kiejtéssel. Nem tették hozzá, hogy Pécshe/y, ezt fölösleges szószeporításnak érezték, bár egy két helyen így használták (a h elhagyásával) Nagypé- csely (Zala m.), Pécsely (Veszprém m.), Pecsej (Szilágy m.). A csángóknál, akik talán a legtöbb ősiséget őrizték meg, „bécs" jelentése: pince, vesszővel befont falú pince, hogy be ne omolják. A moldvai Lábnik községben egy dűlő neve: Bécskuttya. Jelentése: templomnak a kútja. De Göcsejben is van egy helység: Becsvölgye. Jelentése: a dombon levő templom völgyében húzódik a falu. E templomok földbe süllyesztett, sánccal körülvett, biztonságot adó helyük voltak. A legnagyobb értékeket itt tartották Ma is használjuk a „felbecsülni" igét „felértékelni" értelemben, s bár nem építünk mór földvárakat, ma is értjük, mit jelent, ha valaki valamit, vagy valakit becsben tart. E templomos szent erősségek, hites helyek voltak, ahol a frigyeket, szerződéseket kötötték, békéket szentesítették. Ezért kellett még 1064-ben is Salamon királynak és Géza hercegnek kibékülésük szentesítése végett Pécsre, ez ősi jeles helyre, c székesegyházba jönnie. Pécs legrégibb ismert, négyötezer éves neve kelta: Sopianae, ennek latin fordítása: Quinque Basilicae, ezerötszáz év óta magyar: Pécs. Földbe süllyesztett vártemploma, a székesegyház altemploma pedig, amiről valamennyi nevét kapta, hatezer esztendős. Harcos Ottó