Dunántúli Napló, 1981. február (38. évfolyam, 31-58. szám)

1981-02-19 / 49. szám

a Dunántúli napló 1981. február 19., csütörtök Megyei tanácskozás a feladatokról Borbándi János Ho Si Minh-váiosban Hons-DietricH Genscher nyugatnémet külügyminiszter szerdán dél­előtt befejezte Pakisztánban tett háromnapos látogatását és to­vábbutazott Kairóba. A nyugatnémet diplomácia vezetője kedden este Rawalpindiben megbeszélést folytatott Ziaul Hak pakisztáni elnökkel. A találkozó után Genscher újságirók előtt kijelentette, hogy több fontos kérdésben „messzemenő egyetértésre” jutott a pakisztáni államfővel. A megbeszéléseken a közel-keleti helyzet­ről, az Irak és Irán között dúló háborúról és Afganisztánról volt szó. (Folytatás az 1. oldalról) baromfiágazatukat, mely na­gyon szépen fizetett. A jövő­ben egyebek mellett szélesítik a háztájival való együttműkö­dést, például éppen a napok­ban hirdették meg tehénkihe­lyezési akciójukat. Dr. Rugási Endre, a pécsi sörgyár igazga­tója felszólalásában megemlí­tette, bővíteni kívánják a ha­zai alapanyagból készülő üdí­tő italok választékát, továbbá a sörtermelés növelésére re­konstrukciót irányoztak elő, melynek megvalósítását nagy­ban elősegítené, ha a fejlesz­tésbe esetleg beszállnának a mezőgazdasági nagyüzemek is. Erőss Ágoston, az újpetrei tsz termelési elnökhelyettese a szövetkezet tekintélyes és nagy nyereséggel dolgozó ipari te­vékenységét mutatta be. Az adottságoknak megfelelően érdemes különböző melléktevé­kenységgel foglalkozni, az itt képződő nyereséggel rosszabb években ellensúlyozni lehet a növénytermesztésben adódó ki­eséseket. A következő felszóla­ló, Hámori György, a mohácsi Új Barázda Termelőszövetke­zet pártlitkára egyebek mellett hangsúlyozta, fontos a terme­lés növelése, de közben nem szabad elfeledkezni az ember­ről, a feladatokat embercent- rikusan kell kitűzni, s tovább fejleszteni a szövetkezeti de­mokráciát. A maguk részéről célul tűzték ki tagjaik szociális ellátásának javítását, megfe­lelő érdekeltségi rendszereket dolgoztak ki. A tanácskozáson felszólalt dr. Eleki János miniszterhelyet­tes is. Mindenekelőtt a minisz­térium nevében elismerését fe­jezte ki a baranyai élelmiszer- gazdaság kimagasló eredmé­A lengyel felsőoktatási, tudo­mányos és műszaki miniszter jóváhagyta a Független Diák- szövetség bejegyzését. A bejegyzésre azután került sor, hogy kedden este Mieczys- law Rakowski miniszterelnök­helyettes fogadta a sztrájkoló lódzi egyetemi és főiskolai hall­gatók küldöttségét, és kifejtette nekik a kormány álláspontját. Ezt követően a Független Diák- szövetség képviselői kiegészítet­ték a szövetség alapszabályza­tát egy olyan paragrafussal, amely szerint a szervezet a Lengyel Népköztársaság alkot­mányának megfelelő tevékeny­séget folytat majd. nyeiért, majd a tennivalókról szólva súlyozta a mezőgazda­ság előtt álló legfontosabb feladatokat. Eközben ismertet­te azt a legújabb döntést, mely a cukorrépatermesztés növelését célozza. Ahhoz, hogy a hazai cukorszükségletet ki­elégítsük és még némi kivitel­re is lehetőség nyíljék, az idén növelni kell a vetésterületet. Nos, azok a gazdaságok, amelyek tavalyhoz képest leg­alább 5 százalékkal növelik értékesítésüket, 5 százalék fe­lett minden 100 kilogramm cu­korrépa után cukorszázalékon­ként 2 forint 40 fillér felárat fizetnek, s a termesztés során felmerült többlet munkabér adómentes. Bejelentette, to­vábbá, hogy még az első fél­év végéig külföldről 100 cu- korrépabetakarító g^pet hoz­nak be. A vitában felszólalt dr. Dá- nyi Pál, aki többek között hangsúlyozta, nő a gazdasági munka politikai érzékenysége, amire feltétlenül figyelemmel, kell lenni, A megyei vezetés azon fáradozik, hogy a gaz­dasági munka kedvező felté­teleit biztosítsa a megyében, elhárítja az esetleges akadá­lyozó tényezőket, legyen szó akár szubjektív tényezőkről, felkarolja és támogatja az előrevivő kezdeményezéseket. Végezetül a tanácskozáson el­hangzottakat röviden dr. Álló Miklós összegezte, aki zársza­vában azzal búcsúzott a jelen­levő mezőgazdasági üzemek vezetőitől, hogy a múlt év végi mostoha időjárás következté­ben rossz rajtot vett Baranya mezőgazdasága, ám a hátrányt szorgalmas munkával be lehet, és be is kell hozni. A szerdai varsói lapok közöl­ték Janusz Gorski miniszter nyi­latkozatát, amelyben a többi között emlékeztet arra, hogy a lódzi diákok kívánságai között számos olyan is található, ame­lyek teljesítését a felsőoktatási, tudományos és műszaki minisz­térium már hosszabb ideje na­pirendre tűzte, illetve egy ré­szükről már rendelkezett is. Elő­készületben van például az új felsőoktatási törvény, amely biztosítani kívánja a főiskolai hallgatók lényegesen szélesebb körű önkormányzatát. Hivatalos hanoi tárgyalásait befejezve szerdán Ho Si Minh- városba utazott a magyar kor­mányküldöttség, amely Borbán­di Jánosnak, az MSZMP KB tagjának, miniszterei nők-helyet­tesnek vezetésével részt vett a magyar—vietnami gazdasági, műszaki-tudományos együtt­működési bizottság kilencedik ülésszakán. + LONDON: A brit munkás­párt parlamenti csoportjának centruma „szolidaritási kam­pány” néven új tömörülést ho­zott létre a párt balratolódásá- nak megállítására. Ezzel megin­dult a jobboldal ellentámadá­sa, amihez a szakadár csoport kiválása adta az ösztönzést. A csoport alakuló ülésén egyfor­mán éles támadást intézett a szociáldemokrata szakadárok és a párt vezető szerve, a vég­rehajtó bizottság ellen. A Denis Healey alvezér pártfogásával és jelenlétében megalakult „jobb­közép" tömörülés a parlamen­ti csoport kevesebb mint leiét gyűjtötte eddig zászlaja alá. Fő célja: visszaszorítani a párton belül a baloldal térnyerését és erre alapozni az új pártegysé­get. 4- LISSZABON: Eanes portu­gál elnök — a választási kam­pányban tett ígéretének meg­felelően - lemond a fegyveres erők vezérkari főnökének tiszt­ségéről és Nuno Meló Egidio tábornokot nevezi ki saját utód­jául — jelentette be az elnöki szóvivő. A személycsere a por­tugál fegyveres erők élén nem hoz majd számottevő politikai változást: Meló Egidio tábornok Eanes feltétlen hívének számít. ♦ BUKAREST: Romániában több rendezvénysorozattal em­lékeztek meg Bartók Béla szü­letésének századik évfordulójá­ról. Kolozsváron, Brassóban, Nagyváradon és más városok­ban szabadegyetemi előadáso­kat tartottak a zeneszerző mun­kásságáról. 4- BELGRAD: Szerdán befe­jeződött a magyar-jugoszláv műszaki-tudományos együttmű­ködési vegyesbizottság 21. ülés­szaka. A két fél pozitívan érté­kelte az eddigi együttműködés eredményeit. Az ülésszakról ké­szült jegyzőkönyv a következő egyéves időszakra rögzíti a szakértők cseréjét. A bizottság egyúttal jóváhagyta az 1981 — 1985. évi műszaki-tudományos együttműködés programját. A delegáció egy napot tölt Vietnam déli nagyvárosában, majd hivatalos látogatásra Kam­bodzsába utazik. A látogatás idején megtartják a magyar— kambodzsai gazdasági, műsza­ki-tudományos együttműködé­si bizottság alakuló ülését. A Phnom Penh-i tárgyaláso­kat követően a magyar küldött­ség Laoszban tesz hivatalos lá­togatást. 4 BELGRAD: A belgrádi szeizmológiai intézet műszerei szerdára virradó éjszaka a ju­goszláv lővárostál 148 km-re ke­letre földrengést észleltek. A lökések ereje az aldunai közös román—jugoszláv erőmű mes­terséges tavánál levő epicent­rumban a Mercalli-skála szerint 5,5 fokos volt. Sem az erőmű­ben, sem a gátrendszerben nem keletkezett kár, mivel a vasbe­ton szerkezetük ennél nagyobb földmozgásokat is kibír. 4 PRÁGA: A 8. brnói nem­zetközi élelmiszeripari kiállítást és vásárt szerdán ünnepélye­sen megnyitották a nagy cseh­szlovák vásárvárosban. Magyar- országot öt külkereskedelmi vállalat — Agrimpex, Hungaro- fruct, Komplex, Monimpex és Terimpex — képviseli. Vizsgálat A bonni és a wiesbadeni ál­lamügyészség vizsgálatot inditott Josef Érti nyugatnémet mezőgaz­dasági, élelmezési és erdőgazda­sági miniszter ellen megveszte­getés gyanúja miatt. Az eljárá- sokat azért indították meg, mert Érti több alkalommal jelentősebb összegeket kapott egy tejforgal­mazó és egy fegyverexportáfó cégtől, és a pénz felhasználásá­ról nem tudott megnyugtató mó­don elszámolni. Hasonlóképpen tisztázatlan, mi lett a sorsa annak az ötvenezer márkának, amelyet egy fegyverex­portáló cég juttatott el a szabad- demokrata politikushoz. Az FDP egyik titkárnője szerint Érti a pénzt nem továbbította a párt­kasszába. A miniszter visszautasí­totta a gyanúsítást, de az összeg felhasználásáról nem közölt ada­tokat. A politikai botránnyal fenyegető úgy feszültségeket okozott a szo- ciálliberális kormánykoalíción be­lül. A koalíciós partner szociál­demokraták közül sokan Érti le­mondását követelik. 4 LONDON: Szerdára virra­dó hajnalban, Skóciában hét szénmező bányászai csatlakoz­tak a walesi, a kenti és az észak-angliai bányászokhoz, akik már a szakszervezet végre­hajtó bizottságának csütörtöki ülése előtt spontán sztrájkak­cióba kezdtek a bányabezárá­sok és több tízezer bányász fe­nyegető elbocsátása ellen. 4- MOSZKVA: Ünnepségen emlékeztek meg szerdán Moszk­vában a magyar-szovjet barát­sági, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerződés megkötésének harmincadik év­fordulójáról. 4- JERUZSÁLEM: Szerdán fi­gyelmeztető sztrájkot tartottak az izraeli tanárok, mivel a kor­mány nem teljesítette a tanári fizetések emelésére vonatkozó egy hónappal ezelőtt tett Ígére­tét. A szerdai akcióban csak­nem az összes izraeli általános és középiskolai tanár részt vett, követelve bérük azonnali, 15 százalékos emelését.-4- BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnö­ke és Apró Antal, az ország- ayűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Ahmed Abdo Raaeh- ot. a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meg­hatalmazott naavkövetét, aki végleg elutazott Budapestről. 4- HANOI: Vietnam szerdán tiltakozott Kínánál, mert a két ország határán február első két hetében is voltak kifiai provo­kációk. A hanoi jelentés szerint a vietnami helyi erők a bizton­ság és területi integritás védel­mében „megfelelő . válaszban részesítették a kínai provoká­ciókat és szabotárskisérleteket". 4 PÁRIZS: Az amerikai kor­mányzatnak a neutronfegyver gyártására és nyugat-európai rendszerbe állítására vonatkozó terve súlyos aggodalmat váltott ki a francia közvéleményben — jelentette ki a TASZSZ'tudósí­tójának adott nyilatkozatában Yves Scholler, a francia béke­mozgalom országos bizottságá­nak tagja. 4- PANAMAVAROS: A pana­maiak ezrei tüntettek kedden az Egyesült Államok nagykövetsé­ge előtt, tiltakozásul az ellen az amerikai döntés ellen, hogy február 18. és 25. között had­gyakorlatot tartanak a csator­na-övezetben. A hadgyakorla­ton szárazföldi, légi és haditen­gerészeti alakulatok vesznek részt, összesen mintegy 5000 katona. A La Rebublica című panamai napilap szerint ekko­ra kontingens elegendő akár egy katonai beavatkozásra is Közép-Amerikában. 4- HELSINKI: Helvi Niskanen, a Finn Népi Demokratikus Szö­vetség parlamenti frakciójának elnöke a fegyverkezési hajsza folytatása ellen foglalt állást. A finn képviselő hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül nagyjelentőségűek a Szovjetuniónak a béke megszi­lárdítására, a leszerelésre vo­natkozó javaslatai. LAPZÁRTA Wojciech Jaruzelski, a lengye1 minisztertanács elnöke szerdán fogadta Franciaország és az Egyesült Államok varsói nagy­követét. A megbeszéléseken részt vett Jozef Czyrek lengyel külügyminiszter is. A Vörös brigádok nevű olasz terrorszervezet szerdán szoká­sos módon, egy szemétkosár­ban elhelyezett röpiratban ma­gyarázta meg, hogy négy tag­ja miért lőtte agyon kedden a milánói közkórház igazgató-fő­orvosát, Luiai Marangoni dok­tor ellen lakása előtt hajtották végre a gyilkos merényletet. A terroristák közleménye szerint a főorvos a „proletár betegek érdekei" ellen cselekedett, el­bocsátotta és üldözte a kórhá­zi személyzet „forradalmi tag­jait”. * Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője szerdán kijelentette, hogy országa kész segítséget nyújtani a szudáni hadsereg felfegyverkezésében és meg­szervezésében. A líbiai hírügy­nökség szerint az ígéret Kad­hafi tábornok Nimeri szudáni elnökhöz intézett üzenetében hangzott el. A líbiai vezető biz­tosította Nimerit országa azon szándékáról, hogy erősíteni kí­vánja baráti kapcsolatait Szu­dánnal. * Teheránban Khomeini ajafol- lah szerdán élesen bírálta az iszlám országok vezetőit, amiért a múlt hónapi taifi csúcstalál­kozón nem alakítottak ki egy­séges álláspontot .,a muzulmán országok problémáiról: a pa: lesztinai nép ügyéről, Dél-Li­banonról és az iraki—iráni há­borúról", közölte a PARS hírügy­nökség Az áldozat vacsorával kínálta... Befejeződött a nyomozás az aszódi emberölés bűntettében A Pest megyei Rendőr-főka­pitányság befejezte az Aszó­don ez év január 21-én elkö­vetett emberölés ügyében folytatott nyomozást. A rész­letekről szerdán tájékoztat­ták a sajtó képviselőit. A nyomozás vezetői elmon­dották, hogy Aszódon, a fiú­nevelőintézet területén, ez év január 22-én reggel munka­társai holtan találták Kiss Jó­zsef 58 esztendős aszódi la­kost, az intézet nevelőtaná­rát, A rendőrség a helyszíni vizsgálat során megállapítot­ta, hogy a tanár emberölés áldozata. Kiss Józsefnek január 22-én kellett volna munkába állnia, ám kollégái hiába várták, ezért keresésére indultak. La­kása egy különálló épület­szárnyban volt, távol más la­kott épületektől. A tanártár­sak a lakásban tapasztaltak­ból — a reggeli órákban a televízió be volt kapcsolva, rendetlenség és dulakodás nyomai látszottak — arra kö­vetkeztettek, hogy Kiss Józse­fet baj érte. Feltételezésük nem sokkal később igazoló­dott, mert a lakástól mintegy 120 méterre egy bokor alatt megtalálták Kiss Józsefet hol­tan, testén több késszúrással. A lakásán talált tárgyakból, ruhadarabokból a rendőrség azt a következtetést vonta le, hogy az emberölést az intézet valamelyik növendéke is elkö­vethette. Ebben az időszak­ban hat javító-nevelő munká­ra ítélt fiatal volt szökésben, ezért országos körözést ren­deltek el, utalva rá, hogy va­lamelyiküknek köze lehet a gyilkossághoz. A lakásban hátrahagyott véres ruházatot a nevelők és a növendékek közül többen fölismerték, s elmondták, hogy azt Nagy József, az intézet egyik nevelt­je viselte Nagy József a Pécs környéki Kozármislenyben lakott — egyébként 1965-ben született — feltételezték, hogy azon a tájon kell keresni. A Pécs vá­rosi Rendőrkapitányság akciót szervezett az emberölés elkö­vetésével gyanúsítható fiú föl­derítésére, s az január 23-án este eredményre vezetett. Pé­csett elfogták Nagy Józsefet, aki már az első kihallgatás során beismerte tettét. A nyo­mozó hatóságóknak elmond­ta: a gyilkosság előtt két nap­pal — január 19-én — meg­szökött, de nem hagyta el az intézet területét, hanem az egyik használatlan épület padlásán bujkált, s ez idő alatt elhatározta — igaz ko­rábban is gondolt rá: — meg­öli nevelőtanárát, akire szi­gorúsága miatt haragudott. Tudta, hogy a tanár mikor ér­kezhet haza, ezért elrejtőzött a lakás közelében (kabátjába rejtve egy baltát) és várt. Nem sokkal később becsön­getett. Közölte, hogy szökés­ben van, de most már szeret­ne visszatérni az intézetbe. A tanár jóhiszeműen beenged­te, vacsorával kínálta Szalon­nát, kenyeret adott neki és egy kést is az étkezéshez. Közben tüzet rakott a kályhá­ban, s ez volt az alkalmas pillanat, amit Nagy József ki­használt és a leguggoló férfi hátába szúrta a kést. A gyil­kos szerszám mélyre hatolt, de áz áldozat nem vesztette el az eszméletét, védekezett, kiszaladt az udvarra, segítsé­gért is kiáltott, de azt nem hallotta meg senki. Az újabb szúrásoktól összeesett és meg­halt. A nevelőtanár pénztárcá­jában 280 forint voJt, ezt Nagy József elvitte, miként több más használati tárgyat is. Át­öltözött, fölült áldozatának ke­rékpárjára, kiment az aszódi vasútállomásra és a legköze­lebbi vonattal Budapestre, majd Pécsre utazott, ahol föl­kereste ismerőseit, náluk is aludt. Nagy József gyermekkorá­tól gondot okoz környezeté­nek: garázdaság, rablás mi­att a bíróság múlt év augusz­tusában javító-nevelő munká­ra utalta. Magatartása, szö­kései miatt az intézetben több­ször felelősségre vonták Az áldozat — Kiss József — húsz esztendeje dolgozott már ne­velőtanárként az intézetben, munkatársainak véleménye szerint következetes, szigorú, de emberséges volt a növen­dékekkel. A Pest megyei Rendőr-fő­kapitányság Nagy József ügyét vádemelési javaslattal várhatóan a jövő héten átadja a Pest megyei ügyészségnek. Miklósvári Zoltán Lengyelországi tudósítás Jóváhagyták a Független Diákszövetség bejegyzését

Next

/
Oldalképek
Tartalom