Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-22 / 21. szám

1981. január 22., csütörtök Dunántúli napló 3 „nfBaid megxtexaeük a teueben*?.*. TIT­elöadások falán Helyiséggondok, közlekedési nehézségek A mérce az igényesség legyen TIT-előadás Gödrén Magyarország irodalmi topográfiai adattára Egyedülálló vállalkozásként megkezdődött a magyar iro­dalom helyi hagyományainak, azaz topográfiai adattárának gyűjtési munkája — erről tá­jékoztatták a Hazafias Nép­frontnál és a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a vállalkozás el­indítóinál az MTI munkatár­sát. A széles körű munka során több ezer kutatóra, mindenek­előtt a HNF honismereti és helytörténeti bizottságaiban tevékenykedő társadalmi mun­kásra számítanak. A folyama­tos gyűjtés eredményeképpen szómba kívánják venni az or­szág minden olyan építmé­nyét, művészi emlékét, amely az irodalom alakjainak életé­hez, munkásságához kapcso­lódik. ­A Petőfi Irodalmi Múzeum a gyűjtőmunkát elvileg irányít­ja, s amikor egy-egy nagyobb városban, megyében teljessé­gében elkészül az anyag, se­gít a lektorálásnál és a ki­adásban is. A lényegében hó­napról hónapra, évről évre bő. vülő, készülő irodalmi to­pográfia lexikonban kamato­zik majd, E műben az érdek­lődő településenként is meg­találhatja, hogy egy-egy falu­hoz, városhoz az irodalom alakjai milyen tárgyi emlékek­kel kötődnek, s fordítva. Hat órára TIT-előadást hir­dettek meg Gödrén. — Száz stencilezett meghívót hordottam szét az iskolásokkal, néhány plakátot is kiragasztot­tam — mondja a művelődési ház igazgatója, Sorbán Sándor. — Kíváncsi vagyok, mennyien lesznek — teszi hozzá boron­gásán. — Véletlenül meghal­lottam, amint két öreg beszél­getett a plakát előtt: „Mi tör­tént a nagyvilágban? — Majd . megnézzük a tévében!" ... Hat óra lesz egy perc múlva. A tornácos parasztházból át­alakított művelődési otthon klubjában néhány iskolásgye­rek viháncol, és egy KlSZ-veze- tő lány melegszik a kályhánál. Hat órakor belép az irodá­ba az előadó: Acs Zoltán, a gödrei tsz magtárvezetője. Pár évvel ezelőtt a sásdi járási KISZ-bizottság titkára volt. Benézett már a terembe, de nincs különösképpen elkese­redve. Nem először tart falusi ismeretterjesztő előadást. — Délután megkérdezték tő­lem a téeszben: „Te, ki az az Acs Zoltán, aki ma este TIT- előadást tart?” — meséli. — Egyébként évek óta itt dolgo­zom . . . Tűvé tesszük az egyébként jól fölszerelt könyvtárat egy világpolitikai atlaszért — hiá­ba. Amikor az előadó' a terem­be lép — az igazgatót is be­leszámítva — pontosan tizen- ketten ülnek bent. A gödrei ta­nácshoz tartozó községekben 1400 ember él. A hallgatóság 99 százaléka általános iskolás. A fiúk felnőt- tesen dőlnek hátra a széken, érdeklődő arckifejezést vágnak. — Miről beszéljek, gyerekek? — kérdezi Ács Zoltán. — Irak —Irán konfliktusa? ... Többen összesúgnak. — Kína? Helyeslő felkiáltások. — Afganisztán, mehet? Néhányon elhúzzák a száju­kat. Egy hang: „Az mi?”... Az előadó nem jön zavarba, higgadtan, okosan beszél. A térkép azonban nagyon hiány­zik. Gödrén tavaly öt ismeretter­jesztő előadást tartottak, ha hinni lehet a jelentésnek, 25— 30 fő jelenlétében. A művelő­dési ház költségvetésében ket­tőezer forint szerepel TIT-elő- adások finanszírozására. * György Gyöngyi, a TIT siklósi járási titkára. Tanárképző főis­kolát végzett, négy éve viseli ezt a funkciót. — A művelődési házakra, az iskolákra és a lakóhelyi TIT - szervezetekre tudok építeni — mondja. — A baj csak az, hogy a járásban igen gyakran cse­rélődnek a kultúrházak vezetői. Az időm tekintélyes része ismer­kedéssel megy el. Az előadások sorában a mezőgazdasági és az egészségügyi témájúak ve­zetnek, de elég jól megy a szü­lők akadémiája is. — Mennyi pénzből gazdál­kodik? — Évente 30—40 ezret ka­pok a járástól tiszteletdíjakra, útiköltségre; ez csak a községi ismeretterjesztésre szánt pénz. Érkezik támogatás a Megyei Tanácstól is. Mindez azonban sok intézmény között oszlik meg. * György Gyöngyi Sellyére küld pezsgő TIT-életet látni. — Sajnos, jó eredményről csak akkor lehet beszélni, ha a még rosszabb átlaghoz viszo­nyítunk — hűti le lelkesedése­met Csutorái lánosné, a sely- lyei művelődési ház igazgatója. — Zsúfolt ház itt is csak két­szer volt: először, amikor Farkas Bertalan űrhajózásáról beszélt valaki, másodszor pedig Sza­tyor Győző ifjú népművész est­jén, amikor az Ormánság jövő­je is szóba került. Mert a lokál­patriotizmus még ma is nagy hajtóerő. Igaz, annyira már nem, hogy egy honismereti szakkört össze lehetett volna hozni ... Nem érdekelte az em­bereket a zöldségtermesztésről, a fóliázásról szóló előadás sem, pedig sokan foglalkoznak ilyesmivel. A TIT Országos Ellenőrző Bi­zottsága 1979-ben vizsgálatot tartott a magyarországi apró- falvakban végzett ismeretterjesz­tő tevékenységről. A kép nem valami biztató. Köztudott, hogy Baranyában a közigazgatásilag önálló településeknek több mint 60 százalékában nem éri el a lakosság lélekszáma az ötszázat. Két évvel ezelőtt az egy kisközségre jutó ismeretter­jesztő előadások száma átlag­ban 1,8 volt, a 184 aprófaluból 71-ben egyáltalán nem tartot­tak előadást! A jelentés szá­mos, objektívnek tekinthető problémára is rámutat: súlyos helyiséggondok; közlekedési nehézségek; helyi előadók hiá­nya; szervezésben járatlan, szakképzetlen népművelők; in­gázó életmód stb. A Megyei Tanács tavaly 50 ezer forintot adott ismeretter­jesztő előadások céljaira, s ezt az összeget a TIT megyei szer­vezetének döntése alapján tel­jes egészében a kisközségek­ben használták fel. így néhány fehér foltot sikerült eltüntetni a térképről. A fanácsok és a TIT anyagi helyzetének ismeretében annyi bizonyos, hogy nagyobb meny- nyiségi fejlődés a közeljövőben nem várható. A minőségen kell változtatni, például szakítani a hagyományos — „én beszélek, ti hallgatjátok" — módszerrel. Az előadások témáját is job­ban az igényekhez kell igazí­tani. A legfontosabb azonban oz volna, hogy az ismeretter­jesztés megszűnjön burjánzó dzsungel lenni: egységes kon­cepció alapján, összehangoltan végezzék ezt a munkát a külön­böző társadalmi szervezetek — népfront, Vöröskereszt, szakszer­vezet stb. — és feltétlenül le­gyen élő kapcsolatuk a TIT-tel. így lehet csak remény arra, hogy nem aprózódik el, nem folyik szét az ismeretterjesztés­re szánt amúgy sem túl sok pénz, és a szellemi energiát az eddigieknél értelmesebben lehet hasznosítani. Havasi János Lokálpatrióta diákok M em lehet olyan kicsi egy ország, hogy ne éljen meg benne a lokálpatrio­tizmus. Ez is olyan kapaszko­dó, amelybe szívesen bele­csimpaszkodik a mai, közös­ségért vágyódó ember. For­mális, hivatali szervezeteink­nek se szeri se száma, de meglehetősen gyérek az „in­formális" kapcsolatok megte­remtésének lehetőségei. Hol vannak már a különböző le­gény- és leányegyletek, ol­vasókörök, fonók, brancsok és egyéb találkozási lehető­ségek? Elmosta őket az idő, s hulláma keveset sodort a he­lyükbe. Az ember azonban örök időkben ragaszkodik a szülő­földjéhez. Nem lehet csodál­kozni tehát azon sem, ha a hagyományokat a legkevésbé ápoló diákok is klubokat ala­kítanak a felsőoktatási intéz­ményekben egyetlen céllal: fenntartani a kapcsolatot az elbocsátó tájjal, megyével. Legutóbb a Somogy megyei diákok összejövetelének vol­tunk tanúi a Pécsi Tudomány- egyetemen. Az itt működő Somogyi Klub a Pécsi Tanár­képző Főiskola hasonló egy­letével közösen vendégül lát­ta a szomszédos megye né­hány vezetőjét, köztük a ta­nács vb-titkórót. Régebben a tanácsok ezeket a kapcsola­tokat kissé félvállról kezel­ték, a diákok pedig csupán kirándulási lehetőséget lát­tak bennük, az elmúlt évek­ben azonban mindkét olda­lon felismerték: lehet itt ko­moly dolgokat is csinálni. Természetesen az elsődleges cél a diplomás szakemberek utánpótlásának biztosítása. Somogybán megközelítőleg 150 képesítés nélküli nevelő dolgozik, nem csoda tehát, ha a megye visszavárja a végzett tanárokat. Egyre több helyi tanács gondoskodik pe­dagóguslakások építéséről, a vállalatok és intézmények pe­dig a legtöbb esetben megoldják a frissen vég­zett jogászok és közgazdá­szok lakásgondjait. A két pé­csi felsőoktatási intézmény­ben tanuló mintegy 250 so­mogyi származású diák egy­negyede kötött tanulmányi szerződést megyéjével. Természetesen más megyék­nek is van klubjuk a pécsi egyetemeken és főiskolákon. Aktív Tolna és Fejér megye is, de Zala sem akar lema­radni. Ezekhez hasonlóan a baranyaiaknak is vannak klubjaik a szomszédos me­gyeszékhelyek főiskoláin. Ez a „klubosdi” nem időtöltő já­ték, ha a programok szerve­zése jó kezekben van. A megyei klubok hasz­nosak, mert a szülőföld sze- retetét erősítik. H. J. Zeneszerző és kutató Mohácson Bojtár László Kodály elismerő sorai Bojtár László alkotói mun­káját, azaz nevét — ritka kivé­telekkel - senki se ismeri. Se zeneszerzőként, se kutatóként. Pedig megérdemelné. Mohácsén él. Kitéphetetle- nül kötődik a városhoz. A kö­tődés szakítószilárdságát va­lami konok-mély lokálpatriotiz­mus erősítette gyökérzetté, ami persze nem a provincializmus kritikátlansága, sőt, ellenkező­leg . . . Nem is jutott 45 éves koráig jószerével semmi pub­licitáshoz. De ne vágjunk a dolgok elébe. Egy kis földszintes udvari lakásban élnek. Felesége ta­nítónő, nagyobb fia Győrben oboaművész, a kisebbik gyó­gyíthatatlan beteg volt, szil­veszterkor temették 26 éves korában. Bojtár László magán- tanítványokkal foglalkozik, jó­részt ez a kenyere. Főállás­ban ugyan két mohácsi temp­lomban orgonái és énekel, magyarul: kántor, de ezt a szakmát bizony az ántivilág- ban sem fizették valami jól. Diákkora óta foglalkozik ze­nével — autodidakta alapon. A jogtudományi egyetemet Pécsett végezte el 1950-ben, végül is a zenei pályánál ma­radt. Első zeneszerzői munká­ját; egy orgonadarabját Pécsi Sebestyén mutatta be 1948- ban Pesten, majd Gergely Fe­renc vállalkozott hasonlóra, írt mesejátékokhoz kísérőze­nét, mohácsi iskolák részére. A halászlegény titka című gyermekoperáját, amelynek szövegkönyve mohácsi népme­séből készült, a Park utcai ének-zenetagozatosok mutatták be nagy sikerrel, hat előadás­ban. Írt oboaműveket, kama­raműveket, közülük több (egyéb szerzeményeivel együtt) a Pécsi Rádióban is elhang­zott. Nemrég családi műsort készített velük a Győri Rádió: Imre fiának ajánlott oboamű­vekből, menye zongorakísére­tével, aki a győri színház kor­repetitora. Mohácsi bokréta című népdalkantátáját az Ál­lami Népi Együttes is műsorra vette. A rádiófelvétel több mint ötvenszer volt hallható a Kossuth vagy a Petőfi rádió­ban. A Baranyai szegényle­gény dalai c. művének stúdió­felvétele a Rádiózenekar ka­maraegyüttesével készült el. Egyéb kamara jellegű népze­nei feldolgozásai közül talán a Három mohácsi népdal c. fu­vola- cimbalom-művét hallani legtöbbször. Ez utóbbi alkotá­sok 8 év alatt mintegy 200 rá­diószereplést jelentettek szá­mára. Emlékei között szeretet­tel őrzi több neves művész el­ismerését, köztük Bárdos La­josét, aki a zeneszerzői pálya­kezdését egyengette, és az ala­pokat is — különórákon — ő adta meg számára. Ez a ha­tás eléggé meghatározza mű­vei karakterét, hangzásvilágát. Engem népzenei feldolgozásai­nak hangulata, lírai finomsága ragadott meg leginkább. De a népzenei gyökerek jól kitapint- hatóak oboa- és orgonamű­veiben is. Nevével utóbb más vonatko­zásban is találkoztam. A Ma­gyar Tudományos Akadémia 1980. évi pályázatán kiemelt (4000 forintos) II. díjat nyert Mohács zenei életének fejlő­déstörténete című tanulmánya. Miként alcíme is jelzi („Egy kisváros társadalmi adottsá­gainak tükröződése a tanul­mányozásra kiragadott művé­szeti ág jelenségeiben”), ez a munka: egy kicsit helytörté­net, krónika, értekezés, esszé együtt — szociográfikus célzat­tal. Bojtár egy kisváros zenei múltjának feltárásával tükröt tart a mai kisváros (vagy más kisvárosok) elé, fölvillantva a továbblépés esélyeit is. (Vagy legalább azt, hogy az elköve­tett súlyos hibák hogyan ne ismétlődjenek.) Hat fejezete a középkori zenei emlékektől a napjainkig terjedő időszakot elemzi. Csaknem valamennyit 6—7 alapszempontból: a kor általános jellemzését követően a kisváros zenei fejlődését — vagy stagnálását, visszalépé­seit - a kórusok (dalárdaegy­letek) és a hangszeres zene té­maköreiben vizsgálja. Külön foglalkozik műsorválasztásuk értékrendjével; ízelítőt ad a kor mohácsi sajtóvisszhangjából, végül felmutatja a kisváros ki­emelkedő zenei egyéniségeit. Eközben a fölfedezés erejével hat néhány szép, meleghan­gú portré nagyszerű emberek­ről. (Brand Ede, Hergerth Já- zsel, Kerner Róbert, Schneider Lajos, Kövesi József.) Idősza­konként zenepedagógiai hely­zetképeket ad, nem kendőzve bizonyos fonák jelenségek tengelyakasztó hatásait. Külön fejezetekben foglalkozik o mintegy fél évszázados(l) mo­hácsi zenekar két periódusával és megszűnésének (1967) okai­val. (Több sikeres hangver- senykörút után s nem sokkal Kodály személyes elismerő so­rait követően .. .) Külön értéke a pályamunkának, hogy a ze­nei élet közművelődési szere­pének taglalása túllép egy kisváros határain, avval, hogy fejlődési korszakokra jellemző tipikus vonásokat mutat fel. Ezért is minden szempontból figyelemre, folytatásra érde­mes. Megkérdeztem, mivel foglal­kozik jelenleg? A tavaszi Bar­tók-ünnepségekre megzenésí­tette Nagy László Csodafiú- szarvas c. versét, baritonszóló­ra, zongorával. A pécsi stúdió több művének fölvételét terve­zi, mohácsi közreműködőkkel. Amikor mohácsi népdalfel­dolgozásait átadta megtanu­lásra a helyi városi kórusnak, kiderült, hogy a negyventagú együttesből egyetlen kórustag tudott zeneszerzői munkássá­gáról. S még egy akadt, aki hallotta ugyan szerzeményeit, de nem tudta, hogy a szerző mohácsi ... Hát „próféta" már nemigen lesz Bojtár László, de azért nagyobb figyelmet érdemelne. Városától is, tőlünk is. Ehhez jó lenne megismerni műveit egy szerzői esten — legalább egy fél koncerten. S ha a Ma­gyar Rádió folyamatosan nyil­vánosságára méltónak ítéli azokat, talán egy pécsi kon­certterem se bizonyulna indo­kolatlanul tágas pódiumnak számára. Wallinger Endre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom